Könyvajánló...

Meztelenül

A Blackstone-affér 1. rész

Raine Miller

„Megláttam a képet és a rabjává váltam...”

Brynne Bennett, a Londoni Egyetem ösztöndíjas amerikai hallgatója jó kislány módjára éldegél Londonban. Próbálja rendbe tenni kisiklott életét, keményen tanul, részmunkaidőben pedig fotómodellkedik. Egy nap Ethan Blackstone, a sikeres angol üzletember megveszi a lány aktképét, és rögvest magának akarja Brynne-t – vágyait gátlástalanul a tudtára adja, nem ismeri azt a szót, „nem”. Domináns természete magával ragadja, foglyul ejti Brynne-t, holott ő még egyre múltjának démonai elől menekülne. Titokzatosság lappang a kapcsolatukban, és hatalmas rejtélyek bújnak meg a háttérben.

Vajon megszabadíthatja-e Ethan a múltja terhétől Brynne-t? És hagyja-e Brynne, hogy ezt megtegye, mielőtt az újra felszínre törő múlt szelleme végleg elpusztítaná egy szép jövő esélyét?

 „Ez a kép mindent megváltoztatott. Más ember lettem, ahogy ránéztem, és vissza se tudtam változni többé, főleg miután találkoztunk az utcán azon az éjjelen. Az egész világ megváltozott körülöttem egy fénykép miatt. Egy gyönyörű amerikai lány fényképe miatt.” – Ethan Blackstone

A minap az egyik barátnőmmel éppen e-mailt váltottunk, egy találkozót szerveztünk. Aztán jó szokásunkhoz híven végül teljesen más irányba indult el a csacsogás immár telefonon. Ez azért fontos, mivel az ilyen beszélgetések alkalmával mindig egyeztetünk könyvlistákat, ki mit olvas éppen, vagy mit szeretnénk olvasni. Ekkor került szóba Raine Miller neve. Számomra teljesen ismeretlen volt ez a név és a könyve is. Így első hallásra engem nem izgán hozott lázba a dolog, míg el nem érkezett a megbeszélt találkozónk. Drága barátosném pedig meg nem lepett eme könyvvel. (KÖSZÖNÖNÖM V!)

Meztelenül – a cím láttán és a könyvet kézbe véve vegyes érzelmek kerítettek hatalmukba, legfőképp a kifejező borító láttán. (Borítóra később kitérek!) Egy újabb Szürke szerű könyvre gondoltam, ami megint a szexet helyezi előtérbe. Legalábbis a borító alapján. Az előítéleteimen átlépve, kezembe vettem a könyvet és szó szerint le sem tudtam tenni. Egyetlen délután az egész.

Engem már megfogott a Prológus. Szerintem érdekes, jó pár kérdést felvet, amire az olvasó válaszokat szeretne kapni. Pontosan emiatt a kíváncsiság miatt lapozol rögvest az első fejezethez és onnantól kezdve képtelen vagy letenni. S az első fejezet kapcsán értelmet nyer a borító és az idézetekben szereplő kép. Ezt nagyon ötletes dolognak tartom. Piros pont a borítótervezőnek!

A cselekmény szórakoztató. Tényleg van benne szex, kellő mértékben, viszont személy szerint úgy éreztem, hogy nem ez dominál. Szókimondó nyelvezete, azonban ez egy cseppet sem ront, inkább ad egy kis pikantériát a történetnek. Nekem kifejezetten tetszett a stílusa. Könnyed, gördülékeny. Brynne szemszögéből íródott a könyv, s az ő szemén keresztül ismerjük meg a többi karaktert. A szereplők fokozatosan kerülnek bemutatásra. Röviden és velősen kapják meg a jellemábrázolást, ami találó megoldás. Természetesen Mr. Blackstone brit akcentusa, vonzó külseje és a szexuális kisugárzása pontosan eltalált. DE körülötte megmarad az a titokzatosság, amit minden áron szeretne Brynne, és természetesen az olvasó is megfejteni. Ugyanakkor a talányok a cselekmény vezetésében is felfedezhetőek, mivel a múltból csak morzsákat kapunk, pedig mindenkinek megvan a maga titka. Maga a cselekmény nem túl sok időt ölel fel, mégsincs hiányérzetem. Legalábbis addig nem volt, míg újabb és újabb fejezetekbe kezdhettem.

Azonban elérkezett az utolsó fejezet, ami számomra a legtöbb izgalmat hozta. IGEN! Kiderült valami, ami végig ott húzódott meg a színfalak mögött. Csakhogy az események egyszeriben felgyorsulnak és hirtelen a könyv utolsó oldalán találjuk magunkat. Egy mesteri függő véggel...

 Nekem tetszett, egy cseppet sem bántam meg, hogy a birtokomban tudhatom ezt a könyvet.  Ajánlom mindenkinek, aki kikapcsolódásra vágyik. Ez egy érdekes sorozatnak ígérkezik, és rettentően kíváncsian várom a folytatását...

S íme a folytatás...

All in

A Blackstone-affér 2. rész

Bármennyire is van szabad választásunk, a sorsot nem lehet megváltoztatni. Aminek meg kell történnie, az így vagy úgy, de mindenképpen megtörténik...

Novella 3.12 - Szerencse kegyeltje

12.

Csalódás

Robert…

Hosszú és szerelmes csókkal üdvözöltem a puha ajkakat. Édes íze szétrobbant a számban, és boldogan figyeltem Olívia sugárzó tekintetét, meg persze a pólóból kikandikáló formás combjait. A reggeli készítése még sosem volt olyan szórakoztató, mint vele és egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne lopjak tőle egy-egy csókot. Persze Lív nem nyugodott, s újra és újra rafináltan faggatózott a lakás miatt. Aztán végül feladtam, inkább színt vallottam.

Aztán a jó kedvem kissé lankadt, mikor meghallottam a drága ügynökömhöz rendelt csengőhangom. Az orrom alatt morogva sétáltam a készülékért. Rosszat sejtettem, mert csak nagyon kivételes esetben zavarta meg eddig is a szabadságom.

- Helló, Steph! - Kissé morcosan emeltem a fülemhez a telefont és vártam, hogy fény derüljön mindenre.

- Szia, Rob! Figyelj, megváltoztak a dolgok! Megsürgették a forgatást, így megkapták a szükséges engedélyeket. Vissza kell jönnöd! Előbb kezdtek, mégpedig három nap múlva!

- Ez nagyon nem jó vicc! A francba is szabadság nekem is jár. A szerződést is úgy írtam alá, hogy csak később kezdődik a forgatás. – egyre ingerültebben magyaráztam, bár a lelkem mélyén tudtam, ez egyáltalán nem Steph hibája.

Drága ügynököm aztán két pillanat alatt lehűtött. Csakhogy ettől nem voltam egy centivel sem beljebb. Igaza volt, mert aláírtam és vállaltam a filmet. Tehát nincs más választásom, mennem kell, még akkor is, ha nem szívesen. Legfőképpen Olívia miatt.

- Rob, mi történt? Mit mondott Steph? Talán baj van? – Lív arcáról eltűnt a mosoly és komolysággal telve kérdezgetett.

- Lív… El kell mennem… Vissza kell mennem… Visszamegyek LA-be… - hajtottam le a fejem, miközben a tányéromon lévő maradékot piszkáltam. Olívia olyannyira meglepődött, hogy még levegőt is elfelejtett venni. Muszáj volt néhány percet hagynom neki, de aztán a következő kérdésére azt sem tudtam, mit feleljek.

- Meddig?...

Három nap pillanatok alatt tűnt el. S már közel sem volt olyan felhőtlen a hangulatunk, bárhogy próbálkoztunk fenntartani a látszatot. A közelgő búcsú ránk nyomta a bélyegét, s túlságosan hamar el is érkezett a fájdalmas elválás. Nehezen, de felpakoltam magam a repülőre, miután Lívvel megígértettem, hogy minden nap beszélünk. Szívem szerint elcsaltam volna magammal, de ezt az ötletet elvetettem. Rádöbbentem, hogy megkezdődik a forgatás, akkor alig lehetek vele. Arról nem beszélve, hogy L.A. a hiénák Mekkája. Annak a tortúrának meg nem szívesen tettem volna ki. Így végül egyedül vágtam neki az útnak.

Egy szót sem szólhattam, hiszen a múlt évben bemutatott filmek felkeltették végre a szakma figyelmét. Rengeteg új és változatos forgatókönyvet küldenek Stephnek. Lassan nem győzte a munkát egyedül, de aztán úgy is én ittam meg az egésznek a levét. Az egész évemet már jó előre és teljesen betáblázta a lelkes ügynököm. Eddig is csak annyi időm volt két szerződés között, míg azokat kiállították, aláírtuk, és a szöveg- és sminkpróbák zajlottak. Egy-egy hétvégét sem tudtam csak otthon tölteni. Ezen azonban most mindenképpen változtatni akartam. Persze hiába határoztam el, ha semmi sem úgy jött össze. A forgatás eleje olyan keményre sikerült, hogy mindössze az a néhány telefon és e-mail tartotta bennem a lelket. A második hónapnak indultunk neki, mikor lazult végre a beosztás, és az első adandó alkalmat megragadtam. Repülőre pattantam, s minden előzetes bejelentés nélkül megleptem Olíviát. Csakhogy ez sem egészen zökkenőmentes volt, mert ilyenkor Lív dolgozott szinte folyamatosan. Nem lehetett még két értelmes szót sem váltani egymással, mert mikor azt hittük, hogy sikerül kettesbe lennünk, akkor Ben csinált valami turpisságot. Az éjszakát sem szeretkezéssel töltöttük, mert Olívia úgy hanyatlott be mellém. S egy perc múltán már aludt is. Még csak esélyt sem adott némi összebújásra. A szabad időm minden pillanatát hiába szerettem volna kihasználni. Minden összeesküdött ellenem, ellenünk. Aztán már indulhattam is vissza.

