Menedék - 2.

2013.

- Nem gondolj erre! – szorította meg Flor Vicky kezét. – Ne emésztd magad! – próbált valamiféle biztató hangot megütni. Florence többször elgondolkozott azon, vajon őt mit lépett vagy hogyan döntött volna a barátnője helyében. Csakhogy ő sem tudott okos lenni, éppen annyi érvet tudott felhozni Vicky döntése mellett, mint ellene.

- Sosem fogom tudni elfelejteni, hogy… - Vicky megtorpant, nem volt ereje folytatni. Erősen összeszorította a szemét, és mélyeket lélegzett.

- Tudom, Szívem. – ölelte át Flor a kétségbe esett lányt. – Próbálj meg mégis megnyugodni, pihenj egy nagyot! Max is már biztosan tűkön ülve vár.

- Megyek. – fújta ki a bent tartott levegőt Vick, majd kiszállt az autóból. Vissza sem nézett, egyenesen a hatalmas kapuhoz ment, bepötyögte a számokat és pár pillanattal később már belül is volt. Florence pedig intett a sofőrnek, hogy indulhat. Elfáradt, és a rövidke autóút felzaklatta.

Vicky előbb kivágódott a bejárati ajtó, és Max egy szál boxerben jelent meg. Teljesen rápörgött az éjszakára, hogy végre karjaiba zárhatja Vicky-t, nincs fellépés, nincs koncert vagy bármiféle esemény, ami ezt megakadályozhatja. Vérforraló csókkal fogadta a lányt, sürgetve húzta be a házba és amint becsapódott mögöttük az ajtó csókolózás közepette vetkőztetni kezdte. Vicky készségesen visszacsókolt, csakhogy ez a hevesség most egyáltalán nem volt ínyére.

- Max, lassíts! – szólt rá a férfire, és igyekezett kibontakozni a karjai közül.

- A kurva életbe! – csattant fel ingerülten Max. – Most meg mi van? Már megint mi? – idegességében megfeszültek az izmai. Fenegetően tornyosult Vicky fölé, most az a 15-20 centi különbség a magasságukban sokkal többnek hatott. – Nem hiszem el, hogy megint ez van! Bassza meg nincs egy normális esténk. Folyton van valami, jobb lenne, ha a szexre is előre egyeztetnék időpontot. – morgolódott a férfi.

- Nem azt mondtam, hogy ne csináljuk. – Vicky kecses ajkai megremegtek és össze kellett szorítania száját, mert már csak hajszálak választották el attól, hogy felzokogjon. - Csak azt szerettem volna kérni, hogy legalább egy kis időt adj, hogy ráhangolódjak. – aztán további magyarázkodás nélkül sarkon fordult és maga mögött hagyta Max-et. Bár a távolodó lány a hátán érezte a férfi tekintetét, aki a szemeit forgatva a pultnak támaszkodott. Vicky az emeletre igyekezett és jó erősen bevágta maga mögött a hálószoba ajtaját. Mostanra valahogy már egyáltalán nem volt kedve a szexhez sem. Nem akart mást csak aludni, felejteni. Lehunyni a szemeit és mindent maga mögött hagyni. Mindezek előtt a fürdőbe ment, nem szokta, de most kulcsra zárta maga mögött a fürdő ajtaját. Lassan levetkőzött és beállt a hatalmas zuhanykabinba, melyben ketten is minden gond nélkül el fértek, ezt már többször tesztelték. Azonban most a lány a csempének vetette a hátát és lecsúszott a földre. Felhúzott térdeire hajtotta a fejét. Tovább nem bírta, így végre utat engedett az elkeseredésének, a fájdalmának és a könnyeinek. Csendben hagyta, hogy minden feszültség távozzon belőle, közben pedig nem tudott másra gondolni, mint arra a napra, mikor minden elkezdődött.

2000.

Victoria Jane Wilde a szőke mosolygós lány vidáman táncolta körbe az étkező asztalt, s közben a rádióval együtt énekelt. Olykor, ha nem felejtette el, akkor anyja kérésének megfelelően a terítéssel is foglalkozott. Csakhogy annyira lekötötte a dal, hogy végül teljesen megfeledkezett a feladatáról. Végül mégis minden a helyére került. Tányérok, poharak, evőeszköz. Üdítő, szendvicsek és sütemények a hűtőben voltak bekészítve a tortával egyetemben.

