65. fejezet - The show must go on

Sziasztok,

már itt is van a folytatás! Köszönöm a türelmet!
A másik oldalon felmerült a kérdés, NVE-vel kapcsolatban, Flóráék után tényleg ott is rendszeres lesz a friss, illetve itt pedig közölni fogom a Finally-s oldalon befejezésre kerülő történetem.

Jó olvasást és kíváncsian várom a komikat!

Puszi,
ZoÉ

„Napról napra, hétről hétre úgy éreztem, valami szétárad bennem, ott legbelül, valami lágyan és melegen, finoman és érzékien átveszi az irányítást testem felett. És ez a valami egyre elviselhetetlenebbé tette azt a tényt, hogy csak úgy létezzünk a világban, távol egymástól. Ez a valami nem pusztán a nő vágya volt a férfi után. Hanem az életem mélyéből egyetlen pillanat alatt feltörő szerelem.”

(Tomán Edina)

Flóra
New York, 2012.01.21.

Vadul vágtatott a szívem, hiszen Rob pokolian nagy vágyat ébresztett bennem. A puha ajkai sok-sok édes emléket hozott felszínre. S miután normalizálódott mind a szívverésem, mind a légzésem, az eredeti célom szerint indultam el. Szüntelenül vigyorogtam és pajkos gondolatokkal, melyektől képtelen voltam megszabadulni, készülődtem a fürdéshez. Muszáj volt lenyugodnom, s ennél jobb megoldást keresve sem találhattam volna. Finom illatgyertyákat gyújtottam, s egy kád meleg vizet engedtem, s lassan ereszkedtem bele. Selymes habfürdő igéző habot kreált, s mint finom simogatásként borította be a testem. Lehunyt szemeim előtt természetesen Rob jelent meg, hiszen már most hiányzott. A múló percekkel csak még inkább mellette, vele szerettem volna lenni. Ezért is vártam olyan nagyon a holnapot. Azt még a kádban heverészve kitaláltam, hogy csinosnak kell lennem, vagyis szexis szerettem volna lenni.

A kihűlő vízből kiszállva gyors mozdulatokkal szárazva törölgettem magam. Kényelmes melegítőt és pólót húztam. A szobámba masíroztam, de egyáltalán nem volt kedvem még aludni. Előhalásztam a laptopom és az ágyamba kuporodtam. Különféle baba-mama oldalakat böngésztem, s teljes mértékben belemélyedtem a sok-sok információba. Érdekes és olyan sok hasznos oldalt találtam, hogy teljesen belefeledkeztem.

- Te meg mit csinálsz? – szó szerint hatalmasat ugrottam az ágyban, és a frász kerülgetett, mivel túlságosan is belefeledkeztem a böngészésbe.

- Idióta… - lendítettem az első kezem ügyébe kerülő párnát. Cosmo azonban kacagva elugrott a párna útjából. – Marha, meg akarsz ölni? – mérgelődtem, míg a kissé lökött barátom közelebb merészkedett hozzám.

- Aranyom, csak az ijed meg ennyire, akinek vaj van a füle mögött. – kaján vigyorral vágódott le mellém az ágyra. – Csak nem pornót nézegettél?

- Dilis vagy! Nagyon! Mi a francot gondolsz rólam? – háborodtam fel és megpróbáltam figyelmen kívül hagyni a hülyeségeit.

- Most ezt komolyan kérdezted? Mert akkor kifejtem édesem, hogy mit gondolok… - erre persze felkaptam a fejem, amit Cosmo nagyon élvezett. – Láttam, hogy Rob felhúzott… és hát korábban lelépett, mint kielégített volna…

- Tudod mit, inkább maradj csendben! – vetettem oda Cosmonak.

- Csak vicceltem! Nah, ne húzd fel az orrod, az nem áll jól neked! – kezdett el hízelegni, mivel nem igazán reagáltam rá, ezért megpróbált még inkább kedveskedni. – Jaj, olyan hihetetlen, hogy nem is sokára anya leszel.

- Igen, én is nagyon várom már. Hihetetlen, nem is gondoltam rá, nem reméltem, hogy ez megtörténhet és most annál nagyobb az öröm és még Rob is feldobottan várja…

- Örülök a boldogságodnak, de itt az ideje, hogy aludjunk! Pihenned kell, meg a tökmagnak ott belül… - hihetetlen, hogy Cosmo egyik pillanatról a másikra mennyire megváltozott. Az éretlen lökött, már-már kamaszos viselkedését az atyáskodás váltotta fel.

