Sziasztok!!!

MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK
ezúton szeretnék
Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánni!
Jó pihenést mindenkinek!


Hamarosan pedig
jelentkezem némi olvasnivalóval! 

Puszi,
ZoÉ

70. fejezet - The show must go on (PART 3)





„Megtanultam olyannak elfogadni másokat, amilyenek, megtanultam segítséget elfogadni, átadni magam a jelennek, és elengedni a holnaptól való félelmet. Mély, igaz barátságokat kötöttem olyan emberekkel, akik nem számításból szeretnek, hanem mert olyan vagyok, amilyen!”

(Kurt Tepperwein)
Robert
Los Angeles, 2012.08.25.

- Csak kiszellőztetem a fejem. – ismételtem meg bosszúsan Flóra szavait. A kezeim ökölbe szorultak, ahogy a távolodó autót figyeltem. Kereket oldott és a tehetetlenségem miatt csak még inkább dühös lettem. Egyszerűen nem értettem meg Flóra kiborulását. Becsuktam magam mögött az ajtót, mert már nem tudtam mit tenni. Csak remélni mertem, hogy Flóra semmi ostobaságát nem csinál, nem esik baja. Ettől természetesen még inkább felhúztam magam, hogy még miatta is aggódhatok.
A konyhába sétáltam, de még előtte magamhoz vettem a babafigyelőt és bíztam benne, hogy a picik alszanak legalább addig, míg Flóra haza nem ér. A pultnak támaszkodva kortyoltam a söröm, de ki híján kiköptem az ízletes nedűt, mikor halk nyöszörgésre figyeltem fel.
- Oh, ne! – tettem félre a sörösüveget, s futólépésbe indultam a gyerekszobába. – Kérlek, kicsikém! – könyörögtem, hogy fel ne ébredjen. Azonban nem volt ilyen szerencsém. Zack először csak nyöszörgött, majd hüppögött egy sort. Már igazi sírásra görbült a szája, mikor a karjaimba kaptam. – Kérlek szépen, nyugodj meg! Fel ne ébreszd a húgod! – ringattam, de mivel nem akart így lenni. Kínomban gügyögtem, dúdoltam a kicsi fiamnak, s talán úgy tűnt, hogy kezd megnyugodni. Megkíséreltem visszatenni a kiságyba, de egyből pityeregni kezdett.
- Jól van, Törpe! Talán éhes vagy? – persze Zack elkezdett kapálózni, ahogy a hangom meghallotta. – Ezek szerint mégsem vagy éhes. - Mosolyra szaladt a szám, mert egyre aktivizálta magát a kisfickó. - Mivel nincs itt a mami nincs jobb ötletem… - Zack-kel a karomon a nappaliba telepedtem, de a múló percekkel csak még nyűgösebb lett a kis fickó. – Jaj, Zack! Tudom, tudom… Nekem is hiányzik a mami… De a mami már csak ilyen. Egy igazi forrófejű és tüzes nőszemély. A szenvedély minden porcikáját átjárja. Gyönyörűséges amazon, aki nagyon, de nagyon szeret bennünket. – a kisfiam ugyan nem értett egy szót sem, de a hangomra kezdett megnyugodni. Végre egyre laposabban pislogott, csakhogy abban a pillanatban az édes kis hercegnő hangja hasított bele az éjszakába.
Zack-et éppen csak a babahordozóba tettem, a nappaliban hagytam, mert a tündérem már keservesen sírt. Hozzá siettem, s nála a tipikus éhes hangjára ismertem. Deborah-nak azonban sikerült az, ami Zack-nek nem. Felébresztette a testvérét.
- Éhes vagy, Szépségem? – hiába vettem a karomba még mindig zokogott. – Flóra, hol a francba vagy már? – dünnyögtem. Az órára pillantottam, s elképzelésem sem volt, hogy mi tart ilyen sokáig. A kicsiknek hála nem maradt időm agyalni, mert két kis bőgőmasina vett körbe. – Jól van apróságok! Könyörüljetek apátokon! Csak egyedül vagyok…. – mindkét apróságot a hordozójába tettem, s a konyhába cipeltem őket. Próbáltam csitítani őket, de nem nagyon ment. - Mindjárt lesz hami… - szerencsére még tej és tápszer is volt előkészítve, csak meg kellett melegíteni őket.
Mivel a korábban születtek a picik, így az orvos javasolta, hogy a könnyebb súlygyarapodás érdekében az anyatej mellé tápszert is adjunk nekik. Nem tetszett egyikünknek, de ha ez volt az utasítás, akkor ez ellen nem volt mit tenni. De a legutóbbi ellenőrzésen a doktor megnyugtatott bennünket, így azért kicsit jobban fogadtuk a dolgot.
- Könyörüljetek, mert már hozom is a kaját… - miután ellenőriztem a hőmérsékletet, így egyik kezembe Zack, míg a másikba Debie üvegét fogtam. A büfiztetésnél már előre rémképeket láttam, hogyan oldom meg, mikor a bejárati ajtó hangjára kaptam fel a fejem. Ha akartam volna se tudtam volna menni, így türelmesen vártam. Nem sokáig kellett, mert egyből két alak tűnt fel az ajtóban.
- Csakhogy végre hazajöttél! – bukott ki belőlem a nem éppen kedves üdvözlés. Talán túlságosan is kemény voltam, mert Flóra kedves mosolya egyből eltűnt. Aztán szó nélkül lépett mellém. Zack kissé mohóbb volt, így neki előbb ürült ki a cumisüvege.
- Itt vagyon, majd megcsinálom. – emelte fel a kisfiúnkat. Óvatosan a vállára dobot kendőre fektette, büfiztette s szótlanul a gyerekszobába vonult.
- Egy barom vagy ilyenkor! – jegyezte meg mellékesen Cosmo, míg szúrós pillantásokkal nézett rám. – Sőt helyesbítek egy türelmetlen barom. Remélem is, hogy a két kicsi az anyjára fog inkább ütni.
- Cosmo, akár megtehetnéd azt a szívességet, hogy befogod! – vetettem oda, mert egyáltalán nem volt szükségem a szapulásomra.
- Az igazat mondtam. Talán fáj? Flóra szeret téged, és pont miattad, vagyis téged félt attól, hogy ennél is jobban fognak támadni… Gondolkozz már egy kicsit, éppen csak szülők lettetek és akkor most meg bele akarnál vágni egy esküvő megszervezésébe. Lökött egy ötlet? – Cosmo teljes lelki nyugalommal sétált a hűtőhöz, s egy sört szerzett magának. A szavai pedig lassan értelmet nyertek a fejembe. Talán igaza van. Ezt hangosan még véletlenül sem mondtam volna ki.
- Nah, jól van. Azt hiszem, lépek! Hagylak benneteket papás-mamást játszani!
- Jó éj, Cosmo! – Debie-vel a karomom kísértem ki a nagyszájú barátunkat. – Gyere Csillagom, nézzük meg a mamiékat! Úgy éreztem, hogy rád fér egy tiszta pelus is… - Gügyögve sétáltam a gyerekszobába, de az ajtóban megtorpantam. Flóra lágyan dúdolászva próbálta Zack-et elaltatni, de a kiskrapak inkább az anyukája haját ráncigálta. Olyan tökéletes és szívmelengető látvány volt, hogy teljesen ellágyultam.
- Jaj picikém, tele a pocakod, a pelusod is tiszta. Most már tényleg ideje lenne aludnod. Pont olyan vagy, mint apád. A gyönyörű szemeidnek nem lehet ellenállni. De most már tényleg hunyd le a kis szemed….
- Cseréljünk, majd elaltatom, míg a tündérkének pelust cserélsz. – lágyan suttogtam Flóra fülébe, sőt még egy puszit is sikerült nyomnom a füle tövébe. Szinte éreztem, ahogy beleborzong a közelségembe. S ha nem éppen babáztunk volna, akkor egyből egy csókért az ajkaira tapasztottam volna a szám. Flóra bólintott, s óvatosan cseréltünk. A kicsik nem könnyítették meg a dolgunk, viszont egy jó félórányi küzdelem után feladták és tényleg elfáradtak. S végre el is aludtak.
Kissé elfáradva készültünk mi is lefekvéshez. Flóra a fürdőbe vonult, még mindig szótlan volt, amit egyre nehezebben viseltem. Hirtelen jött az ötlet, s ledobtam magamról a ruhákat, egy szál gatyába sétáltam a fürdőbe. Jól időzítettem, mert Flóra éppen ekkor lépett be a zuhanykabinba. Így gyorsan lekaptam magamról a boxerem, és szerelmem mögé léptem.
Szorosan magamhoz öleltem, s jólesően szippantottam be a fenséges illatát. Nem bírtam tovább, s óvatosan fordítottam magammal szembe. Az álla alá csúsztattam a kezem, s felemeltettem vele a fejét. Aztán éhesen lecsaptam az ajkaira. A forró csókom készségesen viszonozta, míg egymáshoz simult a testünk. A béke és a nyugalom édes pillanatai szálltak ránk, s a meleg víz, mint kellemes eső borult ránk.
- Sajnálom, hogy olyan türelmetlen voltam… Nem akartam az lenni…. – suttogtam Flóra szájába, míg óvatosan a testét kezdem el felfedezni a kezeimmel. A jobb kezem lecsúszott az oldalán, a fenekén, majd a combján. Aztán mégis a fenek alá nyúltam, s a karjaimba emeltem. A hosszú lábak a csípőm köré fonódtak, s Flórát a csempének nyomva tartottam meg a karjaimba. A szenvedélyes csókok, érintések teljesen izgalomba hoztak, teljesen mereven vártam az egyesülés édes pillanatát. Csak kicsit kellett lejjebb engednem magamon, és végre egyesültünk, amit egyszerre felnyögve fogadtunk.
- Szeretlek, Rob! Szeretlek! – nyögött fel az izgalomtól megrészegült hangon szerelmem, s finoman mozdította meg a csípőjét. Erősen kapaszkodtam belé, s mozogni kezdtem én is. Flóra az ajkaimra tapadt, s körmeit a hátamon éreztem.
- Szeretlek… - elnyújtott sóhajjal adtam tudtára, miközben levegőért kapkodott Flóra.
Aztán teljesen belefeledkeztünk a minket körülölelő mámorba. A beteljesülés csodája pedig a mennyekig emelt bennünket. A zuhany után a hálószobába vittem szerelmem, mert egyikünk sem tudott betelni a másikkal, viszont az óriási és üres franciaágyban mégis kényelmesebben kényeztethettük a másikat. Egymásba fonódva élveztük a gyönyört, s tényleg csak a kimerültség tudott bennünket megállítani. Zihálva hanyatlottunk a párnák közé, de még akkor sem tudtam elszakadni Flórától. Lágyan cirógattam selymes bőrét, melyen mint apró ékkövek csillantak meg az izzadságcseppek.
- Szeretlek, ebben sose kételkedj! – szólalt meg Flóra váratlanul. – Soha senkit nem szerettem úgy, ahogy téged. S ez mérhetetlenül boldoggá tesz, ugyanakkor pont ugyanennyire meg is rémiszt. Nem akarom elszúrni. Érted?
- Ettől nem kell félned! – simogattam meg az arcát, s már eddig is úgy dorombolt mint egy igazi vadmacska, most közelebb csúszott hozzám, s lágy csókot váltottunk. - Édesem, szeretlek!
- Minden vágyam, hogy valóban a feleséged legyek! De kérlek szépen, légy egy kis türelemmel.
- Megígérem, igyekezni fogok! – szerelmes csókkal pecsételtem meg az ígéretem.
- Mi tudjuk az igazságot, míg az emberek úgyis csak a körülöttünk lévő felhajtást látják. Azt is azért, mert az egykor megkezdett színjátékunk folytatódik tovább… - a szavak helyett édes csókommal tapasztottam be Flóra mézédes ajkait. S inkább magammal rántottam a szerelem kusza és mámorító világába. Gondolatban pedig hálát adtam, hogy megtaláltam Flórát… S a szerelmünknek nincs vége…


