24. fejezet - A könnyebb megoldás


Sziasztok,

meghoztam a következő fejezetet. Nagyon köszönöm a díjat, a pipákat és a két komit (Zsuzsi, Judy). Nem szaporítom tovább a szót, inkább olvassatok!


Puszi,
ZoÉ




~ Emília~
A szívem megállt abban a pillanatban, mikor megláttam Damon-t. S mikor ránk emelte a pisztolyt levegőt is elfelejtettem venni. Rob óvón húzott magához, s tartott erősen. S azok az átkozott hangok, soha nem tudok tőlük megszabadulni. Egy pillanatra néztem Damon-ra, aki éppen akkor csuklott össze. Nem bírtam ránézni. Hogy mondhatta, hogy szeretett? Hogy mondhatta, mikor minden egyes tettével az ellenkezőt bizonyította? Minden tettével, minden húzásával csak még messzebb lökött önmagától. Egy veszélyes körben mozgott. Pont ettől akart Ned megóvni. S mégis az az állat képes volt megölni.
A fájdalom teljesen hatalmába kerített. S először némán csorgó könnyeimtől vártam a megnyugvást, a vigaszt. De nem segített. Minden porcikám azt üvöltötte, hogy vége. A terheim leomlottak rólam, megszűnt a nyomás, s mint egy kislány zokogtam. Rob szomorú kék szemeibe néztem, s még inkább feltört belőlem minden. Nem bírtam abbahagyni a sírást.
- Rob… - tudnom kellett, hogy jól van. Nincs baja, s tényleg azt láttam, amit történt. Tényleg megtörtént. – Vége? És Damon…
- Sss… Kicsim, nyugodj meg! – a tekintete mindent elárult. S a megkönnyebbülés óriási volt. - Igen, vége. Örökre vége. Damon soha többé nem fog minket zaklatni…
Meghalt egy ember. Kihunyt egy élet. Azonban ez az egy sok más életet tett tönkre. Rengeteg fájdalmat, mérhetetlen szenvedést okozott. Ennek ellenére sem érdemelt halált. A szánalom egy pici szikrája azért megmaradt az irányába, de semmi több.
Teljesen átengedtem magam az érzelmeimnek. Nem láttam értelmét hadakozni, sőt még jól is esett. Megfeledkeztem a környezetemről, s mindenről. Azt sem tudom, mikor vagy hogyan jutottam el a kocsiig. Otthon a saját ágyunkban tértem magamhoz. Erőtlen és fáradt voltam, ráadásul Rob nem volt mellettem. Elszégyelltem magam, hisz Robbie-ról teljesen megfeledkeztem. Rob biztos a kicsivel van. Még kisebbre összehúztam magam, a lelkem tombolt, háborgott és szüntelenül a megnyugvását kereste. Ahogy lehunytam a szemem, ismét a stúdióban találtam magam. Rob-ot hívtam, őt kerestem. S ahogy a közelébe értem, ahogy megéreztem ölelő karjait kiszabadultam a stúdió fogságából. Megnyugodtam.
Egy egész hetet kellett még L. A-be töltenünk. Sokat kattogott az agyam, mihez kezdjek most. S a kínzó gondolatok elől a mindennapi tennivalókhoz, a csomagoláshoz menekültem. Robbie-t még több szeretettel halmoztam el, míg Rob újra és újra elmondta, hogy mellettem van. Szeret és támogat. Csak még mielőtt döntök vagy bármilyen elhatározásra jutok, rendeznem kell magamban a dolgokat. Damon halála lehetővé teszi, hogy ha nem is teljes mértékben, de visszakaphatom a régi életem. De szeretném a régi életem egyáltalán? A szüleimnek fájdalmat okoztam és át kellett élniük az elvesztésem. Mit tegyek? Önző módon önös érdekeimet szem előtt tartva jelenjek meg s közöljem velük, hogy élek és virulok. Sőt még egy unokát is hoztam nekik. Vagy maradjak csendben s ahogy eddig úgy legyek számukra továbbra is halott. De ezzel megfosztom magam tőlük és őket attól, hogy lássák az unokájukat. Mit tegyek? Gondolkoznom kellett, megfontolni minden lehetőséget. Tudtam, hogy döntenem kell, de mégis olyan nehéz. Akármit választok, annak következménye lesz. Akár jó, akár rossz, azon már nem tudok változtatni. S éppen emiatt féltem. Rob türelmesen viselkedett velem, időt hagyott nekem. Többször kezembe került a laptopom, s kihasználtam a lehetőségeim. Segített, határozottan segített, hogy kiírtam magamból mindent.
Szerettem L. A-t, de mindent megváltoztatott Damon a megjelenésével. Már nem éreztem magam biztonságban. Elvette tőlem azt a helyet, ahol rendbe hoztam az életem, s türelmetlenül vártam az indulásunk. Az utolsó estét búcsú bulival koronáztuk meg. Csak a közeli barátaink voltak jelen, még utoljára együtt töltöttünk egy remek estét. Meghívtam Matildát, Adam-at, Chris-t és Garrett-et, ők azok a személyek, akiknek örökké hálás leszek. S épp ezért örömmel közöltem velük, hogy számítok rájuk az esküvőnkön is. Az esküvőről azóta egy szót sem beszéltünk. Viszont a velünk történtek rádöbbentettek arra, hogy nem éri meg húzni az időt.
Hatalmas mosollyal az arcomon ébredtem. Köszönhetően annak, hogy mámoros szeretkezéssel teli éjszakában és hajnalban volt részem. Rob alig bírta ki, hogy az utolsó vendégeink távozzanak s felérjünk a szobánkba. Jobban mondva első utunk a fürdőbe vezetett, ahol szerelmem szó szerint leszaggatta mindkettőnkről a ruhákat. Végül behúzott a zuhanykabinba. Nem finomkodott. Erősen tartott, s vad csókjai közben erősen markolta melleim. Az ölébe kapott. A falnak szorított, miközben már teljesen kitöltött. Ajkai ajkaimra tapadtak, majd átsiklott a nyakamra. Gyorsan, határozottan mozgott. Vágy uralta lökései repítettek az egekig. Ahonnan a mámortól ittas állapotban hullottam alá. Néhány újabb lökés után Rob is követett. Mélyről jövő nyögése és megfeszülő teste jelezte élvezetét. Csókra nyújtottam a nyakam, kezeim pedig Rob testét járták be. Legbecsesebb kincsén jártak az ujjaim, amelyek eredményességét a Rob torkát elhagyó kéjes nyögések bizonyították. Lehunyt szemmel vetette a hátát a falnak. Nyelvemmel körberajzoltam a száját, amely finoman nyílt szét előttem. Azonban a nyelvem más irányba kalandozott tovább. Csak hasáig jutottam a csókjaimmal, mert türelmetlenül a szám után kapott. Felemelt ismét, azonban most az ágyig vitt, ahol egészen hajnalig folytattuk a szeretkezést.
Mosolyom egész nap levakarhatatlan volt. Részben mégis szomorúság költözött a szívembe. Búcsút kellett vennem Ash-től és Alex-től. A barátaim lettek nagyon rövid idő alatt. Mindegyikükkel mélyebb és szorosabb barátság fűzött össze, mint eddig bárkivel. Tudom, hogy Alex sokszor veszekedett velem s mérgelődött miattam, de pont amiatt tette, mert ő is megszeretett. Vigyázott rám és Robbie-ra. Alex segített a maradék holmit bepakolni a kocsijába és ő vitt ki minket a reptérre. A szememet forgattam a magángép miatt. De ebben Rob nem tűrt el az ellentmondást.
Gyönyörű volt a város képe, nem tudtam levenni róla a szemem. Az izgatottság uralkodott el rajtam. Hasonlítottam egy kisgyerekre, aki nem győzi kivárni, míg megkapja az ajándékait. Látni szerettem volna már a házat, ahol reményeim szerint egy új élet kezdődik el. Egy új közös jövő útján indulunk el.
Nekem minden teljesen új élménynek hatott. Láttam a képeket, de azok mégsem tudták visszaadni az az érzést. Lenyűgözött, megbabonázott és elvarázsolt a látvány. Rob kuncogva figyelt, amit nem hagyhattam szó nélkül. Az új ház küszöbének átlépését követően hozzá intéztem az utolsó mondatom, majd Robbie-val a karomon birtokba vettük a házat.
- Drágám, később is ráérünk álmodozni… Vár ránk még egy esküvő megszervezése!
A dobozhalmokon nem lepődtem meg, de azon igen, hogy minden makulátlanul tiszta. Csillogott és villogott minden. A konyhába friss illat fogadott, s meglepetésemre a hűtőn egy cetli várt. „Tele a hűtő! Pusztítsatok el mindent!”. Meghatódottságtól szóhoz sem jutottam. Elérzékenyülten fordultam Rob felé. Az ő keze van ebben.
- Jaj, Kicsim mi a baj? Miért sírsz? – mindkettőnket a karjába zárt. Puszit nyomott Robbie buksijára és a számra.
- Örömkönnyek… - suttogtam szerelmem fülébe.
- Hát még a legjobbat nem is láttad! – mosolyából sejtettem, mire készül.
Természetesen az emeleten volt Rob által a legjobbnak kikiáltott hely. Érdekesen húztam fel a szemöldököm, mikor beléptünk az ajtón. S kissé csalódott voltam, mert nem erre a szobára gondoltam szerelmem szavai alapján. De ezt leszámítva valóban lenyűgöző volt az egész. Színes falakon vidám figurák mosolyogtak. A szekrény, a kiságy és minden berendezés barátságos és tipikus kék számtalan árnyalatát viselték. Egyetlen, de hatalmas ablakon szűrődött be a fény. Egy igazi kicsi birodalom. Ahogy körbenéztem mégis elszorult a szívem, elkomorultam. Mert míg Rob szülei élvezik, hogy az unokájuknak megadhatnak mindent, addig az én szüleim semmit sem tudnak rólam, rólunk.
- Rob, ez rengeteg… Nem kellett volna, nem kellett volna ennyit fáradniuk… - meghatódottságtól alig találtam szavakat.
- Kicsim, szerinted meg tudtam állítani anyut? Főleg mikor az egy szem unokájáról van szó? – ölelte át a derekam, s a fejemet Rob vállára tudtam hajtani. – Mit szólnál, ha hagynánk egy icipicit Robbie-t ismerkedni az új játszótársaival? Megmutatom az emelet többi részét. – tiltakozni akartam, hogy nem hagyhatjuk egyedül a kicsit. – Gyere, nem lesz baj! Nézd van babafigyelő! – lóbálta meg a kezében a masinát. Bosszúsan néztem Rob-ra. Biztonságba helyeztem a kicsi fiút, akit egyből a plüssfigurák kötöttek le.
Rob előttem lépkedett levakarhatatlan és győzelemittas mosollyal. Kézen fogva vezetett a következő szobába. Az ajtó a fürdőszobába nyílott, közepes méretű volt, de a zuhanyzó kétszemélyes volt. Egyből eszembe jutottak a múlt éjszaka képei. Még bele is pirulhattam, mert az arcom elöntötte a forróság. Az égető érzést azonban nemcsak az arcomon éreztem, hanem a vágy forróság elöntötte a legérzékenyebb pontom.
- Min mosolyogsz, Szerelmem! – Rob mögém került, úgy húzott magához. A nyakamon éreztem simogató leheletét. Mivel nem akartam megosztani vele a gondolataim, inkább megmutatni, ezért lendületesen indultam a következő szoba fele. Szerencsém volt, mert egy hálószobába kerültünk. Egyből a hatalmas ágyra tévedt a szemem. S oldhatatlan vágyat éreztem, hogy most azonnal kipróbáljuk. Rob ölében ültem, vadul faltam a csókjait. Azonban Robbie hangjára felkaptam a fejem. Egy pillanattal később kitisztult a fejem és a kicsihez indultam. Rob viszont az ágyon elterült. A kicsikém éhes volt. Öröm volt nézni a falatozó fiúcskát. Az apja elég hamar csatlakozott hozzánk, majd segített nekem.
Lassan berendezkedtünk és elfoglaltuk az új házunkat. Annyira jó érzés volt minden reggel úgy felébredni és úgy álomba szenderülni, hogy szerelmem ölel. Sétáltunk és ismerkedtem a környékkel, miközben Rob-bal boldogan andalogtunk. Meglátogattuk Claire-éket. A nagyi nagyon örült az unokájának. Külön öröm volt, hogy Lizzy is hazalátogatott. Persze Claire és Lizzy egyből lecsapott rám. Kifaggattak az esküvői terveimről. Másnap egy jó hosszú körútra vittek el, hogy megkezdjük az előkészületeiket.