- Igenis, apuci! – mentem bele a játékba, de mostanra tényleg elfáradtam. – Itt maradsz velem? Jó volna most a társaság, hogy ne legyek egyedül…

- Szívesen, Virágszálam. – nyomott egy puszit a homlokomra. – De akkor gurulj már át a másik oldalra, mert ott jobban érzem magam…

- És még nekem mondod, mennyire problémás vagyok… - motyogtam az orrom alatt, remélve Cosmo ezt nem hallja meg. Nem jött álom a szememre, bezzeg Cosmo, amint elhelyezkedett, egyből elaludt. Míg én csak feküdtem és ébren ábrándoztam, de végül tényleg elnyomott az álom.

Tényleg jól aludtam, azonban reggel mégsem volt kedvem kikelni az ágyból. Mikor erőt vettem magamon, akkor melegítőben flangáltam a lakásban. Cosmo persze mindenhova követett és minden kívánságom leste, a kedvembe akart járni. Így egy hirtelen jött elhatározásként vásárolni indultam. Ez volt az a tevékenység, amire Cosmo-t sehogy, semmilyen körülmények között nem lehet rávenni. Pedig ez az ötlet feldobott annyira, hogy kellően jó hangulatba induljon a nap. Már tudtam is, mit szeretnék vásárolni. Elhatároztam, megveszem az első babaruhát vagy kis zoknikat. Gyorsan felöltöztem, sminkeltem és a nyakamba vettem a várost.

Olyan jól éreztem magam, hogy teljesen megfeledkeztem az időről. Tényleg csodával határos módon értem oda a megbeszélt találkára. Boldogan vetettem magam Rob karjai közé és csókot váltottunk, sőt még rózsát is kaptam. Lenyűgöztek ezek az apró romantikus gesztusok, s Rob ezek által még inkább megbolondított. Valahogy ezek a gesztusok, apróságok kimaradtak a szerelmi életemből. Franco-nál inkább a szenvedély dominált, bár ez Rob-nál is fenn állt.

Még kis sem élvezhettem igazán a szerelmem közelségét, mert megzavartak bennünket. Rob óvón ölelt magához, úgy kísérelt meg kimenekíteni engem, vagyis minket. A fotósok nem tágítottak, egyre inkább nyomultak. Kérdések millióival árasztottak el minket. A zsúfoltság, a hangzavar és úgy ez az egész felkavart, talán egy kicsit még bepánikoltam. Szerelmem egyből aggódóan ugrott, biztosan jól vagyok-e.

Nem is gondoltam, milyen mozgalmas lesz a nap, mikor kikeltem az ágyból. S ahogy telt a nap, úgy kerültek elő egyre érdekesebb témák. A legszebb álmaimban sem gondoltam, hogy Rob hozza fel a közös lakás kérdését. Gondolkoztam rajta, hol legyen az a közös fészek. Csakhogy olyan nagy a világ és bizony nehéz kiválasztani egyetlen helyet, főleg úgy, hogy mindig szabad voltam. Ott, akkor és addig éltem, meddig szerettem volna. Megértettem Robot és azt is, miért éppen LA mellett döntött. Ekkor meg felhozta a testőrt, amivel nem igazán tudtam megbékélni. Cosmo meg hintette az okosságait, már indult volna lefele és végre kicsit kettesbe lehettem volna Robbal, mikor leesett az állam.

- Edit, Zoli bá! – suttogtam kábán, hiszen nem akartam hinni a szemeimnek a vendégeink láttán.

- Anya, apa? – Rob is éppen olyan meglepetten fogadta a szüleit, mint ahogy én a nevelőszüleim.

- Szilvi, Imre? – hirtelen túl sokan lettünk és úgy éreztem, hogy lőttek a kettesben eltöltött pillanatoknak.

Tétován egymásra néztünk Robbal, hiszen egyikünk sem tudta, most mi legyen. Lázasan pörögtek a gondolataim, míg feltápászkodtunk. Egészen eddig Cosmo szórakoztatta az egybe gyűlteket. Szilvi és Edit mindig is oda voltak a lökött szövegéért és a kisugárzásáért. Most is megölelgették őt, sőt még puszikat is begyűjtött a két érett nőtől.

- Jaj, Drágám! Olyan jó látni téged! – ölelt meg Zoli bá, s készségesen bújtam az erős férfikarok közé.

- Nálatok jobb meglepetést még kívánni sem tudtam volna! – somolyogtam, mikor már mindenki rám figyelt. Majd mindenki üdvözöl mindenkit, s miután körbeértünk akkor Rob mellém lépett, s elég látványosan magához húzott.

- Tudjátok gyerekek, kár volt eddig húzni ezt a bemutatkozást. Előbb is engedhettétek volna, hogy megismerjük Rob szüleit. – bosszankodott Edit, bár minden szavából sütött a szeretet.

- Még szerencse, hogy egy géppel repültünk, és véletlenül egymás mellé szóltak a jegyeink… - enyhült meg Claire eddig kissé szigorú tekintete.