Fáradtan ültem le a kijelölt helyemre. A fodrász és a sminkes felváltva dolgozott rajtam. Szótlanul tűrtem, mikor hirtelen kivágódott az ajtó és váratlanul az egyik asszisztens robogott be mellénk. Lendületesen magyarázott, amit próbáltam követni. Ha jól értettem, akkor a díszletekkel van valami nagy gond, ezért ideiglenesen szünetet rendeltek el. A lány a mondandója után sarkon fordult és szaladt is tovább. Befejezték rajtam a munkát, nagy nyújtózkodást követően keltem fel a székből és Dean jött oda hozzám.

- Most akkor mi van? – fáradtan indultunk el a lakókocsim felé. Az összes dolgom ott várt rám.

- Azt mondták, hogy egy óra szünet. De szerintem ebből a forgatásból nem lesz semmi.

- Neked legyen igazad! - Az épület egyik asztalán egy halom magazinra lettem figyelmes.

- Megint megjelent egy csomó pletyka. Ne foglalkozz vele! – Dean megelőzte a kérdésem. Ismer már. Elég rég óta. - Csak találgatás, talán egy-két kép valódi, de fikció az egész.

Bólintottam, majd rágyújtottam. Elsőször a telefonomért nyúltam. Szerelmemet hívtam. Foglalt volt. Még kétszer próbáltam meg, de sikertelenül. Észre sem vettem, hogy Ash üzenetet küldött. Átfutottam, az érdeklődő kérdések után egy bulit említett meg. Egy „családi” összejövetelre gondolt. Nem vagyok semmi jónak az elrontója, így beleegyező választ küldtem. A negyedik csörgés után végre szerelmem felvette a telefont.

- Igen? – fáradtan cseng a hangja, mégis elvarázsolt.

- Szia Kicsim! Nagyon hiányzol.

- Rob! Te is, nagyon hiányzol. De nem forgatnod kellene? Ugye nincs baj? Jól vagy? – egyből aggódóan faggat.

- Nem, nincs baj. Velem nem! Csak a díszlettel. – nevetek, ahogy felsóhajt.

- Itt vagyok! – válaszolt valakinek, de ismeretlen a hang tulajdonosa. Csend. – Ne, Jeremy nem! Engedj el! – kacagó hangja elvarázsolt. Egy pillanatra még a dühöm is elszállt. De nem sokáig. Ki a franc az a Jeremy? Eddig nem beszélt róla. Nem hallottam róla.

- Olívia, szerelmem ott vagy? – feszülten vártam a választ.

- Rob, szeretlek! Most mennem kell! Később hívlak! – és már csak a búgó hangot hallottam.

Megsemmisülten ültem le a lépcsőre. A lábaim felmondták a szolgálatot. Ha nem ülök le, gyanítom Deannek kellett volna felkanalazni. Így is elég rémült képet vágott. Megráztam a fejem, de egyetlen hangot sem bírtam kinyögni. – Lekoptatott. Csak úgy. – Még mindig a lépcsőn ültem, mikor az előttünk elfutó asszisztens közölte a forgatás folytatását.

A szöveg és a jelenet felvétele segített elterelni a figyelmem. Azonban nem bírtam megemészteni, hogy Olívia lekoptatott. A munka végére majdnem szétrobbantam az idegességtől. Egy kicsit sem lett jobb, mikor a szállodába értem vissza. Hiába próbáltam Lívet visszahívni, nem ment. Végül a zuhanyt céloztam meg, majd egy sör társaságában vártam a szerelmem telefonját. Ha már én nem tudom, akkor talán majd Ő hív. De semmi sem történt, azt leszámítva, hogy megittam két üveg sört és elszívtam egy fél doboz cigit. Mindössze egy rövidke üzenetet küldött. „Édesem! Holnap beszélünk” Nem értettem, mi a franc történt. De nagyon úgy tűnt, hogy ezt nem most fogom megtudni. Csalódott voltam, és mivel nem tudtam mit csinálni, így kelletlenül vonszoltam magam az ágyba. Kimerültnek éreztem magam. Elaludtam, de valami nem hagyott nyugton. Egy kellemetlen érzés, egy rossz megérzés. Az eddig nagy nehezen felépített világom kezdett szétesni.

Reggel csak a beállított telefonnak köszönhetően nem késtem el. Dean megjegyezte, hogy még piálás után, másnaposan jobban nézek ki, mint most. Egyetértettem vele. Csak abban bíztam, hogyha végére ér a forgatásnak, akkor talán újra Olívia mellett lehetek. - Amúgy is a kisebb-nagyobb csúszások miatt három és fél hónapot jelentett a forgatás. – számoltam magamban. - Basszus április. Kris szülinapja. Most esett le, hogy Ash szülinapi bulit szeretne összehozni. – eset le, míg a sminkes cifra káromkodások közepette ültetett le a székbe. Nem díjazta, akár mit is műveltem magammal.

Csiga lassan vánszorgott az idő. Az egyik cigi szünetben megejtettem egy beszélgetést Ash-sel. Ő legalább szóba állt velem. Megnyugtatott, hogy már mindent elintézett és rájött már az első pillanatban, hogy nem vagyok képben. Volt még néhány percem, ezért újra megkíséreltem szerelmem felhívni. Megint nem vette fel. Minden szünetben megpróbálkoztam, aztán végső elkeseredésemben felhívtam anyát. Semmit sem tudott, hogy Lív miért nem elérhető. Tárcsáztam Carolt is, abban reménykedtem, hogy csak nem vette észre, mert a kicsik lefoglalják őket. Tévedtem. Legutolsó embert hívtam, akitől segítséget reméltem. Persze a torkomban dobogott a szívem, legfőképp akkor, mikor az a morcos hang felelt. Neki szegeztem minden kérdésem, de konkrét választ mégsem kaptam. Jack mesterien tudta irányítani az embereket, így minden egyes perccel fogyott az esélyem, valami információhoz jussak. Bosszúsan vágtam zsebre a telefonom. Semmivel sem lettem okosabb, és Olíviát is a föld nyelte el.

Megvontam a vállam, mert semmi mást nem tehettem. Mindent megpróbáltam, aztán a forgatás amúgy is újraindult. Morcos ábrázattal sétáltam vissza a helyemre, s miután megigazították a hajam és a sminkem a rendező elkiáltotta magát. Már forgott is a felvétel. Szerencsére a forgatásnak előbb vége lett, és a rendező elégedetten tapsolta meg az utolsó jelenetünket. Aztán egy rövid értékelő és elköszönő monológ után engedett el bennünket. Ezúttal nem a hotelbe vitettem magam. Dean is nagyon csodálkozott emiatt. Nem sok kedvem volt egyáltalán ehhez az egészhez, viszont nem akartam tapló lenni. Nagyon nem törtem össze, de úgy gondoltam, hogy egy remek ajándékot sikerült választanom. Büszke voltam magamra, s ennek örömére kedvenc testőrömmel beültem kajálni. Míg várakoztunk, illetve evés közben az élet nagy kérdéseit tárgyaltuk ki.

Az este már nehezebb dió volt, hiszen egyáltalán nem volt kedvem egyedül maradni. Tulajdonképpen nem is tudom, honnan jött az ölet vagy a bátorság, de taxiba vágtam magam, és az egyik felkapott kocsmához vitettem magam. Mikor megérkezett a taxi, s láttam a bejárat előtt kígyózó sort, akkor már nem voltam olyan biztos benne, hogy be akarok menni. Csakhogy a taxiból kiszállva néhány ismerősbe botlottam. A rég látott cimborákkal aztán elég rendesen nekiálltunk iszogatni. Rohadt jól esett kiereszteni a fáradt gőzt, meg rám is fért a lazítás. Ezerrel hajtottunk a forgatáson, és akkor még Lív felszívódása is rátett egy lapáttal az amúgy sem rózsás hangulatomra. Mikor a hotel felé támogattak vissza, akkor jöttem rá, hogy Lív nem hívott. Mindössze ugyanazt az üzenetet kaptam meg.

Jó néhány órát végigaludtam, így legalább ki tudtam kapcsolni az agyam. A nap már kellően magasan járt, s pont betűzött az ablakon és kiégette még a csukott szemeim is. Lassan fordultam az oldalamra, hogy ne zavarjon a fény. Csakhogy a mozdulat nem esett túl jól, mivel a fájdalom erősödni kezdett nemcsak a fejemben, hanem a szívem körül is. Egy kellemetlen érzésként indult, s egyre elviselhetetlenebbé vált. Fogalmam sincs, honnan jött az ötlet vagy mikor tudatosult bennem. Feltápászkodtam, majd egy frissítő zuhany és liternyi kávé után a laptopom az ölembe vettem és kutakodni kezdtem. A leveleim között egyetlen egy levél sem szerepelt Olíviától. Ellenben a net, az online pletykalapok ontották magukból a frissebbnél frissebb fotókat szerelmemről. A szövegekkel nem bajlódtam, mert teljesen felesleges lett volna. A képek sokkal árulkodóbbak voltak, melyekből rengeteget találtam. Közöttük szerepeltek régi és új dátummal ellátott fotók. Elég sok képen Olívia egyedül szerepelt. Nagyon úgy tűnt, nem vette észre a fotósokat. Teljesen természetesen viselkedik, már szinte rémisztően. Hirtelen úgy éreztem, hogy egy teljesen más nőt ismertem meg. Az agyam akkor borult el, mikor több lengén öltözött képbe futottam bele. Azt az anyagdarabot, amit magára vett semmilyen körülmények között nem lehetett volna ruhának nevezni. Ráadásul hatalmas dekoltázsú és rövidke volt az a vacak. Törni-zúzni lett volna kedvem, de inkább a cigi mellett döntöttem. – Mi a fészkes fene történt? - Javában cigiztem, mikor Steph telefonja rángatott vissza a jelenbe az újabb szerződések miatt. A megbeszélések miatt végül egy ebéd mellett döntött. Nem igazán akartam kimozdulni, viszont addig sem egyedül vergődtem a kétségek mocsarába.

