Just the way you are 23.

Eric gyengéden simogatta a lányt, akit élvezettel tartott a karjai között. Ezek a pillanatok némileg kárpótolták őt, hogy elmaradt a beütemezett ágygyakorlata. Persze vágyott a lányra, a testére, de még inkább a bosszúra. Egyenesen fűtötte és puszta kézzel képes lett volna kitekerni annak a féregnek nyakát, aki bántotta Jenna-t.

- Megérkeztünk, uram! – fordult hátra David, miután a lány lakása előtt leparkolt. A sofőr, míg hátra szólt lehúzta a válaszfalat.

- Rendben. – válaszolt Eric, s tudta, elérkezett az idő. – Jenna, valamit meg kellene beszélnünk. – sóhajtott egy nagyot a férfi.

- Tudom, ma érkezik a feleséged. – motyogta maga elé a lány, miközben elhúzódott Eric-től.

- Részben ez lett volna az egyik, de a másik talán fontosabb. Anyád nálam járt a hotelben.

- Eric ez egyáltalán nem vicces. – csattan fel Jenna. – Egyáltalán nem vagyok poénos hangulatban. – morogta dühösen.

- Szerinted én röhögök? – Eric is erélyesen mordult fel. – Erőskezű asszony. – dörzsölte meg a férfi Julie tenyerének a nyomát.

- Hogy talált meg? Mit akart? Mit tett? – sürgetve várta a válaszokat, de a kissé hosszúra nyúlt csend kettőjük között egyre baljósabb előérzetet teremtett.

- Oh, kisszívem a hős anyatigris az erényeid próbálta védeni. De mindketten tudjuk, hogy már hiába.  Rendesen elkésett vele. – Eric csibészes mosolyt villantott, Jenna csak a szemeit forgatta, mert tulajdonképpen a férfi igazat beszélt. – Szerintem mostanra teljesen leesett, mi van kettőnk között.

- Miért? Miért kellett? – mormolta Jenna folyamatosan, aztán kipattant a kocsiból. Eric természetesen követte, át sem gondolta, mit tesz. Körül sem nézett, egyáltalán nem foglalkozott azzal, ki látja vagy ki nem.

- Várj már! – Eric a lány karja után kapott. A lendület a kezére játszott, mert elég volt finoman maga felé húzni a lányt, aki a mellkasának csapódott. A kezei automatikusan csúsztak a formás derékra. Akarta a lányt, de most először nem azzal az igazi birtoklási vággyal, hanem a szenvedéllyel, melyben két ember gyönyörökkel telve egyesül.

- Nem okoztál még így is elég kárt? – fújtatott mérgesen Jenna. – Rohadtul nem kellett volna ma felkelnem.

Jenna végül leleményesen kibújt Eric karjai közül, majd felfele indult. Vissza sem nézett a férfira, aki egészen addig követte a lány ringó csípőjét a tekintetével, míg az el nem tűnt a mértes bejárat mögött. Eric tudta, hogy most nem tehet semmi. Ez persze nem tetszett neki, de azt is megértette, időt kell adnia a lánynak. Főleg, ha a felesége nemsokára érkezik.

- Menjünk, David! – helyezkedett el Eric ismét a limuzin hátsó ülésén. – És lenne egy fontos feladatom számodra, később. – a sofőr beletörődve bólintott.

- Azt hittem, érthetően beszélek. – szenvtelen hangon beszélt a füléhez emelt telefonba Eric. Nagyon kellett igyekeznie, hogy észnél maradjon, azonban megérte. Szinte látta maga előtt, ahogy a váratlan telefonhívásra összerezzen a nő.

- Eric? – kissé elhaló hangon tudott csak Roxan megszólalni.

- Miért, ki mást vártál? – gúnyolódott a férfi. – Szóval nem voltam elég világos? – egyre mogorvábban szólt bele a telefonba. A kimért, illetve a mogorva stílust olyannyira tökélyre fejlesztette, hogy nem kellett veszekedéseket és dührohamokat kapnia, mert a csendes terror sokkal kifizetődőbb volt. Az évek során nem egyszer alkalmazta, nem kevés sikerrel.

- De, teljes mértékben. - helyeselt Roxan, csakhogy a férfi átlátott rajta. A nő azt mondta, amit Eric hallani akart.

- Akkor miért volt Jenna kuncsaftnál? Megmondtam, hogy nem adhatjátok másnak, rajtam kívül senki más nem kaphatja meg! – mérgesen sziszegte a készülékbe, akárcsak egy mérges csörgőkígyó.

