27. fejezet - The show must go on

Sziasztok,

meghoztam a folytatást. Pixie és Alice! elsősorban miattatok jön ma! <3

A fejezetről csak annyit, hogy ismételten jó hosszú lett, szerintem ismét sok mindent sikerült belecsempésznem. :D Nagyon szépen köszönöm a komikat! Kíváncsian várom a továbbiakban is!

Jó olvasást!
Puszi,
ZoÉ

„Ráébredt, hogy egy férfi és egy nő egyesülése többet jelent a kölcsönösen nyújtott testi gyönyörnél. Bizalom, türelem, nagylelkűség és az örömszerzés vágya jellemzi. És az a csodálatos, mámorító tudat, hogy a társa akkor is ott lesz mellette, amikor felébred.”

(Nora Roberts)

Flóra

London, 2011.05.26.

A kettőnk közötti felfokozott szenvedély már a futamot követően is érezhetővé volt. Győzelem után, mely felszabadító élményt jelentett számomra, Rob úgy kapott a karjaiba és csókolt meg, mintha én lennék számára az éltető oxigén. Mérhetetlen büszkeség és aggodalom keveredett a szemeiben. A lelkem mégis abba a mondatába remegett bele, mikor gratulált a győzelmemhez. Rob kiválóan fogadta a verseny és az azzal járó számos élményt. Féltem tőle, hogy túl sok lesz neki, de szerencsére tévedtem. Viszont egész este el sem engedett maga mellől, a simogató kezei alatt pedig minduntalan felforrósodott a bőröm, akárhányszor hozzám ért. Ezzel pedig feltüzelt, nem is akárhogy. Röhejes módon nekem kellett uralkodnom magamon, nehogy félrecsaljam az egyik eldugott sarokba és addig el ne engedjem, amíg a hőn áhított gyönyör le nem taglóz bennünket.

A szenvedély azonban egyre fokozódott az éjszaka alatt, mikor a futamok és az azt követő buli után hazaértünk. Felfokozott izgalmi állapotban léptük át a ház küszöbét. Ráadásul az adrenalin is mindkettőnkben dolgozott olyannyira, hogy szó szerint egymásnak estünk a ház békés sötétjében.

Rob nem tétovázott újra a karjaiba kapott, a kanapé tetejére ültetett fel. Már akkor éreztem kemény ágyékát nekem feszülni. Leszaggatta rólam a felsőm, a melltartóm. Ajkát és nyelvét a fedetlen halmokon éreztem. Finom harapásokkal és a bőröm szívásával tarkította a kényeztetésem. Felnyögtem, sőt apróbb sikolyok is lehagyták a szám, mikor Rob ismételte a „támadásait”. A lábaimat a csípője köré kulcsoltam, csípőm mozgatásával igyekeztem ingerelni, mely hatására belőle szakadtak fel a férfias nyögések. Az egyik kezemmel a nyakába kapaszkodtam, a másikkal pedig a hajába túrtam. Rob nem bírta tovább sürgetve hámozta le rólam és magáról a nadrágot.

A kanapén nyúltunk végig. Rob egyetlen pontos és határozott mozdulattal merült el forróságban, amely egyre jobban emésztett. A levegőt megakadt, majd pedig egyszerre nyögtünk fel. Gyorsuló ütemben hajszoltuk az élvezeteket. Kapkodva vettük a levegőt, és ahogy közeledtünk a gyönyörhöz úgy éreztem, lebegek. Magasabbra és magasabbra vágytam. A beteljesülés pillanatában meg mertem volna esküdni, hogy a testem is elhagytam és úgy szárnyaltam Rob karjaiban a mámor puha felhői között.

Fáradtan, kimerülten, de boldogan hagytam, hogy belesüppedjek a kényelmes ágyba. Fogalmam sem volt, mikor jöttünk fel, mert Rob elvette a józan eszem és megőrjített. De nem bántam egy cseppet sem, mert cserében mindketten megkaptuk azt, amit szerettünk volna. Partnerek voltunk, annak tekintettük a másikat, így a kényeztetés és örömszerzés más módszereit is előszeretettel alkalmaztuk. Abban a mámorító tudatban hunytam le a szemeim a sokadik szeretkezésünk után, hogy Rob ölelő karjai védelmeznek.

Gyorsan elaludtam, és nagyon jól aludtam. Olyannyira jó, hogy fel sem akartam kelni. Csakhogy kedvenc barátom tett róla, hogy igen is felkeljünk. A telefonom vadul csörgött. A beállított dallam pedig visszhangzott a házban. Fészkalódást és mocorgást éreztem magam mellett, az engem ölelő kar is eltűnt rólam. Rob morogva fordult át a hátára.

- Lője már le valaki! – motyogta az álmos férfi mellettem, míg a fejére húzta a párnát. Kénytelen voltam megmozdulni. A szemeimet dörzsölve próbáltam észhez térni.

- Hol a fenében van? – tapogattam végig az éjjeli szekrény tetejét. Végigtapogattam mindent. Úgy ahogy voltam, meztelenül siettem a földszint felé. Utolsó emlékképként a kanapén töltött együttlétünk ugrott be. Robról lehámozott ingbe bújtam bele, míg végre megtaláltam azt az átkozott masinát.

- Na végre! Már azt hittem, hogy mennem kell érted! – csattant fel Cosmo a vonal túl oldalán.

- Mi van Cosmo, kegyvesztett lettél? – egyből feltűnt a rossz kedve, amit csak azért is szóvá tettem, ha már képes volt kiugrasztani az ágyból. - Vagy pusztán savanyú a szőlő?

- Csakhogy tudd, nagyon is kielégítő éjszakám volt. Maximálisan teljesítettem, mint mindig. Gemmát is megkérdezheted! Talán Rob lelkesedése alábbhagyott? – vágott vissza azonnal.

- Tévedsz. Rob remekül teljesít. A lelkesedésével és a technikájával sincs semmi baj. – vihogtam fel, mert akaratlanul is az éjszaka emlékei megelevenedtek előttem.

- Többre nem vagyok kíváncsi! Inkább azt mond meg, mikor vagy hajlandó beesni? – sóhajtott Cosmo, és meg mertem volna rá esküdni, hogy közben fintorog. – Vár rád pár aláírnivaló.

- Azt sem tudom, mennyi az idő! Most vertél fel, éppen csak kiugrottam az ágyból. Meztelenül. Szóval zuhany, kávé… - pörgettem végig, milyen nélkülözhetetlen teendőre van szükségem, hogy elinduljon a nap.

- Meg egy gyors reggeli menet. – vágott közbe Cosmo. Amolyan mellékes megjegyzésnek szánta, de nem hagytam magam.

- Akár… aztán reggeli… - kajánul felröhögött, mikor meghallotta a reakcióm az előbbi elmés megjegyzésére.

- Jó is az így ebéd időben! – levegőért kapkodott, annyira röhögött.

- Rendben, mire visszaérsz az ebédből, addigra ott leszek! Szia! – azzal lecsaptam a telefont és még félre is dobtam a vackot.

- Hm… Szóval remekül teljesítek… - csókok csattantak a nyakamon. Levegőt is elfelejtettem venni. - Semmi baj a lelkesedésemmel és a technikámmal… - Rob keze az inge alá csúszott, finoman masszírozta az éppen a tenyerébe kerülő mellem.

- Nem sok időnk van…. – nyöszörögtem az édes kínok miatt. – Cosmo, már így is türelmetlen…

- Majd gyorsak leszünk. – aztán a karjaiba kapott. Az ing már nem is volt rajtam. A csípőjére tekertem a lábaim, és egyből megéreztem, hogy Rob odalent már bevetésre kész állapotban van. – Két legyet ütünk egy csapásra! – motyogta a számba két csók között. Az utolsó megjegyzést mindaddig nem értettem, míg a zuhanyzó kabinja be nem csukódott mögöttünk. – Totál nimfomán nőt csinált belőlem ez a pasi!

A zuhany alatt eltöltött pásztoróra hosszúra sikerült, hiába voltunk gyorsak. Rob csak jókat röhögött a markába, ahogy kapkodva készülődni kezdtem. Persze Ő könnyen és gyorsan felöltözött. Utána pedig csak legeltette a szemeit. Ennek jutalmául elég csúnyán néztem rá. A konyhába parancsoltam, hogy főzzön kávét és hívjon taxit. Előre tudtam, hogy ki kell öltöznöm és a kis drágaságom nem éppen a városi közlekedésre lett fejlesztve. Így aztán jóval több időt vett igénybe az öltözködés, mert a komolyabb formámat kellett hoznom. Fekete szoknyát és egy mályva színű blúzt választottam hozzá. Kibontottam a hajam, jó párszor átfésültem, majd sminkeltem. A szemem hangsúlyoztam ki, míg ajkaimra csak némi csillogást varázsoltam. Az irattáskámért nyúltam, majd előkotortam a fekete magas sarkúm. Elkészültem.

- Hűha! Wow! – tátotta el a száját Rob. – Fordulj meg! – kérlelt, aminek eleget tettem. Végre megszereztem a kávém, már nem volt forró, aminek kifejezetten örültem. Hamar felhajthattam.

Többre nem is volt időnk, mert a taxis dudálással jelezte, hogy megérkezett. Behuppantunk a hátsó ülésre, és bediktáltam a címet. Késésben voltunk, szóval busás borravaló ígéretével ösztönöztem a sofőrt, hogy hajtson. Rám kacsintott és a gázra lépett. Rob le sem vette rólam a szemét. Nem szólt semmit, csak nézett.

- Mi van Rob? – nagyjából fél úton voltunk, mikor már nem bírtam tovább. Csak úgy kibukott belőlem. – Elkentem a sminkem? Kócos maradtam? Vagy mi van?

- Gyönyörű vagy… Nagyon kívánatos… Tetszik a szoknyád, hogy olyan rövid és a kissé átlátszó blúzod… - az alsó ajkát harapdálta. Nem mondta ki, de így is tudtam, milyen mozit vetítenek a fejében.

- Pasik! – az orrom alatt mormoltam. Mélyeket sóhajtottam, mert fel kellett készülnöm Cosmo-ra.

Az irodaház előtti járda mellett parkolt le a taxis. Már amikor megközelítettük, akkor feltűnt a kisebb tömeg. De mondjuk ez London utcáin egyáltalán nem szokatlan. Kifizettük a sofőrt, aki vigyorogva fogadta a borravalót. Majd Rob szállt ki először, de váratlanul hangzavar támadt mögötte. Fotósok egyből kattogtatni kezdtek. Nem ránk vártak, de ha már véletlenül beléjük futottunk, akkor kihasználták a remek alkalmat. Rob felém nyújtotta a kezét és segített kiszállni, amire nagy szükségem volt. Egyrészt a tíz centis cipősarkam, másrészt a rövid szoknyám miatt. Védelmezően ölelt át, miután felegyenesedtem és míg meg nem találtam az egyensúlyom.

- Nem lesz semmi baj, csak mosolyogjunk. – suttogtam az ölelésben. Egyetlen apró bólintás után indultunk a bejárat felé.

Az a néhány lépés rettentő hosszúnak tűnt. Rob a férjem volt, ezért rendesen faggatták, milyen férjnek lenni és hogy tetszik neki a házas élet. De Ő rendíthetetlenül mosolygott, de a derekamon pihenő keze minden kérdésnél megfeszült. Bájosan mosolyogtam mellette, míg az oldalát öleltem. Belekapaszkodtam, mert ha nem így teszek, akkor a túlbuzgó fotósok még fel is löktek volna. Az épületben már biztonságban voltunk. Az őrök megismertek, így mire a lifthez értünk, már egy üres várt ránk.

- Jó napok! Üdv az IT-dot-com-nál! Segíthetek? – szólalt meg mellettem a jól ismert asszisztensek gyöngye. Robot figyelte, melynek az lett a következménye, hogy fennakadtak a szemei. Ez pedig kifejezetten elégedettség töltött el.

- Szia Becky! Bemutatom Robot, a férjem. – a mindig beszédes asszisztens lány megnémult. Csak hebegett és habogott. Azt hittem, hogy menten elájul, mikor Rob a kezéért nyúlt. - Cosmo és Heiko? Visszaértek már az ebédből? – felesleges volt az összes kérdésem, mert egyetlen választ sem kaptam.

- Csakhogy ideértetek! Maratoni menet volt? – vihogott az az őrült. Egyikünk sem volt vevő a humorára. – Jól van befejeztem, remélem nem ettetek, mert rendeltem kaját. Egy hadsereg is jól laknak.

A nagy tárgyalóban Cosmo és Heiko mindent előkészített. Valóban rengeteg kaja várt ránk és egy hatalmas köteg aláírnivaló. Helyet foglaltunk, s gyorsan aláfirkáltam a papírokat. Addig Rob és Heiko a tegnapról beszélt, miközben falatozott. Megbeszéltük a vitás kérdéseket. Arra is kitértünk, hogy amolyan távmunkát fogok végezni. Nem sokáig vesztegeltünk az irodában, azonban az iroda ház előtt hirtelen hatalmas méretű tömeg verődött össze.