Tudtam, hogy egy esküvő megszervezése nem könnyű feladat, de erre nem gondoltam. A harmadik üzletből jöttünk ki, üres kézzel. A legrosszabb mégis az volt, hogy a nyomunkba szegődtek. Nem engem, hanem Lizzy-t ismerték fel először. Azonban egyből Rob után érdeklődtek, amint engem megláttak. A következő üzletbe úgy menekültünk be. S ott megpillantottam azt a tökéletes és lélegzetelállító ruhakölteményt. Nem akartam hinni a szememnek, hogy megtaláltam. Claire csodálattal, Lizzy elismerően szemlélte meg a ruhát. Amint belebújtam, végre el hittem, hogy tényleg velem történik. Tényleg férjhez fogok menni. A tükörben álló nőt mosolygott, míg a könnyei megcsillantak az arcán. Férjhez megyek! – ismételtem újra és újra.
Kitűztük az esküvő időpontját. Három egész hónapot adtunk az előkészületekre. Nem túl sok, de a legfontosabb, a ruhám sikeresen megtaláltam. A dekoráció, a meghívók, a virágok kiválasztásában még bizonytalanok voltunk. A helyszínről Rob tudott valamit, de hiába kérdeztem, nem akarta elárulni. Mindig azzal mentette ki magát, hogy ha biztos lesz, elárulja. Lejárt az első hónap. S még volt egy dolog, amiben nem döntöttem. Az idő azonban sürgetett. Főleg úgy, hogy kiválasztottuk a meghívókat.
Korábban ébredtem fel, mint Rob. A bőrömön éreztem még mindig az érintését, a csókjait. Békésen aludt, mert elfáradt az éjszaka. Nem ébredt fel, mikor kimásztam az ágyból. Sürgősen a mosdóba kellett mennem. Nekünk külön fürdőszobánk volt, hatalmas fürdőkáddal és zuhanykabinnal. Nemcsak az utóbbit avattuk fel, hanem a kádat is. Kellemes emlékek megdobogtatták a szívem, az a különleges bizsergés végigfutott a gerincemen. A szobába visszaérve belebújtam Rob pólójába. Finoman ért hozzám az anyag, s az orromba kúszott szerelmem illata. Ebben a kissé lenge öltözetben telepedtem le a kedvenc helyemen. Imádtam a szobánkat, mert a hatalmas ablak kialakítása lehetővé tette, hogy befészkeljem magam az ablakhoz. Békés és csendes volt minden. Végre meghoztam a döntést. Szerelmem mocorgott, s tapogatva keresett maga mellett. Kócosan, pislogva ült fel az ágyban, de máris fülig ért a szája. Imádom ezt a férfit! – motyogtam sokadszorra. Odasétáltam az ágyhoz, megcsókoltam Rob-ot. Nagy levegőt vettem, majd belekezdtem a mondanivalómba.
- Rob, nem mehetek hozzád… - nem tudtam befejezni, mert közbeszólt.
- Ne! Kicsim ne mond ezt! Miért? Már nem akarsz… már nem szeretsz… - a kezdeti mérges hangja fájdalmasan csalódottá vált. Nem hagyta, hogy befejezzem a mondókám és mindjárt a legrosszabbra gondolt.
- Szeretlek, te bolond! Szeretlek és a feleséged akarok lenni, de addig nem mehetek hozzád, míg nem rendezem az életem. Azt akartam mondani, hogy beszélni szeretnék a szüleimmel. Beszélnem kell a szüleimmel!
- Jaj, Kicsim! Úgy megijedtem… De mindenben támogatlak! – csókolt meg.
- Tudom, tudom… - suttogtam neki, míg teljesen az ölébe nem fészkeltem magam.
Az elhatározásom egyre jobban ingott, ahogy közeledett az utazás időpontja. Rob tartotta bennem a lelket. A kedvemben szeretett volna járni, így elárulta az esküvő helyszínét és megmutatta az elkészült meghívókat. Beleszerettem a kastélyba. Jobb kedvre derített.
Rob a fiát szórakoztatta a nappaliban. Csúsztak-másztak a földön. Még a csengőt sem hallották. Az ajtóban egy ismerős állt.
- Szia Dean! – enyhén meglepődtem a viszontlátáson.
- Helló Emília! – hosszú győzködés után ment bele a testőr, hogy tegezzen. – Rob hívott, hogy utazunk.
- Sejthettem volna, hogy nem bírja ki… Gyere beljebb, épp a nappaliban játszanak… - nyitottam nagyra az ajtót, s betereltem a kedves barátot.
Most az egyszer igaza lett Rob-nak. Tényleg jó volt, hogy Dean jött velünk. A Heathrow-n soha nem látott tömeg várt ránk. Rob a bejelentését követően tényleg nem mutatkozott hivatalosan, vagyis csak civilben császkáltunk a városban. Rengeteg fotós, rajongó vett körül bennünket már akkor, mikor az autóból kiszálltunk. Lizzy vitt ki bennünket a reptérre. Tőle a kocsiban búcsúztunk el. Dean és Rob szállt ki először, kivették a csomagokat. Nem sok csomagunk lett, csak kézi poggyásznak megfelelő hátizsákok. Terveink szerint két-három napra maradunk Magyarországon. Robbie-t mindenképp szerettem volna magammal vinni, de Rob nem engedett el egyedül. Így végül mindenki útnak indultunk. Robbiet szorosan tartottam, Rob kezét éreztem a derekamon, ettől erősebben éreztem magam. Rob és Dean közre fogott, s úgy vonultunk be a terminálhoz. Kattogtak a fényképezőgépek, villogtak a vakuk. Csak akkor lélegezhettünk fel, mikor beszállhattunk végre.
A gyomrom egészen apróra zsugorodott össze. A torkom összeszorult. Ez az érzés sehogy nem akart szűnni. Szerencsére landolás után a személyzet segítségével hamar el tudtunk menekülni az „üldözőink” elöl. Kocsit béreltünk, és ezúttal magamhoz ragadtam a kormányt, mert a helyismerettel mégis csak én rendelkeztem. Első utunk rég nem látott szülővárosomban vitt. A város szélén, a tökéletes zöldben elrejtett négy csillagos hotelt választottam. Rob furcsán nézett először, mikor leparkoltam. Elmondtam neki, hogy a szüleimmel elsőként egyedül szeretnék beszélni. Attól függően, hogyan fogadnak engem és a történteket, beszélhetünk Rob és Robbie megjelenéséről. Szerelmem rábólintott és csókot lopott.
Rob és Dean kíváncsian ismerkedett a környezettel, ami láthatóan levette őket a lábukról. Robbie ismét a karomba került úgy vettem célba a recepciót. Egy fiatal lány ült a pult mögött s buzgón lapozta a magazinját. Alig akarta felemelni a fejét. Bezzeg, mikor Rob mellém lépett és rákérdezett, mi a baj, akkor egyből kidülledt szemekkel nézett minket a lány. Megforgattam a szemeim. Többszöri nekifutással sikerült megkapni a szobákat. Nagyon kellett uralkodnom magamon, hogy ne szóljak közbe, mert a zavarában magában motyogó lány minden szavát értettem. Elhangzott a szájából a „Hogy lehetek ennyire béna!” és a „Végén még hülyét csinálok magamból!” arról nem beszélve, hogy képet szeretett volna készíteni bálványával. Csak a zavara annyira elborította az agyát, hogy elszállt minden bátorsága.
- Szívesen segítek neked… - sóhajtottam, megesett a lányon a szívem. – hogy pózoljon veled egy képen…
- Te… te… beszélsz magyarul… - a recepciós lány egyből fal fehér lett, de aztán átment az arcszíne vörösbe. Elkészült a kép, s Rob nem hagyta ki, hogy sokkal tartozom neki. Amit persze be fog hajtani. Válaszként csak annyit suttogtam érzéki hangon a fülébe, hogy már alig várom. Rá kacsintottam, ez volt a kegyelemdöfés.
Újra rám tőrt ugyanaz az érzés. A gyomrom egészen apróra zsugorodott össze. A torkom összeszorult. Sőt remegtek a lábaim, mikor a ház előtt kiszálltam a kocsiból. Erről a pillanatról nagyon sokszor álmodtam. A bujkálás kezdetén rendszeresek voltak, majd idővel ritkultak, de soha nem tudtam elűzni ezeket az álmokat. Ismerős volt minden, mégis idegennek éreztem magam. Hisz már nem ide tartoztam. De itt voltam, s most először éreztem, hogy lelkem teljes megnyugvását. Nem történt még semmi, mégis a lelkem bízott a legjobbakban. A kezem vad remegésbe kezdett a vaskos borítékon. Megérezte, hogy rövidesen meghatározó dolog fog történni.
- Jó napot, segíthetek! Kit tetszik keresni? – szólított a régen várt hang. Félve fordultam a hang irányába.
- Nézd, Olga néni! Ő az az újságból. – mutatott rám az anyukám mellett álló lányka. 14-16 éves lehetett, ennél több semmiképp. – Mennyire hasonlít Emire.
- Anya… én vagyok az…Emília… - kimondta, amit oly rég óta ki szerettem volna mondani. Zavartan nézett rám anya és a lány is.
- Julcsi, menj haza, majd később átmegyek hozzátok! – a név elhangzásával egy időben felismertem az ismeretlennek hitt lányt.
- Biztos Olga néni? – aggódva figyelte anyát, aki csak bólintott és ezzel indulásra késztette a lányt.
- Anya… én… mindent… - dadogtam össze-vissza. Annyi mindent szerettem volna mondani.
- Menjünk inkább be! – elég távolságtartóan közölte, majd előkapta a kulcsát, hogy bejussunk.
- Sajnálom, mindent sajnálok!... Fájdalmat okoztam, és elszúrtam mindent… Kérlek, bocsáss meg! Szeretlek és nagyon hiányoztatok! – öleltem meg szorosan rég nem látott anyukám. Nyilván a hirtelen rá zúdított információk bénították meg, mert meg sem mozdult. Nem ölelt vissza, nem mondott semmi. Hátráltam, léptem egyet, talán túl sok volt és túl gyors.
- Az én Emíliám meghalt, eltemettük... Erre itt vagy te… Aki azt mondja, hogy a lányom… - újra és újra kimondta az utolsó szót. Láttam ahogy a vonásai a kezdeti hitetlenkedést legyőzik, s helyette a bizakodás jelei mutatkoztak meg.
- Tudom, hogy hihetetlen, de élek. Elmondok mindent… - az egész történetem onnan kezdtem el mesélni, ahol minden megváltozott. Olyan dolgokat osztottam meg szerető édesanyámmal, amiket soha nem gondoltam volna, hogy elmondok neki: hogyan csaltak meg és árultak el. Említettem a vad bulikat és az ott megismert társaságot, és azt, hogy emiatt menekültem Londonig. Beszéltem Damon-ról, aki egy életre bevéste magát az elmémbe a rengeteg keserű emlékkel.
- Sejtetem, hogy az a fiú rosszban sántikál… Még a szemese állt jól… - ennyit fűzött hozzá hangosan, de a tekintetében felfedeztem a dühöt iránta.
Anya átérezte a fájdalmam és az örömöm is. Ott folytattam, hogy találkoztam valakivel, aki az életem része lett. Szerelmes lettem, pedig nem hittem volna, hogy tényleg megtörténik. Egy különleges férfi lett az életem párja. Könnyek között beszéltem az elvesztett babámról. Végigmondtam, hogy el kellett mennem és Los Angeles-ben kezdtem új életet.
Először csak anyával sikerült beszélnem, de este munka után a haza érkező apukám ott talált, így ő is láthatott. Anya már akkor megígértette velem, hogy másnap bemutatom a párom nekik. Apránként szerettem volna beadagolni, hogy Rob nem csak a párom, hanem a vőlegényem, aki szűk két hónap múlva a férjem lesz és hogy nekünk már saját kicsi családunk van a kisfiunkkal, Robbie-val.
Ha eddig nem is, de akkor sikerül sokkolnom mindenkit, mikor karomban Robbie-val és az oldalamon Rob-bal jelentem meg másnap a szülői háznál. Anyán a felismerés futott végig, hisz ő egyetlen egyszer találkozott Rob-bal. Ekkor még mindig hallgattam az esküvőről. Szerelmem mégis tett róla, hogy előbb tudják meg a szüleim, mint azt terveztem. Az esküvői meghívó mellé – amit finoman akartam átadni, mivel még mindig törékenynek éreztem a békét a szüleimmel - Rob a tudtom nélkül bármikor beváltható repülőjegyeket csatolt. Ennek következtében nem úsztam meg egy kisebb szóváltást. Félelmeimmel ellentétben azért kaptam, mert ilyen sokáig húztam-halasztottam a dolgok magyarázatát.
Három csodálatos napot töltöttünk Magyarországon. Bíztam benne, hogy ezután tényleg minden rendben lesz a szüleimmel. Boldogan és nyugodtan bújtam Rob-hoz, mert nemsokára hozzámegyek. A felesége leszek. Férjhez megyek! – ismételtem újra és újra.

2. Díj



Sziasztok,

ismét meglepetésben volt részem, megkaptam a 2. díjam. :) amit hálásan köszönök Klau-nak!!!
Nézzetek be hozzá, mert csodálatosak az írásai!

2. Díj




Szabályok:
1) Tedd ki a logót a blogodra!
2) Köszönd meg a díjat akitől kaptad!
3) Írj magadról hét dolgot!
4) Küldd tovább hét embernek!
5) Hagyj üzenetet a blogjukon, hogy meglepetés várja őket!


Az első 2 pontot teljesítettem.
A 7 dolgot írtam már (nincs benne semmi változás):
  1. imádom a zenét, minden mennyiségben.
  2. nem tudok énekelni, és hangszeren játszani :( sajnos ehhez nincs semmi tehetségem.
  3. az írás egy pótcselekvés nálam. remek figyelemelterelés :)
  4. írás közben Nina Simone - Feeling Good, Feist Ben Gibbard - Train Song, Sam Bradley - Sea blue és Adele számait számtalanszor hallottam. Imádom őket!
  5. kedvenc oldalam: Citatum
  6. kedvenc filmem: Oscar. milliószor láttam, s mindig képes vagyok újra megnézi, már ki idegelem vele a körülöttem lévőket. XD
  7. van egy piszkos fehér színű cicám, akit Törpének hívnak.
Nektek küldöm tovább:
  1. Benedicta
  2. Besty
  3. Kim
  4. Pupi
  5. Szylu
  6. Szylu és Pupi

A folytatásról annyit, hogy HOLNAP jön!

Puszi,
ZoÉ



23. fejezet - A könnyebb megoldás


Sziasztok,

megérkeztem, itt a péntek és itt az új fejezet. Köszi a pipákat és a komit (Zsuzsi). Nem szaporítom tovább a szót, úgy érzem minden benne van a fejezetben.

Jó olvasást!
Örülnék, ha minél több komit olvashatnék! :)


