Just the way you are 43. (TELJES)

Chad az italát szürcsölte, míg a hallottakat emésztette. Aggódott Elsey-ért, néhány pillanatig látta, amit sokkal rosszabb volt, mint amire számított. Eric-kel hiába kakaskodott, Chad tudta, semmire sem megy ezzel. Ki kellett derítenie, mi a fészkes fene történt, éppen ezért miután elhagyta a kórházat telefonált néhányat, s mire az irodájába ért, addigra a kért információkkal felfegyverezve várta Cooper, a biztonsági főnöke.
- Chad, egyáltalán nincsenek jó híreim? – Cooper minden ismeretségét bevetette, de még így is számos falba ütközött. Egyedül a kapcsolatainak köszönhette, hogy megtudta, mit történt egészen pontosan Elsey-vel.
- Ne kímélj, tudnom kell mindent! Tisztán kell látnom.
- Véleményem szerint ebbe az ügybe akkor sem kellene beleavatkoznod. Elég komoly rendőrségi ügy. – Cooper átadta az összegyűjtött iratokat. – Bizalmasak, nem tudhat róla senki sem.
- Megértettem. Otthon átnézem őket, úgy sem tudnék most itt maradni. – Chad a táskájába süllyesztette az aktákat, majd távozott.
A lakásban ott voltak Elsey holmija úgy, ahogy hagyta. Ezúttal Chad-nek ez erőt adott, hogy kitartson és bízzon benne, minden rendbe fog jönni. Valamivel nyugodtabban tudta kézbe venni az összegyűjtött anyagot.
- Rohadt életbe! – csapott egyet az asztalra. Balesetnek álcázott gyilkossági kísérlet volt, és csak a szerencsén múlott, Elsey ennyivel megúszta. - Lehet Eric, hogy még a feleséged… - dünnyögött magában Chad. – De kizárt, hogy a te gyereked legyen. Segítség kell! – előkapta a telefonját, majd tárcsázott.
- Helló, Jenna mobilja! – szólalt meg a női hang, ami férfi számára ismeretlen volt.
- Helló! Beszélhetnék Jenna-val? – enyhe meglepődésén átlépve kérdezett Chad.
- Mit mondhatok, ki keresi?
- Chad, de ő tudni fogja.


***


Az ajtó csapódásától összerezzentem, és zokogva zuhantam a földre – Tűnj el! Nem akarom többé! – ismételgettem, de nem Eric-et akartam elűzni, hanem az érzést, amit kiváltott, ami ő maga volt. Nem az a férfi volt, aki ezt kiérdemelte és nem is érdemelte meg.
Nem hagyhattam el magam, erősnek kellett lennem. Feltápászkodtam a földről, bár csak a kanapéig jutottam, Eric már nem egyszer küldött padlóra, azonban elhatároztam ez volt az utolsó alkalom, az utolsó könnycsepp, amit miatta hullattam. Elhatároztam magam, s ezúttal eldöntöttem, a végsőkig kitartok.
- Jaj Jenna, minden oké? – észre sem vettem Rose érkezését.
- Most már igen. – töröltem meg a szemem és az arcom.
- Nem úgy nézel ki! – Rose aggódó tekintettel mért végig, már ott volt a nyelve hegyén az újabb kérdés, amit a mobilom zavart meg. Ő volt a gyorsabb, felkapta, de pár szó után átnyújtotta nekem.
- Chad, ne haragudj, de nem a legjobbkor. – sóhajtottam fel.
- Jenna, tudom! De beszélnünk kell, segítened kell!
- Segíteni? Nem vagyok benne biztos, hogy pont rám van szükséged.
- De nagyon is rád! Kérlek, gyere a lakásomra! Ott majd minden elmondok.
- Nem tudlak lebeszélni, ha jól sejtem?
- Nem, kérlek siess!
- Megyek, de legalább egy fél óra kell.
- Az már nem számít, annyit tudok várni. Szia! – Chad abban a pillanatban le is tette a telefont.
- Most akkor mi van? – támadott le Rose.
- Nem tudom. – tártam szét a karjaim. – Mennem kell. – önmagam árnyékaként tápászkodtam fel a kanapéról és kaptam össze magam. Muszáj volt egy gyors zuhanyt vennem, addig Rose bosszúsan taxit hívott. A legegyszerűbben, smink nélkül, a hajamat feltekerve indultam az ajtó fele.
- Vigyázz magadra! – ölelt meg Rose, mert valami rossz érzés kerítette őt a hatalmába.
- Vigyázok, és amint megjöttem, elmondok mindent!


***


Eric mögött hangosan csapódott az ajtó úgy, hogy az egész lépcsőházban visszhangzott, ahogy távozott. Haragos szusszantások közepette nekiiramodott és kettesével szedte az átkozott lépcsőfokokat. Jenna-nál meg akart feledkezni minden gondjáról, ami ezekben a napokban felszínre került, és úgy érezte, nagyon is jó úton halad, de egy szempillantás alatt minden a feje tetejére állt. A lány elérte, hogy ismét minden gondja a férfi vállait nyomja. Eric pedig azt is el akarta kerülni, hogy Jenna mindenről tudomást szerezzen. Sejtette a férfi, hogy az élet által írt egyenletből nem tudja teljesen kivonni, de mérsékelni akarta a jelenlétét. Mindezt természetesen a lány védelmében, amit végül ő maga hiúsított meg. Amint kiért a házból, még egyszer Jenna lakásának ablaka felé tekintett. Egy cifra szitkozódás után taxiba ült és haza vitette magát.
A zaklatott tehetetlenség nem akart múlni, Eric feszültségén semmi sem enyhített. Hiába ivott a kedvenc whiskyjéből, hiába vette egy zuhanyt, hiába kapcsolta be a tévét vagy a laptopját. Álmatlanul forgolódott az ágyában is, még mindig Jenna mámorító illatát érezte az orrába és édes csókja az ajkain. Eric számára egyre világosabbá vált, hogy a lány hiánya mögött jóval több van, mint azt valaha gondolta. Egy furcsa fájó érzés kerítette hatalmába, mikor arra gondolt, hogy haraggal vált el Jenna-tól. A kavargó lelkében egyetlen dolog kezdett tisztulni, hogy akarja a lányt mindennél jobban, sőt egy másodpercre még azt is megkockáztatta volna, hogy szerelmes.
Természetesen egyre inkább tudatosodott az is Eric fejében, hogy apa lesz és ezzel a gondolattal úgy tűnt, mielőbb meg kell barátkoznia. A váratlanul érkező gyerek, aki az ő vére, nem tagadhatja meg, és nem fogja megtagadni. A múló órák alatt, abban a furcsa éberálomban, míg Eric agya folyamatosan kattogott megszületett a megoldás.
A férfi szinte felvillanyozva pattant ki az ágyból, pedig hajnalok hajnala volt. Azonban nem bírta tovább, véghez akarta mielőbb vinni a tervét. Olyan sziklaszilárd volt az elhatározása, hogy semmi sem tántoríthatta el ettől. Előkotorta a telefonját az előzőnap viselt ruhái közül és már tárcsázott is.
- Ide kell jönnöd, azonnal! – Eric lényegre törően közölte a kívánságát. Mit sem törődött azzal, menni az idő vagy éppen rosszkor telefonál.
- Egy hellót elereszthettél volna. – dünnyögött egy kifejezetten álmos hang a vonal túloldalán. Kimerítően szenvedélyes éjszakában volt része, és még a kellemesen bizsergető kimerültség volt úrrá rajta.
- Nincs időm ilyenekre. Kapd össze magad és 10 perc múlva itt legyél! – Eric egyre türelmetlenebbé vált.
- Hol van az az itt? – hangzott el a kérdés egy kiadós ásítozást megelőzően.
- A lakásba. Otthon vagyok. Igyekezz és extra erős kávé fog várni rád! – azzal Eric le is csapta a telefont.
Méreg erős kávét főzött, várakozás közben az üzleti rovatot is áttanulmányozta, sőt még a tőzsdei adatokra is rápillantott. Teljes mértékben felpörgött, és dolgozott benne a tenni akarás. Elégedetten dőlt hátra a karosszékében a dolgozószobájának magányában. Mint egy ördögi cselszövő úgy dörzsölgette az állát, míg agytekervényei ezres fordulatot vettek. A lift csengő hangjára felpattant és a várt vendége elé sietett.
- Ajánlom, hogy rohadt jó legyen a kávéd, mert különben kinyírlak! – morgolódott Will. – Arra is nagyon jó okod legyen, hogy kiugrasztottál az ágyból Sandy mellől.
- Will értékelem az információid, de most nem baráti csevejre hívtalak. Most ha lehet, akkor vedd elő a furfangos ügyvéd éned. – Eric tőle szokatlanul otthonosan mozgott a konyhában, Will még ilyennek sosem látta ahogy friss kávét főzött.
- Mi a fenébe keveredtél? – forgatta meg a szemeit Will, mert nem tetszett neki Eric talányos ábrázata. – Hol van egyáltalán a személyzet?
- Semmibe. De kell a segítséged, hogy tisztán lássak milyen lehetőségek vannak a kezemben. A személyzetet meg önkényesen szabadságoltam. – Will-nek le kellett ülnie, korán reggel volt és úgy érezte Eric csak szórakozik vele. Hosszabb csend állt be, míg Eric csészékbe öntötte a kávét és Will elé tette az asztalra.
- Még meggondolhatom magam? – William némi humorral próbálta oldani a feszült csendet, de nem nagyon jött össze.
- Saját érdeked is, hogy képbe legyél a dolgaimmal. – vonta meg a vállát Eric.


