35. fejezet - The show must go on

Sziasztok,

minden alkalommal, mikor ezeket a sorokat írom egyszerre vagyok izgatott és ideges. Izgatott, hogy mit szóltok majd a történésekhez és ideges, hogy vajon elnyeri a tetszéseteket az újabb fejezet, szám szerint a 35. Ezúttal egy teljes Flóra szemszöget olvashattok. Mást nem is fűznék hozzá a fejezethez.
Köszönöm az előző fejezethez érkezett komikat, főleg úgy, hogy nem főszereplő szemszöge volt.

- Bulika! ebben a fejezetben szerintem megkapod a kérdésedre a választ.
- Ancsa! A részlet valóban kiméletesebb lett, és nem izgatta fel annyira az olvasókat. Kíváncsian várom, hogy a kövi fejezetet hogyan értékeled!
- Dona! jók a megérzéseid Francoval kapcsolatban. Bizony lesznek még bonyodalmak.
- Elena! Az érzések felismerése felé mindenképp tesznek Flóráék lépéseket.
- Pixie! ismerős érzés, olykor valóban nem tudom, én is mit írjak neked. Örülök, hogy lekötött Franco, ez nagyon fontos dolog. Túl a barátságon! Ez nagyon tetszik, roppant találó!
- Alice! Franconak megvannak a tervei és eszközei, hogy elérje a céljait. Túl egyszerű lenne, ha Franco csak úgy feladná.
- Klau! Köszi a komit! GRATULÁLOK! Már ketten vagyunk, mert nekem is Franco belopta magát a szívembe. De még hogy fel fogja rázni a dolgokat! S már itt is a folytatás!

Jó olvasást! Kíváncsian várom a véleményeteket!


Puszi,
ZoÉ


„A földön kétmilliárd és néhányszáz millió ember él, így mondják. Tudjad tehát: kétmilliárd és néhányszáz millió esélye van annak, hogy szavadat, cselekedetedet félreértik. Ahány ember él a földön, annyi a félreértés esélye és lehetősége. (...) Az emberi élet végtelen félreértések örök sorozatának körforgása. E félreértések összege az a színes, bonyolult, félelmes és nagyszerű csoda, melynek gyűjtőneve az ember.”

(Márai Sándor)

Flóra
Toronto, 2011.06.21.