- Cosmo, mivel jöttél? Kellene egy fuvar hazafelé és holnap a reptérre is. – már távozáshoz készülődtünk. Valami megoldást kellett kitalálnom, mert Rob egyre feszültebb lett és az ablak előtt figyelte a gyülekező tömeget.

- Kicsikémmel. De lenn a parkolóba a terepjáró. Elviszlek benneteket. Most és holnap is. De cserébe enyém a ház, legalábbis míg vissza nem jössz!

- Megbeszéltük. – mosolyogtam rá. Az épület alatti garázsba mentünk lifttel. Valahogy a mai nap nem volt a kedvencem, így örültem, hogy hátul ki tudtunk slisszolni.

Olyan szép idő volt, és ha már egyszer kiöltöztem, kedvet kaptam egy kis csavargáshoz. Cosmo a forgalmas sétálóutca mellett rakott ki bennünket. Még mielőtt a lökött barátunk lelépett, megbeszéltük, mikorra jön értünk. Kézen fogva sétáltunk Robbal a délutáni napfényben. A kirakatokat nézegettem, közben azon gondolkodtam, mindenem megvan-e az utazáshoz. Az egyik kirakatnál kicsit tovább időztem el, sőt közelebb léptem az üvegfelülethez. Rob elengedett, de egy másodperc múlva újra éreztem a közelségét. A keze a derekamon volt, mikor elindultunk, de mire az üzlet bejáratához értünk addigra Rob tenyere a fenekemen pihent. Ez a manőver megtorlást kívánt. Nem a kiszemelt boltba léptem be, hanem a közvetlenül mellett lévőbe. Rob a bejárat előtt megtorpant. Szinte láttam rajta, ahogy értelmezi a vele szemközti feliratot. „Fehérnemű üzlet”

- Rob nem jössz? Szeretném a véleményed kérni, melyik darab tetszik jobban… - kacsintottam rá. Hatalmasat nyelt, és utána lendületesen beléptem az üzletbe. Az eladó lányok csak kamilláztak, mikor megkérdeztem, hol találom a csipkés csodákat.

- Mit szeretnél venni? – szexis hangon búgott a fülembe. Mögém settenkedett, két kezét a csípőmre helyezte. Újra egy hatalmasat nyelt, mikor a fekete, csipkés francia bugyit emeltem fel.

- Tudod, Drágám… Néhány nap alatt sikerült jól leamortizálnod a készletem. – igyekeztem megőrizni a hűvösségemet, bár nem volt könnyű, mert már a puszta közelsége is valamit beindított.

- Válassz mindenből kettőt! Sőt mindet megveszem neked! De ugye fel is próbálod őket? – pajkosan vigyorgott, főleg akkor, mikor egy kék szettet felém nyújtott. Az eladó lányok már legyezgették magukat, mert végig Robot és a ténykedését csodálták. Felkaptam az általam kiválasztott darabokat, és elvonultam próbálni. Rob meg indult utánam.

- Drágám, egyedül is megy! – a tenyerem a mellkasára fektettem és megállítottam. Egy csókot azért még loptam tőle a hatás kedvéért.

- De szívesen segítek! – megráztam a fejem, és bánatosan várakozott kint. Kis idő múlva megint a hangját hallottam. – Flóra, hadd segítsek! – Rob még a fejét is megkísérelte bedugnia a próba fülkébe. Időben kapcsoltam és nem engedtem.

- Majd otthon megnézheted. – ellenkeztem, mert valahogy ez is csak fokozta a hangulatot. Izgatott a tudat, hogy Robra ilyen hatással vagyok.

- Addig nem bírom ki. – egyre fájdalmasabb lett a hangja.

- Pedig kénytelen leszel. – mosolyogtam, míg az utolsó darabot húztam magamra. Elégedett voltam a látvánnyal. Többnyire a fekete darabok megszállottja voltam, de ezúttal egy mélykék szett is a kezembe került. Tetszett, nagyon is. Nem volt szívem otthagyni. Felkaptam a ruháim, majd kiléptem a fülkéből. Rob támaszkodott az oldalának dőlve.

- Csak akkor bírom ki, ha én is választhatok, mit fogsz felvenni ma este… - Nem akartam hagyni, csakhogy Rob sem engedett. Két hatalmas és telipakolt szatyorral távoztunk. Jobban sikerült a vásárlás, mint gondoltam. A kis ellenkezésünk, hadakozásunk mindkettőnkben felpiszkálta a vágyat.

„Csak az érintése létezett a bőrömön. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak a bőrömön vándorló kezére. És megkérdezte, halk, érzéki, alig hallható hangon:

- Most mire gondolsz?

Hát mire gondolnék, Istenem, mire gondolhatnék, amikor itt vagy, és nem csak itt vagy, de hozzám érsz, érinted vágyakozó bőrömet azzal a finom, édes kezeddel! Arra gondolok, hogy bárcsak soha ne érne véget ez a pillanat; az idő, a kegyetlenül rohanó idő megállna, örökre, és mi örökre itt maradnánk, te örökre a testemet érintenéd, én pedig örökre ezt a gyönyört érezném. (…). Arra gondolok, hogy olyan ez, mint a tánc, aminek kezdő lépését hetekkel ezelőtt megtettük. Azóta játszunk egymással, táncoljuk a vágy mozdulatait, beszéljük a vágy szavait. Táncolni akarok még, mert a szívem is táncol.”