Gyönyörű szombat volt, hétágra sütött a nap, de más miatt volt igazán különleges a Victoria számára. Az első, igazi születésnapi partijára készült, amelyre a barátait várta. Sokan jeleztek vissza, hogy eljönnek és ráadásul a szülei sem lesznek jelen este, hanem csak a jófej nagybácsija, Artie, ő lesz a szülői felügyelet. Vicky lelkesen készülődött, s mikor elkészült, akkor cseppet sem egy tizennégy éves lányra hasonlított, korát meghazudtolóan idősebbnek festett. Hosszú szőke haját könnyű lófarokba kötötte, hogy a szép arcát mindenki jól láthassa. Divatos felsőt és szoknyát választott a neves alkalomra. Elégedett volt önmagával és nagyon ideges is, hogy minden jól alakuljon. Legfőképpen, mert a fiút, akit kiszemelt, és akibe igazán fülig szerelmes volt, is várta a buliba.

A szülők még javában készülődtek, mikor megszólalt a csengő. Így Vicky szaladt az ajtóhoz, hogy fogadja a kicsit korán érkező vendéget. Artie egy sörrel kezében a tévét nézte, tulajdonképpen tényleg csak a szülők megnyugtatása miatt volt jelen. Vicky széles mosollyal nyitott ajtót, amely lassan le is hervadt, hiszen a tanára állt az ajtóban.

- Jó napot, Mr. Palmer! – köszönt illedelmesen a lány, s még mielőtt a tanár bármit is szólhatott vagy kérdezhetett volna Vicky megelőzte. – Anya, Apa! – csengett a kiáltás a házban. – Kérem, jöjjön be!

A szülők kíváncsian jelentek meg, mert nem tudták mire vélni a hangzavart. Mr. Palmer váratlan látogatásával hozta azt a lehetőséget, amelyre Vicky mindig is vágyott. Egy tehetségkutató ösztöndíj program volt, mely fiatal tehetségeket igyekezett felkarolni. Vicky azt hitte, hogy menten kiugrik a szíve, mikor Mr. Palmer folyamatosan dicsérte az énekhangját és a fellépéseit. A szülők megköszönték a lehetőséget és kérték, hogy hadd gondolkozzanak rajta. Mr. Palmer belement, de a biztonság kedvéért hagyott egy gondosan összeállított tájékoztató csomagot. Prospektust, illetve jelentkezési lapot is.

- Anya, apa! Lécci! – könyörgött a Vicky a szüleinek, mert a féltve dédelgetett álma megvalósulni látszott. – Hadd jelentkezzek, kérlek! Nagyon szeretném megpróbálni.

- Kicsim, az éneklés nagyon szép hobbi, nagyon kreatív, de nem szakma. Tanulnod kell, jó jegyeket szerezni, bejutni egy jó főiskolára vagy egyetemre.

- De én énekesnő szeretnék lenni! – háborodott fel Vicky, és fülig vörösödött a méregtől, hogy minduntalan az anyja semmibe veszi, és valami skatulyába akarja húzni.

- Jaj, Drágám hagyd rá! – lépett felesége mögé Vicky apukája. Hátulról átkarolta a nőt. – Hadd próbája meg, azzal senkinek sem árt. – gyengéd csókot lehelt az asszony nyakára, míg Victoria buzgón bólogatott.

- Legyen, de ettől függetlenül nagyon jól kell tanulnod. Egyetemre menni. Ígérd meg!

- Megígérem! Megígérem! – hajtogatta folyamatosan Vicky és ismét fülig érő szájjal kezdett énekelni.

Aznap a szülinapi kívánsága sem szólt másról, annyit kívánt, hogy ügyes legyen a meghallgatáson. Attól a naptól kezdve legalább kétszer olyan keményen tanult, és annál is keményebben gyakorolt, hogy még tökéletesebb előadással tudjon a bizottság elé állni. Még több időt fordított arra is, hogy a gitárjátéka ügyesebb legyen, és ezért is döntött úgy, hogy akusztikus dalt választ.

A meghallgatáson a bizottság tagjai meg is lepődte, hogy mindössze tizennégy éves a jelentkező, de idősebb korosztályt megszégyenítően énekel és gitározik. A kicsi lány hangja, melyet a szóló gitár kísért, betöltötte az egész termet. Mindenkit megbabonázott, ahogy egyre jobban belemerült az éneklésbe. Lehunyt szemmel játszott, a sokat látott tagok szájtátva figyelték a tehetséges lányt. S mikor véget ért a dal, akkor állva tapsolták, mire Vicky örömkönnyektől homályosan nézte a közönségét. - De én énekesnő szeretnék lenni!

2013.