Az étteremben zajló eseményeket figyeltem. Rob néhány pillanat alatt szinte szemmel láthatóan átalakult. Egy komoly, magabiztos férfi ült majdnem velem szemben és ez nagyon tetszett. Azon gondolkodtam, ha Rob a való életben megtalálná a karaktere és önmaga között az arany középutat, akkor sokkal jobban viselné a felhajtást maga körül. Aztán ahogy néztem őket egy furcsa érzés lopakodott a lelkembe. Nem volt ismeretlen előttem, de lehetetlennek éreztem a meglétét. Ez a különös érzés pedig egyre fokozódott, mikor a jól szórakozó párost figyeltem a jelenetek közötti szünetben. Sarah és Rob láthatóan túl jól megértették egymást. – Igazam volt. Minden állításom igaznak bizonyult. – suttogtam magam elé, persze úgy, nehogy Dean megneszelje. Ebben a pillanatban pedig az égiek a pártfogásukba vettek.
- Dean, ezt fel kell vennem. Cosmo az, bizonyára üzleti ügyben keres. Beszélek vele, és visszajövök! – daráltam le a testőrnek. Azzal a céllal, még véletlenül se forduljon meg a fejében, hogy kövessen.
- Szia, Virágszál! Rég hallottam a hangod. – nevetett az a lökött, aki már rettentően hiányzott.
- Cosmo, nagyon hiányoztok! – sóhajtottam, míg igyekeztem valami nyugis helyet keresni. Reméltem, hogy a lakókocsiban nyugtom lesz. Egy kissé zajossá vált az éledő utca is.
- Virágszál! Megijesztesz. Minden oké? Mondd azt, hogy nem és már most indulok a reptérre, estére pedig ott leszek! – hirtelen változott meg Cosmo hangja. Az aggodalommal átitatott szavai jól estek. Ezekkel más sokadszorra bizonyította, mennyire fontos vagyok neki.
- Cosmo, minden oké… - egy nagyobb sóhaj után tudtam csak befejezni a mondatot - vagyis volt eddig...
- Eddig? És most? Most már nem az? – nem láttam, de tudtam Cosmo most kezdte el a járkálást. Ha ideges vagy feszült volt, akkor önkénytelenül járkálni kezdett. Körbenéztem az utcán, mert nem volt szükségem kíváncsi fülekre. Már csak pár lépés volt a lakókocsi.
- Nem tudom. – végre elértem a célom. Az őrök pedig kinyitották nekem az ajtót. Beléptem a lakókocsiba és csak annyit bírtam kinyögni. – Hirtelen annyi minden történt. – nemcsak Sara-ra és a vitánkra gondoltam abban a pillanatban, hanem a Robbal eltöltött együttlétünkre. Egy pillanatig engedtem a kellemes élményeknek, de Cosmo rögtön észhez térített.
- Mi az, hogy hirtelen annyi minden történt? Várj, ha ezzel akarod ködösíteni, hogy Rob csinált valamit? Tudtam, Rob csinált valamit! Kiherélem, csak érjek oda! – ezt a harcias pasit ismertem és mindig imádtam érte. Az előbb ütök és utána kérdezek taktika már nem egyszer sodorta kellemetlen, sőt egyenesen kínos helyetekbe.
- Nem… Nem Ő volt. – szinte ösztönösen jött, hogy védjem meg Robot. Ártatlan volt amúgy is. Aztán elhelyezkedtem a kanapészerű ülő alkalmatosságon. Így jóval kényelmesebb volt telefonálni.
- Akkor nem értem, mi van! – Cosmo megállt a járkálásban. Egyértelműen a fejét vakargathatta. Mosolygásra késztetett, és örültem, hogy ilyen könnyen sikerül neki felvidítani. Persze addig csak, míg ki nem nyögtem, mi bánt valójában.
- Találkoztam Sara-val. – egyből elszállt a jókedvem. Fintorogva mondtam ki annak a ringyónak a nevét.
- Azzal a ribanccal? Mit keres az ott? – Cosmo már az első pillanattól kezdve nem csípte, és ez nagyon gyenge kifejezés. Talán találóbb lett volna az érzéseire az egyenesen utálja kifejezés.
- Rob asszisztense. – még mindig hitetlenkedve ejtettem ki a szavakat. Ennyi év után, mire kezdtem magam tényleg összeszedni jön ez a liba. Pedig tényleg többször jutott eszembe a Robbal való kapcsolatom egészen más aspektusból. Eljátszottam a gondolattal, hogy talán lehetne igaz a kapcsolatunk.
- Virágszál ez rossz vicc. – mérgelődött Cosmo, mintha én nem tudnám.
- Nem vicc. Tényleg itt van és az első szópárbajunkon is túl vagyunk. – amiből egyértelműen én kerültem ki győztesen. Ez pedig némi elégtételt jelentett.
- Jobban örülnék neki, ha azt mondtad volna, hogy rendesen megtépted vagy elverted. Már nagyon is megérdemli. Én a helyedben kikaparnám a szemét, mert a férjed körül ólálkodik. – hát reméltem, erre nem kerül sor. Főleg azért, mert Robnak megígértem, hogy rendesen fogok viselkedni. Nem kell a balhé.
- Inkább arról mesélj, mi a helyzet nálatok? Hogy vagytok? Még ugye áll a ház? – tereltem a témát egy kicsit érdekesebb irányba.
- Nincs szükséged örök lakótársakra? Imádjuk a házat. Nyugi még állnak a falak és nem tettünk benne maradandó kárt. – felnevettem, mert újra a lökött formáját hozta. Még beszélgettünk egy keveset, lökte a sódert. Mesélt néhány futamról, amivel kissé megfájdította a szívem. Aztán jókedvűen üdvözöltem a többieket és végül elköszöntem Cosmo-tól.
Kicsit elgondolkozva indultam vissza a felvétel helyszínére. Hiányzott a vezetés, az adrenalin. Szerettem volna valakivel megosztani az érzéseim, erre Rob volt a legalkalmasabb. Kisebb akadályba ütköztem, viszont mikor továbbléptem volna egy olyan kép tárult elém, amit soha nem szerettem volna látni.
Rob és Sara túlságosan közel voltak egymáshoz. Nem hallottam semmit abból, amiről beszéltek. Sara csábítónak hitt pillantásai elárulták ők. Aztán Sara otthagyta Robot, aki meg szégyentelenül a távozó ribanc után nézett. Kicsapta nálam a biztosítékot. Rob visszafordult és döbbenten nézett farkas szemet velem. Értetlenül nézett rám, míg legszívesebben felrobbantam volna. Újra azt az átkozott érzést éltem át, amelyet egy hasonló helyzettel okozott az a ribanc. Sarkon fordultam, mert most még Robra sem voltam kíváncsi.
- Flóra… Flóra… - Rob kiabált utánam. Aztán megragadta a karom. Erősen tartott, pedig igyekeztem kiszabadulni. – Kérlek, fejezd be! – szólt rám. Határozottan és keményen beszélt, de ezzel még inkább arra ösztönzött, hogy ellenkezzek. Azonban egyre jobban szorított magához – Hagyd abba! Mindenki minket figyel. – megálltam mozdulat közben. Nem akartam elhinni, hogy ezt csinálja. Megragadott és szó szerint úgy vonszolt vissza a lakókocsiba. Minden próbálkozásom meghiúsította. – Fiúk, jobb lenne, ha egy nagyot sétálnátok! – vetette oda a mellettünk elhaladó őröknek, mire azok elismerően és mindent tudóan bólogattak Robnak. – Befejezted? – egymással szembe álltunk, mikor már csak ketten voltunk a lakókocsi belsejében.
- Még nem! – szusszantottam indulatosan. Rob felém lépett, de nem engedtem, hogy hozzám érjen még egyszer. Most először irtóztam az érintésétől.– Nem tetszik, ha ellenkeznek veled? – a szemeit forgatta, de nem válaszolt. – Oh, bocsánat, mert megzavartam mindent. Csak azt nem értem, akkor miért cibáltál vissza ide? – tártam szét a karjaim. Újra közeledett felém, olyan pillantásokkal nézett rám, mint mikor szeretkezésre invitál. Kikerültem őt, újra. – Nem! Most nem fogsz megdugni!
- Mi a fene ütött beléd? Mi a fenéről beszélsz? – mérgesen nézett rám. Nem hittem, hogy ilyen is tud lenni.
- Rólad meg Sara-ról. – megdöbbent, és ami ennél is rosszabb volt, hogy elmosolyodott. Az a mosoly pedig egy kés volt a szívembe.
- Mindent félreértettél. Nincs olyan, hogy én és Sara. Ez egy rohadt nagy félreértés! – magyarázott kissé erélyesebben.
- Ne! Ezt ne merészeld mondani! Láttam, mindent! – kiabáltam vele. Egy cseppet sem fogtam vissza a hangom. – Innentől kezdve pedig felejtsd el, hogy újra lefeküdjek veled!
- Mi van? Mit? Mégis miért? Láttál mindent, csak éppen azt nem, hogy melegebb éghajlatra küldtem. – hasonlóképp kiabálva magyarázott nekem. Egyre jobban fájt a lelkemnek, hogy így viselkedik velem. – Hát nem veszi észre, hogy az a ringyó csak kihasználja!
- Nincs köztetek semmi? – elgondolkodva néztem Robra. Az egyik felem hinni akart neki, de a másik felem, meg teljesen ellene volt.
- Nem. Nincs. Soha nem is volt. Soha nem is lesz! – olyan meggyőzően mondta, hogy kezdtem magam elszégyellni a jelenet miatt.
- Tényleg elzavartad? – mélyen a szemébe néztem. Tartotta a szemkontaktust, és fogva tartotta a tekintetem. Aztán bosszúsan felnyögött, megkísérelt kikerülni, de nem engedtem.
- El. – mégis kikerült. A kanapéra dobta le magát Rob, míg magam köré fontam a karjaim és úgy néztem Őt. – Azért rohadt jól esik, hogy ennyit nézel ki belőlem. Hogy az első adandó alkalommal fűvel-fával dugok vagy megcsallak. – mérhetetlen gúnnyal mondta. – Végülis megmondtad, nem osztozol a partnereiden. - Morgolódott valamit még az orra alatt, de azt már nem értettem. Úgy éreztem, hogy szinte másodpercek alatt megfagyott közöttünk a levegő. Rob a kanapén volt, míg én vele szembe álltam. – Vagy van valami más okod? Csak egy jó okot mondj!
- Mert fontos vagy nekem! – gondolkozás nélkül kiabáltam a képébe. De a kezdeti indulatom alább hagyott. Lassan és fájdalmasan suttogtam magam elé. Ez egy olyan érzés volt, amit még önmagamnak sem vallottam be eddig. Azzal, hogy kimondtam valósággá vált. – Fontos vagy nekem. – elhomályosult a tekintetem és még egy könnycsepp is legördült az arcomon. Rob döbbenten, már-már sokkos állapotban nézett rám. Elfordultam, hogy Rob ne lássa a könnycseppet. A pultnak támaszkodtam, ahol nem is olyan régen még szeretkeztünk.
- Ha tényleg fontos lennék neked, akkor megbíznál bennem. – Rob lassan feltápászkodott.
- Nem benned nem bízom, hanem Sara-ban. – lehajtottam a fejem és lehunytam a szemem.
- Miért? Mit tett, hogy ennyire utálod?
- Rajtakaptam Francoval az ágyban! – kiabáltam Rob arcába, aki nem ezt a választ várta. Egyértelműen leolvashattam az arcáról.
- Ezt nem hiszem el, olyanok vagytok, mint a nyulak! Nem igaz, hogy nem bírjátok ki egymás nélkül! – gyors dörömbölés után és morgolódással lépett be a lakókocsiba Dean. Persze amint belépett az ajtón, egyből hátra arcot vágott. – Ma már másodszor! Rob a francba munka van!
- Dean, nincs baj. Fordulj meg nyugodtan! – vetett oda neki Rob. A testőr pedig úgy tett, ahogy az utasítás elhangzott. Először rám nézett éppen akkor, mikor a szememet töröltem meg, aztán a lakókocsi másik felében álló Robra.
- Ti meg mi a fenét műveltetek? – zökkent ki Dean a megszokott komolyságából.
Tanácstalanul vártam, mi fog történni. Ott álltam és úgy éreztem, hogy kiadtam magam. Bántott ez az egész, mert eddig még egyetlen egyszer sem veszekedtem Robbal. Mindez pedig Sara miatt volt. Annyira el akartam kerülni Rob tekintetét, hogy rajta kívül minden mást néztem. Így jutottam el Dean-ig. Zavart pillantások közepette próbálta Robot sürgetni, aki vagy nem értette vagy nem akarta érteni. Aztán egyszer csak azt éreztem, hogy elvesztem az egyensúlyom. Rob magához ölelt.
- Mennem kell, de még nem fejeztük be ezt a beszélgetést! – az állam alá csúsztatta a kezét. Felemelte a fejem. – Nézz rám! Kérlek, nézz rám! – suttogta kérlelően. Megadtam magam. – Szerintem te is érzed, ezt meg kell beszélnünk. – aprót bólintottunk mindketten, majd váratlanul puszit nyomott a számra. Dean-hez lépett és indultak a forgatásra.
Kiléptek az utcára és néhány lépést tettek. Néztem a távolodó alakjukat. Valahogy már nem éreztem magam jól itt. Kiléptem én is az utcára, csakhogy az ellenkező irányba tartottam volna. Csak egyetlen lépést tettem, de a körém fűződő karok megakadályoztak.
- Hova a fenébe mész? – a fülembe susogta. A lehelete cirógatta a nyakam. Azonban most feszélyezett a közelsége. Nem éreztem a bizsergést, mint máskor.
- Sétálok egy kicsit. – próbáltam lefeszegetni a kezeit a derekamról. – Nem szökök el, csak muszáj kiszellőztetnem a fejem.
- Dean veled megy. – elengedett, de nem fordultam meg. Ugyanazon a helyen álltam. Nem kérdezte, nem kérte, pusztán kijelentette.
- Nem. Egyedül megyek. – szemébe néztem, melyekben nem kevés fájdalmat láttam. Zsebre dugta a kezeit és beletörődően sóhajtott.
- Ígérd meg! Ígérd meg, hogy visszajössz vagy a szállodába mész egyenesen! – nem tudtam hirtelen mit mondjak neki. Viszont a szemében lévő fájdalmat el akartam űzni.
- A forgatás végére visszajövök. – simítottam végig az arcán, aztán szapora léptekkel az eredeti útvonal fele indultam.
Nem volt semmi célom, nem volt semmi konkrét tervem. Csak mentem előre. Reméltem, hogy minden megtett lépéssel a hátam mögött tudom hagyni a rossz érzéseket. De nem bírtam másra gondolni, csak Robra és a szemében lévő fájdalomra. Nem akartam bántani, Őt végképp nem. – Fontos nekem. – Franco óta Rob az első, akinek ezt ki mertem mondani. Azzal pedig, hogy kimondtam valóság lett.