- Honnan? – Roxan elhűlve vette tudomásul, hogy a férfi előtt nincsenek titkok.

- Az nem a te dolgod! De tudni akarom, ki volt az illető! Most! – erélyes parancs egy cseppet sem állt távol Eric-től, s egyre jobban élvezte a helyzetet, mivel gondolatban már a következő lépésnél járt.

- Eric – sóhajtotta Roxan. – Tudod, hogy nem mondhatok semmit. Köt az titoktartás! – visszakozott és hárított a nő, de valahol érezte a vesztét.

- Ez engem egy cseppet sem érdekel. Ti semmibe vettetek, most én is így teszek. Köpök a titoktartásra. És közlöm veled, és rajtad keresztül üzenem Cordelia-nak, hogy Jenna felmond. Ma volt az utolsó megbízása. Elengeditek egy tisztességes végkielégítéssel, különben nagyon csúnyán el tudok veletek bánni.

- Eric, mikor jutottunk el odáig, hogy bennünket fenyegess? Pont minket?

- Pont tőletek nem vártam volna, hogy megszegjétek a megállapodást. Úgyhogy ki vele, ki volt az a féreg?

- Mit tett, hogy ennyire a bögyödben van? Vagy tényleg ennyire piszkálja az egód, hogy másnak is sikerült megfektetnie a nődet?

- Vigyázz a szádra, Rox!

- Mert, ha nem?

- Mindketten tudjuk, hogy nem viccelek. Másrészt tőletek többet vártam, mikor süllyedtetek le odáig, hogy hagyjátok a lányaitokat megerőszakolni?

- Mi? Nem! Kizárt!

- Pedig a tények egészen mást mutatnak. Jenna könnytől átitatott arca, tépett és megcibált kinézete, sőt a reszkető mivolta sem arról tanúskodott, hogy annyira élvezte volna a dugást.

- Sajnálom.

- Késő bánat.

- Nem tudtam, hogy ez lesz. Cordelia sem. Higgy nekem!

- Elhiszem, akkor sem hagyom ezt szó nélkül, csakhogy tudd!

- Jackson. Jackson Sanders az, akit keresel. Jelenleg a Royal Grand-ben van.

- Végre! De ezzel még semmi sincs lejátszva, Jenna-nak pedig mostantól kezdve semmi köze hozzátok.

- Ez nem így működik.

- De igen, ebben az esetben így fog! Szóval rohadt gyorsan beszéld meg Cordelia-val, ha akadékoskodna, akkor irányítsd hozzám! Aztán mielőbb rúgjátok ki Jenna-t, még ma, és ha nem így lesz, akkor ezt a beszélgetést kellemes előjátéknak fogod ahhoz képest érezni, amit garantálok nektek. – azzal a férfi kinyomta a telefont, és előre szólt David-nek. – Változott a terv, először a Royal Grand-hoz megyünk. Van még egy kis elintézni valóm ott.

- Igenis, Mr. Packer! – David azzal lehúzódott a kanyarodó sávba, majd jobbra kanyarodva a kért irányba indult.

***

Rettentően megleptek Eric heves szavai és a csókja már-már mindent feledtetett. Már tényleg biztonságban éreztem magam, de erre be kellett dobnia anyám váratlan látogatását. – Hogy a fenébe került oda? – tettem fel magamnak a kérdést, de rövidesen, mint jeges víz, ért a felismerés. – Ezért akart a hotelbe menni! – nyögtem fel, mikor a bejárati ajtóhoz értem. A kulcs nehezen csörrent a kezemben. Lassan nyitottam az ajtó, hogy még az utolsó pillanatban is erőt gyűjtsek. Mikor beléptem, anya idegesen le és föl járkált a nappaliban, észre sem vette, hogy megérkeztem.

- Anya? – szólítottam meg, hogy végre észre vegyen. Felkapta a fejét, és most először életemben undort láttam az arcvonásaiban, mikor rám nézett.

- Igaz ez? – szegezte nekem a kérdést. – Igaz az, amit az a férfi állít?

- Mire gondolsz? Mert így nem tudom. – próbáltam puhatolózni, mit tud és mit nem.

