45. fejezet - The show must go on

Sziasztok,

már jön is a folytatás, melyre mindenki már nagyon kíváncsi, legalábbis remélem. Tudom, hogy sokatokat sokkoltam az előző résszel, és nagyon szépen köszönöm a sok-sok komit!
Ebből a részből kiderül, hogy Robbal mi történt a távollétében. Bízom benne, hogy ismételten írtok nekem!

Jó olvasást!

Puszi,
ZoÉ

„Az élet örökké megismétlődő búcsúzásból áll, és a holnap más is lehet, mint a ma. (...) Az élet első kegyetlensége ez. Most szakad meg az első szál szorosra font bensőséges kapcsolatuk szőttesében. Idővel más szál is megszakad, amíg egy napon szertefoszlik az egész.”

(Pierre La Mure)

***

„A búcsú sohasem jó, de jól tudom, a barátok nem örökre búcsúznak, csak elköszönnek arra a rövid időre, míg újból találkoznak. És az idő szédületes sebességgel rohan, úgy, hogy észre sem vesszük, mennyi telik el belőle, mikor legközelebb találkozunk, egy pillanat vagy ezer év. A búcsú ettől megnyugtatóan szép lesz.”

(J. J. Stalter)

Robert

Los Angeles, 2011.09.16.

Fájó szívvel intettem búcsút Torontónak. Tudtam, hogy hamarosan visszatérek ide is, de az már nem lesz ilyen békés és megnyugtató, mint azok a napok, melyeket Flórával és a szüleimmel töltöttem. Isten tudja, mikor voltak ennyire gondtalan napjaim a szüleim társaságában. Teljesen hétköznapi dolgokat csináltunk, úgymint a város nevezetességeit látogattuk meg, betértünk egy-egy ígéretes étterembe vagy szimplán vásároltunk. Hiába repültem haza időnként, mindig másképp alakultak a dolgaim vagy a terveim, és velük alig töltöttem el néhány órát. A barátaim, a nővéreim egy-egy koncertje vagy más program közbeszólt.

Mégis vártam a visszatérést LA-be, mert egyből néhány csábító ötlet jutott eszembe. A villában számos olyan hely van, ahol elbújhatunk, s senki nem talál meg bennünket. Aztán adózhatunk a testi gyönyöröknek. Nagyon is élt bennem még az az emlékkép, melyben a medence és Flóra szerepelt abban a tényleg parányi bikiniben. Egyből szaporábban kezdtem el venni a levegőt és a pulzusom is legalább megduplázódott. Nem is kellett sokáig várnom, hogy azokat az elképzeléseket beteljesítsem. Bezárkóztunk a hálószobába s ki sem dugtuk onnan az orrunkat, ha mégis megtettük, akkor széles és roppant elégedett mosollyal tettük meg természetesen egymást ölelve. Azt a néhány napnyi nélkülözést egy az egyben bepótoltuk.

A rengeteg szeretkezés mellett persze a barátainkat sem hanyagoltuk el, amit augusztusig ki is élvezhettem. Már a forgatás előtt úgy egyeztem meg Steph-fel, hogy azt a két hetet megkapom jól megérdemelt szabadságnak, s csak augusztustól kerülhet szóba bármiféle munka. Drága ügynököm ezt betartotta, s így tényleg azt a két hetet pihenésre, lazításra fordíthattam. Olyan boldognak láttam Flórát, mikor Demo-ékat egy futamra kísértük ki. Gyermeki lelkesedéssel szurkolt a barátjának, hogy győzzön, s mikor ez megtörtént, akkor ugrálva tapsolt és éljenzett. Ezekben a pillanatokban képtelen voltam tőle távol lenni, automatikusan húztam magamhoz, és rögtön meg is csókoltam. Flóra pedig készségesen nyújtotta felém ajkait és nyelve izgatottan üdvözölt.

- Nem szeretnél versenyezni? – súgtam oda neki, mert láttam a mérhetetlen vágyakozást a szemében.

- Most nem, feltéve, ha adsz még olyan finom csókokat – nézett mélyen a szemembe, míg a hosszú karját a nyakam köré fonta. Hozzám préselte magát, ahogy csak tudta, ezzel még inkább izgatva engem.

- De még milyen finomakat adok neked… - játékosan és direkt csak apróbb csókokkal hintettem be a piros ajkakat, aztán megadtam a kívánt csókokat.

Egy másik alkalommal egy koncert meghívást fogadtunk el. Sam és néhány itteni haverja koncertezett. Nem hagytam volna ki és az, hogy Flórával kézen fogva sétálhattam be a klubba csak még büszkébbé tett. Megnéztek bennünket, felismertek, de mégsem jöttek oda hozzánk. Ez volt az egészben a legszebb. Élvezhettem a koncertet, a zenét és az egész estét anélkül, hogy a színészként kellett volna tetszelegnem. Egy vendég voltam a közönség többi tagja közöl. Söröztem, persze a kezem általában Flóra combján vagy vállain pihent. Ezzel is tudatni akartam, hogy Ő bizony hozzám tartozik. Ezt pedig lopott csókokkal koronáztam meg.