Nagyjából két óra magasságában vitt vissza Steph a hotelbe. A sajgó fejem miatt amúgy sem bírtam volna tovább. Hiába kaptam be pár pirulást nem igazán akartak hatni. Zsebre dugott kezekkel sétáltam át a hallon, mikor ismerősöket fedeztem fel. Ash és a közös barátaink, egyben kollégáink vidám csoportjába botlottam.  Nem értettem, hogy kerülnek ide, de kifejezetten tetszett ez a helyzet. A viszontlátás öröme elfeledtette a baljós gondolataim. Jobb ötlet híján a lakosztályomba hívtam fel őket, csakhogy Ash erősködött, hogy várjunk még, mire a lányok csak összemosolyogtak. Így ezt rájuk hagytam, s inkább bekapcsolódtam a srácok beszélgetésébe. Éppen a legutóbbi nőügyeiket tárgyalták ki. Ezúttal nem tudtam rájuk koncentrálni, mivel arra lettem figyelmes, hogy valaki bökdös. Egyszer a jobb oldalon. Megfordultam, de senki. Visszafordultam, de akkor a bal oldalamnál éreztem. Megfordultam és már nagyon kezdett elegem lenni a dologból, mikor végre felfedeztem ki a hunyó.

- Benjamin. - Ennyit bírtam kinyögni. - Megvagy! – elkaptam egy kis kezecskét. – Anyádat hol hagytad? – bosszúsra sikerült a kérdésem, talán nem okkal.

- Szia, Rob! Ott van! – elvigyorodott a kiskópé és édes mosollyal a recepció irányába mutogatott. Követtem az irányt, s valóban ott volt. Szó szerint ragyogott. Szívem hevesen dobogott.

- Olívia. – nyögtem fel, pont abban a pillanatban, mikor felém fordult.

- Rob. – boldogan mosolyogva lépett felém. Mikor elért meg akart csókolni, csakhogy egyáltalán nem kértem belőle. – Mi a baj? – lepődött meg a reakciómon.

- Mi a baj? – megemelkedett a hangom, és indulattal is megtelt. – Még kérdezed? Ne merj hozzám érni! Ezek után főleg! – nem gondolkoztam, csak úgy kibuktak belőlem a szavak.

- Szerelmem… - Olívia hangja megremegett. Többet nem is bírt kinyögni.

- Nem! Annyit megérdemeltem volna, hogy legalább visszahívj! Azt hittem, hogy szeretsz, de már egyre kevésbé vagyok biztos ebben... sőt vagy abban, hogy egyáltalán szerettél-e... – kemény pengeként szelték a szavaim a levegőt. A többiek csak csendben és visszafojtott lélegzettel figyeltek. Lív szemei könnyben úsztak, de egyszerűen nem ment, nem tudtam megenyhülni. Megbántott voltam, csalódtam.

Lív sem szólt egyetlen szót sem, s tovább nem szerettem volna látványosság lenni, így beléptem a liftbe. A lakosztályomig meg sem álltam. Amint kinyitottam az ajtót, a hajamat szántva masíroztam a kanapéig. Leroskadtam, s vártam, hogy végre felébredjek. Egy pokolian rossz álomba éreztem magam, egyik pillanatról a másikra mehet tönkre minden. Ráadásul nem tudtam, mi volt az a pont, ahol ennyire vakvágányra értünk. A tehetetlenség pedig fojtogatott.

Egyedül voltam, már azt sem tudtam, hogy vajon a többiek utánam jönnek vagy sem. Olyan mértékben ideges voltam, hogy folyamatosan járt a lábam, képtelen voltam aztán egy helyben maradni is. Végül kínomba az erkélyre mentem ki és rágyújtottam. Közben persze önmagam szidalmaztam, hogy miért nem tudtam befogni a szám. Letámadtam Olíviát, s amilyen barom voltam az is lehet, hogy most fogja végleg kiadni az utam. – Gratulálok, Rob! Ezt jól megcsináltad! Azt a halvány esélyt is sikerült elpuskáznod!...

Friss...

Sziasztok,

nem vesztem el nagyon, csak kicsit beszippantott a sok munka meg a tanulás...

Viszont mit szólnátok FRISS-hez???

Just the way you are-nál RÉSZLETHEZ???

Ugye még van rám igény??? Szeretnétek olvasni???

Puszi,

ZoÉ

Részlet Novella 3.12 - Szerencse kegyeltje

Sziasztok,

hát itt volnék ismét és nem üres kézzel jöttem. Bár nem teljes fejezetet hoztam, de remélhetőleg egy finom részlettel szolgálok nektek.

- Most akkor mi van? – fáradtan indultunk el a lakókocsim felé. Az összes dolgom ott várt rám.

- Azt mondták, hogy egy óra szünet. De szerintem ebből a forgatásból nem lesz semmi.

- Neked legyen igazad! - Az épület egyik asztalán egy halom magazinra lettem figyelmes.

- Megint megjelent egy csomó pletyka. Ne foglalkozz vele! – Dean megelőzte a kérdésem. Ismer már. Elég rég óta. - Csak találgatás, talán egy-két kép valódi, de fikció az egész.

Bólintottam, majd rágyújtottam. Elsőször a telefonomért nyúltam. Szerelmemet hívtam. Foglalt volt. Még kétszer próbáltam meg, de sikertelenül. Észre sem vettem, hogy Ash üzenetet küldött. Átfutottam, az érdeklődő kérdések után egy bulit tartana. Egy „családi” összejövetelre gondolt. Nem vagyok semmi jónak az elrontója, így beleegyező választ küldtem. A negyedik csörgés után végre szerelmem felvette a telefont.

- Igen? – fáradtan cseng a hangja.

- Szia Kicsim! Nagyon hiányzol.

- Rob! Te is, nagyon hiányzol. De nem forgatnod kellene? Ugye nincs baj? Jól vagy? – egyből aggódóan faggat.

- Nem, nincs baj. Velem nem! Csak a díszlettel. – nevetek, ahogy felsóhajt.

- Itt vagyok! – válaszolt valakinek, de ismeretlen a hang tulajdonosa. Csend. – Ne, Jeremy nem! Engedj el! – kacagó hangja elvarázsolt. Egy pillanatra még a dühöm is elszállt. De nem sokáig. Ki a franc az a Jeremy? Eddig nem beszélt róla. Nem hallottam róla.

- Olívia, szerelmem ott vagy? – feszülten vártam a választ.

Hamarosan teljes fejezetet olvashattok!

Addig ajánlom a Just... folytatását!

Puszi,

ZoÉ

Hírek...

Sziasztok,

nem szeretnék nagyon magyarázkodni, de úgy érzem, hogy kötelességem szólni: a fejezetek előre láthatólag késni fognak egy kicsit.

Elég sok minden összejött mostanában, nagyon rossz híreket kaptam, melyek nem kicsit padlóra küldtek. Éppen ezért az írás sem úgy ment, ahogy eddig...

Kérem a türelmeteket...

Csak ennyit szerettem volna...

ZoÉ

Novella 3.11 - Szerencse kegyeltje

Sziasztok,

megérkezett a folytatás, bár nem tudom, mennyire várjátok (remélem, lelkesen!). 
Nagyon örülnék neki, ha ismét kicsit aktívabb lennétek és érkeznének komik. Jó persze tudom, hogy ez közel sem olyan színvonalú és tartalmú történet, mint a legutóbbiak. Ennek több oka van, egyrészt ez egy korábbi történetkezdemény, s azóta talán egy icipicit még fejlődtem is. (Bár ezt többnyire Ti tudnátok értékelni.)
A lényeg a lényeg, hogy most itt a folytatás!

Jó olvasást!

Puszi,
ZoÉ

11.

Katasztrofális romantika

Olívia…

Izgatottan készülődtem, hiszen annyira hiányzott már Rob. S mikor megérkezett nem vesztegettem az időt tudatni vele. Éreztem az ölelésén, hogy éppen úgy örült nekem, mint én neki és fenséges csókjai ízlettek a legjobban. Az egész este nagyon jó hangulatban telt és boldog voltam. Jack és Carol éppen egymással voltak elfoglalva, és ahogy őket figyeltem egyre jobbnak tűnt a tervem, egyre biztosabb voltam benne, hogy sikeresen alakulnak a dolgok. Pont megfelelő volt az időzítésem és elsőként egy puszi nyomtam Rob szájára.

- Nem is olyan sokára gyakorolhatsz kedvedre… Persze, ha van kedved hozzá! – nem egészen ilyen reakcióra számítottam Robtól. Kikerekedtek a szemei és fal fehér lett. Aztán, mint akit fejbe vertek, esett le, mire is gondolhatott. – Uramisten! Rob… Nem… Félre értettél…

- Akkor magyarázd el! – kicsit zavaros tekintettel nézett a szemeimbe. – Mert ez nagyon is úgy hangzott, mint egy bejelentés…

- Inkább egy ötletemhez szerettelek volna megfűzni… Bűnrészesnek…

- Ez egyre jobb lesz… Még ilyet sem hallottam… Érdekes felvezetés…

- Egy hét múlva lesz Carol és Jack évfordulója… Arra gondoltam, hogy meglepném őket. Egy romantikus hétvégét kapnának ajándékba valamelyik hotelben…

- Óóó… Így már értem…

- Egy nyugodt hétvégét sírás, büfi és pelenka csere nélkül… Együtt kettesben… Mindenki imádja a romantikát. – kíváncsian néztem Robra, mit reagál. Csibészes mosolyra húzta a száját és egyre jobban közelített felém. Finom szerelmes csókot váltottunk. – Szóval arra gondoltam, hogy ketten talán elbírunk a három picúrral.

- Nagyon tetszik az ötlet… Szívesen segítek… - újabb csókot váltottunk, melyet a közénk furakodó Ben szakított meg.

Rob a karjába vette, s segített lefektetni, mivel a rosszcsont nem volt hajlandó elengedni Őt. Fürdés és meseolvasás után sem tűnt úgy, hogy Ben aludni szeretne. Nekem már majdnem lecsukódtak a szemeim, mikor még mindig Robot szórakoztatta, vagyis inkább egymást. Rob valami eszméletlen történetet kezdett el mesélni, ami megtette a hatását, mert Ben egyre laposobban pislogott, majd végül végre elaludt.

Lekapcsoltam a villanyt és összebújva sétáltunk végig a folyosón Robbal. Csókokat váltva borultunk az ágyamra, s csak élveztem a közelségét, a csókjait, az érintését. Nem sokat kellett győzködnie, hogy maradhasson. Örültem neki, hogy velem van, de olyan fáradtnak éreztem magam, hogy jól esett csak belesimulni az ölelésébe. Még néhány csók után el is aludtam.

