68. fejezet - The show must go on

Sziasztok,

meghoztam a folytatást! Jó olvasást!

Puszi,
ZoÉ

„Boldognak érzem magam. Minden tökéletes. Ahogy a fény megvilágítja az arcodat, vagy az ablakon beáramlik a szellő. Nem érdekel, ha több ezer ilyen pillanatom lesz még, vagy csak ez az egy, mert nem számít. Igen, így van, mert most ez a pillanat csak az enyém."

(Szerelem és más drogok c. film)

Robert

Los Angeles, 2012.05.13.

Óvatosan fordultam az oldalamra, bár szinte képtelenség volt Flóra közelébe férkőzni, mert párnákkal vértezte fel magát. Minden egyes alkalommal kuncogva figyeltem a ténykedését, amit sosem díjazott. Tudtam, hogy ez azért szükséges, hogy még kényelmesebb legyen a fekvés. Csakhogy így ellehetetlenítette, hogy akárcsak megöleljem.

Csupán annyi lehetőségem maradt, hogy a hajnali fényekben a szemem legeltethettem rajta, s így csak még jobban csorgott a nyálam. Azok a duzzadó halmok olyan igézőek voltak, vagy csak selymes bőrét a csókjaimmal halmoztam volna el. Azonban nem lehetett, az orvos megmondta. Mindkettőnknek nehezünkre esett megbirkózni a másik iránti vággyal, mikor az egy pillanat alatt felemésztővé tudott válni.

Mozdulatlanul feküdtem, s kitartóan a mellettem szuszogó szerelmemet figyeltem. Kissé már zsibbadtak a tagjaim, de nem igazán akartam megmozdulni. Pedig már kora hajnalban megébredtem, azóta viszont nem sikerült visszaaludnom, amit tulajdonképp nem is bántam. Hiszen így még tovább csodálhattam Őt. Az elmúlt napokban kifejezetten rosszul aludtam, minden apró rezdülésre vagy neszre kipattantak a szemeim, és csak nagy nehézségek árán sikerül jobb esetben visszatérni az álmok földjére. Most sem volt másképp, hajnalban Flóra mocorgására felébredtem, mostanában Ő is kifejezetten rossz alvó volt. Nehezen találta meg a helyét az ágyban, egyre többször fájt a dereka, a háta. Ugyanakkor a két növekvő apróság sem kímélte az anyukájukat. A két kis pocakmanó egyre élénkebben rúgkapálták, amit élvezettel figyeltem.

Ahogy Flóra emelkedő és süllyedő mellkasát figyeltem, egyre inkább hatalmába kerített a legyőzhetetlen vágy. Mozdulnom kell, még mielőtt késő volna. A lehető legóvatosabban másztam ki az ágyból. S ahogy mostanában többször, most is a futás mellett döntöttem. Egyrészt a felesleges energiáim le tudtam vezetni, másrészt tettem valamit az egészségem megőrzéséért. Nem gondoltam, hogy sokáig leszek távol, csak addig, míg Flóra fel nem ébred. Gyorsan magamra kapkodtam az edző cuccom.

Csendben osontam végig a házban, majd az udvarra kiérve nyújtani kezdtem. Némi hajlongás, lábnyújtás után nekiindultam a kitűzött távnak. Úgy gondoltam, hogy most bőven elég lesz egy rövidebb szakasz, mégpedig az utca végéig meg vissza. Már az első pár lépésnél éreztem, ahogy az oxigén elönti az agyam, s a gondolatok vadul cikázni kezdtek. Még mindig nem tudtam eldönteni, mi a fenét csináljak. Steph folyamatosan rágta a fülem a cannes-i út miatt, s Flóra is bíztatott, hogy ezért megdolgoztam és ott a helyem.

- De hogy a fenében mehetnék el, ha Flórát pedig itt kell hagynom? – kérdeztem magamtól. Féltettem őket annyira, hogy egyáltalán nem akartam csak úgy lelépni egy egész hétre. Ez alatt bármi történhet velük, s soha nem bocsátanám meg magamnak, hogy akkor nem voltam mellettük.

Észre sem vettem, de már vissza is értem a villához. Zihálva lassítottam le, majd a bejárati ajtó előtt a térdeimen támaszkodva próbáltam összeszedni magam. Folyt rólam a víz, a pólóm már teljesen rám tapadt. Jó néhány mély levegőt vettem, hogy mielőbb normalizálódjon a légzésem. Miután ez megtörtént lassan sétáltam a bejárati ajtóhoz. Amint beléptem a házba elsőként a cipőmtől szabadultam meg. Majd semmi mással nem törődve a hálószoba fele tartottam. Látni szerettem volna Flórát, csak hogy a hűlt helyét találtam ott. Körülnéztem a szobába, a fürdőbe, de nem volt, majd a konyha felé siettem.

- Jó reggelt, Rosa! – köszöntöttem a reggeli készítésén fáradozó házvezetőnőt. – Flóra hova tűnt?

- Jó reggelt, fiam! – mosolyodott el Rosa. – A teraszon van. – már lendületesen haladtam a megadott irányba, csakhogy váratlan megjegyzés állított meg. – Rob, nincs jó kedve… - bólintottam, s kiléptem a teraszra.

- Jó reggelt, Szépségem! – közelítettem hozzá. Meg szerettem volna csókolni, de elhúzta a fejét. – Kicsi, mi a baj? Rosszul aludtál? – próbáltam kedvesen közeledni felé, de nagyon úgy tűnt, nem kér belőlem.

- Baj, ugyan. - flegma stílusára rá sem ismertem. – Mi baj lenne? Jah, várj már tudom is… Leléptél úgy, hogy még egy rohadt cetlit sem hagytál, hol a fenében vagy?

- Kicsim, csak futottam egyet… - újra megpróbáltam a karjaimba zárni, de nem hagyta magát. S mivel a sokadik próbálkozásom sem járt sikerrel elborította az agyam az indulat. – Mi a fene ütött beléd? Emiatt a hülyeség miatt nem hagyod magad, hogy megcsókoljalak? Tudod mit, nem kell! – mikor kimondtam már akkor megbántam minden szót, de már nem szívhattam vissza.

Hátra arcot vágtam, s inkább a fürdőbe trappoltam. Voltak Flórának rossz napjai, ezek a hangulatingadozások egyik pillanatról a másikra jöttek. Eddig tényleg mindent megtettem érte, de most ma valahogy nekem sem volt több türelmem és csak úgy kibukott belőlem. A fürdőbe érve letéptem magamról a ruhám és a sarokba szórtam. A zuhanykabinba lépve egyből megnyitottam a vizet, s lehunytam a szemeim, hogy a fejem a csap alá tartsam. Bíztam benne, hogy a víz mindent kiűz majd a fejemből. Mérges voltam, leginkább magamra és ennek levezetéseként egy jó nagyot csaptam a csempére is. Majd megtámaszkodtam és hagytam, hogy a víz hadd tegye a dolgát.

- Rob, miért vagyunk ilyen hülyék? – a hozzám elérő hanggal egy időben éreztem meg a puha ujjakat is a hátamon. Végigfutottak az ujjai, majd óvatosan hozzám bújt és a hasamon, s egyre lejjebb vándoroltak a virgonc ujjacskák.

- Mert ennyire szeretjük egymást, s nem bírjuk a másik nélkül. – fogtam le a kezeit, mert már csak a tudat is felizgatott, hogy itt van velem.

- Nagyon szeretlek. – suttogta el remegő hangon a hátamnak. Nem gondolkodtam tovább, hanem megfordultam, s két kezem közé fogtam az arcát. Éhesen az ajkaira borultam, hogy végre érezhessem az édes csókjait.

A hideg csempének dőlve, a ránk zuhogó víz alatt ízleltük egymást egyre szenvedélyesebben. Flóra egyre izgatóbban nyögdécselt bele a számba, de nem bírtam elengedni. Olyan nagyon vágytam rá, a szerelmére. Az ajkait a kecses nyaka követte, beborítottam a kényeztető csókjaimmal. Teljesen megfeledkeztem mindenről, majd egy pillanatra teljesen ledermedtem, mikor merev férfiasságomon éreztem meg kényeztető ujjait. Felemeltem a fejem, s a pajkos mosolyával találtam szembe magam. Elvesztem, ahogy megmozdultak rajtam a bilincsként körülölelő ujjak. Megremegtem, ahogy pillanatok alatt még jobban felhúzott. Flóra ajkait a mellkasomon, a kulcscsontomon vezette végig, míg játékát egyre mélyebbről felszakadó sóhajok, nyögésekkel díjaztam. Elégedett vigyorral nyugtázta az élvezetem, s a robbanás pillanatában forró csókot követelt, amit odaadóan teljesítettem.

- Szeretlek… - ismételgettem még egy kissé reszelős hangon. – De ne hidd, hogy ezt megtorlás nélkül hagyom…

- Csalódott lettem volna, ha nem így teszel… - huncutul villogó szemei egyből tettekre sarkalltak.

Megfordítottam Flórát a karjaim között. A háta szorosan a mellkasomnak feszült. A fejem a nyakába hajtottam, míg a kezeim szabad utat találtak a melleihez. A gyengéd masszás már megtette a hatását, megremegett a karjaim között és buján nyögdécselt. Aztán a kezem simogatva csúszott végig a testén, míg a lábai közé nem furakodtam. Ekkor már nemcsak nyögések, sóhajokat csalogattam elő Flóra torkából, hanem apróbb sikolyokat is. Elégedetten folytattam a simogatását, majd a belé merítettem az ujjaim. Élvezet hamar magával ragadta Flórát, a mellkasomra borult, s a karjait a nyakam köré fonta. Újabb és újabb csókokkal halmoztam el, de olyan felizgult állapotban voltam, hogy ennyi nem volt elég.

Elzártam a még mindig ránk zuhogó vizet, a kabinból kilépve törölközőkért nyúltam. A derekamra tekertem egyet, míg Flórára csak ráborítottam. Szerelmem a karomba emeltem, s a hálóig meg sem álltam. A buja élvezeteket mostanában elkerültük, de éppen itt volt az ideje, hogy a legnagyobb körültekintés mellett némileg adózzunk a szerelem oltárán. Egy cseppet sem siettem, sőt inkább hagytam Flóra irányítson. Olyan ismerős, mégis leírhatatlan élvezet volt újra érezni az összeforró testünket vagy éppen egy ütemre mozdulni a beteljesülésért. A gyönyörben pedig egymást ölelve hullottunk a párnák közé.

Kisebb hangzavarra kaptam fel a fejem, nagyon úgy tűnt, hogy a szeretkezés után jól elaludtunk mindketten. Flóra is a pillái alól lesett ki, mire fel kellett kuncognom.

- Szia, Kicsim! – nyomtam egy csókot a szájára, mire Ő is elmosolyodott. - Megnézem, mi történt odakint… Szerintem lassan öltözz fel!

- Csak ha nagyon muszáj.

- Igen, muszáj, mert még nem is ettél ma!

Boxert és pólót húztam magamra, meg mentet közben rángattam magamra a nadrágom. Éppen felöltöztem, mikor szembesültem a hangzavar forrásával. Leesett az állam, ahogy a csoportot figyeltem. Dülöngéltek a röhögéstől, természetesen a középpontban nem is lehetett más, mint Cosmo.

- Hát mégis addig mesterkedtetek, míg összejöttek az ikrek. – vigyorgott Cosmo teli szájjal. – Oh, édesem nem most kell szégyellősnek lenni… - Flóra puha kezeit a karomra csúsztatta.

- Fogd be, Cosmo! Majd megnézem, mekkora lesz a szád, ha veled közli Gemma, hogy apát csinál belőled!

- Hagyd csak Édesem, kár a szó rá! – legyintettem és magamhoz vontam Flórát. – Tudod, csak azért jár a szája, mert neki nem megy, ami nekünk simán összejött…

- Oh, Pattinson várd csak ki, míg kibújnak a törpék! Vajon akkor is ekkor lesz a száj?

- Fejezzétek már be! – lépett elő Sam, lecsillapítva bennünket. – Mi van cimbora nekünk már nem is örülsz?

- Sam, Bobby, Marcus, Tom. – sorra üdvözöltük egymást kézfogással és némi bordaropogtatással. – Cosmo, Gemma, Heiko, Teresa. – folytattuk a nagy összeborulást.

A nagy kavalkádban alig tudtam Flórára figyelni, aki igen elégedetten szemlélete az eseményeket. Valamivel később már terített asztal mellett beszélgettünk tovább, és nagyon olyan érzésem volt a titkon váltott pillantásokat elkapva, hogy ez megszervezett dolognak köszönhető a vendégsereg. Nem mintha bántam, hiszen ezer meg egy éve nem láttam a barátaim. S most minden kötöttség nélkül lazíthattunk. Rosa fenséges falatokkal kényeztetett bennünket. Aztán Flórát elragadták a lányok, mi srácok meg a terasz felé vettük az irányt.

- Hát srácok, minek köszönhetjük a látogatást? – puhatolóztam, mikor egy-egy sörösüveget nyomtam a haverok kezébe.

- Hát nem is tudom… - vakarta meg Tom a fejét hülyéskedve.

- Boldog szülinapot, te lökött! – mondták egyszerre és egyből koccantak az üvegek.

- Kössz srácok! – meglepetten pislogtam, mert nem számítottam ilyesmire.

- A Virágszálat illeti a köszönet, az Ő ötlete volt… - vonta meg a vállát Cosmo. – Egy jó bulit meg csak a hülye hagy ki! – erre aztán mindegyikünk felröhögött.

- Te Rob, tényleg lemondod cannes-i utad? – vetette fel Tom, nem is tudtam, ezt meg honnan tudja. – Ne nézz már így, nem az anyád szidtam!

- Te erről meg honnan? Ezt is Flóra kottyintotta el?

- Ne légy hülye! Mi, mármint a film, amiben játszom ugyanúgy jelölt a fesztiválon… Ott lesz a premier… és a változatosság kedvéért egymás ellen versenyzünk… - bökött oldalba Tom.

- Nyerjen a legjobb! – emeltem a söröm, majd egy jó nagy kortyot ittam.

- Akkor sem válaszoltál az eredeti kérdésre…

- A doki megtiltotta Flórának, hogy repüljön. Így nem akarom Őket magukra hagyni…

- Érthető, de Flóra keményebb csaj, mint gondolod. – Cosmo nem hagyhatta szó nélkül. – Különben is még odébb van a szülés… meg amúgy sincs semmi tervem az elkövetkezendő hetekre…

- Csak nem? – értetlenkedtem még egy kicsit, mert hirtelen túl sok információ ért egyszerre.

- De! Fogd már fel! – forgatták sorra szemüket a cimborák. – Flóra intézkedett… - leesett az állam Flóra eszességén.

- Nem maradt más választásom. – susogta az édes hang, miközben átölelt.

- Kösz, Kicsim! – csókra emeltem a fejét, miközben a körülöttünk állók éljenezve adták a tudtunkra a gratulációjukat.

Semmit sem tudtam erről az egészről, s mindent megszerveztek. Úgy tűnt mindenki be lett avatva. Az estét egy közös vacsorával indítottuk az elegáns étterem különtermében. Már a villánál is egy nagy csapat verődött össze, de mikor Flórával utolsóként megérkeztünk az étterembe, még nagyobb meglepetésbe volt részem. A szüleim és néhány nagyon kedves munkatársam is jelen volt. Mikor kinyílt előttünk az ajtó egyszerre köszöntött fel a színes tömeg.

- Nagyon boldog szülinapot, Édesem! – fordított magával szembe Flóra s szerelmes csókkal köszöntött fel. A fenséges csókjával nem bírtam betelni. S nála szebb ajándékot nem is remélhettem..

- Boldog születésnapot, kisfiam! Legyetek nagyon boldogok! –anya a meghatottság könnyeivel küszködve ölelt magához.

- Gratulálok, fiam! – apa férfias kézfogással és bordaropogtató öleléssel bíztatott.

 A gyerekkori cimborákat, Steph és Derek, majd pedig a kollégák sora követte. Teljesen magukkal sodortak az események. Életemben ennyiszer nem ölelgettek meg és pusziltak össze. De kifejezetten tetszett, hogy a középpontban vagyok. Ezt egyáltalán nem tragédiának vagy éltem meg, egy darabig Flóra mellettem volt, majd Ő is elvegyült. A múló percekkel később azért olykor felé pillantottam, hogy tudjam, merre van, vagy éppen kivel beszélget. Sugárzott a boldogságtól, s ettől én is kicsattanó formában éreztem magam. Legnagyobb megelégedésemre anyával barátian csevegtek, sőt anya somolygása kifejezetten pozitív véleményről árulkodott. A vacsora fogásai a kedvenceimből lettek összeválogatva, és a torta egy igazi különlegesség volt. Ugyanakkor gyerek sem vagyok már, mégis ajándékokkal halmoztak el. Már kifejezetten kezdett Flóra hiányozni mellőlem, mikor végre mellém ért. Egyből a derekát elkaptam, s míg meg nem csókoltam nem éreztem jól magam.

- Olyan büszke vagyok rád! Semmit sem sejtettem, te pedig ilyen nagyszerű meglepetéssel készültél… - suttogtam bele a szájába. – Jól érzed magad? Nem vagy még fáradt?

- Élvezem az estét, és hogy boldog vagy. – apró puszit nyomott a számra. – Hidd el, mindenre gondoltam! Nehéz lesz egy egész hetet nélküled eltölteni, de nem lesz semmi baj!

Flóra szavai visszhangoztak a füleimbe, míg a csomagomat erősen markoltam. Dean törte nekem az utat, míg több százan vettek körbe és folyamatosan. Mindenki kiabálva próbálta a tudtomra hozni a kérdését, melyekre választ vártak. Csakhogy Flórán és a kicsiken kívül semmi másra nem tudtam gondolni. A repülőút és az átszállások is zökkenőmentesek voltak, persze a paparazzikat leszámítva. Még éppen csak megérkeztünk a francia Riviéra repterére, de legszívesebben fordultam volna vissza. Már most hiányzott, nagyon hiányzott Flóra. De tudtam, hogy nem történhet vele semmi baj. Csodálatos volt az elmúlt hét, melyet boldog szerelemben töltöttünk el. Sok-sok szerelmes pillanatot rögzítettem az elmémben, hogyha lehunyom az elkövetkező magányos hét alatt, akkor minden megelevenedjen. Azonban a feladataimmal és kötelességeimmel is tisztában voltam, s meg szerettem volna mutatni a világnak, hogy igen is több van bennem, mint azt hinnék.

- Komoly színész vagyok, eltökélt és kitartó, melyet itt és most be fogok bizonyítani!

„A legszebb percek azok, melyeket szeretetteljes aggódó várakozásban töltöttünk el. Ennek minden részecskéjét féltő gonddal számoljuk meg, mint szívverésünk apró ütemeit, ha lázban ég a testünk. A közömbös órák jeltelenül suhannak tovább. (…).

Álmodjál tovább, és ápold álmaidat, valóra fognak válni!"

(G. Hajnóczy Rózsa)

67. fejezet - The show must go on

Sziasztok,

bocsi a késésért, de itt a fejezet. Előbbre gondoltam, csakhogy sikerült lebetegednem. Remélem, azért élvezhető lett és komiztok!

Jó olvasást!

Puszi,

ZoÉ

„Sosem az előttünk álló kihívások jelentik a valódi problémát. A probléma az, ha nem hisszük el, hogy le tudjuk küzdeni ezeket. A kétségeink, démonaink, korlátaink legyőzésének kulcsa, ha bizonyosak vagyunk benne, hogy azt tesszük, amit kell. Ha bizonyosság van bennünk, akkor nemcsak képesek vagyunk rá, hanem meg is csináljuk.”

(Yehuda Berg)

Flóra

Los Angeles, 2012.05.01.

Friss gyümölcs majszolása közepette telepedtem le a pult mellé. Boldog mosollyal simítottam végig a gömbölyödő pocakomon. Felfoghatatlan módon rohant az idő, ahogy egymást követék a napok, a hetek és a hónapok. Elszáguldottak mintha múló percek lennének.

Az elején tényleg megijedtem, hiszen a rossz emlék még mindig kísértett. Apró félelem lakozott a szívemben, de rá kellett jönnöm, hogy ezúttal minden más lesz. Ebben pedig minden egyes nappal egyre biztosabb lettem. Nem voltam egyedül, sőt egy hihetetlen pasi volt mellettem. Rob szerelmi vallomását minden alkalommal megismételte akárhányszor csüggedni akartam. A szerelme, a támogatása mérhetetlen erőt adott nekem. S akkor még az apró gesztusokra nem is gondoltam, melyekkel meglepett. Azok a finom csókok, melyekkel minden reggel köszöntött engem és a babákat. Ragaszkodott minden vizsgálathoz, hogy elkísérjen. Szinte csüngött a doktor minden egyes szaván, aztán szóról-szóra mindent betartatott.

- Hmm… Micsoda finomság? – hallottam meg a hátam mögül az igéző hangot. – Hát, ha tudom, mi vár rám, akkor nem alszom ilyen sokáig. – Rob a hátamhoz simult, s az orra hegyével a nyakam cirógatta. Izgató játékba kezdett, s minden porcikám beleremegett.

- Farkas éhség? – nyögtem fel, amint a nyelvét is megéreztem. – Már tudom, hogy a babák honnan örökölték… - felnevetett, és még közelebb húzott magához.

- Van is egy ötletem, mi tudná csillapítani az éhségem… - buja hangon susogott a fülembe, míg a keze simogatva csúszott az egyik mellemre. Az utóbbi időben jóval érzékenyebbek voltak, minden érintést sokkal intenzívebbnek éltem meg. Arról nem beszélve, hogy egyre jobban megduzzadtak Rob legnagyobb örömére.

- Akkor hajrá, Mr. Pattinson… - lassan fordultam felé. Próbáltam csábító lenni, bár a nagy pocakommal egyre nehezebben ment. Érzéki, mély csókot váltottunk. Lassan minden egyes érintést vagy csókot kiélveztünk, mikor is Rob matatni kezdett a pulton.

- Jobb lenne, ha kényelmesebb helyen folytatni… - motyogta bele a számba, de egyszerűen képtelen voltam elválni tőle. S inkább újabb csókot kezdeményeztem.

- Jaj, te telhetetlen nő! – óvatosan felemelt a karjaiba. – Valld csak be! Végig ez volt a célod! – dallamos hangja csupa vidámságról és valami pajkosságról árulkodott. Erősen kapaszkodtam a nyakába, szorosan hozzá bújtam. Mélyeket szippantottam az ismerős illatából.

Már égtem a vágytól, ahogy mostanában szinte mindig, ha Rob a közelemben volt. A hálószobába lavíroztunk, és édes csókok közepette heveredtünk le a párnák közé. Imádtam a gyengédséget, mellyel Rob kényeztetett, de egyúttal lassan őrületbe is kergetett. Epedve vártam az egyesülés mámorító pillanatát, azonban szerelmem másképpen gondolkozott.

- Gyönyörű vagy! – éhes szemeit végigfutatta rajtam. A könnyed ruhaanyagot pillanatok alatt tűntette el rólam. A kezeit, az ajkait vagy éppen a nyelvét éreztem szinte mindenhol a testemen.

- Rob, gyerünk… Rob… - nyöszörögtem a kéj hullámai miatt.

- Szeretlek! – a szerelmi vallomását csókkal pecsételte meg, és ezt a pillanatot választotta, hogy mélyre merüljön. Lassú tempóján egyáltalán nem akart változtatni, pedig igyekeztem erre ösztönözni. Aztán egyre jobban kapkodtam a levegőt, mert a mámor teljesen magával ragadott. Rob utolsó, és valamennyivel erőteljesebb lökésével adta meg a beteljesülést. Egymás karjaiba roskadva pihegtünk, míg Rob kezei folyamatosan cirógattak.

- Rob? – a pilláim alól néztem fel.

- Csak nem repetát szeretnél? –csibészes mosollyal borult az ajkaimra, élveztem a nyelve játékát.

- Nem, vagyis de… De nem bírom kiverni a fejemből azt a tál gyümölcsöt… - megnyaltam a szám, mert szinte újra éreztem az édes ízeket.

- Mondtam már, telhetetlen nőszemély vagy! – Rob egy csókot lopott, majd a boxerért nyúlt. Felkapta, és a konyha felé sétált. Pár pillanattal később már újra mellettem volt.

- Szóval… mit érdemel a hősöd? – pajzánul cirógatta meg a fedetlen bőröm, s egyből pattogtak azok a bizonyos szikrák.

- Galád csábító… Meg akarod állítani a szívem? – csaptam egyet a vállára, mert a szemei szinte hipnotizáltak. Rob mellém térdelt, és egy lédús epret emelt a számhoz. Mohón kaptam utána. Engedet, hogy elmajszoljak egy falatot, majd a levével összekent, s a bőrömről szopogatta le.

- Ez valami fenséges! – újabb és újabb gyümölcsökért nyúlt, míg a tál ki nem ürült. Csakhogy az izgató játék, és az újabb kielégülést követően szinte ragadtunk, így a közös fürdést választottuk programnak. A kádban már csak heverésztünk, mert minden energiánkat felemésztette az előbbi játékaink.

- Remélem a cannes-i lakosztályban is valami hasonló méretű kád lesz… meg ágy… - apró puszikat nyomott a nyakamba.

- Arra én is nagyon kíváncsi leszek… Meg a filmedre, és biztos vagyok benne, hogy nyerni fogtok… - csupa izgalommal teltek meg a gondolataim. Nemcsak az utazás, hanem Rob közelgő születésnapja miatt. Némi meglepetéssel készültem, ami egészen jó úton haladt, és szerelmem semmit sem sejtett, legalábbis nem árulta el magát.

- Mit forgatsz a fejedben? – az ujjainkkal játszott, hol összefűzte, hol megcsókolta azt.

- Már nagyon várom… - félig hátra fordítottam a fejem, így szerelmes csókkal köszöntöttük egymást.

Az egész napot és az éjszakát is együtt töltöttük. A következő nap viszont még több izgalmat tartogatott. Bár nem egészen úgy alakultak a dolgok, mint terveztük. Rob-nak délelőtt Stephanie-hoz kellett bemenni az irodába, viszont én nem szerettem volna vele menni. Ha így teszek, akkor csak elvontam volna a figyelmét.

- Kicsim, az vizsgálatra odaérek! Megígérem! – egy gyors csók után elviharzott.

Átöltöztem, és hirtelen ötlettől vezérelve a kocsihoz sétáltam. Úgy gondoltam, hogy a vizsgálat előtt még elintézek pár dolgot a meglepetéshez. Teljesen elgondolkodva nyitottam az ajtót, mikor az ismerős hang ütötte meg a fülem.

- Most komolyan, muszáj ezt? – megpördültem és farkasszemet néztem Ryan-nel. – Hova készültél?

- Szerinted? – tártam szét a kezeim előtte. – Egyedül úgysem engedsz el. – beletörődően dobtam a kezébe a kulcsot.

- Rob utasítása. Tudod, hogy aggódik érted, vagyis értetek…

- Hát persze! DE a vigyorod tűntesd el!  – forgattam meg a szemeim, és közben nagy nehezen bemásztam a hátsó ülésre. Már óriásinak éreztem magam. Ma egészen pontosan olyan voltam, mint egy bálna. - Mert mindent az utasítása szerint csinálsz? – fintorogtam, mikor Ryan beült előre.

- Ha meg akarom kapni a fizetésem, akkor igen. – kacsintott rám.

Tudtam, hogy nemcsak pénzről van szó. Fintorogva gondoltam arra, milyen felemelő érzés úgy közeledni, hogy Ryan a sarkamban álladóan. A testőr fogalma nem volt ismeretlen számomra, főleg a Robbal töltött idő alatt ismerkedtem meg eme szakma fortélyaival. De Dean és Ryan között volt egy hatalmas különbség. Dean-t bírtam, míg Ryan-t már egyre kevésbé.

- Hova menjünk? – nézett hátra, mire megvontam a vállam, mert így elment mindentől a kedvem. – Ne duzzogj!

- Várj csak! Ha már nem leszek terhes, el foglak gyepálni!

- Mindenképpen, már alig várom azt a versenyt! – kacsintott rám. Nem hitt el, hogy tényleg éjszakai versenyek üdvöskéje voltam.

- És ha Rob megtudja? – gonosz vigyorra húztam a szám.

- Szerintem nem fogja, mert akkor nemcsak én, hanem te is nyakig benne lennél a szószban…

- Ryan, Ryan… Valamit elfelejtesz, én könnyűszerrel megúszom… - élveztem, hogy húzhatom az agyát, ez tökéletes elégtétel volt. – Most pedig irány egy joghurtos, mert az emlegetett szósztól összefutott a nyál a számba…

- Igen is, főnök! – elégedetten vettem tudomásul, hogy ezt a meccset megnyertem.

A hideg finomság szopogatása közben várakoztunk a folyosón. Hiába volt időpontom egy sürgős eset közbejött és a doktor elsietett. Nem is bántam, mert még Rob sem került elő. Egy icipicit kezdtem aggódni, mivel máskor nagyon is figyelt az időpontokra és sosem késesett.

- Nyugi, itt lesz! – biztatóan nézett rám Ryan. Aztán végre az emlegetett is befutott.

- Szia, Szívem! Sziasztok, Pocakmanók! – Rob gyengéd csókkal üdvözölt, míg a tenyerét az igencsak gömbölyű pocakomra illesztette. – Siettem, ahogy tudtam, de látom pont időben jöttem…

- Szia! – próbáltam Robhoz bújni, de a hasam nem igazán engedte. – Kicsit várnunk kell, Dr. Addison-nak el kellett rohannia.

- Gyere, üljünk le! Ne ácsorogj itt!

- Rob, ne csináld! Terhes vagyok, nem sérült vagy beteg… Különben is miért uszítottad rám Ryan-t?

- Érzékeny, sérülékeny vagy és szeretetném, hogyha semmi bajotok nem esne! Aggódom értetek!

Már szólásra nyitottam a szám, mikor Dr. Addison megérkezett. A műtős szerelésében volt, ami nem nagyon tetszett, bár a hófehér köpenyétől jobb volt. A szokásos kérdések után elhelyezkedhettem a vizsgálóasztalon, ami nem volt már olyan egyszerű, mint az előző alkalmakkal. Rob segített, majd szorosan mellém állt, és a kezemet fogta.

Először a hideg zselé következett, majd pedig egy szempillantás alatt a monitoron megláthattuk manócskákat. Az egyik baba nagyon is aktív volt, míg a másik nem igazán. Dr. Addison hümmögő hangja sem túl sok jót ígért.

- Gratulálok, most már bizonyos vagyok benne… egy kisfiú és egy kislány…

- De ugye minden rendben van velük? - erősen kapaszkodtam Rob kezébe.

- Igen, bár a kicsi fiú nem szerencsésen helyezkedett… Így nem maradhat, mert a végén a köldökzsinórt magára tekeri…

- Mit tehetünk, hogy ez ne következzen be?

- Mindenképpen nyugalomra lenne szüksége Flórának. Szigorú ágynyugalom… Semmi megerőltető… Nos, nemcsak a cipelésre, emelésre vagy a mindennapi dolgokra gondolok, hanem a szeretkezést is mellőzniük kell…

- Rendben, megtesszük! – Rob eltökélten válaszolt, s az elszántság fénylett a szemeiben. – Ez akkor azt jelenti, hogy a repülés is kimarad?

- Pontosan, még véletlenül se…

Nagyon letörve hagytam el a rendelőt. Teljesen magamba roskadtam és már most rémeket láttam. A gondolataimba feledkeztem, s még Rob szólongatására sem feleltem. Nem tudtam, valami fojtogatta a torkom, és képtelen voltam egyetlen hangot is kiadni. Csendben masíroztam be a házba, egyenesen a hálóba. Az ágy szélére ültem, és töprengtem. Zakatoltak a gondolataim, és sehogy sem tudtam megnyugodni. Csak egyetlen dolog tudott volna, viszont Rob valahol lemaradt.

- Rob… Rob… - szólongattam, de nem felelt. Végül a dolgozóban találtam rá, éppen bőszen telefonált.

- Sajnálom, de nemet kell mondanom. – hirtelen még levegőt is elfelejtettem venni. – Vajon kivel beszél?

- Nem! – jelentette ki határozottan, majd félre dobta a telefont.

- Rob, mi történt? - akaratlanul is megremegett a hangom. Nyugtatóan simogattam a pocakom.

- Jól vagy? Valami baj van? – egyből felém kapta az aggódó tekintetét.

- Nem. –ráztam meg a fejem. De egyre jobban szúrtak a szemeim és összeraktam a dolgokat. – Nem akarsz elmenni? De hiszen ezt mindennél jobban vártad!

- Pontosan. – egyszerű és lényegre törően mondta ki a választ. – Vártam! - Nagyot nyeltem, s minden erőmet összeszedve tettem fel az utolsó, mindent eldöntő kérdésem.

- Miért?

- Mert te és a kicsit vagytok a legfontosabbak! Mindennél fontosabbak vagytok! Te – csókot nyomott a számra. –Deborah Anna és Zachary Flynn Pattinson… - meghatódottságtól elhomályosult tekintettél néztem Rob kék szemeibe. – Megtaláltam a listádat… S ha már eddig nem is jutottunk dűlőre, most végre sikerült…

- Deborah Anna és Zachary Flynn Pattinson… - suttogtam el a csodaszép neveket, majd Rob mellkasához bújtam. Átölelt és csak élveztem a pillanat varázsát.

„Van egyfajta tűz és indulat, melyet nem a pillanat varázsa fűt, nem az érzékek és a kíváncsiság, nem az önzés és a becsvágy szítanak, nem, van egyfajta végzetes parázslás az emberi életben, melyet nem oltanak el megszokás és unalom, nem olt ki a beteljesülés, sem a kacér kíváncsiság, nem tud eloltani a világ, igen, mi magunk sem tudunk eloltani.”

(Márai Sándor)

Csemege a 67. fejezethez...

„Sosem az előttünk álló kihívások jelentik a valódi problémát. A probléma az, ha nem hisszük el, hogy le tudjuk küzdeni ezeket. A kétségeink, démonaink, korlátaink legyőzésének kulcsa, ha bizonyosak vagyunk benne, hogy azt tesszük, amit kell. Ha bizonyosság van bennünk, akkor nemcsak képesek vagyunk rá, hanem meg is csináljuk.”

(Yehuda Berg)

<= Hadd mutassam be Ryan-t, Flóra testőrét.

Nos, az Ő karaktere nincs teljesen kidolgozva és a név választás sem túl eredeti, de mikor megláttam, muszáj volt Őt választanom.

A következő fejezetben egy kicsivel több szerephez jut.

REMÉNYEIM SZERINT HOLNAP, VAGYIS SZOMBAT ESTE (8-9ó között/körül) ÉRKEZIK AZ ÚJ FEJEZET!

Puszi,

ZoÉ

WoS Ajánló...

Sziasztok,

sok kihagyás után végre felkerült a Walking on Sunshien 2. fejezete!

Jó olvasást!

Puszi,
ZoÉ

WoS hír...

