Just the way you are 14.

A nap lágy aranyszínű sugarai cirógatták a nő selymes bőrét, ahogy előbukkantak a felhők mögül. Kellemes napon öröm volt a teraszon teázni, s a család előszeretettel hódolt ennek az időtöltésnek. Az asszony folyamatosan mesélt, míg férje az újság sport rovatába menekült. Olykor csak helyeslően bólogatott, ezzel leszerelte a feleségét.

- Elsey, nem is figyelsz rám! – torpant meg a nagy beszámolójában az asszony. Már nem először vett észre a lánya elkalandozó tekintetét. Szint az arcára volt írva, hogy teljesen máshol jár. Így mostanra megunta és szóvá tette.

- De természetesen. – sóhajtotta Elsey, majd belekortyolt a teájába. Hallotta, ahogy az anyja beszél, magyaráz, azonban a szavak értelme valóban nem értek el hozzá.

- Mi aggaszt ennyire? – váratlan kérdésre Elsey majdnem feldöntötte a csészéjét, pedig kár lett volna a törékeny porcelánért. – Talán valami nincs rendben köztetek? Váratlanul ért bennünket, hogy meglátogattál bennünket, ugye Henry?

- Igen, így van Drágám! – mondta automatikusan a férfi, sőt még a tekintetét is elszakította az olvasott szövegtől.

- Minden rendben van közöttünk. – Elsey úgy érezte, hogy ki kell hangsúlyoznia az utolsó szót. – Az alapítványi ügyek miatt kellett ideutaznom. Egy új támogatónkkal kellett találkoznom, aki szeretett volna néhány dolgot tisztázni velem. – beszéd közben nagyon kellett igyekeznie, hogy el ne áruljon semmit egy véletlen és önkénytelen gesztussal. Végzetes lett volna akár egy könnyed mosoly, akár egy ellágyuló hangszín. Pedig ahogy beszélt egyre édesebb és csábítóbb érzések kerítették hatalmába. – Lassan viszont mennem kell, mert a minap összefutottam Bridget-tel. Vele is talán az esküvőn találkoztam utoljára. Megígértem neki, ma vele vacsorázom.

- Menj csak, Drágám! Örültem, hogy meglátogattál bennünket. – az anya őszinte mosollyal búcsúzkodott a lányától, akit olyan ritkán lát, s mióta otthagyta Londont alig tud róla valamit. Most viszont, hogy látta valamelyest megnyugodott anyai szíve.

- Jó volt beszélgetni és meglátogatni benneteket. – ölelte meg Elsey először az anyját, majd az apját. S kilépett a bejárati ajtón, ezzel egy időben fellélegzett. Túl volt ezen a kötelező körön, így egyre gyorsuló léptekkel indult a taxija felé. Mikor a szülei háza előtt kiszállt, akkor megbeszélte a taxi sofőrjével, hogy visszajön érte, így legalább elkerülte, hogy esetleg az apja felajánljon egy fuvart.

Elsey amint beült a hátsó ülésre már mondta is a címet, hogy vigye a sofőr. Enyhe mosoly kiült az arcára, mert tudta nem sokára újra láthatja a férfit. Csak néhány napot töltött vele Londonban, mégis olyan hosszúnak tűnt az egész számára. Egy cseppet sem bánta, sőt az éjszaka emlékeinek felbukkanásával még örült is, hogy így alakultak az események. Akaratlanul bukkant fel a férjének arcképe a fejébe, mégsem hiányzott neki. Egykoron felnézett Eric-re, egyenesen csodálta a férfi kitartását, lendületét és erős egyéniségét. Az első találkozásukkor Eric szó szerint lehengerlő volt, s rá egyáltalán nem jellemző szenvedélyes énjét csalogatta elő belőle azzal, hogy olyan nem tágított, míg el nem érte a célját. Elsey számtalan magyarázattal állt elő, hogy megértse Eric viselkedését. Legvalószínűbbnek azt tartotta, hogy mindketten kívülállók voltak, csak vendégek, átutazók egy idegen városban, s talán ettől még inkább vonzottak egymáshoz. Aztán mire észbe kaptak, már vadul falták egymást, és tüzesen szeretkeztek a luxus lakosztályban.

