Novella 2.8 - Nagyvárosi Angyal

Sziasztok,

megérkezett a várva várt novella. :)

kérlek benneteket, hogy egy kicsit még tartsatok ki, hamarosan kiderül az igazság!

Remélem, hogy tetszeni fog ez a rész, s megint szép számban kapok komikat! :)
Jó olvasást!

Puszi,
ZoÉ

8.rész

~ Robert ~

 

A velem töltött napok után el kellett engednem Cassie-t. Nekem ez a pár nap maga volt a pokol s a menny. Hisz mérhetetlen bűntudat emésztett. Velem volt, de mégsem. Mosolygott, de tekintete megváltozott, hideg és üres lett. Akárhányszor került szóba az az éjszaka elzárkózott a beszélgetés elől. Tudom, hogy egyszerű bocsánatkéréssel nem tehetem jóvá, de próbálkoztam. Nem változtatott semmin.

Végül visszarepült Londonba. Egyedül maradtam. Egy pokoli űrt hagyott maga után, melyet még inkább táplálta a bűntudatom. Ezt valahogy le kellett győznöm. Erősnek kellett maradnom, hogy ezzel együtt talpon maradjak. Azonban ez nehéz feladat volt, s elgyengültem. A gyengeségemben pedig a régi szokásomhoz hűen a pohárért nyúltam. Bánatomra az alkohol íze borzalmasan keserű volt, így már az sem segített.

Cassie távozásának másnapján megbeszélésen kellett részt vennem. Hosszú idő után józanul jelentem meg. Drága ügynököm kiugrott a bőréből, annyira örült, hogy megjött az eszem és végre letettem a piát. Futótűzként terjedt el a szakmában, hogy újra használható vagyok. Rengeteg felkérést, forgatókönyvet kaptam. Engem mégsem tudtak ennyire felvidítani a hírek. Vagyis nem ezek voltak azok a hírek, melyekre kíváncsi voltam.

Lassan teltek a napok, de semmi hírt nem kaptam sem a családomtól, sem Tomtól. Legjobb barátom bíztam meg, hogy vigyázzon Cassie-re. Ő volt a legfontosabb. Soha életemben nem éreztem még ilyet. Szeretem, szerelmes vagyok. Csakhogy ez a szerelem tiltott, bűnös. Bár én magam is bűnös vagyok, elkövettem a földkerekség legnagyobb bűnét.

Munkába temetkezve igyekeztem elviselni a napokat. Az ígéretem, melyet még Cassie-nek tettem, betartottam. Sem pia, sem nők. Nők amúgy is elvesztették varázsukat, a hölgyek legnagyobb bánatára. Egyáltalán, semmilyen hatást, még egy nyomorult ingert sem tudtak kiváltani belőlem. Megszállottan hű maradtam az Angyalomhoz.

Egy kicsit felgyorsult az idő múlása. Hónapok teltek el. Mert újra része lettem a mókuskeréknek. Több projektben vettem részt. Ezek messze estek a régi nagy szerepektől. Sőt most üdítőnek hatottak rám, hogy nem rajtam volt a nyomás. Mellékszereplő voltam, bár nem véletlenül nekem szánták az adott szerepeket. Az egykori hírnevem, melyről lassan, de biztosan tűnt el a rárakódó porréteg, ezzel pedig segített a produkcióknak túlélni. Újra színész voltam. Újra Rob Pattinson voltam, a színész. Tagadhatatlanul jól esett, hogy újra számítottam. S igyekeztem újra normális életet kialakítani. Megtalálni az egyensúlyt.

Cassie távozása óta majdnem hat egész hónap telt el. Számoltam. Izgatottan vártam a viszontlátást, de titkon rettentően féltem. Mivel a projektek jól haladtak. Ezért felvetettem Steph-nek, hogy előbb mennék haza. Eredetileg csak később repültem volna, de a boci szemek, s csibészes mosoly megkönnyítette a dolgom. Újra formában voltam. Megkértem az ügynököm, hogy minél kevesebb felhajtással oldjuk meg a hazajutásom. Mégis magángéppel repültem vissza Londonba. A rajongók kicselezése érdekében a hátsó kijáraton távoztam a reptérről. Kocsi várt rám, s miután bepakoltuk az összes cuccom gyorsan hajtott a sofőr. Minél előbb otthon szerettem volna lenni. Megdobogtatta a szívem, ahogy az ismerős környékre értünk. Aztán az autó megállt a házunk előtt. Kipakoltam a cuccaim, behordtam mindent a házba. de valami furcsa volt.

Első döbbenet akkor ért, mikor sehol nem találtam szüleim. Leszórtam a táskám, a kabátom, a baseball sapkám. A konyha, a nappali is üres volt. Az emeletről viszont zaj szűrődött le. Óvatosan mentem az emelet fele. A második sokk utolért, mikor két nővérem hangja ütötte meg a fülem. Az ajtó mellé húzódtam, még véletlenül se vegyenek észre.

- Gyerünk Vick, mond el! Látom rajtad, valamin nagyon gondolkozol… - fülelnem kellett, hogy mindent halljak.

- Oké. Nem tudom, mit gondoljak Cassie-ről… meg arról a pasiról… - levegőt is elfelejtettem venni, ahogy Vick kimondta a nevét. S akkor még valami pasit is emlegettek.

- Nagyon jóképű Scotty. Megnézném a tesóját. – Lizzy ábrándos hangjától forgattam a szemem. - Biztos csak barátok. – Lizzy hatodik érzékkel rendelkezik. Néhány pillanat elég neki, hogy kiismerjen valaki.

- Nem tudom, ezt nem állítanám. – Vick sokkal realistább. Visszafojtott lélegzettel vártam, mi lesz ebből a beszélgetésből. – Csak barátok. Persze. Te mikor üdvözölted úgy Tomot, Marcust vagy Bobbyt, esetleg Samet, vagy mondhatom Rob bármelyik haverját, hogy a nyakába ugrasz? Szépfiúnak nevezed? Simán hagyod, hogy Babynek hívjon? – levert a víz, a szívem kihagyott egy ütemet és a lélegzetem is elakadt. Elveszítettem? Van valakije? Továbblépett? Nem! Nem akartam elhinni, nem akartam elfogadni.

- Jó! De mi nem vagyunk ennyire közvetlenek. De akkor miért? – s egyből egy tucat magyarázat jutott eszembe.

- Nem ismerjük még annyira Cassie-t. Hallottad, hogy Scotty is járja a világot, Madrid, Róma, Los Angeles és ez csak az elmúlt pár nap… feltehetőleg pénze is van…

- Nem, nem a pénz miatt… Cassie dolgozik. Van munkája.

- Igen, de vajon mit dolgozik? Láttad, még 10kor is mennyire ki volt ütve… És a pasi megjegyzése: „Baby, neked mindent! Csak te tudod úgy rázni és a formás feneked…”

- Rosszat sejtek… - ebben az egyben mindketten egyetértettek, ami valami baljóst jelentett.

- Azt mondta, ma dolgozik. Elmegyünk! Megnézzük azt a helyet! – itt éreztem úgy, hogy remek alakalom a megjelenésre. Összeszedtem magam, egy nagy levegő és show time!

- Hova mentek? – a két lány egyből rám kapta a tekintetét. Nevetve öleltek meg, egyszerre. Régen láttuk egymást. – Sziasztok! Én is örülök nektek! Szóval, hova megyünk?

- Rob! Végre itthon vagy! – Lizzy még mindig ölelgetett.

- Amúgy a Blue Paradies-be. Ismered?

Blue Paradies, Blue Paradies – ismételtem meg magamban. Túl ismerős volt, de nem jöttem rá, miért. Lizzy amint elengedett rám zúdított mindent. Jót, rosszat, szidást s dicséretet. Szóhoz sem jutottam, csak leforrázva álltam. Vick kereket oldott, mondván szívesen meginna egy teát. S közben csendben rajtam röhögött, hogy ezt megszívtam. Mire elhallgatott Lizzy, addigra meg a szüleink értek haza. A kezdeti öröm, mely a viszontlátásom okozott hamar alább hagyott. Utána következett a második felvonás. Anya nagyjából ugyanazt a műsort leadta, amit kisebbik nővérem. Tom hívása mentett meg. Kimentem a teraszra, mert a nikotinhiányom is jelentkezett.

- Hello haver, hallom hazaértél! Helyzet? – a legjobb barátom lényegre törően szövegelt.

- Hello! Nem rég. De már a heti fejmosást megkaptam Lizzytől és anyától is… - slukkoltam egy nagyot a cigiből, míg haverom megállás nélkül röhögött.

- Rád fért! Este buli? Hol vagy most? Átmegyek! Te, és mi van Cassie-vel? Tudja, hogy itt vagy? – hagyott alább a nevetés. Újra eszembe jutottak a nővéreim szavai.

- Bassza meg! Most szálltam le arról a tetves gépről. Épp csak letorkoltak… Nem, még nem volt időm beszélni vele vagy találkozni sem… - kicsit felhúztam magam, mert ezt a találkozást nem szeretném elszúrni. Így is rohadt egy helyzetben vagyok.

- Bazd meg! Nem kell kiakadni. – sóhajtott egy nagyot Tom is.

- Inkább azt mond meg, hol van a Blue Paradies? Rohadt ismerős, de honnan? – míg a válaszra vártam, addig az utolsó slukk után elnyomtam a cikket. Egyből egy újabb cigire gyújtottam volna rá.

- Andrew születésnapját ünnepeltük ott… Nem emlékszel? Ott voltak azok a kurva jó csajok… A vetkőzős lányok és rúdon táncoló bigék... – a cigim is elejtettem. Ahogy halványan derengeni kezdett az az emlegetett este. Bizony jó kis este volt. A lányok alig viseltek valamit, sőt ha volt rajtuk valami, attól hamar megszabadultak. - Amúgy ez hogy jött? – azt hittem, hogy menten szívrohamot kapok. Cassie egy olyan helyen?

- Lizzy és Vick oda akar menni. Állítólag Cassie ott dolgozik. – néhány perc után tudtam kinyögni, míg fájdalom hasított a mellkasomba.