- Minden oké? – susogta Rob alig hallhatóan a fülembe, mire bólintottam. – Felkészültél? – nem mondta ki, de tudtam, mire gondol. Megforgattam a szemeim, valahogy sejtettem, hogy túl sokáig nem bírja magában tartani.

- Flóra, Flóra… Úgy örülünk, ugye Edit? – méregetett Szilvi. – Olyan ragyogóan szép vagy… - majdnem belepirultam, hiszen ők még nem tudták azt, amit mi.

- Igen, nézzetek csak rá, úgy sugárzik… Ragyog a boldogságtól! – Edit is egyre jobban, szinte áthatóan figyelt engem.

- Tényleg boldog vagyok, jól látjátok… - Robra emeltem a tekintetnem, aki egyből huncutul az ajkaimra hajolt. Lágy és gyors csókot váltottunk, amit kitörő lelkesedéssel fogadtak.

- Boldogok vagyunk, mert kibékültünk… és újra együtt vagyunk. – nyomott egy puszit a homlokomra.

- Robert, komolyan beszélsz? – Claire kissé hitetlenkedő szavai egyáltalán nem estek jól, persze Rob egyből kiszúrta és még szorosabban ölelt magához.

- Anya, ne légy ilyen. Komolyan gondoljuk, szeretjük egymást és kitartunk egymás mellett… - szerelmem kiállt mellettünk, s ezáltal rengeteg erőt adott nekem. – Ha már itt tartunk, akkor van még valami, amit el szeretnénk mondani, ha már így összegyűlt mindenki. –egymásra néztünk, nem volt ez több egy röpke pillanatnál, mégis megnyugodtam és minden félelmem elszállt.

- Kisbabát várunk… - együtt egyszerre ejtettük ki az örömhírt. Egy pillanatnyi néma csend alatt, látszott mindenkin az első meglepetés, aztán ahogy felfogták a hír jelentőségét, úgy lettek egyre boldogabbak az arcok és velünk együtt örültek. Legnagyobb meglepetésemre még Claire is hatalmas csillogó szemekkel fogadta az unoka hírét.

- Gratulálunk! Nagyon sok boldogságot nektek! – elsőként Szilvi ölelgetett meg, míg Rob-bal Imre lekezelt. Őket gyorsan követték Editék is, bár Zoli bá azért megropogtatta szerelmem.

- Claire, én… - kissé feszülten léptem oda az anyós jelölt elé, nem találtam a szavakat.

- Flóra, ne magyarázkodj! Örülök az unoka hírének, már nem egyszer szóba került… főleg miután láttuk Rob-on mennyire komolyan gondolja veled az életét. Kemény voltam veled, tudom, de kérlek, érts meg! Váratlanul csöppentél bele az életünkbe, de azt sem tagadhatom tovább, hogy Rob csakis veled lehet boldog, csakis te teszed boldoggá… Úgyhogy azt kívánom, hogy minél előbb rendezzétek el a dolgaitokat, békéljetek meg és hosszú boldog éveket töltsetek egymás mellet! – mire Claire a mondanivalója végére ért potyogtak a könnyeim, mert meghatottak a szavai.

- Köszönöm… - a könnyeimet törölgetve suttogtam felé. – Minden vágyunk a hosszú boldog élet...

- Jaj, Édesem, ne pityeregj! Nevess… - ölelgetett meg Rob, és gyengéd puszikkal próbált megnyugtatni.

- Tudod, Cosmo, Gemmacska súgott nekünk… és itt volt a remek alkalom, hogy kiránduljunk. Úgyis annyiszor beszéltünk egy new york-i útról, hogy ennél jobb alkalmat már nem is találhattunk volna… - hallottam meg a beszélgetést.

- Mond csak Rob, és hogyan tervezitek a jövőt? – jött a sokat sejtető kérdés. – Mert a babának család kell… Szóval újra nekirugaszkodtok a házasságnak?

- Egyenlőre még ennyire nem terveztünk előre… Csak élvezzük a békülés édes pillanatait…

- De még, hogy! Aztán csak csínján azokkal az édes pillanatokkal, mert még a végén ikrek lesznek… - nem is Cosmo lett volna, ha nem fűz hozzá valami epés megjegyzést. Mindenki egyöntetűen felnevetett, s kezdett már nagyon égni a fülem, miket gondolhatnak rólam, s erre még Cosmo is rátesz nem egy lapáttal.

- Te nem cigizni indultál? – mérgesen néztem rá, de mindössze csak egy kacsintást kaptam viszonzásul.

- És akkor mi van? Akkor csak még nagyobb lesz az öröm… - Rob maga elé húzott, hátulról ölelt át úgy, hogy a pocakomra fektette a tenyerét. Egyszerűen nem bírt magával, szinte minden pillanatban a ragaszkodását éreztette.

- Maradjunk egyenlőre az egy babánál… Ő legyen egészséges…

A nappaliba telepedtünk le még beszélgetni, mert ragaszkodtam hozzá, meséljenek el mindent. Kicsit elhanyagoltam őket mostanában, viszont a kíváncsiságom újult erővel éledt a családban történtek miatt. Ahogy az összegyűlt társaságon néztem végig, egyre felszabadultabb arcokat láttam. Még Claire, sőt Richard is talált beszélgető partnert. Cosmo aztán gondoskodott jó pár beszólással, hogy szakadjunk a nevetéstől.

Már kezdett sötétedni, mikor a szüleink végül úgy döntöttek, hogy visszamennek a szállodába. Nem akartak zavarni bennünket, s bárhogy kérleltük őket, hajthatatlanok voltak. Mosolyogva nyugtattak meg, hogy a közelben foglaltak szobát maguknak, ezért úgy beszéltük meg, hogy másnap mindenképpen együtt vacsorázunk. Így aztán végül elbúcsúztunk egymástól.

- Ugye nem akarsz csak úgy itt hagyni? – Rob olyan céltudatosan lépkedett az ajtó felé, hogy már megijedtem, lelép.

- Jaj, dehogy is! Csak bezárom az ajtót, ha már Cosmo is lelépett! – kacsintott rám, és felkacagtam a célzásától.

A kanapén helyezkedtem el, míg a csésze teát elszürcsöltem. Az asztalra menekítettem a csészét, majd teljesen elbambultam. Kissé elfáradtam, és lassan elmerültem a saját gondolataimba, a saját kis világomba. Észre sem vettem, Rob mikor vont az ölébe, bár óhatatlanul is reagáltam a közelségére. Már az első pillanatban, mikor újra feltűnt az életemben, tudtam az a találkozás sok mindent jelenthet, persze azt akkor még nem tudhattam jóra vezethet vagy sem. De a gyökeres változás előszelét hozta magával. Igazam lett, bár egy cseppet sem bántam.

- Olyan szótlan vagy… - simított végig az arcomon, a nyakamon. Akaratlanul is mosolygásra késztetett s a vérem felpezsdült. – Ugye nincs baj? – bársonyos hangja némi aggodalommal volt vegyes.

- Nem semmi… - sóhajtottam fel, miközben élveztem, ahogy heverésztünk.

- De ha van, akkor ugye szólsz?

- Igen, de tényleg nincs semmi…

A kezei lágyan járták fel s alá a testemen, de mégsem az izgatás volt a célja, hanem hogy megnyugtasson és biztosítson arról, hogy itt van velem. A közelségére nagyon vágytam, de nem a testiség volt a fő cél és mostanra megtanultuk, hogy ez nem megoldás minden problémára, azonban a múló percekkel egyre nehezebb volt ellenállni.

- Hmm… arra gondoltam, hogy… - csókolta meg a fülem tövét, amibe az egész testem beleremegett.

- Mire is? – vágytól átitatott szavakkal kérdeztem vissza.

- Szeretlek… - elakadt a lélegzetem, felgyorsult a szívverésem, csak úgy cikázott a vér az ereimben és az érzés egy pillanat alatt áradt szét bennem. – Szeretlek… - suttogta újra, miközben mélyen a szemembe nézett.

- Szeretlek… Én is nagyon… - ejtettem ki őszintén a legszebb szót a világon. Miután lassan közelítettünk egymáshoz, puhatolózó ajkaink üdvözölték egymást. Aztán mélységes szerelmes csókban forrtunk össze…

„Az a csodálatos, amikor az ember eljut a szerelemben odáig, hogy azt mondja neki a másik, hogy szeretlek, erre én is azt mondom neki, és folyik mind a kettőnek a könnye! Ennél csodálatosabb nincs. Ha eljut idáig.”

(Csörsz István)

Részlet 65. fejezet tartalmából...

Sziasztok,

köszönöm a komikat, és cserébe már hozom is a részletet!
Sietek a teljes résszel!

Puszi,
ZoÉ

Kissé elfáradtam, és lassan elmerültem a saját gondolataimba, a saját kis világomba. Már az első pillanatban, mikor újra feltűnt az életemben, tudtam az a találkozás sok mindent jelenthet, persze azt akkor még nem tudhattam jóra vezethet vagy sem. De a gyökeres változás előszelét hozta magával. Igazam lett, bár egy cseppet sem bántam.

- Olyan szótlan vagy… - simított végig az arcomon, a nyakamon. Akaratlanul is mosolygásra késztetett s a vérem felpezsdült. – Ugye nincs baj? – bársonyos hangja némi aggodalommal volt vegyes.

- Nem semmi… - sóhajtottam fel, miközben élveztem, ahogy heverésztünk.

- De ha van, akkor ugye szólsz?

- Igen, de tényleg nincs semmi…

A kezei lágyan járták fel s alá a testemen, de mégsem az izgatás volt a célja, hanem hogy megnyugtasson és biztosítson arról, hogy itt van velem. A közelségére nagyon vágytam, de nem a testiség volt a fő cél és mostanra megtanultuk, hogy ez nem megoldás minden problémára, azonban a múló percekkel egyre nehezebb volt ellenállni.

- Hmm… arra gondoltam, hogy… - csókolta meg a fülem tövét, amibe az egész testem beleremegett.

- Mire is? – vágytól átitatott szavakkal kérdeztem vissza.

NVE ~ folytatás...

Sziasztok,

gyors és rövid leszek: 

elkészültem, s már ki is tettem a Nem vagy egyedül 2. fejezetét. Kíváncsian várom, mit szóltok hozzá!

Köszönöm az előző bejegyzésre érkezett pipákat, és várom továbbra is! 

Puszi,
ZoÉ

Mit szólnátok ahhoz......?

Sziasztok,

a Finally oldalra felkerült egy új bejegyzés! Akit érint, annak érdemes bekukkantani, ott megtudjátok, miért ;)

Néhányszor megemlítettem már azt az oldalam, és többen kérdeztétek: AZ valóban egy működő oldal és hetente kerül fel rá tartalom. Nem mindenki tudja elérni, mert maga az oldal MEGHÍVÓS.

Most, hogy lassan véget ér Flóra és Rob kalandja megfordult a fejemben, mivel folytassam. Több ötletem támad, de ezeket TI tudjátok a legjobban befolyásolni. Tudom, hogy mindenkinek kevés ideje van, és a komik írása sem a kedvenc művelet, azonban most már így ennyi történet és ennyi bejegyzés után szeretném kérni, hogy kicsit aktiváljátok magatokat. Nem egekig magasztaló litániákat szeretnék olvasni, mindössze akár néhány szavas őszinte véleményt. Ennyit. Az oldalon a megjegyzés rovat úgy van beállítva, hogy akár felhasználó fiókkal (bejelentkezéssel), akár névtelenül is tudtok komit hagyni, szóval ha nem akarjátok alá sem kell írni (bár a követhetőség érdekében egy monogram nem lenne rossz).

Mindenezek fényében felteszem a kérdést:

VAN rá igény, hogy a Finally-n befejezett törit közöljem itt???

Gondoljátok át és várom a válaszokat!

Mill puszi,

ZoÉ

64. fejezet - The show must go on

„Fogalmam sem volt arról, hogy én is érezhetek ilyen mélyen, hogy egy gyermek az imádság derűjét adhatja, hogy az apaság megújítja szívemet.”

(Hugh O`Neill)

Robert

New York, 2012.01.22.

- Apa leszek… - már sokadszorra ismételtem meg magamban, de még mindig olyan hihetetlennek tűnt az egész. Mostanra teljes mértékben megbizonyosodhattam arról, hogy a sorsnak igen is terve van velünk. Egyáltalán nem volt véletlen, hogy folyton összefutottunk, s még egy csöppséget is sikerült összehoznunk. A szenvedélyes éjszakának hála a szerelmünk egy manócskában egyesült. – Micsoda éjszaka! – már csak a puszta gondolattól is kifejezetten izgatott lettem, s minden porcikám ordította az ismétlésért. Ráadásul egy korábbi, szinte lehetetlennek tűnő álom is megvalósulni látszódott. Mégpedig az a bizony, miszerint az én csöpp kicsi lányom tarthatom a karomban. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy végre Flórával is sikerül rendezni a kapcsolatunk, ami ugyanolyan örömmel és elégedettséggel töltött el. Kissé elhúztuk az időt ezzel a beszélgetéssel, korábban meg kellett volna ejteni. - Azonban jobb későn, mint soha! – A gondolataimnak nem bírtam határt szabni és azokról a fenséges csókoktól nem bírtam elszakadni. Mindent megért ez a mai nap, bár talán Cosmo szakértelmét szívem szerint mellőztem volna, de még az sem tudta elrontani a kedvem.

Csakhogy miután eljöttem Flórától az agyam lázasan dolgozni kezdett. Hirtelen egy csomó megoldandó dolog jutott az eszembe. Nem győztem csitítani magam, hiszen túlságosan is előre szaladtam. Még csak nem is látszódott Flórán a terhesség, s én már előre aggódtam egy csomó dolog miatt. Legfőképp a biztonsági kérdésen agyaltam, hiszen most már mindkettőjükre vigyáznom kell. Már maga az az információ kikerül a nyilvánosság elé, hogy újra együtt vagyunk, biztosan megindulnak a találgatások. Pletykafolyam pedig elképesztő méreteket ölthet, ha napvilágot lát az a hír, hogy babát várunk. A szenzációhajhászó fotósok, firkászok a nyomunkban lesznek. – Meg kell védenem őket! Tennem kéne valamit, de mit? - morfondíroztam el, de aztán újra a baba jutott eszembe, és vigyorogni kezdtem.

Dean szótlanul követett engem, de éreztem a vizslató tekintetét végig magamon. Sejtettem, mik járhatnak a fejében. Szimplán hibbantnak, de legalábbis agyalágyultnak tarthatott a folytonos vigyorgásomból kifolyólag, de egyszerűen képtelen voltam megállni. Miután visszaértünk a hotelbe nem volt kedvem egyedül maradni, így a hű testőröm egy hűs sörrel. Reméltem elfogadja a meghívásom. Dean rábólintott, majd a lakosztályomba telepedtünk.

- Gyerünk Rob, mondj már valamit! Amióta eljöttünk, azóta vigyorogsz, mint a vadalma. – motyogta Dean enyhén bosszankodva, de annál kíváncsibban. Elmosolyodtam, és elégedetten dőltem hátra.

- Apa leszek… - mondtam ki ismét fülig érő vigyorral. Dagadta a mellem a büszkeségtől, mert hatalmas vágyam beteljesülni látszódott.  – Ki fogunk békülni Flórával…

- Gratulálok! – húzta mosolyra a száját a hű testőröm. – Erre igyunk! – bólintottunk és a szánkhoz emeltük az üvegeket.

- Kösz, Dean! – köszöntem meg a jó kívánságát, s egy hatalmasat ittam a sörömből.

- Megérdemled, hogy boldog legyél. – kicsit elgondolkodva kezdett bele Dan a beszédbe. Egy kicsit úgy éreztem, hogy mondaná azt, amit szeretne, de tart a fogadtatástól. Végül aztán mégis folytatta. - Bár nem tudom, mi volt a váló ok nálatok, de a pici miatt is csak jó, hogyha egyenesbe jöttök. Ha kibékültök, mert csak a vak nem látja, hogy mennyire oda vagytok egymásért. Flóra nagyon különleges, karakán nő, nem holmi kis csitri, mint akik odavannak érted. Pont olyan talpraesett nő, aki te melléd kell, akire neked szükséged van, és aki képes irányítani, elviselni a hülyeségeid. Már bocs! – furcsa volt Dean szájából ezt az őszinte véleményt hallani, de azt hiszem, mindenben igaz volt. S még haragudni sem tudtam rá, hiszen nála jobban senki sem tudja, milyen dolgokkal kell nap mint nap szembenéznem.

- Egyet értek veled! – jó estek Dean szavai még akkor is, ha felbolygatták a múltat. Azonban ezzel megadta a kezdő lökést, és most nagy szükségem volt egy kiadós beszélgetésre. – Tudod, nem azért nem mondtam el a dolgokat, mert nem bíztam meg benned. Csak rohadtul fájt az egész és azt hittem, ha elnyomom magamban, akkor az lesz a jó megoldás. A váló ok, ahogy te mondtad, az az volt, hogy Flóra megcsalt az exével. Ismersz, és nálam a bizalom a legfontosabb, amit Flóra eljátszott. Idő kellett, hogy kiheverjem. Persze mindketten szenvedtünk, de Flóra nem adta fel és most már talán képes vagyok újra nyitni felé…

- Megértelek, hiszen látom nap, mint nap, min mész keresztül. De akkor sem jó megoldás, ha teljesen elzárkózol mindentől, mindenkitől. Valakiben bíznod kell… Flóra helytelenül cselekedett, félre lépett, de látom, hogyan néz rád, vagy miként beszél rólad, de mondhatom azt is, ahogyan viselkedik, ha a közelében vagy… Az önkénytelen gesztusai elárulják, s egyértelműen látszik rajta, hogy egy talpig szerelmes nő… - egyre jobban tetszettek Dean állításai, mert igazolta és alátámasztotta az elképzeléseim.

Elég gyorsan elszaladt az idő, ahogy beszélgettünk. Későre járt, mikor a testőröm jó éjszakát kívánt s visszavonult a saját szobájába. Aztán zuhanyozni indultam, hogy lemossam az egész napot magamról, csakhogy a végén hideg zuhany lett belőle, mert képtelen voltam kiverni a fejemből Flórát, a csókjait és a formás testét, amit újra a karjaim között tarthattam. A csábító gondolatok pedig egyből testi reakciót produkáltak, s mindjárt vigyázzba álltam. De amint megéreztem a szinte jeges vizet egyből elszállt minden pajzán gondolat a fejemből.

Kipattantam a zuhany alól és szárazra dörzsöltem magam, aztán dobtam egy hátast az ágyba. Hosszú percekig csak a sötét plafont bámultam, mert egyáltalán nem jött álom a szememre. Újra Flóra volt minden gondolatom középpontjában, azonban most nem a démoni szerető oldalát domborítottam ki, hanem elképzeltem, milyen lesz, ha már kicsit vagy akár jobban látszódik rajta a terhesség. – Csodaszép! Gyönyörű lesz! De nemcsak Ő, hanem a babánk is… - Aztán észre sem vettem, az ábrándozással álomba merültem.

Korán reggel fitten és vidáman pattantam ki az ágyból, ami más körülmények között cseppet sem volt jellemző rám. Most mégis energiával telve indítottam a napot. Fogalmam sincs, mikor született meg az ötlet a fejemben, de mindegy is, mert a lényeg a kivitelezés volt. Nagy lelkesen a telefonom után nyúltam, s rögtön tárcsáztam.

- Halló! – egy álmos férfihang szólt a telefonba, ami először annyira meglepett, hogy rá kellett néznem a kijelzőre, jó számot hívtam-e. – Halló! – egyre türelmetlenebb lett a férfi.

- Helló, Rob vagyok! – nyögtem ki nagy nehezen. Aztán rögtön kapcsoltam. - Derek, te vagy? – kicsit későn esett le, hogy nem a legjobbkor telefonáltam, de most már mindegy volt.

- Én, várj, átadom… - motyogta bele a telefonba a férfi. – Ez a tied… Rob az… - hallatszódott valamivel kedvesebb hangszín, melyet hatalmas ásítások követtek.

- Itt vagyok! De Rob, tudod egyáltalán mennyi az idő? Mi olyan elképesztően sürgős, hogy hajnalok hajnalán felébressz minket? – kis híján felnevettem, mert magam elé képzeltem Steph-et, amint a szokásos gesztusaival mérgelődik. Azonban nem tudtam sem megkomolyodni, sem felvenni a szidást, mert annál sokkal jobb kedvem volt.

- Steph, nagyon fontos dolog miatt… Te voltál az első ma reggel, akit felhívtam, még anyám sem tudja… De szólni akartam, hogy felkészülj és tedd meg a szükséges előkészületeket… - dőltek belőlem a vég nélkül a szavak. Újabb és újabb körmondatokat futottam, talán kissé feleslegesen.

- A francba, Rob nyögd már ki! – Steph a korai ébresztés miatt nyűgösebb volt, s hamarabb elvesztette a türelmét, pedig mellettem rendesen megedződött. Mosolyogva határoztam el, hogy most már tényleg elmondom neki, miért telefonáltam.

- Apa leszek… - hatalmas elégedettséggel ejtettem ki a szavakat, csak úgy dagadt a mellem.

- Fussunk neki még egyszer, mert azt hiszem, rosszul hallottam valamit… Mi leszel? – elképedve kérdezett vissza a kedvenc ügynököm. Azt hiszem, sikerült sokkolnom Steph-et, mert néhány pillanatra magába forduló csend következett.

- Flóra terhes a babánkkal… - az elején kezdtem a magyarázatot, hogy minden részlettel tisztában legyen az ügynököm, hiszen volt egy olyan sejtésem, nem kevés dolga lesz a dolgok kézben tartása közben.

- És te ennek így örülsz? – némi rosszallást, vagy inkább meglepettséget hallottam ki a hangjából. Ismertem már annyira Steph-et, hogy tisztában voltam, mik fordultak meg a fejében. Leginkább azért fordulhattak meg olyan dolgok a fejében, hogy engem védjen. Tudom, hogy bizony vannak olyan hírnév- vagy éppen haszonhajszolók, hogy bármit megtennének a céljaik eléréséért. Csakhogy Flóra nem ilyen volt, még ha sokan annak is gondolták.

- Már hogy a viharba ne! – cáfoltam egyből Steph felől érkező negativítást. - Azért hívtalak, hogy képben legyél és kellene egy kis segítség. Szükségem van egy testőrre. – folytattam végülis a hívásom eredeti okával, csak elértem idáig is.

- Azt meg minek neked? Dean már nem elég vagy talán összevesztetek? Lecserélnéd csak így, és ennyi év után? Főleg azok után, amiken keresztül mentetek és annyi mindent átvészeltetek? Mindig vigyázott rád, erre nem lehet panaszod! Sőt néha a legjobb barátod, néha – ha kell – az apád. Vagy hogy van ez? – egy komplett védőbeszédet hallgattam végig, mivel Steph még véletlenül sem hagyott szóhoz jutni.

- Nem, nem, dehogy! Ha hagynál szóhoz jutni, akkor elmondanám. Kellene egy megbízható testőr Flóra mellé, mert ha kitudódik, hogy újra összejöttünk, már az is káoszt eredményez… - mérgelődve hadartam el mindent.