„A szerelem nem csak egy szó. Nem csak egy fogalom. Nem csak egy érzés. Sokkal több ennél. A Szerelem valóságos, teste van és lelke. Gyönyörű szemei, lágy hangja, puha keze. És csodálatos mosolya. Igen. A Szerelem nem elvont fogalom, nem megfoghatatlan érzés. Mert a Szerelem Ő maga. Ő.”

(Csitáry-Hock Tamás)





NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM MINDENKINEK:
AKI VÉGIG KÖVETTE FLÓRA&ROB TÖRTÉNETÉT,
AKI OLVASOTT ÉS KOMIZOTT,
AKI MEGSZERETTE ŐKET!



Ezúttal nem a fejezet előtt, hanem engedjétek meg, hogy amolyan utószóval búcsúzzak. Bár kicsit nehezen jönnek a szavak, hiszen nagyon is hihetetlen számomra, hogy elérkezett ez a pillanat. Az utolsó fejezet, ráadásul egy nagyon is kerek számmal, zárja a történetet.
Úgy érzem, hogy sok mindent ki tudtam hozni a történetből, a szerelmükből, és nem egy izgalmas pillanattal örvendeztettem meg a közönségem. Azonban elérkezett a búcsú, amit részben fájó szívvel, részben boldogan teszek meg. DE összességében elégedetten.

Még egyszer nagyon köszönök mindent Nektek!
Ne csüggedjetek, mert csak ennek a történetnek van vége!

Csak egy kisebb pihenőt tartok, s ezt követően újra jelentkezem az írásaimmal!


Puszi,
ZoÉ




70. fejezet - The show must go on (PART 2)



„Egy igaz barát ismeri a gyengeségeidet, de megmutatja neked az erőidet; érzi a félelmeidet, de megerősíti a hitedet; látja az aggodalmaidat, de felszabadítja a lelked; felismeri a korlátaidat, de hangsúlyozza a lehetőségeidet.”

(William Arthur Ward)
Cosmo
Los Angeles, 2012.08.25.

Elégedetten sétáltam vissza a kocsimhoz, míg a benzinkutas srác majdnem megpukkadt az irigységtől. Ráadásul még a kulcsaim is megpörgettem a levegőben.
- Kéne mi, öcsi? – vetettem oda neki a kérdést, mire csak meglepetten bólogatott. – De ezt aztán elfelejtheted! – S miután bepattantam a kocsiba végignézhette, ahogy padlógázzal indítok.
Demo kitett magáért, az egyik legjobb paripáját adta kölcsön. Ezt kihasználva szóltam is a srácoknak, hogy a sétány egyik félre eső parkolójában összejöhetnénk, s akár egy rögtönzött versenyt is lenyomhatnánk. Senki sem ellenkezett, sőt egyből jöttek a páros összecsapásra jelentkező versenyzők is. Még szerencse, hogy Demo is bevetett magát a szervezésbe, mert egyedül ekkora tömeget nem bírtam volna. Hiányzott a versenyzés. Végig ezen gondolkoztam, míg a találkozó hely felé tartottam. Tulajdonképpen nem is maga a versenyzés volt, ami hiányzott nekem, mert ebben volt részem. Hanem a társaság és a lökött nőszemély, aki minden alkalommal feldobta a hangulatot. Hiányzott, pokolian hiányzott, hiszen egy egész óceán választ el bennünket, s a két hangoskodó pöttöm teljesen leköti minden figyelmét. – Végre boldog! – suttogtam magam elé. Ennél fontosabb nem is számított. – Jaj, Virágszálam, végre ezt is megértük! Ki gondolta volna, hogy ez a vérszegény angol srác ekkora jót tesz… - Tagadhatatlanul megkedveltem Robot. Tökös fickónak bizonyult, hiszen megszelídített egy igazi vadmacskát, emellett pedig olyan szeretettel és gondoskodással halmozza el a családját, amely bárki megirigyelhet. De akkor is hiányzott Flóra, nemcsak a versenyek miatt, hanem a mindennapokból is. A szeretete, a vidámsága, a személyisége.
Az idő múlásával egyre biztosabb lettem benne, hogy a szédült Virágszál nem mostanában költözik vissza az öreg kontinensre. Ha akkor nem jött volna újra össze Robbal, akkor mérget vettem volna rá, hogy New Yorkot választja új lakhelyének. Csakhogy jött a csillogó vámpírutánzat és Los Angeles-ig meg sem álltak. Mégsem szólhatok semmit, hiszen a szeretett londoni ház remek új tulajdonosra talált, történetesen rám. Kivásároltam Flórát, majd átírattuk Gemma és az én nevemre a házat, ami szerelmemnél valamit beindított, mert hát erőteljesen a babaprojektre kezdett el koncentrálni. – Nem mintha bánnám, régen volt ennyire jó dolgom. – vigyorogtam el ördögien.
Lassabban vettem be az utolsó kanyart, mert egyre többen jártak-keltek a gépcsodák között. Számítottam a srácokra, s nem kellett feleslegesen a parkoló hely miatt aggódnom. Begördültem Demo verdája mellé. Elégedetten szálltam ki, hiszen ma végre sor kerül kettőnk között a várva várt futamra. Azóta tartozok neki egy visszavágóval, mióta Tokióban csúfosan lealáztam.
- Helló haver! – fogtam kezet Demo-val. Majd kicsit elidőztem a felsorakozott gyönyörűségeken.
Néhány reflektor világított, s a metál fényezésen táncot jártak a rá eső fények és árnyak. Volt itt minden, ami szem-szájnak ingere. A felpattintott motorháztetők alatt színes neonok égtek, hogy a kíváncsiskodókat még közelebb csalja. Kicsit odébb állt egy furgon, ott mérték a piákat és egy rögtönzött dj pultot is összedobtak. Pár lengén öltözött csaj kissé elszálltan vonaglott, de a srácok figyelmét inkább a kocsik kötötték le.
- Láttad Rock új szerzeményét? – fordult felém Demo, míg a fekete gépcsoda fele.
- Dodge charger – legeltettem a szemem, mert egy belevaló járgányról volt szó.
- Inkább erőre megy rá, mint a gyorsulásra.
- Nem kell a masszív jószágot félteni… Megy az, ha kell! – röhögtünk fel, mikor egy nagyon ismerős autóra figyeltem fel. – Mi a fenét keres itt? – lepődtem meg és már indultam is felé.
- Cosmo, minden oké? – Demo szólt utánam. Még szerencse, hogy nem távolodtam el annyira, így értettem.
- Nálad, sosem lehet tudni. – tártam szét a kezeim.
Megszaporáztam a lépteim, mert túlságosan gyanúsan viselkedett. Nem szállt ki rögtön a kocsiból, hanem túlságosan a futamra készülők fele pillázott. Már csak pár méter volt közöttünk, mikor kinyitotta az ajtót és kiszállt. Egy kicsit meglepődtem, mert nem volt valami boldog s a ruhájából ítélve is sebtében távozott otthonról.
- Hát te meg hogy kerülsz ide? – léptem oda elé, s tetőtől talpig végigmértem. – Nem éppen altatót kéne dudorásznod?
- Azon már túl vagyok… - vonta meg a vállát. Kedvtelenül nézett körbe. Hiányzott belőle az a megszokott tűz, ami egy-egy ilyen összejövetelen a szemében ott volt.
- Virágszálam, mi történt nálatok? – emeltem az égnek a fejem, mert balhé szagot éreztem a levegőbe.
- Semmi, csak a szokásos… - lépett volna el mellettem, de elkaptam a karját és megállítottam.
- Még hogy semmi? Persze, majd ha agyalágyult leszek, akkor benyalom. - karoltam át a derekát, és finoman elindultam vele az ellenkező irányba. – Most pedig elmondod, mert addig úgy sem hagylak békén!
- Cosmo szállj le rólam! – szakította ki magát a karjaim közül. Erre lendületesen indult el a homokos partra.
- ÉN ráérek egész éjszaka, ha te is! Hallgatlak! – álltam meg pár lépésre mögötte.
- Pasik! Mert ti aztán mindig mindent jobban tudtok! Mindent úgy kéne csinálni, ahogy ti akarjátok… - kezdett bele a hőzöngésbe. Valahogy tudtam, ez egyáltalán nem rám, mint inkább Robra vonatkozik.
- Mit csinált az az ökör? – zártam rövidre Flóra kifakadását. Nem különösebben zavart Rob szapulása, de a végén a Virágszálam úgyis megbánt volna minden egyes kimondott szót.
- Megint megkérte a kezem… - suttogta a vallomást. Azt hittem, hogy mentem felröhögök, de igyekeztem tartani magam.
- Édes Istenem! Hát rajtad már csak Ő tud kiigazodni! – színpadiasan játszottam, de láttam, hogy elértem a célom. Flóra tartása és vonásai megenyhültek, sőt mosolyra futott a szája.
- Cosmo, ezt te nem érted!
- Persze, valamit nagyon nem. – felemeltem a kezem, s az ujjaimon kezdtem meg a számolást. - Majd megvesztek egymásért. – hüvelykujj. – Kibékültetek és újra kezdtétek. – mutató ujj. – Két gyönyörű gyereketek van. – középső ujj. – Összebútoroztatok. – gyűrűs ujj. – Meg már a házasság sem új… - kis ujj. – Basszus, van egy szerető pasid, meg mindened akkor meg miért csinálod a hisztit? Szóval ki vele!
- Nem akarom elszúrni… megint… - nyögte ki végre. – Nem akarom bántani Őt. Szeretem, de még akkor is korai lenne ennyire belebonyolódni…
- Babám, szerintem a belebonyolódáson már túl vagyok. Erre a kézzel fogható bizonyíték a Deborah és Zack… - nevetve öleltem magamhoz, s végre ő is nevetett.
- Szeretlek, te bolond! Mondtam már?
- Ma még nem… Amúgy meg imádom hallgatni. – öleltettem meg megint. – Jobb már?
- Igen, sokkal. De verseny nélkül nem megyek haza… - nagy boci szemekkel nézett fel rám. – Legalább egyet… - alkudozott.
- De csak egyet, aztán nyomás haza! Mondj igen végre Robnak, mert szerintem már most kopaszon fog hazavárni…
- Irigyled a szexi haját, valld csak be! Tudom ám! – Flóra szívből felkacagott.
Megragadta a kezem, majd újra a tömeg felé kezdett el masírozni. Tényleg addig nem nyugodott le, míg nem versenyezhetett. Igazság szerint csak egy könnyed mentre vállalkozott, de nem is a futamgyőzelem volt a lényeg. De nem kételkedtem benne, hogy megnyeri. Mikor megállt és kiszállt az autóból, akkor ámulattal néztem végig rajta. Csodaszépnek és boldognak láttam újra. A fény, az élet beköltözött a tekintetébe, és sütött róla, hogy megtalálta a helyét az életben...


„Az igaz barátok azok, akik szembesítenek önmagunkkal, még akkor is, ha az az igazság, hogy nem szívesen valljuk be önmagunknak, hogy még mindig sok mindent kell megtanulnunk, hogy néha segítségre szorulunk, és hogy talán egy kiváló lehetőségen nézünk át. Hallva az igazságot, más ösvényre vihet minket az élet, de sosem tudhatjuk hogy pontosan, melyik ösvényre kerülünk.”

(Született feleségek c. film)



70. fejezet - The show must go on (PART 1)

Sziasztok,

nem akarok felesleges szócséplésbe belemenni, és tovább húzni az időt. Szóval csak röviden!
Sajnos nem jutottam a fejezet végére, mert egy szép hosszú történet végére érkeztünk, s ennek megfelelően szép hosszú fejezettel szeretnék búcsút venni Flórától és Robtól.
Addig is a befejező rész első felét Flóra szemszögéből olvashatjátok.

Jó olvasást!

Puszi,
ZoÉ



„Csak hagynod kell, hogy minden történjen úgy, ahogy történnie kell. Nem kell a görcsösség, az csak mindent megöl úgy, ahogy a ragaszkodás is. Engedd el. A Sors rendez, sodor, leginkább embereket az életedbe anélkül, hogy azt kérned kellene. Hagyd, hogy tegye a dolgát, mert így még mindig okozhat meglepetéseket - és hidd el, imádni fogod.”

(Oravecz Nóra)



Flóra
Los Angeles, 2012.08.25.

Egy újabb nyűgös nap végéhez közeledtünk, és teljesen elfáradtam. A két kis lurkó tényleg minden figyelmünket lekötötte. Újabban hasfájással küszködtek, s emiatt jobb esetben csak nyöszörögtek, rosszabban pedig folyamatosan vigasztalhatatlanul sírtak. Imádtam a gyerekeimet, hisz ők valami különleges csodát testesítettek nekem. Éltem-haltam értük, éppen úgy, ahogy az apjuk is. Már csak a legkisebb neszre mindketten ugrottunk, hiszen olyan picikék voltak. Még így hosszú hetek, hónapok távlatából is tisztán emlékszem a legelső napra, mikor megpillantottam őket az inkubátorokban. Kicsikék voltak, alig látszottak ki a pelenka és kis ruhácskából. A szívem összeszorult törékeny apróságok láttán. A könnyek egyből a szemeimbe szöktek, s rövidesen áruló módjára az arcomon csorogtak végig. Rob próbált vigasztalni, nyugtatni, azonban legbelül mindketten tudtuk, hogy ki kell magamból adnom mindent, és csak utána leszek képes megnyugodni. Könnytől homályos tekintettel fordultam vissza a kicsikéimhez, s remegő kezem először az egyik, majd a másik átlátszó műanyagra tapasztottam.
- Már el is aludtak. - mosolyodott el Rob, s mögém lépett. Hátulról karolt át, míg a kezeimet a kezeire fektettem.
- Csodálatosak. - somolyogtam. - Teljesen elfáradtak a mai napban. - suttogtam csendbe, míg Rob mellkasának dőltem.
- Látszik, hogy nagyon passzolunk! - motyogta a nyakamba szerelmem a hülye dumáját, és ráadásul csókot is lehelt a bőrömre. Nem volt elég, hogy a lehelete cirógatott, hanem még a forró ajkait is muszáj volt bevetnie, amitől bizsergés futott végig az egész testemen.
- Talán ezt nem itt kellene. - nyögtem fel s lassan fordultam szembe vele.
- Jó, de akkor előbb beszéljünk! – Rob pajkos mosollyal csúsztatta a tenyerembe a kezét. Megfogta végül a kezem és elkezdett maga után húzni. Időben kapcsoltam és felkaptam kifele menet a babafigyelőt.
A nappaliba rogytunk le a kanapéra. Végre csend volt és csak ketten voltunk. Rob nem bírt tovább várni, és édes csókjaival halmozott el. Egyszerűen nem bírtam betelni vele én sem, hiszen olyan ritkán volt egymásra időnk. Két kisbaba ellátása nem egyszerű, ugyanakkor már az elejétől kezdve ragaszkodtam ahhoz is, hogy mi leássunk el minden feladatot, amit élvezettel teljesítettem. Rob bár mellettem volt, mindenben kivette a részét, azonban tudomásul kellett vennie, hogy egy rövid időre a gyermekeink kerültek előtérbe.
- Édesem, mivel tudnálak meggyőzni? – susogta a fülembe Rob. Egyszerűen nem akart beletörődni a válaszomba, s folyamatosan ezen kattogott az agya.
- Rob, ez nem nagy tragédia. – simogattam meg az arcát, de mégsem tudtam meglágyítani a szívét. – Szeretlek, és melletted vagyok… - közelebb hajoltam hozzá és ajkaim finoman súrolták az ajkait. – Csakis te kellesz… - végül csókban forrtunk össze. Pajkos nyelve egyre lendületesebb táncba csábított, csakhogy a felforrósodó hangulatban pillanatok alatt tűnt el a levegőnk. Zihálva váltam el a szeretett férfitól, de csak annyira, hogy végre levegőt kapjak. A szemeit csodáltam, melyek már a kezdetek kezdetén elbűvöltek s azóta csak még inkább a rabjuk lettem. – Kell ennél több? – huncut mosollyal tettem fel a kérdést, csakhogy nem éppen azt a választ kaptam, amire számítottam.
- Igen, kell! – csattan fel Rob kifejezetten dühösen. Csak pislogni tudtam, mert olyan váratlan volt a kirohanása. – A francba is igen, több kell. Mi a francért ellenkezel ennyire? Csak egy rohadt egyszerű kérdés az egész. – szinte szétfeszítette az indulat. Nem is bírt tovább egy helyben maradni, felpattant s a előttem kezdett el cikázni.
- Szerintem csak te fogod fel tragikusabban… - vontam meg a vállam.
- Hogy mi? – egy pillanatra megtorpant, s úgy nézett rám, mintha valami szitkot szórtam volna. – Inkább az a kérdés, miért ellenkezel olyan nagyon, mikor már van benne gyakorlatod? Hónapokig semmi bajod nem volt a feleség szereppel.
- Nem ellenkezem, csak nem tartom fontosnak. Gyűrű és papír nélkül is úgyan úgy, ha nem jobban szeretlek téged, a gyerekeinket. Ennél több nem is kell.
- De igen! Azt akarom, hogy a feleségem légy! Érts már meg! Azt akarom, hogy a világ is tudja, hogy hozzám tartozol, az enyém vagy! Senki más még csak rád se merjen nézni! – Rob fújtatva adta tudtomra a nézeteit, amellyel nemhogy rábeszélt volna az igenre, hanem még távolabbra sodort tőle. Egy cseppet sem tetszett, hogy így beszélt velem, rólam és az egész házasságról. Mindig is kifejezetten utáltam, ha a férfi tárgyiasított egy nőt, azt meg még inkább, ha én voltam az a nő.
Mérgesen pattantam fel a kanapéról, meg sem vártam Rob reakcióját. Jobbnak láttam, hogy rövid úton távozzak. Felhúzott a szövegével, s félő volt, ha visszaszólok, akkor csak még nagyobb bajt generálok. Amúgy sem tűnt úgy, hogy találunk megoldást erre a kérdésre. Addig nem is, míg mindketten más véleményen vagyunk. Azonban Robnak sikerült felhúznia, s idegesen lépdeltem a hálószoba felé.
Legszívesebben bevágtam volna magam után az ajtót, de az alvó manócskák miatt nem tehettem meg. De ki kellett találnom valamit, amivel megakadályozom, hogy Rob utánam jöjjön. Az ajtócsapkodás helyett csak egyszerűen becsuktam az ajtót és a kulcsért nyúltam. Gyors mozdulattal ráfordítottam, s az ajtónak dőlve próbáltam lehiggadni. Még a szemeim is behunytam, úgy próbáltam csak a légzésemre koncentrálni. Talán kétszer sikerült beszívnom és kifújnom a levegőt, mert kérlelő szavak ütötték meg a füleim.
- Flóra! – kopogott be finoman Rob. – Flóra, kérlek! – nem válaszoltam, csak füleltem. Először csak kopácsolt, de mivel nem reagáltam a kilincsért nyúlt. Csakhogy nem nyílt az ajtó. – A büdös francba! – szitkozódott Rob, mert akadályba ütközött. Elugrottam az ajtótól, s tudtam, mire van szükségem, hogy kiszellőztessem a fejem. – Flóra, hallod! Engedj be! – egyre jobban dörömbölt, de én nem voltam hajlandó. A fürdőbe siettem, s gyorsan megmosakodtam. – Nem tágítok, míg be nem engedsz! Szerelmem, édesem, kicsikém… – Rob folyamatosan beszélt az ajtónak, de annyira mérges voltam rá, hogy nem tudtam elolvadni bármilyen szép szavakkal próbált megnyerni. – Nem úgy gondoltam… - mire kimondta, hogy megbánta, addigra már teljes harci díszben voltam. Farmert húztam, pólót és pulóvert egy tornacipővel egészítettem ki.
Most tényleg nagy szükségem volt arra, hogy kiszellőztessem a fejem. Erre a legjobb mód pedig egy kis vezetés volt. Mivel a kicsikéim csak pár órát aludtak volna, ezért gondoltam, hogyha megyek egy nagyobb kört a környező utcákban, akkor el tudjuk kerülni a veszekedést. Mert ez egy teljesen értelmetlen és felesleges veszekedés lett volna. Mire végiggondoltam, addigra már a kulcsaimat kerestem, amint megkaparintottam őket, felmarkoltam és nekiindultam az éjszakának.
- Te meg hova a fenébe készülsz? – ahogy kinyitottam az ajtót Rob már előttem is állt. Vizslató szemeivel áthatóan tanulmányozott.
- Csak kiszellőztetem a fejem, ami rád is rád férne… - vetettem hátra, de addigra már a bejárati ajtónál jártam.
- Tévedsz! Én tudom, mit akarok! Téged! – hízelgő volt, hogy ennyire ragaszkodik hozzám, azonban az már kevésbé, hogy anélkül a francos papír nélkül nem érzi, hogy testestül-lelkestül hozzá tartozom.
Míg kocsiba vágtam magam, s elhajtottam addig ezen az egész házasság dolgon törtem a fejem. Tulajdonképpen nem a házasság intézményével volt bajom, csak egyszerűen valahogy korainak éreztem ezt Robbal. Bár egyszer tetszelegtünk házasoknak, azonban az csak játék volt. Még csak valós érzelmi háttere sem volt. Másrészt Rob már így is megannyi támadást kapott, miszerint az ikrekkel fogtam meg magamnak. Ennél szánalmasabb és sértőbb dolgot el sem tudtam képzelni.
- Még hogy ártatlan gyerekeket, ráadásul a sajátjaim használjam fel ilyesmire, hogy megfogjak egy pasit? Abszurd dolog! – mérgelődtem magamban, míg egyre távolabb kerültem az otthonomtól.


„Régebben azt hittem, az élet csak úgy lehet tökéletes, ha mindig történik benne valami izgalmas, ha pörög, mint egy végeláthatatlan akciófilm. Ma már érzem, tudom, hogy nem a vihar a fő attrakció, az előtte való csönd pillanatai azok, amiket meg kell tanulni élvezni. Akkor valósulhat ugyanis meg az idilli állapot, amit az emberek egyszerűen csak boldogságnak neveznek. Akkor, ott, a csöndben...”

(Szurovecz Kitti)


Részlet 70. fejezet tartalmából...



- Már el is aludtak. - mosolyodott el Rob, s mögém lépett. Hátulról karolt át, míg a kezeimet a kezeire fektettem.
- Csodálatosak. - somolyogtam. - Teljesen elfáradtak a mai napban. - suttogtam csendbe, míg Rob mellkasának dőltem.
- Látszik, hogy nagyon passzolunk! - motyogta a nyakamba szerelmem a hülye dumáját, és ráadásul csókot is lehelt a bőrömre. Nem volt elég, hogy a lehelete cirógatott, hanem még a forró ajkait is muszáj volt bevetnie, amitől bizsergés futott végig az egész testemen.
- Talán ezt nem itt kellene. - nyögtem fel s lassan fordultam szembe vele.
- Jó, de akkor előbb beszéljünk! 

(...)

Legszívesebben bevágtam volna magam után az ajtót, de az alvó manócskák miatt nem tehettem meg. Helyette becsuktam és a kulcsért nyúltam. Ráfordítottam, s az ajtónak dőlve próbáltam lehiggadni.
- Flóra! –kopogott be Rob. – Flóra, kérlek! – nem válaszoltam, csak füleltem. Először csak kopácsolt, de mivel nem reagáltam a kilincsért nyúlt. Csakhogy nem nyílt az ajtó. – A büdös francba! – szitkozódott Rob, mert akadályba ütközött. – Flóra, hallod! Engedj be! – egyre jobban dörömbölt, de én nem voltam hajlandó. – Nem tágítok, míg be nem engedsz! Szerelmem, édesem, kicsikém… – mérges voltam és emiatt nem foglalkoztam vele bármilyen szép szavakkal próbált megnyerni. – Nem úgy gondoltam… - mire kimondta, hogy megbánta, addigra már teljes harci díszben voltam. Farmert húztam, pólót és pulóvert egy tornacipővel egészítettem ki. A kulcsaimat felmarkoltam és nekiindultam az éjszakának.


Szóval......

Sziasztok!

Először kezdeném egy örömhírrel, legalábbis nekem az. A rendszeres olvasók száma elérte a félszázat! Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki csatlakozott és olvas. Remélem, hogy szépen lassan tovább bővül a kör, de persze ez is nagyon szép szám. Mosolyogva gondolok vissza az első bejegyzésekre, mikor alig néhányan olvastak vagy éppen véletlen sodorta őket az oldalamra. Azóta jó pár olvasnivaló került ki, és a főszereplőkkel, a szerelmes párokkal vagy más szereplőkkel együtt sírtunk, nevettünk vagy éppen izgulunk rendesen. Hatalmas élményt jelentett és jelent nekem ez az egész. Szóval remélem, hogy még sokáig lehetek jelen köztetek!

Másodszor itt hívom fel mindenki figyelmét, hogy NEM VAGY EGYEDÜL és a WALKING ON SUNSHINE oldala ÁTMENETILEG SZÜNETEL, mivel egy időben, egyszerre túl sok töri futott, és ez megnehezítette a követhetőséget. Ezért tényleg csak egy átmeneti szünetről van szó. Ezekre az oldalakra eddig és ezután sem kell meghívó, amint hozok folytatás azon nyomban kinyitom az oldalakat!!! Ezt megígérem! Szóval kérek mindenkit, nyugodjon meg folytatódni fognak a történetek, csak kicsit később!
Addig is lesz olvasnivaló! Jön Flóráék utolsó fejezete, befejezem a Szerencse Kegyeltjét (ha még emlékeztek rá), és tőlem szokatlan módon jön egy Edwardos novella is! Ugyanakkor ígéretemhez híven a meghívós oldal befejezett törijét is közölni fog, hogy mindenki olvashassa! Ez nem kevés olvasnivaló, sőt....


Ugyanakkor ebben a szörnyű időben jó pár áram ingadozáson sikerült túlesnem, ráadásul egy váratlan lecsapó áramszünetnek köszönhetően majdnem elszállt minden korábban megírt fejezetem, jegyzetem. DE ezeket valamennyire sikerült megmentenem, szóval ezek biztonságba kerülte, persze minden más úgy tűnik, hogy elveszett. Ezt csak azért írtam le így a végére, hogy egy kicsi késés elképzelhető, de nem szeretném!

GŐZ ERŐVEL ÍROM A Just the way you are törit, amint elkészülök már fel is rakom az új részt a Finally-ra!!!

Puszi,
ZoÉ






69. fejezet - The show must go on

Sziasztok,

hát végre (elég nehezen) összeállt az utolsó előtti fejezet. Nem is nagyon szeretném húzni az időt, mert a fejezetre már biztosan kíváncsiak vagyok. Remélem, hogy ettől függetlenül tetszeni fog nektek!

Jó olvasást!

Puszi,
ZoÉ

ui.: Egy apró megjegyzésem lenne még! Szeretnétek a Just.... -ból részletet? Kérem, hogy itt vagy a Finally-s oldal chatjében jelezni! Mert érdeklődésre való tekintettel még MA akár jöhet is a részlet :D ;)



„Nem egymásra támaszkodni, hanem egymást támogatva előre menni. Ennyi a lényeg. Csak két teljes ember találkozásából születhet meg ez a fajta kapcsolat. Nem érdemes mással beérni, mert így egy mese az élet. Hagyjuk a másikat, hogy a maga útját járhassa, míg Ő ugyanezt megteszi Veled szemben. Nem irányítjuk egymást, de éreztetjük: számíthat ránk a másik, mellette vagyunk. Ő úgyis tudja, hogy te ott vagy neki, és Ő is ott van neked. Ha valaki bántja a másikat, közösen, együttes erővel legyőzitek. Mert a jó játékhoz csapatmunka kell. "

(Oravecz Nóra)



Robert
Cannes, 2012.05.25.


Lenyűgözve néztem a csupa eleganciát sugalló plakátot. A fesztivál 65. évfordulója miatt még nagyobb felhajtás kerekedett. Rengeteg vendég érkezett, hogy élvezze a csillogó ünnepséget. Az első este a fesztivál megnyitásán kellett részt vennem, nemcsak kötelességből jelentem meg, hanem kíváncsiságból is. Legnagyobb meglepetésemre még ismerősökkel is összefutottam, így egy cseppet sem lett unalmas az este. Az elkövetkező napokban pedig különböző filmek premierjeire voltam hivatalos a stábbal karöltve, míg végül elérkezett a mi nagy esténk.
Már kora délután is egyre növekedett bennem a feszültség. Úgy szerettem volna, ha Flóra is elkísér, és velem együtt élvezi a premiert. Még a készülődés előtt hosszasan beszélgettünk, ezáltal valamelyest megnyugodtam. Élvezettel hallgattam a beszámolóját, miszerint a picinyek folyamatosan mocorognak és rúgkapálnak.
- Jaj, Rob! Úgy hiányzol nekünk! Már ezer éve nem láttalak, nem öleltelek… – vágyakozva susogta Flóra a telefonba. – A babák is érzik a hiányod, olyan nyugtalanok mostanában…
- Flóra, kicsim. Legszívesebben ott lennék melletted és addig csókolnálak, míg el nem fogy a levegőnk!
- Ne kísérts ilyen dolgokkal, mert még a végén felpattanok az első repülőre!
- Inkább pihengess és gyűjts sok-sok energiát, mire hazaérek. Vigyázza a pocakmanókra! - Elképesztő érzés volt tudni, hogy hamarosan apa leszek. Ráadásul két tündéri apróság szülei leszünk. Nagyon hiányzott minden és mindenki, hiszen legszívesebben megcsókoltam volna Flórát, a pocakját is megsimogattam volna és apró puszikkal kedveskedtem volna a babáknak. De azt már előre eldöntöttem, hogy mindent be fogunk pótolni, amint hazaérek és meg fogom őket szeretgetni. Ezt Flórának ígéretbe is foglaltam, amit vágyakozó sóhajokkal fogadott. Egy cseppet sem könnyítette meg a helyzetem. De ezt a pillanatot választotta Steph, és berobogott a lakosztályomba.
- Rob, te még el sem kezdtél készülődni? – csodálkozva nézett végig rajtam.
- Édesem, most mennem kell! Csókollak téged és a babákat is! – köszöntem el szerelmemtől.
- Jó sokat mosolyogj, és integess a kameráknak, mert megnézzük az élő közvetítést! – kuncogott fel Flóra, ami nekem is mosolyt csalt a szám szegletére.
- Jól van, jól van! Most már készülődök… - morgolódtam az orrom alatt, hiszen ismételten magamra kellett vennem egy újabb öltönyt. Nem sokat szöszmötöltem, bár megadtam a módját és igyekeztem a legjobb formám hozni. Legfőképpen azért, mert Flóra végigkíséri a közvetítést.
Hiába magyarázták nekem elszántan, mennyire jól áll rajtam ez a hacuka, hülyén éreztem magam. Sokatlan és kényelmetlen volt, de erőt vettem magamon. Halvány mosollyal szálltam ki a kocsiból. Elsőként integettem az egybegyűlt rajongótábornak, majd Steph utasítását követve kiosztottam néhány aláírást.
- Robert, hogy érzed magad nálunk? – tartotta elém a mikrofonját az egyik tévés hölgy. A meglepetéstől először megszólalni se tudtam.
- Nagyon jól, köszönöm. – hamar rendeztem a vonásaim és uralkodtam a hangomon.
- Izgulsz a premier miatt? – tette fel a következő kérdését.
- Szerintem az a természetes, ha van bennünk némi izgalom. – magyaráztam lendületesen. – Főleg egy ilyen neves rendezvényen. Megtiszteltetés itt lenni.
- Mit üzennél a közvetítést nyomon követő rajongóidnak?
- Jó szórakozást! – aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve belekacsintottam a kamerába. A riporternőnek is elakadt a lélegzete.
- Neked is jó szórakozást az estére! – egy pillanattal később magához tért, s profi módjára folytatta, mintha mi sem történt volna.
Steph és Dean kíséretében néhány rövidebb interjút kellett adnom, meg persze fényképeztek folyamatosan. Már majdnem fél úton jártam, mikor végre ismerős arcot pillantottam meg a vörös szőnyegen. David pózolt éppen a fotósoknak, s amint észrevettük egymást kézfogással és egy baráti öleléssel üdvözöltük egymást. Újra villogni kezdtek a vakuk, míg a párosunk mellé Sarah és Emily is csatlakozott. Mindkét kolléganőm fantasztikusan nézett ki. A neves társaság mellett büszkén húztam ki magam. Végül nagy nehézségek árán betérhettünk a színházterembe, s a vetítésre.
A filmet végig izgultam, sőt inkább feszülten figyeltem, de nem a vásznat, hanem a nézőteret. Bár a sötétségben semmit sem láttam. Az utolsó snitteket követően vastaps és ováció harsogott fel. Hitetlenkedve néztem körbe, ahogy a sok-sok szempár rám szegeződött. Büszke, elismerő és gratuláló pillanatokat sugalltak felém, amitől megkönnyebbültem.
A vetítést követő afteron végre már felszabadultan tudtam részt venni. Mindenki, aki végignézte a produkciót, az később forró gratulációt adott át nekem. Természetesen alázatosan megköszöntem magam, és persze a stáb nevében is, hiszen nélkülük semmi sem lett volna a filmből. Az est legjobb pillanata a koccintás volt. David vezetésével összejött a csapatunk s egymásnak elismerve a munkáját koccintottunk.
A jól sikerült premiert követően nehéz volt a másnap reggel. Már egy liter kávét magamba diktáltam, de akkor is még mindig fáradtnak éreztem magam. Nem is csodáltam, hiszen korán reggel kiugrasztottak az ágyamból, hogy kezdetét vehesse a maratoni interjúzás. Míg igyekeztem magamhoz térni, addig több üzenet is küldtem Flórának.
Milyen volt a közvetítés? - pötyögtem egy gyorsan, majd magamra kapkodtam a ruháim, azonban semmiféle választ nem érkezett. Türelmetlen voltam, ezért küldtem egy másik sms-t is. - Hogy tetszettem, Édesem? - csakhogy erre sem érkezett semmiféle válasz vagy visszajelzés. Kissé csalódottan vettem tudomásul, hogy nem jártam sikerrel. - Nagyon hiányzol, Szerelmem! Csók, Rob – zártam rövidre a dolgot remélve, hogy egy alkalmasabb pillanatban majd sikerül beszélnünk és akkor pedig tüzetesen kifaggatom Flórát.



Nagy levegőt vettem, bár képtelen voltam békén hagyni a nyakkendőm. Ismételten azon kaptam magam, hogy azt babrálom. A szemeimet forgatva igazítottam meg utoljára, majd pedig feltettem a napszemüvegem. Ha nem így tettem volna, akkor a gyönyörű napsütés elvakított volna. A napsütés már nem volt olyan erős, mint napközben, mikor sorra kellett a riporterek kérdéseire válaszolgatnom. Bár most abban a fekete szerelésben majdnem megfőttem. Csendben és beletörődő mosollyal követtem az előttem gyönyörű ruhában haladó Steph-et. Elérkezett az utolsó premier napja. Már visszaszámoltam, hiszen egyre nehezebben bírtam a távolságot. Már csak két nap volt hátra, ez éltetett meg persze az, hogy a kicsi családommal minden rendben van.
Az este jól sikerült, viszont Steph-nek örök hálával tartozom, amiért kimentett az afterról. Semmi erőm nem lett volna ott maradni, mázsás súlyokat éreztem a vállaimon. Inkább a hotelszoba kényelmes és megnyugtató csendje mellett döntöttem, hiszen a nagy felhajtásban kis híján szétrobban a fejem. Hatalmas megkönnyebbülést éreztem, ahogy magam mögött becsukódott az ajtó és lehunyt szemmel az ajtónak támaszkodva szippantottam magamba a nyugalmat. Elsőként a nyakkendőmtől szabadultam meg, amit a zakó zsebébe gyűrtem. Az ingem is kibontani kezdtem, meg a kanapéhoz érve a cipőimtől is megszabadultam.
Fáradtan rogytam le a kanapéra, mikor a telefonom rezegve adta a tudtomra, hogy üzenetem érkezett. Egész nap hosszabb-rövidebb interjúkat adtam, s mivel teljesen lefoglaltak, így csak néhány apróbb üzenetre volt időm egy-egy szünetben. Azonban Flóra szűkszavú válaszai némi aggodalommal töltöttek el. Hiszen mióta megérkeztem erre egyetlen egyszer sem volt példa. Úgy kaptam a telefonom után, mert Flóra végre válaszolt. Már mindenféle rémkép jelent meg a szemeim előtt.
A legutolsó üzenetemre válaszolt. - Torta recepten gondolkozom… - elmosolyodtam, ahogy elképzeltem a démoni szépséget amint a finom krémes csodát majszolja. Az már kevésbé tetszett, hogy ő maga szeretne nekiállni, hogy meg is süsse, mikor pihennie kellene.
Nagyon remélem, hogy csak gondolkozol! – pötyögtem be az apró üzenetet. – Pihenned kell!
Nyugi, úgy is túl sok minden hiányzik a recepthez… – jött a válasz pillanatok alatt.
Csald el Cosmo-t, s biztosan elvisz édességvadászatra! – vigyorogva küldtem el az apró megjegyzésem. Poénnak gondoltam, hiszen tudom, Cosmo kifejezetten utál vásárolni. De cipekedni akkor is tud.
Pöszén néznél, ha bárki más segédkezne nekem. :P – próbáltam megfejteni a kódoltnak vélt üzenetet, csak sehogy sem ment. Nem értettem a csavaros női logikát. - Mi van??? - Segítség vagy valamiféle kódolás helyett a receptet írta le a gonosz nőszemély.
Hozzávalók: 2 tojás, 1 banán, 1 csepp tejszínhab, - a fejemet vakargattam, mert nem értettem az összefüggéseket, bár nem voltam egy nagy főzőbajnok. - 1 sóhaj, 1/2 óra csók, 5dkg simogatás – s ahogy haladtam tovább az üzenetben leesett végre, Flóra mire célozgatott. - 5dkg szerelem, 15 perckeverés – s ezzel együtt teljesen felizgatott. - Mit szólsz? Megsütjük, ha hazaérsz? ;-) – Hogy bír ilyet kérdezni? Mégy szép! – már most kezdhetnénk is, de hát olyan rohadt messze vagyok. A vágyam pedig egyetlen pontba összpontosult s egyre nehezebb volt kibírni ezt a kínzást. Gyorsan, még észnél voltam bepötyögtem a válaszom. - Meggyőztél! Kínzó vágy gyötör, hiányod majd megöl, nem bírom ki nélküled!
A kanapén ülve gyorsan és talán meggondolatlanul hoztam egy döntést. Sejtettem, hogy nem minden következmény nélkül úszom meg, azonban már ez is hatalmas teljesítmény volt részemről, eddig kitartottam. A francos maskarát leszaggattam magamról, majd gyorsan egy hűsítő zuhanyt vettem. Egyrészt lecsillapította a forrongó vérem, másrészt kicsit fel is ébresztett. Törölközőt a derekamra csavartam, majd úgy kezdtem meg a tervem kivitelezését. Az első lendületben Steph-et hívtam, s mivel nem vette fel a telefonját, így öltözködni kezdtem. Már csak a pólóm hiányzott, mikor megszólalt a telefon az ügynököm nevével a kijelzőn.
- Rob, valami baj van? Nem úgy volt, hogy korán lefekszel? – kissé megemelt hangon beszélt Steph a telefonba, de ez mindössze a körülötte zajongók miatt volt szükséges.
- Gondolkodtam, és erre a két napra már úgy sincs semmi program… - kezdtem bele a szövegelésbe.
- Várj, kitalálom! Haza akarsz szökni?
- Pontosan így van! Aggódom Flóra és a babák miatt, a kötelező köröket amúgy is lefutottuk…
- Tudom, és megértem… - gondokozott el Steph. – Legyen, majd kimentelek.
- Drága Steph, már csak egy dolgot kérnék! – hízelegni kezdtem, mert most aztán tényleg nagy szükségem volt a szívességre.
- Sejtem, legyen másfél… Nem is, inkább kettő és mehetsz! De el ne késs!
- Köszönöm! Majd meghálálom!
- Ajánlom is! – nevetett fel Steph, de én is mosolyogtam.
Valóban két órával később már úton voltam haza fele. Kapkodva pakoltam össze, s félő, hogy jó pár dolgot hagytam hátra, így Steph-nek reggel még lesz egy köre. Már nem bírtam volna tovább várni, így is hosszú út előtt álltunk. Az ablakon bámészkodtam kifele, s egyetlen gondolat foglalkoztatott, mégpedig a viszontlátás édes pillanata. Szép lassan az édes gondolatok elaltattak, ami tulajdonképpen rám fért, hiszen nagyon fáradt voltam már mostanra és erőt kellett gyűjtenem. S még akkor nem is tudtam, mi vár rám.