- Te most csak szopatsz! Erre kíváncsi vagyok, hívom a srácokat. Este nálatok, ott szedjük össze egymást! – ezzel lecsapta a telefont.

Az emlékfoszlányok, amik megmaradtak arról az estéről nem sok jó ígértek. Szóltam drága nővéreimnek, hogy megyünk bulizni. Mellékesen említettem a srácokat, hogy velünk tartanak. Tom nem aprózta el, mindenkit hívott, aki élt és mozgott. Egész szép kis társaság jött össze. Őket is régen láttam, gratuláltak nekem és örültek, hogy csapunk egy görbe estét.

Nem tűnt ismerősnek a környék. A bár kívülről semmi extrát nem mutatott. A bejárat előtt kígyózó sor várt a bejutásra. Az ajtóban álló két, két méretes egyén vigyázott a kapura. Haverom ismét brillírozott. A biztonsági emberke végig nézett rajtunk, majd bekísért minket. Nem egészen ilyen helyre számítottam, vagyis nem erre emlékeztem. A dj épp az üdvözlő szövegét nyomta, mikor felértünk az emeletre.

- Hello mindenkinek! Üdv újra emberek a Blue Paradies-ben! Elérkezett a várva várt péntek! Jól kapaszkodjatok meg, mert ezek a lányok nem kispályások! Lányok, mutassátok meg, hogy csinálják a profik!

Ketten-ketten a klub két végében vártak, míg az ötödik lány a bárpult mellett állt. Mindegyik lányon kabát és maszk volt. A bevonulásunk alatt, a show kedvéért a felesleges, a fűzőket és szoknyákat takaró kabátoktól megszabadultak. Már ekkor üdvrivalgás tört ki. Formásak, szexisek voltak. A tekintetem nem állapodott meg, végignéztem a lányokon, a vendégeken és a felszolgálókon, mindenhol Őt kerestem. Nem találtam sehol. Titkon bíztam benne, hogy nem találom meg. Nem itt dolgozik.

Mégis a tekintetem újra és újra visszatért a pult mellől induló lányra. A zene lüktető ütemére vonaglott a színpadhoz közel ülő vendégeknek. Egész pontosan egyetlen férfit tűntetett ki a lány a figyelmével. A nővéreim ezt a pillanatot választották, összesúgtak, hogy ez az a pasi. Most csak még inkább azt a lányt kezdtem el figyelni. Tom, pedig nem titkolta a műsor iránti rajongását. Engem is elrángatott a korlátig, s haverom a korlátnak támaszkodva csorgatta a nyálát. A korlátba kapaszkodtam, erősen markoltam, mert képtelen voltam elszakítani a tekintetem arról a lányról. Mereven őt néztem. Észbontóan csábító táncot lejtett. Csak őt figyeltem. Csak ő létezett. Régen éreztem már ilyet. Hosszú percekig táncoltak a színpadon a muzsika ritmusára. Lihegve, levegőért kapkodva álltak meg.

Üdvrivalgás, taps, füttyök törtek ki. Még fel sem eszmélt a közönség, mikor a közönség soraiból pár srác a színpadhoz lépett és felkapták a lányokat. Három lányt átvitték a bárpultra. Ott folytatták a vonaglást. Ennyire forró táncot nem láttam. Rá néztem, ő pedig rám. Úgy éreztem, mintha nekem táncolna, a csábító mozdulatok nekem szólnának. A másik két lány a nővéreim által „felismert” férfiakat szórakoztatták. Nemcsak a pulton, hanem a színpadon forró lett a hangulat.

Vége lett a műsornak, s helyet foglaltunk a kanapékon. Tom nem bírt magával. Mondta és mondta, mennyire bejöttek neki a táncos lányok. Marcus, Bobby, Sam minket fogtak közre. Túlpörgött cimbora intett a biztonsági őrnek. Készségesen a szolgálatunkra állt, megkérte az az ütődött, hogy küldje fel azt lányt, akit annyira néztem. Tom persze honorálta az őr szolgálatát a tőlem lenyúlt pénzzel.

Nem sokat kellett várnunk. Ahogy közeledett felénk végig tudtam mérni a lányt. Arcát álarc fedte, melyet piros alapon fekete csipke futotta körbe, és a kibontott haja is takarta az arcát. Egy dögös vörös-fekete fűző helyettesítette a felsőjét. Kerek mellei, formás alakja fűzőbe volt csomagolva. A szoknyája, amely nagyon rövid volt, láttatni engedte a nagyon szexis lábait. A szoknyája zsebkendő méretűnek sem mondható, amit fekete harisnyatartó dobott fel. Ez a viselet cseppet sem kedvezett a pulzusomnak. A szívem már így is majdnem kiugrott a helyérő, sőt egyre szűkösebbnek éreztem a farmerom. Egy hatalmas tálcával egyensúlyozott a lány. Lerakta elénk. Ahogy láttam meg volt pakolva minden jóval. Tom egyből rástartolt az italokra. Haverom mozdulatai következtében fellökte a lányt, aki az ölembe landolt. Lehetetlennek tartottam, hogy nem érzi, milyen hatást gyakorol rám. Sőt mindennek tetejében a kezem is önálló életre kelt, s combjára csúszott.

- Szia, tudnál segíteni? Cassie-t keresem, segítenél megkeresni?- Lizzy próbált Cassie nyomára bukkanni. A lány nővérem felé fordult, csakhogy leverte az álarcát.

- Cassie!!! – az említett bájosan mosolyogott. Míg próbáltam feldolgozni a látottakat.

Elszakadt a cérna. A rossz sorozatok legféltékenyebb férfiját felülmúlva felpattantam. Cassiet egy pillanatra sem engedtem el. A lépcsőn lefele szaladtam, majd az épületet elhagyva vonszoltam magam után. A csuklyám felhúztam, nehogy valaki felismerjen. El akartam tűnni innen, vele. Ökölbe szorult a kezem, ahogy eszembe jutott, hogyan táncolt annak a seggfejnek. A csábító tánca csak még jobban feltüzelt, vágytam rá, úgy ahogy nem lenne szabad. Cassie megpróbálta kihúzni a kezét, de erősen fogtam. Reszketni kezdett. Hirtelen az az éjszak jutott eszembe. Megijedt, megijedtem. Elértem az autót, mikor megfordultam.

Cassie állt előttem. Álarc, paróka nélkül. Abban a parányi ruhában. Meg sem moccant. Egyáltalán semmilyen reakciót nem produkált. Üresen meredt maga elé. Megrémített a viselkedése. Újra azt a tehetetlenséget éreztem. Minden dühöm, haragom elpárolgott. Csak Cassiet szerettem volna viszontlátni. Azt a nőt, akit akkor a múzeumban. Azt az elragadó, csodaszép, vicces, kedves nőszemélyt, aki elbűvölt. Akit szeretek. Tétován emeltem fel a kezem.

Az ujjaimat az ajkain táncoltattam végig. A haját a füle mögé tűrtem. Gyengéden próbáltam viselkedni vele. Megöleltem. S nem bírtam tovább. Megcsókoltam. Úgy igazán. Szerelmesen. Egyből ajkai után kaptam, s nem bírtam betelni vele. Akartam őt, mindennél jobban.

- Kérlek! Bocsáss meg! Bocsáss meg, mindenért! – suttogtam felé, szorosan öleltem magamhoz. – Szeretlek! – S újra megcsókoltam.

- Sajnálom… - ahogy kimondta, lehullottak róla a karjaim. Szabad utat nyert, s ezt kihasználva egyből visszasietett a bárba. Ott álltam leforrázva, ledöbbenve. Az autónak támaszkodtam, majd végül az ajtónak dőlve csúsztam le a földre. Legszívesebben elsüllyedtem volna a föld alá. Ez az egy szó elvette, elűzte megmaradt reményem utolsó foszlányait. Azt mondta, hogy „Sajnálom”. Csak ennyit. Sem azt, hogy megbocsát, sem azt, hogy szeret.

Erőt vettem magamon. Felkászálódtam, visszamentem a bárba. Egyetlen céllal, addig iszok, míg bele nem halok, mert ezt a fájdalmat nem tudtam tovább elviselni. A csuklyámat a fejemen hagytam. Az emelet fele indultam, de a barátaim jól szórakoztak. Nevetgélve iszogattak, szóval inkább módosítottam az útvonalam. A bárpulthoz mentem egyből rendeltem egy duplát. Mielőtt megihattam volna, meghallottam egy veszekedést.

- Nem, nem adok többet! Sokat ittál! Nem! – a pultos vette el az italt egy lánytól.

- Lécci Slone!!! Csak még egyet… - felismertem a lány hangját. Tényleg eleget ivott.

- Nem, Baby, már így is kész vagy!

Cassie teljesen elázva követelte a következő italát. Nem kapta meg. Egy karnyújtásnyira voltam tőle, így láttam mindent. Nem kapott inni, így támolyogva indult az egyik sötét folyosó felé. Erős késztetés éreztem, hogy kövessem. Pont elkaptam az ajtót, nehogy az orromra csapódjon. Az öltöző lehetett, mert az egyik falon kivilágított tükrök voltak asztalokkal székkel és terítve sminkcuccokkal, a másik oldalon egy ajtó volt. Hirtelen nyílt ki az ajtó. Cassie teljesen józannak tűnt, átöltözött.

- Vigyél haza! – követelte ridegen. Őt néztem, most annyira más volt. Nem az a lány állt előttem, aki az este kint vonaglott a tömegnek.

- Nem jó ötlet. – minden erőmre szükségem volt, hogy kimondjam.

- Felőlem, ha nem te, majd visz más… - vállat vont. Teljes közönnyel mondta. Engem meg az agyvérzés kerülgetett. Más viszi haza, részeg. Nem, nem hagyhatom.

Elkaptam a kezét, s a kocsihoz kísértem. Megtettem, bár minden idegszálam megfeszült, ahogy a kocsiba voltunk összezárva. Még belegondolni sem mertem, hogy más vigye haza. Bármi megtörténhetne. Még akkor sem voltam benne biztos, hogy józan, mikor beszélt. Két kézzel markoltam a kormányt. Kényszerítettem magam, hogy az útra figyeljek.

