hoztam egy kisebb részletet a folytatásból. Utolsó előtti fejezet!!!Nagyon kíváncsi lennék, mi a véleményetek a törivel kapcsolatban, szóval örülnék neki, ha komiznátok. A Finally-s oldalon sem jönnek a komik. Lécci írjatok!
Puszi,
ZoÉ
A torkomban
dobogott a szívem. Végre kimondtam, de egy cseppet sem könnyebbültem meg, sőt a
múló pillanatok egyre feszültebbekké tettek. Baljós csend állt be kettőnk
között. Rob egyenesen rám meredt, s lassan fal fehérré vált. Zavartan rázta meg
a fejét, mintha egy álomból akarna feleszmélni, de mivel nem egy álomban volt,
így hasztalannak bizonyult minden.
- Biztos? –
emelte fel a fejét, rám meredt. S pillantásaitól egyszeriben zavarba éreztem
magam.
- Igen,
teljesen. – bólintottam a szavaim mellé. Lassan elmosolyodott, és a karjaiba
zárt.
- Anya, anya! – törte meg a csendet a csilingelő hang.
Lágyan suttogott és megcirógatta az arcom. – Ébren vagy?
- Marissa, drágaságom, miért keltél fel ilyen korán? –
csúsztam kicsit feljebb, s a takarót is felemeltem, hogy még könnyebben mellém
bújhasson.
- Ma van a szülinapom. – büszkén húzta ki magát. Aztán
rám nézett, a szívem összeszorult a tekintetétől. Előre tudtam, mit fog
kérdezni. – Ugye, apa is itt lesz? Eljön?
- Remélem. – simogattam meg a fejecskéjét, a gyönyörű
hosszú loknijait. – Nagyon ajánlom neki!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése