70. fejezet - The show must go on (PART 2)

„Egy igaz barát ismeri a gyengeségeidet, de megmutatja neked az erőidet; érzi a félelmeidet, de megerősíti a hitedet; látja az aggodalmaidat, de felszabadítja a lelked; felismeri a korlátaidat, de hangsúlyozza a lehetőségeidet.”

(William Arthur Ward)

Cosmo

Los Angeles, 2012.08.25.

Elégedetten sétáltam vissza a kocsimhoz, míg a benzinkutas srác majdnem megpukkadt az irigységtől. Ráadásul még a kulcsaim is megpörgettem a levegőben.

- Kéne mi, öcsi? – vetettem oda neki a kérdést, mire csak meglepetten bólogatott. – De ezt aztán elfelejtheted! – S miután bepattantam a kocsiba végignézhette, ahogy padlógázzal indítok.

Demo kitett magáért, az egyik legjobb paripáját adta kölcsön. Ezt kihasználva szóltam is a srácoknak, hogy a sétány egyik félre eső parkolójában összejöhetnénk, s akár egy rögtönzött versenyt is lenyomhatnánk. Senki sem ellenkezett, sőt egyből jöttek a páros összecsapásra jelentkező versenyzők is. Még szerencse, hogy Demo is bevetett magát a szervezésbe, mert egyedül ekkora tömeget nem bírtam volna. Hiányzott a versenyzés. Végig ezen gondolkoztam, míg a találkozó hely felé tartottam. Tulajdonképpen nem is maga a versenyzés volt, ami hiányzott nekem, mert ebben volt részem. Hanem a társaság és a lökött nőszemély, aki minden alkalommal feldobta a hangulatot. Hiányzott, pokolian hiányzott, hiszen egy egész óceán választ el bennünket, s a két hangoskodó pöttöm teljesen leköti minden figyelmét. – Végre boldog! – suttogtam magam elé. Ennél fontosabb nem is számított. – Jaj, Virágszálam, végre ezt is megértük! Ki gondolta volna, hogy ez a vérszegény angol srác ekkora jót tesz… - Tagadhatatlanul megkedveltem Robot. Tökös fickónak bizonyult, hiszen megszelídített egy igazi vadmacskát, emellett pedig olyan szeretettel és gondoskodással halmozza el a családját, amely bárki megirigyelhet. De akkor is hiányzott Flóra, nemcsak a versenyek miatt, hanem a mindennapokból is. A szeretete, a vidámsága, a személyisége.

Az idő múlásával egyre biztosabb lettem benne, hogy a szédült Virágszál nem mostanában költözik vissza az öreg kontinensre. Ha akkor nem jött volna újra össze Robbal, akkor mérget vettem volna rá, hogy New Yorkot választja új lakhelyének. Csakhogy jött a csillogó vámpírutánzat és Los Angeles-ig meg sem álltak. Mégsem szólhatok semmit, hiszen a szeretett londoni ház remek új tulajdonosra talált, történetesen rám. Kivásároltam Flórát, majd átírattuk Gemma és az én nevemre a házat, ami szerelmemnél valamit beindított, mert hát erőteljesen a babaprojektre kezdett el koncentrálni. – Nem mintha bánnám, régen volt ennyire jó dolgom. – vigyorogtam el ördögien.

Lassabban vettem be az utolsó kanyart, mert egyre többen jártak-keltek a gépcsodák között. Számítottam a srácokra, s nem kellett feleslegesen a parkoló hely miatt aggódnom. Begördültem Demo verdája mellé. Elégedetten szálltam ki, hiszen ma végre sor kerül kettőnk között a várva várt futamra. Azóta tartozok neki egy visszavágóval, mióta Tokióban csúfosan lealáztam.

- Helló haver! – fogtam kezet Demo-val. Majd kicsit elidőztem a felsorakozott gyönyörűségeken.

Néhány reflektor világított, s a metál fényezésen táncot jártak a rá eső fények és árnyak. Volt itt minden, ami szem-szájnak ingere. A felpattintott motorháztetők alatt színes neonok égtek, hogy a kíváncsiskodókat még közelebb csalja. Kicsit odébb állt egy furgon, ott mérték a piákat és egy rögtönzött dj pultot is összedobtak. Pár lengén öltözött csaj kissé elszálltan vonaglott, de a srácok figyelmét inkább a kocsik kötötték le.

- Láttad Rock új szerzeményét? – fordult felém Demo, míg a fekete gépcsoda fele.

- Dodge charger – legeltettem a szemem, mert egy belevaló járgányról volt szó.

- Inkább erőre megy rá, mint a gyorsulásra.

- Nem kell a masszív jószágot félteni… Megy az, ha kell! – röhögtünk fel, mikor egy nagyon ismerős autóra figyeltem fel. – Mi a fenét keres itt? – lepődtem meg és már indultam is felé.

- Cosmo, minden oké? – Demo szólt utánam. Még szerencse, hogy nem távolodtam el annyira, így értettem.