A ház előtt leparkoltam. Segítettem Cassie-nek kiszállni. Erre most ő játszott velem, elkapta a kezem, s magához húzott. Megcsókolt. Alkohol ízű csókja egyből beindított. A kocsinak lökött, s úgy csókolt. Csókolta a szám, a nyakam s keze olyan tájékon járt, ami egyből keményedni kezdett. Még feleszmélni sem hagyott időt, már a lakásba ráncigált. Egyenesen a szobájába. Az ágyra lökött. Egyből levette a felsőjét, ami alatt nem viselt semmit. Próbáltam visszakozni, mert nem akartam kihasználni a részegségét. Azonban megnehezítette a dolgom. Lovagló ülésbe helyezkedett le kényes pontomon. Fájdalmasan lüktetett már most. Ugyanakkor jó ideje nem voltam nővel, egész pontosan pont vele voltam utoljára. Lehámozta rólam a pólóm. Keményedő mellbimbói karcolták mellkasom, míg a szám, a nyakam csókolta, harapdálta. Közben csípőjével finom köröket írt le. Hanyatt döntött, s végigcsókolta a mellkasom. Kezével azon ügyeskedett, hogy mielőbb kiszabadítson a nadrágomból. A szája vészesen közeledett ágyékomhoz.

Fordítanom kellett a helyzetünkön, hogy elkerüljük azt, amire készült. Mérhetetlen vágytól csillogott a szeme. Nem hagyta magát, felülkerekedett. Átnyúlva rajtam a fiókban kotorászott, egy gumit vett elő, amit egyből rám varázsolt. S eltűntetett magában. Ekkor már minden porcikám csak boldoggá akarta tenni. A csípőjét markolva segítettem a mozgásban. Kiáltásait csókokkal fojtottam el. A paradicsom kapujának átlépését követően mellkasomra feküdt, de még így is csípőjével apró mozdulatokat tett, ezzel biztosítva, hogy másodperceken belül követtem őt a csúcsra.

Mellém feküdt. Zihálva vette még mindig a levegőt. Felkönyököltem. Mosolygott. Felemeltem a kezem, s cirógatni kezdtem. Sűrűsödő nyögései még jobban beindítottak. Nem tétlenkedtem, egyből kőkeménnyé váltam. Nem hatoltam belé rögtön, inkább édes kínokat okoztam neki. Számmal, ujjaimmal. Fájón követelt már, mikor gumit cseréltem, s szerelmem fölé helyezkedtem. Szerelemesen, gyengéden szeretkeztem vele. Egész éjszaka, hajnalban egymást kényeztettük. Az álom egymást ölelve ért utol.

Kávé illatra ébredtem fel. Egyedül voltam a szobában. Csalódottan néztem körül, mennyi minden megváltozott. A ruháim a fotelben voltak összegyűjtve. Szerelmem hangja, kacagása csendült fel. Belebújtam az alsómba és a farmerembe. Mezítláb és felső nélkül indultam a hangok után. A konyhában a pulton ült. Egy aprócska kék bugyi, és éppen csak a mellét takaró trikót viselt. Telefonált, közben a hajával játszott. Nem figyelt, mögé lopóztam. Csókkal hintettem be csupasz bőrét.

- Ez soha többé nem történhet meg! – sóhajtotta.

- Jó… majd soha többé nem tesszük… - de nem bírtam magammal.

Ismételten néhány mozdulattal kőkeménnyé tett. Megfordult az ölelésembe. Kiszabadítottam saját magam a textilbörtönből. Cassie-t közelebb húztam magamhoz. Megszabadítottam a bugyijától, s széttárt lábai közt merítettem el magam. Sajgó ágyékomnál éreztem az ő forróságát. Szenvedélyes szeretkezés után a konyhakövön ölelkezve pihegtünk. Most láttam először olyannak, amilyen régen volt. Tele érzelmekkel, újra tűz lobogott a szemeiben. Megcsillant bennük a vágy. Elmúlt az üresség. Amint ezt észrevettem levakarhatatlan vigyorral húztam minél közelebb magamhoz. Az ölembe fészkelte magát, elrejtette az arcát. Viszont közben a kezeinkkel játszott. Összefűzte az ujjainkat, majd megszorította. Aztán a másik kezünkkel is ugyanezt csinálta. Boldogság töltött el.

- Hiányoztál. Sajnálom… - kezdtem bele a mondandómba, de az ujját a számra csúsztatta.

- Sssh…- mutató ujját a számra tette, megakadályozott, hogy beszéljek. - Kérlek, ne rontsuk el ez a napot. Gyere, van kávé! – tápászkodott fel.

Egy csésze kávé után együtt zuhanyoztunk. Egy pillanatba került neki, hogy rávegyen, tartsak vele. Megszárítkoztunk, s felöltöztünk. A korgó gyomrunk egyértelmű jeleket adott, együtt ültünk le reggelizni, mint egy normális pár. Őt figyelve merengtem. A reggelit követően elpakolta a romokat, majd valamiért hirtelen a szobájában pakolászni kezdett. Vérlázítóan szexi ruhadarabokat rakott el egy táskába.

- Ugye nem ebbe táncolsz? – emeltem fel az egyik szoknyának nevezett darabot. - Nem, soha többet nem mehetsz oda vissza!

- Mi van? Mit beszélsz? – nézett rám, mintha valami idióta lennék. – Már hogy ne mennék, nekem az a munkám. A munkám, amit imádok. – ezzel lezártnak tekintette a dolgot.

- Nem mehetsz! Nem engedlek! – ledobtam a kezemben lévő holmit. Megöleltem, ezzel próbáltam jobb belátásra bírni. – Szépen kérlek! Ne menj oda vissza! Kérlek!

Halkan kuncogott rajtam. Már az is sok volt, ahogy láttam annak az idiótának táncolni. Engem mégis csak az érdekelt, hogy lebeszéljem. Már az emlékkép is beindít, ha arra gondolok, ahogy a színpadon vagy a bárpult tetején táncolt. A kis bestia megérezhette, min jár az eszem. Kibontakozott az ölelésből, az ágyra lökött, majd egy rögtönzött, személyre szabott bemutatót tartott. Szemmel láthatóvá vált, mennyire tetszett a műsor. Teljesen elvesztettem józan eszem, már épp magamhoz húztam volna, hogy ismételten egymáséi legyünk, mikor kitáncolt a szobából. Engem meg ott hagyott. Felhúzva és kielégítetlenül. Elterültem az ágyon, lehunyt szemmel és mélyeket lélegezve próbáltam lehiggadni. Majdnem sikerül, mikor a csípőmön, egész pontosan a keményedő ágyékomon nyomást éreztem. Kipattantak a szemeim, s a kis boszorkával találtam szembe magam. Lovagló ülésbe helyezkedett el rajtam. Elkaptam a derekát, magam alá fordítottam. Vadul csókoltuk egymást. Megszegve minden szabályt, s egymásnak estünk. Szenvedélyes szeretkezésben éltük ki magunk.

Nehezen sikerült kikászálódnunk az ágyból. Újra nekifutottunk a zuhanynak, de immár mindketten egyedül voltunk kénytelen tisztálkodni. Mivel ha csak a közelembe került, rettentően kívántam Őt. Előre engedtem, mégis csak hölgyeké az elsőbbség. Ráadásul a mobilom is ezt a pillanatot választotta, hogy megszólaljon. Tom és Lizzy aggódott értem. Megígértették velem, hogy haza kerülök. Ennek örömére még vásárolhattam egy-két dolgot. Bort, sört, a cigim is elfogyott, így egyúttal azt is fel tölthetném. Bármennyire belefeledkeztem a gondolataimba, Cassie közeledését megéreztem. Sőt mást is éreztem, mikor megláttam Őt. Törölközőt tekert maga köré, s miközben feltehetőleg engem keresett, a haját törölgette. Eme mozdulat sor következtében hatalmasakat kellett nyelnem, mert az hogy szexi, az nem kifejezés. Talán a pokolian szexis illett rá a legjobban. Még a szám is tátva felejtettem, annyira megbűvölt a látványa. Cassie kuncogva csóválta a fejét, és csípőjét még inkább ringatva húzta el előttem a mézes madzagot. Utána mentem, de nem adta be a derekát. Csúnyán elküldött zuhanyozni. Bizony rám fért, hogy valami lehűtsön. Egyből a hideg vizet engedtem. Majd csak később nyitottam meg a meleg vizet. Természetesen, mire végeztem, addigra Cassie már felöltözött. Mondanom sem kell, hogy legnagyobb sajnálatomra.

Még szerencse, hogy tegnap lenyúltam az egyik autót. Legalább könnyebben tudtunk közlekedni. Még mindig nem tudom, hogyan sikerült minden gond nélkül ideérni. A kocsihoz léptem, s miután kinyitottam Cassie előtt az ajtót sietve szálltam be. Kifejezetten jó érzés volt, hogy ismét magam mellett tudhattam azt a csodálatos nőt. A forgalom egész tűrhetőnek számított, de néhány piros lámpánál meg kellett állnunk. A tűrőképességemmel játszott a gonosz nőszemély. Az első pirosnál a kezemre fektette a kezét, apróbb köröket rajzolt rá. A következő megállásnál már nem volt annyi elég, hogy a kezét fogom, hanem a combjára fektette. Önkénytelenül nyaltam végig a számon. Majd képes volt nevetgélve közölni, hogy zöldre váltott a lámpa. A harmadik megállónál a kicsi kacsóját az én combomra helyzete, egyből simogatni kezdte. Már ott tartottam, kész, vége. Félreállok, s itt helyben teszem magamévá, mert ezzel csak egyet ért el, hogy rohadtul felhúzott. Tényleg pillanatok alatt leparkoltam. Csakhogy nem azért, amit én terveztem. Miután leállítottam a motort, s kiszállni készültem, Cassie egy forró csókra visszahúzott.

Együtt léptünk be az üzletbe, majd szétváltunk. Cassie édességet, süteményt keresgélt, míg a borok között nézelődtem. Viszek haza apáéknak. Felkaptam az első jónak tűnő üveget s kis boszorka keresésére indultam. Még egy lépést sem tettem.