Vicky egyetlen szó nélkül csúszott be a takaró alá. Max még sehol sem volt, pedig arra számított, hogy mostanra előkerül a férfi. Trikót és sortot viselt, és a meleg éjszakák ellenére is magára húzta a könnyű takarót. Összegömbölyödve feküdt a helyén, a szemeit szorosan lehunyta. Mégsem tudott azonnal elaludni, ennek köszönhetően hallotta a lépcső megnyikorduló hangját, majd a hálószoba ajtaját, amint még jobban kinyílott. Kicsivel később azt is érezte, hogy besüpped mellette az ágy. Nem szólt egy szót sem, nem mozdult. Várt, mert kíváncsi volt Max mit fog lépni. A férfi a lány mögé csúszott, a hátához simult. Finoman cirógatta meg Vicky karját, combját és finom csókot lehelt a nyakába.

- Szeretlek Vicky, – susogta Max édes hangon. – De pokolian hiányzol, s néha úgy érzem, hogy minden más fontosabb, mint én. A karriered helyezed az első helyre.

- Max, szeretlek. – válaszolta csukott szemmel Vicky, de továbbra sem mozdult meg. – Erre tettem fel az éltem. Mindig is énekesnő szerettem volna lenni

- Tudom, és te vagy a legjobb. – sóhajtott egy nagyot a férfi. Egy újabb csókot lehelt a lány nyakára, majd a hátára fordult. Nem tudott semmilyen érvet, indokot felhozni, hogy meggyőzze a lányt. Aztán Max meggondolta magát, és a plafont bámulva a sötét szobában megszólalt. – A karrieren kívül vannak más fontos és izgalmas dolgok az életben. Ott a családalapítás, egy kisbaba. – Vicky szívébe fájdalom hasított, tudhatta volna, hogy ismét itt kötnek ki.

- Max, kérlek szépen, ezt ne most beszéljük meg! – fordult a férfi felé Vicky. – Mindketten fáradtak vagyunk, hosszú nap áll mögöttünk. És erről nem egyik pillanatról a másikra kellene döntenünk.

- Nem is kéne tervezni, csak hagyni, hogy megtörténjen. A sors eldöntené, hogy sikerrel járunk vagy sem. Úgysem biztos, hogy elsőre összehoznánk egy babát. – Max egyre többször és egyre kitartóbban próbálkozott a babaprojekt témával. Azonban Vicky kategorikusan leépítette, hol finomabban, hol durvábban. DE mindenre megfelelő indok a karrier volt.

- A sors… - sóhajtott Vicky, és a fájdalom a szíve tájékán még mindig nem akart elmúlni.

- Legalább annyit ígérj meg, hogy gondolkozol rajta. – szorította magához Max a lányt, úgy mintha az élete múlna ezen a válaszon.

- Jó, gondolkozom rajta. – nagy nehezen, de sikerült kimondania Vicky-nek a bűvös szavakat, melyek Max-nek nyugodt álmokat, addig a lánynak álmatlanságot okozott.

***

2013.

Ethan az ágy szélén ült, a feje felett égett a villany és az éjjeli szekrény fiókjában matatott. Azt az átkozott dobozt kereste, mely úgy tűnt, hogy elmenekül előle. A fiók hátsó zugában találta meg, s ahogy kivette a műanyag dobozt, úgy bukkant rá az elfeledett képre. Remegő kézzel emelte ki a fájó bizonyítékot. Tisztán emlékezett arra az időpontra, mikor készült a kép. Pontosan az ötödik házassági évfordulójukat ünnepelték, s a legszebb ajándékot kapta a feleségétől. Egy különleges estét vele és a barátaikkal. Akkor készült ez a kép, amit Bianca szeretett volna olyannyira. Jax vállalkozott a fotózásra.

A férfi meggyötörten nézte a csodaszép nőt, az emlékei fikarcnyit sem fakultak, sőt egyes pillanatok még tisztábbak lettek számára. A térdére rakta a fotót, míg felpattintotta a gyógyszeres doboz fedelét. A szokásos két szem tabletta helyett most hármat kapott be. Az éjjeli szekrény tetején lévő pohárért nyúlt, s leöblítette a tabletták keserű ízét pár korty vízzel. Kényelmesen elhelyezkedett az ágyon, mert még a tabletták nem fejtik ki a hatásukat, addig úgysem tud elaludni. Újra kezébe vette a képet, és megállás nélkül csodálta az akkor a karjaiban tartott csodálatos nőt. Képtelen volt elengedni őt, egyszerűen nem ment, még mindig ugyanúgy szerette, mint mikor megismerkedtek.

1999/2000.