Puszi,
ZoÉ


~ Robert ~
Közeledtünk a Steph által megadott hónap végéhez. Még soha életemben nem vártam ennyire semmit, mint ama jeles dátumot. Bár aggódtam az interjú miatt, de sokkal inkább érdekelt az, hogy utána szabad leszek. Az egyetlen esemény, mikor hajlandó vagyok megjelenni az Ashley-vel közösen forgatott film premierje. Azt is csak azért, hogy támogatni tudjam szeretett pöttöm kis húgom. Ash, akinek annyi mindent köszönhetek, annyi mindenben támogatott. Kitartott mellettem, mintha tényleg a testvérem lenne. Addig viszont a saját családomnak élhetek. Újra és újra előkerültek a pajzán gondolataim. Nemcsak az éjjelt, hanem a nappalt is végigszeretkezhetjük. Már pusztán attól beindultam, hogy éreztem magam mellett szerelmem törékeny testét. Egyenesen elvesztem, mikor szorosan hozzám simulva szuszogott s a bőrömön éreztem leheletét.
Repestem az örömtől, mikor kedvesem felhozta a költözés ötletét. Sajnos a rám osztott munka miatt a ház keresésében nem tudtam segíteni. Szerencsére elcsíptem a megbabonázott tekintetét, amit az egyik kép csalogatott elő. Vágyakozva sóhajtott a kép láttán. Meg kellett nekem is néznem azt a hirdetést. Ismertem a környéket, ahol a házat hirdették, elég közel volt anyuékhoz. Titokban értesítettem őket, hogy nézzék meg a házat, hogy megéri közelebbről is megnézni. Tipikus két emeletes ház kerttel, berendezett s azonnal beköltözhető legalábbis a hirdetés szerint. Miután anyuék megszemlélték a házat, áradoztak róla. Felpattantam az első járatra, hogy elintézhessem a megvételét. Fájó szívvel búcsúztam el Em-től, már akkor hiányzott, mikor kiléptem az ajtón. Csupán két napig, két nagyon hosszú napig kellett elviselnem a hiányát. Azzal bíztattam magam, minél előbb elintézem, annál hamarabb mehetek vissza hozzá. Lesz egy új fészkünk, ahol nyugodtan élhetünk.
Apa jött elém a reptérre. Bíztam benne, hogy nem vesznek észre. Türelmetlenül vártam a pillanatot, hogy lássam a házat. Nem csalódtam benne. Most az egyszer a képek és a leírás nem hazudott. Nem haboztam, s rábólintottam a vételre. Azonban ebben a két napban mást is sikerült elintéznem.
Lizzy a konyhapulton hagyott egy utazási magazint. A nászútra gondoltam, mikor belelapoztam. Voltak ötletim a nászutat illetően. S mást találtam helyette. Megtaláltam az esküvő tökéletes helyszínét. A közelben lévő szigeten egy kastély és a körülötte elterülő hatalmas zöld terület remek lehetőség egy szabadtéri esküvőhöz. A kastélyt felújították, s kisebb-nagyobb rendezvények idejére kibérelhető. Rengeteg szobával, hatalmas konyhával rendelkezik. A legfontosabb mégis az, hogy a zajos, nyüzsgő várostól távol van. A családom, a barátaim, a kollégáim nyugodtan élvezhetik az itt eltöltött napokat, mert nem kell félni a „paparazzik támadásától”. Lizzy és anyu segített a tervem kivitelezésében. S ezt meglepetésnek szántam szerelmemnek.
Végre elérkezett a hónap vége, az utolsó interjú napja. Az éjszakát ismét szeretkezéssel töltöttük. Képtelen vagyok betelni Emíliával, minden alkalommal csak még jobban kívánom. Az egómat nem kicsit fényezi, mikor szerelmem reszketve hull a karomba az általam okozott gyönyörtől. A kéjes nyögései, alattam vagy felettem vonagló teste még inkább arra csábít, hogy az enyém legyen. Reggel amint felébredtünk fedetlen teste láttán testem egyből reagált. Egy pontban fájón lüktettem. Simogatásaimmal, csókjaimmal sikerült teljesen elcsábítanom újra. Most a fürdő lett a szenvedélyes szeretkezésünk helyszíne.
Sok tekintetben különlegesnek számított ez a mai nap. Most először fogunk együtt kiállni a közönség elé, hogy egyszer válaszoljunk nyíltan a kérdésekre. Szerelmem féltettem, mivel a nyilvános szerepléssel önként lép a célkeresztbe. Féltettem az őrült felhajtástól, vagy az elvakult, fanatikus rajongóktól. Mégis értem erre is képes. Ahogy egymás kezét fogtuk, tudtam, nincs mitől félnem. Együtt vagyunk, együtt erősebbek vagyunk. Emílián egész nap látszott, hogy feszült. Aztán végre eljött az idő, s megérkezett Dean és Steph. Újra és újra átrágtuk a kérdéseket, nekem már unalmas volt. Ismertem a menetrendet, több ezer hasonló interjún vettem részt. S ez megedzett még a legváratlanabb eseményekre. Sejtettem, hogy a kapcsolatunk, az eljegyzés és a családunk foglalkoztat mindenkit.
Egy kisebb hadsereg állt rendelkezésünkre. Nélkülük egy lépést sem tettem volna. Nekem kötelezően üdvözölnöm kellett a felsorakozott rajongókat. Aláírást osztottam és velük pózoltam a képeken. Sikítozás, kiabálás, villogó vakuk és így kell végigmennem a kordon mellett. Két testőr szorosan a nyomomban volt. Dean-t külön kértem, hogy maradjon és vigyázzon Em-re. Egyből kiszúrták, hogy az állandó testőröm és az ügynököm szerelmemet fogták közre. Eleget tettem a kötelességemnek, majd kézen ragadtam kedvesem s úgy haladtunk előre az öltözőnk fel. Jártam már itt, nem is egyszer. Néhányan futtában üdvözöltek. Ezúttal egy nagyobb öltözőbe irányítottak bennünket. Elkezdődött a szépítkezés.
Végre olyan öltözéket kaptam, ami még egy kicsit tetszett is. Fekete öltönyt és fehér inget húztam magamra. Ahogy megpillantottam szerelmem alig bírtam magammal. Emília ruhája rövid és testhez simuló volt. A vágy eluralkodott rajtam. Akartam, kívántam őt. Mire elértem volna a célom, hogy itt és most azonnal az enyém legyen. Vadul dörömbölni kezdtek az ajtón. Kellett néhány pillanat, hogy lehűtsem magam. Majd elindulhattunk a színfalak mögé, ahonnan a közönség elé járulunk. Em végig a kezemet szorította. Csak még egy kicsit kell kitartanunk aztán vég! – bíztattam saját magam. Elhangzott a szokásos dallam. Ezzel kezdetét vette a show.
- A mai show különleges vendégeket köszönt. Kérem üdvözöljék Robert Pattinson-t és bájos kísérőjét, aki most lép először nyilvánosság elé, Veronica E. Hamilton-t!...
Jerry a házigazda köszöntött bennünket. Az első udvarias körök után kíméletlenül kérdezett. Míg engem idegesítettek a kérdések, addig kedvesemből előbújt az a magabiztos nő, aki lett belőle. Minden piszkálódás ellenére önuralmát megőrizve felelgetett a neki szegezett kérdésekre meglepően őszintén.
- Nem Jerry, engem egyáltalán nem érdekel a pénze. Nem a hírneve miatt szerettem bele. – látszott a műsorvezetőn és a közönségen a döbbenet Emília nyugodt és bájos szavain. A hangjában mégis a magabiztosság és egy fajta él jelent meg. Már a sokadik gonosz kérdéssel próbálták kihúzni belőle, hogy csak a pénzem miatt van vele. Aljas egy társaság. – Az első találkozásunkkor még azt sem tudtam, hogy színész. Nem ismertem. Nekem egy teljesen átlagos srácnak tűnk, aki roppant módon előzékeny, érzékeny és segítőkész.
- Ez így van, mármint a találkozásunk. Én is furcsálltam, de tényleg nem ismert. – mosolyogtam a kellemes emléken. Még mindig kristálytisztán látom magam előtt azt a lányt, aki a bőröndjével a kezében és a pocsolya áztatta ruhájával hálásan pillant rám. Már akkor valami megfogott benne, a szemei rabul ejtettek.
- Meg is kérdezte. – nevetett kedvesem. – Mindegy. Attól függetlenül, hogy a párom színész, én ugyanaz maradtam. Mármint egy étteremben dolgoztam, főztem, mostam és takarítottam. Rá is! – bökte meg a vállam. – Nagyon rendetlen tud lenni.
- Most hogy így mondod, régen sütöttél nekem palacsintát.
- Akkor ti együtt éltek? És te főztél, mostál és takarítottál?
- Persze, a párok együtt élnek, nem? – imádtam a enyhén gúnyos kérdést szerelmemtől. – Engem úgy neveltek, hogy igenis tudjak főzni. S mint mondtam, teljesen hétköznapi módon csináltam a házimunkát.
- Ez még Londonban volt, ugye? – erre csak egy bólintással feleltünk. – Mi változott meg azóta? S mióta vagy L. A-be?
- Szívem szerint azt mondanám, hogy semmi nem változott meg azóta. A szerelmünket illetően nem változtunk. Még mindig ugyanúgy szeretjük egymást. Az életem viszont változott. S emiatt én magam is változtam.
- Miért változott az életed? Mondjuk Robertet mindenhova követik. Nehéz lehet elviselni a konkurenciát. Talán a pénz és a hírnév az oka? – mindenáron rá akarják húzni kedvesemre, hogy csak egy haszonleső nőcske.
- Oké, tisztázzuk! Nem tartom magam féltékeny típusnak. A rajongók szeretik, odavannak Rob-ért és a filmjeiért. Továbbá nincs szükségem Rob pénzére. Van pénzem, megtakarításom. Mikor L. A-be jöttem nem tudtam munkát vállalni, ezért van néhány befektetésem. A hírnév sem vonz. Sőt kifejezetten kényelmetlenül érzem magam tőle.
- Héé, ezt eddig nekem nem is mondtad! – játszottam a felháborodottat.
- Bocsi. – mosolygott rám, s legszívesebben azonnal megcsókoltam volna – Hogy miért változott az életem? A fiunkért. – taps és üdvrivalgás alakult ki. – Nagyon vigyáznom kellett magamra a terhesség alatt.
Jerry tovább csűrte-csavarta a kérdéseit, de végül lejárt a műsoridő. A kamerák leálltak. Felsóhajtva álltunk fel a kanapéról. Kezet fogtunk a műsorvezetővel, majd megcsókoltam szerelmem. Végre. Egész végig erre a pillanatra vártam. Egy hosszú szerelmes csókban forrtunk össze. Amint elváltak ajkaink, szerelmem mosolyogva karolta át a derekam. S úgy indultunk volna vissza az öltözőbe. Reményeim szerint kicsit be tudunk zárkózni és befejezhetjük azt, amit elkezdtünk.
Hirtelen kárörvendő röhögés szabadult fel. A közönség – amely egészen eddig minket figyelt, s ácsorogva sutyorgott – elnémult. Em-mel egyszerre kaptuk a fejünket a hang irányába. A nézőtér két oldalát elválasztó lépcső tetején egy alak röhögött tovább. Férfi volt az biztos. Nem láttam tisztán az arcát, a képembe világító lámpák miatt. Megindult a lépcsőn lefele s a közönség ezzel egy időben gyorsan távozott. A tüdőmben rekedt a levegő. Nem, képtelenség! – üvöltöttem magamban. Emília megdermedt, s a felénk közeledő férfit nézte mereven. Finomam magam mögé próbáltam tolni, de nem akart megmozdulni.
- Nézzenek oda, a hős szerelmes és a ribanca! Most végre pontot teszünk ennek a rohadt szarságnak a végére. – hogy a francba került ide? A rohadt életbe! – zakatolt a fejemben.
- Te meg hogy a fenébe kerülsz ide? – Em vetette oda a kérdést annak a féregnek, mintha csak a gondolataimban olvasna.
- Hát nem édes, ahogy védeni próbálod? – bökött felém, s most megláttam az eddig takarásban lévő kezében a fegyvert.
- Kérdeztem valamit! – Em határozottan kilépett a hátam mögül. Megfogta a kezem. - Mit akarsz még?
- Baby, tőled semmit. Nekem már csak egy utam van és az is a pokolba vezet. – nevette el magát az a görény. – De nem egyedül megyek!
Aki tudta az a saját életét mentette. A nézőtérről már akkor menekülni kezdek az emberek, mikor Damon lesétált a lépcsőn. Emília kezébe kapaszkodtam s ő az enyémben. A fejemben egyetlen mondat villogott: Nem veszíthetem el!
- Hogy a fenébe kerülsz ide és miért jöttél? Válaszolj! – szerelem határozott hangon faggatta Damon-t. Először nem értettem, miért áll le beszélni vele. Aztán észrevettem a biztonsági őröket, az egyik tükröződő felületem még több őrt.
- Hát nem érted? Szerettelek. Tényleg szerettelek. – Damon ezekkel a szavakkal sokkolt bennünket. Sok mindenre számítottam, de erre nem. Félve pillantottam szerelmemre, de az ő arcára azok az érzelmek ültek ki, amik nálam is jelentkeztek. – Közeledtem feléd, megtettem érted mindent. Mindent megmozgattam, hogy a közelemben légy vagy a közeledbe lehessek. De nem kellettem, aztán leléptél. Erre egy rohadt félév után megjelensz és helyettem Ned-et választottad, a saját öcsém… És egyből az ágyába bújtál… Féltékeny voltam a saját öcsémre és végül miattad halt meg. Azóta gyűlöllek. Te tettél tönkre mindent. De nem most megfizetsz! Ez lesz az utolsó tettem, de megteszem. Elveszem tőled azt, akit szeretsz… tudd nekem milyen volt elvesztenem mindent…
Ránk emelte a fegyvert. Egyből magamhoz húztam kedvesem. Szorosan öleltem s testemmel védtem. Nem érdekelt semmi már, csak őt akartam megvédeni. Erősen kellett tartanom, mert ki akart bújni az ölelésből. Nem hagytam. S eldördült a lövés. Majd újabbak. Gyorsan egymást követték. Leblokkoltam. Lefagyott az agyam, még számolni is elfelejtettem. Az idő mintha csiga lassúvá vált volna. Lelassult minden. Mégsem éreztem semmit, fájdalmat sem. Hát ennyi lenne?
Hideget és nedveset éreztem a mellkasomon. A szívem ezerrel verte a tam-tamot. Csak még jobban szorítottam kedvesem. A nevem hallottam. A hang irányába kaptam a fejem, s legnagyobb meglepetésemre Alex állt ott. Hogy került ide? – piszkálta a kérdés az elmém. Kit érdekel most Alex! – gyorsan váltottak a gondolataim. Egyből Em-re fordítottam minden figyelmem. A könnyei ömlöttek a szeméből. Egyetlen hangot sem adott ki, csak a könnyei folytak patakokban. A könnyek okozták hideg és nedves érzetet. A szívem szorult össze azoktól a végtelenül szomorú szemektől. Óvatosan csúsztattam a kezem szerelmem arcára, míg a másik kezemmel a derekát öleltem. Eltörött a mécses. Hangos és szívszaggató zokogás tört elő Emíliából. Reszketett, remegett a karomban. Félve fordítottam a fejem a másik irányba. S a mozdulat közben éreztem a fémes szagot. Egyértelműen a vér szaga csapta meg az orrom. Hát ennyi lenne? Vége? A válasz egyértelműen igen. Damon meghalt.
- Rob… - tétova és remegő hangon szólított meg kedvesem. – Vége? És Damon…
- Sss… Kicsim, nyugodj meg! – az álla alá csúsztattam a kezem. Felemelte a fejét és találkozott a tekintetünk. - Igen, vége. Örökre vége. Damon soha többé nem fog minket zaklatni…
Alex intézkedett. Letakarták Damon testét. Majd Alex hozzánk lépett. Em rá se nézett, viszont Alex biztosított róla, hogy elrendez mindent. Most csalódtam benne, mert láthatóan őt nem lepte meg Damon felbukkanása. Megmentett minket, de az eszközeit nem a legjobbnak találtam. Emíliát nagyon megviselte ez az egész. A karomban kellett a kocsihoz vinni. Még szerencse, hogy a belső parkolóban várt ránk a kocsi, így nem láthatott bennünket senki. Steph megnémulva követett bennünket Dean-nel. Em, Steph és én a hátsó ülésen foglaltunk helyet. Dean a sofőr mellé ült. Az egész úton Steph egyszer szólalt meg. Biztosítottam róla, hogy otthon majd felelek a kérdéseire. Amint hazaértünk szerelmem kipattant a járműből. Egyből a szobánkig sietett. Követtem. Az ágyon találtam rá. Az ölembe húztam, s nyugtatóan simogattam a hátát. Emília sokáig zokogott a karomban. Álomba sírta magát. Sejtéseim szerint most szabadult fel belőle az össze eddig elnyomott félelme, fájdalma. Hisz eddig rettegésben élt. El kellett hagynia a szeretteit. Nem magamra gondoltam, hanem a szüleire és a család többi tagjára. Hatalmas teher, amit eddig a vállain és szívén cipelt, most megszűnt. Damon tényleg kilépett az életünkből. Végleg.
Betakartam alvó kedvesem. Végigsimítottam az arcán, egy csókot nyomtam ajkára, homlokára. Csendben hagytam el a szobát, hadd aludjon. Kicsire összehúzta magát, az ágy közepén összegömbölyödve szuszogott. Nem akartam ott hagyni, de lent vártak rám.
- Emília jól van? Megnyugodott? – lépett mellém Ash. Kezében a kicsivel.
- Nem, teljesen kiborult. Most elaludt. – nyomtam puszit Robbie buksijára, aki nyakamba kapaszkodva jelezte, hogy vegyem át. Ash is kapott egy puszit. Kutatva néztem körbe, ki van körülöttünk. Steph a kanapén ült, Dean a fotel mellett ácsorgott.
- Elmentek, a többiek elmentek. Miután megjöttetek. – megnyugvással töltött el.
- Rob, kérlek mesélj el mindent, mibe keveredtetek! – ügynököm kérlelő hangja meglepett. Tőle szokatlan volt ez a fajta hangnem.
Úgy gondoltam, ha már beszélnem kell, akkor az elején kezdem. Onnan, ahonnan minden ered. A beszélgetésünk elhúzódott s késő este távozott az ügynököm és testőröm, azonban ezúttal elbúcsúztunk. Nem végleg, de a mai nap bebizonyította, hogy a családomnak szüksége van rám. Másrészt közöltem velük, hogy az esküvőn számítok rájuk, kifogás nincs.
Ash korábban lefektette Robbie-t, majd ő is aludni ment. Teljesen egyedül voltam. Lefekvés előtt még inkább a párszekrényhez léptem. Szükségét éreztem egy erős italnak. Whisky került a kezembe. Kitöltöttem az egyik pohárba, mikor egy megszólalt mögöttem.
- Nekem is tölts egyet! – közelebb jött, s levágódott a pult mellé.
- Szólhattál volna, mert ha jól sejtem, akkor tudtál róla… - tettem le elé a poharat. Koccintottunk, s lehúztuk az italokat.
- De jó volt! Még egyet! – töltöttem neki, majd magamnak is. – Nem szólhattam. Érted, nem szólhattam. Majd beleőrültem a tudatba, hogy az az állát megszökött.
- Megszökött… - keserűen ismételtem.
- Igen, meg. A kórházból, az a tag, aki belógott, az segített neki. De elkaptuk és köpött. Másrészt figyeltettelek benneteket. Sejtettem, hogy még inkább bosszúra szomjazik… Hogy van Em?
- Szerinted? Totál kibukott. Azóta folyamatosan zokogott. Utána meg bealudt, annyira kikészült. – számhoz emeltem a poharam, s kortyoltam egyet. – Mi lesz ezután? A nyomozással? Meg az üggyel?
- A főbűnös meghalt. A legtöbb emberét elkaptuk, s megvan a vádalku lehetősége, ha segítenek további embereket kézre keríteni. Amúgy az ügy Damon részét lezárták.
- Mi lesz most Emíliával? Mármint a családja úgy tudja, meghalt… - megakadtam. Nem tudtam, mi a mondat helyes folytatása. Mi van, ha a családja átvészelte a veszteséget, s folytatták az életüket? Mi van, ha sehogy sem tudtak túllépni? Mi történne, ha megjelenne szerelmem? Hogy fogadnák? Egyetlen dologban száz százalékig biztos voltam, történjen bármi mellette leszek. Fogom a kezét és támogatom.
Első lépésként megittam az utolsó kortyot. Intettem Alex-nak s felsiettem a szobánkba. Szerelmem összegömbölyödve feküdt az ágy egyik oldalán. Csendben leszórtam a ruháim. Egyetlen boxer maradt rajtam, mikor meghallottam, hogy kedvesem engem szólít. Mellé bújtam, s egyből megnyugodott. Addig mocorgott, míg a feje a mellkasomon pihent. Az oldalamhoz bújt szorosan, az egyik lábát pedig átvette az én lábamon. A légzését hallgatva lassan elaludtam.
Még egy teljes hétig kellett Los Angeles-ben maradnunk. Pokoli egy hét volt. Mondanom sem kell az interjút jól fogadta a közönség. Sőt állítólag több közösségi oldalon gratulációjukat és jókívánságaikat fejezték ki a rajongók. Voltak ellenlábasok is, de jóval kevesebben, mint azt várták. Másrészt pánik akkor tőrt ki, mikor az egyik szennylap valótlanul lehozott egy cikket „Őrült rajongó támadt az egykori vámpírra és új kedvesére” címmel. Azt hiszem soha a büdös életbe nem mosom le magamról a vámpírt – morgolódtam magamban sokadszorra. Majd újabb és újabb cikkek jelentek meg. Minden volt bennük, csak valóság nem. Találgatták ki sérült meg, vagy hova tűntünk. Mivel egész hét alatt ki sem dugtuk az orrunk a házból. Össze kellett csomagolni a maradék holmit. Nemcsak nekünk, hanem Ash-éknek is. Ők a városba találtak egy megfelelő lakást, s összeköltöznek. Alex ugyanakkor merész lépésre vállalkozott, mégpedig arra, hogy a Black Roses-t megnyitja újból. A Damon-nal folytatott fegyveres harc óta zárva volt, sőt bűnügyi helyszínként le is zárták. Most Alex vállalkozott, hogy újra gatyába rázza a helyet. Szerintem boldogulni fog vele.
Egész héten figyeltem szerelmem. Tudtam, hogy meg kell még emésztenie a történteket. Sok kérdésben neki kell dönteni, hogy mi legyen. Azt vettem észre, hogy szerelemem egyre többször bűvöli magányosan a laptopját. Minden erre irányuló kérdésem kikerülte. Mégis mintha jobb kedve lett volna. Elmondtam neki, hogy rám számíthat és mindig mindenben támogatni fogom. Akartam, hogy ezt tudja, hogy bátran forduljon hozzám bármikor.
Az utolsó estén még tartottunk egy kisebb búcsú bulit, ahol többnyire a legfontosabb kollégáim és barátaim vettek részt. Emília meghívta Matildát, Adam-at, Chris-t és Garrett-et is. Megköszöntem a támogatások, a kitartásuk, de a legjobb mégis az volt, mikor elmondhattam magamról: szabadságoltam magam. Koccintottunk, majd sok boldogságot és jó pihenést kívántak nekünk.
Másnap nem kellett korán kelnünk. Hiszen egyetlen program volt aznapra betervezve, mégpedig a London-ba repülés. Alex segített a maradék holmit bepakolni a kocsijába. Furcsa érzés volt kilépni ebből a házból. Mégsem bántam meg egy pillanatig sem, hogy London mellett döntöttünk. A tömeg, a kíváncsiskodó rajongók és fotósok miatt magángép mellett döntöttem. Persze emiatt kaptam néhány szúrós pillantást. Az utazás zökkenőmentesen zajlott. Az új ház küszöbének átlépését követően szerelmem egy csodálatos mondattal nyugtatta meg a szívem és a lelkem.
- Drágám, később is ráérünk álmodozni… Vár ránk még egy esküvő megszervezése!