Néhány saroknyira érve tűnt fel, hogy követnek. Össze kellett magam szedni. Egy étterem volt mellettem, s jobb híján oda menekültem be. Úgy láttam sikerült leráznom a váratlan útitársam. Az étterem belső részében választottam ki egy asztalt. Helyet foglaltam és azon nyomban megérkezett a pincér. Finom illatok arra ösztönöztek, hogy rendeljek valami harapnivalót. Azonban a kiválasztott finomságból mindössze néhány falatot tudtam legyűrni, utána csak turkáltam a tányérom. Viszont a kávéjuk isteni volt. Abból duplát ittam.
Kavargó gondolatokkal indultam visszafele. Észre sem vettem, hogy ennyire elszaladt az idő. Természetesen a telefonom, mikor szükségem lett volna rá nem volt nálam. Egészen biztos, hogy a lakókocsiban hagytam. Még szerencse, hogy a tárcám a zsebemben volt. Még nem sikerült magamban mindent tisztázni, de valamit megígértem, és azt be szerettem volna tartani. Mégis azt éreztem, hogy ahogy közeledtem a forgatáshoz megnyugszom. Ezzel újfent megleptem magam. A korábban elutasított karokat szerettem volna, hogy újra megöleljenek. A lakókocsihoz értem, ott viszont megtorpantam. Nem tudtam, vagyis inkább nem akartam tovább menni. Gyorsan magamhoz vettem a telefonom, amin Robtól néhány nem fogadott hívás volt. Zsebre tettem a kicsi vackot, majd a lakókocsi lépcsőjére ültem és rágyújtottam.
- Sejtettem, hogy itt talállak. – sóhajtotta az ismerős hang.
- Mit akarsz még? Nem kevertél már elég bajt? – szívtam mélyet a cigarettából. Ahogy a parázs a cigi végén, úgy izzottak fel a szemeim is.
- Nem önszántamból jöttem ide. – gúnyosan húztam felfele a szám. – Csakis a férjed miatt.
- És erre most mit kéne mondanom? Mit vársz tőlem? – nem tudtam túllépni a gúnyos hangvételemen. Vele szembe már nem voltam másra képes.
- Semmit. Csak hallgass meg, hogy mielőbb mehessek! – bólintottam, mire belekezdett. – Nem az történt, amire gondolsz. Vagyis tényleg ráhajtottam Robra… A kezdetek kezdetén… Bevetettem nála mindent, de még csak rám sem bagózott… - azt hittem, hogy a cigaretta füstje keresztbe fordul a torkomon. Ez a számító aljas dög képes volt a szemembe mondani, hogy bepróbálkozott Robnál. Összeszűkített szemekkel néztem erre a hárpiára. Az életem megkeserítőjére. - A férjed hűséges és nagyon szerelmes… - ahogy kimondta örültem, hogy ülök, mert ha nem így lett volna, tutira padlót fogok Sara kijelentésétől. - Rob világosan a tudtomra adta, ha újra próbálkozom, akkor kitesz… Ezt pedig nem akarom. Szeretem ezt a munkát. Most, hogy ezt elmondtam, megyek a dolgomra. – egyszerűen nem bírtam megemészteni ennek a dögnek a szavait.
- Végre visszaértél. – rántott magához Rob a következő pillanatban. – A rohadt életbe! Úgy aggódtam érted. Legközelebb telefon nélkül még a mosdóba sem mehetsz ki. – ölelt és kapaszkodott belém. Az első pillanatban még levegőt sem kaptam. Szép lassan megbizonyosodott róla, ahogy a karjaiban vagyok és nem ellenkezem, úgy lazultak a karjai. Feleszméltem és láttam, hogy Rob már a saját ruháit viseli. Ez egyet jelentett, hogy valóban már induláshoz készültek. Ez akkor lett egyértelmű, mikor Dean vigyorogva megjelent mellettünk.
- Gyertek nyuszikák, visszaviszlek benneteket a hotelbe! Kezd kicsit sok lenni belőletek… - motyogott Dean, míg a kocsihoz kísért bennünket. – Flóra, ha lehet, akkor legközelebb egyeztessük, mikor jössz forgatásra!
Rob sem az autóút alatt, sem a szobánkig nem engedett el. Vagy a kezem fogta, vagy a derekam ölelte. Nem menekülhettem. Ahogy a szobához közeledtünk, úgy tudatosodott bennem, hogy nem tudok a beszélgetés alól kibújni. De tartoztam annyival magamnak és Robnak, hogy végre nyílt lapokkal játszunk. Dean-től még a folyosón elköszöntünk. A szobába belépve romantikus félhomály és gyönyörűen terített asztal fogadott.
- Meglepetés. – mosolyodott el Rob. – Sok volt ez a nap. Arra gondoltam, hogy egy finom vacsora és bor mellett megbeszéljük a történteket. – a hátamhoz simult és a hasamon összefűzte az ujjait.
- Köszönöm. – simultam bele a karjaiba. Pár percig csak álltunk és élveztük egymás közelségét. Felváltva frissítettük fel magunkat a fürdőben, hogy utána asztalhoz ülhessünk. – Szeretnék bocsánatot kérni a viselkedésemért. Sajnálom, nem viselkedtem valami éretten. Sajnálom azt is, hogy alaptalanul gyanúsítottalak meg. – piszkáltam az ételt, míg beszéltem. Nem mertem Rob szemébe nézni.
- Nem esett jól. De nem haragudtam rád, még akkor sem, ha a tetteim vagy a szavaim az ellenkezőjét sugallták volna. – felkaptam a fejem és a kék szemek tengerében fürödhettem. Már nyoma sem volt fájdalomnak. – És mennyire vagyok fontos neked? Megbízol bennem? – pajkosság költözött a tekintetébe.
- Fontos vagy nekem, egyre jobban azzá válsz. – úgy éreztem, hogy a pír elönti az arcom. Nálam ez egy igazi vallomás volt.
- Te is az vagy nekem. – megfogta a kezem az asztal tetején és áthatóan vizsgálta az arcom. – Elárulod, honnan ismered Sara-t? Mi történt veletek?
- Los Angeles-ben találkoztunk. Egy helyen dolgoztunk. – lassan belekortyoltam a poharamba. Időt nyertem, aztán folytattam. – Azt hittem, hogy barátok lettünk. De tévedtem… Ez akkor derült ki, mikor rajta kaptam őket… - Észre sem vettem, és a felvezető után válaszoltam Rob összes kérdésére, ami a Sara-val való különös ismertségemre vonatkozott. Aztán megkönnyebbülés lett úrrá rajtam.
- Köszönöm, hogy mindezt elmondtad nekem. – csak néztem, ahogy Rob felkel a helyéről és a kezét nyújtotta felém. A tenyerébe csúsztattam kezem, segített felállni. – Fárasztó napunk volt… - derekamra csúsztatta a kezeit. – Sok izgalomban volt részünk… - a nyakamhoz hajolt, és finom puszit nyomott a bőrömre. - Mit szólnál egy kényeztető fürdőhöz, ahol a kényeztetés részét tőlem kapnád?
- Ezt nekem kellene felajánlanom… - sóhajtottam fel, ahogy az ajkai éppen csak karcolták a nyakam. Erre felkapta a fejét, de a tekintetén már láttam, hogy a fantáziája jóval előbbre jár.
Megragadta a kezem, aztán csibészes mosollyal a fürdőbe vezetett. A fürdő közepén álltunk, egymást ölelve miközben egyre szenvedélyesebb lett nyelvünk játéka. Lassan megszédülve araszoltunk közelebb a zuhanykabinhoz. A hatalmas üvegfelületnek döntött. Megszakadt a csókunk. Mélyen egymás szemébe néztünk, míg Rob keze lassan csúszott végig az oldalamon. Ajkai újra végigkarcolták a nyakam, majd a fülem mögé tapasztotta a száját. Csengéd harapásokkal kezdett, majd pedig lágy puszikkal folytatta. A kezeimen nem bírtam uralkodni, a hajába túrtam vagy a tarkóját simogattam. Elkapta a kezeim, a csuklóimat a fejem fölé szorította. Néhány perccel később elengedte és lassan bújtatott ki a ruháimból. A fedetlenné váló bőrömet pedig forró csókokkal hintette be. Melltartóban és bugyiban álltam előtte, míg Ő még teljes öltözetben. Áhítattal és bujasággal átitatott tekintettel mért végig. Majd Rob hagyta magát levetkőztetni. Hozzá hasonlóan gyengéden csókoltam végig a nyakát, a mellkasát. A kezem, az ujjaim újra és újra végigfutottak a mellkasán, majd a hasán. Férfias sóhajokkal élvezte minden simogatásom. Ismét, egész testünkben összesimult. Pattogtak a szikrák, izzott a levegő körülöttünk. Az utolsó ruhadarabok lekerülése közben voltak a legérzékibb simogatások.
Együtt léptünk be a hatalmas kabin belsejébe. A csapot engedtem meg, hogy a finom meleg víz kényeztetését is érezhessük. Rob a hátamhoz simult, míg egyik tenyerével fejem melletti csempén támaszkodott meg. Éretem a keményen nekem feszülő vágyát, de mégis csak azzal foglalkozott, hogy a nyakam és a vállaim csókolja rendíthetetlenül. Lassan fordultam vele szembe vele. Elvesztem a csillogó szemeiben. Átöleltem és ínycsiklandozó csókra nyújtottam az ajkaim. Rob hátán, sőt egészen a fenekéig kalandoztak a kezeim.
A hideg csempét éreztem a hátam alatt, ahogy Rob nekidöntött. A jobb kezét a mellemre simította és érzéki masszában részesített. Megrészegülten élveztem a ténykedését. A kezét a nyelve követte, míg szinte markoltam az égnek álló tincseit. Míg nyelvével a mellbimbóim izgatta a keze tovább csúszott a testemen lefele. A lábaim közé férkőzött. Felemelte a fejét. Látni akarta, ahogy élvezem minden érintését, mert rabul ejtett a tekintetével. Körkörös simogatásokkal vette el a maradék józan eszem. Úgy éreztem, hogy szétesem. Egyik kezemmel a csaptelepbe, másikkal Rob nyakába kapaszkodtam. A feltörő sóhajaim sűrűsödtek, kisebb sikkantások hagyták el ajkaim. Aztán már nem voltak elegendőek a simogatások, hanem két ujját belém fúrta. Újra néhány pillanatra összekapcsolódott a tekintetünk, és szenvedélyes csókkal háláltam meg lenyűgöző odaadását. Ütemes játéka pedig meg sem állt, míg orgazmust nem okozott nekem.
Remegve kapaszkodtam bele Robba. Még remegtem a gyönyörtől, mikor Ő ismét a nyakamra hajolt és nyelvével rajzolta bőrömre. Olyan voltam a karjaiban, mint egy rongybaba. Engedtem, hagytam magam, bármit csinálhatott volna velem. Az ujjai úgy játszottak az oldalamon, mintha éppen egy zongorát próbálna megszólaltatni. Csakhogy belőlem sóhajokat, nyögéseket és sikolyokat csalt elő. Úgy éreztem, hogy minden újabb érintéssel a vágy tűzét táplálja belém. Ismételten égtem a vágytól, de már nem egyedül szerettem átélni a gyönyör pillanatait. Rob is hasonlóan gondolta, mert combomon át a térdhajlatomra siklott a keze. Megemelte a lábam, a csípője köré. Kicsit lejjebb csúsztam a falon. Rob keménysége pedig egyetlen mozdulattal merült el bennem. A csípőink automatikusan vették fel a ritmust, mely egyre közelebb sodort bennünket a beteljesüléshez.
A ránk folyó vízben, egymásba kapaszkodva pihegtünk. Úgy éreztem, hogy a remegésem még mindig nem csillapodott. Rob csibészes mosollyal nyúlt a tusfürdős flakon után. A tenyerébe nyomott egy kisebb adagot. Magához ölelt, úgy tartott, mert a lábaim még mindig igatagok voltak. Lágyan kente be a testem, lágy habot képzett. Az érintései a selyem tapintásával vetekedtek, úgy mosdatott. Mikor elég erőt éreztem magamban, akkor valami hasonlóval próbálkoztam meg. De nem sikerült teljesítenem, mert ahogy a kéklő szemeibe, majd az ajkaira néztem újra akartam Őt.
Szenvedélyesen tapadtam az ajkaira. A csókok ostromának a légszomj tudott csak véget vetni. Kapkodtam a levegőt, hogy újra támadásba lendülhessek. Igyekeztem, hogy Robon se csak lefolyjon a tusfürdője. Elkapta a karom, a fejem felé emelte. Végigcsúsztatta a tenyerét rajta, majd a tenyerünk találkozott és ujjaink egymásba fonódtak. Lágy, puhatolózó, már-már szerelmes csókot váltottunk. Már nem bírtam tovább a vágy mardosó lángjait. A csípőm automatikusan mozdult, erősen hozzádörgölőzve Rob ágyékához. Célt értem, mert Rob kéjesen felnyögött. Aztán már cselekedett is. Lekapta a zuhanyrózsát és mindkettőnket leöblített. Sürgetve egymást, úgy törölgettük egymást. Ezzel is még inkább izgatva a másikat. A törölközők a földön landoltak, majd Rob újra a karajiba kapott és meg sem állt a hálószobáig. Az ágyra rakott. Előtte feküdtem fedetlenül és felfedve önmagam.
- Olyan mérhetetlenül gyönyörű vagy… - nézett végig rajtam. Ha eddig nem, akkor ezektől a pillantásoktól biztos éreztem volna a felpezsgő vért cikázni az ereimben. Lassan közelített hozzám. Az ágy közepére helyezkedtünk el. Fölém gördült. Ujjaim megcirógatták gyöngyöző homlokát, melyekre pár tincs rá is tapadt. Aztán végigfutattam az ujjam az arcán is, mikor lejjebb ért a kezem, akkor belecsókolt a tenyerembe. Az odaadó simogatásaimmal szerettem volna megköszönni az eddig átélteket. Gyengéden tárta szét lábaim, s újra érezhettem Őt. Az egyesülésünkkor a nevem nyögte. – Flóra... - sóhajok közepette beszélt, és megállt. – Értsd meg, csak téged akarlak elcsábítani… - összekapcsolódott nemcsak a testünk, hanem a tekintetünk is.
- Akkor ne csak beszélj, hanem cselekedj! – markoltam bele fenekébe. - Roppant jó úton haladsz! – búgtam, vagy inkább doromboltam a fülébe. Azt hittem, hogy Robbal eddigi szeretkezéseinket nem lehet felülmúlni. Erre azonban rácáfolt a fürdőben átélteket, majd pedig az éjszaka…