Az egy hét olyan gyorsan elszaladt. Izgatottan vártam a hétvégét, mert olyan szép meglepetést sikerült összehozni Carol-nak és Jack-nek. A romantikus estéhez minden kelléket beszereztem: lefoglaltattam a lakosztályt, megrendeltem a hangulatos vacsorát. Egy egyszerű, de annál szebb csomagolásba rejtettem el a meglepetés egyik felét.

Carol ujjongva fogadta az ajándékom és Jack-nek is az a sejtelmes mosoly ült ki a vonásaira. Imádtam, hogy egy ilyen aprósággal ekkor örömöt tudok nekik szerezni. Persze Carol egyből a picikre gondolt, mi lesz velük.

- Semmi baj, majd vigyázok rájuk… Hidd el, nem lesz gond! Rob is átjön s segíteni fog…

- Tényleg? Nem okoz nektek gondot? Mert hívok segítséget… - bólogatva biztosítottam, hogy minden menni fog. - Köszönjük! – ismételte sokadszorra Carol.

- Jaj, ezt nem hiszem el… - ugrott Jack nyakába és szenvedélyes csókot váltottak.

- Köszönöm, Kiscsillag. Nagyon jól esik!

- Tudom, azért is gondoltam erre a meglepetésre…

Késő délután Rob vigyorogva érkezett meg hozzánk. Pont akkor, mikor Jack és Carol indulni készült. Péntek esti vacsorával indult a közös estéjük, s egyúttal a mi közös hétvégénk is. Az irodából hazafele ugrottam be Ben-ért az oviba, így a kis rosszcsont egyből rávetett magát az új játszó pajtására. A lányok éppen a délutáni szunyókálásukat töltötték, így gyorsan előkészítettem némi harapnivalót nekünk, illetve a lányoknak is a finom falatokat.

Ben-nek a gyümölcsöt szeleteltem, mikor Rob a hátamhoz simult. Felkötöttem korábban a hajam, s így most könnyűszerrel csókot lehelt rá. Észre sem vettem, úgy csent el egy eperszemet. A felét leharapta megízlelte, majd nekem nyújtotta. Az édes levével az ajkam kente be, majd a számba csúsztatta a maradékát. Aztán nyelvét éreztem az alsó ajkamon. Az eper csak még inkább megédesítette a csókunkat. S abban a pillanatban, mielőbb még egy újabb mély csókban forrtunk volna össze megszólalt a babafigyelő. Egy keserves hangocska jelezte az ébredést, majd kicsit elcsendesedett.

- Ez most nekem szól. – sóhajtottam fel, miközben vadul dübörgött a szívem. – Megnézem a lányokat… és a gyümölcs pedig Ben-é lesz.

- Menjünk! – fogta meg a kezem, s maga utána húzott. – Te megnézed a kicsiket, addig hozom Bent… - nagyon tetszett, hogy ennyire beleélte magát a segédkezésbe.

Az ikrek szobája előtt egy puszival váltunk el. Még hallottam, ahogy nevetgéltek, viszont az újabb sírás cselekvésre késztetett. Flóra újra rázendített, s csak úgy hullottak az óriási könnycseppjei.

- Jaj, picikém, itt vagyok! – csitítottam, míg közelebb léptem a kiságyához. – Jól van, mindjárt felveszlek… - de már finoman megemeltem és ringatni kezdtem. A babusgatás máskor bevált, de most csak nem akart elcsendesedni, sőt még Camilla is pityeregni kezdett. Megnéztem a pelenkáját, de nem is volt a ludas.

- Mi a helyzet nálatok? – kukkantott be Rob a szobába.

- Felvennéd Camilla-t? Vagy átveszed inkább Flórát? – némi tétovázás után azonban az utóbbi mellett döntött.

- Mi a baj, hercegnő? - S legnagyobb meglepetésemre a kicsi lány csendesedni kezdett, ahogy meghallotta Rob hangját. – Egy ilyen tündér miért sír? – ügyesen tartotta és olyan gondoskodással bánt a csöppséggel.

- Kicsikém… - felvettem Camilla-t. Egy kis babusgatásra mosolyogva figyelt. – Rob, tudod hozni? – kíváncsian figyeltem szerelmem, aki teljes átéléssel babázott.

Ben folyamatosan nyüzsgött, beszélt, mesélt, miután egy-egy falatot eltűntetett. Rob meg jókat nevetett, míg a kajában a kicsi lány habzsolt. Camilla kicsit lassabban evett, de szépen fogyott a cumisüvegének tartalma. A büfizés egy érdekesebb mutatvány volt, amit Rob pólója jócskán megszenvedett. Akaratlanul is kuncognom kellett Rob vicces, ugyanakkor meglepett képén. Ben is fennhangon kacagott velem együtt. Aztán gyorsan észbe kaptam és szerelmem segítségére siettem, de előtte Camilla-t tettem elsőként a hordozójába, hogy át tudjam venni a pórul járt férfitől a másik kicsikét.

- Ezt nem hiszem el! – nyögött fel, míg a pólójától szabadult meg a fürdő fele igyekezve. Szépen a nyakába kapta az egészet.

- A mosdó melletti szekrényben vannak a törölközők… - szóltam Rob után, aki csak egy grimaszt vágott, de bólintott.

Legszívesebben Rob után mentem volna, de a három picire kellett vigyázni. Ben minden áron rajzfilmet szeretett volna nézni, míg a lányok a hordozókból figyelték a világot. Thomas a gőzmozdonyra esett a választás. Elindítottam, annyit jelentett, hogy Ben szinte rátapadt a képernyőre.

- Kicsim, ne olyan közelről nézd! Gyere, ülj ide mellénk! – csaltam hátrább, de nem nagyon tetszett neki az ötlet, azonban mégis megcsinálta. Camilla azonban pityeregni kezdett, így megelőzve a nagyobb baj a karomba vettem. A ringatásra mosolyogva figyelt.

- Reméltem, hogy utánam jössz… - súgta a fülembe Rob, mikor mellém telepedett a kanapéra. Ráadásul a nyakamba csókolt, amitől még levegőt is elfelejtettem venni.

- Talán majd, ha lefektettük a csöppöket! – nyomtam egy puszit a szájára és igyekeztem a lassan elalvó Camilla-t visszavinni a kiságyába.

Addig nem is volt baj, míg le nem akartam tenni a csöppséget. Amint megérezte, hogy már nem ringatom egyből kipattantak a szemei és lefelé görbült a szája. Pityeregni kezdett, s újra ringatni kezdem. A második próbálkozásra azonban sikerrel jártam. Camilla nem ébredt fel és édesen szuszogott. Ott álltam a kiságy mellett és néztem a gyönyörűséget. Aztán mikor megbizonyosodtam, hogy békésen alszik, akkor indultam vissza a másik kisasszonyért. Az engem fogadó kép szinte mennyei volt. Rob volt a középpontjában. Jócskán lecsúszott a kanapén, úgy tartotta a mellkasán szuszogó babát, míg a másik oldalához Ben bújt. Szerelmem mosolyogva figyelte a képernyőt, míg gondosan ügyelt a picurkára.

- Lefektetem… - meleg mosollyal az arcomon léptem Robhoz. – Hozod Bent? – egy aprót bólintott és segített felemelni az alvó babát. A karjába vette Bent, aki egyből átkarolta a nyakát. Rob csókra nyújtotta a száját, amit készségesen viszonoztam.

- Tegyük le őket, aztán megszeretgetlek téged… - súgta szerelmem a fülembe.

A kicsik békésen aludtak, s ketten maradtunk. A kapcsolóért nyúltam, hogy lekapcsoljam a tévét, mikor megéreztem Rob kutakodó kezeit magamon. Magához húzott és forró csókkal üdvözölt, sőt olyannyira belemerültünk a nyelveink járta táncba, hogy a kanapén dőltünk el. Egyre többet s többet szerettünk volna. Rob keze már a ruhám alatt matatott, érzékien masszírozta a melleim, a nyelve végigszaladt az ajkaimon, majd nyakamon éreztem meg. Egy könnyed mozdulattal az apró gombokat bontottam ki. Már csak az ing volt rajta, s amint végeztem, lehúztam róla a felesleges ruhadarabot. Rob csupasz nyakára tapasztottam az ajkaim, s mellkasán lefele haladva csókokkal kényeztettem. Ágyéka is egyre keményebben feszült nekem, izgató volt, ahogy egyre jobban egymásnak feszültünk. Egyre sürgetőbben hámoztuk egymás a felesleges textilből, mikor egy sírós hang szólított.

- Rob… Rob… - nyögtem fel, az izgalom átjárta minden porcikám. – Rob… Engedj! – forró csókjai és marasztaló simogatásából nehéz volt kiszabadulnom. – Kérlek, engedj! – a vágytól elfúló hangon kérleltem. – Meg kell néznem a picit… még mielőtt felébreszti az egész házat…

- Neee… Ne hagyj itt… - újabb rohamot indított, de muszáj volt mennem. Egyre keservesebben jött a sírós hang a babafigyelőn keresztül.

- Menj előre a szobámba! Sietek… - Kiszakítottam magam az ölelő karok közül, de még egy utolsó puszit adtam.

Csak néhány pillanat volt az egész. Még csak ki sem kellett vennem a picúrkát az ágyából. Rosszat álmodott és miután megsimogattam a pocakját, kicsit dúdoltam neki és már aludt is tovább. Megnéztem a másik kiságyat is, és Ben-hez is bepillantottam, aztán siettem vissza szerelmemhez.

A szobában félhomály volt, de az ágyam üres volt. Meglepődéstől megtorpantam, mikor hátulról karok zárultak össze engem ölelve. Rob egy nagyobb vággyal fordított maga felé és szenvedélyesen vette birtokba az ajkaim. Hátrálva közelítettük meg az ágyat, s a következő pillanatba, már egymáshoz simulva csókolóztunk tovább. Robon már csak a boxere volt, s sürgetve szabadított ki a felsőmből, a farmeromból. Hosszú csókokat érzéki simogatás követte. Buja sóhajok szálltak a szoba csendjébe. Aztán megpecsételtük a szerelemünk egy varázslatos együttléttel.