Ízelítő!


Sziasztok,

lassan haladunk augusztus vége fele, s most még a meleg nyári időt mindenképp ki kell használni. nos igyekeztem így tenni, ezért most nem fejezetet hoztam, hanem egy ízelítőt a következő részből.
A fejezetet péntekre tervezem. :) Azt még pontosan nem tudom, hogy délelőtt vagy délután kerül ki. Nem szeretek feleslegesen ígérgetni, így csak ennyit mondok. :)

"- Nézzenek oda, a hős szerelmes és a ribanca! Most végre pontot teszünk ennek a rohadt szarságnak a végére. – hogy a francba került ide? A rohadt életbe!

- Te meg hogy a fenébe kerülsz ide? – vetette oda a kérdést annak a féregnek, mintha csak a gondolataimban olvasna.

- Hát nem édes, ahogy védeni próbálod? – bökött felém, s most megláttam az eddig takarásban lévő kezében a fegyvert.

- Kérdeztem valamit! – Em határozottan kilépett a hátam mögül. Megfogta a kezem. - Mit akarsz még?

- Baby, tőled semmit. Nekem már csak egy utam van és az is a pokolba vezet. – nevette el magát az a görény. – De nem egyedül megyek!"


Remélem felkeltette az érdeklődéseteket!

Puszi,
ZoÉ



22. fejezet - A könnyebb megoldás



Sziasztok,

sikerült ma még ideérnem a frissel! :)
Köszönöm a díjat és mindenkinek a pipákat, szép számot hoztatok össze! Drága komizók, máris jönnek a válaszok a 21-eshez kapcsolódóan:

Zsuzsi:
egyszerűen muszáj volt ott abbahagynom. tudom, hogy gyilkosak tudnak lenni a függő végek :) a folytatásban minden kiderül! :)

Kriszty:
igyekeztem a következővel. bízom benne, hogy a függő végnek a folytatása elnyeri a tetszésed! :)

Ria:
mindig örömmel olvasom a hozzászólásokat függetlenül attól, hogy chat-ben vagy a fejezet végén megjegyzésként érkezik. nyugi, a hajad megmenekül! de érdekes ötlet... fontólóra veszem... de most totál happy van!!!

Gabó:
töredelmesen bevallom, hogy az alternatív vég valóban a vége lett volna a törinek (az eredeti felállásban). de mindenki izgult és drukkolt Em-nek a gyógyulásában. :) megesett a szívem, és Em megmenekült. igen, ütős lett a vége, mert egy kicsit fel kellett kavarni az álló vizet. igenis! már itt is van a folytatás!

egy szép hosszú folytatás! és szeretnék minél több komit olvasni!
Jó olvasást!