***


Elsey minden tagja sajgott, nehezen tudta még a szemét is kinyitni. Kellemetlen, szinte bántó szagot érzett. Csak lassan talált vissza a valóságba, amely egyre bizarrabb képet mutatott neki. Utolsó emléke az volt, hogy találkozni akart Chad-del és bárhogy próbált emlékezni nem ment neki, sőt az azt megelőző emlékfoszlányok is nagyon homályosakká váltak. Mikor végre sikerült kinyitnia a szemét, akkor egy teljesen idegen helyen találta magát és idegenek vették körbe.
- Kérem, Mrs. Packer, nyugodjon meg! – Elsey lassan tudott fókuszálni a hang irányába, sokadik pislogásra tisztult ki teljesen a kép és ismerte fel az ápolónőt. – Milla, szólj Dr. Filion-nak!
- Hol vagyok? – reszelős hangon szólalt meg az asszony.
- Kórházban, balesetet szenvedett. Dr. Filion mindjárt megvizsgálja. – Elsey értetlenül állt a dolgok előtt és tanácstalanul várta az orvos megjelenését, aki sietős léptekkel megérkezett.
- Áh, Mrs. Packer végre felébredt. – a jóképű orvos mosolyogva üdvözölte az asszonyt.
- Doktor, mi történt? – Elsey szinte könyörgött az orvosnak.
- Balesetet szenvedett, a fejsérülése nagyon vérzett, szerencsére felszíni sérülésnek bizonyultak. Úgy látom, szépen gyógyulnak. Azonban erős ütés érte és esés következtében bordatörést szenvedett, trauma miatt belső vérzése volt. Ez volt a súlyosabb sérülése. Néhány rutin vizsgálatot el kell végeznünk, hogy minden rendben van Önnel és a magzatával. – Dr. Filion egy pillanatra megtorpant, de elmosolyodott. – Igen, állapotos. Előzetes eredmények alapján 8-10 hetes lehet. Sajnálom, hogy így kell Önnel közölnöm, ilyen körülmények között. – Elsey lehunyta a szemeit, úgy próbálta feldolgozni az orvos szavait. Összeszorult a torka, mert erre egyáltalán nem számított. Azonban így érthetőek lettek az utóbbi időben tapasztalt tünetek. Már csak egyetlen kérdés volt nyitva. – Nyugodjon meg! Pihenjen, a nővér értesíti a férjét! – az orvos biztatóan megpacskolta a kézfejét és távozott.
Az asszony összeszorította a szemét, mégsem akarta elhinni vele történt mindez. Rossz álomnak gondolta ezt az egészet, hiszen már olyan jól alakult minden. Eric válni akart, ő pedig boldog volt Chad-del. Kezdett minden rendbe jönni. Csakhogy most egy baba is belekerült az egyenletbe. Érezte, ahogy elnehezülnek a tagjai elfáradt, de még nem adhatta fel. A számolt, az orvos által megadott időszakra próbált koncentrálni. Ahogy az emlékeiben kotorászott, úgy kezdett kitisztulni minden. Az utazás alatt túlságosan a pillanatban éltek, a vágy és a szenvedély olyannyira elsodorta őket. A következő pillanatban pedig kicsordultak a könnyei…


***




Részlet Just the way you are 43.



Eric mögött hangosan csapódott az ajtó, majd nekiiramodott és kettesével szedte a lépcsőfokokat. Jenna-nál meg akart feledkezni minden gondjáról, és nagyon is jó úton haladt, de egy pillanat alatt elérte, hogy ismét minden a vállait nyomja. Ezt akarta elkerülni, mert míg Jenna lakásáig megérkezett a megoldáson töprengett.

Nem bírta tovább és tárcsázott.
- Ide kell jönnöd, azonnal! – magyarázott Eric.
- Egy hellót elereszthettél volna. – dünnyögött a másik hang a vonal túloldalán.
- Nincs időm ilyenekre. Kapd össze magad és 10 perc múlva itt legyél!
- Hol van az az itt?

***

Chad az italát szürcsölte, míg a hallottakat emésztette. Miután elhagyta a kórházat telefonált párát, s mire az irodájába ért, addigra a kért információkkal felfegyverezve várta Cooper, a biztonsági főnöke.

- Chad, egyáltalán nincsenek jó híreim?
- Ne kímélj, tudnom kell mindent! Tisztán kell látnom.
- Véleményem szerint ebbe az ügybe nem kellene beleavatkoznod.


- Lehet Eric, hogy még a feleséged… - dünnyögött magában Chad. – De kizárt, hogy a te gyereked legyen. Segítség kell! – előkapta a telefonját, majd tárcsázott.
- Helló, Jenna mobilja! – szólalt meg a női hang.
- Helló! Beszélhetnék Jenna-val? – enyhe meglepődésén átlépve kérdezett Chad.
- Mit mondhatok, ki keresi?
- Chad, tudni fogja.
- Adom!

Novella, I-V. rész...

SANTORINI VARÁZSA


I.
Benedict kissé üveges tekintettel révedt a távolba, míg a kényelmes luxus terepjáróval a premier helyszínére szállították. Fáradtnak érezte magát, a háta mögötti hosszú hónapok kifejezetten dolgosak voltak. Ráadásul olyan távolinak tűnt már a karácsony és az újév ünnepe, akkor járt utoljára a kissé borongós, de annyira imádott Londonban. Mégis jóérzéssel gondolt vissza a múló időre, mert kiváló színészekkel és rendezőkkel dolgozhatott együtt. Tagadhatatlanul élvezte a forgatás minden pillanatát, hiszen annyi új dolgot próbálhatott ki.
Kifejezetten tetszett neki a titkos ügynök szerepe, hiszen mindig is közel állt a szívéhez a dinamikus akció. Másrészt a lelke nem bírt volna el még egy kemény drámát. Annyi nagyszerű forgatókönyvet kapott, hogy nem győzött válogatni. A kiválasztott könyvekhez kapcsolódóan megkezdődtek az előkészületek, hiszen rettentően szoros határidőkkel dolgozott. A drámák gyönyörűek voltak, de érzelmileg, lelkileg megterhelőek, ahogy Ben testileg és lelkileg átadta magát a szerepnek. Olyan alázatosságot mutatott, melyet csak kevesen. Az újdonság varázsa, mely egy-egy forgatás alatt kerítette hatalmába, a legkülönlegesebb élményt biztosította számára.
A férfi hangulatán az is nyomot hagyott, hogy néhány nappal ezelőtt viharos gyorsasággal ért vége a kapcsolata Marissa-val. Gyönyörű, fiatal színésznővel a szereplőválogatáson ismerkedett meg, Ben, mint főszereplő volt jelen és a hozzá tökéletesen passzoló partnert keresték. Számos jelentkező követte egymást, azonban egyikükkel sem volt meg a megfelelő kapcsolat, mely az összetartozás látszatát biztosította volna a vásznon. Amikor Marissa lépett be a terembe teljesen megváltozott minden. Ben le sem tudta venni a szemét a lányról, a bájos kisugárzása rabul ejtette. Így nem volt kérdéses, hogy az első pillanattól kezdve szimpatikus voltak egymásnak, ráadásul a lány nem a szépségét, hanem az eszét villantotta meg elsőként. Aztán következett a jelenet próbálja, és abból a néhány percnyi felolvasásból a fiatal nő intelligenciáját ismerhették meg.
- Ben, olyan szótlan vagy. Mi bánt? – szólalt meg a lágy női hang. – A Marissa-val történtek? – egy pillanatnyi volt a szünet, pont arra volt elegendő, hogy a nő megbizonyosodjon arról, hogy a férfi reagál-e a kérdésére. – Sajnálom, hogy nem működött köztetek, pedig úgy tűnt jól megvagytok. – a nő zavarának leplezése végett simított végig a ruháján, mert a lelke mélyén sejtette ezt a fajta végkifejletet. Az elmúlt évek közös munkája Ben-nel lehetővé tette a nő számára, hogy teljesen kiismerje, akinek nagyon magas elvárásai voltak. Talán Londonban könnyűszerrel talált volna megfelelő barátnőt, azonban New York vagy Los Angeles teljesen más volt.
- Kedves vagy Lydia, de megvagyok. – egy halvány mosolyt erőltetett az arcára, hogy a menedzsere megnyugodjon. Az érett, okos és magabiztos nő mindig mellette állt, a munkakapcsolat mellett igazi barátság alakult ki az évek alatt. Ben némely sötét pillanatában irigyelte Lydia férjét, hiszen a nőben minden kedvező tulajdonság megvolt, sőt kiegyensúlyozott természete, életvidám hozzáállásával mindenkit könnyűszerrel felvidított. Azonban Ben tisztában volt azzal, hogy barátként és menedzserként többet kapott a nőtől, mint amit valaha is remélt. S kár lett volna az évek óta működő kapcsolatot holmi illékony gyönyör miatt felborítani.
- Gyönyörű vagy ma este is. – bókolt Benedict lehengerlően, s sikerült a menedzserét is zavarba hoznia. – Fantasztikusan áll ez a ruha.
- Inkább koncentrálj! – Lydia kacarászva legyintett. - Megérkeztünk. – majd az ablakon túl várakozó hatalmas tömeg felé bökött. – Ahogy megbeszéltünk. Az interjúban szokásos kérdések lesznek, nem jelenthetnek gondod neked.
- Martin-ék megérkeztek már? – Ben kíváncsian kereste barátját és bájos feleségét a vörös szőnyegen.
- Igen, már itt kell, hogy legyenek. Talán már interjúznak.
Ben beérte Lydia válaszával, és a forgatagban valóban végül tényleg láthatta Martint és Amandát. Benedict egy utolsó nagy levegőt követően, mosolyogva szállt ki az autóból. Kedvesen intett a rajongóknak, hiszen így tudta meghálálni a rengeteg szeretetet, amit tőlük kapott. Gondolkodás nélkül lépett a kordonokhoz, hogy egy-egy szerencsés hölggyel közös képen pózoljon, vagy kezet fogjon velük, vagy éppen aláírja a saját képét. Mérhetetlen rajongás, szeretet minden egyes alkalommal lenyűgözte a férfit, s nem győzte viszonozni ezt.
- Ben, a riporterek már türelmetlenül várnak. – Lydia már finoman sürgette Ben-t, aki megállíthatatlanul szignózta a képeket.
- Csak még ezt a párat. – súgta a válaszát a férfi. S miután aláírta a képeket, pár szóval válaszolt a rajongóknak, nagy levegőt vett és az igazán kemény dió csak ekkor következett.