Hajnalban ugyan egyszer felébresztettek bennünket az ikrek. De szerencsére csak épphogy hüppögtek és hamar elcsendesedtek. Azonban reggel Ben ébresztett bennünket úgy, mint máskor szinte berobbant az ágyamba. Még szerencse, hogy az ikrek akcióját követően belebújtam egy pólóba, míg Rob magára kapta az alsógatyáját. S az ébresztőt követően elindult a hétvégénk, s innentől kezdve egy pillanatnyi megállásunk nem volt. Ben és a lányok is sokkal aktívabbak, nyüzsgőbbek voltak, mint általában. Még szerencse, hogy Rob velem volt, mert a három gyerek tényleg kitett magáért. Nem csak én, de Rob is szabályszerűen úgy hanyatlott este be az ágyba.

- Nem vagyok én ehhez hozzászokva… - sóhajtott Rob, mikor a nyakamba fúrta a fejét. A forró lehelete csiklandozott, s felkuncogtam. – S még ki is nevetsz? Nem szép dolog ám! – s a következő pillanatban már vadul csiklandozni kezdett…

Nem értettem, hogy kerülünk ide. Rob-bal programot terveztünk, vacsorázni indultunk, s mégis egy számomra ismeretlen lakásban kötöttünk ki. hiába kérdeztem Robot, mire készül, de csak nem akart semmit sem elárulni.

- Rob, kérlek, áruld el! – kérleltem szüntelenül, de nem volt hajlandó. Csak somolyogva csóválta a fejét.

- Gyere, már csak pár lépés! – összekulcsolta az ujjainkat és maga után húzott az ajtóig. – Most csukd be a szemed, ne less! – babrált a zárral. – Kérlek!

- Csak a te kedvedért. – sóhajtottam fel, de még véletlenül sem hagyta, hogy lessek. Rob mögé lépett és befogta a szemem.

- Ne aggódj, navigállak! – finoman egymáshoz simultunk, s valóban vezetett. – Meglepetés! – suttogta Rob a fülembe és elvette a kezét.

Eltátottam a szám, olyan gyönyörűen feldíszített nappali várt ránk. A dohányzó asztalon behűtött pezsgő volt, két személyre megterítve, a puha szőnyegen néhány párna szétdobálva. Minden megvolt a romantikus estéhez. S lenyűgözött, hogy Rob ennyit fáradozott, hogy minden ennyire tökéletes legyen.

- Nagyon köszönöm! – fordultam szembe Robbal, a nyaka köré fontam a karjaim. – Még sosem kaptam ilyen szép, romantikus meglepetést. – s az örömöm és a szerelmem egy ízletes csókba tömörítettem.

- Szabaduljunk meg ezektől! – szerelmem a kabátom után nyúlt. Lesegítette az enyémet, a sajátját is levette, majd félre tette. Az asztalkához vezetett, majd a szőnyegre telepedtünk. A pezsgőért nyúlt, hogy töltsön nekünk. Csakhogy a dugó elszállt, s a pezsgő pedig sugárban ömlött ki. – A csudába! – felnevettem, mert olyan lehetetlen volt az egész.

- Semmi baj, így is tetszik. – csillapodott a nevetésem.

 Nem így akartam, de egészségünkre! – nyújtotta át nekem az egyik poharat.

- Egészségünkre! – csilingeltek a poharak, aztán egyet kortyoltunk a saját poharunkba. a fenséges pezsgővel ízesített csókot váltottunk, csakhogy hevesebbek lettünk és sikerült felborítanunk a poharakat. Szerencsére nem sok volt a pohárba, melyet a szalvétákkal fel is itattuk gyorsan.

- Talán a vacsival kéne megpróbálkoznunk! – ajánlottam fel, mert láttam Robon a növekvő feszültséget. Erre nekem sikerült majdnem felborítanom az egyik dobozt, melyben a vacsoránk volt. Nevettem, bár ez inkább kényszeredett, mint inkább jókedvű. Szerelmem is felsóhajtott, de a feszültsége mégsem szűnt meg, sőt érezhető, kézzel tapintható volt.

Amilyen jól indult az este úgy tartott egyre inkább valamiféle katasztrófa felé. Semmi sem úgy alakult, mint ahogy gyaníthatóan Rob eltervezte. Egyszerűen, mint a kisiskolások össze-visszabénáztunk. Feldöntöttünk, kiborítottunk mindent, amit csak lehet. Nevettünk, könnyesre röhögtük magunkat, mert abszurd volt az egész helyzet. Eddig minden olyan rendben ment közöttünk, s most meg egyszerűen semmi sem működött. Valahogy nem így képzeltem el a romantikus estét. Ráadásul a ruhámra borult az újabb adag pezsgő. Ez volt az a pont, ami már nekem sok volt, nem volt kedvem nevetni. Felpattantam és a fürdőbe siettem.

Az édes pezsgőtől ragacsossá váltam. Próbáltam menteni a menthetőt, de feleslegesnek láttam. A mosdó szélén támaszkodtam meg és igyekeztem összeszedni magam, hogy ne boruljak ki. Rob követett, csak pár pillanattal később vettem észre, amint az ajtófélfának támaszkodott. Egymásra pillantottunk, aztán hirtelen lendült. Szenvedélyesen kapott utánam. Erősen tartott, közel magához. Egy cseppet sem finomkodott, a csípőmön járt a keze, majd a fenekem alá nyúlt és a mosdó mellett komódra emelt. Szétnyitotta még nagyobbra a lábaim, s közéjük férkőzött. Merev férfiasságát egyre követelőzőbben dörzsölte nekem. Sürgetve szaggatta le rólam a ruhám, s túlfűtött szenvedéllyel kényeztetett. Kezdetnek az ujjai okoztak gyönyört, melybe az egész testem beleremegett. Buja sóhajokkal fogadtam Rob csókjait, s nyelvének mámorító játékát. A kéj hullámainak hatására a körmeim szerelmem hátába mélyeztettem, vagy éppen a nyakát harapdáltam.

- Rob… Rob, gyere!... Kérlek… - könyörögtem érte, s kissé lejjebb csúsztam, még jobban érezzem Őt s egy pillanattal később egy határozott mozdulattal már el is merült bennem. Egyre gyorsuló ütemet vettünk fel és egyre hangosabbak is lettünk. Rob férfias nyögései, az élvezet okozta sikolyaim keveredtek a buja sóhajokkal és kapkodó levegővételekkel. Az intenzív élmény hatására szerelmem remegve borult az ölelő karjaim közé, a tarkóját, a hátát simogattam. Egymásba kapaszkodtunk. Rob a nyakamba fúrta a fejét, csókot hintett a bőrömre, s kezei cirógattak.

- Talán egy kényelmesebb helyen folytathatnánk? – az a csillogó szempár megbűvölt, amint szerelmem felemelte a fejét és találkozott a tekintetünk. Bólintottam és egy finom csókot követően Rob a karjaiba emelt és a hálóba vitt. Az ágyra fektetett és egyből szorosan összebújtunk s folytattuk a mámorító szeretkezést…

Reggelre teljesen összegabalyodtak a tagjaink, ami egy cseppet sem bántam, mert így még közelebb érezhettem magamhoz Robot. Álmában is ragaszkodóan ölelt magához. Lassan megrebegtek a pilláim, s néhány önkénytelen pislogás után nyíltak ki a szemeim. Egyből mosoly kúszott az arcomra, amint megpillantottam alvó szerelmem. Komikusnak éreztem az egész helyzetet, hiszen a katasztrofálisan sikerült este. Ennek ellenére a szeretkezéseinkben mégsem volt hiba, szavak nélkül, puszta érintésből és csókból tudtuk, mit szeretne a másik.

- Jó reggelt, Édesem! – emelte fel a fejét Rob, s pajzánul görbült felfele a szája.

- Jó reggelt neked is! – köszöntöttem Őt, s egyből puszit váltottunk. - Min mosolyogsz ennyire? – néztem rá kissé furcsán, mert valami megfoghatatlan vidámság látszódott a vonásain.

- Magunkon és a tegnapon… Ennyit bénázni… de a szeretkezés és az éjszaka minden korábbi élményt jócskán felülmúlt. – motyogta bele a számba, majd nyelve szilaj táncba invitált.

- Nem volt semmi, azt meg kell hagyni! – nevettem fel, mert Robnak sikerült úgy az oldalamat megsimogatnia.

- Szóval megvan a gyenge pontod! – diadalittasan nézett rám, mintha ezzel az apró információval most nagy előnyre tett volna szert.

- Lehet, de én is tudom a tied! – gonosz vigyorral fordultam szembe Robbal. Már csak ettől is nagyot kellett nyelnie, mivel semmi sem fedte a testem. Aztán a látványba belefeledkezett, amit nem féltem kihasználni. Már át is vetettem a csípőjén a lábam, a helyzet kedvéért a csuklóit is elkaptam, a feje fölött szorítottam le. – Azt hiszem, én győztem! – kínzóan végighúztam a nyelvem az ajkain. Egyből csókot akart.

- Megadom magam… Szeretlek… - suttogta szerelmes hangon, amitől teljesen elérzékenyültem.

- Szeretlek… én is szeretlek… - ahogy kimondtam a lelkem egyből szárnyalni kezdett. Meglazítottam a tartásom, Rob rögtön magam mellé fordított, s úgy kezdtünk csókolózni. Hosszú és szerelmes csókokat a korgó gyomrunk miatt kellett megszakítanunk.

- Együnk valami, mert éhen halok… A vacsorához sem nyúltunk… - húzta el a száját szerelmem.

Egy utolsó csókot még engedélyeztünk magunknak, s feltápászkodtunk az ágyból. Rob a szekrényhez lépett, s egy pólót vett elő nekem, míg ő a boxerébe bújt. Olyan hihetetlen volt az egész, mert minden flottul ment. Teljesen egy hullámhosszon voltunk, nem voltak ügyetlen mozdulatok, bénázás, mint előző este. Reggelit közösen készítettünk, olykor-olykor csókot loptunk a másiktól. Boldog voltam eddig is, de ez valamiféle teljességet adott az életemnek.

