22. Los Angeles

Sziasztok,

egy kicsit ugyan megkésve, de itt a folytatás. Zsuzsi igyekeztem nem depis fejezetet összehozni :)
Ti döntsétek el, hogy milyen lett... és nekem a képek kifejezetten bejönnek, főleg a Robos XD

Jó olvasást!

Puszi,
ZoÉ

~~~~~ xxx ~~~~~

 

~ Véget nem érő szép remény ~

22. fejezet - Los Angeles

Könnyítettem a lelkem terhén, s ezzel mintha mázsás súlyoktól szabadultam volna meg. Végre beavattam Robot múltamba. Most viszont egy nagy közös kalandnak nézünk élébe. Vár minket Los Angeles. Kíváncsi voltam, nagyon kíváncsi, azonban valamilyen megmagyarázhatatlan érzéstől vezérelve féltem. Talán nem ez a legjobb szó. Tartottam az ismeretlentől, a fogadtatásomtól, mivel most először fogunk hivatalosan Robbal egy párként megjelenni. Már így is érzékeltem az őt körülvevő hisztérikus imádatot, de ezúttal ott leszek mellette a sűrűjében.

Már a reptéren káosz fogadott bennünket. Életemben nem láttam még ennyi fotóst, és mindenki Robot akarta. Képesek voltak hosszú ideig csak azért várakozni, hogy lássák őt néhány futó pillanatig. Nekik elég volt ez a pár perc, hogy kismillió képet készítsenek.

Próbáltam mosollyal leplezni a zavartságom, illetve a mosoly Robnak szólt. Aggódott, folyamatosan aggódott miattam, jó persze belátom, hogy nem egészen ok nélkül. Még mindig nem voltam a legjobban, de igyekeztem a legjobb formámat hozni. Ennek tudom be azt is, hogy az egész utat szótlanul magamba roskadva ültem végig. A repülőn és az autóban, ami hatalmas terepjáró volt sötétített ablakokkal, is a mellettünk elsuhanó tájat figyeltem. Rob ugyan mellettem volt, végig a kezemet fogta. Néha-néha megsimogatta a kezem, s mint a régi filmekben meg is csókolta. Elolvadtam minden ilyen romantikus gesztusától. Annyira figyelmes. Ilyenkor nem bírtam ellenállni s muszáj volt megcsókolnom. Mindezek ellenére az agyam egy parányi része egyre azon kattogott, hogy miért most jelent meg Lucas. Vajon találkozok még vele? Annyi mindent kellene megbeszélnünk. De nevetségesnek találtam a gondolatot, hogy eljövök New York-ból, és majd pont itt futunk össze.

Megérkeztünk L.A-be, amely olyan volt, mintha egy egészen más világba csöppentem volna. Hét ágra sütött a nap, döglesztő meleg teljesen más volt. Pedig eddig már elég sok helyen megfordultam. Apa munkája miatt újra és újra költöznünk kellett. Igazából élveztem a dolgot, utazni nagyon szerettem és azt, hogy új helyeket ismerhetek meg. 

Az állam még jobban leesett, mikor a Chateau Marmont olvastam el a hatalmas táblán. Mint egy mesebeli palota kelt volna életre. Olyan gyönyörű hely. Nem győztem kapkodni a fejem, mert mindent látni szerettem volna. Rob jókat kuncogott mellettem. Neki ez nem volt újdonság. Sem a hotel, sem Los Angeles. Ehhez hasonló hotelekben élte az életét, bármerre jár a világban. Gyönyörű, káprázatos és impozáns épületek, a legmodernebb berendezésekkel veszik körül a vendégeiket, köztük Robot. Hiába a pompa, a felhajtás, ha a egyedül vagy egy ilyen helyen.