Ben átverekedte magát a helyenként idegesítő és tolakodó kérdéseken, jutalmul szusszanhatott egyet a nagyteremben, ahol hamarosan megkezdődött a vetítés. Csakhogy a férfi nem bírt a helyén maradni. Képtelen volt önmagát nézni, legfőképpen úgy, hogy a vásznon egy mindenét – feleségét és gyermekét – elvesztő férfit alakított. A forgatás alatt is rendesen megviselte a szerep e része, és most újraélte, sőt most még Marissa-t sem ölelhette át a nap végén. Úgy érezte, hogy most igazán jól esne egy ütős whisky, így a bár felé vette az irányt.
- Egy duplát kérnék. – jelzett a csaposnak, aki már töltötte is a fenséges nedűt.
- Csak így szólóban? – ismerős hang mosolyra késztette Ben-t. – Amúgy pedig szörnyen nézel ki, haver.
- Thomas, ezt a meglepetést! Kösz a kedvességet! – lapogatták meg egymás a régen látott barátok. – Jó végre ismerőst látni. Egy italt? – Thomas bólintott, majd egymást ugratva helyet foglaltak a bárpult mellett.
- Gratulálok a sikereidhez! De úgy tűnik, mostanában mellőzöd a színházat. – puhatolózott finoman Tom. Barátok voltak, kissrác koruk óta, azonban néhány színházi szerep esetén egymás vetélytársává váltak. Igyekeztek ilyenkor az egészséges versenyzés szintjén maradni, ezt követően pedig újra barátok voltak.
- Kösz, de ez nem jelent semmit. Annyi jó könyvet kaptam, hogy szinte állandóan be vagyok táblázva. Veled mi a helyzet, úgy hallottam meghódítottad Broadway-t? – kortyolt bele Ben az italába.
- Mi tagadás, most hogy elérhetetlen vagy, jóval több szerephez jutunk. – nevetett fel Thomas. – A lényeg, nálam minden oké. Most jöttem vissza Új-Mexikóból, 2 hét láblógatás maga volt a paradicsom. Viszont még mindig nem válaszoltál, hogyhogy egyedül nyomod? Hol van a bombanő csajod?
- Ha már így rákérdeztél, elárulom szakítottunk. – hörpintette fel Ben a maradék italát. – És itt zárjuk le ezt a témát!
- Bocs, nem akartam tapló lenni.
- Semmi, végülis egy egész világ ezen csámcsog. – vonta meg a vállát Ben, aztán a régi cimborákról érdeklődött. A beszélgetés során rá kellett döbbennie, hogy némi irigységgel viseltet azok iránt, akik inkább az egyszerűbb, polgári hivatás felé fordultak. Thomas beszámolói alapján úgy tűnt, mintha idegenekről beszélne, mert annyira megszakadt a kapcsolata az egykori barátokkal. Ez pedig kellemetlen, kissé keserű ízzel látta el az amúgy sem túl rózsás hangulatát.
Egész este Benedict valamiféle megoldáson rágódott, míg Lydia folyamatosan duruzsol a fülébe. A fogadás alól sehogy sem tudtak kibújni, pedig a férfi mindent bevetett ezért. Azonban a kötelező program a támogatók megszerzése végett volt olyan fontos. A kisköltségvetésű, művészfilmek forgatásához hasonló rendezvényeken nyertek meg néhány pénzzel megtömött „műértőt”, aki remek befektetést látott egy-egy színész támogatásában.
- Lydia, meddig kínzol még? – halvány mosollyal fordult a menedzsere felé Ben, akiről már messziről látszott, hogy elfáradt.
- Jól van, már csak Mr. Connelly-t üdvözöld, aztán elengedlek!
- De tényleg ez lesz az utolsó. – sóhajtott egy nagyot a férfi.



Ben fáradtan lépett be a személytelen lakosztályba. Egy könnyed mozdulattal dobta le a kulcskártyát az ajtó melletti komódra, majd a kanapé háttámláján landolt a zakója, és a kissé meggyűrt nyakkendője. Az ingét sem túl finoman rángatta le magáról, amit végül minden más ruhadarab is követett. Beállt a zuhany alá, és hagyta, hogy a meleg víz megtisztítsa.
Az este egyetlen jó élménye az volt, hogy koccinthatott a barátaival. Ben tartott tőle, hogy legjobb barátja és bájos felesége nem tudnak eljönni, hiszen az ő életük megszervezése valamivel komplikáltabb, mint az ővé. Neki csak a határidőket kell betartani, s azokhoz kell alkalmazkodnia, nem pedig egy egész család gondosan felépített napirendjéhez. Martin nemcsak eljött, hanem dicshimnuszt zengett, ami hallatán, büszkén húzta ki magát. Amanda könnyekig meghatódott a film láttán, s ez még a szavaknál is nagyobb elismerést jelentett a férfinek. Ben a karjaiba zárta a nőt, ezzel köszönve meg a belőle áradó szeretet.
Most, ahogy egymást ölelték, és nevetve váltak el egymástól, felemlegették azt a bizonyos első forgatást, mikor ők hárman találkoztak, és pillanatok alatt barátok tettek. Hosszú, mozgalmas évek teltek el, s azóta számos kalandon voltak túl. Nemcsak szakmai sikereken, hanem a magánéletben számtalan meghatározó eseményen. Kezdve Amanda és Martin barátságától, melyre Ben mindig számíthatott, s ez oda-vissza működött. Néha, akár közös fogatás után beültek Martin-nal egy sörözőbe, volt úgy, hogy családi rendezvényen gyűltek össze. De legnagyobb élményt azok a közös délutánok jelentették, mikor a kis kertes ház teraszán ücsörögtek egy-egy üveg sör társaságában, és nevetve anekdotáztak. Aztán Martin nagyobb kalandra vállalkozott, jött az eljegyzés, esküvő, ahol Ben mint vőfély, tanú volt jelen. Aztán ott volt az a csodás pillanat, mikor Henry megszületett, és Benedict lett a keresztapja. Annál meghatóbb élményben nem sokszor volt része, azzal az érzéssel talán csak az vetekedett, mikor kicsi Emma az ujjai köré csavarta. S bármikor érkezett látogatóba a kicsi lány addig nem nyugodott meg, míg Ben a karjaiba nem kapta.
Ben megtisztulva, mindössze a boxerben heverészett az ágyon. Egyszerűen képtelen volt elaludni, zakatoltak a gondolatai. Valami belső vágy hajtotta, ami csak nem akart csillapodni. Inkább egyre erősödött a kényszer, hogy induljon, menjen minél messzebbre. Hirtelen, lendületből ugrott ki az ágyból, a pólójáért nyúlt és a félre dobott melegítőjéért. Telefonját a zsebébe csúsztatta, és menet közben felmarkolta a kulcskártyáját. Mezítláb sietett végig a szálloda folyosóján. Tudta, hogy nem éppen a legszerencsésebb a kora hajnali ébresztő, de úgy érezte, nem várhat tovább. Erőteljesen kopogott, majd várt néhány pillanatot, aztán sürgetve újra bebocsátást kért.
- Jövök már! – hallatszott az ajtó túl oldaláról a rettentően álmos hang. A kinyíló ajtóban megjelenő kócos fej kissé értetlenül nézett végig a hajnali vendégen. – Ben?
- Bocs Martin, hogy felvertelek titeket! – Ben már be is sasszézott a kissé darabos mozgású barátja mellett. – Szia, Mandy! – puszit nyomott a mosolygó asszony arcára.
- Hajnali 3 van! Mi a fene volt ennyire sürgős? – morgott Martin, hiszen néhány óra múlva el kellene érniük a repülőt.
- Utazzunk el! – adta meg Ben a pofon egyszerű választ. Martin és Amanda kicsit tanácstalanul néztek össze, nem értették hirtelen az összefüggést. – Úgy értem, menjünk el nyaralni. Közösen, mi, a gyerekek, pár barát. – lendületes magyarázkodása mellett járkálni kezdett a lelkes férfi. – Ki kell szabadulnom, el kell tűnnöm. Szükségem van pihenésre. Nem bírom tovább. Kérlek, értsétek meg!
- Jó, de miért ilyen hirtelen? Hova és hogyan? – Amanda megértően csalta Ben-t a kanapéhoz, hogy leültesse, mert már nem bírta tovább a férfi járkálása okozta szédülést.
- Túl kell lennem a szakításon, Marissa-val. De itt nem megy, ha minden és mindenki rá emlékeztet. – Ben a térdén könyökölt és úgy beszélt. – Az utazás lenne a legjobb megoldás. Európa megannyi csodálatos lehetőséget tartogat. Franciaország, Olaszország, Róma, Athén, vagy a szigetek.
- Mikor vagy mennyi időre? – Martin-nak is kifejezetten tetszett az ötlet azon része, hogy a dolgos hétköznapokat felváltja a családjával töltött pihenés.
- Nem tudom, de 1-2 hét biztosan jó lenne. – mosolyodott el Ben, mert érezte, a fél győzelmet. – Mandy, mit mondasz?
- Tetszik az ötlet, és az is, hogy a gyerekekre is gondoltál.
- Akkor ezt igennek veszem.