„Semmit nem akarok jobban, mint elcsábítani téged, teljesíteni minden vágyadat, míg már senki más nem létezik számodra, csak én!”

(Helen Brooks)

34. fejezet - The show must go on

Sziasztok,


meghoztam a folytatást. 34. fejezet. Ez egy különleges fejezet lesz, de nem szeretném lelőni a poént előre. Nagyon szépen köszönöm a komikat és a boci szemeket!
- Bulika! Jön egy egészen nagy csavar. Ígérem, hogy választ fogsz kapni, de egy picit várni kell rá.
- Elena! A következő részben jóval több múltbeli részlet lesz, és már jön is a folytatás.
- Klau! Rob sármjának nehéz ellentállni. A rajtakapós dolog meg annyira adta magát, hogy vétek lett volna kihagyni. Rob tipikus pasiként viselkedik, nem képzelődsz.
- Pixie! Köszönöm neked a segítséget!
- Ancsa! csak annyit mondok, hogy a bonyodalmak előszele érkezik meg ebben a fejeztben.
- Alice! Remélem bejön a tipp. Egy újabb csavart tervezek.
Jó olvasást!
Kíváncsian várom a véleményeket!


Puszi,
ZoÉ

„Minden nap meghozza a maga hírét, és a híreknek ragadozó karmuk van, és tépik szét az eleven húst.”

(Tormay Cécile)

Franco
Toronto, 2011.06.21.

