Sziasztok Kedves Olvasók!
Nagyon restellem, hogy ilyen sokáig nem jelentkeztem. Nagyon szépen köszönöm azoknak, akik gondoltak rám és esetlegesen az oldalon jártak. Megvagyok, mostanra talán mondhatom többé-kevésbé egészségesen.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de az elmúlt hónapok - főleg a január, de a február is - nagyon megviseltek engem. Komolyan mondom alapjáraton is utálom a korán kelést, de ha arról van szó, hogy érjek be időben a munkahelyemre, akkor meg még inkább. Egyes tanulmányok figyelembe vétele alapján tudom magamról, "bagoly" típusú vagyok, ami annyit tesz: nehezen kel, sokáig szeret aludni, az aktivitásom pedig inkább a nap második felére összpontosul, sőt szeret késő estig fennmaradni. Teljesen illik rám!
Rinyálásnak tűnik, de minden dolgozó személy tudja, nem is olyan könnyű egy-egy munkanapot végigcsinálni. Legfőképpen úgy nem, ha bizonyos nehezítő körülmények/elemek is vannak pl. akár egy akadékoskodó főnök, kellemetlenkedő munkatárs, extra problémás ügyfél vagy éppen csak olyan dolgok, hogy kifogy a nyomtatóból a patron, elfogynak bizonyos éppen égetően fontos kellékek... és a többi. Szerintem mindenki bőven tud ilyet. Ráadásul ilyenkor egyetlen lehetőség van: a végtelen türelem elérése, amihez vagy ezerszer kellene a bűvös mantrát elismételni. Kilátástalan!
A megfáradt munkanap végén, mikor már azt gondolnád túl vagy a nehezén, akkor aztán jön sorban a következő forduló: heringparti a tömegközlekedésben, extra hosszúságú dugók vagy baleset. Mire hazaevickélsz: indul a második műszak, hogy minden pöpec legyen, mindenkinek meglegyen mindene. A nap legeslegvégén pedig krumplis zsákra emlékeztetően hanyatlasz bele az ágyba, hogy másnap kezdődjön minden elölről, egészen a hétvégéig, mikor a háztartási robot funkcióban pörgetjük magunkat végig. Regenerálódásra viszonylag minimális időt hagyva.
Roppant módon hiányzott a napsütés - néhány kivételes napon részesültünk benne. Nemcsak az állandósult szürkeséggel, hideggel és kissé kietlen napokkal kellett megküzdenem, sajnos betegeskedtem is. Bizony voltak olyan napok, hogy blog közelében sem jártam, sőt az irományaim még csak meg sem nyitottam. A közösségi oldal lecsekkolása, és néhány sürgős mailen kívül gép sem volt kezem ügyében. Nagyon bánt engem, hogy még mindig nem hoztam a várt folytatást, de tényleg nem volt semmi erőm arra, hogy foglalkozzam ezzel.
Tudom, és még mielőtt bárki megkövezne, tisztában vagyok vele ezzel nem én vagyok egyedül ezekkel a gondolatokkal, érzésekkel. Sokan éreznek éppen ugyanígy. Ezt az egészet a felgyorsult világ hozza magával, hiszen szinte minden napunk a napirendi pontokból és rohanásból áll. Nagyon sokszor elhangzik a számból, és még annál is többször hallom "Nincs időm!" mondatot. Tényleg így van, de azt is tudom, tapasztaltam, hogyha engedünk magunknak néhány percet egy szusszanásra, utána kicsit könnyebb. Sikerült jól elkalandoznom...
Lassan zárom a soraimat, és a mai napnak is véget vetek. Éljenek a Baglyok!
Köszönöm a türelmeteket!
Nem tudom, kifejezni mennyire hálás vagyok nektek!
Puszi,
ZoÉ