- Elnézést kérek, levenné nekem azt az üveget? – hallottam meg a hátam mögül egy női hangot. A legfelső polcra mutatott.

- Igen, persze. Ezt? – bólintott egyből rá a nő, aki roppant ismerősnek tűnt.

- Köszönöm. - vette át tőlem az üveget. Találkozott a tekintetünk.

- Cora… Te vagy az? – ismertem meg a velem szembeálló nőt. Hosszú világos haját rövidebbre és sötétebbre cserélte. Az alakja is változott, sokat fogyott. Az arca beesett lett. A szemei alatt pedig hatalmas karikák éktelenkedtek. Egyáltalán nem így emlékeztem rá.

- Hello Robert! – remegő hangon köszönt.

- Rég láttalak. – több, mint kínos volt vele szembe állni.

- Ne haragudj, rohannom kell…

Egy „Szia!” után már eltűnt a szemem elől. Felkavart ezt a találkozás. Bűntudatom volt miatta. Az az éjszaka, amire nem is emlékszem mind a mai napig, az elkövetett hibáim hosszú sorába tartozott. Ezek voltak azok a hibák, melyek örökre nyomot hagytak bennem, és a jóvátételükre is csekély esély volt. Corával való találkozás egy csapára letörölte a bárgyú vigyorom, ami egész eddig elkísért.

Cassie már sor végén várt, kezében egy halom édességgel. Persze nem bírta ki, hogy ne bontson ki valamit. A sorba álldogálva édesen majszolta a kedvenc édességét. Amint megláttam, meg kellett ölelnem. Puszit nyomtam a homlokára. A közelsége ismételten mosolygásra késztetett. A vigyor újra ráragadt az arcomra, sehogy sem akart onnan eltűnni. Valamelyest lehervadt a mosoly, mikor az eladó lány majdnem rosszul lett. Mi következtünk, végre. Unottan számolta ki a fizetendő összeget, melyet szenvtelen hangon közölt. Ekkor nézett ránk, vagyis rám először. Utána hebegett-habogott össze-vissza. Gyorsan odaadtam a bankókat, felmarkoltam az árut, a visszajárót hátrahagyva sietettem Cassiet is az autó felé.

Az út további részében az édesség népszerűbb volt, mint én. Ráadásul még egy nyomorult falatkát sem kaptam. Megkíséreltem elcsenni egy ici-picit, de a kezemre csapott. Tettetett sértettséggel inkább az útra koncentráltam.

A ház előtt még jóformán le se parkoltam, mire kivágódott az ajtó. Két nővérem robbant ki a házból Elénk siettek. Cassiet egyből magukkal hurcolták. Míg én annyival beérhettem, hogy köszöntek. Tom röhögve lépett ki az ajtón, s mindjárt ugorhatott is félre, nehogy elsodorják magukkal a lányok.

- Na mi van haver? Csak nem kibékültetek? – fogott kezet velem Tom.

- Még szép, hogy kibékültünk…

- Bazd meg! Te lefektetted… Ne, nem vagy normális! – Tom kirángatott a teraszra, míg rágyújtottunk el kellett mondanom mindent. Kifelé menet felmarkolt két üveg sört és az újonnan szerzett cigim pusztítottuk.

- Tom, itt többről van szó. Szeretem. Mindennél jobban szeretem. – slukkoltam egyet. – Kibékültünk, talán sikerült jóvá tennem… mindent… - hirtelen inkább a számhoz emeltem az üveget, még mielőtt meggondolatlanul eljár a szám. Azóta sem beszéltem arról senkinek.

- Nem értem. Mi a francról hadoválsz? Mit kell jóvá tenned? – meredt rám Tom. Egy pillanatig csendbe volt. – Tudtam! A kurva életbe, tudtam! L.A. Mit tettél? Tudtam, hogy ott történt valami… Ki vele!

- Megerőszakoltam. – kimondtam. Most először, hangosan.

- Rohadt életbe! MI van?

- Jól hallottad… Annyira be voltam állva a piától, hogy elvesztettem az eszem, mikor megjelent előttem… Azt hittem, valamelyik ribanc jött vissza… Csak képzelgek vagy megint hallucinálok…

- Te? Te hallod egyáltalán mit beszélsz? Elment az eszed?Te idióta, barom! Basszad meg! – Tom az orrnyergét masszírozta. – Bazd meg, legszívesebben itt helyben agyon vernélek ezért.

Nem sokon múlott, hogy megúsztam a verést. Tomnak elmeséltem onnantól kezdve mindent, hogy kitettem a lábam Londonból. Az éjszakázásról, a bulikról, a piálásról, az orgiákról, az önpusztításomról. A történteknek itt még nem volt vége. Beszéltem Cassienek tett ígéretemről, a melóról, bezárólag a mai megjelenésemig. Nyíltan és őszintén kiöntöttem a szívem haveromnak, ami bizony sokat segített. Hagynom kellett Tomnak némi időt, hogy megemésszen mindent. Addig fülelni kezdtem. Bent viszont feltűnően nagy csend uralkodott. Kíváncsian néztem körül, miért lett csend. Anya a konyhában volt, éppen pakolta el a süteményt a hűtőbe. Apa a nappaliban valami meccset nézett. Az emeletre mentem, hátha ott bújtak el a lányok beszélgetni. Minden szoba üresen állt. Visszarohantam a földszintre.

- Hova tűntek a lányok? – rontottam be a nappaliba.

- Mi a baj kisfiam? – immár anya is a nappaliba sietett.

- Hol vannak a lányok? Cassie, Lizzy és Vick?

- Cassie-nak telefonáltak a munkahelyéről. Lizzyék meg felajánlották, hogy elviszik. Csak dolgozni ment. Mi a baj ezzel? – apa értetlenül nézett rám.

- A francba! Nem beszélnél ilyen könnyen, ha tudnád, ha látnád, hol dolgozik… Meg akartam akadályozni, hogy visszamenjen oda… Abba rohadt bárba…

- Mit beszélsz? Mit dolgozik? Milyen bár?

- Egy bárban táncol. Táncosnő.

- Tessék?! – felugrott apa a fotelből. – Na azt már nem! Egyik lányom sem csinálhatja ezt! Gyerünk Robert, hozd a kabátod és a kocsi kulcsát, odamegyünk!

Ez már sokkal jobban tetszett. Apa elég idegesnek, mérgesnek tűnt. Nem akartam őt, őket belevonni, de bármire hajlandó voltam, hogy elérjem a célom. Jelen esetben, hogy Cassie soha többet ne táncoljon ott, abban a bárban. Azokban a lenge maskarákban.

Gyorsan vezettem. Apa szó nélkül tűrte. Sejthette, hogy nem játékról van szó. A parkoló most szinte üres volt. Az ajtóban Diego állt. A biztonsági őr rögtön megismert és azonnal beengedett bennünket. Szólt a zene, de közel sem annyira, mint az éjszaka. Lizzy és Vick a Slone nevű csapossal nevetgéltek. A színpadon a lányok táncoltak. Most valamivel több ruha volt rajtuk, de nem sokkal. Hirtelen elhallgatott a zene, s egyszerre ugrott le az öt lány a színpadról. A takarítók, akiket csak most vettem észre, a csapos és nővéreim egyszerre tapsikolni kezdtek. Az egyik asztal körül csoportosultak a táncos lányok. Apa feléjük törtetett felbőszült bikaként. Cassie puszta látványa jobb kedvre derített. Azonban ez nem sokáig tartott. Mosolyom egyből lehervadt, mikor megláttam ahogy egy pasi ölelgette. Tapizta, majd megcsókolta. Cassie nem tiltakozott, nem lökte el. A karjait a srác nyakába fonta. Nem hittem a szememnek. Valamit rosszul láttam… - győzködtem magam – Nem úgy történt, csak a féltékenység beszél belőlem. - Az éjszaka, a hajnal jutott eszembe, a konyha és néhány órája szálltunk ki az ágyból. - Megdermedve néztem a lezajló jelenetet.

Apa egyből lecsapott. Hadonászva, erősen gesztikulálva beszélt, s minél távolabb húzta attól a férfitól. Láttam mindent, de mégsem jutott el a tudatomig egyetlen értelmes szó sem. A saját nyomorom terhelte le az agyam. Lizzy és Vick is csatlakozott a szócsatához. Ők – mint azt már előre sejtettem – Cassie pártját fogták. A három lány összeesküdött apa ellen, ezáltal ellenem is. Ugyanakkor meg ott van az a pasi, aki még mindig birtoklóan húzta közel magához az én Angyalom. Egyetlen dolog visszhangzott a fejemben: elveszítem...

26. Haditervek

Sziasztok,

nagyon köszönöm a komikat, pipákat! nagyon jól estek, mert ebből tudom, hogy tényleg van értelme folytatni. 25. részhez: Kitty, Zsuzsi; N. A 7. részhez: Kitty, Zsuzsi, Alice és Klau

Tudom, hogy a novella folytatását vártátok, azonban még nem sikerült befejeznem. S így félkészen, nem szeretném kirakni.
Bízom benne, hogy a másik töri folytatása is elnyeri a tetszéseteket. Fény derül bizonyos dolgokra.

Jó olvasást!