- S ki volt olyan kegyes vagy kit fizettél le a lakásért? – tudakozódtam sokadszorra, majd betömtem egy falatot a számba.

- Jól van! Elmondom, mert úgy látom, nagyon foglalkoztat… - sóhajtott Rob. – Lizzy volt… A barátaival kiruccantak és kölcsön kértem a lakást, ha már úgy is itt árválkodik… Vigyázok a lakására!

- Micsoda nagy áldozat a részedről! – kuncogtam fel. Szerelmem szólásra nyitotta a száját, de hamar be is csukta és fülelni kezdett.

- Ezt nem hiszem el! Pont a legjobbkor… - mostanra én is hallottam a dallamot. – Steph az! Ezt fel kell vennem! Sietek! – puszit nyomott a számra, majd felkapta a telefonját.

Csendben figyeltem a telefonáló férfit. Lassan falatoztam közben, s csodáltam Őt. Lendületesen beszélt, hadonászva magyarázott, mintha a vonal túloldalán bárki is látná. Aztán hosszú csend következett. Rob vonásai meg erőteljesen megváltoztak. A kezdeti vidámság felszívódott, s egyre többször pillantott felém. Egyre komolyabb képet vágott, de még mindig nem szólt egy szót sem. Bennem is növekedni kezdett a feszültség, hiszen ez a fene nagy szótlanság aggodalommal töltött el. Egyből a legrosszabb jutott az eszembe, képtelen voltam nem erre gondolni. A gyomrom ennek megfelelően zsugorodni kezdett, s már egyetlen falat sem ment el a torkomon. Letettem a villám, és még a tányérom is félre toltam. A pult szélébe kapaszkodtam, mert kis híján lefordultam a székről.

Rob letette a telefont, és rezzenéstelen arccal sétált vissza hozzám. Puszit nyomott a számra, majd a tányérját maga elé vette és enni kezdett. Nem mondott semmit, csak falatozott, bár már koránt sem olyan jóízűen.

- Rob, mi történt? – remegett a hangom, amit egyből torokköszörüléssel igyekeztem megszűntetni. – Mit mondott Steph? Talán baj van?

- Nem, nincs baj… - Nem nézett rám, s ebből tudtam, nem mond igazat. A tányért fixírozta, az étellel játszott.

- Akkor miért vagy ilyen? Ilyen… ilyen… más? – kicsit feljebb csúszott a hangom.

- Lív… El kell mennem… - azt hittem, rosszul hallom a szavakat. Még levegőt is elfelejtettem venni. Rob végre felemelte a fejét, s rám nézett. – Vissza kell mennem… Visszamegyek LA-be…

Tudtam, hogy egyszer eljön a búcsú, hiszen Robot, minden az amerikai kontinenshez kötötte. Csak azt nem hittem, hogy ilyen hamar elérkezik ez a pillanat. Amint az agyam felfogta, mit mondott elhomályosult a tekintetem. A következő pillanatban már ki is buggyantak a könnyeim. – Elmegy… - ismételte a hang a füleimben.

- Mikor? – nagyon nehezen tudtam megszólalni, de mégis sikerült.

- Három nap múlva…

- Meddig? – jött a következő kérdésem. Nem hittem, hogy ennél lehet rosszabb, de lett, mert a válasz egyetlen vállrándítás lett. – Nem mostanában jön vissza…

Friss...

Sziasztok,

ma már felkerült a Finally-s oldalra a Just the way you are folytatása, szám szerint a 4. rész!. 

Az elmúlt napokban sokat gondolkoztam, hogyan legyen a friss. Mindenkinek jó legyen, beleértve nekem is. Ezért úgy gondoltam, hogy ezen (Picies of my fantasia) és a Finally I found you oldalon heti egy-egy új fejezet lesz. Akkor így könnyebben követhetőek lesznek az események, illetve nekem is belefér a hetembe. 

A menetrend a következő lenne:


- Picies of my fantasia - Szerda v. csütörtök
A felkerülő történetek sorrendje szerint!

• Szerencse Kegyeltje (Olívia&Rob),
• Forever is only the beginning (Ever&Edward),
• Összetörve (Camilla&Dylan),
• Alice's Diary

- Finally I found you - Szombat v. vasárnap

A felkerülő történetek sorrendje szerint!

• Just the way you are
• Reményt vesztve
• Rob & Sarah (novella)
• Hija de la Luna

Ne felejtsétek el, SZERDÁN jön a Szerencse Kegyeltje töri 11. része!!!

Jó olvasást!

Puszi,

ZoÉ

Novella 3.10 - Szerencse kegyeltje

Sziasztok,

ismét hétfő, és egy nagyon boldog novella fejezettel érkeztem. Remélem mindenki érzi a kárpótlást, a másik töriben elszenvedettekért. :D
Nagyon szépen kérem, hogy írjatok komit!

Jó olvasást!

Puszi,
ZoÉ

10.

Édes pillanatok

Robert…

Egyre sűrűbben kezdett el rezegni a telefon a zsebemben. Rápillantottam a kijelzőre, és láss csodát felváltva hívtak a cimboráim. – Úgy látszik, most esett le nekik, hogy nem vagyok velük. Időben. – Mosolyogtam, mert Olívia újabb és újabb csókokkal próbált maradásra bírni. Még mielőtt indultam volna, meg akartam győződni róla, hogy este találkozunk. A fejemben persze a múlt éjszaka képei felvillantak, és ezt követően számos pikáns ötletem támad, melyeket mielőbb meg akartam valósítani. Aztán az este megbeszélése után vigyorogva húztam magamhoz szerelmem és egy vérforraló csókkal köszöntem el.

Zsebre dugtam a kezeim és elégedetten vigyorogva indultam vissza a bérelt házba. Igyekeztem felkészülni a vallatásomra, bár arra sehogy sem lehet. Így aztán csak megvontam a vállam. – Lesz, ami lesz! – döntöttem el. Az utcán alig voltak, ezért minden gond nélkül, zavartalanul sétáltam. Minden egyes lépéssel távolodtam Lívék házától, de a gondolataim nála maradtak.

Az este nem úgy alakult, ahogy terveztem, viszont a végül megvalósult, új forgatókönyv sokkal kedvemre valóbb lett. Álmomban sem gondoltam volna, hogy milyen forró éjszakában lesz részem, hiszen az Olívia szemében látott döbbenet az első pillanatokban teljes mértékben elbizonytalanított. Nem ismertem azonnal megcsókolni, de Ő sem közeledett felém. Hirtelen eszméltem fel, és elengedtem. Ráadásul el is távolodott tőlem, de aztán már a taxiban voltunk a ház felé tartottunk. Mohó csókok és a szenvedélyes éjszaka elevenen éltek bennem.

Az ébredés után mégis elég volt pár pillanat, s a felhőtlen hangulat tovatűnt. Egyik pillanatról a másikra megváltozott minden. Szinte belém nyilallt a kérdés, mely mellett aztán nem is tudtam szó nélkül elmenni. „Megbánta?” Egyre inkább elhatalmasodott rajtam az a szorongó érzés, hiszen másodpercek alatt veszett el a józanész és már csak a mámoros hangulatot hagyta maga után. Nem volt megállás, még ha kérte volna sem tudtam volna megállni. Értettem, jobban mondva megértettem a szavait, hiszen csak úgy mégsem csöppenhetek bele az életébe. Olívia nem egy fruska, akivel kedvemre cicázhatok, s ha ne adj Isten, megunnám és továbblépnék, kilépve a kapcsolatból, azt nem tehetném meg csak úgy.

Jobb híján a fürdőbe menekültem, a pár pillanatnyi magányban helyre raktam a gondolataim és úgy voltam vele, hogy utánam a vízözön, de elmondom, mit érzek. Féltem tőle, ha itt és most Olíviára zúdítom a bennem most már hónapok óta felgyülemlett érzéseket, azzal megijesztem vagy elijesztem. Egy utolsó nagy levegő után indultam vissza a rám várakozó nőhöz, erre olyan látvány fogadott, hogy azt hittem, menten nekiesem és újra forró gyönyörökben részesítem. Az elcsattanó csókok viszont bizonyossá tették, hogy ennél megfelelőbb időpontot nem fogok találni.

- Olívia… - komoly hangomon az elszántságom érződött, de ahogy magához vonzotta a tekintetem, úgy lágyult el a hangom. - Amiről az előbb beszéltünk… Akarom… Érted? Akarom, hogy te és én… Szóval, hogy mi… hogy megpróbáljuk… Együtt… Szeretném! Nem tudom, hogy mi lesz vagy, hogy alakulnak kettőnk között a dolgok, de tovább nem szeretném elvesztegetni az időt! Olyan csodálatos volt az éjszaka… Varázslatos, de ne csak egyetlen éjszaka emléke legyen nekünk… Szeretni akarlak, csak engedd! Próbáljuk meg! Mit mondasz? – nem is kellettek szavak, mert a mennyekig emelő csókja mindent elmondott helyette. Persze, mikor ismételten egy bizonyos tevékenység felé sodródtunk, akkor érkezett meg Alex.

Alex, aki történetesen lány. – Kellett nekem itt kombinálni? – csattantam fel magamban. A felismerés, pedig maradék bizonytalanságom is elfújta. Ezzel elindult a szóáradatom, nem mintha meg akartam volna állítani, mondtam és mondtam. Hiszen minden rettegnivalóm, semmissé vált.

Olyannyira belefeledkeztem a belső kis világomba, hogy észre sem vettem, hogy megérkeztem. Vigyorogva sétáltam a bejárat felé, miközben a mobilom újra vad rezgésbe kezdett. Történetesen Kris számát írta a ki a készülék, nem a srácokét. Mindössze három lépés választott el a bejárattól, így ahogy eddig, most is kinyomtam a hívót. Pont ebben a pillanatban kivágódott előttem az ajtó, s még csak megszólani sem hagyott időt a feldúlt nőszemély.

- Te meg hol a fenében jártál? – megkönnyebbült sóhajt követően ördögi vigyor jelent meg az arcán. – Hagyd, már nem kell hívnod! Előkerült! – kiáltott a ház belseje felé, ameddig besétáltam és becsuktam magam mögött az ajtót. Mire megfordultam az inkvizíciós bizottság minden tagja megjelent.