Ezt az egészet egy kalandnak fogtam fel. Egy nagyszerű élménynek, amit Robbal közösen élünk meg. Mosolyogva néztem rá, s puszit nyomtam az ajkaira. Nem tudta, ezt most miért kapta, de szívesen folytatta volna. Az autónk azonban megállt, egész pontosan a mélygarázsban parkolt le. Az egyenruhát viselő srác navigált minket a lift felé. Bátortalanul, megszeppenve lépdeltem kedvesem mellett, aki érezte bizonytalanságomat sorosan magához húzott. S végül kis dallam után nyílt a lift ajtaja.

- Végre, hogy ideértél! Még szerencse, hogy jó kedvem van, és nem kezdelek itt helyben kiosztani. Hogy lehetsz ilyen felelőtlen, könnyelmű, de úgy is mondhatom: hülye. – darálta egy szőkés hajú harmincas nő. Azonban észrevettem, hogy elég nehezen tudja megállni mosolygás nélkül.

- Szia! Szép napot! – mosolygott Rob. – Köszi, jól utaztunk!

- És még van merszed viccelődni, annyi ember keresett és rengeteg magyarázkodástól kímélhettél volna meg, ha beavatsz a terveidbe… - megtorpant, amint tekintete rám vetődött. Leplezetlenül végigmért, amit a kíváncsiságnak tudtam be. A fürkésző tekintete lassan változott.

- Steph szeretném bemutatni a barátnőm: Zoét. – mutatott be Rob – Zoé, Stephanie Ritz a legkedvesebb, és legnagyszerűbb menedzser a világon…

- Látom, hízelgéssel mindig eléred a célod. – fordultam Rob felé. Majd lopva pillantottam Stephanie felé, aki igen jól mulatott Rob esdeklő tekintetén.

- Most már mindent értek. – jött közelebb hozzám Steph – Pár dolgot azért tisztázni kellene… Menjünk fel a lakosztályotokba, már elintéztem a bejelentkezést.

Rá kellett jönnöm, hogy Steph igen határozott fellépéssel rendelkezik. Ez azonban csak az álca, nagyon kedves és aranyos nő. Felkísért bennünket a szobánkba. Hatalmas volt az egész lakosztály. Nem is értettem, mi szükségünk van ekkorára, hiszen csak ketten vagyunk. A lakosztály fele is bőven nagy lett volna nekünk. De a kilátás az csodálatos volt, páratlan. Ámulattal néztem körbe, míg Rob összeszedte magát a rá váró interjúra, ami annyiból állt, hogy vett egy tiszta inget, összekócolta a haját és elszívott egy cigit. Miután körbeértem a lakosztályban Steph-fel kezdtem el beszélgetni. Ő kifaggatott mindenről: mikor, hol, hogyan találkoztunk, mivel foglalkozom, és még a terveim iránt is érdeklődött. Az őszinte válaszok cserébe én is kaptam „eligazítást” a sajtóval, a fotósokkal kapcsolatban, ezt az egész cirkuszt hogyan kezeljem. Hálás voltam neki, hogy ennyit segít pedig, csak most találkoztunk. Az utolsó slukk után Rob fájdalmas képpel jött a szobába.

- Hát jó, most már mehetünk! Kicsim, ne haragudj, hogy nem maradhatok, pedig csak most jöttünk. – sóhajtotta. Most tényleg kedvem lett volna csókokkal elhalmozni. Nem szerettem, ha ennyire magára veszi a dolgokat, és most bizonyon önmagát okolta.

- Ne izgulj, nem mozdulok ki a szobából, nem tűnök el. – két kezem közé fogtam az arcát. S csókot leheltem ajkára.

- Bocsánat, de tényleg mennünk kell! Örültem, hogy megismertelek Zoé! – lépett az ajtóhoz Steph – Hamarosan találkozunk!

Rob megcsókolt újra, lágyan, gyengéden még utoljára. Éreztem, hogy nem szívesen megy. Ekkor kopogás zavarta meg a búcsúnkat. Rob sokat sejtető féloldalas mosolyra húzta a száját.

- Nyitom! – s már az ajtóban termett.

- Szia! – csilingelt egy ismerős hang.

- Helló! Ugye nem látott senki? – újra aggodalmas lett Rob hangja.

- Nem! Szia Steph! – viharzott el az ügynök mellett egy kisebb tornádó - Meglepetés! – ugrott a nyakamba Ashley. Együtt nevettünk fel.

- Szia! Ezt el sem hiszem, nem holnapra beszéltük meg?! – örültem a váratlan meglepetésnek. Együtt ujjongtunk a viszontlátásnak.

- Most már mehetünk. – jelentette ki büszkén Rob, s belekarolt Steph-be.

- Ez a te műved? – suttogta Steph, de meghallottam. Rob csak bólintott és végre jókedvűen vigyorgott. S már csukódott be utánuk a szoba ajtaja.

- Akkor indulhat a csajos nap! – nevetett Ash.

- Hogy mi? Csak most érkeztem meg. – valamiért olyan érzésem volt, hogy ezt bizony a hátam mögött elintézték. De be kell látnom, hogy jó volt most Ash társasága, mert míg ő lefoglal, addig nem jár feleslegesen az agyam.

- Nyugi, elintézek mindent. Te addig menj és frissülj fel.

Ash még be sem fejezte teljesen a monológját, de már betuszkolt a fürdőbe. Nem húztam az időt, a lehető leggyorsabban végezni akartam, mert Ash néhány perc alatt képes lehet bármire. Nem tévedtem. A zuhany okozta pára miatt nem lehetett semmit látni. Mikor kinyitottam a kabin ajtaját oda volt készítve a táskám. Hamar felkapkodtam a ruhákat, fehérnemű, sima farmer és egy V kivágásos ujjatlan felső. Vetettem egy utolsó pillantást magamra, még mindig sápadt és kialvatlan vagyok – állapítottam meg. Miután kiléptem a fürdőből, leesett az állam. Már nem csak ketten voltunk a szobában, hanem ott volt Nikki, Elisabeth, és még néhányan.

- Zoé! Jó újra találkozni! – ölelt meg Nikki, aztán Elisabeth. – Régen találkoztunk, el kell mesélned mindent.

- Sziasztok! Ti is nagyon hiányoztatok!. – körbenéztem a szobában, s egy alacsony, rövid, fekete hajú lány megvetően bámult engem. Ismerős volt, de nem tudom, hol és mikor láttam.

- Nagyon örülök nektek, annyira jók vagytok együtt, Robbal! – Elisabeth és Nikki tartott szóval.

- Kimegyek cigizni! – vetette felénk, kellemetlen, sőt inkább szúrós pillantások közepette a lány.

- Ne is foglalkozz Kristennel! Rossz napja van! – hadarta Ash – Hadd mutassam be a kolléganőim: Christian, Anna.

- Sziasztok! Zoé vagyok… - ők is megölelve üdvözöltek. Közvetlennel tűntek és kedvesnek.

- Rob barátnője – fejezte be Ash a mondatom. Teljesen felpörgött a barátnőm. Mint egy energiabomba szabadult volna el. Kicsit emlékeztetett a régi barátaimra. S valahogy ez melegséggel töltötte el a lelkem. A jókedvünk közepette vettem észre az éppen az erkélyről belépő Kristent, szitkozódva dobta le magát a kanapéra.

-… Már megint azok a hülye fotósok… - olyan gyilkos pillantással nézett, mintha bármelyik másodpercben elsüllyedhetnék. Mintha én tehetnék róla, hogy itt vannak. Ők is csak emberek, még ha tolakodóak is.

- Azt hiszem itt az ideje, hogy induljunk! – kiáltott fel Ashley. Közben összecsapta a kezét.

- Hova megyünk? – kérdeztem zavartan, mire mindenki kuncogni kezdett.

- Hát én úgy tudom, hogy jössz a díjátadóra... Ehhez elviszünk a megfelelő kezekbe. Fodrászhoz és kiválasztunk egy olyan ruhát, hogy Rob eldobja az agyát…

Nos tetszett az ötlet. Úgy is szörnyen nézek ki. Talán pont erre van szükségem, hogy egy kicsit rendbe hozzanak külsőre, hátha ezáltal önmagammal is újra elégedett leszek. Az meg különösen tetszett, ami Robra vonatkozott. Tudom, hogy szeret. Érzem. Pont emiatt szerettem volna úgy megjelenni mellette, ahogy megérdemli.

Ash az általa annyira kedvelt szalont választotta. Fodrász, manikűrre és pedikűrre is sor került. Nőből vagyok, és hát nagyon tetszett az egész. Ash még arra is rávett, hogy kicsit legyek merészebb. Így kicsit világosabb hajszínbe is belementem. Ezt követően a végső lépés, amely a ruha kiválasztása volt a legeslegjobb. Gyönyörű és méregdrága ruhák között válogattunk, s bármennyire is tetszettek az egyes darabok, nem engedhettem meg, hogy feleslegesen költsünk ennyi pénzt. Mert amíg Ash-sel válogattunk mesélt pár dolgot az ilyen díjátadókról. Győzködtem Ash-t, hogy van ruhám és már kiválasztottam. Nem hatottam meg. Meg kell hagyni, egy csodálatos ruhát kaptam. Nem is hittem a szememnek. A legjobban az tetszett benne, hogy kék és fekete volt. Egész pontosan kék volt a ruha és fekete a mintája.

Az egész napos felfordulásban azt vettem észre, hogy már csak néhányan vagyunk. Hatalmas kő esett le a szívemről, mikor sehol sem láttam Kristent. Feszélyezve éreztem magam miatta. Az örömöm akkor fokozódott még jobban, mikor Ash kijelentette: visszavisz a szállodába. Feltűnés nélkül szerettem volna felérni a szobába. Még most is lenyűgözött a hotel kisugárzása. Szerencsére Rob egyik testőre, Dean jött velem szembe. Készségesen elvette a csomagom, és felkísért a szobánkhoz. Végre. Végre lesz néhány nyugodt pillanatunk, végre újra láthatom Robot. Végre kettesben lehetünk. Az öröm, viszont korainak bizonyult. Egy furcsa közjáték szemtanúi lettünk.

- Ezt akkor is meg kell beszélnünk, édes! – Kristen Rob nyakába csimpaszkodott.

- Nem, nincs miről beszélnünk. Ne is gondolj rá. És nem vagyok neked édes. – válaszolt Rob hűvösen, míg igyekezett lefeszegetni magáról Kristen karjait.

- Drágám most miért vagy ilyen. – a lány nem hagyta magát. Két keze közé fogta Rob arcát. Finoman csókot lehelt az ajkára. Pont ekkor értünk közelebb Deannel. Láthatóan a testőr megütközött ezen. Rob érdekes arcot vágott, és abban a pillanatban elszakadt Elég csúnyán nézett a kolléganőjére.

- Sziasztok! – köszörültem meg a torkom – Köszönöm Dean a segítséged. Most már elveszem a csomagokat. – gondolkozás nélkül két puszival jutalmaztam a gavallérom. Majd Kristent és Robot kikerülve masíroztam befele a szobánkba.

Szegény Deant zavarba hoztam, Kristen dühöngött, hogy semmilyen hatással nem volt rám a játéka. Láttam, mikor szerelmem a lány kezeit igyekezte lefeszegetni és parancsoló hanghordozása sem arról árulkodott, hogy Robnak netán bejött volna Kristen viselkedése. Igazából, teljesen őszintén bíztam Robban, s nem akartam feleslegesen veszekedni, mert ebből csak az lett volna. Csakhogy egyetlen tényezővel nem számoltam, az pedig maga Rob volt. Ott helyben fel tudott volna robbanni. Egyértelműen kiütközött rajta a féltékenysége, melyet most még leplezni sem akart. Hízelgő volt a féltékenysége, bár egyáltalán semmi oka nem volt. A hálószobába masíroztam, mert Ash-sel jól elszaladt az időt. Már pakoltam le a csomagokat, mikor hangos csapódással adta az ajtó tudtomra Rob érkezését. A következő pillanatban két kéz durván, követelőzve, bilincsként zárult a derekam körül. S csókok kényeztették a nyakam.

- Szia szerelmem! Nagyon hiányoztál! – suttogta Rob a fülembe. – Új hajszín? Tetszik, nagyon tetszik…

- Készülj, nem sok időnk van. – bújtam ki a bilincsemből. – Te még hozzá sem kezdtél a készülődéshez? – néztem végig rajta.

- Haragszol rám?

- Nem, miért haragudnék. Bízok benned! – gyors puszit adtam szájára. Majd tényleg készülődni kezdtem.

- Mire ez a kínzás, ha nem haragszol?

- Nem tudom, miről beszélsz…

Rob befejezte a kérdezgetést, felhúzta az orrát. Lerítt róla, hogy még mindig rettentően féltékeny. Részemről a történteket Kris sikertelen próbálkozásának tartottam. Szerelmem bevonult a fürdőbe. A víz hangját hallottam, majd törölközőbe tekerve jelent meg a szobába. De ámulattal nézettel végig rajtam. Már az autóban ültünk, és száguldottunk a sztrádán és még mindig csak bámult. A díjátadó hamarosan kezdődik, s ahogy közeledtünk a kezdés időpontjához úgy lettem idegesebb. Lassított az autó, ezzel jelezve, hogy megérkeztünk a helyszínre. Kisebb torlódás miatt várnunk kellett. Míg vártunk szenvedélyesen csókoltam meg Robot, nem kis meglepődést okozva neki.

- Olyan kis buta vagy! Szeretlek!

- Én is szeretlek! – sóhajtott egy nagyot, de kinyitott az ajtót - Soha többet nem engedlek Dean közelébe… - ezt még muszáj volt hozzáfűznie, erre csak mosolyogtam.

A kinyíló ajtót vagy ezer vaku követte. Újra és újra villogtak. Eddig észre sem vettem, hogy hirtelen mennyien lettek körülöttünk. Az összes fotós és riporter, mindenki minket figyelt. Nekem egyre inkább kínossá vált már. Pedig ez még csak az első megjelenésünk volt. Észrevétlenül mély levegőt vettem, s mosolyogtam.

A bevonulás alatt még érthető volt a kötelező pózolás a fényképek miatt. Steph és még jó páran állandóan körülöttünk voltak. Ők folyamatosan utasításokkal látták el Robot. Merre menjen, kivel beszéljen, hol álljon meg. Mindezt persze mosolyogva kellett kiviteleznie.

- Kérem, Robert… Kérem… válaszolna… Hány díjat vár?

- Ki a barátnője? Hol találkoztak? Mióta vannak együtt?

- Tényleg együtt élnek? Összeházasodtak?

- Zoé a barátnőm… Több kérdésre nem válaszolok… - karolta át a derekam Rob és az épület fele húzott.

Sikeresen beértünk az épületbe, akkor valamelyest megnyugodtam. Egy csókot engedélyeztünk magunknak, amit persze Rob kollégái, ismerősei úgy sem hagyták túl hosszúra nyújtani. A helyünk felé tartottunk, a legnagyobb megdöbbenésemre Kristen került Rob mellé. Még én kedvesemtől távolabb kaptam helyet, egyedül Ashley és Jackson volt mellettem. A show alatt változott a felállás, pontosabban az ülésrend, és így közelebb kerültem Robhoz. Büszke voltam, hogy Rob, Ash, és a többiek megannyi díjat nyertek.

A díjátadót követően kocsikhoz tereltek bennünket. Egy elit éttermet béreltek ki az after parti helyszínének. Rengeteg új élmény ért az egész est alatt, sok kedves és barátságos emberrel üdvözölte Robot. Elsodródtam tőle, majd elvesztettem szem elől. A helyzet, később sem lett a legjobb, mert az after partin is láthatatlannak éreztem magam. Nem láttam a barátaimat és a szerelmemet sem sehol. Először mentem néhány kört, de nem láttam őket. Jókedvű, vidám társaság szórakozott a kíváncsi szemek elől elrejtve. De már túlzottan sok volt ez nekem. Az elmúlt napok, az utazás, Ashsel töltött szépítkezős nap, a díjátadó és most ez…

Hirtelen ötlettől vezérelve kimentem a friss levegőre. Az óceán jellegzetes illatát sodorta felém a meglibbenő szellő. Kíváncsi lettem s a part felé kezdtem el sétálni. Gyönyörű, nyári este. Teljesen alkalmas volt sétálni. Nagyon közel volt az óceán, amely csalogatott. Mindig is vonzott a víz.

- Zoé! Kérem, nem engedhetem el egyedül… - jött utánam Dean.

- Tudom, tudom… - feleltem megadóan – Csak egy kicsit sétálok, nem többet öt percnél, utána pedig megkeressük Robot és visszamehetnék a szállodába… - a testőr egy apró biccentéssel vette tudomásul a szavaim.

Valóban nem tartott tovább öt percnél a séta, csak megcsodáltam az óceánt. De a varázsa nem volt teljes, mivel Rob hiányzott mellőlem. Jobban örültem volna, ha összebújva andalgunk vagy valami. Dean végig követett, bár egyáltalán nem zavart. Valaki figyelt rám. Visszaértem a parti helyszínére, de nem láttam sehol Robot. Ashsel váltottunk néhány szót. Senki nem látta, senki nem tudott róla semmit. Vártam, de nem találta meg senki. A föld nyelte el? Azt mondták, hogy talán kiment cigizni, de ott sem volt. Egy másik személy, azt mondta, hogy az egyik rendezővel tárgyalt. Nem tudtam, hogy megy ez a filmes körökben. Elképzelhetőnek tartottam, hogy egy pohár ital mellett beszélgetnek valahol. Ezt viszont nem akartam megzavarni és már bizony jól elfáradtam. Döntöttem, és visszavitettem magam a szállodába.

Az első ötletem egy kiadós, forró fürdő volt. Ezt megelőzően szépen leraktam a ruhám, nagyon tetszett még mindig. Többen megdicsérték a remek választást. Aztán végre megtelt a kád és elmerülhettem a kellemes vízben. Addig pihentem benne, míg a víz ki nem hűlt. Megtörölköztem és végül egyedül bújtam ágyba. Hiányzott Rob, rettentően. Amint lehunytam a szemem megannyi emlék jött elő. Elaludhattam, bár nem egykönnyen, de elnyomott az álom.

Zihálva, könnyek között ébredtem. Meglepetésemre Rob békésen szunyókált az ágy másik oldalán. Halkan kiosontam a fürdőbe, rendbe szedtem magam. Semmi kedvem nem volt sem aludni, vagy csak úgy visszabújni az ágyba. Előkerestem egy pulcsit, és kiültem a telefonom és a lejátszóm társaságában az erkélyre. Bámulatosan lenyűgöző látvány fogadott. Hosszú-hosszú percekig csak ittam magamba a pazar látványt. Mikor már elteltem a látványtól, felhívtam Saraht és Dannyt. A hangjuk hallatán jöttem rá, mennyire hiányoznak. Sarah érdeklődött utánunk, talán túlságosan. Csak ezután merültem el a zenébe. Elkezdtem gondolkodni vajon miért?