Sziasztok,

újra elérhető a Walking on Sunshine oldalam, ahova még a héten felkerül a 2. fejezet. Mint ahogy korábban írtam, CSAK kartantartást eszközöltem, ezért is döntöttem az átmeneti bezárás mellett. Ennek eredményeként egy kicsit változott az oldal kinézete. Nekem nagyon tetszik és remélem nektek is!

FOLYTATÁSRÓL is essen pár szó.

Flóra&Rob következő részével valahogy nagy gondban vagyok. Többszöri nekifutásra sem tudtam még egy, egész értelmes fejezetet összehozni. Valahogy most nem érzem Őket olyan közel, vagy csak tudat alatt így tiltakozok, a történet vége ellen. Nem tudom! DE amint elkészülök a következő résszel, akkor egyből közzéteszem! Legyen akár, csütörtök/péntek/szombat/vasárnap/hétfő... hét bármely napja!

A Finally-s befejező rész 2. verziója is még folyamatban van, reményeim szerint febr. 25-én érkezik!

Továbbra is SZAVAZZATOK, mert a lezárást követően hozom a prológust!

Tudom, mostanában kicsi kuszaság van nálam, és az oldalon, azonban mentségemre legyen, hogy az ihlet így talál meg. Amihez éppen kedvem és ötletem van, azzal foglalkozom, ha van némi időm. Igyekszem valahogy visszaállítani a rendszert és a rendszerességet, de addig, míg kitalálom, mi hogyan legyen a türelmeteket kérem. Ez csak még ilyen átmeneti idő! Ez el fog múlni (nagyon szeretném!)

Nem szólhatok egy szót sem, mert időnkét tényleg rendesen belehúztok a komizásba. Inkább csak halkan súgom meg, hogyha többen írnátok komit, az baromi sok erőt adna a folytatások írásához. Nemcsak azt érezném, hogy feleslegesen töröm magam. Tényleg csak néhány szóval, esetleg mondat leírásával az ŐSZINTE véleményeket szeretném, hogy tudjam, mit kéne javítanom az írásaimon.

VAGY ha már meguntatok, akkor azt szeretném tudni!

Puszi,

ZoÉ

Szavazás...

Sziasztok,

nos egy közelmúltban történt kisebb technikai krach után végeztem a helyreállítást és a kárfelmérést, mikor is a "kezembe" került egy megkezdett írás. Valamikor az ősidőkben kezdtem el, s most, hogy újra előkerült nem tudtam elmenni mellette. Valahogy követelte, hogy méltó befejezést kapjon.

Szóval tettem ki egy szavazást, oldalra. Döntsétek el, hogy szeretnétek olvasni vagy sem! A többség dönt!

EGY KIS ÍZELÍTŐ, HOGY KÖNNYEBB LEGYEN DÖNTENI!

Puszi,
ZoÉ

Forever is only the beginning

Ever/Edward történet.

Twilight kicsit másképp saját szereplőkkel. Bella megérkezik Forks városába. Próbál beilleszkedni az új környezetébe. Charlie, a helyi rendőrfőnök örömmel fogadja egy szem lányát, hogy vele marad egy darabig. Örömmel újságolja ezt Billynek és Jacobnak, akik már első este hivatalosak a Swan házba vacsorára. Jacob és Bella már az első pillanattól kezdve jól kijönnek egymással.

Charlie beíratja a lányát a gimnáziumba is, ahol a lány első óráján találkozik egy furcsa fiúval, akiről később furcsa pletykák hall lépten-nyomon. Bella csak az ebédszünet alatt tudja meg, hogy Edward Cullen-hez volt szerencséje és ekkor ismeri meg a család történetét is.

S a történetem innen indul. Edward-ot felzaklatja az új lány érkezése. Túlságosan nagy kísértést érez iránta. Gyilkos ösztönei eluralkodnak rajta, azonban az utolsó pillanatban megálljt parancsol magának. A végső pillanatban határozza le, hogy elhagyja a várost. A menekülésével megakadályozza, hogy gyilkossá váljon. Jobb ötlet és cél híján észak felé veszi az irányt, Denali felé…

Csakhogy nem is olyan távol tőle van egy titokzatos személy, akinek nem volt könnyű az élete, s ezután sem lesz az. Ráadásul újabb akadályok kerülnek útjában, melyek az életét egy csapásra feje tetejére állítják.

NVE folytatás.... Frissítve!

*MÁR fenn is az új fejezet!


Sziasztok,

végre túl vagyok egy nem túl könnyű zh-n, s mivel jó kedvem van, ezért gőz erővel folytatom a már korábban félbe hagyott NVE ~ 3. fejezetét. Nagy reményeim vannak, szóval nagyon szeretném még MA hozni a fejezetet!

Most, hogy ránéztem az órára, jelen pillanatban olyan 6 és 7 óra közötti időpontot mondanék.

Mindenképp kiírom, hogyha felkerül a fejezet!

Remélem, tetszeni fog, és persze a komikat is nagyon várom!

Köszi az eddigi megértést és türelmet!

Puszi,

ZoÉ

WoS hír...

Sziasztok,

gyors és rövid leszek!

A Walking on Sunshine oldalt átmenetileg bezárom....

Amint újra megnyitom és olvasnivaló érkezik, rögtön szólok!

Puszi,

ZoÉ

Részlet 67. fejezet tartalmából...

Sziasztok,

egy zűrös és fárasztó nap levezetéseként, amolyan lazításképp végre alkalmam nyílt újra magamhoz ragadni a klaviatúrát. :D El sem tudjátok képzelni, mennyire jó érzés újra belerázódni az aktuális töribe (még ha kis időre is). Ezen felbuzdulva úgy gondoltam, hogy hozok Nektek részletet!

- Most komolyan, muszáj ezt? – néztem farkasszemet Ryan-nel.

- Szerinted? – tárta szét a kezeit előttem, közben. – Rob utasítása. Tudod, hogy aggódik érted, vagyis értetek…

- Hát persze! – forgattam meg a szemeim, és közben nagy nehezen bemásztam a hátsó ülésre. Már óriásinak éreztem magam, olyan voltam, mint egy bálna. - Mert mindent az utasítása szerint csinálsz? – fintorogtam, mikor Ryan beült előre.

- Ha meg akarom kapni a fizetésem, akkor igen. – kacsintott rám.

Tudtam, hogy nemcsak pénzről van szó. Fintorogva gondoltam arra, milyen felemelő érzés úgy közeledni, hogy Ryan a sarkamban álladóan. A testőr fogalma nem volt ismeretlen számomra, főleg a Robbal töltött idő alatt ismerkedtem meg eme szakma fortélyaival. De Dean és Ryan között volt egy hatalmas különbség. Dean-t bírtam, míg Ryan-t már egyre kevésbé.

(…)

- Szia Szívem! Sziasztok Pocakmanók! – Rob gyengéd csókkal üdvözölt, míg a tenyerét a igencsak gömbölyű pocakomra illesztette. – Siettem, ahogy tudtam, de látom pont időben jöttem…

- Szia! – próbáltam Robhoz bújni, de a hasam nem igazán engedte. – Kicsit várnunk kell, Dr. Addison-nak el kellett rohannia.

- Gyere üljünk le! Ne ácsorogj itt!

- Rob, ne csináld! Terhes vagyok, nem sértül vagy beteg… Különben is miért uszítottad rám Ryan-t?

- Érzékeny, sérülékeny vagy és szeretetném, hogyha semmi bajotok nem esne! Aggódom értetek!

(…)

- Sajnálom, de nemet kell mondanom. – hirtelen még levegőt is elfelejtettem venni.

- Nem? – akaratlanul is megremegett a hangom, s egyre jobban szúrtak a szemeim.

- Pontosan. – egyszerű és lényegre törően mondta ki a választ. Nagyot nyeltem, s minden erőmet összeszedve tettem fel az utolsó, mindent eldöntő kérdésem.

- Miért?....

A folytatást illetően úgy gondolom, hogy a NEM VAGY EGYEDÜL 3. fejezete kerül ki elsőként (ott volt régebben friss), s utána pedig Flóráéknál a 67. rész. Amint letudtam a zh-m máris gőz erővel ugrom neki az írásnak! ;)
Hogy még jobban menjen a dolog szívesen veszem a biztatást!

Szóval élvezzétek a részletet, s már tényleg nem sokat kell várni!

Puszi,
ZoÉ

Életjel...

Sziasztok,

örömmel jelentem, hogy nem veszem ám el, bár részben jogosan gondolhatjátok ennek az ellenkezőjét. DE örömmel jöttem fel az oldalra, és NAGYON köszönöm a szépen gyűlő komikat, melyek bearanyozták a borús napomat.