- Helló Mindenki! – torpantam meg, ahogy a díszes társaságon végignéztem.

- Csak ne hellózz itt! – fonta karba tüntetőleg a kezeit Tom. – Legalább szólhattál volna, hogy ne keressünk, ha már dugni támadt kedved! Jó numera lehetett, ha csak most kerültél elő. – elismerően kacsintott egyet.

- Nah, ne beszélj így! – Kris kedvesen suhintotta meg Tomot, aminek most kifejezetten örültem.

- Hé, nah! Ezt miért? – mint egy duzzogó gyerek, úgy csattant fel Tom.

- Ha így kérdezed meg letámadod, akkor egy szót sem fogsz belőle kihúzni… - Kris-ből egyből kibukott a fondorlat, bár kétségtelenül igaz volt. Nem tetszett egy cseppet sem, hogy látatlanban is miket gondolhattak Olíviáról.

- Jah, kihúzni… - vihogtak fel a srácok. – Az éjszaka alatt sem szavakat húztak ki belőle… Vagy szerinted, akkor mitől ér fülig a szája? – Tom és Marcus remekül elbeszélgetett egymással. A szemeimet forgatva haladtam el előttük. Ezek után eldöntöttem, hogy csak azért sem mondok nekik semmit.

- A szerelemtől… - Kris hadakozott még a két lökött és vigyorgó cimborámmal, csak azért is alapon. A hűtőhöz léptem és inkább egy sört kerestem, hogy addig se az idióta beszólásokkal foglalkozzak.

- Szóval, kedves Rob barátunk, hol és legfőképp kivel töltötted az estét? Vagy kérdezzem úgy, hogy a hajnalt? – Bobby a tenyereit dörzsöve követelte a részleteket. Valamennyivel elfogadhatóbb stílusban.

- A barátnőmnél… - egyből vigyoroghatnékom támadt, amint Olívia és a fantasztikus éjszakánk az eszembe jutott.

- Rob, na ne kábíts! Persze egyetlen éjszaka alatt becsajoztál… Még ha le is fekteted, az hagyján, amit egyébként kétlek, de ilyen nagy címkékkel ne dobálózz! – Sam sétált oda a monológja közepette a hűtőhöz, aztán sorra kiosztotta az innivalót.

- Majd este meglátjátok! Egészségetekre! – emeltem a számhoz az üvegem és kiittam a maradékot. Vállat vontam, majd a hátizsákom keresésére indultam, hogy valami másik tiszta ruhát keressek magamnak.

A srácok nem hagytak békén, és folyamatosan cukkoltak, hogy a csaj tutira felültetett. Meg jöttek a szövegek, hogy kíváncsiak a csajra, aki így eltekerte a fejem. A nap hátra lévő részében ez ment, egy-két nyugodt pillanatom csak akkor volt, míg zuhanyoztak és átöltöztek. Ez alatt kint cigiztem a teraszon. Kris csatlakozott hozzám, de neki sem voltam hajlandó és nem is tudtam többet mondani, mert egyre izgatottabban vártam az estét.

Már a bár bejáratánál jártunk, mikor pár lány felfedezett bennünket. Szinte könyörögtek, hogy csináljunk közös képeket. Amit eddig megúsztam, azt most kamatostul bepótoltatták velem. Kris az elején még mellettem volt, de hamar kereket oldott, míg én szorgalmasan pózoltam az újabb és újabb rajongó mellett. A lányok szerencsére nem voltak tolakodóak, mindössze arról érdeklődtek, hogy érzem magam, hogy a szigeten pihenek. Egyikük sem hozta fel a slágertémát. A sokadik kép után azonban meguntam a pózolást.

- Bocs lányok, de a barátaim már várnak! További szép estét nektek! – gyorsan búcsút intettem a hirtelen összeverődött közösségnek és már siettem is Olívia keresésére.

Éppen Kris-szel ölelgették egymást, ami egy kicsit furcsának hatott. Mégiscsak az exem és az új barátnőmről volt szó. Mondjuk még mindig inkább Kris-t ölelgesse, mint bármelyik másik haverom. Végszóra érkeztem, éppen elengedték egymást, s mint a ragadozó, úgy vetettem magam Lív-re. Szorosan magamhoz húztam, érezni akartam a kecses testét, mélyet szippantottam bódító illatából, s az ajkaim már a nyakán jártak, hogy a selymes bőrt kényeztetve üdvözöljem. Csillogó szemekkel nézett rám, amint megfordult a karjaim között. Beszélni akarta, amit egyből forró csókkal akadályoztam meg, hiszen mindeddig nélkülöznöm kellett az ízletes csókjai.

Ekkor kitört az örvendező gratuláció áradat. Most aztán a saját szemükkel láthatták, hogy eddig sem a levegőbe beszéltem. Fogytak az italok, nevetgéltek a lányok, még arra is rá vettem magam, hogy táncoljak Lív-vel, mely csekély áldozatnak bizonyult. Erre akkor jöttem rá, mikor mögöttünk becsukódott a szoba ajtaja. Végre csak ketten voltunk, s minden figyelmem a szeretett nőnek szentelhettem.

A díszes társaság együtt indult vissza Londonba. Végre elégedetten dőlhettem hátra az ülésben, persze Olíviámat ölelve, hisz minden jól alakult. Összeszedtem magam, amit be kell, hogy valljak, Kris nélkül nem ment volna. A váratlan megjelenése és a sugárzó boldogsága ébresztett rá, hogy harcolnom kell. Megembereltem magam, nem engedtem el Olíviát, pedig megkísérelt elmenekülni. Meglett a jutalma. Az első éjszakánk, és az azt követők. Eme gondolatokra közelebb húztam magamhoz Lívet és csókot nyomtam a szájára.

- Ezt miért? – huncutul kérdezett. A játékosság csak még inkább izgatóan hatott rám, nem beszélve a finom ujjairól, melyek a combomon jártak.

- Csak úgy… - ezúttal egy rendes csókot váltottunk. Miután elváltak ajkaink, szerelmem szorosan hozzám bújt, a fejét a vállamra hajtotta, ujjainkkal játszott.

Puszit nyomtam a hajába, majd a távolodó sziget felé pillantottam. Mindig is szerettem ezt a helyet, már az első látogatásunkkor megfogott, hiszen olyan nyugodt és barátságos hangulat lengte körbe, hogy öröm volt itt tölteni minden napunk. Azóta pedig már hagyomány lett, s most meg egyenesen imádtam a szigetet. Hirtelen jött az ötlet, de nagyon megtetszett. Ezzel kapcsolatban már ki is gondoltam Steph következő feladatát.

Szép lassan széledt szét a társaság, persze mindenki mindenkitől elköszönt. Aztán mindenki igyekezett taxit szerezni. A csomagtartóba segítettem bepakolni a cuccainkat, mikor észrevettem, Lív elgondolkodó tekintetét. Csendben tettük meg az utat a házukig, nem akartam tolakodó lenni, és inkább csak figyeltem Lívet. A gondolataiba mélyedve figyelte a mellettünk elsuhanó tájat. Ahogy közeledtünk az ismerős utcákhoz, házakhoz úgy tűnt Olívia egyre távolabbinak. Megállt az autó, s egy kísérletet tettem, hogy megcsókoljam. Csakhogy nem hagyta. Döbbenten néztem rá, hogy most mi van. A vészcsengő egyszeriben megszólalt a fejemben. – Megbánta volna? De akkor ez csak játék lett volna?

- Rob… - sóhajtott elhaló hangon. – Olyan gyorsan történt minden… - kezdett bele, ráadásul nem nézett rám. Kerülte a tekintetem. Utána kaptam, lágyan cirógattam, és két tenyerem közé fogtam az arcát.

- Ugye, nem? Most akarsz kidobni? – döbbenten vártam a válaszát.

- Nem. Dehogy! Már megint honnan vetted ezt a hülyeséget? – forgatta meg a szemeit és könnyeden mosolygott. Akaratlanul sóhajtottam fel. – Csak annyit szerettem volna, meg sem beszéltünk, hogyan mondjuk meg a családnak… - most már felszabadultan mosolyogtam. Összenyomtam a homlokunkat.

- Majdnem szívinfarktust kaptam! Gonosz voltál, tudd meg! – meg kellett, hogy tudja, micsoda kínokat okozott nekem a szavaival.

- Te generáltad az egészet… Már megint kombináltál. – mosolyodott el és csókot lehelt a számra.

- Ne kísérts, mert elrabollak és bezárlak a szobámba! Aztán addig szeretgetlek, míg el nem fáradunk!

- Hmm… Nagyon csábító… De nagyon eltértünk a tárgytól! – finoman húzta végig az alsó ajkamon a nyelvét.

- Vacsorázz nálunk ma este! – ördögi vigyorra húztam a szám. – De számíts rá, hogy elrabollak, és nem engedlek el, csak maximum reggel… - kacsintottam rá Lív-re, aki kapcsolt, mert az arcán megjelenő pír a fejében lejátszódó pikáns képek következménye lehetett.

- Rendben, de akkor te holnap leszel vacsorára hivatalos! – határozottan leszögezte, mire készségesen bólintottam és végre rendesen megcsókolhattam.

Jókedvűen tartottam haza. Ahogy beléptem az ajtón az ismerős illatok magukkal ragadtak. Anya sietett elém, és jól meg is ölelgetett, mert már régen látott. Ahogy az anyák szoktak, egyből kajával tömött volna, mert meggyőződése volt, hogy ott a szigeten éhen halunk. Vigyorogva igyekeztem csitítani, bár a fenséges süteményének nem bírtam ellenállni. S míg majszoltam, addig anya mesélt. Főként arról, hogy a nővéreim merre járnak, mert gyanúsan nagy volt a csend. De elkiabáltam, mert még le sem nyeltem a sütim utolsó falatját már hallottam a csicsergést. A máskor szinte idegesítő lefetyelés most kedves dallam volt. Boldog és elégedett voltam.

A váratlan vacsora vendég némi meglepetést okozott a család körében. Az estére való készülődés közben értettem meg, mire célzott Lív. Egy kicsikét mostanra én is tartottam a reakcióktól. A családom, illetve legjobban az ő családjának reakciójától féltem. De mikor megérkezett Olívia és megcsókolt, hozzám bújt, újra erősnek éreztem magam. A derekára csúsztattam a kezem, s úgy sétáltunk a többiekhez.

