Rettentően restellem, de nem tagadom, nagyon eltűntem. Nem túl sok életjelet adtam magamról, feleslegesnek éreztem volna állandóan mentegetőzni, éppen most miért nem érkezik semmiféle olvasnivaló. Őszintén olykor még meghalni sem volt időm. Rengeteg munka mellett szépen összejött egy nagyszabású lakásfelújítás is. Azonban szépen lassan megújultan folytathatjuk az életünk.
Másrészt a mai nap egy kis ünneplésre is okot ad. 2011.06.28-án került fel az első bejegyzés és ezzel egy kalandos utazás vette kezdetét. Az elmúlt hónapban kicsit megtört a lelkesedésem, de bízom benne, hogy egyszer végre a "Just the way you are "történetem végére érek...
Egy lépéssel közelebb a végéhez...
Puszi,
ZoÉ
- Taylor! - éles
pengeként hasított az őrs levegőjében az erélyes megszólítás. Azonnal
megfagyott a levegő, s senki még csak mozdulni sem mert, volt aki mozdulat
közben egyszerűen lefagyott. - Az irodámba azonnal!
- Kapitány. -
sóhajtott fel a nyomozó, lelki szemei előtt pedig egy újabb fejmosás látszódott
le. Lendületes léptekkel ért a kapitány irodájához, mivel nyitva volt az ajtó,
kopogás nélkül belépett.
- Csukd be! -
valamivel finomabban érkezett a parancs, Taylor csak bólintott és cselekedett.
- Gond van,
Uram?
- Elegen van,
hogy állandóan a nyakamra járnak. A drogügyeink sem váltanak ki ekkora
érdeklődést, pedig olykor milliók forognak kockán. - csattant fel a kapitány
hangjában nem kevés ellenszenvvel, amin Taylor egy jót derült. - Tájékoztasson
az eltűnt lány ügyében!
- Két hét telt
el az eltűnése óta. Kivonultunk a lány lakására, helyszínelők semmi szokatlant
nem találtak. Kihallgattuk a lakótársát és a szomszédjait. Felvettük a
kapcsolatot az egyetemmel, sőt a családjával is. Ezen a vonalon haladva nem
találtunk semmi gyanúsat. - Taylor nyomozó higgadtan, már-már kimérten számolt
be a nyomozásról, azonban elérkezett arra a pontra, ahol a legtöbb kérdés
felmerült.
- Gyerünk,
folytasd! Talán valami eszedbe jutott? - a kapitány nagyon jól ismerte ezt az
elmélázó tekintetet, és ahogy eközben a fogaskerekek vadul zakatolnak.
- Eric Packer, a
manhattani mogul.
- Taylor,
ésszel! Egy nagyágyúval állunk szembe, már így is vékony jégen táncolunk.
- Kapitány,
valami nem stimmel ezzel a pasassal! Érzem, és a tapasztalataim is azt súgják.
Titkol valamit, hiába állítottam sarokba még csak a szeme se rebbent. Valami
akkor sem kerek... - gondolkozott el ismét Taylor. Úgy gondolta, míg hivatalos
keretek között próbálja Eric-et megszorongatni, addig semmivel sem fog előrébb
jutni, más módszerre lenne szüksége.
- Mi a fenét
forgatsz a fejedben? Akarom tudni?
- Hivatalosan
úton nem megy, viszont mi lenne, ha nem hivatalos minőségben, vagy ha jobban
tetszik, akkor fedett akcióban hallgatnám ki a fickót. Tud valamit, van valami
a háttérben, amiről senki sem beszél. Szeretők voltak, és már gyakorlatból
tudjuk, hogy az sosem vezet jóra. Állítólag egy klubban találkoztak, de azt még
mindig nem tudjuk melyikben. Ez a gyakornokosdi is sok kérdést vet fel.
Ugyanakkor ott van a feleség is. Tudott-e a viszonyról, mert egy féltékeny
feleség is sok mindenre képes? Bár az is gyanús, hogy hetekkel azelőtt az
asszony szenvedett balesetet, vagyis inkább gyilkossági kísérlet.
- Értem, és azt
sosem tagadtam, hogy vág az eszed. Az egyik legjobb emberem vagy. –
gondolkodott el a kapitány, majd megadóan sóhajtott és ismét helyet foglalt a
székében. - Mire van szükséged?