Szilveszter este volt és Jax folyamatosan rágta Ethan fülét, nehogy már otthon akarjon maradni, mikor az év legnagyobb bulija várható. Nem értette, hogy a haverja miért nincs úgy felvillanyozva, mint ő maga. Hiszen pont abban a korban vannak, mikor ki kéne élvezni a féktelen bulikat, a csajozást és piálást. Tizenkilenc, húsz évesen még ennek kéne a középpontban lennie. Jax persze már jó előre, előző nap szólt mindenkinek, hogy ki ne merje hagyni a bulit, mert akkor keservesen bosszút fog állni. Egy óriási szilveszteri buliról voltak a srácnak értesülései az olasz negyedből. Nagyon kíváncsi volt, ráadásul Luca-tól tudta, hogy a legcsinibb csajok is ott fognak nyomulni.

Ethan végül rábólintott már csak azért is, hogy elhallgattassa nagyszájú barátját. Vagy tízen verődtek össze, és indultak neki az éjszakának. A buli helyszíne egy régi étterem helyszíne volt, úgyhogy sem a cigizésre, sem a piálásra nem kellett annyira ügyelni. Látszott a helyen, hogy régen kipakolták a még használható berendezési tárgyakat, csak néhány kopott asztal, szék maradt, illetve egy megrongált, megkarcolt jobb napokon bárpultnak nevezett bútordarab. Olyan forgatag kerekedett, hogy mire Jax és kis csapata megérkezett egy talpalatnyi hely sem volt. Ethan hátul kullogott, mert túlzottan nem volt bulizós kedvében, s az első adandó alkalommal felszívódott. Méghozzá az étterem terasz részén találta magát, ahol egy félig feldőlt pad árválkodott. Felállította, majd a pad támlájára ült és rágyújtott. Kissé borult volt az ég, és csak ha szerencséje volt, akkor kapott el egy-két csillagot. Magányosan füstült, mert néhány hete dobta az akkori barátnőjét. Szép volt, és az ágyban is jó volt, de ahogy Ethan jobban megismerte úgy rájött, mennyire egy sekélyes és számító csajjal van dolga. S inkább gyorsan és fájdalommentesen végett vetett ennek az egésznek, még mielőtt a csaj jobban belement volna.

- Bocs, van még egy cigid? – kérdezte a kissé rekedtes hangon az árnyékban egy lány.

- Persze. – Ethan egyből előkotorta a dzsekijéből a cigis dobozát, majd előre nyújtotta.

- Kösz. – vette el a lány és közben bájosan mosolygott. – És tüzed is van? – abban a pillanatban már pattan is az öngyújtó és a fellobbanó láng nemcsak a cigaretta végét gyújtotta meg, hanem megvilágította a titokzatos lány arcát. Pont Ethan zsánere volt a lány. Magas kecses alak, kisebb, de annál formásabb mellek. Hosszú, egyenes sötét haj, keskeny arc és annál káprázatosabb szemek. A vonásai egyértelműen déli származásra utaltak, még inkább megbolondította a lány külsejét.

- Hogyhogy nem bent táncolsz a többiekkel? – kérdezte félvállról Ethan, próbált laza lenni. Utolsót slukkolt a cigarettából, majd elnyomta.

- Nincs kedvem hozzá. – a lány is jó nagyot szívott a cigijéből. – És te?

- Jah, nekem se nagyon. Táncolni amúgy se nagyon szeretek.

Egy kicsit csendben ücsörögtek egymás mellett, egyikőjüket sem zavarta a csend. A lány elszívta a cigarettát, miközben Ethan egy újabbra gyújtott rá. A lány indulni akart volna befele, mikor bent elhalkult a zene és a vendégsereg fennhangon számolni kezdett visszafelé. Ezzel várták a bűvös éjfél közeledtét. Ethan hirtelen cselekedett, elnyomta a félig szívott cigarettát. Leugrott a pad tetejéről, s elkapta a lány karját. Éppen időben érkezett, mikor a tömeg a zérót kiáltotta és a Boldog Új Évet, abban a pillanatban talált egymásra a fiú és a lány ajka. A csók váratlansága, meglepettség izgalma ott vibrált kettőjük között, s egy különleges csókot produkált. Hosszan ízlelték egymást, mintha mindig is ezt gyakorolták volna, vagy legalábbis régóta ismernék egymás. Aztán lassan váltak el egymástól, fokozatosan, mintha egyikőjük sem tudná, ébren van vagy álmodja az egészet.

- Bianca vagyok – suttogta a lány a fiú szájába.

- Ethan – viszonozta a bemutatkozást, s újra Bianca ajkaira tapasztotta a száját.

***