Elsey azonban csalódott, mert a boldogító igenek elrebegését követően lassan kihunyt a kezdeti szenvedélyes érdeklődés, s a házastársi kötelesség maradt meg az együtt töltött éjszakákban. Természetesen még így is élvezte a szexet, hiszen neki is szüksége volt rá és a férje ebben midig partner volt. A nő bárhogy próbálta szeretni Eric-et sehogy sem sikerült neki, de egy idő után ráébredt, hogy a férfi sem hagyja. Egyedül érezte magát, egyáltalán nem ezt várta a házasságától. S még mielőtt megbolondult volna talált magának elfoglaltságot, amibe Eric-nek egyáltalán nem volt beleszólása. Az alapítványi munkákkal foglalta el magát. S az alapítvány már csak azért is kedves volt számára, mert ott találkozott Chad-del. A sors viszont kegyetlen játékkén a férfiben testesítette meg a férje legnagyobb riválisát is. Chad, aki minden nőnek az ideálja lehetne, tényleg érdeklődni kezdett ő utána. Újra és újra találkoztak vagy egy jótékonysági rendezvény vagy egy jelentős üzleti esemény alkalmával. Mindketten titkolták a közelebbi ismeretségüket, s mire észbe kaptak addigra már túl voltak a puszta barátság határain. Titkos románc számtalan élvezettel teli pillanattal kecsegtette őket. Azonban Elsey tudta, hogy ez nem maradhat így az örökkévalóságig. Eddig a sors pártfogását élvezték, megúszták a lebukást, a lepleződést. Csakhogy mindenkinek egyszer elfogy a szerencséje. Az egyre terhesebb gondolatokkal együtt sétált végig a szálloda folyosóin, míg a lakosztály ajtaja elé nem ért. Ott azonban megrázta magát, és elhessegette a sötét felhőket.

- Helló, Bridget! – érzéki hangon suttogta az ajtót nyitó férfinek.

A férfi egyből magához ragadta a nőt, s nem törődve semmivel és a perzselő vágynak utat engedve csókban forrtak össze. A csók csak a kezdete volt annak a lángoló szenvedélynek, melyben a nap további részében tobzódtak. El sem szakadtak egymástól egyetlen pillanatra sem, szorosan kapaszkodtak a másikba, mintha az életük múlna rajta. Aztán az újra és újra összeforró testükkel a buja ritmusra mozdultak, míg hangos sóhajok, élvezettel átitatott sikolyok közepette a gyönyörben mártóztak meg.

A puha ágyon heverésztek teljesen összegabalyodva. A férfi ujjai a nő testén jártak. Hol a kerek melleket, hol a feszes hasát cirógatták. Élvezetes csend telepedett rájuk, nem kellettek szavak, mert az apró mozdulatokkal, érintésekkel tökéletesen megértették egymást. A férfi fejében viszont egyre sürgetőbbé vált egy kérdés feltétele, mely egész nap nem hagyta nyugodni.

- Szökjünk meg! Elsey mondj valamit! – aztán a kérdésből inkább felszólítás lett, bízva, hogy a határozottan kiejtette szavak még nyomatékosabbá teszik a mondanivalóját. Elsey reakciója viszont jóval váratlanabb volt, mint azt Chad gondolta. A nő egyből kiszakította magát a karjaiból.

- Tessék? – a meglepett nő ennyit bírt kinyögni. Olyan váratlan volt számára a felvetés.