Puszi,
ZoÉ



~ Emília ~
- Mindent meg tudok magyarázni…
Tagadhatatlanul egy pillanatra meglátszott az arcomon a zavartság, de rögtön rendeztem a vonásaim. Egy másodpercig tényleg hittem a bűnösségében, de amint egymás szemében néztünk, tudtam az igazságot. Az a kék szempár oly igézőn és oly csodálattal tekintett rám. Majd megjelent a huncut mosoly a szája szegletében. Közben pedig hatalmasat nyelt. Fokozódott a légzése, mivel lejjebb siklott a tekintete, amely dekoltázsomon pihent meg. Engedélyeztem magamnak egy mosolyt, amit talán jelnek vagy biztatásnak vett. Rob lépett felém, de valaki megelőzte.
Egy magas, izmos szőkés férfi lépett elé. A semmiből termett előttem. Nagyon is szemrevaló példánya a hímek közül. A többiekkel ellentétben szürke árnyalatait viselte. Egyből azt gondoltam, hogy ez illik hozzá, pedig még nem is ismertem. Bár ahogy az arcát néztem, kellemes érzésem volt vele kapcsolatban. Az ismeretlen férfi felém kacsintott s nem bírtam ki, hangosan felnevettem.
- Helló Gyönyörű! – egyből a kezemért nyúlt. S szűnni nem akaró bókáradatot zúdított rám. – Vétek egyedül hagyni egy olyan szépséges hölgyet, mint te. Kellan vagyok. Lehetek a kísérőd? – nem győztem nem vigyorogni. Tetszett a közvetlen stílusa. Egyáltalán nem találtam bántónak vagy tolakodónak. Inkább hízelgőek voltak a szavai. Egy kicsit jól estek a lelkemnek.
- Szia, én Emília vagyok! – kéz fogás helyett megölelt és puszit nyomott az arcomra. Félve pillantottam Rob-ra, aki karba tett kézzel figyelte a párosunk. Végülis ő is ölelgette azt a csajt. Elégtételre gondoltam. De megesett rajta a szívem. – Köszönöm a bókjaid, de azt hiszem vissza kell, hogy utasítsalak. Tudod, a párom nem örülne neki.
- Hol a párod? – nevetett Kellan. Kecses mozdulatokkal kikerültem. Rob egyből utánam kapott. A derekamnál fogva húzott közel magához. Birtoklón puszit nyomott a számra.
Egyetlen puszi? Nekem ennyi nem volt elég. A karjaim a nyaka köré fontam. Először alsó ajkát, majd a felső ajkát kényeztettem, de most az egyszer nem akartam sietni. Nem érdekelt a közönség, nem érdekelt semmi. Csak csókolni szerettem volna. A hosszúra nyújtott szerelmes csókunkat a körülöttünk kuncogók miatt mégis meg kellett szakítanunk. Mindenki minket nézett.
- Srácok itt a remek alkalom, hogy megismerjétek a barátnőm, Emíliát. – Rob úgy fordult, hogy a derekamat ölelve mindenkivel szembe legyünk. – Kicsim, ők itt a barátaim és kollégáim. Nikki – akit Rob előzőleg ölelgetett és láttam a kezén megcsillanni az eljegyzési gyűrűt. – mellette Kristen és Elisabeth. Jackson, Peter és Kellan már bemutatkozott. – nem tudom, mire számítottam. De az arcukon megjelenő döbbenetre és hitetlenkedésre semmiképp.
- Örülök, hogy megismerhetlek titeket. – legbájosabb mosolyom vettem elő, lehetőleg minél jobb benyomást tegyek rájuk. Ash, Vick és Lizzy csatlakozott hozzánk, ők ismerősként köszöntötték egymást.
- Jaj, Nikki! Csodálatos vagy! Csak úgy ragyogsz! – Ash-nek igaza volt. Valóban meseszép volt, a szemei csillogtak, ragyogott az egész arca. A ruhája is tökéletesen állt rajta. Büszkén simított végig gömbölyödő pocakján. Feltörtek bennem is az emlékek, mikor még Robbie a pocakomban volt.
- Köszi! Te sem panaszkodhatsz! Nem láttad, merre van Paul? Áh, biztos ismerőssel futott össze. – felfigyeltem Nikki szavaira. Mélységes megnyugvással töltött el, hogy nem többről, mint barátságról van szó közte és Rob között. Fellélegeztem.
- Emília, valamit el szeretnék mondani és van még egy kérdésem is. – Rob túlságosan komolyan beszélt. Szaporán vert a szívem, és vártam a folytatást. – Tudod az, hogy beléptél az életembe, volt a legjobb dolog a világon, ami velem történhetett. Sok más olyan dolog történt, ami mindkettőnkben mély nyomott hagyott. Súlyos sebeket szereztünk. Rossz döntéseket hoztunk, amiért sokat szenvedtünk. De mégis újra megtaláltuk egymást. Szeretlek, már a kezdetek óta a szívemben őriztelek. Szeretlek Szerelmem. S most, mikor kijöttél a kórházból, azóta erre készülök. Szeretlek, s ezen semmi sem tudott változtatni. Szeretném ezentúl jól csinálni, szeretném, ha egy család lehetnénk. Hozzám jönnél feleségül? – meghatódottságtól szóhoz sem jutottam. Rob a zsebéből előhúzott egy fekete dobozkát. Felnyitotta a fedelét. S kecsesen táncoltak a fények a meseszép gyűrűn. Rob várakozóan nézett rám.
- Igen. – remegő hangon feleltem a feltett kérdésre. S a következő pillanatban Rob a karjaiba kapott s úgy csókolt. Alig tudtam felfogni, hogy megkérte a kezem.
Fehér arany karika, amelyet három kő díszített. A középső kicsivel nagyobb volt, mint a másik kettő, de mégsem volt kirívó. Sőt ezzel bizonyította, hogy az egyszerű is lehet bámulatosan szép. Rob megfogta a kezem, s ahogy kell, felhúzta a gyűrűt. Az ujjamra került az a csoda. Csillogó kék szemeit felemelte a gyűrűről. A nyakába vetettem magam és úgy faltam ajkait. Miután elszakadtunk egymástól, de csak kicsit, végigfuttattam rajta a remegő ujjaim. Majd a lányok közre fogtak, s mindenki a gyűrűmet szerette volna megcsodálni. Majd egyre többen és többen jöttek gratulálni. Tom, Sam, Marcus, Bobby, Kellan, Peter. A közeli barátokat a többi kolléga követte. Rob mutatott be a vendégeknek és végig mellettem volt, együtt fogadtuk a gratulációkat.
- Hát mégis megtetted! De én szóltam időben! – lépett Rob-hoz egy elég rosszkedvű nő.
- Steph, kérlek! Nagyon sokat köszönhetek neked, tudom. Hidd el, tudom, mit csinálok!. A többit majd megbeszéljük, de most ünnepelj velem! – mire Rob befejezte a mondanivalóját, addigra Steph mosolyogva bólintott neki és megölelték egymást. – Kicsim, szeretném bemutatni Stephanie-t, az ügynököm.
- Helló, Emília vagyok! – kezet fogtunk. Végigmért, majd mintha megnyugodott volna a látottaktól.
- Gratulálok! Viszont majd össze kell ülnünk megbeszélni néhány dolgot. – továbbra is kimérten beszélt, legalábbis velem.
- Steph, mindenképp. Akár már holnap, de most tegyük végre félre a munkát!
- Remélem tetszik az eljegyzési buli. – súgta a fülembe Ash.
- Oh, hogy te is benne voltál. Tudhattam volna. – megöleltem drága barátnőm. – Köszönöm!
Előkerültek a pezsgősüvegek. Sorra nyitották az újabb és újabb üvegeket a pincérek. Elcsíptem néhány irigykedő, lenéző pillantást. De nem foglalkoztam velük. Mert boldog voltam Rob mellett. Zene, tánc, pezsgő és buli. Életem legjobb éjszakájának találtam, pedig még messze volt a hajnal.
Rob nem engedett el, a vendégek távozása után a karjába kapott. Úgy vitt fel a szobánkba. Az ágy végében állt meg, ott finoman leengedett, hogy a saját lábamon álljak meg. Lágyan csókolt. Játékosan az alsó ajkam kényeztette, majd nyelve kutatva csúszott beljebb. Az ujjait a gerincemen futatta le és fel, amitől jóleső remegést váltott ki belőlem. Míg ő élvezte a lassú és megfontolt lépéseit, addig én megszabadítottam a zakójától. Az ingét gomboltam ki, mikor mellkasához szorította le. Két egész hétnyi várakozás miatt türelmetlen voltam. Kihúztam a kacsóim a kezei közül. Durcásan hátat fordítottam, amivel elértem a célom. Szorosan húzott közel magához. A hajamat elkotorva a fejét a nyakamba temette. Csókokkal hintette, finoman megszívta a bőröm. A csípőm Rob-hoz szorítottam, s olykor-olykor kicsit jobban hozzányomtam férfiasságához. Ezekkel a mozdulatokkal ki tudtam belőle csikarni néhány nyögést. Kioldottam a ruhám, s ellépve Rob-tól kibújtam belőle. Kecsesen dobtam földre a ruhám. A következő a melltartóm volt, ami ugyancsak a ruha mellett végezte. Cipőmet lerúgva az ágyon helyezkedtem el. Szerelmem ledobta az általam kigombolt ingét, s fölém helyezkedett el. Szerelmes csókjától elvesztem, elengedtem magam. A bal kezén támaszkodott, míg jobb kezét először a térdemnél éreztem. Rob keze végigcsúszott a combomon először a külső részén, majd a belső felén. Megremegtem sokadszorra az érintéseitől. Végül magára húzta a lábam, mely készségesen ölelte. Ajkamról, ismét a nyakamra tért. De ezúttal ingerlésemre a nyelvét használta, lassan húzta végig azt le egészen a melleimig. Felváltva ízlelte az egyiket, majd a másikat. Már égetett a vágy, azt hittem kigyulladok, ha nem kaphatom meg azt, amire vágyom. Sűrűsödő nyögéseimre Rob csak kuncogott. Keményedő ágyéka teljesen nekem feszült, szemérmetlenül ringattam a csípőm. Úgy láttam, sikeres volt az akcióm, mert Rob egyből kiszabadította önmagát a maradék ruha fogságából. A bugyim egyetlen mozdulattal tűntette el rólam. Ismét fölém helyezkedett, de ezúttal eggyé váltunk. Abban a pillanatban Rob hangosan felnyögött. Gyengéden, megfontoltan kezdett el mozogni bennem. Tudtam, hogy óvni akar, de túlságosan vágytam rá. Körmeim a hátát karcolták, fenekébe markolva ösztönöztem gyorsabb mozgásra. Megtette, a rám törő gyönyörtől csillagokat láttam. Egyszerre értük el a csúcsot, egymás karjaiban élveztük ki a pillanatot. Lassan csillapodott a légzésünk. Szorosan összebújva.
- Szeretlek. Nagyon szeretlek. – néztem mélyen Rob szemébe. Összefűzte ujjaink a fejünk felett, úgy kapaszkodtunk egymásba.
- Nagyon szeretlek és is. Eszméletlenül kívánlak még most is. – szavaira nem is lett volna szükség, a teste egyértelmű jelét adta. – Amióta felébredtél, azóta csak erre a pillanatra tudok gondolni. – csókok közepett vallott nekem. Érzéki hangon beszélt, amivel megbűvölt. – Arra, hogy simogatlak, hogy csókollak, hogy az enyém leszel újra. De tudtam, hogy várnom kell. – az ujjaival köröket írt le a hegem körül. – Hogy újra erős, egészséges légy. Nem azért nem közeledtem feléd, mert nem szeretlek. Hanem azért, mert így is minden alkalommal, minden csóknál, minden simogatásnál a saját határaimat, az önuralmamat kísértettem. Megőrjítesz! Úgy kívántalak, mint még soha. Szeretlek, s soha nem engedlek!
- Köszönöm. Köszönöm, hogy elmondtad. Szeretlek.
Hevesebb csókokban forrt össze az ajkunk, majd a testünk is. Szívünk ritmusára mozogtunk, hogy újra beteljesülhessen a szerelmünk. A gyönyör pillanata még elsöprőbb volt, mint előtte és jóval tovább élvezhettem hatását. Fokozottan éreztem mindent magam körül. Az összesimuló csupasz testünkön végigfutó izzadságcseppeket. A ránk omló finom takarót, amit Rob húzott magunkra azért, hogy elkerüljük a megfázást. Szerelmem nyughatatlan ujjai táncoltak a testemen. Szűnni nem akaró vágy lobogott mindkettőnk szemében. Az energia tartalékaim azonban elfogytak, felemésztettem mindet. Így is meglepően sokáig bírtam a szeretkezéseket. Totálisan elfáradtam, de egy cseppet sem bántam semmit. Varázslatos, csodálatos éjszakát követően megleltem a békét a párom, a vőlegényem karjaiban.
Rob előtt ébredtem fel. A hátamnak simult, a derekamnál ölelt magához. Csak egy picikét mocorogtam. Megfordultam, hogy szembe legyek fele. Eme manőver közben lecsúszott rólam a keze, amit rögtön vissza tett az előző helyére. Nem ébredt fel, öntudatlanul is ragaszkodott hozzám. Ettől a gondolattól átjárt a testem és a lelkem a melegség. Hozzá tartozom s ő pedig hozzám tartozik. Egymáshoz tartozunk. Ehhez hasonló gondolatok fordultak meg a fejemben, míg az alvó Rob-ot figyeltem.
Gondolataim más irányt vettek. Azon kezdtem el töprengeni, hogy mihez kezdjek az életemmel. Furcsa érzés szabadnak lenni annyi félelem után. Úgy felkelni reggel, hogy boldog vagy. A rosszkedv vagy bármi, ami elrontaná a kedved messze elkerül. A szeretett férfi tart a karjaiban, aki a buja éjszaka után békésen szuszog mellettem. Az arca nyugodt s még álmában is mosolyog. Hamarosan az ő felesége leszek. Mihez kezdjek az életemmel? – tettem fel magamnak ismét a kérdést. Nem az esküvőre gondoltam, mert abban száz százalékig biztos voltam. Hanem arra gondoltam, hogy újra hasznos szeretnék lenni. A közösség, a társadalom hasznos tagja lenni. Úgy mint akkor régen abban az étteremben. Nem a pénz számított, hanem az, hogy hasznosnak érezzem magam.
Éktelen sírás rázta meg a házat. A legkisebb Pattinson-nak volt a legnagyobb hangja. Gyorsan kipattantam az ágyból, magamra kaptam tiszta fehérneműt, pólót és egy rövid nadrágot. S már szaladtam is a hang irányába. Claire sétálva igyekezte megnyugtatni Robbie-t. Amint átvettem a kicsi fiam, s beszélni kezdtem csillapodott a sírása.
- Jó reggelt, Claire! Milyen nyűgös a fiatalúr! – egy kicsit járkáltam, és Robbie hátát simogattam.
- Jó reggelt, Drágám! Még egyszer gratulálok nektek! – adott két puszit a drága asszony. – Jó rátok nézni, olyan boldogok vagytok.