- Lehallgató
felszerelésre és pokoli nagy szerencsére, hogy elcsíphessem ezt a gazembert.
***
Újabb napok
teltek el anélkül, hogy a rendőrség bármiféle információval szolgált volna, sőt
Eric-et kifejezetten nyugtalanította ez a komor csend. A férfi józan esze
tudta, ha ez így folytatódik, akkor bizony kifutnak az időből. Egyre kisebb a
valószínűsége, hogy Jenna élve előkerülhessen. Nehezen ismerte be, de
mélységesen beleszeretett a lányba. Minden korábbi szenvedélye nevetségesnek
tűnt, és az üzleti hódítások sem értek semmit, hogy nem volt kivel megosztani. Ráadásul
még Elsey is szó nélkül távozott, még egy cetlit sem hagyott. Eric-et ez
kevésbé érdekelte, rendőrség éppen ellenkezőleg állt a dolgok elé.
- Uram, valaki
követ bennünket. – törte meg a csendet David. – Szinte minden nap… Először csak
véletlennek gondoltam, ezért nem is szóltam eddig.
- Melyik autó
az?
- Nézze, ott
jobbra. Az a lepukkant kupé.
- Ma kivételesen
a bejárat előtt álljon meg!
Eric ráérős
mozdulatokkal szállt ki, kihasználta az időt, hogy felmérje az utcát. A maga
szemével szeretett volna látni ki követte őt napokon keresztül. Tulajdonképpen
tudomást sem vett a körülötte lévő dolgokról, egészen mostanáig, hogy David
felhívta rá a figyelmét. A telefonjával babrált, míg teljesen bizonyos nem lett
benne, ismeri a követőjét. Az a tenyérbe mászó nyomozó volt, akit a nyers
ellenszenv vezetett pusztán a társadalmi különbségek miatt. Eric végül sarkon
fordult és megcélozta az iroda bejáratát. A liftből sietős léptekkel
közelítette meg az irodáját.
- Jó reggelt,
kérem, szóljon William-nek, hogy látni akarom! – majd az iroda ajtaja hangosan
csapódott. Pár perc telt csak el, és már Will meg is érkezett.
- Mi történt már
így korán reggel?
- Napok óta
követnek. David ma reggelt szólt. Az az átkozott rendőr…
- Mihez kezdesz
most?
- Kérem,
kapcsolja a biztonsági irodáját! – hadart lendületesen Eric a titkárnőnek, majd
az éppen szolgálatban lévő őrnek.
- Szerinted ez
jó ötlet?
- Will, ha van
jobb, akkor hallgatlak. Ha nincs, akkor fogd be a szád!
- Elnézést
kérek! – erőteljes kopogás után a titkárnők gyöngye határozottan masírozott be
az elnöki irodába. – Ezt az imént hozta egy futár, csak úgy vehettem át, ha
azon nyomban átadom Önnek.
Eric gyanútlanul
vette a kezébe a borítékot, gyors a mozdulattal tépte fel, de egy pillanattal
később megállt a folyamatban. Felforrott a vére, ahogy megpillantotta a
borítékban lapuló képeket. Nem kellett még csak megerőltetnie magát, egyből
felismerte a képen szereplő karcsú alakot.
- Eric, mi
történt? – Will kíváncsian pillantott a barátja felé.
- Jenna… -
válaszolt röviden, míg a képet újra végigpörgette. Egyértelműen Jenna volt, az
egyik képen, egy koszos matracon feküdt, mellette az aznapi újsággal. Egy másik
képen is ugyanott feküdt, szinte ájultan. Az utolsók voltak a legsokkolóbbak
Eric számára, hiszen majdnem teljesen meztelen volt a lány. Ez volt az a pont,
mikor valami elpattant a férfinél és vad tombolásba kezdett.
- Eric szedd
össze magad! Nem ez a megfelelő hely.
- Hát nem érted,
hogy beleőrülök Jenna hiányába!
- Maga! Maga
átkozott szemétláda! – tántorgott be a korábban karót nyelt, szabályt követő
rendőr. Messziről bűzlött nemcsak a szesz, hanem az ápolatlanság miatt is. –
Rohadék, tönkre tett! – lendületben volt, még ha tántorogva is tudott csak
közlekedni és hiába próbálta megütni Eric-et, mert Will közbelépett.