- Jól hallottad. Szökjünk meg, hagyjunk mindent magunk mögött. – Chad is feltornázta magát, közelebb csúszott a nőhöz, mindkettőjük teste egyből reagált, ahogy újra közel érezték magukat egymáshoz. – Együtt, kettesben valahol a világtól távol. – a férfi ajkait Elsey selymes bőrére tapasztotta. Kényeztető csókkal próbálta még gyorsabb válaszra sarkallni a nőt. - Csak együtt. Mit szólsz?

***

Eric kissé rosszkedvűen szállt ki, sehogy sem tudta elhessegetni a felesége arcképét a fejéből. – A fenébe kellett, ennek a fruskának emlegetnie! – csattant fel a férfi magában, amitől egyre feszültebb lett. A lány is megérezhetett, mert egyetlen szót sem szólt azóta, hogy kiszálltak a limuzinból, csak némán követte őt. A férfit egyre jobban idegesített a lány szótlansága is, hiszen így nem tudhatta, mit forgat a fejében.

- Talán megnémult, Ms. Perry? – mellékesen tette fel a kérdést, míg a lift lassan emelkedett velük.

- Nem kérdezett semmit, Mr. Packer. – vonta meg a vállát a lány – Nekem pedig egyéb közölnivalóm nincs. – ártatlan mosollyal nézett fel Eric-re.

A férfi legszívesebben válaszolt volna valami csípőset, csakhogy megállt a lift és túl sokan figyeltek fel rájuk. Így inkább csendbe maradt a férfi és egyenesen az irodája felé tartott. A szavaknál is szívesebben talált volna más büntetést a lány számára. A nyakkendőből gyártott időszakos bilincs is jól bevált. – Talán legközelebb sem kellene mellőzni egy kis játékszert. – húzta mosolyra a száját, mikor belépett az üres irodájába és Jenna szó nélkül követte.

- Végre, hogy ideértél! – pattant fel William a tárgyalóasztal mellől, ahol számtalan akta volt kiterítve. – Azt hittem, ma be sem jössz. Hogy van az apád? – az ügyvéd folyamatosan beszélt, és barátját figyelte, várta a reakcióit, ezért nem láthatta a lányt. – Oh, bocsánat. Jenna, észre sem vettem.

- Jó reggelt, William! – köszönt kedvesen a lány, mire Eric motyogott valamit az orra alatt.

- Kicsit nehezen indult a reggel. – villantotta Eric a szemét Jenna-ra, aki megtett mindent, hogy a másik irányba nézzen. – De itt vagyok. Az apám jól van, csak egy kisebb rosszul lét volt.

- Rendbe. Bár elég megtévesztőek a híresztelések. – emelte a kezébe William a reggeli újságokból alkotott gyűjteményét. – Láttad ezeket?

- Ne higgy ezeknek a firkászoknak! – csattant fel Eric, ahogy végigfutotta a címlapot. „A nagy George Packer szívroham miatt került kórházba” - Most pedig, ha végre mindenki a munkára koncentrál, akkor William elsőként tájékoztatlak, hogy Ms. Perry-t előléptetem a személyi asszisztensemmé.

- Ha így látod jónak. – bólintott rá William, hiszen nem igazán volt beleszólása a dologba.

- Igen, így. A dekoratív külső mögött megbújó tudás hasznomra lehet. Nem vagyok jártas ezekben a jogi dolgokban, és elterelésnek sem utolsó ötlet. – ahogy ez elhangzott Jenna megköszörülte a torkát, jelezze a jelenlétét. Aztán a telefon mintha varázsütésre szólalt volna meg, amit Eric egyből felvett.

- Igen? – szólt bele a kagylóba, de a szemét le sem vette Jenna-ról és William-ről, akik túlságosan sutyorogtak.

- Mr. Nelson keresi önt. Kapcsolhatom? – búgta Ash a telefonba, de bárhogy erőlködött semmiféle hatást nem ért el Eric-nél, aki történetesen Jenna-val foglalkozott csak. Egyre inkább tűnt az egész feléledő megszállottságnak, de a férfi nagyon is élvezte az újdonság varázsát.