***


II.
Gyönyörű verőfényes napsütés köszöntötte az éppen csak ébredező Ben-t. Előző nap éppen csak beleájult az ágyába miután majdnem két órán keresztül kószált a parton. A kora esti naplemente, majd pedig a kigyúló fények rabul ejtőek voltak, hogy Ben egyszerűen nem tudott elszakadni a mennyei látványtól. Az utolsó porcikájáig szabadnak érezte magát, s mi sem bizonyította ezt jobban, minthogy már három nappal azelőtt maguk mögött hagyták a kissé terhessé vált világot. Éppen csak megérkeztek, még nem is voltak igazán a sziget vendégei, de eddig még senki fel sem ismerte őket. Az ösztönei súgták, hogy jól döntöttek, mikor összeültek és azon tanakodtak, merre induljanak el.
Nem volt könnyű kitalálni az úti céljuk, legfőképpen úgy, hogy mindenkinek megfeleljen. Ha a gyerekeket nem számítva tízen tanakodtak, majd Szantorinire esett a válasz. Talán azért is volt olyan csábító, mert mindentől távol volt, és a képek alapján egy mesebeli tájjal vetekedett. A számtalan kis fehér kuckóra emlékeztető épület a kék háztetőkkel. A megérkezésük kicsit kalandosra sikerült, de így visszagondolva senki sem bánta. Londonból egyenesen Krétára repültek, ahol eltöltöttek egy éjszakát, és egy sebes katamaránnal érkeztek meg Szantorini egyik legforgalmasabb kikötőjébe. Már ekkor lenyűgöző volt a kilátás, főként a meredek sziklapartoktól eltekintve.
Ben nagyot nyújtózott, majd a boxeréhez egy fehér pólót húzott fel és a teraszra sétált. A szállodájuk elég magason volt, hogy tökéletes legyen a kilátás. Tiszta időben úgy tűnt, mintha a horizont végéig el lehetett volna látni. Apartman házak közel voltak egymáshoz, mégis meghagyta mindenki önállóságát. Bencedict mosolyra húzta a száját, mikor meghallotta a mellett lévő apartmanban ébredező csemetéket. Henry elég nagy cinkosra talált Louisa és Derek személye, a három krampusz kellően megédesítette már most az itt tartózkodásuk. De legalább nem egyedül kell Danny-nek és Amy-nek megbirkózniuk velük. Emma sokkal inkább elvolt a felnőttek között, legfőképpen Ben-nel.
A férfi egy gyors zuhany után rövidnadrágot és pólót húzott magár, s a könyvével a kezében indult az étteremhez. Közös reggelit követően indultak a megszavazott kirándulásra. A hangulatos utcácskákon sétáltak, egy-két műemléket, aztán az egyik helyi hagyomány őrző konyhát próbálták ki ebédre. A délutánt pedig a szálloda elkerített medencéjénél töltötték. Martin és Amanda elérzékenyülten figyelte a lányukat, ahogy Emma folyamatosan Ben kezét szorongatta, egész nap rajta csüngött, aki áhítattal figyelte a hercegnőjét.
- Kicsikém, mi lenne, ha kicsit hagynánk Ben-t? Egész nap te szórakoztattad.
- Mandy, semmi baj, én élvezem.
- Emma, most szaladj apához, boldogíts őt egy kicsit. – a vidám lányka egyből Martint kereste a tekintetével, és már szalad is felé. Az anyai szív nagyot dobbant, ahogy látta Emma-t az apja ölébe huppanni. – Csodálatos apa leszel. – súgta oda Amanda Ben-nek.
- Ne túlozz, Mandy! – ölelte át a nőt a férfi.
- Csakis te becézel Mandy-nek. Amúgy nem sokan viselkednének ilyen hősiesen, az egész napos foglalkoztatás esetén. Emma pedig odáig van érted.
- Én is imádom a kis hercegnőt, azóta a pillanattól, hogy először a karomba vettem.
- Tudom, mindenkit megbabonázott. De mi lenne, ha kihasználnád a nyaralást. Pihend ki magad, töltődj fel, és talán vannak erre is csinos lányok!
Ben-nek egyből bevillant az előző esti sétája, míg a part fele tartott a kávézóban megpillantott egy lányt. Nem is először a lány, hanem az a hatalmas könyv keltette fel a figyelmét, amit éppen olvasott. A klasszikus angol irodalom kiemelkedő darabja, amely Ben polcán is megtalálható volt. Ajándékba kapta – bár már nem is emlékezett kitől – sokáig nézte a vaskos műalkotást. Először nehezen ment, majd ahogy belemélyed, úgy kedvelte meg. S a végén le se tudta tenni, míg ki nem végezte. Ez évekkel ezelőtt volt, bár egyes oldalakat megjelölt, olyan csodálatosak voltak azok. Ugyanezt a könyvet fedezte fel a fiatal teremtés kezében, ami egyből felkeltette a figyelmét. Ahogy jobban szemügyre vette a lányt, úgy ejtette gondolkozóba, mert volt benne, valami, ami vonzotta. A vastag szemüvegkeret mögé egy bájos arc volt elrejtve, amelyen az olvasás hatására milliónyi érzelem futott át. Világos barna hajában szőke fürtök csillantak meg, hosszú lábait pedig szinte érthetetlenül maga alá gyűrte. Egyszerre volt a lányban valami kislányos báj, másrészt pedig a könyvtáros kisasszonyokra jellemző varázs. A férfi ezt a különleges látványt elraktározva az elméjébe sétált tovább.
- Talán igazad van. Megyek, sétálok egyet… - szólalt meg némi gondolkozás után Ben.



- Egyszerűen nem hiszem el, hogy már megint az a francos könyv van a kezedbe. – csattant fel Lora. Már nem tudott mit kezdeni a húga könyvmániájával. – Még ha egy Cosmo vagy Allure, esetleg pletyka vagy más divatlap, akkor egy szót sem szólnék. – Lora szavai mögött természetesen némi irigység is megbújt, amit soha senkinek nem ismert volna be. Ő volt az attraktívabb, és ezt használva érte el a céljait. Ezzel szemben Elisha az eszét használta, továbbtanult, de valamilyen megmagyarázhatatlan ok miatt a világ legunalmasabb szakmája fele indult el, ahelyett, hogy felfedezte volna a világot, egy helyben maradt.
- Legalább én értékelem a kultúrát, nem úgy, mint egyesek. – a lány le se vette a szemét a könyvről.
- Csak a könyveddel egyetlen pasit sem fog felszedni. – igazította meg a bikinijét Lora. – Nyaralni jöttünk, azt hittem jó móka lesz. Ne légy ünneprontó!
- Nem vagyok az, és ha a barátnőd nem betegszik meg, akkor meg el sem hívtál volna. És teljesen esélytelen, hogy összehozz Philippel.
- Miért? Philip édes srác. Most pedig induljunk, mert így sosem lesz színünk, ha itt bent kuksolunk. – szedte össze a maradék cuccát az idősebb lány.
- Inkább maradnék, vagy a városban sétálnék. – csukta be végre a könyvét Elisha, s a szemüvegét kicsit lejjebb húzta. Ez volt az a mozdulat, amivel könnyűszerrel ki tudta akasztani Lora-t.
- Nem értem, mi a fenének ragaszkodsz ahhoz az ocsmány szemüveghez. Ott a kontaktlencse, vagy a lézeres szemműtét.
- Szeretem, és ettől én vagyok én. Hozzám tartozik, még ha kicsit régimódi.
- Ha nem, akkor nem. Tovább nem könyörgök, mi lemegyünk a partra. Légy jó, vagy inkább rossz! Hátha valakinek a szeme megakad rajtad. Bár ha így folytatod, akkor rajtad egy generál szerviz sem segít.
- Lora, menj a fenébe! – vágta a párnát Lora után a lány. Fájtak a nővére szavai, még akkor is, ha tudta valamennyire igaz van.
Az évek alatt azonban akárhányszor nyitott és engedett egy férfinak, mindig megbánta. Megbántották, megalázták, megcsalták, kihasználták. Néha akarva, néha akaratlanul történtek ezek a dolgok, végül mégis megtörtént. Legtöbbször az egyhangúság, a szenvedély elmúlása hozta a kapcsolat végét, mert egyszerűen egyik férfi sem illett a lányhoz, és képtelenek voltak barátként, társként gondolni a lányra. Egy idő után sokkal fontosabb volt Elisha számára, hogy önmagával találja meg a békét és összhangot. Belefáradt, hogy megjátssza magát, olyan legyen, amilyen felszínes nővére. Ég és föld távolsága volt kettőjük között.
Elisha nem tartotta magát bombanőnek, még csak szépnek sem, de intelligensnek igen. Azonban ezt a tulajdonságot a férfiak többsége nem értékelte, mert sokkal inkább akartak egy üresfejű cicababát, akit irányíthatnak és mutogathatnak. Az okos nőkkel pedig nem tudtak mit kezdeni. Imádta a könyveket, s ezért sem bánta, hogy végül a könyvtárban kötött ki. Ott volt az a rengeteg csodálatos könyv, amelyeket élvezettel olvasgatott a szabadidejében. Ő nagyon szerette, míg mindenki más unalmasnak, egyhangúnak tartotta a munkáját. A családban számos vita kerekedett ebből, senki nem akarta megérteni.
A lány óvatosan letette a könyvét, majd előtúrta a kissé kopott, de annál kényelmesebb farmer rövidnadrágját. Egy sima, egyszínű trikót választott hozzá, feltekerte a haját, nem túl elegáns lett a végeredmény, de a célnak megfelelt. Megigazította a szemüvegét, s még mielőtt kilépett volna a szobából gondosan bekente magát napvédővel. Felmarkolta a baseball sapkáját, a könyvét, és a fülébe dugta a lejátszóját, míg sétált a kedvenc zenéje dübörgött a füleiben. Észre sem vette, olykor még dúdolt is hozzá. Próbálta megtalálni a nap pozitívumát.



Ben már több, mint fél órája bolyongott, a lábai megállíthatatlanul vitték előre, mintha valamit keresne. Azonban mindhiába, úgy érezte bejárta a szigetet. Végül már készült feladni, valami vagy inkább valaki nekiütközött.
- Elnézést! – szinte egyszerre mondták tökéletes angol kiejtéssel. Ben elégedett mosolyra húzta el a száját, mert megvilágosodott. Ezt a titokzatos lányt kereste, és felfedezte nála ismét azt a könyvet. A karjai automatikusan fonódtak a lány köré, féltőn óvta, nehogy elessen.
- Köszönöm, hálás lennék, ha most elengedne! – emelte fel a fejét a lány, feljebb tolta a szemüvegét. A férfi jellegzetes arca, szép szemei tetszettek volna a lánynak, csak hogy azt a pajkos mosolyt félre értette.
- Kérem, hadd tegyem jóvá ezt a balesetet! – szólalt meg Ben, hogy a lányt maradásra bírja.
- Sajnálom, de sietnem kell, így is késésben vagyok. – szabadkozott a lány. – Már várnak rám! – még be sem fejezte a mondatot, már tovább is szaladt.
A férfi kissé csalódottan nézett utána, nem értette, miért nem működött a sármja. Jobb híján folytatta az útját, ahogy tervezte. Már csak néhány kisebb utca választotta el a parttól, s már ott is volt. Most is elképedve nézett végig a partszakaszon. Kristálytiszta víz, majd a strandot a meredek sziklafal követte. Egészen a vízig sétált, a lábait nyaldosták a hullámok. S észre sem vette a múlta révedt.
- Szia! – csak nehezen tudott megszólalni a lány. Úgy remegett, mint a nyárfalevél, olyan izgatott volt. Ben csak csendben, nyugodt körülmények között szeretett volna ebédelni. Hajnalban kelt, egy vödör kávéval nyitotta a napot, majd rohant fotózásra. A hiedelmekkel ellentétben ez is éppen olyan kőkemény munka, mint bármilyen más hivatás. Nemcsak megérteni, teljesíteni is kell a kéréseket. Ennek megfelelően pózolni. Néha néhány pillanat, néha hosszú perceket vett igénybe egy-egy kép elkészítése. S ha nem megfelelő a póz, az arckifejezés, a fény vagy bármi más, akkor minden kezdődik elölről. Ben gyakorlottságának és intelligenciájának köszönhetően gördülékenyen zajlott a fotózás, Onnan egyenesen interjúra kellett sietnie, ahol egy szemtelen és pökhendi férfi felhúzta. Minden kérdést kétértelműen tett fel, és mikor Ben válaszolt, akkor pedig azon volt, hogy kiforgassa a szavait. Ben úriember volt, így csak magában ismételgette „Ez mekkora seggfej!”
Mindezek után, majdnem délután három volt, mikor a kedvenc kis éttermébe ülte be a színész. Ismerte és szerette a tulajdonost, Maximo Ponti-t. Gyerekkora óta gyakran megfordult és a környékbeliek is szerették az étterem nyújtotta sokszínűséget. A pincér Ben elé tette a kedvenc fogását, anélkül hogy kérte volna, sőt a kés és villa is a kezében volt, mikor a lány felismerte.
- Ne… haragudj a zavarásért! – dadogott a lány, majd miután Ben letette az evőeszközt és a lányra figyelt, mintha megeredt volna a nyelve. – Nagy rajongód vagyok, láttam az összes filmed, és szenzációs voltál… Kérlek, írd alá! És ha nem bánnád egy közös képet is készíthetnénk?
Ben mit sem sejtve teljesítette a lány kérését, akkor még nem tudta, hogy a napja eddig leányálom volt. Mire befejezte az ebédet, megitta a kávéját és elszívott egy cigarettát, induláshoz készülődve vette észre a fotósok hadát. Egyáltalán nem volt kedve az egész felhajtáshoz, nem is szerette. Csak egy egyszerű napot szeretett volna.
Fejbevágó volt a felismerés, hogy semmi sem jó. Zsebre dugott kézzel sétált végig a víz mentén. – Akinek nem kéne, az bezzeg felismer. Vagy talán ez egy jel lenne? – morfondírozott magában, aztán visszafele indult. Ahogy az apró hangulatos, és lassan éledező utcán fenséges illatok csapták meg Ben orrát. Megéhezett, ahogy kószált teljesen megfeledkezett az evésről. Aztán a csalogató illatot követve indult el, és váratlanul ismerősbe botlott. Enyhe mosollyal állt meg a lány asztala előtt.
- Már megint maga? – emelte fel a fejét a könyvből, nagyot sóhajtott, mert úgy tűnt nem akar a férfi távozni.
- Igen, és olyan modortalan voltam korábban, még be sem mutatkoztam. – húzta ki magát Ben, majd a lány felé nyújtotta a kezét. - Timothy Carlton. És Ön?
- Elisha. – ráztak kezet. – Elisha Rise.
- Ms. Rise, ha megengedi, akkor pótolnám a korábbi hiányosságom. Meghívhatom?
- Nos, Mr. Carlton, zárjuk ezt rövidre! – határozottan magához ragadta a szót Elisha. – Tudom, mit szeretne. Tisztában vagyok vele. Adja itt az úriembert, miközben egy könnyű flörtre vagy nyári kalandra pályázik. El kell, hogy keserítsem! Nem olyan lány vagyok.