Puszi,
ZoÉ

~~~~~ xxx ~~~~~

~ Véget nem érő szép remény ~

26. fejezet - Haditervek

~ Robert ~

Elérkezett a Los Angeles-i út. A repülőn végig kattogott az agyam. Féltettem, és kár tagadnom, de folyamatosan aggódtam Zoé állapota miatt. New Yorkban még ki tudtuk cselezni a fotósok hadát, de ez már LAX-on nem sikerült. Attól a pillanattól, hogy leszállt a gépünk, Zoét figyeltem. Bátran mosolygott, többször kifejezetten felém fordult. Ilyenkor még jobban mosolygott. A repülőn és az autóban végig egymás kezét fogtuk. Megsimogattam, és olykor megcsókoltam szerelmem, mellyel sikerült kicsit jobb kedvre derítenem. Nem sokáig tartott a jó kedve, mert a gondolataiba zuhant vissza minden kis akcióm után. Drága ügynököm a Chateau Marmont Hotelben foglalt nekünk szobát. - Vajon hol lehet? – morfondíroztam el. Nem Stephre vallott, hogy nem bukkan fel. Szereti szemmel tartani a dolgokat.

Az autónk a garázsban parkoltak le. Máskor is jártam itt, főleg a mélygarázshoz volt szerencsém. Már ismertem a terepet. Zoé viszont bizonytalanul próbálta a lépést tartani, így szorosan magamhoz ölelve indultunk a lift felé. S végül egy kis dallam után nyílt a lift ajtaja. Csak emlegetnem kellett, s megjelent. Steph állt velem szembe. Egyből rá is kezdett a szokásos fejmosásra. Megpróbáltam viccesen elütni a dolgot, remélve, hogy jól jövök ki.

- Steph szeretném bemutatni a barátnőm: Zoét. – kedvesem felé fordultam, s vigyorogva folytattam - Zoé, Steph a legkedvesebb, és legnagyszerűbb menedzser a világon.

- Látom, hízelgéssel eléred a célod… – motyogta kedvesem.

- Most már mindent értek. – jött közelebb hozzám Steph – Pár dolgot azért tisztázni kellene… Menjünk fel a lakosztályotokba, már elintéztem a bejelentkezést.

Ezért imádom annyira Stephet képes mindent észben tartani és elintézni. Semmire sem mennék nélküle. Felmentünk a szobánkba, kicsit féltem mind Steph és mind Zoé reakciójától. Talán nincs itt semmi vész. Elég jól kijöttek. A hálószobába, majd a fürdőbe mentem, míg a lányok a kanapén ültek le beszélgetni.

- Ennek az interjúnak is most kell lennie. - Mérgelődtem magamban. Túlzásban nem vittem semmit, kicseréltem az ingem, végigszántottam a hajamon. Ezután mint, aki jól végezte dolgát elszívtam egy cigit is. Csak egy-két hangfoszlányt hallottam, bár nem nehéz kitalálni, mi volt a téma. Mikor, hol és hogyan találkoztunk… Elnyomtam a cikket és visszamentem a szobába.

- Hát jó, most már mehetünk! Kicsim, ne haragudj, hogy nem maradhatok. – őszinte fájdalmat éreztem a saját hangomban.

- Ne izgulj, nem tűnök el – két keze közé fogta az arcomat, s megcsókolt. Csak még jobban maradni akartam. Őt akartam.

- Bocsi, de tényleg mennünk kell! Örültem, hogy megismertelek Zoé! – szólt közbe Steph – Még biztosan találkozunk!

Még egy utolsó csókkal próbáltam meg húzni az időt. Végre meghallottam a kopogást, ekkor tudtam, hogy tényleg minden rendben lesz. A legjobb kezekben hagyom itt a barátnőm. Zoé nem tudta, mire készülök. Csak egy rövid üzenetben intéztem el ezt az egészet. Mosolyogtam, mint a vadalma. Tudtam, hogy Ashley-re számíthatok.

- Ez a te műved? – suttogta Steph, amire csak jókedvűen bólintottam. S útnak indulhattunk.

- Rob, valamiről beszélnünk kell. – jelentette ki Steph, az előbbi jókedv már a múlté lett. A kocsiban kissé feszültté vált a légkör. Ez az a mondat, ami már előre baljósnak hat. Legyen szó bármiféle természetű kapcsolatról. Aggódva kaptam tekintetem Steph felé, lélekben elég sok mindenre felkészültem, azonban közel sem jártam a valósághoz.

- Igen, figyelek. – egyből rá koncentráltam.

- Cathrien felhívott, mert már most dolgoznak a marketingesek a promóciós terveken. Mivel igen nagy népszerűségnek örvend a párosotok, itt gondolok Bella-Edward és Kristen-Robert párosra is… - megtorpant, és az én állam közben a padlón landolt – szóval azt találták ki, hogy táplálhatnátok a sajtót, adhatnátok a médiának azzal, hogy egyre több helyen jelentek meg együtt Kristennel. Egyszerűen csak megjelentek.

- Várj, akkor, ha jól értem… Az egész a médiának szól, ez egy teljesen kreált dolog? Így azt gondolják, hogy népszerűsíthetjük a filmeket? Hivatalosan semmit nem mondunk vagy tagadunk, hogy bármi is lenne köztem és Kristen között? Viszont néhány helyen meg kell jelennünk, és úgy kell viselkednünk, mintha mégis együtt volnánk… jól értem?

- Azt hiszem, megragadtad a lényeget. Kezeld úgy, mint egy szerepet. – mosolyra húzta a száját Step.

- Ez az életem! Mit fog az egészhez Zoé szólni? Mi együtt vagyunk. Ő a barátnőm. Szerinted nem fog kiakadni?

Dühöngtem főként magamban, mivel közben megérkeztünk az interjú helyszínére. A beszélgető partnerem természetesen nő volt. A szokásos kérdéseket tette fel. A családomra, a karrieremre, Kristenre vonatkoztam a kérdései. Most örültem neki, mert a kényes kérdéseknél néhány jól célzott pillantással ki tudtam kerülni a válaszadást. Szerencsére előre az összes témát hamar átrágtuk. Promóciós célból még egy fotózáson részt kellett vennem. Mindennel végeztünk, mikor az épület mögött találkoztam Kristennel. Éppen cigizett.

- Helló! – léptem közelebb.

- A francba! Mi a fenének kell megijesztened… - szitkozódott tovább Kris.

- Hát te? Interjú vagy fotózás? – közben én is rágyújtottam.

- Jah, mindkettő. Hallottál a szerződésről?

- Pont ma mondta el Steph. A rohadt életbe, így is mindig mi vagyunk a címlapon. Nincs egy nyugodt percem… és akkor még ez is… - buktam ki, mire Kris bólogatott. Egyre jobban belemerültünk a beszélgetésbe. Régen találkoztunk, s egy csomó dolog volt, ami felmerült. Mind a szerepünket illetően, mind a forgatással kapcsolatban. Tudtam, hogy nekünk kettőnknek össze kell fognunk, hiszen együtt erősebbek vagyunk.

- Rob, nem is meséltél a barátnődről. Mikor akartad bemutatni? – szólalt meg Kris, és valami furcsa fintort vettem észre az arcán. Ezzel az előbbi gondolataim totálisan dugába döntötte. Hogy fogom ezt az egészet Zoénak tálalni?

- A barátnőmről? Te találkoztál Zoéval? Mi… mikor… hol? – a végére már dadogtam, és megérkeztünk a mélygarázsba.

- Igen, délelőtt és Ash hívott össze minket… - olyan grimaszt vágott, amit ritkán szokott és az ellenszenvét finoman akarja tálalni.

- Zoé a barátnőm, gyönyörű, okos. Nagyon szeretem és ő is viszont szeret. – a büszkeség öntött el, közben megérkeztünk a szobám ajtajához.

- Én meg szakítottam Mike-kal. Reméltem, majd megvigasztalsz – erre szó szerint letámadt Kristen. Megcsókolt, de finoman visszautasítottam.

- Ezt akkor is meg kell beszélnünk, édes! – nyavalygott Kris. Kifejezetten utáltam, mikor ennyire megjátssza magát.

- Nem, nincs miről beszélnünk. Ne is gondolj rá. És nem vagyok neked édes.

- Drágám most miért vagy ilyen. – s ezzel Kris két keze közé fogta az arcom. Még ellenkezni sem volt időm, mert éppen ebben a pillanatban érkezett meg Zoé Dean kíséretében.

- Sziasztok! Köszönöm Dean a segítséged. Most már elveszem a csomagokat. – erre azt vettem észre, két puszit ad Deannek. Mi van? Kikerült minket és bemasírozott a szobánkba.

Dean zavartan állt mellettem, Kris dühöngött. Én pedig fel tudtam volna ott helyben robbanni. Megszabadultam mindenkitől és becsaptam magam mögött az ajtót. Zoé a hálószobánkban pakolászott. Odasiettem hozzá és hátulról, szorosan magamhoz húztam. S csókokkal kényeztettem.

- Szia szerelmem! Nagyon hiányoztál! – egész nap elszakítottak tőle, most végre ekkora balszerencsém van. Pont akkor toppant be Zoé. De ahogy jobban szemügyre vettem más volt. - Új hajszín? Tetszik, nagyon tetszik… - bókoltam neki, de erre hűvösen viselkedett.

- Készülj, nem sok időnk van. – még az ölelésemből is kibújt. – Te még hozzá sem kezdtél a készülődéshez? – ennyire megharagudott.

- Haragszol rám? – meg kellett kérdeznem.

- Nem, miért haragudnék. Bízok benned! – kicsit szarul esett, hogy ennyivel elintézte az egész dolgot.

- Mire ez a kínzás, ha nem haragszol?

- Nem tudom, miről beszélsz…

A féltékenységem legyőzött. Nem tudtam, mit kéne tennem. Ha magyarázkodom, akkor tuti bűnösnek néz. Az egész tetejében még itt volt a szerződés is. Csak azt sikerült elérnem, hogy még inkább felbosszantottam magam. Bevonultam a fürdőbe és beálltam a zuhany alá. Végig ezen a hülye helyzeten agyaltam. Miután kimásztam a víz alól, egy kicsit jobban éreztem magam. Egyben igaza volt szerelmemnek, idővel nem jól álltunk. Kicsit késésben voltunk. Mindketten sietve készülődtünk.