Amilyen felhőtlen volt eddig az élet arra az augusztus hónap rendesen rácáfolt. Az új hónap tett róla, hogy újabb és újabb felhőkkel beboruljon az égbolt felettünk. Steph elárasztott a forgatókönyvekkel, meghozta a beosztásom a következő hónapokra, bár nem örültem neki, hogy ismét ennyire betáblázta minden szabad percem. A dolgozószobám kész csatatér volt, mert mindenhol forgatókönyvkupacok voltak. Folyamatosan olvastam őket és jó párat igen ígéretesnek ítéltem meg. Azonban mindegyik script előtt hosszú és rögös út állt, míg a forgatókönyvből tényleges mozi készül. Aztán voltak azok, melyeket egyből elutasítottam, hiszen csak a pénzcsinálásról szóltak. Ahogy nap, mint nap reggeltől estéig forgatókönyvvel a kezemben lézengtem egyáltalán nem találtam a helyem. Egyedül voltam és úgy éreztem, hogy egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedek a forgatókönyvek tengerébe. Ideig-óráig lekötöttek főleg az érdekesebbek, de végtére is magányos voltam.

Flórát is egyre kevesebbet láttam. Visszament a céghez, s azt vettem észre, hogy egyre több időt tölt el ott. Egyszerűen nem tudtam lenyelni, hogy Franco egész nap körülötte legyeskedik. Nem bírtam a tenyérbe mászó képét, még hogy barátkozni akar, egy frászt. Meggyőződésem volt, hogy direkt intézte így a dolgokat, hogy Flórát ostromolni tudja egész álló nap. Igyekeztem tűrni, nem szólni, de egyre jobban zavart ez az egész. Flóra a szerződésre hivatkozott, s arra, hogy nem hagyhatja csak úgy ott a munkát. Aztán egyre később járt haza szemmel láthatóan hulla fáradtan. Nem akartam, de egyre többször jutott eszembe egy bizonyos dolog. - Mi van, ha nem is az irodában voltak? Ha a munkát csak nekem mondja? Franco sikeresen beférkőzött Flóra kegyeibe és a bugyijába? Flóra megint bedőlt neki? Aztán közben a hátam mögött röhögnek rajtam? - Ezek egy darabig csak bántó elméletek voltak, melyek beigazolódni látszódtak. A korábbi szenvedélyes szeretkezések már csak az emlékeimben szerepeltek. S ha nem kezdeményeztem, akkor még azt a kevés kis gyengédséget vagy szexet is elveszítettem volna. Aztán egyre égetőbben éreztem, hogy rákérdezzek, de aztán valahogy mégsem tettem meg.

Az órára pillantottam, s már megint rohad késő volt. Bosszúsan vágtam a kezemben tartott forgatókönyvet az asztalra. Elhatároztam, hogy ezt mégsem hagyom ennyiben, mikor meghallottam az autóajtó csapódását. Egyszerre nyugtatott meg és bosszantott fel a tudat, hogy Flóra megérkezett. Rossz kedvem volt, s éreztem, ahogy az agyamat a méreg egyre jobban átjárja. Pont akkor értem ki a dolgozószobából, mikor Flóra besettenkedett. Ökölbe szorultak a kezeim, de nem bírtam megállni.

- Csak hogy hazaértél! – dühösen csattantam fel, és nemcsak rá, hanem önmagamra is mérges voltam. Rá, hogy ezt játsza velem, míg magamra, hogy hagyom. – Aggódtam érted! Miért nem hívtál? Hol a fenében voltál eddig? – aztán persze ahogy rám nézette képes volt meglágyítani a szívem. A konyhába tartottam, hátha a távolság helyre rakja a dolgokat a fejemben és az eredeti elhatározásom szerint tudok cselekedni. Csakhogy hozzám búj, a szívem szakadt meg, de most nem tudtam viszonozni a gesztusát. – Fáradt vagyok… Lefekszem, eddig csak téged vártalak… - szemrehányóan vetettem oda neki. Fájt, hogy ezt teszem vele, de valahol elégtételt jelentetett. Úgy dobtam le magam az ágyra, majd kelletlenül a takaró alá másztam. Ma is úgy tűnt, hogy nem lesz összebújás. Ott abban a pillanatban eljátszottam az esélyem, mikor elutasítottam a közeledését. Túlságosan is ismerős volt ez a folyamat, mert már nem egyszer játszottuk le. Flóra túlórázik, szóvá teszem. Előkerül Franco és ezen felhúzom magam. Morgok, és egyedül bújok ágyba. A szokásos és unalomig ismételt forgatókönyv. Persze a testünk reagál egymás közelségére és reggel egymáshoz bújva ébredünk.