- Egy kis figyelmet kérnénk! – az összes szempár ránk szegeződött és kedvesen mosolyogtak. – Új év és új élet… Az új életemben pedig Olívia remélhetőleg állandó szereplő lesz a páromként. Szeretjük egymást és megpróbáljuk együtt… - Anya és a nővéreim a nyakunkba borulva gratuláltak. Az örömük közepette azért tettek nekem egy-két megjegyzést. Mint például „Végre neked is megjött az eszed!” és „Ezt a csodálatos lányt becsüld meg!”. Apa kézfogással, s legnagyobb meglepetésemre a legféltettebb kincsét elővéve gratulált. A drága szivarjával.

Olívia arcán is boldogság tükröződött, és csak gyönyörködtem benne. Képtelen voltam elszakadni tőle, és minden szavát ittam, mikor arról a pár óráról mesélt, melyet külön töltöttünk. Elképzeltem és varázslatos kép jelent meg a lelki szemeim előtt, ahogy a csöpp babát a kezében tartja és gügyög neki vagy Ben, aki nagyot nőtt mióta nem láttam. Kész kis legény lett belőle.

- Boldog vagyok… Köszönöm, ezt a szép estét! – ölelt át Lív, mikor kicsit meglógtunk a családom elől.

- Örülök neki. – az álla alá csúsztattam a kezem, és felemeltem a fejét. – Gyönyörű vagy… - nyomtam egy csókot a szája szélére. – Csábító… - a nyelvem végighúztam az alsó ajkán.

- Jaj, Rob… Játszol velem… - sóhajtott fel, aztán most ő kezdeményezte a szenvedélyes csókot. Nyelveink izgató táncot jártak, míg a tüdőnkből lévő utolsó csepp oxigént is felhasználtuk. – El akarsz csábítani… Tudom, és nagyon jól csinálod… - vágyakozva sóhajtozott, míg szorosan egymásnak feszültünk. – De nem maradhatok… Ma este nem…

- Akkor elrabollak! – s még szorosabban öleltem magamhoz.

- Az jó lenne… Hidd el, hogy szeretném, de most mennem kell! Ben már így is alig akart elengedni… - bújt hozzám, így még könnyebben tudtam a hátát simogatni.

- Nehéz szívvel, de hajlandó vagyok engedni… Sőt lovagiasan hazakísérlek!

Kézen fogva sétáltunk egymás mellett. A hűvös ellenére melegem volt, hiszen minden pillanatban csábított magához. Mégis körbelengett bennünket a romantikus hangulat. A csillagos ég, a halvány holdsugár igazán tökéletessé tette az estét. Újra éreztem közöttünk a távolságot, melyet a különböző életstílusunk generált. Még ha nem is látszik Olívia sokkal komolyabb és érettebb volt már most nálam, pedig az évei száma némileg elmaradt az enyémek mellett.

- Köszönöm, hős lovagom! – fordult velem szembe. – Sajnálom… - húzta el a száját, és az ujjamat rátéve akadályoztam meg.

- Lív, ne… Nincs mit sajnálni! – közelebb húztam magamhoz, átöleltem a derekát és egyre közelítettem felé.

- De az éjszaka… - sóhajtott és édes lehelete cirógatott.

- Nagyon jól éreztem magam veled, a családommal… A többit meg kamatostul be fogom pótoltatni veled! Ne aggódj emiatt! – nem bírtam tovább és fenséges csókot váltottunk.

Soha senkinek nem vallanám be, de tényleg rám fért az alvás. Miután haza értem, egy gyors zuhanyt követően hanyatlottam az ágyba. Reggel felébredtem ugyan, és egyből Lív-et kerestem magam mellett, de rájöttem, hogy nem volt mellett. – Hogy megszoktam, hogy mellettem van! – vigyorodtam el, aztán a másik oldalamra fordultam, és el is aludtam. Aztán meg erőt kellett gyűjtenem a ma estéhez. Jacktől rohadtul féltem, mert ha őt nem sikerül megnyernem, akkor már neki is állhatok kiválasztani a sírhelyem. Emlékképeimben kutatva ráleltem egy kis segítségre.

Mondjuk pont emiatt is döntöttem úgy, hogy a déli kelésemet követően és az elpusztított ebédem után a nyakamba vettem a várost. Lizzy kísért el, bár így is olykor cirkuszi látványosságnak éreztem magam. Egyedül azon percek alatt tudtam erről megfeledkezni, hogy sokan megbámulnak, mikor Lív felhívott. Imádtam hallgatni a hangját, persze Ben is belebeszélt, amitől olykor felröhögtem, hiszen olyan talpraesett kisrác volt. Azzal búcsúztunk egymástól, hogy este találkozunk.

- Örülök nektek, öcsi! – sétáltunk egymás mellett a kiszemelt üzlet felé. – Olívia nagyon illik hozzád… Megérdemled, hogy végre normális barátnőd legyen… - megleptek, de ugyanakkor jó estek Liz szavai.

- Köszönöm. – mosolyogtam rá. Nyitottam ki előtte az üzlet ajtaját.

- Tudom, hogy Kris is fontos volt és még most is az neked, hiszen együtt nőttetek fel a szerephez… Az egész világ előtt ti voltatok az álompár, de pusztán testvéri szeretetre nem épülhet egy kapcsolat… Az egyáltalán nem egészséges… Elvesztek, felemésztene benneteket az egész kapcsolat… Különbözőek voltatok, s talán ez bukott ki… Inkább most, mint öt vagy tíz év múlva, ha már nem csak ti, hanem esetleg gyerek vagy gyerekek kerültek volna képbe… - elismerően bólintottam kedvenc nővéremnek. Majd megfogtam a karját és a dohányáruk felé navigáltam.

Persze nem bírtunk ellenállni a kísértésnek és a kedvenc hangszerboltunkba is ellátogattunk. Mint két elszabadult kamasz, úgy szabadultunk rá a szebbnél szebb gitárkülönlegességekre. Aztán megfeledkezve magunkról Lizzy eldúdolta a legújabb szerzeményét egy akusztikus gitár pengetése közben, míg én a régen feledésbe merült kedvenc dalomat játszottam el, hiszen oly annyira kevés időm maradt a zenélésre, hogy talán már el is felejtettem.

A bevásárlást és a szórakoztató kitérőnket követően haza fele tartottunk, hogy átöltözzek, megborotválkozzak a nagy estére. Ahogy közeledett az este úgy lettem egyre idegesebb. A hajamra már vagy egy kiló zselét kentem, de még mindig ezer fele állt, míg végül feladtam és hagytam, hogy a természet hadd uralkodjon el rajta. Nem is tudtam, mi a fenét vegyek fel. Nem akartam szakadt hajléktalannak kinézni. Farmert, inget és zakót választottam. Nagy levegőt vettem és útnak indultam.

Elfehéredő ujjakkal szorongattam a becsomagolt ajándékot, amit majdnem otthon felejtettem. De időben észbe kaptam, és a szivargyűjtemény-különleges whisky kombináció társaságában ejtem meg a rettegett találkozót. A csomag azonban majdnem földet fogott, mikor beléptem a házba, mert Olívia egyből a nyakamba ugrott.

- Végre! Végre! – csókokkal halmozott el. – El sem tudod képzelni, mennyire hiányoztál.

- Vannak ötleteim… - szorítottam még jobban magamhoz. – Te is hiányoztál nekem. – aztán egy újabb csókban forrtunk össze.

- Szia Rob! – csapódott nekem, vagyis a lábaimnak Ben, miután Lív kézen fogva húzott maga után. A törpe olyan édesen vigyorgott és csimpaszkodott belém, hogy egyetlen lépés megtételéhez is fel kellett vennem. – Ugye sokszor jössz majd? Játszol velem? Anya azt mondta, hogyha jó leszek, akkor majd játszol velem…

- Jaj, Ben, hagyd szóhoz jutni Robot is…. – simogatta meg Lív a kicsi arcát és puszit adott neki. Olyan idilli volt ez a helyzet, mely után végül következett a szembesítés.

- Helló Rob! - Jack kézfogással üdvözölt. – Igyunk valamit… - ajánlott egy italt, amit hülye lettem volna visszautasítani.

- Gyere Rosszaság, nézzük meg a lányokat! – Lív átvette tőlem Bent, aki nem akart elengedni. – Ígérem, nem veszik el Rob és visszakapod! – aztán Olívia csókot nyomott a számra.

- Tudod, Rob, örülök, hogy Olívia boldog! Rendes gyerek vagy… Legyetek boldogok! – koccintottunk. – De meg ne bánts! - Bár azt az információt ennek ellenére is megkaptam, hogy Jack rendelkezik fegyverrel és engedéllyel a használatra.

Aztán kicsit oldódott a hangulat. Ben rohant vissza hozzám, míg Carol és Lív a piciket hozták. Az apróságok vidáman és óriásira tágult szemekkel figyelték a világot. Addig győzködtek, hogy mindkét kicsit dajkáljam meg.

- Addig gyakorolj, míg tudsz, nem a tiéd!

- Jack! – hördült fel mindkét nő.

-  Miért nincs igazam? – vonta meg a vállát Jack.

- Még csak most lettek egy pár… - magyarázta Carol, míg Lív mellém telepedett és megcirógatta a kezemben tartott baba fejecskéjét.

- Carol-nak igaza van! Semmit sem kell elsietni… - mosolyogtam, s mikor szerelmem felé fordultam, akkor Ő közelebb hajolt hozzám és finom csókot váltottunk.

Jack a továbbiakban csak elégedetten bólogatott, egy rossz szót sem szólt és elég felszabadultan zajlott az este. Hálát adok az égnek, hogy így lett. Nevettünk, szívből és jó ízűen. Ben tüneményesen ragaszkodott hozzám, és vígan ugrált körülöttem. Olívia az este vége felé puszit nyomott a számra és hozzám bújt.

- Nem is olyan sokára gyakorolhatsz kedvedre… Persze, ha van kedved hozzá! – kikerekedtek a szemeim és tátott szájjal néztem a kedvesemre.