***



III.
- Tetszik a határozottsága és az ízlése. – köszörülte meg a torkát Ben, ezzel próbálta a feltörő nevetését leplezni. – Nem kertel, és hozzá klasszikus irodalmat olvas. – Ben elismerő, szinte lenyűgözöttségről árulkodó szavai meglepték a lányt. Úgy tűnt, hogy tényleg komolyan beszél a férfi. Ben és Elisha egymásra meredtek, bőszen vizsgálták a másik vonásait.
- Nagyszerű könyv, bár első pillantásra elég elrettentő tud lenni. – mosolyodott el a férfi, hogy megtörje a csendet és helyet foglalt a lánnyal szembe. Elisha minden mozdulatát végigkövette, képtelen volt levenni róla a szemét.
- Talán csak nem a megfelelő módon közeledett felé. – pillanatok alatt érkezet is a kétértelmű válasz.
- Ez egyáltalán nem lehet probléma, megadtam a kellő tiszteletet. – Ben erősen kutatott az agyában valami olyan frappáns dolog után, amellyel valamiféle beszélgetést kezdeményezhet. – Varázslatos a sziget, az előző neve is ennek megfelelő, a Kallistē („a legszebb”) volt. – az a néhány leírás jutott eszébe, melyet utazás előtt olvasott el, merő kíváncsiságból. – A Santorini nevet a Latin Császárság idején, a 11. században kapta. – elégedett volt, mert Elisha figyelmét felkeltette.
- Részben igaza van, valóban a Latin Császárság idején kapta a nevét, mely Szent Irénre utal és ezt a velenceiek adták neki. Azonban ki kell, hogy javítsam, mert a 13. századra vezethető vissza a sziget elkeresztelése. A egy vulkanikus robbanás nyomait őrizte meg, tulajdonképpen ennek köszönhető a jelenlegi alakja. Többféle elképzelés született erről, illetve ennek hatásáról.
- Köszönöm a felvilágosítást, ezt nem is tudtam. Figyelemre méltó a tudása. – bókolt lelkesen a férfi.
- Ugyan, ez semmiség. – legyintett a lány. – Csak szeretek olvasni.
- Kérem, vacsorázzon velem? – Ben már intett is a pincérnek, aki már ott is termett.
- Köszönöm a meghívást, azonban most nem tudok élni vele. – Elisha kissé kapkodva szedte össze a dolgait. – A nővérem már vár rám. – Pár bankót húzott elő a zsebéből, s már az asztalra tette volna, mikor Ben elkapta a kezét. Váratlan és varázslatos érzés volt, mikor összeért a bőrük. Szikrák pattantak, és egy pillanatra elfelejtették, hogy tulajdonképp csak most ismerték meg egymást.
- Hagyja, a vendégem volt! – csukta be a lány tenyerét Ben, kezével pedig beborította az apró kacsót. – Kérem, találkozzon velem holnap is! Meséljen nekem a sziget történetéről!
- Legyen. – Elisha tétován ejtette ki a beleegyezését. – Találkozzunk itt, holnap délután. 5 óra körül.
- Tökéletes. Várni fogom! – Ben örömtáncot lejtett volna, hogy sikerült ezt elérnie a lánynál, aki egyből elrántotta a kezét és sietős léptekkel távozott. A férfi csak mosolyogva nézett utána, kifizette a számlát és jól elraktározta a pincértől hallott információt. A lány frissítő jeges teát kért, melyet zöld teából készítettek és lime-mal ízesítettek.
Elisha hosszú léptekkel hagyta maga mögött a férfit. – Timothy Carlton – ismételte magában a nevét. Furcsa érzés kerítette hatalmába, hiszen a férfi bókolt neki és elismerte a tudását. Ráadásul ismerte a nála lévő könyvet, amit nem sok emberről mondhatta el. Ahogy a szálloda fele sétált egyre jobban fokozódott benne a kíváncsiság, vajon mit tartogat a holnap.
- Eli! – nyögött fel Lora, a húga váratlan érkezése miatt. A négy személyes apartman házban laktak. Két szoba, egy aprócska konyha étkezővel, nappali, fürdőszoba és egy kicsi erkély volt a birodalmuk. Lora és Ray éppen magukról megfeledkezve falták egymást a nappali kanapéján.
- Folytassátok csak! – legyintett Elisha, nem törődött velük. – Csak gyorsan zuhanyozom, aztán elvonultam.
- Elisha, várj! Hol a fenében jártál? – pattant fel Lora, mert egyből feltűnt neki a húga kissé merengő tekintete. – Hallod?
- Nem, nem hallom. – vonta meg a vállát Elisha. – Nem történt semmi, csak sétáltam egyet a parton, az egyik kávézóba ültem be, ott olvastam.
- Persze, csak olvastál? – karba font kézzel várta a magyarázatot. – Ismerlek, tudom, mikor füllentesz. A szimatom azt súgja, hogy több is történt. Te bepasiztál!?
- Képzelődsz! A holnapi program még áll? – feltekerte a haját, ezt követően felmarkolta a törölközőjét és a tusfürdőjét.
- Igen, reggel indul a sétahajó. Te készülsz valamire, de ki fogom deríteni! – vetette még oda Lora, majd feldugta az orrát és visszamasírozott Ray karjaiba. Bevonultak a szobájukba, és reggelig ki sem dugták az orrukat.
Ben jókedvűen sétált vissza a hotelbe, ahol a szobapincértől csak néhány szendvicset kért. Már kellően éhes volt, amint megkapta el is pusztította az egészet. Az egész napot egy kiadós zuhannyal zárta. Éppen csak kilépett a fürdőből, még csupa víz volt, mikor kopogást hallott. Késő volt már ahhoz, hogy vendéget várjon, és sietve csak egy törölközőt csavart maga köré.
- Mandy? – tárta kijjebb az ajtaját Ben. – Gyere be!
- Ne haragudj, hogy ilyen későn törtem rád!
- Dehogy, ne szabadkozz! – legyintett Ben. – Csak egy pillanat felkapok valamit. – s már el is tűnt a hálószobában.
- Láttam a fényt nálad, és nem bírtam ki, hogy ne jöjjek át. – kislányos zavarral vallotta be Amanda, mert éppen úgy aggódott a férfiért, mint máskor a gyermekeiért.
- Megkínálhatlak, van egy kis helyi borom. Az egyik legfinomabb, legzamatosabb bor, amit itt helyben készítenek. – Ben egy üveg borral és két pohárral tért vissza.
- Csak egy kicsit, különben még azt hiszem, le akarsz itatni. – nevetett csilingelően Amanda. – Hogy sikerült a séta?
- Ha már így rákérdeztél, el kell mondanom, nagyon jól. Csodaszép a part, vagy néhány utcával lejjebb van egy nagyszerű kávézó. Onnan csak pár méterre a homokos strandra vezető út, nem olyan zsúfolt, mint a másik, ahol voltunk. – Ben lelkesen magyarázott és gondosan figyelt arra, el ne árulja magát.
- Más érdekes nem is történt? – kortyolt bele az édes borba a mosolygós nő.
- Jól van! Átláttál rajtam! Mandy, igazad lett! Találkoztam valakivel. – vallott színt Ben. – Korábban is láttam a parton, de akkor csak futólag. Ma összefutottunk szó szerint, majdnem elgázolt, de nem állt kötélnek. Faképnél hagyott. Visszafele a kávézónál újra egymásba botlottunk, de onnan is elrohant. Bár elvileg holnap találkozunk.
- Ben, ez nagyszerű! És milyen a lány? Hogy hívják?
- Elisha Rise. Csodaszép, művelt, nagyon olvasott. Teljesen elbűvölt. Talán ő is nyaraló, bár erre nem térünk ki, bár a tudása alapján az is meglehet, hogy útikönyveket ír.
- Mi lesz a holnapi program? Valami romantikus, meghitt? Jaj, olyan jók az olyanok.
- Jah, hát inkább valami kulturálisabb. Sétálunk egyet, esetleg egy-két nevezetesség, majd egy vacsora. Nem akarom lerohanni, így is olyan nehezen mondott igent.
- Igazad van! Ez még jobb, ha letámadod, akkor félre érti a közeledést. – morfondírozott Amanda.
- Ha te azt tudnád, nagyon is tisztában van a dolgokkal! – sóhajtott Ben. – Az elején olyan határozottan közölte, hogy esélyem sincs, mert nem hajlandó semmiféle kalandba belemenni. – ez volt az a pont, mikor Amanda felkacagott, de Ben sem bírta ki nevetés nélkül. Elkortyolták a maradék bort, majd jó éjszakát kívánva váltak el.