A hosszú repülést követően megkönnyebbült sóhajjal szálltam ki a kissé kényelmetlenné vált bőrfotelből. A magángépnek rengeteg előnye lehetne legfőképp, ha a szerelmem is lenne. De aztán felpattantam és inkább a tettek mellett döntöttem, hiszen mielőbb mellette akartam lenni. Robogva haladtam egy taxihoz, s láthatatlan szerettem volna lenni, ami tulajdonképpen sikerült is. Külön kérésemre végigszáguldottunk a városon.
A kapu előtt szálltam ki a taxiból, kifizettem és intettem a sofőrnek, aki már el is hajtott. A táskámat a hátamra dobtam, míg a másik kezemmel, a kulccsal bajlódtam, de végül csak sikerült. Csendbe, szinte belopóztam a saját házamba. Így igyekeztem még nagyobb meglepetéssel kedveskedni Flórának.
- Hát te meg? – lepődött meg Cosmo.
- Bocs, de még mindig itt lakom! – dobtam le a táskám, mert kezdte nagyon húznia vállam.
- Nem úgy gondoltam. Jah, szeva! – nyújtott kezet ez a lökött pasi.
- Jó végre itthon lenni! – ráztam meg a felkínálta mancsot. – Minden oké? – kérdeztem mosolyogva Cosmo-tól, mert valami frappáns és mélyenszántó előadásra vártam. Csakhogy egészen mást kaptam.
- Cosmo… - elhaló hang szállt felénk. – Cosmo, vigyél be a kórházba! – odakaptam a fejem, Flóra sápadt és remegő alakjával találtam szembe magam. – Rob… - szinte sírós hangon mondta ki a nevem.
- Flóra, mi a baj? – ugrottam mellé és átkaroltam Őt. Hagytam, hogy teljesen rám támaszkodjon.
- Nem tudom, de a kicsik… - Flóra nem tudta befejezni a mondatát, mert felszisszent.
- Nem lesz semmi baj, itt vagyok! Minden rendben lesz! – ismételtem újra és újra, míg a kocsihoz haladtunk. Önmagam és Flóra megnyugtatásának érdekében.
Mi hátra ültünk, míg Cosmo pattant be a volán mögé. Képtelen lettem volna most az útra koncentrálni. Szerelmem hozzám bújt, és erősen markolászta a karom. Némán potyogtak a könnyei. Még csak elképzelni sem tudtam, mit érezhet. Én magam is rettentően megijedtem, nemhogy akkor Ő, aki még jobban átéli ezt az egészet.
Cosmo nem finomkodott a gázpedállal, így neki köszönhetően hamar a kórházba értünk. Flórát a karomba emeltem és úgy kértünk segítséget. A nővér kissé furcsán nézett az első pár pillanatban, de aztán egyből a doktorért sietett. Flórát egy ágyra kellett fektetni, s egyből a vizsgálóba vitték. Oda legnagyobb sajnálatomra nem követhettem. Az ajtó előtt toporogtam, míg folyt az ellenőrzés. Olyan hosszúnak éreztem az elmúló pillanatokat, hogy legszívesebben a hajamat téptem volna, de e helyett inkább folyamatosan járkáltam.
- Mr. Pattinson, kérem egy szóra! – lépett ki Flóra orvosa a vizsgálóból.
- Igen? – csak ennyit bírtam kinyögni az idegességtől.
- Flóránál megindult a szülés… - közölte az orvos szemrebbenés múlva.
- De még ez túl korai… - vágtam rá egyből.
- Így van, viszont a babák előbb szeretnének kibújni. Az ikreknél egyébként nagyobb a koraszülés valószínűsége… De igen, kicsit korábban jönnek a babák…
- És most mi lesz? – kissé sokkoltak az információk.
- Császármetszésre lesz szükség, ez anyának és a babáknak is jobb, kevésbé megterhelő… Kérem, nyugodjon meg és foglaljon helyet! A császármetszés kicsit hosszabb időt vesz igénybe, még elő kell készíteni Flórát…
- Láthatom Őt? Most? – reménykedve vártam a kedvező választ, de a komor tekintet egyre jobban elbizonytalanított.
- Most nem… De a műtét után egészen biztosan… - beletörődve bólintottam és hagytam az orvost távozni.
- Nah, mi van? Mi történt? – Cosmo lépett mögém.
- Császármetszés lesz… Hát nem mondanám, hogy minden oké… De az lesz! – biztattam magunkat, majd szinte kényszerítve magam leültem a székre, hogy várakozzak. Cosmo szótlanul követett, ami teljesen szokatlan volt tőle. Megveregette mintegy biztatásként a vállam, aztán megkezdtük a várakozást.



Teljesen elvesztettem az időérzékem, mert a kezeimet tördelve a padlót fixíroztam. Egyre idegesebb voltam, mert senki nem jött ki hozzánk. Csak a jóra akartam gondolni.
- Mr. Pattinson – szólított meg egy nővér. – Kérem, megmondaná a kiválasztott neveket? – egyből felcsillantak a szemeim és buzgón bólogattam.
- Kislányának…
- Deborah Anna Pattinson – áhítattal ejtetem ki a nevet, melyben végül Flórával megállapodtunk. Már csak az a kérdés, hogy a másik baba mi lett.
- Kisfiúnak…
- Zachary Flynn Pattinson – büszkén húztam ki magam, mert fiam is született. – Láthatnám Őket? És Flóra hogy van?
- A babák jól vannak… Még kicsik, ezért inkubátorba kellett őket tenni… Még pár pillanat és láthatja Őket… - már alig vártam, hogy a kis apróságokat üdvözölhessem. Kislányom és kisfiam lett. – Flóra még mindig a műtét hatása alatt van, de megfigyelésre egy kórterembe szállítják, akkor néhány pillanatot eltölthet vele.
- Nagyon köszönöm! – hálásan mosolyodtam a nővérre, aki mindjárt a füle tövéig pirult.
- Kérem, kövessen! – csalt maga után. – Kérem, itt várjon! - a hatalmas üveg mögött sorakoztak a kisbabák. A nővér eltűnt az ajtó mögött, s pár pillanattal később megjelent újra és a kicsikéimhez vezetett.
Elképedve néztem a két apróságot. Gyorsan szuszogtak, s olyan aprók voltak, hogy alig látszódtak ki a kis ruhácskákból. Hatalmas boldogsághullám söpört végig rajtam, s meghatódva ittam a látványt.
- Kicsi gyermekeim…
- Mr. Pattinson, most már áttolták kórterembe a kedvesét… Bemehet hozzá...
- Köszönöm! Később még visszajöhetek?
- Igen, természetesen…
Boldog mosollyal a képemen igyekeztem a megadott kórteremhez. Bár az ajtó előtt megcsappant az önbizalmam, és félve léptem át a küszöböt. Flóra csukott szemekkel és nyugodt vonásokkal feküdt a kórházi ágyon. Úgy tűnt, mintha békésen aludna csak, nem volt semmi másnak nyoma rajta. Közel sétáltam és forró, hálás csókot nyomta az édes ajkaira. Nem mozdult, nem reagált, de nem adtam fel.
- Szerelmem, gyönyörűek a babák! – suttogtam lelkesen. – Aprócskák, de csodálatosak. – nyúltam a keze után, s az ágy mellé ültem. Lassan megrebbentek a pillák, s halvány mosoly futott végig az arcán.



„Van a szerelem... A szerelem, amely nem évszakfüggő. Nem tavasszal érkezik, hanem egy találkozással. Akkor, amikor találkozol azzal, akivel minden együtt töltött pillanat csoda. Olyan csoda, amit sok ember talán soha nem él át. A csoda, hogy ott ülsz mellette, hogy foghatod a kezét, hogy rád mosolyog, igen, neked adja mosolyát.”

(Csitáry-Hock Tamás)



Részlet 69. fejezet tartalmából... Szöveges...


- Torta recepten gondolkozom… - elmosolyodtam, ahogy elképzeltem a démoni szépséget amint a finom krémes csodát majszolja. Az már kevésbé tetszett, hogy ő maga szeretne nekiállni, hogy meg is süsse, mikor pihennie kellene.
Nagyon remélem, hogy csak gondolkozol! – pötyögtem be az apró üzenetet. – Pihenned kell!
Nyugi, úgy is túl sok minden hiányzik a recepthez… – jött a válasz pillanatok alatt.
Csald el Cosmo-t, s biztosan elvisz édességvadászatra! – vigyorogva küldtem el az apró megjegyzésem. Poénnak gondoltam, hiszen tudom, Cosmo kifejezetten utál vásárolni. De cipekedni akkor is tud.
Pöszén néznél, ha bárki más segédkezne nekem. :P – próbáltam megfejteni a kódoltnak vélt üzenetet, csak sehogy sem ment. Nem értettem a csavaros női logikát. - Mi van??? - Segítség vagy valamiféle kódolás helyett a receptet írta le a gonosz nőszemély.
Hozzávalók: 2 tojás, 1 banán, 1 csepp tejszínhab, - a fejemet vakargattam, mert nem értettem az összefüggéseket, bár nem voltam egy nagy főzőbajnok. - 1 sóhaj, 1/2 óra csók, 5dkg simogatás – s ahogy haladtam tovább az üzenetben leesett végre, Flóra mire célozgatott. - 5dkg szerelem, 15 perckeverés – s ezzel együtt teljesen felizgatott. - Mit szólsz? Megsütjük, ha hazaérsz? ;-)