Most sem volt másképp. A gyengéden hozzám bújt, lágyan szuszogott. A karomban tartottam anélkül, hogy tudtam volna róla. S ahogy selymes bőréhez értem egyből működésbe léptem, s a vér eszeveszett tempóban az alsó régióba száguldott. Meg kellett csókolnom a fenséges ajkakat, a kezem egyből kecses testét cirógatta, majd lábai közé férkőztek ujjaim. Aztán újabb csókot követeltem. Egymáshoz préselődve bonyolódunk egyre hosszabb csókcsatába, innentől kezdve nem volt megállás. Akartam, kívántam, mint még soha és megszereztem. Ezúttal nem volt további gyengédség vagy cirógatás. Amint a széttárt lábai közé helyezkedtem egyből mélyre merültem benne. Felnyögtem a hirtelen rám törő érzéstől, mely pillanatra ugyan megállította, de már mozdultam is. Határozott ütemet vettem fel, melyet csak egyre fokoztam. Flóra odaadóan és élvezettel vonaglott alattam, minden lökésemben a vágyam és a dühöm is benne volt. Csak néhány csókot váltottunk. Hagytuk, hogy a szobát a nyögéseink és sóhajaink betöltsék. Már egyre közelebb kerültem a beteljesülés, így egyre mélyebbre és mélyebbre szerettem volna merülni. Egy utolsó és mindent elsöprő lökéssel végül megadtam mindkettőnknek a kielégültséget. Flórára borultam, úgy lihegtem. Amint egy kicsit magamhoz tértem legördültem róla. Pár pillanattal később pedig Flóra már ki is pattant az ágyból. Csak néztem, ahogy eltűnt a fürdőben. – Tényleg ennyi vagyok neki? Csak szex? – minden jel erre utalt. Döbbenten feküdtem el és azon vacilláltam, mit tegyek. – Utána menjek vagy ne?

Erőt vettem magamon, majd a fürdő fele sétáltam. Nem akartam elfogadni, hogy az eddig megtett út nem jelentett volna neki semmit. Tényleg csak szex volt a kezdet kezdetén, de azóta megannyi mennyei szeretkezésben volt részünk. Felkaptam a törölközőt, rá terítettem és egy csók után elléptem mellette. Beálltam zuhanyozni, hogy talán a víz kimossa a fejemből a sok hülyeségem. Hinnem kellett, és mindennél jobban hinni akartam benne, hogy tévedek. – Igen, ez csak az én hülyeségem, hiszen itt van. Velem van. Hozzám jön haza. Ha ez nem jelentene semmit, akkor már lelépett volna. – mosolyt erőltettem az arcomra, bár ahogy a tükör előtt készülődő nőre néztem nem is volt olyan nehéz. A csipke finoman simult rá a formás idomaira. Ez persze izgatóan hatott rám. Csókokat leheltem a bőrére, majd kényszerítettem magam, hogy egyedül hagyjam, mert különben letámadtam volna. A hálóban felkaptam a gatyám, melegítőt kaptam elő a szekrényből és egy tiszta pólót. Felöltöztem és a dolgozószobába vonultam. A múlt este az asztalra vágott forgatókönyvvel sétáltam a konyhába.

- Jó reggelt, Rosa! – mosolyogtam rá a kedvenc házvezetőnőmnek.

- Jó reggelt, fiam! Mi ez a gondterhelt ábrázat? – nézett végig rajtam.

- Csak agyalok. Talán felesleges az egész… De lehet, hogy nem… - sóhajtottam fel, míg helyet foglaltam a bárpult mellett.

- Fiam, ha más nem, akkor az idő melletted áll… Megadja a megfelelő válaszokat. – tette elém a reggeli kávét Rosa. Hálásan mosolyogtam rá. Szólásra nyitottam a szám, de akkor belépett Flóra és inkább csendben maradtam.

- Köszönöm – mosolygott rá Rosa-ra. – Nem, nem kérek többet. – csak néztem Őt, ahogy apró falatokat evett. Alig evett valamit, mikor illedelmesen megköszönte a reggelit. – Nagyon finom volt, köszönöm!

- Flóra, várj! – kaptam utána. – Legyen jó napod! – engedtem magamnak és egy csók utána elengedtem dolgozni.

Nem sok időnk maradt, mert indulnom kellett. Augusztus közepével megkezdődött az igazi munka. Elsőként Torontóba repültem, ahol még szinkronizáltunk néhány jelenetet. Ez csak pár nap volt. Teljesen más érzés volt most viszontlátni magam a képernyőn, mintha nem is én lettem volna. Egy komoly férfit láttam öltönyben, s nem egy örök tinédzser szerepében tetszelgő, elismerésre szomjazó fiút. Felszabadító érzés csak egyre fokozódott bennem, ahogy arra gondoltam, hogy innentől kezdve teljesen másként fognak rám nézni. Befejeztük a felvételt, elköszöntem és kiléptem a stúdióból. Kis híján összeütköztem valakivel.

- Bocsánat! – léptem egyet hátra és akkor megpillantottam a szőke fürtöket.

- Semmi baj! – emelte fel a fejét. – Szia Rob! – csillogtak a jeges szemek.

- Sarah… Örülök, hogy összefutottunk… Oh, nem szó szerint… Szóval… érted! – hirtelen az az ismerős érzés kerített hatalmába, sőt most sokkal inkább vonzott. Nem is volt időm rendesen megismerni Őt, csak a forgatás vége fele beszélgettünk igazán. Ezt pedig tényleg sajnáltam.

- Értem és én is örülök neked! – bájos mosolyra húzta a száját. Képtelen voltam elszakadni az ajkaitól, végig az járt a fejemben, hogy egyszer már megízlelhettem őket. – Már mész is? Vagy még maradnod kell? – váratlanul értek a kérdések, mert annyira lekötött az értelmetlen bámulás.

- Mehetek, végeztünk – vágtam rá egyből, amint feldolgozta az agyam a kérdéseit. Szólásra nyitottam a szám, hogy visszakérdezzek, de akkor haladt el mellettünk egy kisebb csoport. Beszéltek és magyaráztak, aztán egyszeriben olyan sokan lettek körülöttünk, hogy szint lehetetlen volt akár csak két szót is váltani.

- Esetleg lenne kedved kávézni? Beülhetnénk valahova beszélgetni? – Sarah megelőzött. Egy pillanatig haboztam, mire Sarah mentegetőzni kezdett. – De ha nincs kedved, akkor felejtsd el!

- Nem, ez jól hangzik. Egy perc, csak veszem a kabátom – igyekeztem minél megnyugtatóbb mosolyt küldeni felé. A kabátomért nyúltam, mely mellett ott volt még a hátizsákom is. Aztán egymás mellett sétáltunk végig a folyosón. Egyedül érkeztem taxival, így nem volt akadálya annak, hogy Sarah-hoz csatlakozzak. Ő volt a sofőr és az idegenvezető egy személyben. Meglepődve néztem a hatalmas járműre, melyet a törékeny nő vezetett.

- Két sarokra van az egyik kedvenc kávézóm. Barátságos és hangulatos hely – magyarázta, míg mindketten elhelyezkedtünk az ülésünkön.

Az autóban mindketten csendben voltunk, Sarah a vezetésre koncentrált, míg én a mellettünk futó utcákat figyeltem. Egy hagyományos kávézó előtt parkolt le, valamiért azt hittem, hogy egy Starbucksban fogunk kikötni. De így még jobban tetszett az ötlete, hogy kávézzunk. Jól éreztem magam a társaságában, s pontosan olyan volt a kávézó, amilyennek leírta.

- Megnéztem a filmet, és igazad volt. Nagyon tetszett nekem – kevertem meg a kávém, mert még mindig forró volt.

- Ezt örömmel hallom. – Sarah is hasonlóan a kávéját kevergette.

- Meddig maradsz még Toronóba? – letettem a kanalat, aztán úgy tettem fel a kérdésem, még mielőtt a kávémba kortyoltam volna.

- Még majdnem két hétig maradhatok, de utána csatlakozom hozzád, New Yorkban. A család – szórakozottan játszott a kanalával, miközben mesélni kezdett. – Te mit csinálsz addig?

- A következő projektjeim útját egyengetem. Rengeteg új és érdekes forgatókönyvet kaptam az ügynökömtől… - s egyre lelkesebben kezdtem el magyarázni Sarah-nak, aki kíváncsian figyelt és kérdezett. Teljes mértékben úgy éreztem, hogy egy hullámhosszon vagyunk. Jó sokáig beszélgettünk a finom kávé társaságában.

- New Yorkban találkozunk! – köszöntünk el egymástól. Sarah kérés nélkül visszavitt a hotelhez. Miután kiszálltam, mosolyogva intettem neki. Visszaintett és elhajtott. A sapkám már a kocsiban jól a fejembe húztam, s a bejáratig sietve kapkodtam a lábaim.

Aztán másnap már a repülőn ültem és New York felé tartottam. Augusztus elején kiderült, hogy sem korábbi, sem későbbi időpontot nem tudott Steph összeegyeztetni nekem, így kénytelen voltam nyelni és két héttel korábban odarepülni. Szerencsére tudtam, hogy Sarah nem sokára csatlakozik hozzám. Ez az információ pedig jobb kedvre derített, legalább nem leszek egyedül. Újabban egyre többször kerített hatalmába a magány érzése, és nekem is szükségem lett volna némi törődésre. Miközben az érkezésem elég nagy port kavart a reptéren, mert egyedül érkeztem. A feleségem nem kísért el, emiatt még kíváncsibbá váltak a hiénák és rám tapadva választ követeltek, pedig nem is volt itt miről beszélni.

Szerencsére a megbeszélések a vártnál jobban alakultak. Nagyon ígéretes és egyre több bizakodásra okot adó választ kaptam. Ezektől fellelkesülten nyúltam a telefon után, hogy valakivel megosszam a jó híreket. Flóra örömmel fogadta a hívásom, kicsit olyan volt, mint régen, mikor még csak terveket szövögettünk. Akkor is ilyen lelkesen telefonáltunk. A túlzott jókedvnek meglett az ára, mert a következő megbeszélésen már kevésbé, sőt egyre rosszabb híreket kaptam. Miszerint csak bizonyos feltételek, helyszínek fixálásával hajlandóak aláírni a szerződést. Folyamatosan agyaltam, hogyan tudom ezeket a negatív hangokat elhallgattatni, vagy legalábbis csitítani, hogy a jónak ígérkező produkciót tönkre ne tegyék. Egyre inkább szívügyemmé vált az a film, mivel nemcsak színészként, hanem producerként is kipróbálhatom magam. Meg akartam felelni, bizonyítani akartam, hogy rátermett vagyok a feladatokra.

Közben pedig nem hanyagolhattam az egyéb kötelezettségeimet sem. Steph egy fotózást és interjút szervezett le az egyik neves magazinnak. Tetszett a fotós elképzelése, hogy David korábbi filmjeinek adózzunk, ez volt a fotósorozat koncepciója. Hatalmas élményt jelentett, mivel nem egy csillogó gimisként kellett pózolnom. Bár a sminket itt sem úsztam meg. A fotókhoz kapcsolódó interjút a szálloda konferencia termében bonyolítottuk le.

- Köszönöm, hogy hajlandó interjút adni. Addison Stevens – nyújtotta felém a kezét. Hosszú hullámos fekete haja, vékony alakja egyből Flórát jutatta eszembe. Talán még az éveik számában is passzoltak volna. Elhanyagoltam, egyre kevesebbet hívtam, sőt képes voltam egy-egy sms-sel vagy semmit mondó e-mail-lel kiszúrni a szemét. Pedig azelőtt telefonáltam és videó beszélgetéseket bonyolítottunk le. Addison megköszörülte a torkát.

- Örömmel… Kérem, szólítson Robnak! – ráztunk kezet és helyet foglaltunk. Számtalan kérdés elhangzott, szerencsére a legtöbb tényleg a filmhez, a színészethez kapcsolódott. Csak elvétve volt egy-egy olyan kérdés, melyre vonakodva válaszoltam. Még így is Addison elégedett mosollyal köszönte meg az interjút és távozás előtt még megerősítette, hogy a cikk megjelenése előtt kapok belőle egy példányt. A nap végére tényleg roppant fáradtan vánszorogtam át a szobámba. Gyors zuhany után úgy hanyatlottam bele az ágyba.

Minden egyes nappal egyre közelebb kerültünk a Cosmopolis promóciójának előkészítéséhez. Az egyik megbeszélésről érkeztem meg és teljesen elmerengve haladtam át a szálloda hallján. Valamiért azon gondolkodtam, hogy Sarah megérkezett-e már? Vajon itt van? S belefeledkezve az önmagam által feltett kérdésbe észre sem vettem, hogy elértem a recepciós pultot. Steph előre szólt, hogy jó pár iratot küld nekem. Nekem csak egy-egy aláírást kell rájuk firkantanom, ha rendben találom őket. A recepciós lány készségesen átnyújtotta nekem a vaskos borítékot.

- Szia! – tétova hang a hátam mögül érkezett, sőt talán picit remegett is. – Szia Rob! – egy fokkal magabiztosabb volt a megismételt köszönés.

- Helló, Sarah! – mosolyogva fordultam felé, s ettől pedig zavartan elmosolyodott ő is. – Felfele? – böktem a fejemmel a liftek irányába. Átvettem a borítékot és a hónom alá csaptam.

- Előbb még bejelentkezem… - azt vettem észre, hogy az alabástrom bőrén pírrózsák rajzolódnak ki. Zavartan lépett a pulthoz, kiejtette a nevét, s míg a hölgy a pult túloldalán kereste a foglalást mellé léptem.

- Megvárjalak? – a kék szemeiben nem kevés meglepetés volt. Tétovázott, s ebből egyből megbántam a kérdésem.

- Megköszönöm! – mosolyodott el őszintén és aláfirkantotta a nevét recepciós lány által átnyújtott papírra. Nem sok csomagja volt, de az illem úgy diktálta, hogy a nagyobbikat átvegyem tőle. Hálásan nézett rám, majd egymás mellett lépkedtünk a liftek felé. Lopva figyeltem Őt, mintha ez a néhány hét csak pár nap lett volna, hiszen újra együtt fogunk dolgozni.

- Hogy ment a megbeszélés? – kíváncsian nézette rám, míg a felvonó lassan emelkedett velünk.

- Jól… - válaszoltam kurtán. Valamiféle meglepettség átsuhant az arcán a válaszom hallatán.

- Ez nem volt túl meggyőző. – nevetgélni kezdett mellettem, s egy kicsit engedtem magamnak is, hogy vele nevessek.