Steph mindent elrendezett, megszervezett. Nem kellett mással foglalkozom, csak jelenjek meg és hozzam a legjobb formám. Tudtam, mire számítsak. Bár sok esetben kellemetlenül érzem még mindig magam a hirtelen figyelemtől. Olyankor mintha az agyam leblokkolna, s egy értelmes, ép gondolatot sem bírok szóra váltani. Hát ez várt ránk ma este. A megsokszorozódott figyelem, mert végre együtt, egy párként jelenünk meg. Ettől meg dagadt a mellem a büszkeségtől, hogy a mellettem ülő csodás nő az én párom.

Lassított az autó, de még nem szállhattunk ki. Zoé alig szólt hozzám eddig, s erre szenvedélyes csókkal kényeztetett, nem kis meglepődést okozott ezzel nekem. Ahogy kimondta, hogy szeret, attól úgy éreztem, bármire képes vagyok. Hamar viszonoztam a vallomást. Amint kinyílott az autó és kiszálltunk, megkezdődtek a villogások. Zoé megilletődve figyelt.

- Soha többet nem engedlek Dean közelébe… - súgtam neki, s ettől végre újra mosolygott. Pedig ha tudná, hogy egy kicsikét komolyan gondoltam. El se tudja képzelni, milyen kínokat képes okozni, hogyha más pasi csak a közelébe megy, vagy megérinti. Gratuláltam magamnak, mert a „A világ legféltékenyebb pasija” címet egészen biztosan nekem ítélték volna. Ahogy a mellettem álló tüneményre tekintettem, úgy feledtem el az összes sötét gondolatot.

Zoé sugárzó mosolya elbűvölt mindenkit. A fotósok folyamatosan kattogtattak. Sejtettem, hogy ez lesz, mégis az összes elképzelésem semmit sem ért ehhez a felhajtáshoz. Bennem pedig egyre inkább feléledt a védelmező ösztön. Finoman a kedvesem derekára csúsztattam a kezem, s így haladtunk lépésről lépésre, mivel újra és újra meg kellett állnunk a fotósok hada előtt. Igyekeztem töretlenül mosolyogni, ami sokkal könnyebben ment, mint máskor. Az arcomra kiülő vigyor szívből jött, s főként az engem támogató csodálatos nőnek szólt. A hátunk mögött a csapatom követett bennünket. Dean vigyázott a biztonságunkra, míg Step adta az utasításokat. Máskor is ez volt a szokás.

- Kérem, Robert… Kérem… válaszolna… Hány díjat vár? – folyamatosan ostromoltak a kérdésekkel, némelyiket nem is értettem teljesen. Csak hangfoszlányok értek el hozzám. - Ki a barátnője? Hol találkoztak? Mióta vannak együtt? – a riporterektől csak még inkább felfele görbült a szám. Főleg akkor, mikor képtelenségeket kérdeztek olyan meggyőződéssel. - Tényleg együtt élnek? Összeházasodtak?

- Zoé a barátnőm… - még közelebb húztam magamhoz szerelmem. Lágy csókot váltottunk. - Több kérdésre nem válaszolok… - ezzel lezártnak tekintettem a válaszadást.

Pár lépéssel végre beértünk az esemény helyszínére. Zoé végig mellettem volt, az oldalamhoz bújt. Csókot váltottunk. A barátainkat üdvözölve haladtunk beljebb. Értékeltem, hogy nem vitték túlzásba a megjegyzéseket. A nagyteremben előre meghatározott sorrendbe kellett leülnünk. Erre a díjak átvétele miatt volt elsősorban szükség. Ismertem a díjátadók menetrendjét. A helyzetet akkor éreztem kritikusnak, mikor Kristen került mellém. Zoé Ashék mellett ült. Lopva mindig őt figyeltem.

A díjátadó sikeres volt, mert sok díjat bezsebeltünk. Minket ünnepelt mindenki. Mégis az első adandó alkalommal forró csókot váltottam Zoéval, aki büszkén gratulált nekem. A díjátadót követően kocsikhoz tereltek bennünket. Testőrök gyűrűjében tettük meg az utat. Egy éttermet béreltek ki az after parti helyszínének. Jókedvű, vidám társaság szórakozott a kíváncsi szemek elől elrejtve. Amint megérkeztünk az összes jelenlévő kezet fogott velem, gratulált. Sőt valaki még italt is nyomott a kezembe. Nem is tudom, hányszor koccintottam. Mindezek eredményeképp elsodródtam szerelmemtől, sőt elvesztettem szem elől.

Már a sokadik koccintás után valaki megragadta a derekam. Végre itt vagy szerelmem – futott át az agyamon. Nem tudtam megfordulni. A félhomályban úgysem láttam semmit. A kéz nem engedett, és elkezdett hátrafele húzni. Lassan araszoltam a kijelölt irányba. Egy kisebb terem volt, úgy tűnt, raktárnak használtak. Mohón fordultam meg, de pillanatok alatt lefagyott az arcomról a mosoly. Hirtelen kijózanodva hátra hőköltem.

- Kristen, te meg mi a fenét csinálsz! – szinte kiabáltam. A kinti zene azonban elnyomta a hangom. Olyan volt, mintha alaphangon szólaltam volna meg.

- Mit? Hát nem látod? – erre még erőteljesebben csókolni kezdett. Tisztán éreztem rajta, hogy többféle italt is kipróbált.

- Hagyd abba! Részeg vagy! Én Zoét szeretem! – próbáltam nyomatékosan az értésére adni. Bár nem igazán fogta fel.

- Ne mond ezt – erőltetetten nevetgélt. Csupán a piától. - Most mit játszod meg magad?... – nem tudta befejezni, ránk nyitottak.

Ezt kihasználva sarkon fordultam, vissza sem néztem. Nem tagadom, ha nem lennék szerelmes Zoéba, akkor simám belementem volna Kris játékába. Már a szereplőválogatáson is nagyon bejött. - Mekkora hülye vagyok! Meg kell találnom Zoét! Hol lehet? – Nikkivel találkoztam először. Neki szóltam, hogy kell egy kis segítség, mert Kris nincs a legjobb állapotban. Visszakísértem Nikkit az ajtóig, akartam segíteni, de elküldtek.

Végigkérdeztem mindenkit, akivel csak találkoztam. Senki sem látta Zoét. – Hova tűnhetett? – kezdtem kétségbe esni. Már a legrosszabb is megfordult a fejembe. Azon kezdtem el agyalni, hogy talán ő jött be. A mentőangyal szokás szerint Ash volt. Megnyugtatott, hogy szerelmem elfáradt és visszament a szállodába, mert sehol sem talált meg. Nagy kő esett le a szívemről. Egyrészt már tudom, hol van. Másrészt elkerülte Krist. Kellan jött elköszönni, hogy most lelép. Szerencsém volt, így ki tudtam úgy osonni, hogy észre se vegyenek a fotósok. Kellan volt olyan rendes visszavitt a hotelba. Teljesen sötét volt a szobánkba, apró ütemes szuszogást lehetett hallani. Kedvesem békésen aludt, leszórtam a ruháim és befészkeltem magam mellé. Nagyon ügyeltem, hogy nehogy felébresszem. Megérezhette, hogy itt vagyok, mert egyből hozzám bújt. Homlokára egy apró csókot leheltem. S hamar elaludtam…

Rettenetesek voltak a napok Zoé nélkül. Még az ígéretem sem tudom teljesíteni. A fotózások és interjúk váltakozva követték egymást, szinte megállás nélkül. A legrosszabb az egészben, hogy reggel elhagytam a hotelt és csak délután vagy este értem vissza. Míg én a kötelező köreimet futottam, addig kedvesem Ash, Jack és Kellan társaságát élvezte. Mindig vidáman mesélt, hogy aznap mi történt. A paparazzik folyamatosan követték őket, így rengeteg kép készült róluk. Zoé az összes képen nevetett és láthatóan jól érezte magát.

A harmadik nap valahogy rosszul indult. Az egész ott kezdődött, hogy hatalmas dugóba keveredtünk. Így természetesen késve kezdődött a napi program. Már késő délután volt mire egy szusszanásnyi szünetet kaptam. Zoét hívtam egyből. Foglalt, majd újra és újra a telefon a foglalt jelzést közölte velem. Erre isteni közbenjárás, csoda történt. Közölték, hogy végeztünk, már ott sem voltam. Rohantam, siettem Zoé karjaiba. A forgalom egész elviselhető volt, arra külön megkértem a sofőröm menjen, ahogy csak tud. Teljesítette is, viszonylag rövid idő alatt a hotelben voltunk. Szigorúan a garázs felől, de már a liftben toporogtam, miért nem megy gyorsabban.

- Győzelem! – gondoltam, mikor beléptem a szobánkba. Először üresnek tűnt az egész lakosztály. Beljebb mentem a háló felé, mikor meghallottam Zoé csilingelő hangját.

- Tudom. Te is nagyon hiányzol! – édesen csacsogta szerelmem a telefonba. De kivel beszélhet? Mert most már biztos, hogy nem nekem mondta.

- Dolgozik. – sóhajtott - Te nem melózol? - Nem tudtam türtőztetni a féltékenységem. Végigfutott rajtam a düh, a harag. Nem szóltam semmit, csak egyhelyben álltam. Egy lépést sem mozdultam. Zoé rám emelte tekintetét, valami furcsa ragyogást véltem felfedezni szemeiben.

- Most mennem kell, holnap is beszélünk! Puszi! – még ki sem mondta az utolsó szavakat, de már ki is nyomta a telefont.

- Szia! Csak nem zavarok? – kérdeztem elég haragos hangon.

- Szia kicsim! Hogy kérdezhetsz ilyet? Nagyon hiányoztál, nem érzem jól magam, ha nem vagy mellettem. – táncolt felém, mint egy angyal s csókokkal köszöntött.

Képtelen voltam megmozdulni, sőt még vissza sem csókoltam. A harag és a düh tombolt valamilyen megmagyarázhatatlan ok miatt. Jobbnak láttam, ha most távozok, mielőtt valami meggondolatlan dolgot mondok, vagy teszek. A zuhany mellett döntöttem. Nem tartott sokáig, törölközőbe csavarva mentem vissza a hálóba.