- Köszönöm. – Robbie egy kicsit megint sírósabb lett. – Jaj, kicsikém! Nincs semmi baj! Itt a mami, de most maradjunk csendben, mert a papa még alszik. Hadd aludjon még, nagyon elfáradt! – Claire felkuncogott, amitől elpirultam. Pedig nem állt szándékom elmondani, hogy nem épp alvással töltöttük az éjszakát. Mégis kicsúszott a számon. Aztán úgy döntöttem, hogy inkább leülök. A konyhapulthoz telepedtem le. Claire kávét főzött és reggelit készített. Robbie-t nem tudtam lerakni, az ölembe fészkelte magát. Láthatóan nagyon élvezte a figyelmet.
- Tessék, Drágám, kész a kávé! – Claire elém rakta a kávésbögrém. – Hogy képzeled el az esküvőt?
- Még nem gondolkodtam az esküvőről. Bár a szűk körű esküvő híve vagyok. Az egy olyan személyes pillanat, ami csak a családra és a közeli barátokra tartozik. Segítenél a szervezésben? - Ezt a kérdést még három személynek tettem fel, akik repestek az örömtől, hogy rájuk gondoltam.
Claire-rel beszélgettem, míg a csengő meg nem szólalt. Az illető türelmesen várt az ajtó előtt. Robbie-val a karomon nyitottam ajtót. Stephanie állt velem szembe, láthatóan meglepődött. Kedvesen beinvitáltam, s kávéval kínáltam. Claire-hez csatlakoztunk a konyhába. Ők sokkal közvetlenebb módon üdvözölték egymást. Míg velem szemben Stephanie véleménye nem változott. Arra gondoltam, hogy nem feltétlenül nekem szó a bizalmatlansága, hanem alapvetően neki több időre és hosszabb ismeretségre van szüksége ahhoz, hogy belássa, nincsenek rossz szándékaim.
- Claire, vigyáznál Robbie-ra, míg felkeltem Rob-ot? – egy bólintás elég volt. A picúr is értette, mert egyből a nagyiját halmozta el figyelmével. Véletlenül ütötte meg a fülem Rob ügynökének a kérdése.
- Claire, te csak így megbízol ebben a nőben? Nem félted a fiad? És ez a gyerek? – az hogy ennem nem szívlel, esetleg kételkedik bennem nem volt újdonság.
- Igen, mert boldoggá teszi a fiam. Megbízom benne, és megszeretem Emíliát. Soha nem láttam ennél boldogabbnak, vidámabbnak a fiam. Te tudod a legjobban, mennyire megviseli a figyelem, a nyomás. Örülök neki, hogy van mellette valaki és talált egy olyan társat, akit egyáltalán nem érdekel a csillogás, a hírnév. Hidd el, megbízhatsz bennük! S nézz csak rá, ez a pici fiú teljesen olyan mint az apja. Rob pontos mása.
A beszélgetés további részét nem akartam kihallgatni, így is többet hallottam, mint amit szabad lett volna. Az mindennél többet jelentett nekem, hogy Claire kiállt mellettem. Ezen gondolkozva léptem be a szobánkba. Rob a hátán feküdt. Teljesen kiterült az ágyon, a takaró lecsúszott a derekáig. Csendben odaosontam az ágyhoz, remélve Rob nem dönt úgy, hogy megfordul vagy épp felébred. Óvatosan másztam mellé, majd átvetettem a lábam a csípője felett. Az enyhén szétnyílt szájára hajoltam, s nyelvemmel rajzoltam körbe. Csókkal ébresztettem. A kezei egyből utánam kaptak, s kipattantak a szemei. Hirtelen ragadott meg, s fordított maga alá. Vadul csókolt. Majd megütközve nézett a testemet fedő ruha miatt.
- Jó reggelt, Édesem! – simítottam végig csupasz felsőtestén. Megremegett az érintésemtől.
- Jó reggelt, Szerelmem! Gyere, szabaduljunk meg ettől a sok felesleges ruhától! – keze a pólóm alatt járt. A melleim masszírozta. Sóhajtva adtam tudtára, mennyire jól csinálja, amit csinál.
- Rob! Édesem! Én is szeretném, de most nem lehet! – megdermedt mozdulat közben. Értetlenül nézett rám. – Most nem, majd este! Itt van az ügynököd… - Ez megtette a hatását, mert egy utolsó csók után hajlandó volt felkelni.
Rob a fürdőbe vonult, míg beágyaztam, s összekapkodtam a tegnap szétszórt ruhákat. Szerelmem melegítőben és pólóban jött vissza hozzám. Persze, ha rajta múlt volna, megint az ágyban kötünk ki, de most nem volt erre megfelelő az idő. Kézen fogva, összefűzött ujjakkal indultunk lefele. Claire és Steph az asztalnál ült, kávéztak. Robbie körülöttük totyogott. Láttam, hogy a nagyi beszélgetés közben is fél szemmel az unokáját figyeli. Robbie amint meglátott bennünket, felénk iramodott. Rob nevetve kapta a karjába a törpét. A vigyora fülig ért. Puszit adott Robbie buksijára, az anyukáját is puszival üdvözölte. Az ügynöknek jót tett a Claire-rel folytatott beszélgetés, mert barátságosabban szólt hozzám. Rob a kávéját felmarkolva javasolta az ügynökének, hogy telepedjenek át a nappaliba. Magukra akartam hagyni őket, de Szerelmem ragaszkodott a jelenlétemhez.
- Továbbra is tartod az elhatározásod? – Steph csalódottsága az arcán látszott.
- Igen. Eldöntöttem, és nem kívánok ezen változtatni. – Rob határozottan válaszolt, majd a kávéjába kortyolt.
- Milyen elhatározás? Miben döntöttél? – nem bírtam ki, kíváncsivá tettek.
- Arról, hogy befejezi a filmezést. Legalábbis egy időre. – az ügynök válaszolt nekem.
- Rob, ugye csak viccelsz? Ne, ne csináld ezt! – nem is tudom, mit kellett volna mondanom. Váratlanul ért ez az egész.
- Kicsim, nem örökre hagyom abba. – simogatta meg az arcom. – Csak kell egy kis szünet. Pihenő. Nyugodtan megszervezzük az esküvőt, elmehessünk nászútra. Több időt tudjak veled és Robbie-val tölteni…
- De a filmezés az életed… Kérlek, gondold meg magad! – nem tudtunk változtatni a döntésén. Tényleg eldöntötte.
- Rendben elintézek mindent. Akkor befejezitek az utolsó simításokat a filmen Ashley-vel. Még van egy fotózásotok, néhány interjú, aztán utána „szabadságra” mehetsz. – Steph egy vaskos határidőnaplót lapozott. – Ezeket viszont muszáj megcsinálnod. Köt a szerződés. Ha jól látom, akkor ez az egész még egy hónap…
Steph távozása után leültem, s tényleg mindent átbeszéltünk Rob-bal. Értettem az indokait, s biztosított róla, hogy nem örökre akarja feladni a színészetet. Ha kap olyan ajánlatot, ami megtetszik neki, el fogja fogadni. S még egy hónap munka vár rá. Nem akartam, hogy ekkora áldozatot hozzon. Tudtam, hogy a színészet, a filmezés lételeme.
Akkor azt gondoltam, milyen hosszú idő az az egy hónap. Tévedtem, mert elrohant az idő. Ráadásul mozgalmasra sikerült. Félve vettetem fel az ötletem Rob-nak, hogy költözzünk vissza Londonba. Nem akartam tovább L. A-be maradni. Míg Rob dolgozott, addig kutattam az új házzal kapcsolatban. Közben a nagyszülők, Lizzy és Vick is hazament. A srácok is továbbálltak a következő városba, ahol koncertezni fognak. Nagyon üres lett az az óriási ház. Rob-bal közösen úgy döntöttünk, hogy az esküvő szervezését majd egy hónap múlva kezdjük meg, ha már visszaköltöztünk Angliába. Néhány szép házat találtam, amelyek megtekintésében segítséget kértem Claire-től és Richard-tól, hogy minél előbb találjunk egy új fészket magunknak. Már néhány dolgot elkezdtem előre összepakolni.
Rob és Ash korán reggel elment, mert egész napos fotózáson vesznek részt. Valahol a városon kívül. Alexet az utóbbi időben alig láttuk, ha hazakeveredett, akkor Ash-el bezárkóztak a szobájukba. Robbie-val kettesben töltöttem a napjaim. Miután Robbie-t lefektettem a szokásos délutáni alvására, azon kaptam magam, hogy a laptopon pötyögöm a gondolataim. Ahogy visszanéztem, jó néhány oldalt sikerült írnom. S még mindig a fejemben zakatoltak a gondolatok. Nekifogtam a folytatásnak. Akkor még nem tudtam, mi fog kisülni belőle. Legtöbbször akkor foglalkoztam ezzel, mikor egyedül voltam. Úgy döntöttem, ameddig nem végzek, addig nem mutatom meg senkinek. Ez az én titkom volt. Egyszer ugyan Rob kiszúrta, hogy nagyon ügyködöm valamin, akkor csak annyit mondtam, hogy házat keresek és semmit nem találtam.
Bár a nappalok jó része magányos volt, az éjszakák mindent kárpótoltak. Rob oly odaadóan és gyengéden bánt velem. Kimondhatatlanul kívántam, akartam őt, s minden egyes nap fénypontja az éjszak volt. Mikor dübörgő szívünk egy ütemet vert, testünk együtt mozgott, s együtt merültünk mélyre a feneketlen gyönyör tengerében. S a beteljesülés pillanatában az Ő nevét tudtam csak kiejteni. Ez a férfi az enyém, s én mindenestül az ővé vagyok. A teste, a szívem és a lelkem neki adtam. Minden éjjel szorosan húzott magához, még véletlenül se meneküljek.
Lassan közeledtünk a Steph által megadott hónap végéhez. Végre megtaláltam álmaim házát. Csodaszép két emeletes ház kerttel. S nincs messze Rob szüleitől sem. Hitetlenkedve fogadtam, mikor megláttam a képeket. Túl szépnek gondoltam, s nem igazán hittem el. Valamilyen fondorlatos módon egyetlenem megsejtett valamit, mert riadóztatta Claire-éket. Hatalmas hálával és valami nagyon jó ajándékkal kell előállnom, hogy megköszönjem nekik azt a rengeteg segítséget, amit tőlük kaptunk. Miután ők is szemrevételezték a házat, áradoztak róla. Rob vállalkozott a feladatra, hogy ő is megnézze azt a házat. Két napra emiatt nélkülöznöm kellett szerelmemet. Megnézte a házat ő is, és aláírta a papírokat. Ráadásul azonnal beköltözhető volt a ház, így a cuccunk nagy részét előre küldtem.
Az egy hónap lejártát jelezte Rob utolsó interjúja. A sajtó nagyon érdeklődött Rob után. Felröppentek hírek az eljegyzésről, az esküvőről és a családunkról, de ezeket senki nem erősítette meg vagy cáfolta meg. Emiatt Robot, akárhol tűnt fel majdnem szétszedték némi információ morzsáért. Nem is a rajongók, mint inkább a lesifotósok két lábon járó céltáblája lett. Rob az utolsó héten visszaszámolta a napokat.
Felvirradt az utolsó interjús napja. A kimerítő éjszaka ellenére Rob kirobbanó formában ébredt. Addig mesterkedett, míg sikerült teljesen a bűvkörébe vonni s elcsábítani. A fürdőben forróra sikerült együttlétünk után mindketten kielégülten vigyorogtunk egész reggel.
Sok tekintetben különlegesnek számított ez a mai nap. Most először fogunk együtt kiállni a közönség elé, hogy egyszer válaszoljunk nyíltan a kérdésekre. Többször szóba került, mi lenne a helyes megoldás. De talán az a legtisztább, ha mi magunk felvállaljuk egymást, a kapcsolatunk, hogy ne találgatásokat, kitalációkat és szemen-szedett hazugságokat terjesszenek rólunk. Ash önként vállalkozott Robbie felügyeletére. A pöttöm energiabomba már előre megszervezett mindent, s a régi kolléganőivel együtt fogják végignézni a szereplésünk a tévében.
Egész nap bennem volt a frász, hisz hatalmas lépésre készülünk. Nem bírtam enni és csak piszkáltam a kaját, Rob jókat kuncogott rajtam. Aztán végre eljött az idő, s megérkezett Dean és Steph. Újra és újra átrágtuk a kérdéseket, mit szabad és hogyan szabad mondani. Abban egyeztünk meg, hogy Rob bejelenti a kapcsolatunk, az eljegyzést és a szabadságra vonulását. De minden mást szeretnénk megtartani magunknak.
A stúdió előtt óriási tömeg fogadott bennünket. Egy egész különítmény csapódott mellénk, mivel Rob-nak kötelezően végig kellett mennie a kordon mellett autogramot osztogatva és fényképeszkedni a várakozót rajongókkal. Szerelmem jobbján és balján egy-egy kétajtós szekrény állt, s követték minden mozdulatát. Dean és Steph fogott közre, s kicsit távolabbról figyeltük Rob-ot, amint faggatták a filmjéről s rólam, mert néhány embernek feltűntem. A kötelező kör után kézen fogva sétáltunk végig a stúdió folyosóján. Páran köszöntek, üdvözölték páromat, de többre már nem volt idejük. Rohantak valahova. Egy hatalmas szobába irányított bennünket az egyik asszisztens. Asztal székekkel, kanapé fotelekkel és hatalmas tükör adta a berendezést. Két lány elkapott s a tükör elé ültettek, smink és egy-két hullám után engedtek el. Míg a végeredményt csodáltam, meghozták a ruháinkat. Nem értettem, miért nem viselhetem a sajátom.
Egy sima fekete ruhát kaptam, kiemelve minden domborulatom. Párom éhes oroszlánként legeltette rajtam a szemeit. Rob az egyszerű, de minden alkalomra illő fekete-fehér kombinációt kapott. Fekete öltöny és fehér ing. Épp csak engedtem volna a csábításnak, amikor vad kopogtatás után ránk rontott egy asszisztens. Persze ő és Rob is könnyen lépkedett, de nekem a tíz centis sarkakon kellett végig egyensúlyoznom. Örültem, hogy a díszlet mögé egyben értem oda. Csak ott tűnt fel, hogy nem vagyunk egyedül, mármint Steph és Dean a kulisszák mögött ácsorgott.
Rá láttam a nézőtérre, amely egy lelátóra emlékeztetett. Gyorsan futott végig az embereken a szemem. A közönség soraiban főként nők foglaltak helyet. A korosztály széles skáláját felvonultatva. Ahogy a közönséget figyeltem, még jobban elhatalmasodott rajtam az idegesség. Rob kezét szorítottam, aki még mindig nyugodtan figyelte az eseményeket. Felcsendült a jellegzetes szignál, s a műsorvezető bevonult. Ezzel kezdetét vette a show. Peregtek az események, s elhangzott a bevezetőnk.
- A mai show különleges vendégeket köszönt. Kérem üdvözöljék Robert Pattinson-t és bájos kísérőjét, aki most lép először nyilvánosság elé!...