Nyugi, nem kell semmi eget rengetőre gondolni! Némi megfázáson kívül szerencsére nekem nem lett nagyobb bajom. Nem úgy, mint tesómnak, aki kényszerpihenőt nyert, részben irigylem, mert hát bőven lett szabadideje, nah de milyen áron, szóval azt azért nem szerettem volna a saját bőrömön tapasztalni. Mindegy is, de azért így is egy picit összejöttek a dolgok, és hát a nap még mindig csak 24 órából áll, nem többől. Pedig mekkora lenne, de hát hiába lenne 48 vagy 72 óra, szerintem az sem lenne elég semmire. Ugyanakkor legnagyobb bánatomra sem a klónozásban, sem az osztódásban nem született úttörő eredmény, pedig néha nagyon nagy szükségét érezném. Egyszerre kellene lenni és bizonyos dolgokat ellátni két vagy több helyen. Ez egyszerre képtelenség. Így marad a fontossági sorrend...

Bár fáj kimondanom, de jelen pillanatban a suli és a munkám áll a rangsor elején. Az írást még mindig élvezem és pokolian hiányzik, de egy kicsit háttérbe szorult. (És akkor még a gépem is rendetlenkedett...)

De nem szeretnék nyafogni, és inkább itt válaszolok a komikra, mivel mostanában ezt is mellőztem. Bocsi! 

Bulika!

Igen, jöhetnének még újabb csavarok, és húzhatnám az egészet, mint a rétest, AZONBAN ez már nem lenne ugyanaz. Szerintem Flóra és Rob éppen elég izgalmat élt át, s most már itt az ideje, hogy békére és boldogságra leljenek. :D

Alicem!

Köszönöm! Igen, ez egy tipikus nyugis fejezet volt, és már piciny izgalommal megfűszerezett részek lesznek, míg elérünk a happy endhez!

Ancsa!

Valóban egy kicsit gyorsabb tempóra kapcsoltam ebben a részben, azonban feleslegesnek éreztem volna, hogy hosszú részenek keresztül húzzam a kibékülést vagy a ti agyatokat. Ugyanakkor szerintem minden fontosabb momentumot hoztam, és Flóra szemszöge talán még inkább rálátást ad az eseményekre. Nyugi, és már forgatok valamit a fejemben, vagyis több mindent... Csak idő kellene.

Klaum!

Hát igen, minden jónak egyszer vége szakad. MÉG 4 rész, amit élvehettek. Igyekszem valami ütösre írni a befejező részt. Már megvannak a babanevek, nem volt egyszerű menet, és remélem, hogy majd elnyeri a tetszésed!

A sok locsogás ennyi lett volna. Még egy kis türelmet kérek tőletek, aztán igyekszem a folytatással Flóráéknál és Nem vagyok egyedül, illetve az Összetörve befejezésének 2. verziójával!

Puszi,

ZoÉ

66. fejezet - The show must go on

Sziasztok,

nagyon szépen köszönöm a türelmet, és amint látjátok már itt is van a folytatás! Mégpedig egy teljes Rob szemszöget olvashattok. Bízom benne, hogy az események elnyeri a tetszéseteket, és valami ilyesmire számítottatok!

Ugyanakkor van egy bejelentenivalóm: ezzel a fejezettel kezdetét veszi a visszaszámlálás. Szóval úgy néz ki, hogy 4 fejezet van hátra, és végleg búcsút veszünk Flóra&Rob kalandjától. 

Nagyon köszönöm az eddigi komikat és remélem, hogy erre a maradék pár részre sem fogy el a lelkesedés!

JÓ olvasást és KOMIKRA fel!

Puszi,

ZoÉ

„Birtokba vette a lány ajkát, ahogy addig soha senki. Még soha, egyetlen csók sem juttatta túl azon a bizonyos ponton, senki nem hatott rá eddig úgy, hogy még többet kívánjon, és senki tüze sem égette még úgy, mint ez a tűz.”

(Karen Hawkins)

Robert

New York, 2012.01.21.

Boldogan öleltem magamhoz szerelmem. Elégedettséggel töltött el, hogy Flóra ragaszkodott hozzám. Újra az enyémnek, kizárólag az enyémnek éreztem a szerelmét. Ámulattal figyeltem az arcát, és lágyan cirógattam őt. Egyre inkább éreztem magamban a szűnni nem akaró vágyat, azonban semmit sem akartam elsietni. A múló percek végül mégis elégedettséggel töltöttek el, hiszen még mindig egymáshoz simulva heverésztünk a kanapén. Flóra túlságosan csendben volt, s ez némi aggodalommal töltött el. Nem tudtam, merre járnak a gondolatai, min töri a fejét, mert az arcáról semmit sem tudtam leolvasni, csakis a nyugalmat, örömöt. Jó néhány percig vacilláltam, hogy rá kérdezzek, avagy ne, miért van olyan csendben. Persze valahogy tudtam, ha olyan dolog kerül szóba, akkor lőttek ennek a békés hangulatnak. Az sem biztos, hogy ezek után ugyanígy egymáshoz bújva élvezhetjük a közös pillanatokat. Végül meggyőztem magam, s rákérdeztem. Csakhogy olyan fordulatokra, melyek következtek, egyáltalán nem számítottam. Míg végül mindketten megvallottuk a régóta dédelgetett érzéseinket.

- Szeretlek… - A legszebb szót édes csókok követték s óvón az ölelésembe zártam. Soha többé nem szerettem volna elengedni. A csókok egyre mélyebbek és mélyebbek lettek, sőt követelőzőbbek. Aztán az elfogyó levegő miatt kénytelenek voltunk megszakítani egymás ajkainak becézését. Zihálva kapkodtam a levegőt, a mellkasom gyorsan emelkedett s süllyedt, a szívem egyre jobban kalapált. Kis híján az eszem vesztettem, legfőképpen akkor, mikor Flóra a mellkasomra hajtotta a fejét. Az illata az orromba kúszott, s még inkább izgatott.

Mély levegőket vettem, s próbáltam lehűteni magam, de a kezeimnek sehogy sem tudtam megálljt parancsolni. A hosszú combokon, a kerek fenéken, formás csípőn és a keskeny derékon át járták be a karomban tartott nő testét. Néhány perc múltán tűnt csak fel, hogy Flóra egyenletesen szuszog hozzám bújva. A karjaimban aludt el, s nem volt szívem felkelteni, csakhogy azt sem hagyhattam, hogy ebben a kényelmetlen pózban aludjon el. Csókot nyomtam a homlokára, mire nagyot sóhajtott, majd szuszogott tovább. Óvatosan a karjaimba emeltem, s a háló szoba felé vettem az irányt.

Mosolyogva léptem be a szobába, meg sem lepődtem rajta, mennyire Flóra személyiségének megfelelően volt kialakítva a szoba. A szemeim gyorsan végigfutottak a berendezési tárgyakon, azonban mégis az ágy volt az, ami teljesen lekötötte a figyelmem. Nagy és masszív darabnak tűnt, így ránézésre. S egyből meglódult a piszkos fantáziám, melyben egyre pikánsabb képet festettek. – Mi mindenre tudnánk használni ezt a remek darabot! – vigyorogtam kajánul legfőképpen akkor, mikor Flórát lefektettem az ágyra. Alvó kedvesem mocorogni kezdett, majd az oldalára fordulva aludt tovább. Hirtelen döntöttem, ledobtam magamról a farmerom, pólóban és a boxeremben pedig egyből Flóra hátához simultam. Átkaroltam, s a tenyerem egyből megtalálta az utat, és a pocakjára fektetve pihent meg.

- Szeretlek… Nagyon szeretlek… - suttogtam Flóra fülébe, majd követtem őt az álmok világába.

„Arcod varázsa csordultig betölt

S egy pillantásodért is sorvadok;

Nincs más, nem is akarok más gyönyört,

Csak amit tőled kaptam s még kapok.”