- Nézzen magára,
ember! Rendőr létére így viselkedik?
- Maguk miatt
vették el tőlem az ügyet, sőt a jelvényem is!
- Will, kérlek
hozass egy vödör feketét, hogy észhez térítsük ezt a fickót! Terveim vannak
vele! A megbeszéléseinket napoltassuk el, úgysem vagyok képes az üzletre
figyelni és ahogy már korábban is utaltál rá, nem ez a megfelelő hely…
***
Jared az utca
tömegébe olvadva figyelte az irodaházat, sejtése szerint bombát robbantott az
Eric-nek küldött képekkel. Fotós volt, így mérhetetlenül tisztában volt vele,
hogy egy kép többet mondhat ezer szónál. Jenna-val pedig kifejezetten egyszerű
dolga volt. A lány szervezete egyre jobban legyengült, s a bedrogozása sem tett
jót neki. A formás idomok eddig kifejezetten kívánatosak voltak, és Jared nem
félt kihasználni a helyzetet. A képek készítése közben is mindamellett, hogy
milliméterről milliméterre felmérte az előtte fekvő testet, és ne csak a szemei
lakjanak jól, így kezeinek is szabad utat engedett. Még most, mikor a képekre
gondolt, minden porcikája beleremegett, ahogy felidézte Jenna bőrének
tapintását, kerek melleinek puhaságát, a feszes combokat.
A buja
gondolatokat hamar el kellett hessegetnie, hiszen Eric hű ölebével az oldalán
elhagyta az irodaépületet. Szokatlanul korán és sebesen, csakhogy ez volt a
legjobb bizonyíték arra, hogy Jared terve bizony működésbe lépett. A férfi
zsebében pedig ott lapultak a megvalósításhoz szükséges lapok. Az út széléhez
lépett, majd leintett egy taxit. Ördögi vigyorral mondta be a címet a sofőrnek,
és kissé kelletlenebbül vetette oda, hogy kérdések nélkül jó néhány dollár
ütheti a markát.
***
Tompának éreztem
magam, gyengének még ahhoz is, hogy pozíciót váltsak. Minden tagomban a
zsibbadás bénítóan hatott. Egyetlen dologba tudtam csak kapaszkodni, hogy ez
csak valami irtó rossz álom. Ez nem a valóság, és ez az egész csak a fejemben
játszódik le. Talán valahol éppen kómában vagy mélyaltatásban fekszem, és a
tudatalattim csak így próbálja meg feldolgoztatni velem a helyzetet. Bár arra
még az sem ad magyarázatot, miért érzem magam mocskosnak. Valahol fény
szűrődött be, mert egyre jobban felmelegítette a bőröm. Összpontosítanom
kellett, mert úgy éreztem mintha szétesnék. Igyekeztem minél kisebb
mozdulatokat tenni, ahogy a kezem megemeltem, megtaláltam a testemen a fénytől
melegedő területet, felfedeztem, hogy meztelen vagyok.
- Jared! Hol
vagy? – női hang először csak halkan, majd egyre erősebben ért el. – Itt vagy?
Válaszolj már! – ismétlődő kérdések, léptek zaja és kulcs zörgése váltották
egymást. Az ajtó összetéveszthetetlen hangját sosem fogom kitörölni a fejemből,
most is összerezzentem, ahogy meghallottam. Néhány pillanattal később pedig
fényt éreztem, az egész testem fürdőzött benne. – Mi a fenét művelt ez a tetű?
– magasabban csengett a kérdés, indulat és haragtól vezérelve. – Agyon vágom
azt tuti! – járkálás nesze és a folytonos káromkodás keveredett az állott
levegőben.
- Ébredj! –
szorítást éreztem a karomon, és némi pofozást az arcomon. – Ébredj! Legalább
annyira térj magadhoz, hogy fel tudjalak öltöztetni valamennyire! – Próbáltam az
utasításoknak eleget tenni, de nem sok sikerrel, mert először a számban, utána az
arcomon is éreztem a végigcsorgó vizet. A váratlan hideg kellően felrázta a szervezetem,
hogy végre ki tudtam nyitni a szemem. Többször kellett pislognom, egyrészt a fényviszonyok
miatt, másrészt, mert nem akartam elhinni, kit látok.
- Te? – felismertem.
***
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése