Just the way you are 47.

Kedves Olvasóim!

Rettentően restellem, de nem tagadom, nagyon eltűntem. Nem túl sok életjelet adtam magamról, feleslegesnek éreztem volna állandóan mentegetőzni, éppen most miért nem érkezik semmiféle olvasnivaló. Őszintén olykor még meghalni sem volt időm. Rengeteg munka mellett szépen összejött egy nagyszabású lakásfelújítás is. Azonban szépen lassan megújultan folytathatjuk az életünk.
Másrészt a mai nap egy kis ünneplésre is okot ad. 2011.06.28-án került fel az első bejegyzés és ezzel egy kalandos utazás vette kezdetét. Az elmúlt hónapban kicsit megtört a lelkesedésem, de bízom benne, hogy egyszer végre a "Just the way you are "történetem végére érek...
Egy lépéssel közelebb a végéhez...

Puszi,
ZoÉ





- Taylor! - éles pengeként hasított az őrs levegőjében az erélyes megszólítás. Azonnal megfagyott a levegő, s senki még csak mozdulni sem mert, volt aki mozdulat közben egyszerűen lefagyott. - Az irodámba azonnal!
- Kapitány. - sóhajtott fel a nyomozó, lelki szemei előtt pedig egy újabb fejmosás látszódott le. Lendületes léptekkel ért a kapitány irodájához, mivel nyitva volt az ajtó, kopogás nélkül belépett.
- Csukd be! - valamivel finomabban érkezett a parancs, Taylor csak bólintott és cselekedett.
- Gond van, Uram?
- Elegen van, hogy állandóan a nyakamra járnak. A drogügyeink sem váltanak ki ekkora érdeklődést, pedig olykor milliók forognak kockán. - csattant fel a kapitány hangjában nem kevés ellenszenvvel, amin Taylor egy jót derült. - Tájékoztasson az eltűnt lány ügyében!
- Két hét telt el az eltűnése óta. Kivonultunk a lány lakására, helyszínelők semmi szokatlant nem találtak. Kihallgattuk a lakótársát és a szomszédjait. Felvettük a kapcsolatot az egyetemmel, sőt a családjával is. Ezen a vonalon haladva nem találtunk semmi gyanúsat. - Taylor nyomozó higgadtan, már-már kimérten számolt be a nyomozásról, azonban elérkezett arra a pontra, ahol a legtöbb kérdés felmerült.
- Gyerünk, folytasd! Talán valami eszedbe jutott? - a kapitány nagyon jól ismerte ezt az elmélázó tekintetet, és ahogy eközben a fogaskerekek vadul zakatolnak.
- Eric Packer, a manhattani mogul.
- Taylor, ésszel! Egy nagyágyúval állunk szembe, már így is vékony jégen táncolunk.
- Kapitány, valami nem stimmel ezzel a pasassal! Érzem, és a tapasztalataim is azt súgják. Titkol valamit, hiába állítottam sarokba még csak a szeme se rebbent. Valami akkor sem kerek... - gondolkozott el ismét Taylor. Úgy gondolta, míg hivatalos keretek között próbálja Eric-et megszorongatni, addig semmivel sem fog előrébb jutni, más módszerre lenne szüksége.
- Mi a fenét forgatsz a fejedben? Akarom tudni?
- Hivatalosan úton nem megy, viszont mi lenne, ha nem hivatalos minőségben, vagy ha jobban tetszik, akkor fedett akcióban hallgatnám ki a fickót. Tud valamit, van valami a háttérben, amiről senki sem beszél. Szeretők voltak, és már gyakorlatból tudjuk, hogy az sosem vezet jóra. Állítólag egy klubban találkoztak, de azt még mindig nem tudjuk melyikben. Ez a gyakornokosdi is sok kérdést vet fel. Ugyanakkor ott van a feleség is. Tudott-e a viszonyról, mert egy féltékeny feleség is sok mindenre képes? Bár az is gyanús, hogy hetekkel azelőtt az asszony szenvedett balesetet, vagyis inkább gyilkossági kísérlet.
- Értem, és azt sosem tagadtam, hogy vág az eszed. Az egyik legjobb emberem vagy. – gondolkodott el a kapitány, majd megadóan sóhajtott és ismét helyet foglalt a székében. - Mire van szükséged?
- Lehallgató felszerelésre és pokoli nagy szerencsére, hogy elcsíphessem ezt a gazembert.