(William Shakespeare)

~~~ xxx ~~~

„A legjobb dolgok nem jönnek könnyen. Küzdeni kell értük. És a világon semmi nem olyan fenséges, mint azok a dolgok, amelyekért a legkeményebb küzdésen át vezetett az út.”

(Tomán Edina)

Robert

Los Angeles, 2012.03.22.

Kapkodva szedtem össze a cuccaim, teljesen belefeledkeztünk a megbeszélésbe. Ha nem szólok Steph-nek, hogy indulnom kell, akkor még most is rendíthetetlenül magyarázott volna. Tudtam, hogy fontos kérdésekről van szó, hiszen az egyik neves filmfesztiválon jelölt lett a Cosmopilis. Mikor megcsörrent a telefon és Steph az irodájába rendelt már előre fájt a fejem, mi történhetett. Akaratlanul is a legrosszabbra számítottam. Nem ok nélkül, hiszen a mögöttünk lévő három hónap nem kevés izgalmat tartogatott nekünk.

Először is befejeztük a forgatást, s ezzel némi szabadsághoz jutottam. Flórával a kapcsolatunk egyre stabilabb lett. Nem siettünk el semmit, s végre értelmes felnőttek módjára az érzéseink és közös jövőnk megbeszélésére is fordítottunk figyelmet. Bár olykor nehéz volt a komoly beszélgetésre koncentrálni, hiszen Flóra megtett mindent annak érdekében, hogy felhúzzon. A hormonjai teljesen megbolondultak, s a legváratlanabb időpontokban és helyzetekben tudott meglepni, hogy szeretkezésre csábítson. Noha nem mintha ellenem lett volna, hiszen pokolian jól esett az egómnak, ennyire vágyik rám. De ez teljesen kölcsönös volt, hiszen a finoman gömbölyödő formáival csak még csábosabbá és még érzékibb nővé vált a szememben. Egyszerűen nem bírtam betelni a duzzadó kebleivel, s növekvő pocakja láttán teljesen bűvöletbe estem. A hivatalos kibékülésünk után az első együtt töltött éjszakánk felkerült a legjobb szeretkezések listájára, s torony magasan vezetett. A vágy, a szenvedély és a szerelem olyan különleges elegyét alkotta meg, mely pillanatok alatt a mennyekig repített bennünket.

Azon az estén igazság szerint semmit sem terveztem. Hulla fáradtan értem Flóra lakásához, mivel szinte minden estét ott töltöttem. Noha akcióra nem került sor eddig, pusztán egymáshoz bújva hajtottuk álomra a fejünket. Persze eddig is vágytam Flóra testére, nemcsak a szerelmére, de nem akartam lerohanni. A kulccsal szenvedtem, mikor váratlanul kinyílt előttem az ajtó. Flóra állt előttem valamiféle sejtelmes buja mosollyal. Szerelmes csókkal üdvözölt, s romantikus vacsorával várt rám. Megterített asztal, gyertyafény, kandallóban ropogó tűz. Minden, ami egy tökéletes estéhez kell.

Ámulva néztem körbe, de a tekintetem gyorsan Flórán állapodott meg. Pokolian szexis volt abban a testhez simuló rövidke ruhában. Vágytól túlfűtötten kaptam az ajkai után, s csókjától mindenről megfeledkeztem. A kanapéig botorkáltunk, mert egyre többet és többet akartunk mindketten. Majd egy elhibázott lépésnek köszönhetően a kandalló előtti puha, bolyhos szőnyegen kötöttünk. De ez sem tudott megállítani.

Végig csókoltam Flóra nyakát, míg a dekoltázsában el nem vesztem. A tenyerem a hosszú combjára tapadt, s céltudatosan egyre feljebb csúszott, egészen a ruha alá. A falatnyi bugyin keresztül izgattam, de Flóra a hajamba markolt, s magához rántott egy még szenvedélyesebb csókra. Zihálva és ködös tekintettel néztünk egymás szemébe.

- Flóra egészen biztos vagy benne? – meg kellett kérdeznem, de vadul dobogó szívvel vártam a választ. A visszautasításba még csak bele se mertem gondolni. Minden idegszálam az igenlő válaszban reménykedett.

- Egészen… - Flóra huncut pillantásaival még jobban beindított. Vadul kapott az szám után, mintha csak az élete múlna rajta.

Nem tétováztam tovább. Forró csókokkal, finom érintésekkel kényeztettem a csodás nőt, míg a ruhából való kicsomagolással fáradoztam. A puha halmok édesen simultak a tenyerembe, és pillanatok alatt keményedtek meg a mellbimbók. Egy pillanat műve volt, s Flóra kibillentett az egyensúlyomból. Átfordított bennünket, saját játékba kezdett, mellyel az őrületig kergetett. A csípőmre ült, ahogy hozzám simult még jobban izgatott, pedig már így is kőkemény voltam. Tovább nem bírtam, a puha szőnyegre fektettem szerelmem és megszabadítottam az utolsó akadályt jelentő textildarabtól. Forró csókot váltottunk az egyesülésünk pillanatában, de mindkettőnket elérte a fenséges érzés, és örömünk kifejezéseként nyögtünk fel a ránk törő érzelemhullámoktól. Először lassan és minden mozdulatot kiélvezve mozogtam benne, míg Flóra kéjesen vonaglott alattam. A hátamat szántó körmök és a markolászó kezek egyre gyorsabb tempóra ösztönöztek.

- Rob… Rob… - nyögdécselte alattam Flóra, és már nem bírtam tovább visszafogni magam, hisz oly közel voltam a robbanáshoz.

- Szeretlek… - rekedt hangon suttogtam a vallomásom, aztán elemi erővel csapott le a totális mámor. Reszketve, egymásba kapaszkodva élveztük ki az orgazmus utolsó hullámait.

A zár ajtók mögötti izgalmak mellett a való élet is tartogatott nekünk még kalandokat. Hosszú megbeszélés után az összeköltözés mellett döntöttünk, s a fészkünket Los Angeles-ben alakítottuk ki. Flóra az elején félt, hogy nem éppen ez a város a legideálisabb számunkra, viszont tudtam, ha mi ketten kitartunk egymás mellett, akkor bármilyen akadállyal szembe tudunk nézni, amiből aztán tényleg nem lett hiány.

Már az hatalmas bombahírnek számított, hogy újra együtt vagyunk, amit csak még jobban tetézett Flóra terhességének a híre. S ez volt az a pillanat, mikor hálát adtam az égnek, hogy időben gondoskodtam testőrről. Kétkedve fogadtam Ryan-t, hogy képes lesz-e megvédeni Flórát és az elején talán még némi konkurenciát is láttam benne. Aztán rá kellett jönnöm, alaptalan a gyanúm, Flóra csakis engem szeret, s ennek minden éjszaka tanújelét adta. Szerelmem az elején nem díjazta a testőr gondolatát, hiszen mindig is független és szabad nő volt, kifejezetten utálta, ha valaki a sarkában van. Csakhogy nemcsak az Őrá, hanem a babánkra is vigyázott Ryan, mivel a paparazzik egyre pofátlanabb módón próbáltak közel kerülni hozzánk. A találgatások és a számtalan rágalom mellett egy betű igazat sem hoztak le a firkászok.

- Rob, nem mész? El fogsz késni! – térített észhez Steph.

- Már megyek! – dugtam zsebre a telefonom, de előtte még ellenőriztem, hogy Flóra hívott-e. Pedig úgy állapodtunk meg, hogy hív amint elindul otthonról.

- Hova is kell ennyire rohannod? – már az ajtónál jártam, mikor Steph kérdése megállásra késztetett.

- Flóra ultrahangra megy, és megígértem neki, hogy elkísérem. Ott szeretnék lenni, mellette mindig… - Steph elégedetten mosolygott, bólintott és utamra engedett.

- Menj, de este ne késsetek! – féloldalas mosollyal jutalmaztam drága ügynököm, aztán búcsút intettem neki.

A mai nap azon titka alkalmak egyike volt, mikor egyedül voltam. Dean szabadságot kapott, hiszen úgy gondoltam az otthonom és Steph irodája között csak nem történik semmi olyan dolog, amihez feltétlenül Dean segítsége kelljen. A folyosón Derek-kel futottam össze, aki egy csokor vörös rózsa társaságában tartott a szerelméhez. Vigyorogva intettem neki, s szavak nélkül megértettük egymást. Csak rá kellett nézni, és bárki megmondta volna, hogy egy fülig szerelmes férfi áll vele szembe. Örültem a boldogságuknak, megérdemelték és nem mellesleg Steph is rugalmasabban kezelte a stiklijeimet. Derek jótékony hatással volt rá.

Miután a csiga lassú lift leért a mélygarázsba, rohamléptekkel tartottam a kocsihoz. Nem sok időt hagytam magamnak, így kénytelen voltam végigsöpörni a városon. Már nem az első vizsgálatra kísértem el Flórát, de minden alkalommal az izgalom mellett némi aggodalom is felütötte a fejét. S csak akkor tudtam megnyugodni, mikor a doki elégedetten kiejtette a száján: mindent rendben.

Az utca túloldalán parkoltam, amint kipattantam a kocsiból Flórát kerestem a szemmel. Tudtam, hogy taxival fog jönni, hiszen felesleges lett volna neki is autóval jönnie. A vizsgálat után úgyis mindketten haza indulunk. A kedvem egyből rosszabbra fordul, mikor egy nagyobb csoport paparazzit fedeztem fel a klinika bejárata mellett.