Hatalmas léptekkel haladtam Chris után, aki a legnagyobb körültekintéssel kísért a kijárat fele. A reptér parkolójában már vártak ránk. A bérelt autóval egyenesen az irodába tartottunk volna. Csakhogy megbolygatták, vagy inkább felforgatták a közlekedést a lezárt utcákkal. Valami forgatás zajlott, ami teljesen hidegen hagyott engem. Sokkal jobban lekötöttek a cég ügyei. – Miért nem képesek egyedül boldogulni?- Rossz kedvem volt, de türtőztettem magam. Ezen a maratoni megbeszélés sem segített és egyre gyorsabban fogyott a türelmem.
A telefonom vad csengésére figyeltem fel. Az asztalra dobtam éppen a kezemben tartott dossziét. A számok és az értékelések sokaságától elfáradtak a szemeim. A mobilom után nyúltam. Megütközve néztem a kijelzőre. Nem hittem a szememnek.
- Szerintem megbeszéltük, hogy az életben többet nem lépünk kapcsolatba egymással. – kissé erős volt a nyitásom, de a rossz kedvemet ez a hívás csak tetézte.
- Nem ok nélkül hívtalak… Különben inkább hálás lehetnél, mert információim vannak. Merre vagy? – míg Sara magyarázott, addig felkeltem a tárgyaló asztalától és a hatalmas üvegfelület elé sétáltam. Nem szerettem munka közben magánbeszélgetéseket lebonyolítani, de ezzel a telefonnal néhány percre elszakadhattam a kötelességeimtől.
- Nem vagyok vevő bájcsevejre. Dolgozom. – vázoltam röviden a helyzetet nem túl finom stílusban. – Úgyhogy gyorsan mond, mert leteszlek! – okkal hívott. Okkal keresett meg. Csak azt nem tudtam, hogy ennyi év után nekünk mi a fene közünk lenne egymáshoz. Főleg, hogy azóta szánt szándékkal kerültük egymást.
- Flóra… - hatásszünetet tartott. Kiválóan. Egy pillanatra még levegőt is elfelejtettem venni. – Összefutottam Flórával és a férjével. – a másik kezem automatikusa ökölbe szorult, ahogy meghallottam a férj szót. – Hát mégsem volt olyan nagy a szerelem köztetek?! – egyértelműen éreztem a hangjában a gúnyt. Képes lettem volna puszta kézzel megfojtani azt az idegesítő libát.
- Sara! Hagyd abba! – förmedtem rá, bár a hangom vissza kellett fognom, mert már így is érdekes pillantásokat kaptam az asztal mellett ülőktől. Egy nagy levegőt vettem, ezzel megfékeztem egy nagyobb kitörésem. – Miért kéne neked hinnem?
- Nem kell. Csak gondoltam szólok. – igyekezte leplezni magát, de túl jól ismertem a vonal másik végén lévő személyt.
- Hol vannak? Hol találkoztál velük? – Sara-nak mégis sikerült felpiszkálnia a kíváncsiságom.
- Toronto-ban vannak. A forgatáson. – fejbe vágtak a szavai. Felrémlett,hogy a kocsiban ülve mennyire bosszantott az elterelt közlekedés, amelyre filmforgatás miatt volt szükség. A két dolog pedig összefüggött. - Te tényleg nem követed a bulvár híreket?! – gúnyolódott tovább az a liba.
- Ne szórakozz velem! – ismételten, mérgesen szusszantottam bele a telefonba.
- Elküldöm a szálloda címét, ahol megszállak. Akkor talán hinni fogsz nekem! A soha viszont nem hallásra! – ezek voltak azok a mondatai, amelyek a leginkább a kedvemre valóak voltak.
Köszönés nélkül nyomtam ki a telefont. Pár pillanat múlva valóban megérkezett a cím. Ismertem az üzenetben szereplő címet és magát a szállodát is. Nem egyszer szálltam meg ott. Az asztalra csúsztattam a telefonom, miután már tudtam a címet. Visszasétáltam a hatalmas ablakhoz és a várost néztem. Képtelen voltam az üzletre gondolni. Abban a pillanatban, mikor elhangzott az Ő neve elvesztem. Hirtelen jött a lehetőség, hogy találkozhatok vele. Ugyanakkor ezt egy jelnek tekintettem, nem is vagyunk olyan messze egymástól.
Miután Londont elhagytam, az üzlet lett az első. Szokás szerint a személyes dolgaimat háttérbe kellett szorítanom. Mindenki ezt várta el tőlem. Sara is tudja nagyon jól, hogy sosem követtem a bulvár dolgokat. Annak ellenére sem, hogy Los Angeles-ben nőttem fel és minden utcasarkon egy-egy hírességbe futhatsz bele. Nincs buli egy-egy híresség nélkül. Most elsőször életemben bosszantott, hogy nem vagyok túlzottan képben. Ezt pedig sürgősen orvosolni kívántam.
- Franco? – a hang irányába fordultam. Tudtam, mindenekelőtt le kell zárnom az üzleti dolgaimat azért, hogy Flórával foglalkozhassak.
- Még egy pillanat uraim! – kis türelemre intettem a megbeszélésen jelenlevőket. Felkaptam a telefonom és tárcsáztam. – Chris. Szállodát cserélünk. Metropolitan Hotelbe foglalj helyet!
- Intézem! – azzal letette a telefont. Rá számíthattam, egyedül benne bíztam meg maximálisan.
- Köszönöm. – Ezután már teljesen a munkára összpontosítottam. Már amennyire tudtam.
Bárhogy szerettem volna sietni semmi sem ment egyszerűen. Újabb és újabb hiányosságra bukkantam. Még nem voltak túl nagyok, de ha nem léptünk volna időben, akkor elharapódzik a helyzet. Mindezek után viszont elégedetten keltem fel az asztal mellől. Távozni készülődtem, csak még néhány iratot vettem magamhoz, melyeket mindenképp át szerettem volna nézni. Láttam az egybe gyűlt társaságon, hogy egyenesen megkönnyebbült. Összepakoltam, közben még az utolsó jelentéseket szignóztam. Aztán a liftek felé indultam. Chris az épület előtt várt rám, a kocsi mellett.
- Hova megyünk? Mi a következő állomás? – komolyan nézett rám.
- A szálloda, legyen. – jelentettem ki határozottan mire egyetlen bólintást kaptam.
A hotelben az ajtó mellett álló egyenruhás férfi ismerősként üdvözölt. Céltudatosan haladtam előre a már jól ismert útvonalon egészen a recepciós pultig. A pult mögött azonban egy teljesen ismeretlen hölgy állt. Gyönyörű volt, talán a húszas évei végén járhatott. Az az igazi természetes szépség, nem az a kikent, kifent mű nő.
- Jó napot kívánok! Miben segíthetek? - Kedvesen rám mosolygott, mikor a pulthoz léptem.
- Jó napot! Szeretnék bejelentkezni. – néztem a szemébe. Elégedetten konstatáltam, hogy még véletlenül sem jött zavarba. – Franco Drake. Van foglalásom. – bólintott, majd pedig néhány mozdulat után elém csúsztatta a kulcskártyát.
- Parancsoljon. Öné a 969-es lakosztály. Minden vendégünk rendelkezésére állnak a nap bármely szakában a szobapincérek. Étterem, bár, konditerem, uszoda található a földszinten és az alagsorban. Jó pihenést kívánok Önnek! – teljesítette a feladatát hibátlanul.
- Köszönöm. – gyorsan a kitűzőjére pillantottam. – Alexandra! Már csak egyetlen kérdésem lenne. Megtudhatnám, hogy Mr. Pattinson és a felesége melyik lakosztályban lakik? – ahogy kimondtam annak az ürgének a nevét egyből megvillantak Alexandra szemei.
- Sajnálom, de a vendégeinkről nem adhatunk ki semmiféle információt! – határozottan és roppant magabiztosan nézett a szemembe. – Úgy látszik nehezebb dolgom lesz, mint gondoltam.
- Kérem, csupán egy szobaszám. – vettem elő a legcsábítóbb mosolyom. –Kedves ismerősök… – égették a torkom a kimondott szavak – Csak üdvözölni szeretném őket.
- Nézze Uram… – vette fel ismét a szemkontaktust, de egyáltalán nem ájult el tőlem. – Ez a munkám. Nem adhatok ki információt a vendégeinkről! Mr. Pattinson pedig külön felhívta a figyelmünket, hogy senkinek se adjunk tájékoztatást!
- Mit szólna Alexandra, ha egy ital mellett beszélgetnénk erről? – újabb csábító mosolyt küldtem felé.
- Köszönöm, de vissza kell utasítanom. Nekem ez a munkám, ha kiadnám a kért információt, akkor elveszíteném azt. – magabiztossága egy percig sem ingott meg. – Ha mégis kiadnám most önnek, akkor hogy érintené Önt, hogy a saját adatai sincsenek biztonságban?
- Alexandra! – pimasz mosolyra húztam a szám, mert tetszett a hozzáállása. Ritkán lehet ilyen kitartó szépségekkel találkozni, aki egyáltalán nem esnek hanyatt a mosolyomtól vagy a pillantásaimtól.
- Mr. Drake! – nem mutatta, de mosolyról árulkodott a hangja.
A recepciótól egyenesen a liftek felé vettük az irányt, miután Chris is bejelentkezett. A bár előtt elhaladva azonban nagyon kiszáradt a torkom. Egy whisky kifejezetten jól esett volna. Betértünk a bárba, a bárpult végébe húzódtam. Chris is helyet foglalt, de ő üdítő mellett maradt. A telefonomat a pultra tettem. Azóta, hogy helyet foglaltam a bárpultnál, az a kis vacak folyamatosan újabb és újabb hívásokat jelzett. Csak néhány nyamvadt pillanatot szerettem volna. Intettem a csaposnak és már elém is tette a kért italom. A pohár után kaptam, hogy mielőbb kortyolhassak belőle. A finom és testes íz betöltötte a szám, és gyógyírként folyt végig minden cseppje a torkomon. Annyira elmerültem a whisky csodálatában, hogy csak az tűnt fel, hogy Chris elmélyülten tanulmányoz valamit.
- Mit láttál? – húztam mosolyra a szám. Akkor még nem tudtam, hogy ez a mosoly hamar el fog tűnni a képemről.
- Mond meg te! – bökött az ajtó irányába. Chris profiként viselkedett minden helyzetben, de ha ketten voltunk, akkor csak pusztán cimborák voltunk.
- Flóra… - áhítattal néztem Őt. Semmit sem változott az évek alatt. Csodálatos volt. Hosszú fekete hajzuhatag, kecses alak, formás fenék és az utánozhatatlan boldog mosolya. Az a mosoly, amely elbűvöli és megbabonázza az embereket. Annyira rá fókuszáltam, hogy minden mást figyelmen kívül hagytam. Az a más egész pontosan Flóra derekát ölelő, jobban mondva majdnem a fenekére tapadó férfikéz volt. Összesimulva haladtak végig az előtéren nyomukban egy nagydarab fickóval. Felpattantam és a feléjük igyekeztem. Nem értem őket utol, de azt volt szerencsém látni, ahogy a liftbe lépve csókot váltottak. A kezeim ismét ökölbe szorultak, s dühöngeni lett volna kedvem.
Chris utolért és a kezembe nyomta a telefonom, amin ugrásszerűen megnövekedett a nem fogadott hívások száma. A szemeimet forgatva léptünk be a másik liftbe. A kezdeti düh után a teljes döbbenet kötött le, amit a meglesett csók váltott ki belőlem. Csak arra eszméltem fel, mikor már a lakosztályom előtt toporogtam. Chris kapta ki a kezemből a kártyát, majd pedig kinyitotta az ajtót. A folyamatosan villogó telefonom nappaliban álló étkező asztalra tettem. Nem sok csomagom volt, de azok már a kanapé mellett sorakoztak fel, rám vártak. A laptopomért nyúltam, s a telefon mellé helyezkedtem. Nem bírtam tovább, tudnom kellett. Információra volt szükségem. Ehhez pedig a legegyszerűbb keresőprogram volt a legnagyobb segítségemre. Robert Pattinson. Még Flóra nevére sem volt szükségem, mert a találatok tetemes része a fiatal színész házasságával foglalkozott. A legelső találatot megnyitottam. Nem is tudtam a szövegre koncentrálni, mert az írás melletti kép teljesen magához vonzotta a tekintetem. A telefon persze kitartóan villogott. Hirtelen cselekedtem.
Zúgott a fejem már az egész mai naptól. Nem szerettem volna mást, mint egy kis nyugalmat. – Miért olyan rohadt nagy kérés ez? – morgolódtam magamban. Le kellett valahogy higgadnom, és nem láttam más megoldást. Csak azt, hogy kicsit kiszellőztetem a fejem. Zsebre dugtam a kezeim, és egyenesen haladtam előre. Fel sem néztem, nem nézelődtem, csak mentem előre. Hű testőröm szorosan a nyomomban volt azóta, hogy egy hirtelen ötlettől vezérelve elhagytam a hotelt. Egy kicsit lemaradt, de a hátamon éreztem óvó pillantásait.
Lassan esteledett, mikor még Toronto utcáin kószáltam. Igazság szerint egy nagyobb kört tettem a hotel körül, de baromira jól esett. A lábaim vittek előre, míg azon kaptam magam, hogy újra és újra elmerengek. Sokszor megfordult a fejembe, hogy minden másképpen alakulhatott volna. Egyetlen döntés, egyetlen lépés képes volt mindent romba dönteni. – Fiatalság, bolondság! – de ez sem ment fel a vétkeim alól.
Az első kép, mely beugrott az első találkozásunk pillanat volt. Még most is kristály tisztán magam előtt láttam Flórát, mikor belépett a tárgyalóterembe. Az aznap is ugyanúgy indult, mint a többi. Annyi különbség volt egy átlagos munkanaphoz képest, hogy a félévenként megtartott megbeszélést pont arra a napra időzítettük. Éppen csak betöltöttem a huszonnégyet, de már több éves tapasztalat állt a hátam mögött. Az apám már jóval korábban bevont a cég ügyeibe, s szerette volna, ha minél hamarabb átveszem tőle ezt az irodát. Ezt pedig a huszonötödik születésnapra tűzte ki. Addig pedig sok tennivalónk volt még. Némi szervezeti átalakításra és ennek megfelelően biztonsági intézkedések voltak az elsődlegesek. Az öregek ragaszkodtak rég megszokott és már egyre kevésbé biztonságos rendszer fenntartásához, erre szavaztak. Így maratoni lett a megbeszélés, és már nagyon elegem volt.
Egész nap mást sem hallottam, mint az öregek óvatoskodó stratégiáit. Ekkor kinyílt a tárgyaló ajtaja és belépett Flóra a maga húsz évével. Üde mosollyal és magabiztossággal sétált az apámhoz. Egy rövid és vérlázítóan szűk szoknyát viselt, mely kiemelte a formás fenekét és hosszú lábait. Felüdülés volt a szemnek, ahogy akkor még ismeretlen lányt néztem, a pocakosodó, öregedő, kopaszodó és öltönyben feszítő férfiak helyett. Apám arcán a nap folyamán egyáltalán nem látott mosoly terült el. Flóra egyetlen dokumentumot adott át az öregnek, egész pontosan Gregory Simons ajánlását. Az a fiatal nő képes volt lenyűgözni a mogorva üzletembert. Mindenki érdeklődve figyelte apám derűs arcát, amint helyet foglalt és egy egyszerű bólintással átadta a szót Flórának.
- Üdvözlöm Önöket! – a hangja barátságos dallam volt a füleimnek. Aztán azt vettem észre, hogy a tárgyalóban mindenki arra a roppant magabiztos fiatal nőre figyel. – Információ hatalom! Legfőképp a gyors és biztonságos információ. Cégünk mottója három szóban merül ki: gyorsaság, biztonság és megbízhatóság. Köszönöm a figyelmet! – vastaps fogadta a beszédért. S az eddig az óvatoskodó stratégiák mellett kardoskodó férfiak egyszeriben harciassá váltak.
Ahogy leperegtem előttem az emlékfoszlányok, teljesen elvesztettem a külvilág jelentőségét. S mire felnéztem újra a szálloda előtt találtam magam. Öntudatlanul is visszaértem a kiindulópontra. Megálltam a bejárattal szembe és csak néztem az épületet. Ott volt az elmémben a tudat, hogy Flóra itt van. Egyszerre volt felszabadító és szorongató az érzés. Pusztán a tudat is hozzá vonzott, de ma már túl késő volt ahhoz, hogy bármit is tegyek. Alexandra kedves mosollyal és enyhe fejbiccentéssel üdvözölt, amint meglátott. Fogadtam és viszonoztam az üdvözlését, majd egyenesen a lifthez sétáltam. Bevártam Chris-t, majd mindegyikünk a maga szobájába tartott.
Jót tett a séta. Kissé higgadtabb voltam. A hosszú nap után elsőként a bárszekrényhez léptem. Töltöttem magamnak egy italt. Pohárral a kezemben sétáltam az erkélyre. Ott kortyoltam el az italom, míg a tájban gyönyörködtem. Képtelen voltam nem Flórára gondolni.
Fantasztikus fiatal nőként ismertem meg. A fiatal kora ellenére határozott elképzelései voltak a munkájával, az élettel kapcsolatban. Nehéz volt meghódítani Őt, nem hagyta magát könnyen megnyerni. Újabb és újabb meglepetést okozott nekem. Nem olvadt egyből a karjaimban, mint bárki más. Őt egyáltalán nem nyűgözte le a nevem, nem érdekelte a vagyonom vagy az az életstílus, melyet könnyedén biztosíthattam volna neki. Mit sem értek nála a drága vacsorák, a luxus ajándékok. Minden próbálkozásom elutasította és az ajándékaim is visszaküldte. De kitartó voltam és nem ijesztett el.
Az üres poharat az üveg mellé tettem. Aztán beiktattam egy zuhanyt. Szárazra töröltem magam, majd egy száraz törölközőt csavartam magam köré. Egy újabb italt költöttem magamnak és rendeltem némi kaját is, mert alig ettem egész nap. Ugyan úgy törölközőbe csavarva telepedtem le a kanapéra ölemben a laptopommal. Mivel nem vettem fel a telefonom, így a postaládámban várt néhány üzenet. Átfutottam a listát. Nem túl fontosnak ítéltem meg ezeket a hívásokat, vagyis ráérnek holnapig, így újra a keresőprogramot nyitottam meg. Ezúttal Flóra nevére kerestem rá. Képek millió örökítették meg az ifjú pár szinte minden lépését.
- Boldog. Flóra... – néztem végig a mosolygós képeken. – Olyan, mint régen! – A boldog pillanataink jutottak eszembe. – Talán még nincs semmi elveszve! – bíztattam magam. Akartam, nagyon akartam, hogy legyen még nekünk esélyünk. Londonban inkább a féltékenységem dominált és meggondolatlanul cselekedtem. Letámadtam, ahelyett, hogy a régi taktikát követtem volna. Bár most is erősen bennem élt a féltékenység. Még mindig nem akartam elhinni, hogy ezt a nyálas ficsúrt választotta. Az meg ekkora hatást tett volna Flórára? - Annyira nem hozzá való. - Újra én akartam Flóra mellett lenni. Velem ossza meg az ágyát. Engem ajándékozzon meg azokkal a fantasztikus éjszakákkal. Olyan élvezeteket éltünk át, melyben azelőtt és azóta sem volt részem.
Rochemarine-re gondoltam. A francia Riviérán eltöltött napjaink nem szóltak másról csak kettőnkről és az élvezetekről. Hirtelen jött az utazás lehetősége, és mivel még olyan friss volt a kapcsolatunk remek lehetőségnek találtam, hogy közelebbről megismerjük egymást úgy, hogy nincsenek figyelő szemek. A saját apartmanunkban elbújhattunk. Imádtam a francia táj eme részét, a Miramar-öblöt és villanegyedet.
Alig bírtam magammal, már türelmetlenül vártam, hogy elfoglaljuk a lakrészünk és zárt ajtók mögött legyünk. Amint ez megtörtén, már nem kellett tovább várnom. Éhes ragadozóként kaptam a zsákmány után, ami jelen esetben Flóra volt. A szenvedélyes szeretkezés kifejezés éppen csak megközelíti azt, amit műveltünk. A csókjai, a sóhajai, a nyögései hallatán csak még jobban felizgatott és csúcson a nevem sikította.
Aztán, mikor az ablak előtt megpillantottam Őt. Meztelen volt és még véletlenül sem fedte el semmivel sem a testét. Amint végigfutott rajta a szemem egyből bevetésre kész volt. A napsugarak bearanyozták a csodás bőrét. A vágy elhatalmasodott rajtam. Újra fel akartam fedezni a testét, újra elmerülni benne és a gyönyörben.
- Vissza foglak szerezni… Újra együtt leszünk… - az elhatározásom pedig az emlékek és a képek hatására sziklaszilárd lett.