- Képes vagy a szemembe hazudni. – dohogta egyre dühösebben. – Ezek szerint minden szava igaz volt, annak a mocskos alaknak. Hát tényleg eladtad magad. Rád sem ismerek. Az én lányom, aki olyan megfontolt és okos volt mindig, most eladta magát egy nős férfinak. Nem vagy más, mint a szeretője, sőt annál is rosszabb, mert a kitartottja. Vagy akkor áruld már el, mit akar az jelenteni, hogy üzleti alapú a megállapodásotok van? Szólalj meg az fene egye meg! Vagy szégyelled, hova jutottál? – úgy darálta a mondanivalóját, hogy még időt sem hagyott ahhoz, hogy szóhoz jussak.

- Nem hazudtam. – szólaltam meg halkan. – Sosem tettem, csak nem avattalak be a legapróbb részletekbe.

- Akkor itt az ideje! Ki vele, hallgatlak! – csípőre tett kézzel várta, hogy beszéljek. Egyre nagyobb nyomást éreztem a vállaimon, a torkom összeszorult és alig kaptam levegőt.

- A francba! – fakadtam ki végül, mert már nem bírtam tovább. – Igen, Eric szeretője vagyok. De még csak nem is szeretem. Minden csak a pénzről szól. Fizet, akárhányszor lefekszem vele. – s mint egy bomba, úgy robbant ki belőlem a vallomás.

- Hogy mit mondtál? – anyát sokkoltam a szavaimmal, s szinte egyik pillanatról a másikra lett fal fehér.

- Hallottad. Tessék elmondtam és Eric az igazat mondta neked is. – mintha megkönnyebbültem volna, ahogy végre valahára ki mertem mondani hangosan. – Szexpartnerek vagyunk.

- Undorító dolgot tettél! Rád sem bírok nézni. – egyből el is fordította a fejét. – Legalább azt áruld el, miért tettél ekkora őrültséget? Miért kellett?

- Ez is csak egy munka. Kiválóan fizet.

- Rád sem ismerek, mikor lettél ilyen? Mi történt veled? Teljesen tönkre tette a nagyváros!

- Semmi köze nincs ennek a nagyvároshoz! Otthon is ugyan úgy dolgoztam, hogy némi pénzt össze tudjak kuporgatni. Hát itt is ugyanezt csináltam! Két állásom is volt, és éppen csak elég volt. Rose is ugyan úgy dolgozott, csak neki nagyobb szerencséje volt. Találkozott egy rendes pasival, és nemcsak szerelmet, hanem munkát is kapott. Csakhogy elfogyott a pénzünk, kis híján kitettek bennünket itten, és sürgősen kellett a pénz.

- Akkor miért nem kértél segítséget? Miért nem kerestél minket?

- Mert örökké nem kérhetek segítséget. Örökké nem függhetek tőletek. Eldöntöttem, hogy egyedül fogok boldogulni, mikor eljöttem otthonról. Ehhez tartottam magam.

- És azzal minden megoldott, hogy kurvának álltál? A sok férfi megaláz, kihasznál, majd eldob. Hát ez lenne az o remek ötlet, hogy egyedül boldogulsz a világban? Mert akkor gratulálok és soha többet látni sem akarlak!

- Nem így terveztem én sem, elhiheted. Roxan figyelt fel rám, munkát ajánlott, azt hittem, hogy valami más lesz. Néhány vacsora, rendezvény, vagy ilyesmi. DE belebotlottam Eric-be, aki azonnal akart magának. Különben is Eric az első és egyetlen partnerem legfőképpen azért, mert nála nagyobb irányítási-, hatalmi-, birtoklási vággyal rendelkező pasit még nem hordott hátán a föld.

- Azt hiszed, hogy nekem ettől könnyebb? Mert akkor rohadt nagyot tévedsz! Amit eddig éreztem, az semmi ahhoz a csalódáshoz képest, amit most érzek. – azzal otthagyott. Szó szerint a szobába törtetett és vadul pakolászni kezdett.

- Anya, várj már! Most meg hova indulsz? – nagyot fújtam, és próbáltam lehiggadni.

- El innen. Haza! – hátra sem fordult, csak a táskájába szórta a holmiját. – Majdcsak elcserélik a jegyem egy korábbi járatra.

- Anya, kérlek! – meg akartam állítani, azonban nem hagyta magát.

Nem sok kellett ahhoz sem, hogy egyszerűen ellökjön magától. Rám sem nézett, vagy ha elkaptam a pillantását az egy cseppet sem volt kedvező. Haragot, szemrehányást és még undort is mutatott. Túlságosan felzaklatott állapotban volt ő is, és én is. Hiába próbáltam érvelni, megmagyarázni, semmi sem hatotta meg. Azt hiszem, ezzel a vallomással, amit tulajdonképpen kicsikart belőlem olyan távol löktem magamtól, amennyire csak lehetséges. Még azt sem hagyta, hogy segítsek a csomagjával, pedig szüntelenül kérleltem, hogy nem menjen, azonban hajthatatlan volt és még csak vissza sem nézett. Taxit fogott, s távozott.

Hirtelen zúdult rám az egész nap terhe, s úgy éreztem, összeroppanok. S mindössze csak annyit tudtam, hogy a nappaliban a földre rogyva utat engedjek a könnyeimnek. Persze mindhiába vártam a feloldozást, nem érkezett meg. Ellenben a telefonom megszólalt. Felkaptam a fejem, s egy pillanatig bíztam abban, hogy anya meggondolta magát, de rájöttem, ez teljesen naiv ötlet. A második lehetőségként Eric jutott eszembe, talán képtelen lettem volna teljesíteni a kívánságait, de a közelsége sokat segített volna. Buzgón kutattam a telefonom, melyen végül egy harmadik név állt.

- Roxan? – megköszörültem a torkom és emberi hangot próbáltam kipréselni magamból. – Segíthetek?

- Jenna, rövid és gyors leszek: ki vagy rúgva! – azt hittem, rosszul hallok.

- Mi? – kérdeztem vissza teljesen értetlenül.

- Többet nem dolgozol nekünk. – válaszolt gyorsan.

- Ha Jackson miatt, azt sajnálom. Nem így akartam.

- Lényegtelen. Ezen már nem változtatunk! Valamelyik nap gyere be a részedért! – Roxan meg sem várta, mit lépek. Kinyomta a telefont köszönés nélkül. Míg telefonnal a kezemben és roppant tanácstalanul bámultam magam elé, hiszen teljesen visszájára fordult ez a mai nap.

***

Elsey-t egyre jobban nyomasztotta az indulás és a visszatérés a férjéhez. Minden egyes porcikája erősen tiltakozott ez ellen. Míg Chad békésen az igazak álmát aludta, addig a nő hol a plafont, hol pedig az ablakon beszökő fénysugarakat nézte. Nagyon nehezen tudott elaludni, mikor megtette sem a pihentető alvást kapta. Hánykolódott, forgolódott. Reggel kifejezetten fáradtan ébredt, mintha valaki a mosógépbe tette volna őt. Ráadásul mikor kimászott az ágyból, akkor a gyomra egy bukfenccel üdvözölte, s éppen időben kapta a kezét a szája elé, és így rohant a fürdőbe. Érkezését követően a becsapódó ajtó, illetve a gyomortartalom ürítésének jellegzetes hangjára ébredt Chad.

A férfi kissé tanácstalanul nézett körbe, mi történt. A szemeit dörzsölve bújt ki a kellemes habok közül. Alsónadrágot húzott, majd az elég aggasztónak tűnő hangok felé sietett.

- Édesem, minden oké? Mi a baj? - Egy-két percig fülelt, s várt, majd finoman kopogtatott az ajtón.

- Egy pillanat. – szólt vissza Elsey, míg feltápászkodott a vécékagyló mellől. A mosdóhoz lépett, hogy kiöblítse a száját, megmossa az arcát. Teljesen lesápadt, s talán még a kezei megremegtek. A törölközőbe temette az arcát, mikor hirtelen kapta tekintetét a tükörképére. – Nem, az nem lehet! – a törölközőt félre dobta és gyors számolásba kezdett.

- Elsey! Mi van már? Rosszul vagy? Hívjak orvost vagy valakit? Mondj már valamit! – türelmetlenkedett az ajtó előtt toporgó férfi. Elképzelni sem tudta, mi ütött a nőbe, hogy csak így bezárkózott a fürdőbe.

- Itt vagyok. – sóhajtott Elsey, mikor kilépett a fürdőből. – Az idegességet nem bírja a gyomrom. – motyogta zavartan, mert a rögtönzött számolásnak köszönhetően ideig-óráig megnyugodott. Bár azért teljesen mégsem tudta a lehetőséget kizárni. Azonban sehogy sem szerette volna, ha teljesül, mert akkor végképp keresztül húzza a saját számításait és a szerencsés ebben az esetben egészen biztosan Eric lenne.

- Nyugalom! – ölelte magához Chad Elsey-t. – Zuhanyozz le, addig rendelek valami könnyű reggelit, ami kíméli a gyomrod. Utána úgyis készülődnünk kell, hogy időben a reptéren legyünk. – a férfi egy csókot nyomott a nő homlokára és újtára engedte.