- Nálad, sosem lehet tudni. – tártam szét a kezeim.

Megszaporáztam a lépteim, mert túlságosan gyanúsan viselkedett. Nem szállt ki rögtön a kocsiból, hanem túlságosan a futamra készülők fele pillázott. Már csak pár méter volt közöttünk, mikor kinyitotta az ajtót és kiszállt. Egy kicsit meglepődtem, mert nem volt valami boldog s a ruhájából ítélve is sebtében távozott otthonról.

- Hát te meg hogy kerülsz ide? – léptem oda elé, s tetőtől talpig végigmértem. – Nem éppen altatót kéne dudorásznod?

- Azon már túl vagyok… - vonta meg a vállát. Kedvtelenül nézett körbe. Hiányzott belőle az a megszokott tűz, ami egy-egy ilyen összejövetelen a szemében ott volt.

- Virágszálam, mi történt nálatok? – emeltem az égnek a fejem, mert balhé szagot éreztem a levegőbe.

- Semmi, csak a szokásos… - lépett volna el mellettem, de elkaptam a karját és megállítottam.

- Még hogy semmi? Persze, majd ha agyalágyult leszek, akkor benyalom. - karoltam át a derekát, és finoman elindultam vele az ellenkező irányba. – Most pedig elmondod, mert addig úgy sem hagylak békén!

- Cosmo szállj le rólam! – szakította ki magát a karjaim közül. Erre lendületesen indult el a homokos partra.

- ÉN ráérek egész éjszaka, ha te is! Hallgatlak! – álltam meg pár lépésre mögötte.

- Pasik! Mert ti aztán mindig mindent jobban tudtok! Mindent úgy kéne csinálni, ahogy ti akarjátok… - kezdett bele a hőzöngésbe. Valahogy tudtam, ez egyáltalán nem rám, mint inkább Robra vonatkozik.

- Mit csinált az az ökör? – zártam rövidre Flóra kifakadását. Nem különösebben zavart Rob szapulása, de a végén a Virágszálam úgyis megbánt volna minden egyes kimondott szót.

- Megint megkérte a kezem… - suttogta a vallomást. Azt hittem, hogy mentem felröhögök, de igyekeztem tartani magam.

- Édes Istenem! Hát rajtad már csak Ő tud kiigazodni! – színpadiasan játszottam, de láttam, hogy elértem a célom. Flóra tartása és vonásai megenyhültek, sőt mosolyra futott a szája.

- Cosmo, ezt te nem érted!

- Persze, valamit nagyon nem. – felemeltem a kezem, s az ujjaimon kezdtem meg a számolást. - Majd megvesztek egymásért. – hüvelykujj. – Kibékültetek és újra kezdtétek. – mutató ujj. – Két gyönyörű gyereketek van. – középső ujj. – Összebútoroztatok. – gyűrűs ujj. – Meg már a házasság sem új… - kis ujj. – Basszus, van egy szerető pasid, meg mindened akkor meg miért csinálod a hisztit? Szóval ki vele!

- Nem akarom elszúrni… megint… - nyögte ki végre. – Nem akarom bántani Őt. Szeretem, de még akkor is korai lenne ennyire belebonyolódni…

- Babám, szerintem a belebonyolódáson már túl vagyok. Erre a kézzel fogható bizonyíték a Deborah és Zack… - nevetve öleltem magamhoz, s végre ő is nevetett.

- Szeretlek, te bolond! Mondtam már?

- Ma még nem… Amúgy meg imádom hallgatni. – öleltettem meg megint. – Jobb már?

- Igen, sokkal. De verseny nélkül nem megyek haza… - nagy boci szemekkel nézett fel rám. – Legalább egyet… - alkudozott.

- De csak egyet, aztán nyomás haza! Mondj igen végre Robnak, mert szerintem már most kopaszon fog hazavárni…

- Irigyled a szexi haját, valld csak be! Tudom ám! – Flóra szívből felkacagott.

Megragadta a kezem, majd újra a tömeg felé kezdett el masírozni. Tényleg addig nem nyugodott le, míg nem versenyezhetett. Igazság szerint csak egy könnyed mentre vállalkozott, de nem is a futamgyőzelem volt a lényeg. De nem kételkedtem benne, hogy megnyeri. Mikor megállt és kiszállt az autóból, akkor ámulattal néztem végig rajta. Csodaszépnek és boldognak láttam újra. A fény, az élet beköltözött a tekintetébe, és sütött róla, hogy megtalálta a helyét az életben...

„Az igaz barátok azok, akik szembesítenek önmagunkkal, még akkor is, ha az az igazság, hogy nem szívesen valljuk be önmagunknak, hogy még mindig sok mindent kell megtanulnunk, hogy néha segítségre szorulunk, és hogy talán egy kiváló lehetőségen nézünk át. Hallva az igazságot, más ösvényre vihet minket az élet, de sosem tudhatjuk hogy pontosan, melyik ösvényre kerülünk.”

(Született feleségek c. film)