- Milyen volt ez a pár hét? – gyorsan kapcsoltam, hiszen lelkesen

- Nagyszerű… - mosollyal az ajkain ejtette ki Sarah azt a jelzőt, ami átfutott az én agyamon is. – Egy hetet töltöttem a családomnál, még egyet a barátaimnál… Pihentető és szórakoztató volt egyben… Olyan ritkán látom őket és akkor is olyan keveset lehetek velük… - mintha Sarah olvasott volna bennem, mert nekem is egyből hasonló gondolatok ébredtek, s azonos érzések kavarogtak bennem a család és a barátok említésére. Egészen a lakosztály ajtajáig kísértem. – Köszönöm, holnap találkozunk!

- Pihenj egy nagyot addig! – letettem a csomagját, majd szinte automatikusan puszit nyomtam az arcára. Mikor már a saját szobám fele haladtam, akkor eszméltem fel, hogy ezt talán nem kellett volna. – Most vajon mit gondol rólam?

Sarah-val közösen először interjúkat adtunk, ez jó pár napot jelentett. Sokan voltak kíváncsiak ránk, s ezzel a film támogatóinak a körét növelhettük vagy éppen forgalmazókat nyerhettünk meg. A következő pár napban élő interjúk voltak, tv-s szerepléshez felvételt készítettek. Kifejezetten jól éreztem magam Sarah társaságában a felvételek, az interjú alatt. Mindenki arról faggatta, hogyan sikerült a filmben olyan hideg és távolságtartónak maradnia. Persze néhány csípős megjegyzés ért bennünket, hogy olyan élethűre sikerült az a bizonyos csók, mivel mindketten megerősítettük, hogy forgatáson készültek a képek. A kíváncsibb riporter felemlegette Flórát, mire akaratlanul is megfeszült a tartásom. Bűntudatom támadt, mert teljes mértékben elhanyagoltam. Nagyon Ő sem keresett, s bizonyára megfelelő volt számára, hogy a kontinens másik oldalán vagyok, és minden gond nélkül annyit lehet Franco-val, amennyit csak akar. Nem szólok, nem morgok érte. Ettől csak még inkább megfeszültek az izmaim, és csak remélni tudtam, hogy ezt senki sem vette észre.

Mindezek után következett egy fotósorozat, amely teljes mértékben a film szellemében készült. Ennek megfelelően öltöztettek és sminkeltek bennünket. Sarah gyönyörű volt abban az egyszerű és mérhetetlenül elegáns ruhákban, míg én ismét Gucci öltönyben parádézhattam. Legalább több száz kép készült rólunk vagy tíz különböző beállásban. Nem értettem, mire jó ez a rengeteg kép, hiszen sem Eric, sem Ellise karaktere nem mutathatott hatalmas érzelmeket. A komoly és tiszteletet parancsoló pillantások vagy a teljesen elmerengő tekintet volt talán a legtöbb, melybe érzelmet vihettünk. De a fotós vigyorogva és szorgalmasan készítette a képeket. Nagyjából a délután közepén döntött úgy, hogy elég lesz és elegendő mennyiségű képet készített.

A kulisszák mögött sétáltam vissza az öltözőkhöz, hogy levetkőzzek, visszavegyem a saját ruháim, majd pedig visszavigyenek bennünket a szállodába. A túl bizalmasra sikerült elköszönés óta úgy vettem észre, hogy Sarah zavarban van mellettem. Profi lévén a kamerák előtt ennek semmi jelét nem lehetett felfedezni, viszont a kulisszák mögött, vagy ha éppen nem forgott a kamera, akkor látszott rajta. Gyorsan belebújtam a farmeromba és a pólómba. A kabátom a táskámba gyűrtem, majd az autóhoz sétáltam. Sarah utánam érkezett, beszálltunk a kocsiban és a fotózásról beszélgettünk, míg a hotel fele tartottunk. Ismételten könnyed kuncogással próbálta elterelni a figyelmem arról, hogy mennyire zavarban van.

A lift fele sétáltunk kettesben, mikor elérkezettnek láttam az időt, hogy kérdezzek. Választ szerettem volna kapni, mert ha valamiféle téves elképzelés született volna a fejében, akkor azt még időben helyre szerettem volna hozni.

- Sarah, kérdezhetek valamit? – bólintott, de mosoly bujkált a szája szegletében. – Ennyire zavar a jelenlétem? Vagy zavar, hogy ennyire közvetlen vagyok veled? Miattam vagy zavarban? – nagy levegővel bátorságot is vettem, már nem visszakozhattam.

- Nem, dehogy… - nevetett fel. Csilingelt a hangja, de nem tudtam neki hinni.

- De igen. Mert a bizonyos puszi óta érzem ezt… - felé fordultam, Ő is így tett. - Részemről egy baráti gesztus volt, mert a barátomnak tartalak. Veled olyan jól el tudok beszélgetni, hasonló az érdeklődésünk és a munkánk… Üdítő, hogy valakivel meg tudom beszélni az elképzeléseim… - néztem mélyen a szemébe. Minden szavam komolyan gondoltam, de nem tudtam, hogy Sarah hogyan fogadja az őszinteségemet.