- Beszélek vele! – válaszolt a titkárnőnek, majd a kagylót befogva kérte, hogy hagyják magára. – Jenna, fél óra múlva jöjjön vissza!

- Eric, remélem nem hívtam rosszkor. Egyszerűbb volt önt keresni.

Eric tisztában volt, hogy számtalan érdeklődő hívást fog kapni, miután megírták az apja kórházban tett kirándulását. Rendre tagadott minden féle híresztelést, de arra is ügyelt, hogy még véletlenül se adjon valamiféle információ morzsát a kíváncsiskodóknak. A férfi szinte egész nap nem csinált mást, csak telefonált. Egy cseppet sem voltak ínyére a hívások, viszont elutasítani sem volt értelme, mert akkor talán még több kárt okoznának. Így legalább nyomon tudta követni az eseményeket. Csakhogy így a terveinek rövid időn belül lőttek, hiszen Jenna-val így egyáltalán nem tudott foglalkozni. Rendbe rakta a William által hátrahagyott aktákat, melyek sorba kellett rendezni, mert teljesen összekeveredtek, illetve Eric naptárjába is szorgosan feljegyezte a férfi által bediktál találkozókat, ebédeket. De az ebédszünetét máshol töltötte, persze azt követően mindig visszatért Eric-hez. S az irodában sürgő-forgó Jennáról Eric nem bírta levenni a szemét. A férfi kényelmesen hátradőlt a székébe, míg telefonált. De a beszélgetés befejezésével sem mozdult, sőt még inkább elhelyezkedett. Az egyik könyökén támaszkodott és mutatóujja végigfutott a száján. Szinte érezte a lány édes ajkainak.

- Nagyon csendbe van, Mr. Packer. – tette le az összekészített iratköteget Jenna a férfi elé. Feltűnt neki, hogy már nem beszél.

- Miért ennyire kíváncsi, Ms. Perry? – pajkos játékosság bújt meg a férfi hangjában, és teljesen más színbe varázsolta őt.

- Csak érdeklődtem. – válaszolta a lány könnyedén, és már lépett volna tovább. Azonban Eric megakadályozta ebben, viszont mégsem magához, hanem az asztalhoz húzta vissza.

- Az érdeklődést nagyra értékelem. –  Eric mélyen a lány szemébe nézett, majd az ujját végigfutatta Jenna arcán, nyakán egészen a dekoltázsáig. – Ezért elárulom, hogy képtelen vagyok kiverni a fejemből az elmúlt éjszakát. Már most, itt az asztal tetején ismételném meg az egészet.

- Eszméletlen, milyen piszkos a fantáziája, Mr. Packer. – szusszantott bájosan Jenna. – Más még nem mondta ezt Önnek?

- De, már említették. Azonban sosem volt rá panasz, sőt inkább még repetát is kértek. – Eric visszaülte a székébe, míg Jenna az asztal szélének támaszkodott. Így a férfi kezei még könnyebben elérték a lányt. Magára, az ölébe akarta húzni őt, de előtt még az ujjait újra és újra ingerlően futtatta végig a lány lábain.

- Már megint mit művelsz? – sóhajtott fel a lány, mert egyre izgatóbban hatottak rá az izgága ujjak alatt pattogó szikrák. Ráadásul egyre feljebb, a szoknyája alá férkőzött a becéző kéz.

- Miért, minek látszik? – csibészes vigyorral kérdezett vissza Eric. – Érezni akarom, milyen könnyedén be tudlak nedvesíteni.

- Akkor még szerencse, hogy bugyim sincs. – jegyezte meg mellékesen Jenna miközben a szája szélét rágcsálta. Direkt árulta el ezt az apró titkot, hogy még inkább húzza Eric agyát. – Valaki letépte rólam.

- Oh, szóval így játszunk? – vágytól ködös hangon szólalt meg a férfi, mert egyre jobban hatalmába kerítették az ösztönei. Akarta nagyon a lányt. Csakhogy Jenna egy roppant kecses mozdulattal kitáncolt a férfi közeléből, még mielőtt maga bizonyosodhatna meg az állítás igazáról. – Ez aljas húzás volt részedről.

Jenna a szemeit forgatta, még véletlenül sem hagyta a férfinek, hogy magához csalogassa, vagy netán magához húzza. Nem is volt baj, hogy a lány így gondolkodott, mert néhány koppintás hallatszott a következő pillanatban. Jenna arrébb ugrott egyet, és egy aktát kezdett el nagyon olvasgatni, míg Eric az asztalához húzta magát, mert az előbbi játék kezdett szemmel látható eredményt produkálni. S egyáltalán nem lett volna szerencsés, ha a következő pillanatban belépő Ash szemtanúja lenne ennek. Több mint remek lehetőség, egy igazi táptalaj lenne a pletykaáradatra, amit mindennél jobb el akart Eric kerülni.

Ash így is feltűnően meresztgette a szemeit Jenna felé, teljes mértékben irigy volt rá, s ettől pedig még utálatosabb. A titkárnő egy iratot adott át Ericnek, majd ahogy jött úgy távozott is.

- Ezt most el kell intéznem, de ezt a beszélgetést mindenképpen folytatjuk. – mondta ki szigorúan Eric. – És ameddig nincs bugyid, meg ne lássalak Blake közelében, sőt jobb lenne, ha egyetlen hímnemű se menne a közeledbe.

- Ezt úgysem tilthatod meg. – vonta meg kissé gúnyosan a lány a vállát. – A mai napra pedig lejárt a munkaidőm is. Mást nem tehetsz!

- Dehogynem! – villantak meg Eric szemei, viszont ezúttal a mobilja szakította félbe. Meglepődve nézte, mely a feleséget hívását mutatta. – Pont most?

 - Elsey? – füléhez kapta a készüléket, s szinte hallotta, ahogy Jenna lélegzete elakadt és elhagyta az irodát.

***

- Neked azzal nem kell foglalkoznod. – visszhangzott folyamatosan a fejemben Eric hangja. Igenis nem hagyhattam figyelmen kívül, hogy nős férfi. Ez csak még jobban megbonyolította a dolgokat, hiszen előbb vagy utóbb valaki, esetleg valakik sérülni fognak Eric nemtörődöm viselkedése miatt. – Nem akarok áldozat lenni ebben az élvezethajhászásban. – döntöttem el az idő alatt, míg a lift lassan emelkedni kezdett. Eric természetesen valami hatodik érzékkel kiszúrta a töprengésem, s muszáj volt neki szóvá tennie.

- Talán megnémult, Ms. Perry? – érdeklődés csengett a hangjában még akkor, ha ezt nem akarta volna kimutatni.

- Nem kérdezett semmit, Mr. Packer. – automatikusan rántottam meg a vállam. Lassan kezdtem kiismerni a férfi gondolkodását, és az érdektelenségnél nincs nagyobb ellensége. Ezt felismerve a saját malmomra hajthatom a vizet. – Nekem pedig egyéb közölnivalóm nincs. – ártatlan mosollyal csak azért is felnéztem Eric szemeibe. A szem tényleg a lélek tükre, mert amilyen fagyos a férfi lelke, pontosan olyan fagyosak azok a gyönyörű szemei is. Gyorsan elkaptam a tekintetem róla, mert a lift csilingelő hanggal jelezte, hogy megérkeztünk. Nem kellett semmit sem szólnia, csendben követtem őt.

Ash előtt elhaladva azt hittem, hogy nekem esik. Olyan mérhetetlen utálattal nézett végig rajtam. Olyannyira nézett, hogy lassan kezdetem úgy érezni, hogy tudja, mi történt az éjszaka. De elhessegettem volna ezt a felvetést, mert ha tudná, akkor már régen megpukkadt volna az irigységtől. Így inkább egy kedves mosolyt erőltettem az arcomra. – Csak azért sem hagyom magam! – nem értettem, ma miért vagyok ennyire harcias, de határozottan tetszett.