***


Újabb napok teltek el anélkül, hogy a rendőrség bármiféle információval szolgált volna, sőt Eric-et kifejezetten nyugtalanította ez a komor csend. A férfi józan esze tudta, ha ez így folytatódik, akkor bizony kifutnak az időből. Egyre kisebb a valószínűsége, hogy Jenna élve előkerülhessen. Nehezen ismerte be, de mélységesen beleszeretett a lányba. Minden korábbi szenvedélye nevetségesnek tűnt, és az üzleti hódítások sem értek semmit, hogy nem volt kivel megosztani. Ráadásul még Elsey is szó nélkül távozott, még egy cetlit sem hagyott. Eric-et ez kevésbé érdekelte, rendőrség éppen ellenkezőleg állt a dolgok elé.
- Uram, valaki követ bennünket. – törte meg a csendet David. – Szinte minden nap… Először csak véletlennek gondoltam, ezért nem is szóltam eddig.
- Melyik autó az?
- Nézze, ott jobbra. Az a lepukkant kupé.
- Ma kivételesen a bejárat előtt álljon meg!
Eric ráérős mozdulatokkal szállt ki, kihasználta az időt, hogy felmérje az utcát. A maga szemével szeretett volna látni ki követte őt napokon keresztül. Tulajdonképpen tudomást sem vett a körülötte lévő dolgokról, egészen mostanáig, hogy David felhívta rá a figyelmét. A telefonjával babrált, míg teljesen bizonyos nem lett benne, ismeri a követőjét. Az a tenyérbe mászó nyomozó volt, akit a nyers ellenszenv vezetett pusztán a társadalmi különbségek miatt. Eric végül sarkon fordult és megcélozta az iroda bejáratát. A liftből sietős léptekkel közelítette meg az irodáját.
- Jó reggelt, kérem, szóljon William-nek, hogy látni akarom! – majd az iroda ajtaja hangosan csapódott. Pár perc telt csak el, és már Will meg is érkezett.
- Mi történt már így korán reggel?
- Napok óta követnek. David ma reggelt szólt. Az az átkozott rendőr…
- Mihez kezdesz most?
- Kérem, kapcsolja a biztonsági irodáját! – hadart lendületesen Eric a titkárnőnek, majd az éppen szolgálatban lévő őrnek.
- Szerinted ez jó ötlet?
- Will, ha van jobb, akkor hallgatlak. Ha nincs, akkor fogd be a szád!
- Elnézést kérek! – erőteljes kopogás után a titkárnők gyöngye határozottan masírozott be az elnöki irodába. – Ezt az imént hozta egy futár, csak úgy vehettem át, ha azon nyomban átadom Önnek.
Eric gyanútlanul vette a kezébe a borítékot, gyors a mozdulattal tépte fel, de egy pillanattal később megállt a folyamatban. Felforrott a vére, ahogy megpillantotta a borítékban lapuló képeket. Nem kellett még csak megerőltetnie magát, egyből felismerte a képen szereplő karcsú alakot.
- Eric, mi történt? – Will kíváncsian pillantott a barátja felé.
- Jenna… - válaszolt röviden, míg a képet újra végigpörgette. Egyértelműen Jenna volt, az egyik képen, egy koszos matracon feküdt, mellette az aznapi újsággal. Egy másik képen is ugyanott feküdt, szinte ájultan. Az utolsók voltak a legsokkolóbbak Eric számára, hiszen majdnem teljesen meztelen volt a lány. Ez volt az a pont, mikor valami elpattant a férfinél és vad tombolásba kezdett.
- Eric szedd össze magad! Nem ez a megfelelő hely.
- Hát nem érted, hogy beleőrülök Jenna hiányába!
- Maga! Maga átkozott szemétláda! – tántorgott be a korábban karót nyelt, szabályt követő rendőr. Messziről bűzlött nemcsak a szesz, hanem az ápolatlanság miatt is. – Rohadék, tönkre tett! – lendületben volt, még ha tántorogva is tudott csak közlekedni és hiába próbálta megütni Eric-et, mert Will közbelépett.
- Nézzen magára, ember! Rendőr létére így viselkedik?
- Maguk miatt vették el tőlem az ügyet, sőt a jelvényem is!
- Will, kérlek hozass egy vödör feketét, hogy észhez térítsük ezt a fickót! Terveim vannak vele! A megbeszéléseinket napoltassuk el, úgysem vagyok képes az üzletre figyelni és ahogy már korábban is utaltál rá, nem ez a megfelelő hely…