- Fenébe, hogy sosem hagynak békén minket! – csattantam fel, s egyre borúsabb felhők gyülekeztek a fejem felett.

A következő pillanatban azonban leesett az állam, s egyre jobban összeszűkülő szemekkel figyeltem az eseményeket. Megtaláltam Flórát, hiszen a tekintetem egyből magára vonzotta. Csakhogy pontosan Őt vette körbe az a rakás paparazzi, akiket kiszúrtam. Egy cseppet sem tetszett az egész. A kezeim ökölbe szorultak, s lassan fehéredni kezdtek az ujjaim. Észre sem vettem, s pillanatok alatt szinte fújtattam a dühtől, ami teljesen a hatalmába kerített. Igyekeztem türtőztetni magam, mert a lelkem mélyén tudtam, azzal, hogy jelenetet rendezzek, senkinek sem használok. Csak még inkább felhívom magunkra a figyelmet, amely jelen esetben az utolsó dolog lett volna, amit ténylegesen akartam. Ryan-t is felfedeztem, csakhogy semmit sem tett. Ráérősen ácsorgott és rezzenéstelen arccal folyt bele a beszélgetésbe. Aztán elvesztettem a fejem.

Hatalmas léptekkel közeledtem a csoporthoz. Igyekeztem észrevétlenül megközelíteni őket, de túlságosan hamar kiszúrtak. Azonban meglepetésemre egyetlen vaku sem villant. Furcsán néztem végig a kéretlen piócákon. Nem értettem, most miért nem kattogtatják a gépeiket, hiszen ez lenne a leghőbb vágyuk.

- Rob! – Flóra egyből a nyakamba vetette magát és szokásához híven édes csókkal örvendezett a viszontlátásnak. – Már nagyon vártalak… - susogta a fülembe. Az egész jelenetet végig nézték a fotósok, mégsem kattant egyetlen vaku sem.

- Kicsim, mi folyik itt? – öleltem át Flóra derekát védelmezően. – Nem fogunk így elkésni?

- De már mehetünk is, csak még csinálnak rólunk egy-egy képet! – Flóra bólintott, s most tényleg fényképezni kezdtek. – Oké, most megyünk! Visz’ lát! – szerelmem megragadta a kezem és a bejárat felé húzott. Fél szemmel láttam, hogy Ryan is követett bennünket, de csak az ajtóig. Végig magamban fortyogtam, mert semmit sem értettem, de amint ajtón belül voltunk kifakadtam.

- Hogy lehetsz ilyen felelőtlen? Mond csak, mi a fenét gondoltál? – fojtott hangon igyekeztem beszélni, mert az már egyáltalán nem hiányzott, hogy dühöngő őrültnek tituláljanak.

- Rob, nyugodj meg! Nem történt semmi baj… - csillapítani próbált, de csak még dühösebb lettem.

- Semmi? És akkor mi volt az a csürhe odakint? – két kézzel szántottam a hajam, hiszen belegondolni sem mertem, mekkora baj is történhetett volna.

- Nem csürhe! –csattant fel mérgesen Flóra. – Tévedésben van. Ők is emberek, akik a munkájukat végzik… Tényleg nem éppen a legjobb szakmát választották maguknak, de nekik is éppen úgy a megélhetéshez kell, mint bármelyik másik embernek. – mérgesen villantak meg azok a gyönyörű és óriási szemek, melyektől bármikor elolvastam volna. – Vártak rám, de mivel kedvesen viszonyultam hozzájuk és nem ellenséget láttam bennük, így ők is viszonozták ezt. Nem gondoltál arra még, hogy talán nem mindenki az ellenséged? – azt hittem, menten megüt a guta. Hitetlenkedve hallgattam Flóra szavait.

- Ezek a ritka kivételek! – mérgelődtem tovább.

- Rob, édesem! – bújt a mellkasomhoz Flóra. – Semmi baj nem történt. Felnőtt nő vagyok, meg tudom védeni magam… Ha kellett volna, Ryan gondolkodás nélkül közbe lépett volna… Higgy nekem!

- Lehet, hogy most igazad van, de nem mindegyik paparazzi ilyen. Fenntartással kell őket fogadni…

- Tudom, és ezért nem is mondtam nekik semmit. Nem válaszoltam egyetlen kérdésükre…

- Jól van! Menjünk inkább, mert Dr. Addison már biztosan vár! – nem nyugodtam meg teljesen, de most fontosabb dolog várt ránk, amit nem akartam, hogy néhány pióca elrontson. Könnyed csókot nyomtam Flóra szájára, aztán a rendelő fele indultunk.

Dr. Addison már tényleg várt bennünket, így amint megérkeztünk, a vizsgálóba kísért. A szokásos kérdések hangzottal el felvezetés gyanánt, mint például jelentkezi-e rosszullét, szédülés, hányinger vagy bármiféle panasz. Flóra mosolyogva rázta meg a fejét, mert szerencsére a reggeli rosszullétek is csak nagyon ritkán fordultak elő. Szerelmem már rutinosan helyezkedett el a vizsgálóasztalon, míg mellette egyik lábamról a másikra billegtem, mert egyre feszültebbnek éreztem magam.

- Ez most kicsit hideg lesz. – szólalt meg kedves hangon a doktor. – Nézzük meg, hogy van ma az apróság! – gyors és precíz mozdulatokkal kente el a zselét Flóra pocakján. Szerelmem szokásához híven egyből a kezem után kapott, míg tekintetünk a monitorra szegeztük. Még nem teljesen tudtam, mit is kell nézni, de már voltak halvány sejtéseim.

- Hmm… ez érdekes! – szólalt meg némi morfondírozás után az orvos. Ijedten kaptam el a tekintetem a monitorról, s a hümmögő doktort figyeltem. – Különös… - jobbra balra mozgatta a kezében tartott műszert s hol jobban, hol kevésbé közelített a fejével a monitorhoz.

- Kérem, Dr. Addison! Mi történt? Baj van? Kérem, mondja meg! – elfogyott a türelmem, és már a legrosszabb dolgok jártak a fejemben.

- Nyugodjon meg, Robert! – nézett rám az orvos a szemüvege fölött.

- Dr. Addison, talán valami nincs rendben? – Flóra ugyan próbált higgadta maradni, de a kezemen érzett szorítás az ellenkezőjéről tanúskodott.

- Nos, azt kell, hogy mondjam… Minden rendben van! A legnagyobb rendben. – húzta mosolyra a doktor a száját. – Sőt inkább gratulálok önöknek, Flóra ikreket vár!

- Tessék? Ikrek? – az összes vér kiszaladt az arcomból, olyan nagy volt a meglepetés.

- Igen, ikrek! Eddig nem látszódott, viszont most már mindkettő apróság jól látható… Nézzék… itt és itt! – mutogatott Dr. Addison a képernyőn, de még mindig nem fogtam fel.

- De ugye tényleg minden rendbe van? Ikrek, hiszen erre nem találok szavakat… - csordultak ki Flóra könnyei. Boldog mosollyal fordultam kedvesemhez, s lecsókoltam a könnycseppjeit.

- Nagyon szeretlek! Köszönöm kicsim! – puszilgattam meg Flóra arcát, száját, hiszen szárnyalni tudtam volna.

- Flóra, kérem, nyugodjon meg! Minden a legnagyobb rendben van. Tény, hogy jobban kell majd vigyáznia magára. Két picit hord a szíve alatt… A biztonság kedvéért gyakrabban kell megjelennie az ellenőrzéseken, hogy még véletlenül se történjen olyasmi, amit nem szeretnénk… Felírok néhány vitamint…

Kicsit még kábán köszöntünk el Dr. Addison-tól. Kézen fogva sétáltunk a kocsiig, senki nem zavarta meg az utunk. Egészen a villáig csendben voltunk, bár én kétségtelenül kicsattantam az örömtől. Flóra viszont túlságosan is csendben volt. Gépies mozdulatokkal szállt ki a kocsiból, és indult volna befele, mikor elkaptam a karját.

- Édesem, mondj valamit! – húztam magamhoz. Az álla alá csúsztattam a kezem, így kértem, hogy emelje fel a fejét. Lassan megtette, csakhogy könnyek ültek a szemeiben.

- Rob, én félek… - ejtette ki alig hallhatóan a szavakat, s azon nyomban lehunyta a szemeit.

- Csss, kicsim! Nyugodj meg! – töröltem le a kicsorduló könnycseppet.

- Nem tudok, mert félek… Két kicsi… Én tényleg örültem, hogy terhes vagyok, de így… Félek, rettegek a gondolattól, hogy valami történik, és hogy elvesztem őt… őket…

- Ne, kérlek szépen, ne gondolj ilyenre! Szeretlek, és itt vagyunk egymásnak! Hidd el, vigyázok rád… rátok! Nem lesz semmi baj! – húztam finoman magamhoz és csókot leheltem az ajkaira. – El tudod hinni, két csodaszép apróság növekszik a pocakodban… A mi babáink… A szerelmünk gyümölcsei… - fektettem a tenyerem a gömbölyödő pocakra.

- Szeretlek! – suttogtuk egymásnak, s újabb fenséges csókban egyesültünk. - Inkább azon gondolkozzunk, hogyan rendezkedjünk be… És még a nevekről sem beszélgettünk… - Mérhetetlen öröm kerített hatalmába, és ugyanennyi erőt éreztem magamban, hogy betartsam az ígéretem.

  

„A szerelem soha nem sejtett erőket szabadít fel, és új energiával tölti fel az embert. Olyan sok örömet ad, hogy függővé lehet válni tőle. Ilyenkor nagyon szorosan kapcsolódik a másikhoz, és minden újabb találkozás megerősíti ezt az érzést. Minden kapcsolat olyan heves boldogságérzést hív elő, hogy minden alkalommal erősebb lesz az igény a kapcsolatfelvételre. Ekképpen növekszik és kezd önálló életet élni a szerelem.”

(Alfons Vansteenwegen)