Az irodába belépve William fogadott bennünket. Jó baráthoz mérten egyből Eric apjának hogy létéről érdeklődött. Kellemetlenül éreztem magam, hiszen nekem Eric semmit sem mondott, én sem kérdeztem.

- Most pedig, ha végre mindenki a munkára koncentrál, akkor William elsőként tájékoztatlak, hogy Ms. Perry-t előléptetem a személyi asszisztensemmé. – villámcsapással ért Eric hangja. – Hát mégis megteszi! – pedig nagyon bíztam benne, hogy csak egy kósza ötlet volt részéről, hogy ezzel is bosszantson. Ráadásul William is minden további ellenkezés nélkül simán belement, valahol még benne bíztam.

A megszólaló telefonnak köszönhetően kaptam némi időt, amit végre Eric-től távol szándékoztam eltölteni. Amint elhagytam az irodáját a mosdóba szaladtam. Az egyik mosdókagylóba kapaszkodtam, mert hirtelen úgy éreztem, menten összedől a világ is. Próbáltam némi hidegvízzel fellocsolni magam, de a gyomromból az a különös szorító érzés nem akart eltűnni. Már kezdtem jobban érezni magam, akkor Ash jött be és a lenéző tekintete mellé nem kevés mocskolódással illetett. Ettől csak még inkább felfordult a gyomrom.

- Még szerencse, hogy egy cseppet sem adok a szavadra. Különben is egy cseppet sem áll jól az áskálódás neked, csak előhozz a ráncaid és idő előtt megöregít! – csattantam fel, mert már nagyon elegem volt belőle. Majd a kéztörlőt levéve megtöröltem a kezem és kisétáltam a mosdóból. Elégtétel volt nekem, ahogy láthattam Ash először döbbent, majd kis híján felrobbanó ábrázatát.

- De jó, hogy összefutottunk! – sóhajtott fel megkönnyebbülten Blake. Fel sem fogtam, mit csinál, egyből magához rántott és szorosan megölelt. – Már azt hittem, valami bajod esett.

- Nem, jól vagyok. De köszi, hogy így aggódtál! – mosolyogtam, és nagyon jól esett az ölelése, mert belőle az odaadó aggódás áradt, nem pedig a birtoklási vágy.

- Persze, hogy aggódtam. Jó kicsit belemerültem a beszélgetésbe. – vallotta be Blake, olyan édesen bűnbánó tekintettel. - Eltűntél egy szó nélkül. Aztán mikor kerestelek, akkor meg az egyik lány mondta, hogy nem érezted jól magad. Fájt a fejed és inkább hazamentél. De már jól vagy, ugye?

- Igen, persze. Tényleg nagyon megfájdult a fejem. A zaj és talán innom sem kellett volna. – sosem tettem még ilyet, de most muszáj volt a hazugságot erősítenem. Mégsem mondhatom, hogy „Jah, bocs, hogy leléptem, mert jött a kedvenc főnökünk és elcipelt egy szállodába, hogy egész éjszaka szexeljünk.”

- Figyelj csak, legközelebb nyugodtan szólj, hogy nem vagy jól! Oké?

- Megígérem, de most rohannom kell. Be kell mennem Mr. Packer-hez. – fintorral mondtam ki, amin Blake roppant jót mosolygott.

- Ez aztán a lelkesedés. – nevetett jóízűen, mire én is mosolyogtam.

- De még mennyi lelkesedés van. – motyogtam az orrom alatt, míg az oroszlán barlangja felé tartottam.