(Tomán Edina)

~~~ xxx ~~~

  

„Az emberekben él a vágy, hogy bejárják a földet. Mászunk, járunk, aztán futunk, mindezt azért, hogy egyre messzebb kerüljünk attól a helytől, ahonnan jöttünk: otthonról. Tapasztalatból tudom, milyen csodálatos érzés, amikor megváltozik a környezetünk, és most azt is tudom, hogy otthon maradni, hagyni másokat elmenni, maga is egy fantasztikus utazás. Mert amikor elengedünk valamit, helyet teremtünk valami egészen másnak (...), valaminek, amit nem vártunk (...), valaminek, amitől az otthonunk váratlan kalandnak tűnik, utazásnak, ahol minden sarkon új kincsek várnak, ahol a világ a teljes bonyolultságában eljön a lakásunkba, mert a végén az erő nem csak azokkal van, akik elmennek, de benne van abban is, amit maguk után hagynak.”

(A férfi fán terem c. film)

Flóra

Los Angeles, 2011.05.27.

Cosmo pontosan érkezett, és vigyorogva pakolta be a terepjáróba a bőröndöket Rob segítségével. Akart valamit, amit tulajdonképp már félig meg is szerzett. Amúgy nem volt ellenemre az ötlete, hiszen így én is nyugodtabban vagyok távol. A házra és a gyönyörűségemre is vigyáznak.

- Tessék, itt vannak a kulcsok. Minden a tiétek, mindent, kivéve a kocsimat, használhattok. Nem sok kaja és pia van, célszerű lenne először bevásárolnotok. Húztam tiszta ágyneműt mindenhol… A szekrényben van utánpótlás… és tiszta törölközők… Ha mégis kifogyna, akkor kénytelenek vagytok mosni… - majdnem felnevettem, ahogy elképzelem Cosmot, amint a mosógépet bűvöli. A házi munka nem az erőssége, amit szeret mindig is átpasszolni másnak.

- Jól van, jól van Virágszál! Megoldjuk! Nyomás nehogy lekéssétek a gépet! – megölelt és puszit nyomott az arcomra, ahogy megkaparintotta a kulcsaim.

Egyáltalán nem ért váratlanul Heathrow életteli és fáradhatatlan kavalkádja. Szerencsére Cosmo készségesen segített nekünk. A két férfi a nagyobb bőröndöket cipelték, míg nálam a kézi poggyászok voltak. Ők fogtak közre engem, ezzel védelmeztek. Az érdeklődés elsöprő erővel csapott le ránk. A hangzavarra és a tömegre a biztonsági emberek is felfigyeltek, és néhány perces késéssel ők is csatlakoztak hozzánk. Biztosították nekünk az utat, hogy fennakadás nélkül eléljünk a pulthoz. A jegyek kézhez vételét és a csomagok feladását követően egy kicsit fellélegezhettünk, mivel Rob jelenléte felbolygatta a terminált, így jobbnak látták, hogy egy külön váróba kísérjenek bennünket. Itt elbújhattunk a kíváncsi szemek elől.

- A francba! Mégis neszelték az utazást… Lax-on szét fognak bennünket szedni… - süppedt bele az egyik fotelbe. Észre se vette, hogy hangosan kimondta a gondolatait. A térdein könyökölt. Közelebb csúsztam hozzá. A combunk összeért.

- Ha villantasz nekik abból a különleges mosolyodból… - kezdtem bele a nyugtató beszédbe, észre sem vettem, hogy a kezem a tarkóját és a haját simogatta. – El fognak ájulni tőled, vagy nem is tudom… De hogy nem a fotózással lesznek elfoglalva abban biztos vagyok!

- Valami ilyesmire gondoltál? – felém fordult. A szája felfele görbült. Valami megmagyarázhatatlan erő, kisugárzása volt ennek a gesztusnak. A nézésétől rögtön pezsegni kezdtem, a szívverésem pedig felgyorsult. Rob hátra dőlt a fotelben, és egyre közeledett felém az arca.

- Igen. De gyorsan tedd el! – alig néhány centi volt az ajkaink között. - Nem vagyunk egyedül. – böktem a sarokban kuncogó őrök felé. Nem hallották, miről beszélünk, de férfiak lévén és Rob közeledéséből kizárt, hogy nem valami pajzán dolog jutott az eszükbe.

- Végülis csak hiteles vagyok… Nem bírok meglenni a gyönyörű feleségem nélkül… Hadd irigykedjenek, mert elhiheted, hogy nem engem néznek olyan buzgón… - kész a hízelgése ellen nem volt ellenszer. Hagytam magam és az ajkai után kaptam.

Nem sokáig élvezhettük a csókunkat. Egy idősebb nő lépett be a szobába. Ő kísért bennünket ide. Már akkor felfedeztem szigorú tekintetét, amit csak még szigorúbb lett a leleplezett csókunk után. Kétszer szólalt meg, mikor közölte, hogy indulhatunk és mikor elköszönt tőlünk. Amúgy egészen a helyünkig kísért, aztán távozott. Mindketten elhelyezkedtünk és izgatottan vártam az új kalandokat.

A repülőn töltött órák után kész felszabadulás volt megmozdulni a friss levegőn, kinyújtani úgy igazából minden porcikám és sétálni. Robot elnyomta az álom, de képtelen voltam lehunyni a szemem. Egy darabig az ablakon bámultam kifele, egy magazint lapozgattam. A gondolataim azonban Rob szavai körül forogtak. - Mégis neszelték az utazást… Lax-on szét fognak bennünket szedni… - nem akartam elhinni, hogy tényleg ennyire kritikus lesz a helyzet. Aztán jött a fejbevágó felfedezés, még többen vártak ránk, mint azt először gondoltam.

- Üdvözlöm Önöket! – két jókötésű férfi lépett hozzánk. A mellettünk toporgó biztonsági emberek megállították őket. - Ms. Ritz küldött bennünket, hogy Mr. És Mrs. Pattinson-t biztonságosan haza kísérjük. – Rob nyugtázta a hallottakat, majd a testőrök kíséretében hagytuk el az épületet.

A csomagjainkat úgy hozták utánunk. Csupán a kézi táskámat hozhattam, mert Rob megakadályozta, hogy bármi mást a kezembe vegyek. Mi már a hatalmas sötétített üvegekkel felszerelt autó hátsó ülésén ültünk, mikor a csomagtartóba pakoltak. Nem tetszett, hogy más csinálja meg helyettünk. A bőröndök cipelése szorosan összefüggött az utazással. Azonban abban egyet kellett értenem Robbal, hogy csomagok nélkül is megnehezítették a közlekedésünk. De láthatóan a férjem is megfogadta a tanácsom, mert végig mosolygott a kifelé vezető úton, ahogy én is. Lehet, hogy a paparazzikat megtévesztette, de engem nem tudott. Éreztem a belőle áradó feszültséget, mely csak az autóban szűnt meg.

A hosszú repülő út után egy hosszú autóút következett. Az ablakon tekintettem kifele kíváncsian. Mindig imádtam a napsütötte várost. Teljesen más hangulata volt, mint a világ bármely más városának, ahol eddig megfordultam. Valami páratlan és megragadó érzés kerített hatalmába. Rob tenyerébe csúsztattam a kezem és összefűztem az ujjaink.

- Már nem vagyunk messze. – susogta nekem Rob. Ezzel csak azt érte el, hogy még izgatottabb legyek.

- Hova megyünk? – fél szemmel a mellettünk elsuhanó tájat figyeltem.

- Haza… - elégedett mosolyra húzta a száját. - Nekem itt van az otthonom… Brentwood-ban.

Egy hatalmas díszes kapu ívelt át a bejáratként szolgáló út felett. A bejáró mellett pompás zöld terült el. A gyönyörű zöld övezetben bújt meg a mediterrán hatású ház. Mit ház, ez egy villa volt! Leesett az állam olyan mesés volt.

- Ez a főház. Itt lakom. – Rob a kezét nyújtva segített kiszállni az autóból. Közben lelkesen magyarázott. – Van hozzá tartozó két melléképület: egy vendégház és garázs. – Rob megragadta a kezem és a bejárat felé húzott. - Összesen hét hálószoba és hét fürdő található az épületekben. A főház legnagyobb hálószobája méretes fürdőszobát és teraszt is kapott, valamint összeköttetésben áll egy tágas dolgozószobával. Egyébként több terasz kapcsolódik az épülethez. Szerintem imádni fogod, mármint a hálószobánkat! – kacsintott rám, és engem egyből elöntött a forróság. – A fő épületben ezen felül még két hálót találunk, míg a vendégházban összesen négyet, ezekhez is fürdőszobák tartoznak. A konyha teljesen felszerelt. A birtokhoz tartozik egy medence is. - Rob folyamatosan hadart, míg a szemével valamit vagy valakit keresett. A nyaka köré csavartam a kezem. Ő a derekamat ölelte át.

- Ez gyönyörű! Mármint az egész villa és kíváncsi vagyok arra a hálószobára. – doromboltam neki, mire még a száját is nyitva felejtette. Csak egyetlen pillanatig tétovázott, aztán éhesen kapott a szám után, és szenvedélyesen csókolt.

- Robert… - a hátunk mögül érkező női hangra úgy rebbentünk szét, mintha megégettük volna egymást. Hirtelen úgy éreztem, hogy a forróság elönti az arcom. A kedves arcú hölgy pedig somolyogva figyelt bennünket.

- Rosa… - mosolyodott el Rob. – Hazaértem! – integetett az ismeretlen nő felé. Kissé furcsának tartottam a dolgot, hogy idáig egy szóval sem esett róla.

- Jaj, ne ácsorogjatok ott! Ő lenne a bájos feleséged? – jött közelebb Rosa, megölelgette Robot, olyan szeretettel áradt minden mozdulatából.

- Igen, Rosa. Flóra a feleségem! – karolta át a derekam Rob és közelebb tolt a hölgyhöz. – Drágám, Rosa pedig a kincset érő házvezető nőm! – valahogy ez a mondat minden eddigi elképzelésem igazolta, Rob hogyan tudott életben maradni egyedül.

- Örvendek! – nyújtottam a kezem. Rosa azonban nem elégedett meg a kezemmel, hanem megölelt. Aztán mindkettőnk közé állt és befele terelt a házba.

Az épületbe lépve hatalmas előtér fogadott bennünket tradicionális kandallóval és egy félbevágott ovális lépcsőfeljáróval. Annyira jellemző volt minden Robra. Teljesen passzolt hozzá az egész ház. A visszafogott hangulat uralkodott a villában, melyet a természetes anyagokkal és terrakotta színekkel értek el, ami különösen szembetűnő volt a padlóburkolatok esetén.

- Robert, már nem bízol meg bennem, mert nem mondtad, hogy nősülni készülsz. - leesett az állam. Képtelen voltam másra figyelni, hirtelen hidegen hagyott a ház, a berendezés, csak Rob és Rosa között zajló beszélgetés érdekelt.

- Nagyon is megbízom benned, Rosa. Csak hirtelen döntöttünk. – Rob megölelte ismét a drága házvezető nőt. Miután elengedték egymást Rosa gyanúsan engem kezdett el fixírozni.

- Ay dios mio! Csaknem jön a trónörökös? Gratulálok! – ujjongott, mintha megnyerte volna az ötös lottót.

- Nem… Rosa… Nem jön a trónörökös… Nem lesz baba. – szegény Rob olyan ijedten és kétségbeesetten próbálta csitítani Rosát. Aztán amilyen hirtelen jött az öröm, olyan hamar el is múlt. Csalódást láttam a nő arcán.

- A fő, hogy boldogok legyetek! – küldött felém még egy utolsó mosolyt és távozott.

- A francba a csomagok! – majd a másik ajtón Rob vágtatott ki.

Egyedül maradtam. Megkövülten álltam, ott egy helyben. – Baba. Egy csöpp gyermek. - Furcsa az élet, eddig sikerült elnyomnom magamban az érzést, a vágyat. Most azonban már sokadszor kertült szóba. A hirtelen jött házasságra semmilyen más magyarázatot nem találtak, mint egy vártatlan, egy becsúszott terhességet. Az egészben mégis az volt a legkülönösebb, hogy Rosa az egyetlen személy, aki boldogan ujjongott és szinte megsajnáltam, mikor a csalódást láttam az arcán.

- Drágám, baj van? – Rob hangja olyan messziről érkezett, pedig ott állt mellettem.

- Nem, semmi… - ráztam meg a fejem és igyekeztem még mosolyt is erőltetni az arcomra.

- Nem tudsz becsapni… Már nem… Felzaklatott a baba téma… - Rob kinyújtotta a kezét, megcirógatta az arcom. Az érintése lassan megnyugvással töltött el. – Mit szólnál, ha megnéznénk a házat? – bólogattam, és hagytam, hogy maga után húzzon.

Több mint egy fél órába telt, mire körbejártunk mindent. A kilátás valami eszméletlen volt, éppen úgy, mint az udvart körbe futó ösvények. Aztán a fénypontot a hatalmas medence adta, a látványa nagyon is csábító volt. Áldottam az eszem, hogy elraktam a bikinim. Bár csak hirtelen felindulásból tettem, amiért gondolatban a vállam megveregettem.

Egyetlen szobát azonban Rob a végére hagyott. Ez pedig a háló volt. Az idegen vezetés talán nem is véletlenül ott ért véget. A tágas szobában hatalmas ágy kapott helyett. A szobából egyből feltűntek a bőröndjeink. Ahogy megakadtak rajtuk a szemeim, Rob egyből kapcsolt.

- Magadra hagylak egy kicsit, ismerkedj a kicsit a környezettel… Megkérdezem Rosát, van-e valami harapnivaló… - majd behúzta maga után az ajtót.

Sorra nyitottam ki a bőröndöket, de csak nem akart a bikinim a kezembe kerülni. Már majdnem feladtam volna, mikor felbukkant. Egyből a fürdőbe igyekeztem, ahol elsőként megmostam az arcom és felfrissítettem magam. Gyorsan levetettem magamról a ruhákat, és felkaptam a bikinim. Csakhogy valamiért nem éreztem illendőnek így megjelenni. Magával ragadott a hely, de nem az otthonom volt, ezért a farmer rövidnadrágom és valami trikó után néztem. A rövidnadrágomba belebújtam, mikor egy váratlan hang megijesztett.

- Fenséges látvány… De már egyszer elmondtam, hogy a műsor úgy érdekes, ha fordítva csinálják… Nem felöltözés, hanem a vetkőzés a cél. – a másik ajtófélfának támaszkodott. Az vezetett a dolgozó szobába.

- Rohadt életbe, de megijesztettél! – majd vágtam egy hátra arcot. Nagy levegőt vettem és kifújtam.

- Flóra, el kell mennem. Steph telefonált az előbb… Látni akar… - tétován állt egyik lábáról a másikra. – Rosa készített ennivalót, minden benn van a hűtőbe, de most elszaladt bevásárolni… Mindig ilyenkor szokott menni…

- Azt szeretnéd kinyögni, hogy megleszek-e egyedül? – bólogatott. – Kipróbálhatom a medencét? – ismét bólogatott. – Szerintem nem lesz semmi baj… Úszom egyet, aztán ismerkedem egy kicsit a házzal. – biztatón magyaráztam neki.

- Ígérem sietek vissza… Amit csak szeretnél… Bármit… - hozzám lépett és megcsókolt. – Bármi van akkor meg telefonálj azonnal, és jövök! Rosa nemsokára visszaér… A portás senkit nem enged be… - magyarázott, míg összekapkodta a cuccait. Telefont, kulcsait. Aztán egy utolsó csók után a garázs felé csámpázott el.

Az ajtóban vártam, míg fel nem tűnt a sötét zöld porsche. Kicsit lassított, még intett utoljára és elhúzott.

- Akkor kalandra fel! – fordultam vissza a házba. Kicsit tanácstalanul jártam körbe, aztán nem vártam tovább. Csobbantam egy hatalmasat.

Felszabadító érzés volt. Kellemes hőmérsékletű volt a víz, és a melengető napsugarak is simogatták a bőröm. Hiába akartam az agyam kikapcsolni, nem ment. A gondolatok gyorsvonatként száguldottak végig. Észre sem vettem, hogy közben újabb és újabb hosszokat úsztam le. Lihegve álltam meg, aztán csak hagytam, hadd lebegjek a víz tetején. Teljesen elvesztettem az időérzékem. Semmi mást nem csináltam, mint a medencében voltam. Mikor már teljesen átjárt a nyugalom és a gondolataim is lassan rendeződtek, kiszálltam a vízből. Kicsit kifeküdtem az egyik napozóba, hogy megszáradjak, mégse vizesen járjam végig a házat.

Elfáradtam, pedig lényegében semmit sem csináltam. A medencés kaland, és némi napozás után a konyhában egy üveg vizet vettem magamhoz. Lassan kortyoltam, míg a fürdőszobába vonultam. Jól esett, ahogy a tusfürdővel végig mostam a testem, vagy a sampon illata szállt a frissen mosott hajamból. Megtörölköztem és egy bugyit és pólót vettem magamra. Egyet szusszanni szerettem volna, így leheveredtem az ágyra, aminek alvás lett a vége.

Fogalmam sem volt, mire riadtam fel, de ébredtem. A szobában, és természetesen kint is sötét volt. Tapogatva a telefonomért nyúltam, amit emlékképeim szerint az ágy mellett hagytam. A telefon fényének segítségével kapcsoltam fel a kislámpát. A halvány fényben azonban egyértelmű volt, hogy egyedül vagyok. Rob nem volt mellettem. Valamiféle alattomos érzés fészkelte be magát a lelkembe. Aggódtam érte és hiányzott.

- Még nem jött haza? Vagy csak hozzám nem jött be? – nem értettem. Máskor nem jelentett problémát, hogy velem aludjon. Szeretkeztünk is, nem egyszer. Ezek fényében nem értettem, miért nincs mellettem. Nem értettem és semmi választ nem találtam. – Nincs még itthon! Ez az egyetlen magyarázat. - Úgy ahogy voltam kifele igyekeztem. Félve lépkedtem, és a hangok, melyek felém szálltak, megállásra késztettek.

- Jaj, Rosa… - sóhajtott fáradtan Rob. – Pedig siettem… - Nem akartam kihallgatni őket, de egyszerűen földbe gyökerezett a lábam.

- Ne beszélj bolondságot! – dallamosan nevetett Rosa. – Nem történt semmi baj… Csak elfáradt, és elaludt.

- De aggódom… Ilyet még soha nem éreztem. Azelőtt. Más nővel. – nem láttam Rob arcát, de tudtam, hogy ismét mosolyog.

- Még szerencse, hiszen Flóra a feleséged. Még csak rá se nézz másik nőre! – dorgálta meg a házvezető nő a férjem. Más esetben komikusnak találtam volna, de most megható volt.

- Megbabonáz egyetlen pillantásával. Egyik pillanatról a másikra képes elcsábítani. – Rob szavai hallatán nagyokat dobbant a szívem.

- Nagyon örülök nektek! Olyan szép pár vagytok. Régen láttalak ilyen boldognak.

- Szeretném, ha Flóra is az lenne. – ez volt a végszavam. Félszegen léptem be hozzájuk. Rob csak sóhajtozott. Rosa vett észre.

- Rob, most lefekszem. Nagyon álmos lettem. – ásítozott és még engem is majdnem átvert, olyan hitelesen játszott. - Köszönöm! – tátogtam Rosa felé, mire csak bólogatott.

- Rob… - szólítottam meg. Felkapta a fejét és egyből felém fordult. – Kérlek szépen, ne aggódj! Már most sokkal boldogabbá tettél… - két kezem közé fogtam az arcát. Lassan közelítettem felé, majd megcsókoltam.

Újra felrémlett előttem az a májusi nap, mely mindkettőnk életébe gyökeres változást hozott. Azon a reményvesztett, szomorú napon a találkozás csodáját élhettük meg. S csak remélni tudtam, hogy még egy ideig élvezhetem ezt a csodát…

„Amikor egy reménytelen helyzetben az ember semmi jót nem várhat, aztán valahogy egyszer csak minden jót megkap - nos, az ilyesmit szoktuk csodának, varázslatnak nevezni. Kevesen vagyunk olyan szerencsések, hogy megtapasztalhassuk a csodát.”

(Gwen Cooper)

Rob Los Angeles-i villája

26. fejezet - The show must go on

Sziasztok,

meghoztam a folytatás. Íme a 26. fejezet. :D Flóra és Rob szemszögét is olvashatjátok :D Bízom benne, hogy kellően izgalmas lett a fejezet ahhoz, hogy még többen komiztok.

A mai napon pontosan EGY éves a blog. Pontosan egy évvel ezelőtt nyitottam meg az oldat (2011.06.27.) Szeretném megköszönni a kitartásotokat és az eddig érkezett komikat, pipákat. 

Jó olvasást!

Puszi,

ZoÉ

„A tények nem tudtak titkos vágyaimról lemondatni, de egyre inkább tudomásul kellett vennem, hogy az ábrándokat csak önmagam csalására dédelgetem.”

(Lakatos Menyhért)

Flóra

London, 2011.05.25.

Védtelennek éreztem magam amiatt, hogy kiadtam és elárultam magam. De Rob karjaiban megnyugodtam. Fájt. Sajgott. hasogatott. Fájdalmat okozott minden emlék. Főként amiatt, hogy beszéltem róla és ezáltal az emlékek visszajöttek. Átjárt a fájdalom, és újra a múltban találtam magam. Abban a pillanatban, mikor ugyanígy az ölelő karok próbáltak megnyugtatni és megvigasztalni. De a keserves zokogásom, melyet a sokk okozott, semmi sem csillapíthatta. Azonban úgy éreztem, hogy a körém fonódó karok ezúttal megvédenek és nem engednek el. Rob nem hagy magamra, nem engedi, hogy a fájdalom magával ragadjon. Magam sem hittem, hogy csak úgy kitárulkozom neki és mindent elmondok. Most először mertem volna kijelenteni, hogy megbízom benne.