- Kicsim… történt valami? – Zoé rám emelte a tekintetét.

- Nem, kérlek, hagyj, nem történt semmi… csak fáradt vagyok. – próbáltam kitérni a válaszadás elöl, míg valami száraz ruhát keresek.

- Hát jó, ha tényleg annyira fáradt vagy, akkor aludj jól egyedül! – azt vettem észre, hogy szerelmem felpattant az ágyról, és a következő pillanatban már csapódott maga mögött a szoba ajtaja.

- Ezt nem hagyhatom szó nélkül. - Összeszedtem a ruháim, már öltöztem is. - Utol kell érnem. - Bénáztam egy csomót, de sikerült elkészülnöm. - Merre mehetett?- Egy erő a lift felé húzott. A folyosón már nem láttam senkit, a lift dallamára lettem figyelmes. Felgyorsítottam a lépteim, éppen a csukódó ajtó előtt sikerült odaérnem. Szorosan húztam magamhoz édesem.

- Azt hittem fáradt vagy. – válaszolt gúnyosan az ölelésre. Megtorpantam.

- Sajnálom. Nagyon sajnálom. Magamra sokkal jobban haragszom, mert alig találkozunk…

- Szeretlek! – s heves csókokban forrtunk össze.

Kinyílt a lift ajtaja, s kézen fogva indultunk a bár felé. Egy csendes kis asztalt kaptunk. Nem zavart bennünket senki. Napok óta most először ez is végre megadatott. Finom vacsi ellenére alig vártam, hogy felérjünk a szobánkba. Szeretni szerettem volna Zoét. A szeretkezés mindennél jobb volt.

Boldog tudatlanként ébredtem fel, az örömöm hamar tovaszállt. Egyedül voltam az ágyban, és az egész lakásban is. Letörten bolyongtam, mikor észrevettem a cetlit a telefonom mellett. Szerelmem összetéveszthetetlen kézírásával. Elolvastam a rövidke üzenetet. Nem sokáig élvezhettem a pillanatot, mert már így is késésben voltam. Levakarhatatlan vigyor volt a képemen. Menet közben írtam egy lényegre törő választ.

A stúdióban már mindenki ott volt rajtam kívül. Kibúvónak elég volt annyit mondanom, hogy már megint a rajongók kavartak be. Ez az egy előnye van a jelenlegi, felfokozott helyzetnek. Míg az autóra várakoztam, elkezdtünk beszélgetni egy páran. Többen megkérdezték, hogy hallottam-e a legfrissebb pletykákat. Egy-két lelkesebb tag részletesen ecsetelte, mi éppen az aktuális, vagy a legmegdöbbentőbb. Vagy előálltak a legröhejesebb pletykával. A legtöbben csak nevetni tudtam. Szerencsére ez nem tartott sokáig, mármint a mai munka.

A hotel erkélyén ácsorogtam, az egyik cigit eldobva már gyújtottam rá a következő szálra. Hirtelen átfutott az agyamon, hogy délutánra az új rendező egy kis kupaktanácsot hívott össze. Oda persze szigorúan Kristen társaságában kell megjelennem. Azóta nem beszéltünk arról a TCA utáni dologról. A pia számlájára írtam. Egyedül voltam az egész lakosztályban, tűkön ültem, hogy Zoé érjen már vissza. Kopogtak.

- Krsiten – állt velem szembe. Bosszúsan fújtatott, míg kis híján engem is fellökve a szobába masírozott. – Mi történt? – nagyon igyekeztem, hogy megakadályozzam a kitörő nevetésem. Sokat segített, hogy bevonult a fürdőbe.

- Édes, drágám csakhogy itt vagy! – végre a karomba zárhattam a szerelmem. Olyan hűvösen viselkedett, amit nem értettem. Persze Krsinek is ekkor kellett megjelennie, s cseppet sem szolidan adta a tudtunkra, mi történt az ingével. Nem túl kedvesen köszöntötte Zoét. Majd hozzám fordult.

– Rob, a rohadt életbe! Gyere már! Tudod, megbeszélés! - Kristen köszönés nélkül távozott, egyáltalán nem lepett meg.

- Szia kicsim, sietek vissza! – szorosan megöleltem és elmélyítettem a csókunkat. Miután elváltunk tényleg futólépésben hagytam el szobánkat.

A hotelt Kristennel együtt hagytam el. A fotósok vártak minket. Némelyik teljesen pofátlan módon, szinte az arcunkba tolta a kamerát. Mindketten csendben szenvedtük végig a megbeszélésig vezető utat. A megbeszélés az új rendező bemutatásával indult. Dave Slade. Ismertette az elképzeléseit a forgatásról. Megtudtuk a pontos dátumokat. Ráadásul közölték velünk, hogy ez a film a harcjelenetekre fog építeni, ezért az állóképességünk, fizikumunkat ennek megfelelően kell átalakítani. Taylorra néztem, akinek nyert ügye volt, szinte a füle botját sem kell megmozdítania. Irigység töltött el, soha nem voltam sem a sportos, sem az edzőterembe járós típus. Most pedig várt ránk a kiadós edzés. A forgatás, pedig csak az edzések befejezése után fog kezdődni. A tárgyalás után mindenki sietve távozott. Én is követtem a példájukat. Tomboló vággyal érkeztem meg a lakosztályunkba. Belépve jó kis meglepetés fogadott a tv-nek köszönhetően.

- Ezek soha nem változnak! – jegyeztem meg elkeseredetten. Azok a képek viszont beleégtek az agyamba. Kibukott belőlem. - Te is hiányoztál, de meg tudnád magyarázni azokat a fotókat?

- Régi barát Londonból. Ő Lucas. Meséltem róla. Véletlenül találkoztunk és meghívott kávézni. Ha már itt tartunk, akkor te is beavatnál, mi folyik közted és Kristen között?

- Úgy látom valaki féltékeny?

- Nem, igen, talán… Akkor sem válaszoltál. – megtorpantam. Ezek szerint most jött el az igazság pillanata.

- Az egész a médiának szól, ez egy teljesen kreált marketing fogás. Értelme nem sok van, de így azt gondolják, hogy népszerűsíthetjük a filmeket. Hivatalosan néhány helyen meg kell jelennünk. Ezért töltöttem annyi időt Kris-szel.… érted?

- Hogy mi?

- Igen kicsim, ez az igazság. Semmi közöm nincs Kris-hez, de a szerződés, vagyis a szerepünk erre is kiterjed…

- Miért nézel hülyének? Most komolyan ezt el kéne hinnem? – éreztem, hogy ez lesz. Fordított helyzetben még rosszabbul reagálnák. – Ez eddig a legjobb magyarázat a megcsalásra… Szerződés, mi?...

- Nem, nem! Édes, ez az igazság. Ez nem kitaláció, ez a teljes igazság. Be is tudom bizonyítani!... – muszáj volt a elszívnom egy cigit. Közben az egyetlen személyhez fordultam, aki segíteni fog. Ha még jobban magyarázkodni kezdek, akkor csak még jobban elásom magam. Steph. Ő az egyetlen, aki be tudja avatni ebbe az egészbe Zoét, és akinek el is hiszi. Meg kell hagyni tényleg, hogy fordított helyzetben én sem hinném el ezt a magyarázatot.

Rosszul aludtam, ráadásul többször felébredtem. Nagy nehezen tudtam csak visszaaludni, végül már az sem sikerült. Zoé békésen aludt az ágy túl oldalán. Lassan, lomhán másztam ki az ágyból. Elsőnek a fürdőbe mentem. Felöltöztem, majd az erkélyre indultam. Időközben megkerestem a telefonom. Elszívtam egy cigit. Utána visszamentem, hogy megnézzem Zoét. Beléptem a szobába. Zoé telefonja kezdett el izegni-mozogni. Ki akartam nyomni, de észrevettem az üzenet. Kis idő múlva megint. Aztán megint. Végén nem bírtam tovább, muszáj volt megnéznem. Zoé lassan ébredezett, rám pillantott. Miután felült az ágyban mellé dobtam a telefonját.

- Miért nézel hülyének? Most komolyan ezt el kéne hinnem? Most én is ezt mondhatom… - ugyanazokat mondtam vissza, amit Zoé vágott hozzám.

- Miről beszélsz? Mint láthatod, csak most ébredtem fel. Fogalmam sincs, hogy mi a bajod… - elkezdte nézegetni a telefonját, szándékosan nem csuktam be az utolsó üzenetet.

Válogatás nélkül, meggondolatlanul kiabáltam. Mindketten kiabáltunk. Zoé a fürdőbe zárkózott. Az ajtót jó hangosan becsaptam, minél előbb el akartam tűnni. Egy taxit fogtam, és egy eldugott kávézó felé vettem az irányt. Újra és újra átgondoltam a történteket. Sehogy sem lettem okosabb. Megittam vagy két pohár kávét. Taxira várakoztam, amikor néhány rajongó megtalált. Ritka pillanatok egyike, mikor nem akarnak széttépni. Ez most egy olyan volt. Pár autogram és fénykép után békésen mentünk a magunk dolgára. A taxiban ültem, mikor Kristen telefonált. Addig győzködött, míg bele nem mentem egy ebédbe. Címet egyeztettünk, megállapodtunk, hogy ott találkozunk. Le se tettem a telefont, és újra megszólalt. A srácok hívtak. Név szerint Tom, Marcus, Bobby. Az egyik clubban lesz Sam fellépése. Tom szavaival csapunk egy olyan igazi görbe estét. Rábólintottam miért ne. Meghívtam a srácokat ebédelni, reméltem Kristen nem akad ki ettől a húzásomtól.

Felrohantam átöltöztem, és összeszedtem pár dolgot. Már indultam is Kristen-nel megbeszélt ebéd helyszínére. Jó kis hely volt. Elintézte, végre befutott mindenki. Nevettünk, viccelődtünk. Kikapcsolódtam. Az étteremből a srácok lakására mentünk. Már elkezdtük alapozni a hangulatot. Folyton nyaggattak, hogy mi van velem. Nem volt semmi kedvem a problémáimról beszélni. Inkább zenélgettünk még egy kicsit. Kristen lepett meg minket pizzával. A srácok készülődni kezdtek, és elindultunk a klubba. Naná, hogy nem úsztuk meg az élősködő paparazzik támadását, de most voltak őrült rajongók is. Ittunk, és ittunk, megvolt a fellépés, amit meg koronáztunk koccintással. Részegek voltunk, kár szépíteni. Talán egy kicsit józanabb voltam, mint a többiek, de nem sokkal. Nagy nehezen, bár nem tudom, hogyan kerültünk taxiba. Elég homályos az egész este. Az viszont egy világos pont, hajnalban támolyogtam vissza a szobánkba, de a kanapéig jutottam csak el. Totál kiütöttem magam.