Ben egész nap izgatottan várta a találkozás pillanatát, sőt az éjszaka nagyobb részében is Elisha-val kapcsolatban agyalt és azon törte a fejét, mit találjon ki programnak. Ez volt a döntő pillanat, hiszen bizonyítani akart a lánynak, hogy nem csak egy kalandot keres, bár még ennek ellenkezőjében sem volt teljesen biztos. Még túl korai lett volna egy új kapcsolat, Marissa után. Szerette és viszontszerették, de valami mégis hiányzott náluk. Az viszont egyértelmű volt, hogy az élet egy olyan lehetőséget kínált a titokzatos lány személyében, mellyel, ha nem él, talán örökre megbánni fog.
Martin véleményére is kíváncsi volt Ben, éppen ezért a délelőtti láblógatás pont kapóra jött. A medence partján ücsörögtek, s mikor megunták akkor a szabadtéri sakkal játszottak. A gyerekek körülöttük ugráltak, míg barátaik jólesően a medencében áztatták magukat. Martin is kifaggatta barátját, és egyértelműen a támogatásáról számolt be, sőt még biztatta is. Az egész beszélgetést a kettőjükre jellemző humorral átitatott ugratásba torkollott. Egyikük sem bánta, mert végre volt idejük normálisan is beszélgetni. A forgatások alkalmával, hiába volt közös a munka, mindig rohanni kellett. Soha senkinek nem volt ideje a másikra. Martin-nak meg még ott volt a családja is.
A férfi már fél 5 óta ott ücsörgött a kávéház teraszán, pontosan ugyanannál az asztalnál, ahol előző nap is találkoztak. Míg várakozott rendelt egy limonádét frissítőnek, és közben elszívott pár szál cigarettát. Egyre türelmetlenebbé vált, lassan azon kapta magát, hogy percenként nézett rá a telefonjára.
- Felültetett. – már majdnem negyed 6 volt, és még csak hasonló személyt sem látott közeledni fel. – Mi a fene történhetett? – dünnyögött magában Ben, míg egy újabb cigarettára gyújtott. Elszívta az égő szálat, majd intett a pincérnek. – Kérem, fizetnék.
- Már távozik is? – szólalt meg Ben háta mögött a lány. Kicsit zilált volt, kapkodta a levegőt. Egy hosszú, nyári ruhát viselt, mely a csípőjéig gondosan a testére simult. – Sajnálom Mr. Carlton. – A férfi meglepődött, de kedvesen megrázta a fejét.
- Ms. Rise, éppen időben, ha élhetek ilyen képzavarral. – Ben leplezetlenül nézett végig a lányon, s nem tudta megállni, hogy ne bókoljon. – Mesésen fest! Tökéletesen áll magán ez a ruha! Kérem, foglaljon helyet! – kínálta hellyel a lányt, míg intett a pincérnek két újabb limonádéért.
- Köszönöm, nagyon figyelmes. – Elisha leült, miközben úgy tett, mintha a füle mellett elengedné a bókokat. Jól estek neki a kedves szavak, azonban nem tartotta túl reálisnak.
- Ha megengedi, akkor rendeltem egy kis frissítőt. Remélem, szereti a lime-os zöldteás limonádét. Igazán ízletes és frissítő ilyen melegben.
- Nagyszerű választás! Az egyik kedvencem. – dőlt hátra a székben Elisha, ő is gondosan tanulmányozta a férfit.
- Ezúttal nem hozta a könyvét? Ha jól sejtem, a kedvenc könyve is valami klasszikus.
- Úgy gondoltam, vagyis bíztam benne, hogy nem lesz rá szükségem. – kortyolt bele a hűsítő nedűbe a lány. A szája szélét végignyalta, ahol még jobban érződött a pohár szélére tűzött lime-leve. Ben lélegzete elakadt, ahogy felfigyelt a lány mozdulatára. – Igaza van, de melyik nő szeretnék Jane Austen-t. Az angol regényírónő a korában általános romantika túlzásaival szembefordulva a kritikai realizmus egyik úttörője. Főszereplői intelligens, erkölcsileg erős hősnők, akik éles kontrasztban állnak környezetük balgaságával. Ki ne szeretne éppen ilyen határozott, intelligens lenni? És az Ön kedvence?
- Nehéz választanom, de talán Sir Arthur Conan Doyle mondanám. Sherlock Holmes karaktere kifejezetten közel áll hozzám. – Ben bedobta a magas labdát, kíváncsi volt, Elisha mit kezd ezzel az utalással. Foglalkoztatta, hogy felismerte-e őt a lány vagy sem.
- Briliáns londoni detektív ismert magas intelligenciájáról; híres a megfigyelőképességéről, a következtetőképességéről és a logikájáról, amiket a bűnügyek megoldásánál igen találóan felhasznál. Az egyik legnépszerűbb fiktív krimi figura az irodalomban.
- Ennél pontosabban én sem foglalhattam volna össze. Ismételten lenyűgözött a tudásával. A frissítők elfogyasztása után lenne kedve sétálni egyet a parton? Így késő délután varázslatos színekben pompázik.
- Szívesen csatlakozom. - Elisha rábólintott, mert megszerette a partot. Valami különlegesen magával ragadó volt benne, ami minden nap arra késztette, hogy egy rövid kis sétával kitérjen oda is.
Elisha és Ben egymás mellett sétált a part felé, egyetlen szót sem szóltak, és lassan kezdett már kínossá válni a csend. Mikor elhagyták a kávézót valahogy egyiküknek sem volt mersze faggatni a másikat. Pedig még annyi megválaszolatlan kérdés volt kettőjük között, azonban Ben azt is szem előtt tartotta, hogy semmiképp se legyen tolakodó. Leértek a partra, egészen a vízig közelítettek, hogy a lágy hullámok a talpukat érték. A férfi végül mégis összeszedte magát, mert megelégelte a szótlanságot.
- Ms. Rise, honnan érkezett? Bár a tökéletes angolságából Londonra következtetek. – Ben a lány messzire révedő tekintetét követte. A nap lassan ereszkedett, ezáltal az eddig tökéletesen kék víz kissé zöldes árnyalatot kapott.
- Ezek szerint ennyire nyilvánvaló. Egészen pontosan Camden-ben élek. – Elisha elszakította a tekintetét a horizontról, a férfi felé fordult volna, mikor is megcsúszott a homokban. Ben éppen időben kapott utána, így éppen csak a nyári ruha legalsó szegélye lett vizes. Ben gyengéden simított végig a megszeppent lány arcán. Ott volt benne a késztetés, hogy itt a legtökéletesebb pillanat és megcsókolja a lányt, ugyan mindent kockára tesz ezzel.
- Köszönöm. – suttogta a lány megbabonázottan a férfi csillogó szemeibe mélyedve. Elisha minden egyes porcikája szinte sikított, ahogy a férfi karjaiban tartotta. A lány teljesen meg volt győződve, hogy a férfi ezt a kissé szerencsétlen helyzetet kihasználja és csókot kezdeményez. Talán egy pillanatig tényleg tiltakozott volna, de azt követően a kíváncsibb énje biztosan még vissza is csókolt volna. Azonban se nem ez, sem az a lehetőség nem következett be.
- Nem bocsátottam volna meg magamnak, ha elesett volna. – súgta lágyan a férfi, majd újra végigsimított a lány kissé kipirult arcán. – Olyan gyönyörű, és akkora kísértést jelent itt a karomban. Úgy kívánom a csókját, mint még soha senkinek. Azonban, ha engedek a kísértésnek félek, hogy az eredeti elképzelését igazolom. Pedig távol álljon tőlem, nem az a szándékom!
- Talán… - nehezen formálta Elisha a szavakat, mert kiszáradt a szája. Égett az arca, vadul kalapált a szíve. – Talán, ha tesz egy próbát, kiderült… - még be sem tudta fejezni a lány a szavait, mert Ben ezt egyből beleegyezésnek vette. Elisha puha és édes ajkaira hajolt. Lágyan, becézőn ismerkedett velük, majd türelmesen várta a bebocsátást. A lány megrészegülten nyitotta a száját, és ott a naplemente sugarai alatt még többet kívánt a fenséges csókból.