- És Flóra? Vele nem tudsz beszélgetni ezekről? – tétován említette meg Flórát. S kezdtem rájönni, talán nem a személyemmel, hanem azzal a ténnyel van problémája, hogy nős vagyok. Ettől csak még nagyobbat nőtt a szememben.

- Ő egészen más. Nem túl gyakran beszélünk ilyenekről. Teljesen mások vagyunk, én nem értek az Ő munkájához, s Ő sem kíván az enyémbe belefolyni… - hirtelen bukott ki belőlem minden, mely már egy jó ideje bennem kavargott.

- Ez esetben, velem bármikor beszélgethet a filmezésről, forgatókönyvekről, vagy amiről szeretnél… - lábujjhegyre állt, s ezúttal Ő adott puszit az arcomra. – A puszid kifejezetten jól esett… – pajkos mosollyal lépett ki a liftből. Csak bámultam magam elé. Egy cseppet sem bántam meg, hogy szóba hoztam és tisztáztuk Sarah-val a félreértéseket, bár most meg a saját csapdámba estem.

Befejeztük az interjúkat, a fotózásokat, a szerepléseket, mindent, viszont a film miatt egy sürgősségi megbeszélést hívtak össze. Kicsit irigyeltem Sarah-t, mert szabadon élvezhette a New York varázsát, míg én egy irodában dekkolhattam. Újabb és újabb problémák adódtak, pedig nagyon akartam ezt a filmet. Elegem volt és csak egyre inkább felment bennem a pumpa, hogy ennyire keresztbe tesznek ennek a mozinak. Hiába voltam hajlandó kompromisszumokat kötni, de egyre csak távolodtunk attól, hogy zöld lámpát kapjunk. Ráadásul kikövetelt magának a rendező még egy hét gondolkozási időt. Ettől már elég közel álltam, hogy felrobbanjak. Bezárkóztam a lakosztályomba, mivel nem volt semmihez sem kedvem. A négy fal között szenvedtem, vagy éppen az erkélyen pöfékeltem. Aztán már tárcsáztam is, felhívtam Flórát. Mondtam neki, hogy csak egy hét múlva lesz a tárgyalásunknak eredménye, s csak utána tudok haza repülni. Furcsa volt a hangja, és roppant kíváncsian érdeklődött mit csináltam, hogy vagyok, nem unatkozom-e. Minden kérdésére válaszoltam, de ezt a hirtelen jött kíváncsiságot nem értettem. S egyúttal kételyt ébresztett bennem. Miután letettem a telefont képtelen voltam egy helyben maradni.

Zavartan trappoltam végig a folyosón, figyelemelterelésre volt szükségem. Lehet, hogy szánalmas és kétségbeesett lépésre készültem, de valakivel beszélnem kellett. Olyan személlyel, aki megért és ezt az egész mókuskereket ismeri. Az ajtó előtt megálltam, s néhány mély levegőt vége igyekeztem lenyugtatni magam. Aztán kopogtattam.

- Szia! Nem zavarok? – egyik lábamról a másikra billegtem, miközben kinyílt az ajtó és megpillantottam Sarah-t.

- Szia Rob! Nem, gyere be! – lépett egyet és szélesre tárta az ajtót előttem. - Minek köszönhetem a látogatásod? – csukta be mögöttem az ajtót.

- Ha nem bánod, akkor élnék az ajánlatoddal… - kétértelműre sikerült a mondanivalóm, amin Sarah roppant jót kuncogott. Ezúttal tetőtől talpig végignéztem rajta. Gyönyörű napszínű haja lágy hullámokban omlott a vállára. A szemei ragyogtak, míg ajkai csillogtak. Egy sima világoskék póló volt rajta és egy parányi rövidnadrág.

- Mit szólnál egy vacsihoz közben meg dumálnánk? – vetette fel a legjobb megoldást, mire csak buzgón bólogattam.

Megrendelte a vacsorát két személyre, addig kényelembe kellett volna helyeznem magam, de nekem sehogy sem ment. – Rossz ötlet volt idejönni. – motyogta szüntelenül a hang a fejemben, főleg mikor Sarah hajlongott előttem, ahogy elpakolt az asztalról. Nagyokat kellett nyelnem, mert lehajlásnál a póló széles nyaka látatni engedte a melltartóba csomagolt melleit, vagy éppen a farmer anyaga feszül meg a formás fenekén. Zavartan kaptam más irányba a fejem.

- Szóval, mi nyomja a szíved? – ült le mellém a kanapéra. Felhúzta az egyik térdét, s a karjait köré tekerte.

- Ezt nem hiszem el… - tártam szét a kezeim, és teljesen hátradőltem. – Annyit szenvedünk ezzel a filmmel, pedig nagyon meg szerettem volna csinálni… De lehet, hogy hagyni kéne a francba… Ott tesznek nekünk keresztbe, ahol csak tudnak… - adtam ki magamból mindent.