***


Jared az utca tömegébe olvadva figyelte az irodaházat, sejtése szerint bombát robbantott az Eric-nek küldött képekkel. Fotós volt, így mérhetetlenül tisztában volt vele, hogy egy kép többet mondhat ezer szónál. Jenna-val pedig kifejezetten egyszerű dolga volt. A lány szervezete egyre jobban legyengült, s a bedrogozása sem tett jót neki. A formás idomok eddig kifejezetten kívánatosak voltak, és Jared nem félt kihasználni a helyzetet. A képek készítése közben is mindamellett, hogy milliméterről milliméterre felmérte az előtte fekvő testet, és ne csak a szemei lakjanak jól, így kezeinek is szabad utat engedett. Még most, mikor a képekre gondolt, minden porcikája beleremegett, ahogy felidézte Jenna bőrének tapintását, kerek melleinek puhaságát, a feszes combokat.
A buja gondolatokat hamar el kellett hessegetnie, hiszen Eric hű ölebével az oldalán elhagyta az irodaépületet. Szokatlanul korán és sebesen, csakhogy ez volt a legjobb bizonyíték arra, hogy Jared terve bizony működésbe lépett. A férfi zsebében pedig ott lapultak a megvalósításhoz szükséges lapok. Az út széléhez lépett, majd leintett egy taxit. Ördögi vigyorral mondta be a címet a sofőrnek, és kissé kelletlenebbül vetette oda, hogy kérdések nélkül jó néhány dollár ütheti a markát.


***


Tompának éreztem magam, gyengének még ahhoz is, hogy pozíciót váltsak. Minden tagomban a zsibbadás bénítóan hatott. Egyetlen dologba tudtam csak kapaszkodni, hogy ez csak valami irtó rossz álom. Ez nem a valóság, és ez az egész csak a fejemben játszódik le. Talán valahol éppen kómában vagy mélyaltatásban fekszem, és a tudatalattim csak így próbálja meg feldolgoztatni velem a helyzetet. Bár arra még az sem ad magyarázatot, miért érzem magam mocskosnak. Valahol fény szűrődött be, mert egyre jobban felmelegítette a bőröm. Összpontosítanom kellett, mert úgy éreztem mintha szétesnék. Igyekeztem minél kisebb mozdulatokat tenni, ahogy a kezem megemeltem, megtaláltam a testemen a fénytől melegedő területet, felfedeztem, hogy meztelen vagyok.
- Jared! Hol vagy? – női hang először csak halkan, majd egyre erősebben ért el. – Itt vagy? Válaszolj már! – ismétlődő kérdések, léptek zaja és kulcs zörgése váltották egymást. Az ajtó összetéveszthetetlen hangját sosem fogom kitörölni a fejemből, most is összerezzentem, ahogy meghallottam. Néhány pillanattal később pedig fényt éreztem, az egész testem fürdőzött benne. – Mi a fenét művelt ez a tetű? – magasabban csengett a kérdés, indulat és haragtól vezérelve. – Agyon vágom azt tuti! – járkálás nesze és a folytonos káromkodás keveredett az állott levegőben.
- Ébredj! – szorítást éreztem a karomon, és némi pofozást az arcomon. – Ébredj! Legalább annyira térj magadhoz, hogy fel tudjalak öltöztetni valamennyire! – Próbáltam az utasításoknak eleget tenni, de nem sok sikerrel, mert először a számban, utána az arcomon is éreztem a végigcsorgó vizet. A váratlan hideg kellően felrázta a szervezetem, hogy végre ki tudtam nyitni a szemem. Többször kellett pislognom, egyrészt a fényviszonyok miatt, másrészt, mert nem akartam elhinni, kit látok.
- Te? – felismertem.


***