Rettentő fejfájással ébredtem. Jól sikerült az éjszaka, talán túl jól. Már annak is örültem, hogy kiértem a fürdőbe. Kótyagos, kavargó fejjel ültem le az ágy szélére, ami üres volt. Eldőltem, és el is aludtam. Még aludtam egy kicsit, aztán éhesen ébredtem. Rendeltem kaját, míg a pincért vártam a tv-t kapcsolgattam, fel s alá jártam a szobában. Aztán megtaláltam Zoé levelét. Totális megsemmisülés. Megérkezett a pincér. Értetlen fejet vágott. Nem csodálom, teljesen szét voltam csúszva. Beszélnem kell valakivel. Sorra hívtam a szóba jöhető személyeket, de nem jártam sikerrel. Vagy ki volt kapcsolva, vagy csak egyszerűen nem vette fel, illetve foglalt volt. Hihetetlen. Ez most összeesküvés. Már csak Kellan maradt.

- Helló haver! Mekkora hülye vagy!... – köszöntött Kellan.

- Oh, helló! – ennyire futotta tőlem.

Kellan nem zavartatta magát, ami a szívén az a száján. Azt hiszem erre volt szükségem, hogy valaki helyre tegyen. De ezzel nem volt vége, részletesen beszámolt, hogy Zoé milyen nagyszerű fotós. Elmesélte, hogy találkozott Zoéval, mert az éppen aktuális barátnőjét kísérte el fotózásra. Biztosított, hogy a Lucas nevű srácnak semmi köze szerelmemhez, sőt elmesélte, hogy milyen szégyentelenül flörtöl mindenkivel, Zoét kivéve.

Összeállt a haditervem: romantika kell. Tervem véghezviteléhez segítséget kellett kérnem. Először az étteremmel beszéltem, megrendeltem a vacsorát. Recepción takarítást kértem. Még egy rózsa csokrot rendeltem. Türelmetlenül vártam, hogy minden a helyére kerüljön. Zuhanyoztam, borotválkoztam. Felöltöztem, és a pincér gondosan megterített. Majd távozott. Kellemes zenét kerestem, hangulat-világítást kapcsoltam. Már csak Zoé hiányzik. Ekkor meghallottam, az ajtóban a motoszkálást.

Lendületesen nyitottam előtte ki az ajtót. Gyönyörű volt és meglepett. Megtorpant az ajtóban, elindultam felé. Átöleltem. Egyre azt ismételgettem, hogy sajnálom. Csendben volt. Tele volt a keze, elvettem tőle a cuccait. Egy magazin volt kihajtva, rápillantottam. Egyből széles mosoly húzódott végig az arcomon. Gyengéden megfogtam Zoé kezét, a gyönyörűen terített asztalhoz kísértem. A gyertyalángok elbűvölően táncoltak. Pezsgőt töltöttem és nyújtottam át az egyik poharat.

- Zoé, szerelmem! Kérlek, bocsásd meg a bizalmatlanságomat. Előbb kellett volna beszélnem erről az egész cirkuszról. Szánalmasan féltékeny alak vagyok. Kérlek, kérlek, adj még egy esélyt. Csak egyetlen egyet, egy utolsót, hogy bebizonyítsam, mennyire szeretlek! – közeledtem felé, hogy rendbe tudunk hozni mindent. - Kicsim, drágám! Bocsáss meg, esedezem neked! Kérlek, csak ne hagyj el! Nem lehet így vége!

- Rob nem akarok szakítani, viszont nem tudom nem megtörténté tenni az elmúlt pár nap szenvedését… Meghallgatlak, nem tagadhatom meg, mert akkor magammal szemben sem lennék őszinte… Beszéljünk… Légy őszinte, én is az leszek… - immár erőteljesen, szenvedélyesen öleltem át és csókoltam meg. Ilyen egyszerűen nem adom fel. Igenis harcolni fogok szerelmemért. Tomboló vággyal az ajkai után kaptam. Kopogtattak.

- Megyek! Nyitom! – megfogadtam, hogy bárki is legyen az azt most elküldöm egy jóval melegebb éghajlatra. Bárkire gondoltam, de az ügynökömre nem. Engem kikerülve száguldott befele Steph. Őt mégsem dobhatom ki. – Mi ez a fene nagy érdeklődés?

- Ki? Ki ez a Josh? – zavartan figyeltem a beszélgetést.

Ezt kár volt megkérdeznem, mert ezzel egy véget nem érő szóáradatot indítottam el. Azokról a szúrós tekintet nem is beszélve. Nem ilyen estét terveztem. Ugrott a romantika. – keseredtem el.

Nagyjából negyed óra múlva Steph elégedetten távozott. Most tényleg nem éppen a szívem csücske volt. De az volt a legfontosabb, hogy végre távozott. Jobban mondva jött, látott és győzött. Elérte célját, minding. Ujjongott, ahogy az ajtóhoz kísértem. Becsuktam mögötte az ajtót. Visszafordultam, hogy akkor fussunk neki megint az estének, csakhogy Zoét nem láttam sehol. Erre ismét kopogtak. Ezúttal csak egy vaskos borítékot kaptam. A recepcióról küldték fel. Sürgős felirat díszítette az elejét, így nem tűrt halasztást a felküldése. Tanácstalanul forgattam körbe, de semmi árulkodó dolgot nem fedeztem fel rajta. S onnantól kezdve nem is érdekelt, mit tartok a kezemben, hogy megéreztem szerelmemet hozzám simulva. Átölelte a derekam. Az egyedi illata elvarázsolt, s egyszeribe gyorsabb tempóra kapcsolta a szívem. Beleszippantottam a hajába, míg egyik kezem kedvesem derekára csúsztattam.

- Ezt neked küldték. Az ügynökségtől jött… - A másikban még mindig ott volt az a boríték, de már nem sokáig. Kikapta onnan, de ahelyett, hogy kibontotta volna, inkább félre tette.

- Később megnézem, inkább fejezzük be a vacsorát! – csókot váltottunk, majd a megterített asztal felé indultunk.

A gyertyafényes vacsora, a pezsgő, a rózsa csokor csak a kezdet volt. Mindezzel az volt a célom, hogy szerelmem újból meghódítsam. S az egymás nélküli napokért kárpótolni akartam. De Zoé előbb cselekedett, minthogy észbe kaptam volna. A kanapén találtam magam, amint velem szembe helyezkedik el az ölembe. Pokoli vágyat ébresztett bennem. Simogató kezeim egy percre sem álltak meg. A csókjaink egyre hosszabbak lettek. A köd lassan ereszkedett le az agyamra, de még mielőtt teljesen ellepte volna az ölembe vittem szerelmem az ágyig.

Gyengéden húztam le Zoé testét fedő anyagot. Csókolni, ízleni akartam hamvas bőrét. Elsőként ajkait csókoltam, ahogy áttértem kecses nyakára érzéki sóhajok törtek fel belőle, melyek csak még jobban beindítottak. A sóhajai pedig sűrűsödtek, ahogy nyakáról a keblei felé vettem az irányt. Azok a csodás halmokat is csókjaimmal borítottam, míg kezem már lejjebb csúszott. Mindkettőnkről fokozatosan tűntek el a feleslegessé váló ruhadarabok. Zoé újra és újra hozzám dörgölőzött, ezzel belőlem mélyről feltörő nyögéseket és sóhajokat váltott ki. Már alig bírtam magammal, mikor végre egyesülhetett testünk. Egyszerre nyögtünk fel a minket eltöltő érzésektől, együtt mozogtunk a szívünk diktálta ütemre, hogy beteljesítsük szerelmünk. Tökéletes volt minden szempontból az együtt töltött éjszakánk. Az egész éjszakát egymás karjaiban töltöttük, sőt még a lassan felbukkanó nap fényei szeretkezés közben ért bennünket. Közelebb bújva suttogtam neki: Aludj jól én egyetlen szerelmem!

Egyedül ébredtem, ami morcossá tett. Csend volt a lakosztályban, viszont gőzölgő kávé illata felé indultam. Az asztalon azonban egy csomó kép volt és az a boríték, mely még tegnap érkezett. Bár semmit nem értek a fényképészethez, de gyönyörűnek találtam a képeket. Aztán felfedeztem a lakásokat és Lucas üzenetét. Nos ez utóbbi cseppet sem tetszett, bár egy közös lakás gondolata megtetszett. Az egyik kép félre volt téve, sőt mellette egy ingatlanos neve és száma volt. Gyorsan lemásoltam a számot és a nevet, mert már most volt egy újabb haditervem. Motoszkálásra figyeltem fel, amely a hálóból jött. Ott végre megláthattam egyetlenem.

- Szia Drága! Most megvagy! – öleltem magamhoz, amitől újra éledtem főként odalent.

- Jó reggelt Édesem! – egy cseppet sem segített, hogy arcát a mellkasomra fektette és a leheletét éreztem a bőrömön.

- Hiányoztál, mikor felébredtem. – Csókban forrt össze ajkunk, reméltem, hogy tovább is jutunk. Az éjszaka és a hajnal ellenére sem tudtam betelni vele.

- Olyan nyugodtan aludtál… nem akartalak felébreszteni. Lassan mennem kell, nem szeretnék elkésni a munkából? Mit csinálsz ma? Együtt ebédelünk? Beszélnünk kellene! – megint ez az átkozott mondat. Ezzel minden reményem az ágybeli tevékenység folytatására dugába dőlt.

- Ma… ma nincs… semmi program… ebéd… oké! Baj van édes? – kérdeztem vissza, hátha elárul valamit.

- Nem, nincs semmi baj. De egy fontos dolgot meg kell beszélnünk! Hol legyen az ebéd? Megbeszéljük később, de most rohannom kell! Elkések! – utolsó csókot váltottunk. Sebesen összeszedte a maradék holmiját, s engem ott hagyott. A telefonért nyúltam, hogy kivitelezzem a tervem. Persze egy kis női segítségre is szükségem volt. Reméltem, a meglepetés jól fog sikerülni és kedvesem boldog lesz.