Lassan bontakoztam ki az ölelésből. Ahogy felemeltem a fejem, azokkal a szürkés kék szemekkel találkoztam. Máris felvidított. Akaratlanul is mosolyra húztam a szám, éppen úgy ahogy Rob is. Félelmetes erővel és hatással volt rám.

- Ugye jobb? Legalább egy kicsikét? – futtatta végig az ujjait az arcomon, sőt még az alsó ajkamon is. Bólintottam, mert képtelen voltam akár egy értelmes mondatot kinyögni.

Miután elengedtük egymást a tekintetem a nyitva hagyott bőröndre tévedt. Felnevettem, mert amit Rob pakolásnak gondolt, arra még csak megfelelő szavakat sem találtam. Alábbhagyó nevetéssel kuporodtam le a táska mellé. Először ki kellett pakolnom belőle, hogy később összehajtogatva tömjem tele. Persze nem hagytam szó nélkül Rob csomagolásának minősítését, amit Ő némi hümmögéssel fogadott.

- Tudod, sokkal jobban elférsz a bőröndben, ha nem csak összehányod a dolgaid. – igyekeztem komoly képet vágni, de akárhányszor Robra néztem, mindig valami belülről nevetésre ösztönzött.

- Csakhogy úgy könnyebb… – kacsintott rám, de nem hatott meg. Valahogy olyan érzésem támadt, hogy mindig megtalálta a kibúvót a csomagolás alól. Aztán egy újabb farmer landolt a kupac tetején.

- Amúgy hány éves vagy? Hat, hogy ezt nevezed csomagolásnak? - Mérgesen néztem Robra és csak kibukott belőlem.

- Nem, már hét leszek! – villantott egy kisfiús mosolyt. Tettetett szégyellőséggel. - Utálok csomagolni. – fintorodott el, ahogy a táskára nézett. Megvonta a vállát és szorgalmasan adogatta a cuccait, hogy hajtogassam.

- Meglátszik… - motyogtam magam elé. Robot kifejezetten megsajnáltam, így a következő adag ruhánál elkaptam a karját és magam mellé húztam le.

Béna volt, összeakadtak a lábai és elvesztette az egyensúlyát. Engem leterítve kötöttünk ki a földön. Mindketten egyszerre nevettünk fel. Az egész szoba zengett a kétszólamú dallamtól. A pakolással, a bohóckodásával sikerült teljesen elfelejtetnie velem minden rossz emléket. Csak lassan csillapodott a nevetésünk, aztán egy könnyed csókot leheltünk egymás ajkára. Finom és ismerős íz egyszeriben robbant a számban. Meg kellett ismételnem a csókot, valamivel határozottabban tettem. Ajkaink elváltak, majd a homlokunk nyomtuk össze. Kedvemre való volt, a testhelyzetünket leszámítva. Rob ugyan mellettem támaszkodott, de még így is kissé rám nehezedett.

Rob észbe kapott, legördült rólam és a kezét nyújtotta felém. Feltápászkodtunk a földről, és már csak a bőröndök becipzározása maradt hátra. Rob vállalkozott eme bonyolult és férfi erőt kívánó feladatra, mikor kopogást hallottunk.

- Szabad! – szólalt meg a férjem, míg hatalmas erőfeszítéseket tett, hogy kissé megpúpozott bőröndön elhúzza a cipzárt. Mondtam neki, hogy nem lesz elég az a két bőrönd, de erősködött, hogy nem hajlandó többet cipekedni.

- Csak tudni szerettem volna, hogy… - kezdett bele Claire, miután belépett a szobába. Azonban megakadt a szeme a bőröndökön. - Már végeztetek is? – meglepődésének hangot is adott.

- Igen anya, befejeztük a csomagolást. – Rob igyekezett higgadt maradni. Bár sejtettem, hogy nehéz volt neki.

- Már mentek is? Már most el is utaztok? Mert együtt mentek, ha jól sejtem? – némi csalódás hallatszott a hangjából.

- Igen, Flóra elkísér a forgatásra. De nem most rögtön indulunk. Flóra barátai még búcsú bulival készülnek nekünk. – egy bátortalan bólintásra futotta tőlem. Nem akartam kettőjük beszélgetésébe belefolyni. Inkább csendbe maradtam és ezzel egy újabb veszekedést szerettem elkerülni.

- Te meg csak úgy elmész? El sem köszönsz tőlünk vagy a barátaidtól? – az anya is hasonlóképpen gondolkozott, mert nem velem foglalkozott. Robot faggatta.

- Ez nem igaz. Itt vagyok! Tőletek most köszönök el, sőt meg szeretném kérni apát, hogy vigyen el bennünket. Taxival jöttünk. – Rob egyből felelt. Bár egy pillanatra megremegett a hangja, azt hittem, hogy robbanni fog. Éppen ezért rásimítottam a kezem a karjára. Alig észrevehetően villantak egymásra a szemeink. De úgy éreztem, hogy valamennyire sikerült megnyugtatnom az érintésemmel. - Ami meg a barátaimat illeti, tudják, hogy forgatni megyek. Beszéltünk róla. Tom a barátnőjével van elfoglalva. Sam, Marcus a koncertjeiket szervezik. Bobby meg a lemezét veszi fel. Elég kielégítő volt a válaszom? – Rob az anyja szemébe nézett.

- Rob, kérlek, ne csináld ezt! Az anyád vagyok! – Claire fájdalmasan szólalt meg.

- Az édesanyám. Flóra meg a feleségem. – Rob magához húzott, a derekamnál fogva ölelt át.

- Szólok apádnak! Szerintem szívesen elvisz benneteket. – azzal távozott a szobából.

Rob a két bőrönddel, míg én a hátizsákjával a kezemben követtük az asszonyt egy kicsivel később. Richard lent várt bennünket. Robtól elvette az egyik táskát, mert bénázott. Az idősödő úr kedvesen mosolygott, mikor rám nézett. A családból egyedül Ő volt, aki nem ítélkezett, nem vádaskodott és még egy rossz pillantása sem volt az irányomba. Richard ment előre, Őt követtem. Rob szorosan mögöttem lépkedett, elzárva az utat Claire és Liz előtt. Mivel mindenképp ki akartak kísérni bennünket.

- Viszont látásra! Örültem a találkozásnak! – köszöntem el tőlük, de képtelen voltam szívből mondani. Pusztán az illem mondatta velem.

Aztán beszálltam az autóba. Az ablakon át figyeltem, ahogy Rob megölelte a nővérét és az anyját is. Elköszönt tőlük. Rob és az apukája bepakolták a táskákat a csomagtartóba. A férjem még mielőtt beült volna mellém intett az ajtóban várakozó két nőnek. Feléjük pillantottam én is. Néhány pillanat ereéig feléledt bennem az irigység. Claire mégis csak Rob anyukája volt. Az édesanyja.

- Szia! – huppant mellém Rob. A keze a combomra csúszott.

- Szia! – puszit nyomtam az arcára, miután a fejem a vállára hajtottam.

- Hova vihetlek benneteket? – nézett a visszapillantóba Richard. Rob is érdeklődve nézett rám.

- Menjünk haza! – azzal megadtam a címem.

- Nem a céghez szerettél volna menni? – Rob meglepődve kérdezett vissza. Tudta, hogy Cosmo emlegette nekem a céget, hogy menjek be. De nem volt kedvem bemenni. Most nem. Az ügyeimet elintéztem, és tényleg rendet hagytam magam után. Emiatt nem aggódtam, hogyha az utolsó pillanatra halasztom a látogatást.

- Majd felhívom a fiúkat vagy este beszélek velük… – nyomtam egy újabb puszit a férjem arcára. Megérdemelte, mert ma messze a leggondoskodóbb oldalát mutatta.

Richard lopva pillantott időnként a visszapillantóba. Mosolygott. Észrevettem, de nem árultam el. Elvitt bennünket a házamhoz. Kedvesen beinvitáltam, de nem akart zavarni. Így egy nagy öleléssel köszönt el tőlünk és jó utat kívánt. Robbal behordtuk a csomagjait.

Nekem is kedvem támadt a csomagoláshoz. Úgysem terveztem semmi mást mára, főként ha még az irodába sem megyek be. Mielőtt nekiláttam volna a csomagoláshoz innivalóért indultam. Rob is kért, ezért követett a konyhába. A hűtőből kivettem a félig lévő gyümölcslevet. - Így legalább ez is elfogy! – ráztam fel. A szekrényhez léptem és két poharat vettem le. Éppen öntöttem ki a gyümölcslevet, mikor Rob a hátamhoz simult. Elkotorta a hajam, apró csókokat hintett a nyakamra és a fülcimpámat harapdálta. Beleremegtem, mert a fenekemnél érezhettem éledő vágyát. Egyre keményebben feszült nekem.

- Rob… - sóhajtottam fel.  – Sajnálom… de ez… most nekem nem megy… - nem akartam visszautasítani, de a mai nap után valahogy egyáltalán nem volt kedvem az együttléthez.

- Megértem… - kissé csalódottan csengett a hangja és el is lépett mögülem. A pult szélébe kapaszkodott, majd elvette az egyik kitöltött poharat. – Jobb lesz, ha kimegyek cigizni… - egyik kezében a pohár, másikban az előhalászott cigarettája pihent.

Sebtében döntöttem el a gyümölcslevet. Jól esett, ahogy a hideg folyadék lezuhogott a torkomon. A mosogatóba tettem a poharat, míg a dobozt a kukába vágtam. Jó néhány percig a teraszra vezető ajtó előtt álldogáltam. Csak néztem ahogy Rob feje fölött lassan elillan a cigaretta füstje. Az egyik felem oda akart menni hozzá. Odabújni, megölelni és megköszönni neki, hogy mellettem állt. Míg a másik felem legszívesebben elfelejtett volna mindent.

Nem tudom, hogy jól döntöttem-e, de végül felmentem az emeletre. Hosszabb útra készültem, ezért a nagyobb bőröndjeim szedtem elő. Bár azt az apró momentumot nem tisztáztuk, hogy meddig maradok, mert a forgatás bizony három egész hónapig fog tartani. Három hónap. Valahogy soknak éreztem. Azonban volt még egy tényező, mely mindenképp gondolkodásra késztetett. Ez a tényező pedig Franco jelenléte volt. Nem tudtam, miért van itt valójában vagy komolyan gondolja-e azt, amit mond. Vagy az egész egy újabb játék számára. – A rohadt életbe! Mi a fenének kellett előkerülnöd! – dobáltam az ágyra a bőröndöket. Ahogy az ott heverő még üres táskákat néztem, a múltban találtam magam.

A káosz közepén álltam. A ruhák, a bőröndök vettek körül. Egyedül voltam, és a legrosszabb, hogy üres. Ettől az érzéstől pedig egyre jobban rettegtem. Üresség. Hirtelen nem volt semmi, nem éreztem semmit. Pusztán egy átkozott nagy ürességet, mely úgy nyelt el mindent, mint egy fekete lyuk. Minden felém irányuló hatást eltűntetett. Ezért még a könnyeket sem tudtam hullatni.

- Siess Virágszál! – visszhangzott a lakásban a kiabálás. Távolról hallatszott az utasítás. Gyorsan a kábulatból ébredve kezdtem a táskákat megtömni a ruháimmal és a dolgaimmal. Nem számított, hogy minden összegyűrődik. Csak az, hogy az összes holmim a bőröndökbe végezze. Sietnem kellett, hogy mielőbb elhagyhassam a lakást, a várost és Őt is. Menekültem előle. Féltem, hogy meggyőz, elcsábít és visszakönyörgi magát. Nem hagyhattam. Mennem kellett.

Most is ott tartottam. Jó persze változott az évszám és velem is jó pár dolog történt. De most is utazni készültem, amelyet tulajdonképpen menekülésre használtam fel. Ismét. Valahogy úgy éreztem, hogy a múlt ismétli önmagát. Hasonló gondolatokkal léptem a szekrényhez, és sorra szedtem elő a ruháimat, amik a bőröndökben végezték. A hálószobában körbeértem és elraktam mindent. Következett a fürdő, ahol ugyancsak a szükséges kellékeimet.

Rob még mindig nem került elő, ami egyre nyugtalanított. Megbántottam a visszautasítással. A pasik nem viselik jól a visszautasítást, és Rob is közéjük tartozik. Hirtelen azt sem tudtam, mihez kezdjek vele. Az órámra pillantottam, amely erősen az ebédidő fele sietett. Csakhogy két dolog nagyon is hiányzott az ebédhez. Alapanyag és kedv a főzéshez. – Marad a rendelés!

A fölszintre siettem. Menet közben kaptam fel a telefont. A konyhában egy egész fiók volt tele az ételszállítók szórólapjaival. Beletúrtam a fiókba és egy köteget vettem elő. De a zsigereimben megéreztem, hogy Rob nincs messze tőlem. Igazam lett, mert ahogy felemeltem a fejem az ajtófélfának támaszkodva találtam. Biztatóan rámosolyogtam. Viszonozta.

- Pizza jó lesz? Esetleg valami különlegesebbet szeretnél? – túrta bele a kupacba és magam elé rakosgattam a szórólapokat. – Thai, kínai vagy indiai? – emeltem magasba a menüsorokat.

- Pizza! Finom pizza… Jól hangzik. – jött közelebb. A pultra könyökölt. Tárcsáztam és megrendeltem az ebédünket.

Mindketten meg szerettünk volna szólalni. Szólásra nyitottuk a szánk, de egyetlen hang sem hagyta el a szánk. Letettem a telefont és a szórólapot a kezemből. Rob nem mozdult, csak nézte a mozdulatom. Puszit nyomtam az arcára, aztán erőt vettem magamon és megszólaltam. Mielőbb tisztázni szerettem volna.

- Sajnálom az előbbit… - vettem fel vele a szemkontaktust. Egyet megtanultam ez alatt az idő alatt, Rob szemeiből olvasni lehet, még akkor is ha az arca semmiféle érzelemről nem árulkodik.

- Nehogy már te kérj elnézést. – vágott egyből a szavamba. – Megértem, nem volt jó az időzítésem. Tapintatlan voltam… Nekem kellene elnézést kérnem… - megráztam a fejem. Közelebb léptem hozzá, ellökte magát a pulttól, ahol eddig támaszkodott.

- Köszönöm. – sóhajtottam, aztán átöleltem. A kezei azonban egyszerre indultak meg a testemen, és szorosan tartott magához közel.

- Hát Édesem, ha továbbra is így ölelgetsz, akkor nem sokáig bírok magammal. – felemeltem a fejem és csibészes mosolyával szembeszültem.

- Szóval a tapintatosság zsebbe marad?

- Hm… szerintem más is van ott! – rám kacsintott. Nevetésben törtem ki, mikor felfogtam, mire célozgat.

- Sipirc a nappaliba, nézz tévét vagy mit tudom én, de higgadj le! Mert most nem lesz akciózás! – azzal a nappaliba irányítottam. Keservesen sóhajtozva tette Rob, mire kértem.

- Nézünk filmet, míg megesszük a pizzát? – szólalt meg, mikor beértem a nappaliba. Tányérokat, poharakat az asztalra tettem.

- Nekem megfelel. – vontam meg a vállam. Ebben a pillanatban érkezett meg az ebédünk. – Válassz valamit!

Mielőtt az ajtóhoz léptem volna meg kellett keresnem a tárcám. Szerencsére a kabátomban hagytam, ami történetesen a fogason lógott. Felkaptam és már nyitottam is ki az ajtót.

- Helló Szépségem! Meghoztam a pizzád! – nyújtotta át nekem a kedvenc futárom a dobozt.

- Szia Denis! – elvettem a dobozt és odaadtam a pizza árát borravalóval megfűszerezve.

- Már kezdtem azt hinni, hogy elpártoltál tőlünk. Mond csak, tényleg férjhez mentél? Mégis csak sikerült valakinek megbűvölnie?

- Dehogy pártoltam el! Joe-nál van a legfinomabb pizza. Mit nem mondasz! – gonoszul mosolyra húztam a szám. – Rob segítenél? – kiabáltam befelé a házba. Néhány pillanat múlva már meg is jelent. – Denis, bemutatom a férjem!

- Beszarás, és pont színész! Helló, adnál egy autogramot! Mert ezt senki nem fogja elhinni nekem.

A kis közjátékunk után a nappaliba telepedtünk. Rob egy klasszikust választott, nem mellesleg az egyik kedvencemet. Casablanca-t. Teljesen a filmre koncentráltam, ezáltal kikapcsoltam az agyam, és csak élveztem a közös programunkat. Miután elfogyott a pizza Robhoz bújtam. A hosszú ujjai végigfutottak az oldalamon és átölelve a derekamon állapodott meg. A kézfejére csúsztattam a tenyerem. A film egy-egy romantikus részénél puszit nyomott a hajamba. Meghitt pillanatokat idézett elő az egész. Más esetben túl érzelgős dolognak tartottam a hasonló időtöltést. Csakhogy most nagyon is jól esett a lelkemnek.

A mozi délután nagyon jó ötletnek bizonyult. Nagyon nagy szükségem volt arra, hogy az este további részében tiszta fejjel tudjak gondolkodni. Kikapcsolt és ellazított. Olyannyira, hogy még a telefonálásról is megfeledkeztem. Az este közeledtével Rob is egyre izgatottabb lett. Akárcsak egy kisgyerek, mint aki a régóta áhított játékát kapja meg. Csak most Ő elkísérhetett egy futamra.

A készülődéssel nem sok időt töltöttünk. Mindketten lelkesen pattantunk be a kocsimba. Elememben éreztem magam. Az egész testem bizsergett. Újra önmagam voltam, ahogy közeledtünk az elhagyott raktárövezetek felé. A drágaságom tökéletesen dorombolt, ettől csak még nagyobb kedvem lett a versenyhez.

- Még sosem jártam erre. – vigyorgott Rob mellettem.

- Akkor készülj fel, mert hatalmas élmény lesz. – kacsintottam rá, míg befordultam a hatalmas kapun.

Lépésben haladt a kocsisor előttem, így Rob még inkább körült tudott nézni. Nagyon sokan eljöttek, újabb és újabb ismerős arcokat fedeztem fel, amint észrevették a kocsim vadul integetni kezdtek a kocsi felé. Cosmoékat kerestem, de egy cseppet sem lepett meg, hogy a kialakuló buli epicentrumában vannak. Igyekeztem minél közelebb parkolni hozzájuk, mikor felfedeztem Jason-t.

- Rob! Maradj Cosmo mellett! Csináld azt, amit mond! – sulykoltam bele Robba, amit már az út alatt egypárszor elmondtam. Végig buzgón bólogatott, de a szeme már egészen máshol járt.

- Sziasztok! – köszöntöttem a srácokat. – Mi a helyzet? – mindenki puszival és öleléssel üdvözölt.

- Virágszál, Jason kiharcolt egy visszavágót. Két kisebb összecsapás után ti, mint a nagy finálé, következtek. A téteket megtettem, Jason mindenképp nagy pénzben akar játszani… - magyarázott nekem Cosmo.

- Akkor legyen! Tessék… - húztam ki a pénzköteget a zsebemből.

- Heiko, intézd! – adta át a barátunknak, aki egyből Jason emberével egyeztetett.

A második futam már javában zajlott, sőt lassan már be is fejeződött. Két-két újonc csapott össze. Szó szerint. Elsősorban nagyzolásból és erőfitogtatásból versenyeztek, nem pedig igazi szenvedélyből, mint ahogy tesszük. Cosmo összeszedte Robot, és Gemma-t, a szokásos helyükre vonultak. Egy emelvény, mely régen egy kisebb iroda lehetett és onnan a raktár szabadtéri részét teljesen be lehetett látni.

Az ellenkező irányba indultam, vissza a drágaságomhoz. Jason türelmetlenkedett. Magabiztosan lépkedtem. Ezúttal kifejezetten élveztem, hogy minden szempár engem figyelt, engem követett. Mosolyogtam, őszintén és szívből. Ő is erősen figyelt. Csakhogy észrevettem, hogy a fenekem stíröli olyan nagyon, majd szinte felfalt a szemével. Egy pillanatra megálltam, egy kicsit megfordultam. Kacsintottam egyet felé és csókot dobtam neki. Meglepődött, de csibészesen elmosolyodott.

Beültem az autóba, aztán várakoztam, hogy a rajthoz gördülhessek. A.J. kopogott be az üvegen, hogy megadja a jelet. Felpörgettem a motort, hagyjam egy kicsit, hogy a szelepeket átjárja a levegő. Aztán beálltam Jason mellé. Rákacsintottam. Felhúzta magát. Aztán elhangzott a kürt és elindult a futam.

„Szenvedély. Egy hatalmas erő, ami akkor is emlékünkben él, mikor már régen elhamvadt. Egy csábító vágy, ami váratlan szeretők karjaiba taszít minket. Egy mindent elsöprő érzelem, ami ledönti a falat, amit a szívünk védelmére emeltünk. Egy olthatatlan szerelem, ami újra és újra fellángol, hiába is próbáltuk hamu alatt tartani. Igen. Minden érzések közül a szenvedély az, ami értelmet ad annak, hogy élünk, és mentséget arra, hogy elkövetünk mindenféle bűnt.”

(Született feleségek c. film)