„Vannak napok, amelyek úgy bomlanak ki, mint a rügyek: bennük a jövő ezer aprócska lehetősége. (...) Más napok olyan lassan szállnak, hogy szinte meg lehet számolni a szárnycsapásokat - csak hogy eszünkbe jusson, milyen szerencsések vagyunk, amiért nekünk megadatott ez a plusz pillanat.”

(Melanie Gideon)

33. fejezet - The show must go on

Sziasztok,


először is nagyon szépen köszönöm a sok komit és a chat-ben hagyott üziket! Nagyon feldobott engem minden hozzászólás. Éppen ezért voltam megdumálható, hogy előbb jöjjön a folytatás.
33. fejezet
Bűvös szám! Igyekeztem minél élvezetesebbé tenni a részt. Sokféle érzelemmel tarkítottam. Bízom benne, hogy ugyanilyen lelkesen fogjátok várni a következő részt is és ennek megfelelően komiztok!
Egy kis kitérőként válaszolok a komikra:
- Pixiem! Köszi! Már egy párszor megbeszéltük, de megismétlem: nagyon fontos a véleményed!
- Ancsa! Köszönöm, hogy írtál! Nyugi a meglepetéseknek még nincs vége!
- Dona! Reméljük Rob hathatós lesz, hogy Flóra elmeséljen neki mindent és herélésre sem lesz.
- Elena! Örömmel hallom, hogy bejött! Rob szemszögből sok minden kiderül!
- Alice! Teljesen véletlenül jött, hogy Sarah és Sara lett a töriben. Sara tervezett karakter volt, a kép utal rá, miért! Sarah meg a forgatás miatt mégsem hagyhattam ki.
- Klau! Mielőbb hoztam a folytatás. és kiderül néhány dolog Sara-ról és másról is!
- Bulika! Köszönöm a szavaid! Lesz csavar! Le a kalappal előtted! Cosmo <3 valóben egy picikét mellőztem, de majd kitalálok valamit!


Most pedig JÓ olvasását!
Kíváncsian várom a véleményeket!


Puszi,
ZoÉ



„Van az emberben valami, ami nem elégszik meg azzal, hogy titokban birtokoljon valamit. Vágyik rá, hogy erről mások is tudomást szerezzenek. Így van ez a szerelemmel, a nővel is. Ha más érzi, hogy a nő hozzám tartozik, ez új kéj, külön gyönyör.”

(Zilahy Lajos)


Robert
Toronto, 2011.06.21.