Valóban úgy lett, ahogy Chad eltervezte. A délelőtt első fele szinte kripta hangulatban fogyasztották el, mindkettőjük falatról falatra tuszkolta le az egyedi, s minden kívánságnak eleget tevő reggelit. A pakolás alatt már kicsit többet beszéltek egymással, csakhogy mindkettőjük érezte a másikon a növekvő feszültséget, így nem firtatták a dolgot. Összepakoltak, felöltöztek, s már az ajtóban voltak, mikor a férfi magához ölelte Elsey-t.

- Nagyon szeretlek! Tudd, hogy így van és tarts ki! Szeretlek, és ki fogunk valamit találni! – eltökélten nézett Chad a kissé kétkedő nő szemébe. Tudta és érezte, hogy viszontszereti a férfi, viszont abban már kevésbé volt biztos, hogy egyhamar megoldódik a helyzetük.

- Szeretlek, én is nagyon! – motyogta Elsey a férfi szájába, mert annyit még engedélyeztek maguknak, hogy igazi szerelmes csókokat válthassanak.

A kijelentkezést követően egyenesen a reptérre tartottak, ahol egészen idegőrlőnek érezték az amúgy kötelező várakozást. Mindketten hosszasan töprengtek, bár mindenki a maga problémáján. Igyekeztek ugyanakkor fenntartani a látszatot is, hogy nem egymáshoz tartoznak, bár olykor egymáson felejtették a szemüket, de igyekezték egy mielőbb leplezni. Szinte egyszerre lélegeztek fel, mikor a hatalmas kijelzőn megjelent a járatuk száma és a beszállás megkezdésére a felszólítás. Egymás mellett, mint két idegen, úgy sétáltak végig a folyosón. A gépen, mikor egymás mellett elhelyezkedtek, akkor feltűnés nélkül fűzték össze ujjaikat. Mindkettőjük szíve nehéz volt, hiszen az élményekkel teli kalandjuk ezúttal véget ért. Vár rájuk New York.

Elsey szerette, sőt imádta a várost. Talán London után ez volt számára a második hely. Bár kétségtelenül Párizs is erősen élre tölt legfőképpen Chad-del eltöltött gyönyörű emlékek miatt. Hosszú volt az út, s egy részét pihenéssel töltötték mindketten, de ez alatt sem engedték el egymás kezét. Elsey már jobban érezte magát, bár valami ott lappangott benne. S tudta, ha ez így marad, akkor bizony nem kis bonyodalommal fog gazdagodni az élete. Talán egy piciny porcikája szerette volna, azonban az esze tudta, hogy nem most és nem így. Ezért inkább messzire hessegette ezt a lehetőséget. Lassan megérkeztek és a gép ereszkedni kezdett. Nem siették el a leszállást, türelmesen vártak, hiszen ez idő alatt is még kicsit húzhatták az elválást. Aztán a folyosón sétáltak egymás mellett, mikor Chad megtorpant, s Elsey-t magával húzva félre állt.

- Jobb lesz, ha most búcsúzunk. Itt nem vagyunk olyan feltűnőek, mint odakint. – lágyan cirógatta meg a nő arcát.

- Szeretlek. – suttogta viszonzásul Elsey, csókra nyújtotta a nyakát. Finom, édes búcsúcsókot leheltek egymás ajkára, majd elváltak egymástól.

Chad előre engedte Elsey-t, s így fél szemmel még figyelni tudta. Sokkal nehezebb volt az elválás, mint azt gondolta vagy éppen mutatta volna. Tartania kellett magát, legalábbis szerelme miatt, aki éppen az egyenruhát viselő férfihez lépett.

- David. – hibátlan egyenruhában szobrozott, pontosan betartva Eric utasításait.

- Üdv, ismét Asszonyom! Elvehetem a csomagját? – udvariasan köszöntötte a nőt, aki kecses fejbiccentéssel válaszolt.

- Nem is jött ki elém. – sokkal inkább volt ténymegállapítás, mint kérdés, de ki kellett mondania hangosan. – Ezért kellett hazarángatnia? – dünnyögte Elsey, míg a kint várakozó limuzin felé tartottak.

- Mr. Packer már várja önt, Asszonyom! – David próbálta a nőt lelkesíteni, de mindketten tudták, a másiktól függetlenül, hogy ez egy cseppet sincs így. Eric nagyon is élvezte, míg a felesége nem volt mellette és nem igazán várta haza, mint ahogy azt egy rendes férj teszi.

***