~~~ xxx ~~~

„Azt akarom, hogy ragadjon el a hév, hogy lebegj a mámortól, fakadj dalra, lejts dervis táncot. Légy eszelősen boldog, vagy legalább légy rá nyitott. (...) A szerelem szenvedély, megszállottság, mely nélkül nem lehet élni. Légy fülig szerelmes, olyat találj, akit őrülten szeretsz, és aki ezt viszonozza. (...) Ha szerelem nélkül mész végig az úton, akkor egyáltalán nem is éltél.”

(Ha eljön Joe Black c. film)

Robert

 London, 2011.05.25.

Flóra enyhén bedőlt a hűtőbe, utána meg éppen a szekrényhez nyújtózkodott, olyan látványt nyújtott, hogy az ösztöneimen egyből átvették az uralmat a testem felett. Flóra csábító látványa, és a tudat, hogy az enyém lehet megrészegített. Bárkire ilyen hatással lenne, ha tudná, mit rejt a csomagolás. Csakhogy a közeledésem nem talált viszonzásra.

- Egy hatalmas marha vagyok! – morogtam magamnak. Legszívesebben képen töröltem volna magam. Nem bírtam uralkodni magamon. A kezemben lévő hideg ital valamennyire lehűtött és a cigi is megnyugtatott valamennyire. De nem teljesen. Le kellett higgadnom teljesen, ezért elég hosszú időt töltöttem kint. Flóra nem jött utánam, s emiatt némi rossz érzéssel léptem be a házba és valahogy a távolságtartása azt bizonyította, hogy a közeledésem nem túl jól érintette.

Félszegen sétáltam beljebb a lakásba. Zajokat hallottam, így abba az irányba indultam el. A konyhában fedeztem. Átszellemülten az egyik fiókban kotorászott. Nem akartam megzavarni és zavarban voltam úgy egyáltalán, mit mondjak. Az ajtófélfának támaszkodva néztem Őt. Összemosolyogtunk, amit kifejezetten jó jelnek vettem. S akkor még nem is tudtam, hogyan alakul a nap további része.

Kezdve az békülős öleléssel. - De még milyen ölelés volt. - Nem sokon múlott, hogy újra és még jobban fel ne húzzon. Így is a nappaliban végeztem egyedül. De legalább egy jó programot találtam ki, ami passzolt az ebédünkhöz. A pizza isteni finom volt, bár a pizza futár nyálcsorgatásától megkíméltem volna magam, mert Flórát szinte felfalta a szemével. Ráadásul egy cseppet sem zavartatta magát, mindezt előttem tette és még fel is ismert. Aztán következett a film, amire már kevésbé tudtam koncentrálni ahogy Flóra édes illata az orromba kúszott. Hozzám simult, egyszeriben milliónyi szikra pattant. A vérem felpezsgett és nem tudtam türtőztetni magam. Kényszert éreztem, hogy átöleljem, finom simogatással vagy puszikkal becézzem.