Büszkeséggel töltött el, hogy Flóra mellettem van. Mindenkivel tudatni akartam, hogy Ő hozzám tartozik. A birtoklási vágyam elhatalmasodott rajtam, de sikerült mérsékelnem, így pusztán kézen fogva sétáltunk. Flóra érdeklődve figyelte a nekem már szinte természetessé vált rohangálást. Nagy volt a nyüzsgés, hiszen David mindenkitől a maximumot várta. Nem a hajcsár, vagy diktátor módszerével. Ugyanakkor a feleségem kíváncsian hallgatta meg a locsogásom, amit a forgatás váltott ki belőlem. David már javába készítette elő a felvételt. Ez amolyan főpróba volt. Most még szerencsére nem kellett felvennem a jelmezem, végigülni a sminkes munkálatait. David egy egyszerű kéz mozdulattal jelezte, hogy menjünk. Flórához léptem és egy gyors csókot váltottunk. Meghagytam hű testőrömnek, hogy még véletlenül se tévessze szem elől Flórát. Megszaporáztam a lépteim. A bejárat előtt Sarah is csatlakozott hozzám.
- Szia! – mosolygott rám. – Remélem éhes vagy! – kacsintott rám. Játékos hangneme, könnyed mosolya ismételten lenyűgözött. Tökéletes színésznő.
- Szia! Nagyon. – nevettem fel. Együtt léptünk be az étterembe. David-del gyorsan megbeszéltük a beállást, hogy Sarah-val elpróbáljuk a jelenetünket. Grimaszolva próbáltam ráhangolódni a szerepemre. Kolléganőm nagyon jól szórakozott rajtam. Mosolygott, kuncogott vagy éppen felnevetett. Ettől viszont nekem is felfele görbült a szám.
Mindketten jókedvűen várakoztunk, míg David a háttérben még utasította a többieket. Tekintetem egyre többször tévedt Dean és Flóra felé. Az üvegen keresztül mindent láttam. Aztán David mellénk lépett és kiadta az utasítást, hogy egy-egy mondatot mondjuk el a szövegünkből. Megtettük. Sarah ismét felvette a komoly és hideg tekintetét, a jól sikerült álarcát. Megbűvölt, nehéz volt elvonatkoztatni a szavaitól. Aztán az egész varázs, amely Sarah-t körbevette egy pillanat alatt szűnt meg.
David elküldött mindkettőnket a sminkbe és az öltözőbe, míg befejezik a kamerák beállításait. Bólogatva keltünk fel mindketten a helyünkről. S sorba hagytuk el az éttermet. Sarah a lakókocsijához indult egyből, míg én Dean és Flóra felé. Ők még mindig ugyanott ácsorogtak. Könnyen megtaláltam őket. Szerencsére Nicole is mellettük volt, aki remélhetőleg kávét szerez nekünk. Ebben a pillanatban ölni tudtam volna egy jó nagy adag kávéért. Mikor melléjük értem úgy tűnt, hogy beszélgetésben vannak. Nem akartam megzavarni őket.
- Nicole, kérlek szereznél nekünk kávét? – gyorsan kértem az életmentő nedűt. Az asszisztensem és Flóra furcsán méregette egymást. Valami nem stimmelt. Közelebb vontam magamhoz a feleségem. – Édes, mi történt? – egyre jobban érdekelt, mi a fene folyik itt, amiről nem tudok.
- Semmi… leszámítva, hogy megint lenyúltad az öngyújtóm. – kissé indulatos volt a drágám. Valóban lenyúltam az öngyújtóját, mert ismételten nem találtam a sajátom. Gyorsan kellett egy gyújtó, de arra már egyáltalán nem vettem a fáradtságot, hogy nekiálljak megkeresni a sajátom. Volt egy halvány sejtésem, hogy egy a kabátomban maradt, vagy a nadrágomban, esetleg az öltözőben. De nem érdekelt, mert nálam volt Flóráé. Csakhogy azzal az eggyel nem számoltam, hogy a rutin mozdulat annyira bennem van, hogy simán zsebre vágom.
- Tessék, itt is van… - könnyűszerrel elővettem és odaadtam neki. Egy pillanatra fordítottam el a fejem, hogy Dean-nek elmondjam a menetrendet. Azután viszont csak kapkodhattam a fejem, mi mindenről maradhattam le.
- Úgyhogy semmivel sem vagy jobb nálam! – csak a felét hallottam, így nem értettem a két nő között lezajló beszélgetésből semmit. De a feszültség csak úgy áradt Flórából. Maga volt a megtestesült vad amazon. Gyönyörű és izgató jelenség volt. Mégis képes volt a legnagyobb indulatok ellenére megőrizni a hidegvérét.
- Tévedsz aranyom! Nagyot tévedsz! – Flóra normál hangerővel beszélt. Felfigyeltem rá természetesen. – Nem a szeretője vagyok, hanem a felesége… - mások is felfigyeltek a beszélgetésre. Flóra jelenléte, a személye és a megjelenése amúgy is megindította a pletykafolyamot. – Rob felesége vagyok… - Flóra szájából kifejezetten jól esett hallani.
- Itt meg mi a fene történt? – Dean volt az egyedüli személy, aki megadhatta volna a választ. Sürgettem a testőröm, hogy válaszoljon, mert Flóra egyre messzebb került tőlünk.
- Ha jól értettem, akkor ismerik egymást és még véletlenül sem barátnők… - ennyi bőven elég volt, mert Flóra távolodó alakját láttam csak. Sejtettem, hogy valami gáz van az asszisztensemmel, de álmomban sem hittem volna, hogy ismerik egymást Flórával. Már az előbbiekben annyira óhajtott kávé is tárgytalannak bizonyult. Flóra után iramodtam, engem pedig Dean követett. A feleségem nyíl egyenesen a lakókocsimat célozta meg, így legalább nem veszítettem szem elől. Egyre közelebb értem hozzá, mikor megállítottak. Feltartottak.
- Rob nem kell kapkodnod! – állított meg Mike, az egyik műszakis srác. – Nem akar működni a berendezés… David fél óra szünetet adott, hogy helyre hozzuk a dolgokat… - elmondta, aztán már futott is tovább. Most kifejezetten jól jött ez a kényszerszünet.
- Bent van? – kérdeztem a lakókocsi mellett ácsorgó őröket. Bólogattak. S egyből kapkodtam a lábam a lépcsőkön. Mielőtt kinyitottam volna az ajtót. – Megtennétek, hogy sétáltok egyet?
Nem tágítottak, de valamennyivel távolabb mentek, főleg mikor hű testőröm rosszallóan nézett rájuk. Dean határozott fellépése mindig megmentett. Elég volt néhány szúrós pillantást lövellnie és már el is érte a célját. Viszont meglepődtem, hogy csatlakozott hozzájuk. Az őrök cigiztek, míg Dean lazán álldogált mellettük. Láttam mindent még mielőtt becsuktam volna magam mögött az ajtót, együtt röhögtek fel valamin. A lakókocsiba belépve Flórát elég ideges állapotban találtam meg. Éppen le és fel járkált.
- Gyere ide! – tártam ki a karjaim. – Kérlek… - először megállt, aztán belesimult az ölelésembe. – Elmondod, mi történt?
- Majd este… majd ha egyedül leszünk…. – beértem ennyivel is, mert legalább ez is már előrelépés volt. – Most túlságosan feldúlt vagyok, és abból csak szitkozódás lenne… – megmosolyogtattak a szavai. Tetszett, hogy nem zárkózott el.
Néhány percig szorosan öleltem magamhoz, simogattam a hátát és úgy éreztem a tartásán, hogy lassan megnyugszik. A kezdeti feszültség fokozatosan párolgott el. Felemelte a fejét és azok az óriási barna szemek rám villantak. Rám nézett, és abban a pillanatban elvesztem. A következő pillanatban a számra tapadt. Vadul és szenvedélyesen csókolt.
- Akarlak. Itt és most… - harapdálta a fülcimpám. Igézően suttogta, mellyel csak még inkább felizgatott. A kezei meg már az övemnél jártak. Kigombolta a nadrágom és a cipzár lehúzásán ügyeskedett. Egy pillanatra lefogtam a kezét, mert egyre jobban éreztem a vágy egyetlen pontba történő összpontosulását.
- Ne… Itt bárki megláthat minket… Lebukunk… - megpróbáltam és igyekeztem küzdeni az ellen, hogy elcsábítson. De egyre inkább éreztem, hogy elvesztem.
- Nem fogunk… Majd gyorsak leszünk… - lehelete és nyelve csiklandozta a nyakam. Eszméletlen módon beindított. Már eddig is teljesen elvarázsolt. Már nem volt visszaút.
- Nem kell úgy sietnünk! Van fél óra szünetem… - nyögtem fel, mert a kezei már kényeztetően simogattak. Egyszerűen nem hittem el, hogy ezt teszem. De a józan eszem már messze járt. Flóra pedig hagyta magát. Megpördítettem magam előtt, gyorsan kiszabadítottam a nadrág fogságától. A háta a mellkasomnak feszült, míg kezeim a lába közé csúsztak. Mereven vártam, hogy körül öleljen a forrósága. Pillanatok alatt keménnyé tett, és már nem bírtam sokáig visszafogni magam. Készségesen előre dőlt. A pultba kapaszkodott meg, míg sürgetve belé nyomultam. Önkénytelenül nyögtem fel az érzéstől. Flóra sóhajtozva fogadott, majd az erős és gyors lökéseim hatására akadozva vette a levegőt. A csípőjét szorítottam, hogy jobban érezzem Őt. Finomkodásra, gyengéd simogatásokra amúgy sem lett volna elég időnk. Az idő és a kielégültség sürgetett, aztán egy végső nagy lökéssel ért el bennünket a gyönyör. Egymást öleltük, míg csillapodott a remegésünk.
A pultnak támaszkodva próbáltuk összeszedni magunk. Félve néztem Flórára, de az arcán lévő elégedett mosoly megnyugtatott. Flóra gyorsabb volt. Felöltözött és még így is kihívóan csusszant fel a pult tetejére.
- Remek elterelés… mint mindig… - támaszkodtam meg a pulton úgy, hogy a kezeim finoman súrolták a combjait. – De akkor sem felejtettem el… Tartozol még némi magyarázattal… - közel hajoltam hozzá. Csak milliméterek választották el az ajkainkat. Direkt nem csókoltam meg.
- Tudom… - megpróbált megcsókolni. – Megígértem… este beszélünk… - nem tágítottam. Nem engedtem el. Megvillantak Flóra szemei.
- Roppant kitartó tudok lenni… - rá kacsintottam. – Nagyon hathatós módszereim vannak, hogy szóra bírjalak. – elakadt a lélegzete, és abban a pillanatban megcsókoltam. Nyelveink feléledő csatája újra kicsapta a biztosítékot nálam. Flóra magához vont, a csípőm köré fonta a lábait. Így faltuk egymást. Ezért a vad zörgés is csak lassan szivárgott be az elménkbe.
- Rob, a francba! – lépett be lendületesen Dean az ajtón. – Már egy jó ideje dörömbölök… Mit csin…? – egyből felé kaptuk a fejünket. Látványosan a plafont kezdte el bámulni a testőröm. – Sejtettem…
- Dean… Mi történt? – mély levegőt vettem és igyekeztem minél előbb lehiggadni.
- Siessetek… akármit is csináltok. Már várnak rád a sminkben… - azzal kifele indult, de hallottam, ahogy az orra alatt morog. – Még szerencse, hogy nem engedtem mást… Még rájuk nyitottak volna akció közben…
Flórával összenéztünk és felnevettünk. Aztán szerencsére volt valaki olyan rendes, hogy a lakókocsiba jutatta a ruhám. Néhány pillanat alatt átvedlettem az öltönybe. Mindketten megigazgattuk a ruhánk, bár gyaníthatóan mindenki tisztában volt, mit műveltünk az elmúlt fél órában. Ezért félve léptem ki a lakókocsiból. A feleségem viszont egyáltalán nem érdekelte, hogy megbámulnak bennünket. Örültem neki, hogy Flóra itt maradt a forgatáson. Lehiggadt és láthatólag rendezte magában a dolgokat. De egyre kíváncsibb voltam, mi a fene történt a múltban. Kizártam, hogy valami apróság lett volna, mert azon nem húzta volna fel magát ennyire. Itt valami komoly dologra számítok. Flórára néztem, olyan gyönyörű volt. Kecses mozdulattal rágyújtott. Miután beleszívott a cigarettába, elloptam tőle. Cserébe az ajkára mutatott, amire készségesen puszit nyomtam. Amíg a smink felé tartottunk elszívtunk a cigit. Dean feltehetőleg végig a szemeit forgatta, ahogy előttünk haladt.
- Végre Rob, már vártalak! - a sminkes sürgetve ültetett a székbe. Az előttem elterülő tükörben pedig a vigyorgó képemmel találkoztam. Szerencsére azt a széket választottam, melyből a tükör segítségével láthattam az ajtó előtt lezajló eseményeket.
- Helló, te biztos Flóra vagy! – nyújtotta a kezét Sarah. Meglepett, hogy ő kezdeményezett. – Rob felesége. – De volt valami érdekes a hangjában, ami tőle egyáltalán nem megszokott volt.
- Szia! Te pedig Sarah! – kezet ráztak. Furcsa érzés járt át. Nem tetszett, hogy ők ketten ismerkednek és a rajtam elhatalmasodó érzés sem.
- Figyelsz te rám egyáltalán? – állt meg mozdulat közben a sminkesem. – Azt kérdeztem, mi tartott eddig? – várakozóan választ várt. Mosolyra húztam a szám, és úgy válaszoltam.
- Az öltözködés… - erre mindketten vigyorogtunk, míg Ő felkente a sminkem.
- Inkább a vetkőzés, pedig még segítséged is volt. – foglalt helyet Sarah mellettem. Megütközve néztem rá, mire csak kacéran villantott felém egy mosolyt. Belement a játékba, és nem akartam annyiban hagyni. Kihívó és kacér volt.
- Kicsattanóan érzem magam. – néztünk egymásra. Annyira lefoglalt bennünket az évődés, hogy észre sem vettük, hogy elkészült a sminkünk.
- Inkább kicsattanóan kielégültnek. – kacsintott rám. Nem hagyta magát Ő sem. Meg mertem volna rá esküdni, hogy némi féltékenység van a hangjában. A beszélgetésünkre a habot a drága sminkesünk adta.
– Jót tett neked, hogy itt a feleséged! Gyakrabban kellene jönnie! –ezzel engedett utunkra végül. Sarah felpattan és kiviharzott, míg én komótosan tápászkodtam fel és mosolyogva bólintottam.
- Bejössz Sarah-nak! – lökte el magát Flóra és mellém lépett. – A tipikus iskolapéldát produkálja. Hidegséget, távolságtartást szimulál, utána meg kacérkodik veled. Akar valamit tőled. – hitetlenkedve nézetem a mellettem sétáló nőre. – Neked sem közömbös… - mérgesen villant a szeme. Tudtam, hogy ez mit jelent. De szerettem volna, ha kimondja, ha beismeri.
- Csak nem féltékeny vagy? – húztam fel az egyik szemöldököm. Minden erőmre szükségem volt, hogy ne terüljön el az önelégült vigyorgás az arcomon.
- Nem… De azt tudnod kell, nem vagyok hajlandó osztozni a partnereimen… - nézett szúrósan a szemembe. A szavai félelmetes hatással voltak rám. Öröm, büszkeség és elégedettség. – Bár kétlem, hogy vele ennyire élveznéd a szexet… - megvonta a vállát és tovább sétált. Míg én leesett állal csak a formás fenekét néztem. A csípőjét riszálta, de most nem a látvány miatt fagyott le az agyam. Hanem a szavai hallatán.
Miután sikerült újraindítanom az agyam, beértem a velem szórakozó nőszemélyt. Rám mosolygott, majd ahogy felém fordította az arcát egyből csókért nyújtottam a nyakam. Néhány bámészkodó zúgolódásba kezdett, de azt a hangok alapján nem tudtam kivenni, hogy támogatnak vagy bírálnak. Aztán elértük az éttermet, ahol David és Mike beszélgetett. Az üvegen keresztül láttam, hogy Sarah már a helyén ül.
- Nem keverek bajt. Tudok viselkedni. – fordult szembe velem Flóra. Engem megelőzve nyitotta ki a száját. Csak bólogattam neki. – Dean mellett maradok, majd vigyáz rám…
- Helyes. – a szájára adtam egy puszit és már hátra arcot vágtam.
A korábban elgyakorolt jelenetet vettük fel. Amint elhangzott a bűvös szó és a kamera forogni kezdett úgy vált belőlem Eric. Már most sokat tanultam a karakteremtől. Az első néhány felvétel alkalmával vicces volt, hogy újra és újra ennem kellett, miközben különös párbeszédet folytatunk. De kezdtem már tényleg jól lakni, mivel néhány falatról volt szó, csakhogy megismételt jelenetek voltak. Két felvétel közötti szünetben Flórát bámultam éppen. A száját rágcsálta, majd végignyalt az alsó ajkán.
- Csak nem jól laktál? – zökkentett ki Sarah a bámészkodásból.
- De igen. – grimaszoltam, ahogy az előkészített tányérra néztem. – Te nem vagy éhes? – pillantottam fel partnernőmre.
- Egy kicsit. – biggyesztette le az ajkát. Összezavart. A fejemben teljes káosz volt már. Már nem tudtam, mit gondoljak Sarah-ról. Latba vetettem a saját tapasztalataim, a saját megfigyeléseim, aztán ott voltak Flóra szavai. A két serpenyő közül egyik sem akart egyértelműen lefele billenni. Mindig adódott valami, ami befolyásolta az állásukat
- Kérsz egy harapást a virslimből? – fel sem fogtam, mit mondtam. Csak később esett le. Miután Sarah pajkosan felkuncogott.
- Nem… - közelebb hajolt. – Az egészet akarom… - úgy suttogta a fülembe. Megvillantak a szemei.
- Telhetetlen vagy! – farkas szemet néztünk, amit David hangja zavart meg.
A felvétel végül olyan jól sikerült, hogy a rendezőnk végre elfogadta. Elégedetten el bennünket, hogy előkészüljünk a következő jelenethez. Egyből Flóra keresésére indultam, mert nem láttam a testőröm mellett. Ettől persze egyszeriben irtó dühös lettem. Dean-re, aki nem figyelt eléggé Flórára, magamra, mert teljesen elvonta a figyelmem Sarah. A feleségem, aki amúgy is egy eltűnő-művész volt, kihasználta a kínálkozó alkalmat és lelépett. Úgy éreztem magam, hogy menten felrobbanok. Az étteremből úgy törtettem ki Dean-hez, aki éppen egy biztonsági őrrel diskurált.
- Hol van a feleségem? - jó erősen megnyomtam minden egyes szót. Dean egy kissé értetlenül állt a hirtelen jött rossz hangulatom előtt.
- Telefonál. Cosmo hívta. Kérte, hogy mondjam meg, hogy mindjárt jön. – kicsit kétkedve fogadtam az imént hallottakat.
- Jó, de hol van? Merre ment? – körülnéztem, de sehol sem láttam.
- A lakókocsi felé indult. – kaptam meg végre a választ.
Öles léptekkel indultam a megfelelő irányba. Fél szemmel láttam még, hogy Dean lemaradva ugyan, de követett. Egy kisebb akadályba ütköztem, pedig már csak néhány lépés választott el a célomtól. Pár segítő kábelkötegeket és dobozokat hordtak a következő helyszínre, ezzel pedig kisebb úttorlaszt hoztak létre a közlekedésre kijelölt és biztosított útvonalon.
- Tessék, hoztam kávét… - egyből megcsapta az orrom a finom illat, mely a felém nyújtott pohárból szállt fel. Csakhogy olyan mosolyt is kaptam a kávé mellé, amelytől már én éreztem magam zavarban. A csábítónak szánt pillantásairól nem is beszélve.
- Köszönöm. – elvettem a poharat és belekortyoltam. Már nagy szükségem volt rá, hogy eme csodás fekete folyadékot a szervezetembe juttassam.
- Tehetek érted még valamit? – meresztett rám olyan szemeket az asszisztensem, mint még soha. Közelebb hajolt, de arra ügyelt, hogy ne legyen túl feltűnő. Bár így is már túl közelinek éreztem. – Akármit kérhetsz! Bármit! – a fülembe susogott, majd a végén még rám is kacsintott. Nálam pedig betelt a pohár.
- Nicole fejezd be! Nem akarok tőled semmit! – szúrós pillantásokat lövelltem felé. Igyekeztem a hangom nem felemelni, mert botrányt el akartam kerülni. – Sem most, sem máskor! Koncentrálj a munkádra, máskülönben nem tartok igényt rád! – elég kemény volt a hangom, amin láthatóan a lány meglepődött. Már eddig sem volt túlzottan ínyemre a folyamatos próbálkozása. Aztán most meg kiderült, hogy Flórával is inkább ellenséges a kapcsolatuk, mint baráti. Nekem meg Flóra többet jelentett, mint ez a felfelé kapaszkodó nőszemély.
- Rendben. – ennyit mondott, majd sarkon fordult és távozott. Egy pillanatra még utána néztem, de nagy hiba volt.
Visszafordultam és már léptem volna tovább, de nem tudtam megtenni. Azok a roppant szúrós pillantások találkoztak az én döbbent tekintetemmel. Egyszerűen megállásra kényszerített, ahogy rám nézett. Földbe gyökereztek a lábaim, pedig az agyam egyre inkább szorgalmazta, hogy induljak el felé.


„"Elindulok" - gondolta. De nem mozdult mégsem. Nem mozdultak a lábai, a kezei, az izmai. Érezte, hogy valami a vállaira nehezül, és mozdulatlanságra kényszeríti. (...) Döbbenet futott át rajta, szinte remegtető döbbenet. És ekkor egyszerre megérezte a csöndet maga körül. (...) Azt a súlyos, fehér csöndet, mely, mint egy láthatatlan nagy búra, ránehezedett kereken a világra, és a világ nem volt képes moccanni alatta, még lélegezni sem.”

(Wass Albert)

~~~ xxx ~~~

„Életemben először kóstoltam bele abba, amit bosszúállásnak hívnak. Eleinte olyan íze volt, mint valami erős, zamatos bornak. Utóíze azonban undorító, fémes, poshadt, mintha mérget ittam volna.”

(Charlotte Bronte)


Sara Nicole Ellis
Toronto, 2011.06.21.

- Flóra… Flóra… Flóra… - grimaszolva és roppant dühösen ismételgettem a nevét, akárcsak valami szitokszót. Kis híján felrobbantam a méregtől. – Miért kellett felbukkannia? – morogtam magam elé.
Szerencsére mindenki a felvételhez készülődött, ott segédkezett vagy éppen a színészeket, rendezőt ugrálták körbe. Így aztán nem hiányoztam a nagy kavarodásban, minden gond nélkül húzhattam meg magam az egyik lakókocsiban, amelyet kifejezetten az asszisztenseknek tartottak fent. Ide lepakolhattunk, eltölthettük a szünetünk. A pult mellett lecsúszva a földre üldögéltem. Akaratlanul is bevillantak a képek, az emlékek, melyek keserű pirulák voltak számomra.
Semmi okom nem volt panaszra. Az egyik legnagyobb világváros lakója voltam. Imádtam a munkám, amely nem  is fizetett rosszul. Sok barát vett körül. Élveztem az életem. De amint megjelent Flóra, mindent felforgatott a jól működő életemben. Csak mert belibegett már mindenki az ő kegyeit kereste. Egyszeriben mindenki más már nem is számított. Erre a legjobb példa volt Franco.
Túlzás lenne azt mondanom, hogy mi együtt voltunk, mert nem alkottunk egy párt. Sohasem. Időnként buliztunk és szórakoztunk együtt, elsősorban a közös baráti társaság miatt. Néha-néha valóban megosztottuk az ágyat, mert vétek lett volna kihagyni egy-egy olyan eszméletlen éjszakát, melyet a tökéletes testű pasival élvezhettem ki. Az a test, az a tekintet, még most is bizsereg tőle az egész testem. Ez nem volt több közöttünk, mint puszta kaland. Roppant módon élvezetes és fantasztikus kaland. Aztán jött Flóra. Minden csakis és kizárólag róla szólt. – Flóra így, Flóra úgy!
Életem egyik olyan pillanata volt az, mikor Flóra rajtakapott minket az ágyában, amely elégtételt jelentett mindenért. Amúgy sem maradtam volna ott tovább és ez tökéletes befejezésnek bizonyult. Feladtam mindent és felejteni akartam. Egy új életet kezdeni távol azoktól, akinek már amúgy sem számítottam. Sikerült. Tovább léptem. Új életet kezdtem, új munkám lett, amit sokkal jobban imádtam, mint minden mást.
Csakhogy az élet hozott egy véletlent és újra találkoztam vele. Ez a találkozás és a tudat, hogy Robbal van, vagyis nem pusztán van, hanem már a felesége, dühöt szított bennem. – Mitől jobb ő nálam? – nem egyszer tettem fel a kérdést, de soha sem találtam kielégítő választ. Aztán a hab a torta tetején Rob kirohanása volt, amely ugyancsak tovább fokozta a mérgem.
Fel sem fogtam, mit csinálok. Csak cselekedtem. Az agyam kikapcsolt, már egyáltalán nem a józan ész vezetett. Előkaptam a mobilomat és már tárcsáztam is. Talán hármat csengett, mire a keresett személy hangját meghallottam a vonal túlsó oldalán…


„S a dalok tanulsága mindig annyi, hogy az összetört szíveket nem lehet többé eggyé ragasztani. Az életben is ennyi a tanulság. Ha egy ember egyszer bizalommal, feltétlen érzésekkel közeledett valakihez, s érzéseit megsértették, "szívét összetörték", soha többé nem tud igazi bizalmat, feltétlen odaadást érezni egy másik ember iránt. Nincs érzékenyebb anyag a földön, mint az emberi anyag. Képtelen arra, hogy elfeledjen egy sértést, mellyel lelkét vagy érzéseit illették. S bármiféle baráti vagy szerelmi találkozást hoz is még számára az élet, gyanakvó marad, minden kapcsolat torz és gonosz játékalkalom lesz számára, örökké bosszút akar. Ilyen az ember. Vigyázz, ha ilyen megsértett szívűekkel állasz szemközt: nem tudod őket megengesztelni. S nincs az a türelem, bölcsesség, nagylelkűség, szenvedély, mely az ilyen csalódott szíveket nyugtatni tudja.”

(Márai Sándor)