***



IV.
A lágy csók egyre szenvedélyesebbé vált. Ben szorosan húzta magához a lányt, el sem akarta engedni. Elisha ugyan megadta az engedélyt a férfinek, valamiért aztán mégis meggondolta magát. Hirtelen olyan valóságos volt a kettősük, ahogy a férfi öleli és a csókja. Egy pillanatig sem gondolkodott tovább, amint elfogyott a levegőjük és elváltak egymástól, Elisha kiszakította magát az ölelő karok közül.
A lány már méterekkel előbbre járt, mire Ben feleszmélt, hiszen olyannyira belefeledkezett a csókba. – Túlságosan rámenős volt. – tudta, hogy hibázott. Azonban az édes ajkak olyan gyengédséget adtak neki, melyben régen volt része. A férfi csak állt a parton, a lassan ereszkedő nap halvány sugaraiban figyelte a lányt. Ben önmagával vívódott, mihez kezdjen. Egyik fele utána akart sietni, hogy megállítsa, beszéljen vele. Csakhogy eme lehetőségben az is ott volt, hogy még többet árt, hiszen ezzel letámadja a lányt. A másik lehetőség sem neki kedvezett, mert ez azt jelentette volna, hagyja távozni végleg a lányt. Ez tulajdonképpen meg is történt, és mostanra már nem is látta, melyik irányban tűnt el a szeme elől. Ráadásul ahhoz túl keveset tudott Elisha-ról, hogy megkeresse. Időközben teljesen besötétedett, de az utcák fényei kigyúltak ezzel is igazán romantikus hangulatot kreáltak. Ben végül a fényeket követve magányosan sétált vissza a szállására.
Elisha vadul vágtázó szívverése nem akart csillapodni, még akkor sem, mikor a saját szobájában, az ágyában feküdt. Úgy kalapált a szíve, mintha menten ki akart volna ugrani. Minden egyes pillanatban egyre jobban meglódult, ahogy Timothy az eszébe jutott. Ráadásul amint a szemeit lehunyta ismételten a férfi alakja, ölelése elevenedett meg előtte, sőt teljesen valóságosan újra érezte a puha ajkakat a száján. Zavarba ejtően izgató képet vetített elméje maga elé, amitől csak még inkább felforrott a vére és fullasztó hőséget érzett. Hosszú percekig csak vergődött az ágyban, majd mikor már teljesen elege volt a szenvedésből, akkor felkelt és szélesre tárta az erkély ajtaját. Az ajtófélfának támaszkodva szívta be a kellemesen sós illatot, ahogy mélyeket szippantott a levegőből, úgy végre csillapodott a hevültsége, majd teljesen megnyugodott.
Hosszú, fülledt nyári éjszaka lassan múlt, és nehezen virradt meg, legalábbis Ben és Elisha számára. Mindkettőjük lelkében mély nyomot hagyott az a csók, még akkor is ha más-más okból kifolyólag. Ezen felül a viszontlátás halvány foszlánya is megkísértette mindkettőjüket, azonban nem tudtak rájönni, ha bekövetkezne az ismételt találkozás, mihez is kezdenének. A gondolat mindig azon a ponton szakadt meg, mikor elképzelték a másik alakját, és felrémlett a csókjuk. Végül mindketten úgy döntöttek, hogy folytatják a napjukat. Ben és a kis csapat sétahajókáni indult, míg Elisha-t rávette a nővére a tengerparton heverészésre. A lánynak kifejezetten jól esett csak úgy heverészni, és valamilyen számára ismeretlen okból Philip is osztatlan figyelmével tűntette ki.
- Eli, meghívhatlak egy limonádéra? – huppant le a törölközőjére Philip, miközben Elisha is ugyan így tett.
- Jól esne egy kis frissítő. – mosolyodott el a lány. A szája szélén ott volt egy frappáns kérdés, amivel szóvá tette volna a férfi hirtelen érdeklődését, azonban jobban látta, ha visszafogja magát.
- Akkor induljunk! – pattant fel Phil a törölközőjéről, és kezét nyújtotta Elisha felé. A lány elfogadta, hagyta magát felhúzni, de a kendőjéért visszanyúlt és menet közben maga köré tekerte.
- Hát ti? Merre? – Lora érdeklődve tekintet az éppen távozni készülő párosra. Elisha csak megforgatta a szemét és csak legyintett a kérdésre.
- Elrabolom a húgod, megszöktetem…
- Phil, édesem, áldásom rátok! – kiabált Lora kacagva.
- Mit szólnál, ha a limonádé helyett inkább koktéloznánk? – A páros jókedvűen ült be a bárba, és Phil dobta be a remek ötletet, mikor meglátta az itallapot.
- Feltett szándékod, hogy leitass?
- Dehogy, de ezek a koktélok sokkal csábítóbbak. – bökött rá a férfi az egyik oldalra. – Kezdésnek egy Hurrikánt kérek. – dörzsölte össze a kezét Philip. – És te?
- Mojitot, de dupla adag lime-mal. – A férfi intett a pincérnek, majd leadta a rendelésüket. Fél szemmel észrevette, Elisha halvány mosolyát és úgy érezte, nem hagyhatja szó nélkül.
- Talán van valami a képemen? Mióta eljöttünk a strandról folyamatosan mosolyogsz, és nem tudom eldönteni, mi a fenén. – egymás szemébe néztek, egyikük sem szólalt meg, ugyanakkor az italok is megérkeztek. Elisha a koktélja után nyúlt és egyből bele is kortyolt, Philip is hasonlóan tett, azonban a kérdéséről sem feledkezett meg, türelmesen várta a választ.
- Zavarban vagyok. – sóhajtotta fel Eli. – Eddig nem foglalkoztál velem, ma pedig… - elharapta a mondat végét, mert már így is jóval többet mondott, mint szeretett volna.
- Mi lenne, ha újrakezdenénk az ismerkedést? – Elisha bólintott, majd csilingelve koccantak meg a poharak, jelezve egy új barátság kezdetét. Nevetgélve beszélgettek, újabb és újabb koktélokat szürcsöltek el. Mindketten meglepődtek, hogy több közös van bennük, mint eredetileg gondolták. A férfi nemzetközi kapcsolatok szakon szerzett diplomát, amit sikeresen fel tudott használni a munkája során. A vidám férfi kifejezetten olvasottnak, talpraesettnek és céltudatosnak bizonyult.
- Tudtad, hogy Lora feltett szándéka, hogy összeboronáljon bennünket? – a sokadik édes és vidám koktél után Eli nyelve megeredt, végig sem gondolta már Philipnek szegezte a kérdést.
- Volt valami erre utaló halvány sejtésem. – nevetett fel Phil. – Bár kétségtelenül csábítóan hangzott Ray ajánlata a nyaralásra. Meg kellene őket viccelni, ha már ilyen segítőkészek voltak…
- Azt hiszem, ez lesz az utolsó. Már érzem így is a fejembe szállt a pia, nem is emlékszem, mikor ittam utoljára ennyit, ha egyáltalán ittam-e valaha.
- Jól van, rendezem a számlát.
- Ha nem haragszol, akkor kint várnálak meg. – Elisha kissé ingatag lábakon állt, és egyre jobban szédült. Remélte, hogy a friss levegő segíteni fog, hiszen míg ők a bárban iszogattak addig bealkonyult. A lány nagyot szippantott a levegőből, mikor kiért a bár elé és jó szokásához híven sikerült rosszul lépnie, aztán az alkohol csak még inkább rontott az egyensúlyán. Egyetlen sikkantás hagyta el az ajkát, mert egy erős kar ölelte át.
- Ms. Rise? – édes hang tört magának utat Elisha elméjébe.
- Mr. Carlton, ismételten a legjobbkor. – automatikusan mosolyodott el a lány, hiszen az alkohol kellően felszabadította őt.
- Jól érzi magát? – Ben talpra állította a lányt, és egészen addig nem engedte el, míg meg nem győződött róla, hogy nem esik el.
- Igen, jól vagyok. – Elisha megbűvölve nézte a férfi szemeit, melyek szinte izzottak, ehhez a dallamos hangja társult, így teljesen elveszett.
- Tegnap úgy elrohant, nem akartam túlzásba esni.
- Eli, már indulhatunk is! – Philip is érezte, hogy kicsit többet ivott, mint kellett volna. Azonban élvezte a lány társaságát és végülis mindketten jó érezték magukat. Mikor kilépett a bárból automatikusan kereste Eli-t, és lépett mellé, sőt majdnem át is karolta, ha nem éppen egy másik férfival beszélgetett volna. – Eli? Mehetünk? – szólította meg ismét a lányt.
- Igen, persze! – a lány teljesen zavarban volt, míg a két szemben álló férfi méregette egymást.
- Timothy Carlton – nyújtotta a kezét Ben elsőként, bár nem mintha meg akarta ismerni a férfit. Azonban tisztában volt azzal, hogy ismernie kell az ellenségét is.
- Philip Ross – ráztak kezet a férfiak, Eli pedig teljesen megsemmisülten állt kettőjük között. – Menjünk! – Philip most már előzékenyebben szólalt meg, és ráutalóan tett pár lépést. Elisha automatikusan követte volna a férfit, ha Ben nem nyúl a karja után.
- Kérem, találkozzon velem, ismét! – Ben lendületesen hadart, tudta, hogy nincs túl sok ideje, ezért még a kérlelő szemeket is bevetette. – Holnap! A kávézóban várom… Vacsorázzon velem, 8kor várom!
Elisha sután bólintott, majd Phil után indult, de mielőtt beérte volna a férfit, visszanézett Ben-re. Igazán fel sem merte fogni, hogy belement egy újabb találkozásba. Ben elméjébe égett Elisha utolsó pillantása, és egy cseppet sem tetszett neki, hogy egy másik férfival távozott. Ben-t egész nap gyötörte a kétely a csók miatt, azonban most már teljesen biztos volt, mit kell tennie. Elhatározta magát, tervet szövögetett és a kivitelezésen agyalt. A hosszú napot nem így akarta zárni, elfáradt és már így is sokkal többet foglalkozott Elisha-val mint tervezte. A korábban a megnyugtató séta is inkább fárasztotta, így az eredeti útvonala helyett gyorsabban kanyarodott vissza a szálloda felé.
- Honnan ismered az a fickót? – törte meg a csendet Philip, nem bírta tovább a kettőjük között beállt hallgatást. – Nem tetszik a képe!
- Mr. Carlton többször megmentett a csúfos elhasalástól.
- Micsoda lovag! – morgott az orra alatt a férfi.
- Miért olyan hihetetlen, hogy valakit én is érdeklek? – csattant fel Eli, mert már nem akarta tovább hallgatni Philip morgását. A férfi megtorpant, magával szembe állította a lányt.
- Egyáltalán nem az, inkább az, hogy mennyire nem vagy tisztában önmagaddal. – Philip óvatosan végigsimított Eli arcán. – Csodaszép okos nő vagy, és az a hihetetlen, hogy nem veszed észre, a férfiak egy szavadra a lábaid előtt hevernek. – Ez volt az a pont, mikor Philip sem bírta tovább, olyan csalogató volt a lány ajka és gondolkodás nélkül cselekedett, lágy csókot váltottak. Elisha visszacsókolt ugyan, de mégsem érezte helyénvalónak. Ráadásul pont ezt a pillanatot választotta Lora és Ray a megérkezésre, és Lora majdnem kiugrott a bőréből, mikor szemtanúja volt. Eli sietősen búcsúzott el Phil-től, igyekezett minél előbb bezárkózni a szobájába, hiszen nem akarta a nővére faggatózását hallgatni.
Eli másnap egyáltalán nem találta a helyét, még az olvasás sem kötötte le. Egyik fele mérhetetlenül várta a találkozást, a másik fele pedig kifejezetten félt tőle. Hét óra elmúlt és még csak el sem kezdett készülődni. Tanácstalanul állt a kinyitott bőröndje előtt, mit vegyen fel. Nem is gondolta, hogy Lora oldja meg a gondját, nővére váratlanul robogott be, kezében lóbálva egy ruhával.
- Ugye, Philip-pel találkozol? – kíváncsiskodott Lora. – De jó, hogy mégis közelebb kerültetek!
- Lora, nem mondok semmi! Most biztosan nem, mert így is késésben vagyok.
Elisha gyorsan összeszedte a holmiját és remegő gyomorral indult útjára. A kezeit tördelve sétált végig a hangulatos utcákon, és a szívverése egyre szaporább lett, ahogy a kávézóhoz közeledett. Ben-t már messziről kiszúrta, ráérősen ácsorgott kezében egy csokor virággal.
- Jó estét, Ms. Rise! – nyújtotta át a virágot a férfi.
- Köszönöm, Mr. Carlton! Nagyon kedves Öntől. – Ben mosolyogva karolta át a lányt, aki kíváncsian várta az este folytatását, mert nem a kávézóba ültek be, hanem továbbsétáltak.
- Foglaltam asztalt vacsorára. Már csak néhány lépés és már ott is vagyunk! - Egy kisebb teraszon volt megterítve az asztal két főre, fényfüzérek és gyertyafény szolgáltatták a világítást. Mikor helyet foglaltak, a teraszról pazar kilátás tett még romantikusabbá a helyet.
- Csodaszép kilátás, bámulatos, hogy megtalálta ezt a helyet!
- Köszönöm, de Ön sokkal varázslatosabb, ebben a káprázatos ruhában. Tessa, a szálloda recepciósa volt segítségemre. Bíztam benne, hogy elnyeri a tetszését.
- Telitalálat volt a választása.
- Megkínálhatom egy kis pezsgővel? Örülnék neki, ha koccintanánk a megismerkedésünkre. – Eli mosolyogva bólintott és piruló arccal fogadta el a megtöltött poharat.
- Mi lenne, ha ez a vacsora lenne az új kezdet?
- Az új kezdet jól hangzik. Mi lenne, ha ennek jegyében tegeződnénk? – ajánlotta fel Elisha, bár nem is tudta, honnan jött a bátorsága.
- Köszönöm, Elisha. – csilingeltek a poharak, majd belekortyoltak a hűs italba.


***




V.
Elisha teljesen le volt nyűgözve, amitől Ben teljesen elégedetten vigyorgott. A lány csillogó szemekkel figyelte a füzéreket vagy a táncoló holdvényeket a víz felszínén.
- Nagyon meglepett… - kezdett bele Elisha és gyorsan ki is javította magát. – Nagyon megleptél, de csodálatos. – őszintén, vágyakozva sóhajtott a lány, mert még senkitől nem kapott ilyen gesztust. – Mivel érdemeltem ezt ki?
- Ez semmiség, nekem az öröm, hogy elfogadta a meghívásom. – mosolygott Ben, majd egy igazi úriember módjára kézcsókkal lepte meg a lányt.
- Egy ilyen romantikus vacsorának nehezen lehet ellenállni. – Elisha lesütötte a szemét.
- Éppen úgy, ahogy a csókodnak. – a lány szemei egyből kipattantak, és szembesült azzal, hogy pajkosság nemcsak a férfi hangjából, hanem a tekintetéből is sütött. Elisha szinte érezte a perzselő pillantásokat, melyek majdnem levetkőztették. A forróság ellen, mely lassan egész testét elöntötte, a hűs pezsgőből kortyolt, csakhogy az alkohol éppen ellenkezőleg hatott rá.
- Huncut sármőr! – Eli belement a játékba és incselkedni kezdett a férfivel.
- Bámulatos szépség. – vágta rá egyből Ben.
Lágy szellő támadt, mely finoman cirógatta meg Elisha bőrét. Beleborzongott a váratlan érzéstől, mert egy pillanatra teljesen olyannak érezte, mikor egy férfi tartaná a karjaiban. Váratlan, azonban annál csábítóbb lehetőségek felé sodorta a lányt. Észre sem vették, de egyre felszabadultabb beszélgetés alakult ki kettőjük között, talán a romantikus közeg, talán a pezsgő vagy éppen mindkettő hatásának köszönhetően. Mire ismét észbe kaptak, újra falták egymást, hiszen minden más kevésbé tűnt olyan fontosnak. Elisha kifejezetten élvezte a férfi társaságát, régen nyílt meg ennyire. Ben valamiféle biztonságot, megértést sugárzott és az egyre merészebb kérdéseket tett fel.
- Miért voltál olyan távolságtartó? – Elisha megpróbálta húzni az időt, azonban Ben nem hagyta. – Kérlek, válaszolj őszintén!
- Már elmondtam, nem szeretnék egy újabb kaland lenni valakinek.
- Miért feltételezted, hogy ilyet tennék?
- Kár lenne tagadni, de minden arra fele mutatott. Ráadásul valahogy a férfiak többségének ez genetikailag kódolt.
- Nem tudom, mivel tudnám még jobban bebizonyítani, hogy többet akarok.
- Semmit sem kell bizonyítanod. Lenyűgöző ez a hely, romantikus. Nekem kellene jobban bíznom magamban, és talán mások felé nyitni, csakhogy nem megy.
- A csalódás szomorú és fájdalmas tapasztalás, de az életünk része. Mégsem adhatjuk fel, mégsem zárkózhatunk el mások elől.
- Te is tapasztalatból beszélsz?
- Igen, túl jól ismerem ezt az érzést.
A beszélgetés ezen a ponton megfeneklett, hiszen túlságosan komollyá vált, ugyanakkor mindkettőjük lelkében megannyi emlék ott kavargott. Csendben ültek egymással szemben, az italukat kortyolták és valahol azt várták, hogy a másik szólaljon meg előbb. Azonban a beálló csend sokkal kecsegtetőbb volt, mely a vacsora végéhez vezetett volna. Ben mégis sikerrel fordított a beszélgetésen, olyan sikerrel, vérforralóan pirongató kérdésekkel bombázta a lányt. Sikerült zavarba hoznia, és zavarában még őszintébben válaszolt, mint azt mindketten gondolták volna.
Ben hiába győzködte a lányt, az csupán az első találkozásuk emlékét őrző kávézóig engedte, hogy elkísérje. Ott egy könnyed csókot váltottak, lágy és puhatolózó volt, mivel egyikőjük sem mert többet kívánni. Az ellenkező irányba indultak mindketten, szórakozottan sétált ki-ki a maga irányába, de valahogy a másikon járt az eszük. Mindkettőjük úgy érezte, hogy döntő fontosságú volt ez az este, mert mindennek ellenére valami új, valami friss vette kezdetét.



Elisha elmerengve bandukolt a baráti társaságot követve. Édes álom kényeztette az éjszakáját, és feldobta a hangulatát. Reggel dudorászva öltözködött, amit persze nem hagytak szó nélkül. Elisha nem törődött velük, nem akarta elrontani a saját napját. A nap egyik fénypontja a messze híres fagylaltkülönlegességek, amit mindenképpen meg szerettek volna megkóstolni, ehhez pedig néhány utcát végig kellett szelni. A lány továbbra is a múlt éjszakán merengett, soha senki nem tudta így lázba hozni pusztán néhány kérdéssel. Főleg az utolsók, melyekbe egészen belepirult utólag belegondolva, mikre is válaszolt. Ha ez még nem lett volna elég, akkor ott volt az a vérlázítóan izgató csókon, amit búcsúzásként váltottak.
- Elisha! – Lora kissé erélyesebben szólalt meg, amire végre felébredt a húga. – Milyen fagyit szeretnél?
- Csokoládét, és a borkrém is nagyon jól hangzik. – a pult mögötti lány egyből kimérte a gombócokat és át is nyújtotta. – Köszönöm.
Elisha élvezettel kóstolta meg a hűs finomságokat. Mikor egy kicsi szőke kislány furakodott előre. Eli észrevette és kíváncsian figyelte, amint az üvegre szinte rátapadt. Mosolyogva pásztázta a kínálatot, és Eli jókat mosolygott, ahogy egyik pillanatról a másikra változtatott a véleményén. Legszívesebben megkóstolta volna az összest.
- Szia Kicsi lány! – guggolt le Elisha.
- Szia! – a cserfes kislány mosolyogva köszönt vissza.
- Elvesztél?
-. Nem, fagyit szeretnék.
- Jaj, Eli hagyd már! – morgott Lora.
- Nem hagyom itt egyedül. Ti menjetek csak! – Elisha anyai ösztönei felélénkültek, aggodalmasan nézett körbe, vajon hol vannak a kislány szülei. - Mi a kedvenced?
- A csoki. – mosolyodott el a kislány és Elisha kért is egy gombócot.
- Elárulod a neved, és hogy hol vannak a szüleid?
- Jönnek. Csak előreszaladtam. – Elisha átnyújtotta a fagyit, amit a kicsi kitörő örömmel fogadott. - Nagyon köszönöm. - Elisha mosolyogva figyelte, ahogy a lányka lelkesen falta a hatalmas csokoládés gombot, egy padra ültek, míg a kicsi lábait lóbálta.
- Emma! – hallotta meg Elisha az ismerős férfi hangot. A kislány egyből felkapta a fejét és szaladni kezdett a hang irányába. – Végre megvagy! – a férfi a karjaiba kapta a kislányt és megpörgette. – Mandy, itt van! Megvan és fagyit majszol. – nevetett a férfi, amit Eli végig nézett. Nagyon tetszett neki ez a meghitt családi idillt. – Hihetetlen vagy, kicsi! Anyádra majdnem a szívbajt hoztad!
- Fagyit szerettem volna enni, és ti is azt mondtátok, hogy eszünk.
- Jaj, Emma! – nevetett fel újra a férfi, és ahogy megfordult Elisha felismerte.
- Timothy? – nyelt egy nagyot a lány, mert ekkor a meglepetésre nem számított. Főleg, ahogy a cserfes kislány a férfi nyakába kapaszkodva kacagott, sőt egy vidám nő, az édesanya ölelte és puszilta össze-vissza a kislányt.
- Elisha? – Ben tétován nézett farkasszemet a lánnyal. Egyből letette Emmát, és felé indult, csakhogy Eli egyből hátrálni kezdett. Nem akart hinni a szemének, a férfi, aki felé nyitni kívánt tabunak számít. Az előtte lejátszódó jelenet a saját igazát bizonyította. – Elisha! Várj meg! Kérlek!
- Kérlek, hagyj! Nekem nem kell magyarázkodnod, de látni sem akarlak többet!
- Legalább egy lehetőséget adj!
- Hogy még jobban megszédíts? Hittem neked, és te játszol velem.
- Nem! Félre érted!
- Ne tagadd, láttam mindent! – Elisha nem hagyta magát és elszaladt, még mielőtt Ben utolérhette volna. A férfi csak nézte, ahogy a nő eltűnik a szeme előtt, tanácstalan volt.


***