Az indulás előtti készülődés alatt is folyamatosan figyeltem éppen úgy, ahogy most. Kecses lépésekkel haladt előre a kocsijához. Ahogy a formás csípőjét ringatta összefutott a nyál a számban, sőt meg kellett nyalnom a számat, mert teljesen kiszáradt. S direkt még kacérkodott velem, kacsintott és csókod dobott. Azt hittem, menten elájulok. Olyan sebesen kezdett el kalapálni a szívem. Cosmo nagyon tuti helyet szerzett nekünk. Be lehetett látni az egész pályát. Ugyanakkor nagyon lelkesen magyarázott nekem, mint amatőrnek. Begördültek Flóráék a starthelyhez.

- Most kapaszkodj haver, indul a mandula! – még be sem fejezte és már hallatszott valamiféle éles hang, amit a feldübörgő motorok hangja követett. Flóra hirtelen az élre tört. - Gyerünk Virágszál! – ismételte sokadszorra Cosmo. Flóra fékcsikorgással vette be az első kanyart. Ez még csak az első volt. Cosmo büszkén bólogatott, mert Flóra vezetett. A lányok meg tapsolva szurkoltak.

- Nagyon gyors. – suttogtam magam elé. Követtem a parányinak tűnő, de villámgyors kék autót.

- Viccelsz? Megy mint a mérgezett egér! – vihogott Cosmo. – Figyelj, most jön az egyenes szakasz, most még rákapcsol… - tényleg így lett. A kommentátorom nem adta fel és bőszen magyarázott. – Most előnyre tesz szert. Okos, nagyon okos és roppant taktikus. Állva hagyja azt a beképzelt hólyagot. – Csakhogy Flóra ellenfele mégsem hagyta magát. Rákapcsolt és rámászott a pöttöm kék autóra. – A francba! Ez így nem jó! – csak pilláztam, míg Cosmo-t hallgattam. – Nem baj… Gyerünk Virágszál! Jönnek a konténerek! – elakadt a lélegzetem, mert azok az átkozott fémdobozok szűkítették össze a pályát. A túloldalon ráadásul innen nézve egy veszett éles kanyar következett. Egyre kevésbé tetszett nekem ez az egész, az itteni névtelenségem leszámítva. Már hosszú percek óta ökölbe szorultak a kezeim. Már szinte teljesen el is fehéredtek. Minden perccel egyre közelebb kerültem a tébolyhoz. A szívem vadul kalapált, míg az adrenalin szintem az egekbe szökött. Aggódtam és féltettem a feleségem. Próbáltak nyugtatni és bíztatni, hogy Flóra a legjobb és nem lesz baja.

Véget ért a kör és kezdtem fellélegezni. Csakhogy nem hogy lassítottak volna, inkább gyorsítottak az autókon, hogy az elvesztett lendületüket visszaszerezzék. Úgyhogy még két egész kört végig izgulhattam. Idegbeteg módjára szántottam a hajam, újra és újra ökölbe szorultak a kezeim. Nem hittem el azt, amit látok. Ráadásul Flóra egyszer piszkosul megcsúszott, még Cosmo arcán is páni félem futott át. Csakhogy a démoni külsővel és vezetéssel megáldott nő korrigálta a manővert, s megúszta, hogy az egyik konténerre kenődjön fel. Sokadszorra szorult a levegő a tüdőmbe, olyannyira lefoglalt az izgalom, hogy még a cigiről is megfeledkeztem.

A gigászi küzdelem lassan tényleg és végérvényesen a végéhez közeledett. Flóra vezetett, bár Jason nem sokkal volt lemaradva mögötte. Cosmo diadalittasan bólogatott. Egy szép cifra káromkodással dicsőítette a Jason felett aratott győzelmet.

- Flóra győzött. – széles és rettentő büszke mosoly kúszott az arcomra. Az összes eddig benntartott levegőt egyszeriben kifújhattam. A feszültség, az aggodalom egy pillanat alatt elillant. Cosmo megadta a jelet, s elhagyhattuk a megfigyelőállásunkat.

Az autók körül kavargott a tömeg. Flórát sorra ölelgették. Csak úgy ragyogott a boldogság az arcán. Találkozott a tekintetünk. Elengedte Zero-t, aki éppen gratulált neki. Aztán mosolyogva felém sietett. Nem tudtam megállni, a karjaimba kaptam. A mámor pillanata elsodort bennünket. Erősen szorítottam magamhoz. A karjaimban tartottam, a nyakamba kapaszkodott. Egyetlen hosszú pillanatig elvesztünk egymás tekintetében, majd a mámor megpecsételéseként egymás ajka után kaptunk. Szenvedélyes csókunk egyre mélyült. Vad táncba lendültek nyelveink, és abba sem akartuk hagyni.

„Egy csók annyira egyszerű dolog, hogy szinte fel sem tűnik. De ha jobban szemügyre vennénk, megláthatnánk, hogy minden csóknak megvan a sajátos jelentése. A művészet az, hogy meg tudjuk fejteni azt a bizonyos jelentést. A csók különböző emberek számára különböző tartalommal bír. A jelentés végső soron attól függ, aki a csókot adja és aki a csókot látja. A csók aktusa mindig ugyanaz. Mégis minden csóknak megvan a maga sajátos jelentése. Kifejezheti egy férj soha nem szűnő rajongását vagy egy feleség mélységes megbánását. Jelképezheti egy anya növekvő aggodalmát vagy egy szerető lángoló szenvedélyét. De akármit is jelentsen, minden csók egy alapvető emberi szükségletet tükröz. A másik emberhez való kötődés igényét. Ez a vágy olyan elemi erejű, hogy mindig megdöbbenünk, mikor egyesek mégsem értik meg!”

(Született feleségek c. film)

25. fejezet - The show must go on

Sziasztok,

már meg is hoztam a folytatást. Itt a 25. fejezet. Ismételten egy teljes ROB szemszög lesz, illetve szép hosszúra is sikerült. Ezúttal jó sok információmorzsát sikerült belecsempésznem. Remélem értékelitek, és cserébe minél több komival örvendeztettek meg. NEM kötelező, de tényleg nagyon szeretném, ha minél többen véleményt formálnátok. Nagyon köszönöm mindenkinek a komit!

- Pixiem! az izgalmaknak koránt sincs vége és egyre közelebb kerülünk ahhoz a részhez, amit annyira vársz!

- Demon! Épségben haza fognak érni és Francoék sem tűnnek el ilyen egyszerűen.

- Ancsa! oh, Rob vigasztalni fog! Köszi, és folytatódnak az izgalmak!

- Kitty! a most következő lesz teljesen Rob. bizony, teljesen jó érzed a dolgokat Francoval kapcsolatban!

- Alice! ahogy a chat-ben is írtam, remélem, hogy a soron következő fejezet kárpótol a várakozásért. örülök, hogy akkor sikerült úgy behoznom Christ, hogy nem is gondoltad, ki ő valójában.

Nem szaporítom tovább a szót! Csak egyetlen dolgot mondok: jó olvasást!

Puszi,

ZoÉ

„Arra kérlek tiszta szívemből, hogy légy türelemmel szíved rejtelmei iránt, és igyekezz úgy szeretni a kérdéseket, akár a lezárt szobákat vagy az idegen nyelven írott titokzatos könyveket. Ne kutass olyan válaszok után, amelyeket nem kaphatsz meg, mert nem tudnál együtt élni velük. Az egyetlen cél, hogy megélj mindent. Élj hát most a kérdéseknek! S így fokozatosan, anélkül, hogy észrevennéd, egyre közelebb kerülsz ahhoz a távoli naphoz, amikor majd választ kapsz mindenre.”

(Rainer Maria Rilke)

Robert 

London, 2011.05.25.

A tiszta égnek és a széthúzva maradt függönyöknek köszönhetően a halvány fényben csodáltam Őt. Mellette könyököltem, s akaratlanul a fedetlen hátán simítottam végig. Jól eső sóhajjal díjazta a mozdulatom. Mellette voltam. Mellette virrasztottam. Képtelen voltam lehunyni a szemem, mert annyira féltettem.

Éppen csak megérkeztünk a házhoz. Szerencsére semmi gond nem volt sem a kocsival, sem a vezetéssel. Sikeresen leparkoltam a garázsban is. Flóra egyetlen szót sem szólt. Amint megálltunk, úgy pattant ki a kocsiból, mintha tűzzel kergetnék. Sietve követtem, azonban nem láttam sehol, pedig megnéztem tüzetesen a konyhát, a nappalit. Végül felértem az emeletre. A lámpa fénye árulkodott arról, hogy Flóra erre járt. Matatást és motoszkálást hallottam a fürdő felől. Az ajtó ugyan nem volt becsukva, de nem mertem utána menni. Az ágy szélére ültem le, onnan figyeltem az árnyakat és vártam. Nem sokat kellett, mert pár pillanattal később kilépett a fürdő ajtaján.

Ott állt a fürdő ajtajának dőlve abban a fekete szerelésben. Abban a fehérnemű szettben, amelyet készülődés közben öltött magára. Eltűntette a könnyei nyomát. A haja a vállára és a hátára omlott. Ámulattal néztem végig rajta. Akaratlanul nyaltam meg a szám, hiszen a látvány beindította a fantáziám. Csábító volt, már csak a puszta látványa is. Kecsesen a csípőjét ringatva lépett elém. Kicsit előre hajolt, így még jobban megcsodálhattam a csipkébe csomagolt kerek halmokat. A kezeimért nyúlt és a csípőjére húzta. Míg az ölembe mászott.

- Flóra, mi történt? – minden izmom megfeszült. Hiszen akartam őt. Izgatott a puszta jelenléte. Szerettem volna, ha beszél velem a történtekről. – Mit tett veled? Mit mondott?

- Sss… Ne beszéljük a történtekről… - az ujját az ajkamra tette. Elhallgattatott. – El akarom felejteni… Mindent… Nem akarok róla beszélni… - apró csókokat nyomott az arcomra, az államra közben pedig olyan csábító hangon búgott, hogy ha akartam volna se tudok neki ellenállni.

- Azt akarom, hogy te felejtesd el velem. Azt akarom, hogy csókolj… ölelj… és szeretkezz velem… Úgy, hogy az este emléke eltörpüljön… Még csak a találkozás pillanatára se emlékezzek… - azzal úgy kapott az ajkaim után, mintha valami titkos elixírrel lett volna átitatva, mely a gyógymódot szolgáltatott volna.

A csók követelőző volt, de ettől még érdekesebb is. Flóra az ölembe vonaglott, újra és újra ágyékomhoz szorította magát. Fel akart tüzelni, ami nagyon is sikerült neki. A fenekét, a csípőjét markoltam, még közelebb vontam magamhoz. Kezei már a vetkőztetésemen fáradoztak. Eltüntette ugyan az ingem, a pólóm, sőt kigombolta a nadrágom is. Nekem könnyebb dolgom volt, mert egyetlen mozdulattal szinte letéptem a felesleges melltartóját. A kerek halmokat csókjaimmal hintettem be, majd nyelvem körbe járt rajtuk, még jobban izgatni akartam. Flóra nyögdécselve fogadta minden érintésem.

Egyre jobban éreztem a forróságát, ágyékom pedig fájón lüktetett. Magamhoz szorítottam, és fordítottam a helyzetünkön. Flórát az ágyra fektettem, s míg testét kényeztető csókokkal hintettem be, addig kiszabadultam magam a boxeremből. Egyből a széttárt lábak közé helyezkedtem, hogy mielőbb ölelhessen és érezhessem a körülölelő forróságot. Nem sok kényeztetésben részesítettem, de nem is lett volna rá szükség. Egyetlen erős mozdulattal adtam meg ama mámorító pillanatot, mikor testünk egyesült.

Kezeit a hátamon, az oldalamon és fenekem éreztem. Belém mart. Kapaszkodott belém, s szinte könyörgött nekem még gyorsabb tempóért. Olyan gyorsan és határozottan adtam meg a lökéseket, hogy szinte éreztem, hogy a szívem is majd kiugrik a helyéről. A buja sóhajok és kéjes nyögések egész sora követte egymást. Olykor egy-egy szenvedélyesebb csókot váltottunk. Minden izmunk, az egész testünk megfeszült, s bekövetkezett az édes robbanás. A gyönyör minden porcikám átjárta. Remegve adtam át magam az érzésnek. Flórára omlottam, aki még most is erősen kapaszkodott belém, míg az orgazmusa magával ragadta.

Lassú és gyengéd csókot követően legördültem róla, de még most is kapkodtam a levegőt. A szívem pedig még mindig rettentő gyorsan kalapált. Flórát a lassan normalizálódó légzése egyúttal álomba ringatta. Békésen szuszogott, de mégsem tudtam követni Őt az álmok világába. Néztem Őt, hisz nem bírtam betelni szépségével. Aztán mégis legyőzött az álom.

Nem voltam nyugodt, így jóval Flóra előtt ébredtem. A hajnali fények még csodálatosabbá varázsolta. Hosszú, fekete zuhatag, édes mosoly. Nem akartam felébreszteni. De már egyáltalán nem volt kényelmes a fekvés. Lassan, óvatosan csúsztam ki az ágy szélére. Felkaptam a gatyám, és a farmerom zsebéből előkotortam a cigis dobozom. A békésen szuszogó nőt néztem, majd csendben kiléptem az ajtón.

Valahogy éreztem, hogy ez így nagyon nincs rendben. Flóra megint eljátszotta, hogy nem beszél a kellemetlen dolgokról. Bár nagyon kedvemre való volt a csábítása. Gyenge voltam, mert hagytam magam, és eltérített. Pedig ez nem megoldás. Beszélnie kellene, ki kellene adnia magából. Mire észbe kaptam már lent voltam a földszinten. Teljesen kiismertem már magam a házban. Gondolkodás nélkül cselekedtem. A teraszra vezető ajtóhoz léptem. Egy pillanatra ugyan megtorpantam a hiányos öltözékem miatt, de egy vállrándítást követően mégis kiléptem a levegőre.

Előkotortam egy szálat és pattintottam az öngyújtóm. – Legalább a szomszédoknak lesz egy jó napjuk! – aztán ledobtam magam abba a napozóba, amiben nem is olyan régen ketten ültünk. Akkor is cigiztünk. Flóra az ölemben ült. Még a hamutartó is a közelben volt. Mélyet szívtam a káros füstből, míg valami megoldáson gondolkoztam. Nem önmagam miatt, hanem miatta szerettem volna tudni, hogy mi történt. Valami nagyon nyomja a lelkét, amit Franco láthatóan kihasznál. Elnyúltam a napozóban, hátravetettem a fejem és totál elgondolkodtam, miközben elszívtam egy újabb cigit.

- Nem voltál mellettem. – köszöntött az édes hang. Mosolyra húztam a szám.– Jó reggelt! – a tenyere a vállamról lefele csúszott. Kulcscsontom, a mellkasomon, a hasamra siklott. Míg ajkát a számra nyomta. Eltartottam magamtól a cigarettát, nehogy megégessem.

- Jó reggelt! Meg tudnám szokni… - mélyítettem el a csókunk. Elkapta a kezem, s szájához emelte a cigarettát. Beleszívott, s míg kifújta a füstöt, addig megkerült. – Gyere ide! – csalogattam közelebb magamhoz. Egy vékonypántos ruha volt rajta. Nem túl hosszú, a combja közepéig ért le.

- Azt elhiszem… - beleült az ölembe. Még egy slukk után átkarolta a nyakam, és a vállamra hajtotta a fejét. Elszívtam a cigarettát, majd egy kézzel ügyeskedve elnyomtam. A másik kezem automatikusan Flóra combjára csúszott.

- Flóra, kérlek, beszélj! Mesélj! Mi történt tegnap? – szabaddá váló kezemmel átöleltem, hogy ne tudjon elmenekülni. – Bennem megbízhatsz! Ne kábíts, hogy a múltad része… Mert nem az… Nem egyszerűen az, jóval több annál… Láttalak, én találtalak meg… - suttogtam neki. Nem akartam megijeszteni.

- Franco a volt barátom… - sóhajtotta megadóan.

- Mit akart? Miért jött? Mert akar valamit… Ugye? Felzaklatott. Beszélj, hidd el attól könnyebb lesz! Melletted vagyok… - igyekeztem meggyőzni. Talán békére lelhet, ha kibeszéli magából.

- Engem. – nem értettem, ezt mire értette. – Engem akar. Vissza akar kapni… - ennél rosszabbra nem is számíthattam. – Ő nem pusztán egy volt barát… Sokkal több volt nekem. Franco a szerelmem volt… Szerettem őt úgy, ahogy senkit. – Alig hittem a fülemnek, de megtörtént. Flóra lassan mesélni kezdett. – Komoly volt a kapcsolatunk. De túl fiatal és naiv voltam, hittem neki és a csábításának. Azt mondta, azt bizonygatta, hogy szeret. Aztán kitáncolt a kapcsolatunkból, mikor szükségem lett volna rá… Fájdalmat okozott... – újra hozzám bújt. Megsimogattam a hátát.

- Semmi baj… Itt vagyok, melletted… - akartam, hogy tudja, hogy meghallgatom és számíthat a segítségemre.

- Munka miatt találkoztunk. Csak pár évvel idősebb nálam, mégis olyan tapasztaltnak tűnt. Sok mindennel foglalkozott és roppant érdeklődő volt minden iránt. Először csak a munkában, és mire észrevettem már benne is volt a magánéletemben nyakig. Csábító és igéző volt minden pillanatban. Meghódított, megszédített. De mikor szükségem lett volna rá, akkor vágott egy hátraarcot… - elhallgatott, s nem mondott többet. A kezem nem állt meg tovább simogattam, szüksége volt nyugtatásra. Hirtelen azt sem tudtam, mit mondjak. Túl sok minden zúdult rám.

- Mihez kezdjünk, ha Franco megint felbukkan? Cosmoék tudják? Tudniuk kell! – Flóra rám kapta a tekintetét. Láthatóan nemlegs volt a válasz. Akkor jött a nagy ötlet, melyet amúgy is meg szerettem volna vitatni vele. – Gyere velem, kísérj el a forgatásra!

- Én? Forgatásra. Nem szeretnélek zavarni. – rázta meg bájosan a fejét.

- Igen te. – bólogattam. – Velem lehetnél. Dean is örülne neki. Sosem lennél egyedül. Kérlek! Jó móka lesz! – egy csibészes mosolyt kerítettem hozzá. Elgondolkodott rajta, amit jó jelnek vettem. Ha gondolkodik rajta, akkor talán némi győzködéssel rá tudom venni az utazásra.

- Tényleg menjek veled? Nem foglak zavarni? – komolyan nézett a szemembe, közben a száját rágcsálta.

- Ragaszkodom hozzá, hogy elkísérj! Amúgy is elvileg friss házasok vagyunk, szóval még jól is jön, ha nem bírjuk ki egymás nélkül… És én tuti nem bírom ki nélküled három hónapig… főleg a tegnap és a tegnapelőtti után… - puszit nyomtam a vállára, a nyakára.

- Tipikus pasi! – fonta karba a kezeit. Ellen akart állni.– Csak a szexen jár az eszetek… - az újabb puszikba beleremegett.

- Nem tudom, kettőnk közül ki volt az, aki tegnap este bevetett mindent a csábításba… - felnevetett. Csilingelően kacagott. A nyakam köré tekerte a karját és megcsókolt.

- De mindketten jól jártunk… - motyogta bele a számba. – Meggyőztél, veled megyek! De előtte elmegyek zuhanyozni… - mászott ki az ölemből. Hiányzott, hogy nem simult hozzám, hogy nem öleltem, hogy nem éreztem a puha bőrét. Felpattantam én is, és utána kaptam. Visszahúztam a karjaimba, és így léptem volna tovább, hogy sort kerítsünk a zuhanyra.

- Még csak kérned sem kell! Veled tartok. – húztam közelebb magamhoz. Pajkos mosoly ült Flóra arcán.

- Drágám nézesd meg a füleid, mert szerintem romlik a hallásod! Azt mondtam, hogy elmegyek zuhanyozni… Nem pedig elmegyünk… - és már tovább is táncolt. – De egy kávét nagyon szívesen elfogadnék! – kiabált vissza nekem.

Csak azért is utána szerettem volna menni, már léptem is a lépcsőn fel. De abban a pillanatban szólalt meg a csengő. A kanapé támlájára dobott pólót kaptam magamra. Flóra szedhette elő nekem, csak eddig nem vettem fel. Amiben ide jöttem, ezért kevés cuccom volt, mert azóta sem jártam otthon. Így sem sokkal több ruha volt rajtam, de újra megszólalt a csengő, ezért sietnem kellett.

- Reggelt! – köszöntött Cosmo. Vigyorgott. - Bocsi, hogy az ágyból ugrasztottalak ki bennetek! Remélem nem zavartam meg semmit. – nézett végig rajtam. Mezítláb, boxerben és pólóban feszítettem. Egyet hátráltam, Cosmo meg belépett a házba. – Érdekelt, hogy van Flóra…

- Megvan! Éppen zuhanyozik. Kávét? – a konyha fele csoszogtunk. A kávéfőzőhöz léptem. Flóra kért, Cosmo is bólogatott, nekem is szükségem volt rá.

- Jó ezt hallani! – Cosmo az egyik szekrényben katatott, míg végül előtúrta a csokis pelyhes dobozt. – Jól megvigasztaltad, mi? – dobta le magát az egyik székre. – Legalább nem nekem kellett!

- Mi a frászról beszélsz? – esett ki a kezemből az egyik bögre. Még szerencse, hogy a mosogatóba landolt, és nem magasról. Törés nélkül megúszta. Rám nézett és felröhögött.

- Nyugi, csak szívatlak! – tömte tele a száját. – Tudnod kell, ha Flóra maga alatt van, akkor orrba-szájba régi időkből, őskövületek versenyeit nézi… Legutóbb három napig nézett egy huzamba egyetlen véget nem érő futamot… - nyúlt bele könyékig újra a dobozba. – Te legalább le tudod szerelni… beveted magad… aztán vigyorogva végzitek mindketten… - ebben volt némi igazsága Cosmonak. Bár Flóra kezdeményezőbb volt, de kétségtelenül mindketten kielégültünk.

- Tévedsz, nem három nap volt! Különben te is bírod a futamokat! – szólalt meg a hátunk mögül az édes hang. Kicsit vizes volt még a haja. Törölköző helyett azonban felöltözött. Leültem az egyik székre a kávékkal.

- Jah, bírom a futamokat, csak csinálni Virágszál… Éppen ahogy te is! – mire csak egy könnyed suhintást kapott Cosmo a szavaiért cserébe. Hozzám lépett, puszit nyomott a számra, és elvette az elkészült kávét. Váratlanul az ölembe huppant kezében a saját kávéjával. – Akkor beszéljünk másról! Mondjuk a tegnapról!

- Te is tudod, Franco visszajött… Ennyi! Chris az ő embere, szóval megnyugodhattok… - kortyoltunk bele a kávénkba. – Nem zsaru…

- Nem örülök, hogy megint itt az a féreg… Mit csinálsz? Elintézzük? Elverjük? – búj elő Cosmoból a kisördög. De nekem tetszett az ötlet, hogy vállalkozik Franco leszerelésére.

- Nem kell… Nem maradok itt, Londonba… - vonta meg a vállát a feleségem.

- Mi van? Beverted a fejed az ágytámlába? Mi a fenéről beszélsz? Mégis hova mennél? – Cosmo kiakadt. Bár az első pillanatban majdnem felröhögtem. Elég rendesen vissza kellett fognom magam.

- Ha engem is engednél szóhoz jutni, akkor elmondanám… Forgatásra… - Flóra egészen lelkesen magyarázott.

- Mi van Virágszál felcsapsz színésznőnek? – Cosmo visszaszerezte a lelki nyugalmát és még poénkodáshoz is megjött a kedve.

- Nem te nagyon hülye. Robot kísérem el forgatásra. – a legjobban az tetszett az egészben, hogy mikor Flóra kimondta a nevem, akkor megfogta a kezem.

- Miért elveszik egyedül? Hova? Mégis hova mentek? – még a szívatása sem érdekelt.

- Először L.A-be repülünk, aztán Torontóba… - szólaltam meg először. Ketten remekül elbeszélgettek, azzal voltam elfoglalva, hogy visszatartsam a röhögésem.

- Felőlem… Végülis házasok vagytok, vagy mi a fene… Egyet megmondok,nem csak neked mondom Virágszál, vigyázz magadra! Rob most jól nyisd ki az összes füled! Figyelje erre a lökött tyúkra, meg ne lépjen! Mert akkor az Isten sem keríti elő!

- Vigyázok rá! Megígérem!

- Nem fogok eltűnni. – fintorgott Cosmora. – Nem értem, most mit sírsz… Te és Heiko már mióta könyörögtetek, hogy menjek szabira… Tessék, most megyek! Minden ügyem elintéztem még Manu temetése előtt. Elrendeztem minden ügyféllel a dolgait, a szerződések teljesítve és lezárva iktatásra várnak… Másrészt nem is vállaltam azóta nagyobb melót, ha valami gubanc vagy hiba csúszna be, szerintem akkor online meg tudjuk oldani…

- Anyám, az eszed! Basszus, hogy téged hogy és hol raktak össze! – forgatta a szemeit Cosmo. Flóra diadalmasan legyőzte. – Megyek, beszélek Heiko-val és rendezzük a céges ügyeket…. Még mielőtt leléptek azért gyere be, még egy utolsó megbeszélésre… Elköszönni sem ártana… - feltápászkodott a helyéről Cosmo. A kukáig sétált, és eldobta az üres dobozt.