- Kár lenne, ha már ennyit fáradoztok vele... Ne add fel, mert akkor tényleg kárba veszne ennyi munka… - komolyan nézett a szemembe és hittem neki. Talán erre volt szükségem, hogy valaki támogasson, érezzem azt, hogy mellettem áll. – Lehet, hogy nehezen indul, de lehet, hogy annál nagyobb siker lesz… S gondolj bele, ha ott lennétek vele a nagy fesztiválokon… Neked nem ez az álmod? – vágyakozástól ragyogott az egész lénye.

- De igen! Egy nagy fesztivál… A szakma elismerése… Mondjuk Berlin, Torontó vagy Cannes… - minden színésznek az a legfőbb vágya, hogy a legnevesebb filmfesztiválon jelöljék a filmjét és a vörös szőnyegen végig vonulhasson a szereplőtársaival, a rendezővel.

- Igen, de ott van még a Velencei Filmfesztivál is… - nevetett ki Sarah. Elgondolkodva bólogattam, hogy bizony azt sem felejthetjük el. Megérkezett a vacsoránk, majd az este további részében leginkább Sarah mesélt. Szívesen hallgattam, mert Ő is mindig meghallgatott, s most igazán feldobott. Egy nyugodt és laza estét töltöttünk együtt, mivel Ő másnap haza indult.

Sarah távozása után végleg egyedül maradtam. Szerencsére már csak egyetlen hetet kellett kibírnom így. Lejárt az utolsó hét, és még nagyobb sikerrel zártunk, mint az bármelyikünk is gondolta volna. Elfogadták a feltételeinket és mi is a rendezőét, így a szerződés aláírását követően ünnepelni mentünk. Rendesen fogytak az italok, hiszen mindenkivel koccintottam a sikerre. Kótyagos fejjel hívtam Flórát, hogy megkötetett a szerződés és megyek haza, bár hogy mi mást mondtam még arra már nem emlékeztem. Némi alvás és villámgyors pakolás után a lehetőleg korábbi járatra pakoltam fel magam, hogy mielőbb visszatérjek LA-be, persze mindezt feltűnésmentesen. Nem tudtak az érkezésemről, ezt pedig kihasználhattam. Taxit fogtam és a házhoz vitettem magam. Megnyugvással töltött el az ismerős könyék, s a villa látványa.

- Flóra, Flóra… Megjöttem! – nagy lendülettel nyitottam be a házba. – Flóra… - szólongattam, de senki nem felelt. Az ajtó mellé szórtam le a cuccom, és Flóra keresésére indultam. Nem akartam a legrosszabbra gondolni, hogy szombat délelőttöt Franco-val tölti. Üres volt a konyha, onnan a hálóba tartottam, ahol bevetett ágy fogadott és rend. Egyre bosszúsabban átmentem a dolgozóba is. A teraszon, még a medencénél is kerestem, azonban senkit sem találtam. Az autója sem volt a helyén. Még a gépen eldöntöttem, hogy amint haza érek, leülök Flórával beszélni, mert a kételyek továbbra sem hagytak el, s így már képtelen voltam tovább csendben maradni. Kérdéseim voltak, melyekre válaszokat vártam. Többé már nem dughatjuk homokba a fejünket.

Kintről zajokat hallottam, egyből az ablakhoz siettem. Flóra autója tűnt fel, mely végiggurult a bejárónk és a bejárat előtt parkolt le. Leparkolt, de nem szállt ki, nem tehettem mást, mint várakozni. Aztán kipattant a kocsiból, a bejárat felé tartott, míg elé siettem. Szó szerint úgy esett a karjaim közé.

- Merre jártál? Hol voltál? – segítettem talpra állni, mikor is végignéztem rajta. Rá sem ismertem, hiszen mindig olyan csinos szokott lenni. Most viszont a haja ziláltan omlott a vállára, akárcsak a felsője, mely roppant gyűröttnek hatott. Szaporán vette a levegőt, mely cseppet sem az izgatott viszontlátásnak volt köszönhető, hanem az idegességnek. Hitetlenkedve nézett rám, s én is Ő rá. Az agyam lázasan dolgozott, mert Flóra nem akart vagy nem tudott megszólalni. S aztán az ösztöneim súgtak. - Mi történt veled? Ki bántott? – félve kérdeztem meg, mert egyre kevésbé tudtam másra gondolni. A dühöm egy pillanat alatt elszállt, s helyette az aggodalom fojtogatni kezdett. – Mi történt itt? Vele? Mi történt, míg nem voltam itt? – gyengéden végigsimítottam az arcán, mire egy könnycsepp gördült végig rajta. S a szemében lévő sok-sok érzelem megfejtésre várt.

„Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire tud hiányozni valaki. Konkrétan fájt. Én nem tudom, hogy ilyenkor mi a jobb. Nem látni és úgy szenvedni, vagy látni, tudva azt, hogy pokoli messze van.”

(Leiner Laura)