Szerencsére elég gyorsan elment az idő, és Eric-et is rendesen lefoglalták. Az ebédszünetet pedig sikerült Blake-kel töltenem. Felvidított és teljesen elterelte a figyelmem. Áradozott, hogy még sosem volt olyan jó helyen, mint az Angels és majd ismételjük meg az estét. A délutánt már nem úsztam meg olyan könnyen, mert azért sikerült belesétálnom Eric csapdájába. Mintha direkt csinálta volna, játszott velem. Naivan pedig belesétáltam, bár azzal a bugyis dologgal úgy éreztem, hogy sikerült legalább egyenlítenem.

- Elsey? – Eric a füléhez kapta a készüléket, mire a lélegzetem teljesen elakadt és megszólalt a vészcsengőm, s már el is menekültem az irodából.

Megint nem voltam több, mint egy szerető, akit tulajdonképpen semmi sem köt ehhez a férfihez. Eddig tartott a döntésem. – Nem akarok áldozat lenni, pedig míg ilyen törékeny vagyok, addig könnyű szerrel összetörhet bárki és bármi. - Csalódott voltam, s egyre inkább éreztem a változás előszelét. Muszáj volt, szükség- és még inkább sorsszerű. Pánikszerűen siettem, egyedül otthon éreztem volna magam biztonságban. Teljesen zaklatottan értem haza, túl sok volt már ez nekem.

- De jó, már nem tudom, hányszor hívtalak! – szólalt meg bosszúsan Rose. – Hol a fenében jártál már megint? Még az éjszakát sem itthon töltötted!

- Le volt némítva a telefonom, ezért nem hallottam. – szipogtam és megtöröltem a szemem.

- Jenna, mi történt? – sietett hozzám Rose. – Csak nem a pasi? Bántott, ugye nem?

- Egy hülye liba vagyok. – nyögtem fel. – Hogy képzelhettem ezt az egészet? Nem is értem, pont én? – indult el a szóáradatom.

- Tök jó, hogy végre elmondasz mindent. De összefüggően, ha kérhetném. – nézett rám kissé bosszúsan Rose, igazi aggódó nővérként.

- Vele voltam. Nála töltöttem az éjszakát. – vallottam be, bár a korábban az Ő szerepe mögött Chad volt, most pedig Eric. A lényegen nem változtatott.

- Nah és? Ennyire béna volt? Csak nem gondja van odalent? – kíváncsiskodott Rose. Utánozhatatlan nőszemély volt, s semmin sem zavartatta magát. – Vagy valami furcsa ízlése van. Mondjad már, megöl a kíváncsiság!

- Nem, minden rendben van nála, sőt nagyon is jók a méretei és a technikája. Csak... – bele is pirultam, hogy így beszélek Eric-ről, de ami igaz, az igaz.

- Csak? Mi csak? - Rose szemei is felcsillantak az információk hatására. – Gyerünk már!

- Igazad volt. Nős. – hunytam le a szemem, nem akartam látni Rose csalódását bennem. Nagyon is elítélte a szeretőket, hiszen a szülei házasságát, majdnem tönkre tette egy egyszeri félrelépés. Nagy nehézségek árán hozták helyre a kapcsolatukat, s Rose természetesen az egészet megsínylette.

- Oh! – teljesen meglepett, hogy Rose ennyit tett hozzá a vallomásomhoz.

- Ennyi a véleményed? – félve kérdeztem vissza.

- Miért mit vársz? Szerintem a szentbeszédem nélkül is tudod, hogy ez nagyon nem jó így. Megszenveded. Ha jól sejtem, akkor csak az ágyába kellesz, de az életébe nem. A válás puszta gondolata is olyan messze van a pasi fejében, mint ide a Déli-sark. Vagy tévedek?

- Nem... Nem tévedsz... – helyeseltem, s a kettőnk között kialakuló csendet a csengő zavarta meg. Megijedtem, hogy talán Eric jött utánam, így míg ajtót nem nyitottam, addig a gyomrom borsó méretűre zsugorodott össze. De a kinyíló ajtóba álló vendég azonban még nagyobb meglepetést okozott nekem.

***