- Még van pár napunk… Csak 27-én repülünk… - vetettem közbe.

- Bazd meg! Az már csak két nap… Megyek is intézkedni! Akkor búcsú buli és futam ma este! Kötelező! Sziasztok! - Cosmo távozott, Flóra pedig kikísérte. Fülig értő szájjal vigyorogtam. - Már éppen itt az ideje, hogy megnézzek egy futamot. - Felcsigázott és felpörgetett Vigyorogva vártam vissza feleségem.

Alig fogtam fel, de a nap valahogy eltelt. Cosmo távozása után Flóra zuhanyozni zavart. Magammal szerettem volna csábítani, de az átkozott telefonja közbe szólt. Heiko-val beszélt. Csalódva battyogtam fel a fürdőbe. Gondolt mindenre, mert tiszta törölközőt és ruhát is hagyott elől nekem. Már visszaértem, de Ő még mindig telefonált. Mögé settenkedtem, és mosolyogva simult bele az ölelésembe. A telefon letétele után álltunk neki reggelit készítettünk. Vigyorogva és egymás szájába tömködve el is fogyasztottuk. Mondjuk Flóra azon megnyilvánulását nem igazán díjaztam, mikor közölte velem, ha enni akarok akkor segítenem kell neki. Persze az ügyetlenkedésem láttán kifejezetten jókat nevetett. De megúsztam sérülés nélkül a konyhai kalandot, jóllaktam, de az egészben a finom lopott csókok voltak a legjobbak.

Azt utazás egészen lázba hozta Flórát. Elkezdett pörögni és a csomagoláson agyalni. Ami nekem is még megoldandó feladat lesz. Ennek megfelelően néhány órával később a házunk előtti járdán könyörögtem Flórának, hogy jöjjön be velem. Mindenáron kint szeretett volna maradni, sőt még azt is felvetette, hogy addig elmegy az irodába. Hallani sem akartam arról, hogy egyedül császkáljon.

- Csak addig gyere be, míg összepakolok. – már sokadszorra kértem Flórát, de meg sem akart mozdulni. A járdán lecövekelt. Karba fonta a kezét, és még a fejét is megrázta.

- Nem. Ha sietsz megvárlak vagy lehet addig bemegyek az irodába… Ne aggódj, ha végzem úgyis haza megyek. Nincs kedvem összefutni Francoval. – rántotta meg a vállát.

- Kérlek… - átöleltem, és megsimogattam az arcát. Meg akartam csókolni.

- Nézzenek oda, előkerültetek! Merre jártál gyerekem? – kivágódott az ajtó, majd a mögülünk hallatszott a dühös hang.

- Szia anya! – felé fordítottam az arcom. De Flórát nem engedtem el. Érezhetően megfeszült a karjaim között.

- Üdvözlöm asszonyom és viszont látásra! Nem kell aggódnia már megyek! – tisztelettudóan köszöntötte anyát.

- Kiszórakoztátok magatokat, most meg könnyű szerrel távozol. Szép teljesítmény mondhatom. – még mindig az ajtóban állt. Mérgesen szemlélt bennünket.

- Ne csináld ez! Nyugodj bele! Ő a feleségem. Én őt választottam. Mi megbeszéltük a dolgainkat. Mi rendeztük, és helyrehoztuk azt, amit ti majdnem tönkre tettetek! – igyekeztem mérsékelni a haragom, mégis csak az édesanyámmal beszéltem.

- Sajnálom asszonyom, ha nem tettem Önre jobb benyomást. Soha nem akartam senkit sem bántani. – Flóra mindennek ellenére még mindig kedvesen beszélt anyával.

- Jó azt elfogadom, és még bocsánatot is kérek a legutóbbi incidensünk miatt. Rendben, nem vagy prostituált…. Túlzás volt, de lásd be minden ellened dolgozott. De akkor honnan ennyi pénz? És így? Vagy csak látszat, ezért kapaszkodsz ennyire Robba? Az ujjaid kör csavartad, elég csak megriszálnod maga, és már ugrik is… - kérdések és újabb kérdések, melyek válaszra váltak. Minden bonyodalom, minden veszekedést a megválaszolatlan kérdések indítottak el.

- Ezt jobb lenne bent megbeszélni! Nem kell a botrány! Nem kellenek a kíváncsi szomszédok. – tereltem be őket. Pedig nagyon szerettem volna, ha jól kijönnek egymással. Valahol érthetetlen volt számomra, miért látja Flórát az ellenségének. Pedig Flóra csupa kedvesség, és olyan szeretet sugárzik belőle.

- Élősködni? Én, pont én? Minek néz engem, ingyenélőnek? Ezt Ön sem gondolhatja komolyan! – és még most sem emelte fel a hangját, pedig minden oka meglett volna róla.

- Ezzel azt akarod mondani, hogy tévedek? – csak úgy repkedtek az újabb kérdések.

- Minden bizonnyal! Ami meg a nemi életünket illeti, ahhoz aztán tényleg semmi köze. Mindketten felnőttek vagyunk… - Flóra elég frappánsan felelt, mire csak kapkodhattam a fejem.

- Semmi közöm hozzá?… Csak akkor lesz, ha bejelented: terhes vagy?… - egy pillanatra megrémültem, hogy ez a beszélgetés hova fog jutni.

- Megnyugodhat, mert egyáltalán nem tervezem a terhességet… - Flóra megremegett a karomban. Csak egy pillanat volt, de éreztem.

- Persze, hogy is terveznéd… vigyáznod kell az alakodra…

- Tudja mit, nekem ebből elegem van. Bántson, ha jól esik, mondjon el annak, aminek akar… De legalább ne Rob előtt tegye… Vegye észre, hogy ezzel csak fájdalmat okoz neki… az örökös veszekedéssel. Nem akarom, nem akartam és nem is fogom Robot elszakítani sem Öntől, sem a családjától. - Flóra egy nagy levegőt vett és úgy folytatta. Képtelen voltam akárcsak megszólalni, kinyitni a szám. – Nincs semmi bajom a terhességgel. Nem az alakom miatt nem tervezem… Arra nem is gondolt, hogy más okai is lehetnek… - állták egymás tekintetét.

- Te… nem…? Te… soha…? – valamiféle furcsa párbeszéd alakult ki a két nő között. Anya dadogva valamiféle kérdésre hasonlító dologgal próbálkozott, mire Flóra válaszként széttárta a karjait. – Biztos? – most először láttam valamiféle enyhülést anya arcán Flóra irányába.

- Semmi sem biztos… csak lehet… talán… valószínűleg… Minden csak a fejlődő orvostudományon múlik… Most ha megbocsát, de össze kell pakolnunk! – Flóra még felém fordult – A szobádban megvárlak!

- Most elégedett vagy? Miért kell folyton bántani Őt? – néztem farkasszemet az édesanyámmal.

- Nem értem, a miérteket! – csattant fel. – Bizalmatlan vagyok és ez miért baj?

- A szerelemben mintha lenne ésszerűség! Bizalmatlan vagy, de nem is vagy hajlandó nyitni Flóra felé… De ez nem jó így! – nem akartam tovább pazarolni az időm. Flóra a szobámba várt rám. – Tényleg jobb lesz, ha egy darabig nem találkoznak. - kettesével szedtem a lépcsőfokokat, mielőbb mellette legyek.

A lépcső tetején azonban megtorpantam. Most döbbentem rá, hogy mit is mondtam anyának. – Szerelem. – Hirtelen felfogtam, mivel érveltem. Meg kellett ízlelnem a szó jelentését. Nem hittem abban, hogy beleszerettem. Vonzott, csábított, hiszen csodálatos, és kívánatos nőnek láttam. Tanácstalan voltam. – Szerelem? Ez már szerelem lenne? Vagy csak megrészegített a tudat, hogy az enyém lehet? – Tudni akartam a válaszokat, azonban sem a hely, sem az idő nem volt megfelelő a filozófiai és érzelmi eszmefuttatásokra.

Tétova léptekkel közelítettem meg a szobám. Az ajtó nyitva maradt. Félve léptem be. Minden porcikám tiltakozott, nem akartam újra összetörve látni. Amint beléptem a szobába egyből Flórát kerestem. Először az ágyra dobott kabátot fedeztem fel. Lent még arra sem volt idő, hogy a kabátot felakassza a fogasra. Karcsú alakját az ablak előtt fedeztem fel. Maga köré fonta a karjait. Láttam a felkarján, hogy szinte kapaszkodott a saját kezébe.

- Flóra… - lassan mögé értem. Annyira el voltam foglalva magammal, hogy Flóra szavai csak most tudatosultak bennem. Megfogtam a karját, a kézfejére csúsztattam a kezem.

- Semmi baj. – fogta meg a kezem és egy picit felém fordult. Mosolyt erőltetett az arcára, ami egyáltalán nem volt őszinte.

- Kérlek, ne mond ezt! – magam felé fordítottam. A tekintetünk találkozott. Lassan emeltem fel a kezem, s az arcára csúsztattam. – Emlékezz, mit mondtam neked!

- Bízzak benned! Mellettem vagy és semmi baj nem lesz! – ismételte meg a szavaim. Keserédes mosolyt idézett elő.

- Így van… Csak kérlek, ne zárkózz be! – könny csillant meg a szemeiben, de még időben behunyta, hogy nehogy kicsordulhassanak a könnyek. – Nem kell elmondanod, ha fáj… ha felzaklatott…

- Talán jobb lesz, ha elmondom most… és akkor többet nem kell róla beszélni. – mégis kicsordult egy könnycsepp. Az ujjammal kotortam le, legszívesebben a fájdalmát is elsöpörtem volna. De nem tudtam megtenni. Megremegett, mert az emlékek fájdalmat okoztak neki. - Méhen kívüli terhesség… Előfordul. Van amikor természetes módon megoldja a szervezet. Van olyan helyzet, hogy gyógyszeres kezelést alkalmaznak. De vannak olyan súlyos, életveszélyes állapot, mikor orvosi utasítás… a műtét… Súlyos vérvesztés esetén azonnali műtéti beavatkozást kell végezni. – újabb és újabb könnycseppek szöktek a szemébe. Beleremegett a lelkem, ahogy a szavait hallgattam. Megakadt. Flóra összepréselte a száját. Összeszorította a szemét. Segíteni szerettem volna. De hogyan? Magamhoz húztam, szorosan öleltem. Belém kapaszkodott, úgy mint még soha. Erősen tartottam, a hátát simogattam. Finom puszit nyomtam a hajába.

- Semmi baj… Vigyázok rád! – suttogásommal szerettem volna még jobban megnyugtatni. – Itt vagyok!

- A műtét közben komplikáció lépett fel, és… - végül befejezte a történetét. - Nem túl bizakodóak az orvosok…

Flóra egyetlen hangot sem adott ki. Azonban mégis hüppögést hallottam. Lassan, karjaim között Flórával fordultam a hang irányába. Anya az ajtóban állt. Folytak a könnyei. A hüppögésre mérsékelte, ennyire fogta vissza a sírást. Flóra kibontakozott az ölelésből. Durva mozdulatokkal törölte meg a szemeit.

- Ha jól sejtem, akkor mindent hallottál, ugye?

- Igen, de higgyétek el nem akartam. Nyitva volt az ajtó… Flóra… én sajnálom…

- Már nem kell, asszonyom! Nem kell engem sajnálnia! A saját lábamon állok, mióta nagykorú vagyok…

- Talán az elhamarkodottságom legyőzött. Téves ítélkezéssel pedig csak még rontottam a helyzeten. Sajnálom. –elmormolta anya némi szipogás mellett, de aztán elrohant. Ketten maradtunk.

Hagytam időt Flórának, hogy összeszedje magát. Az ágyra ült le, addig előhalásztam a táskám. Egyetlen körútra elegendő holmi volt az, amit újra be kellett csomagolnom. Hiszen minden más cuccom az otthonomba várt rám. Ezért is van szükség a forgatás előtti kitérőre. Utáltam mindig is csomagolni, most is gyorsan akartam végezni. Ezért úgy szórtam bele a táskába a ruháim.

- Inkább segítek, mert így mindenből csak rongy lesz. – vette ki a kezemből a táskámba szórni készült pólóm. Elkaptam a kezét és magamhoz húztam. Megöleltem. Hosszasan öleltük egymást. Nem voltak szavak, csak egy tökéletes pillanat.

„Van az ölelés... az ölelés, amely annyi gondolatot, érzést szül. Amely oly sokat jelenthet, annyi mindent kifejez. Az ölelés, amelyben lehet barátság, lehet szeretet, lehet szerelem, lehet Élet. Az ölelés, amely mindig készen áll, hogy felmelegítsen. Az ölelés, amely kellemes, meleg, puha, jó.”

(Csitáry-Hock Tamás)