- Miért? Tényleg együtt vagyok? Kibékültetek? – kicsit meglett, hogy a drága ügynököm ennyire nincs képben kora reggel, de ugyanakkor elégtételt is jelentett. Nem egy reggel ugrasztott ki az ágyból, mert éppen valami fontos feladatot kellett teljesítenem. Ez most amolyan kárpótlás volt a részemre.

- Igen, de ha elmondhatom végre, akkor minden kérdésedre válaszolok egyben!

- Jól van, jól van. De te voltál, aki hívtál és erre tessék ilyen dolgokkal álltál elő, még az álmot is kiverted a szememből.

- Majd Derek segít rajtad! – kuncogtam, de nem maradt el a finom letolásom.

- Szemtelen gyerek, hallottam ám! Inkább mond tovább!

- Szóval a testőr Flórára vigyázna, rá kellene vigyázni… Aggódom már most a biztonsága miatt, nehogy valami bajuk legyen… Vesd be a bűvös kapcsolataid, vagy érdeklőd Derek-nél, nem tud-e valami jó kötésű fickót, s ha lehet, nem kell, hogy helyes legyen. Nem új apát akarok a gyerekemnek, az az én pozícióm és most már Flórát sem adom!

- Ne komplikálj már feleslegesen, szerintem tudok is egy megfelelő személyt…

- Intézz el mindent, szerződést, fizetés, meg amit kell, de lehetőleg hamar jöjjön New York-ba. Mielőbb szolgálatba kellene állnia.

- Rendben, számíthatsz rám! Szia Rob!

- Szép álmokat, Steph! – vihogtam fel ismét, mert nem tudtam kihagyni ezt a remek lehetőséget.

- Vigyázz a szádra, túl pimasz vagy! De örülök, hogy végre kifejezetten jó kedved van, úgy érzem boldog vagy.

- Igen, nagyon! Helló! – kinyomtam a telefonom, s ha már úgy is a kezemben volt az a parányi vacak, akkor egy újabb hívást indítottam. Csakhogy sokáig csörgött, majd pedig a hülye hangposta jelentkezett be. Nem értettem, hogy mi a fene történik a vonal túlsó oldalán. Némi bosszankodás után letettem a telefont és inkább gyorsan összekaptam magam és a holmim, hogy mielőbb indulhassunk a forgatásra.

Töretlen vigyorom levakarhatatlan volt, amelynek hála többen elég furcsa pillantásokkal illettek. Azonban semmi sem érdekelt, hiszen rohadt jó kedvem volt. Az egyes jelenetek alatt persze igyekeztem megkomolyodni, de nehezen ment. Legfőképpen úgy, hogy tudtam, amint felvesszük az utolsó jelenetet, amit aznapra ütemeztek be, siethetek a Flórával megbeszélt találkozóra. Bár az egy cseppet sem tetszett, mikor simán közölte velem, hogy vásárolni indult, s még a lökött barátja sem kísérte el. Abban a pillanatban majdnem szívrohamot kaptam. – Még hogy egyedül császkál a városba. – De már tudtam, hogy nemsokára szakszerű védelmet biztosítok nekik.

- Jól van srácok, mára végeztünk! – kiáltotta el magát Allen, mire még szélesebb lett a vigyorom.

- És most hova lesz a menet? – forgatta a szemeit Dean, mert olyan szinten kapkodtam, hogy a dolgok vagy háromszor, de kétszer egészen biztosan kiestek a kezeim közül. Nagy nehezen végül elkészültem, addig a programot is fejben összeraktam.

- Central Park főbejáratánál találkozunk Flórával… Onnan irány egy étterem, mert már én is éhes vagyok… De előtte még be kellene szerezni egy csokor rózsát. – magyaráztam lelkesen, míg a kocsiig sétáltunk. Természetesen nem voltunk egyedül, egy jókora közönség verődött össze az utca túloldalán. Ugyan a kiáltozás elmaradt, de a villogó vakuk nem.

- Húha, úgy látszik, nagyon beveted magad! – Dean egyből igyekezett elterelni a figyelmem, mikor észrevette, mit nézek olyan elmélyülten.

- Most meg miért mondod? – néztem rá felhúzott szemöldökkel, mert hitelen nem értettem itt a dolgok összefüggéseit.

- Hát az étterem, a rózsa… meg minden… - értettem a célzást, de én semmi rosszat nem láttam ebben. Nem azért csináltam mindezt, mert valamit el akartam érni, csak egyszerűen én ilyen romantikus lélek voltam valamennyire.

- Ennyi romantika kell a mindennapokba… - vontam meg a vállam.

Egy szépséges rózsacsokorral sétáltam a park bejárata fele. Dean kicsit lemaradva ugyan, de a nyomomban volt. Igazság szerint észre sem vettem, hogy követ, vagy már annyira megszoktam a jelenlétét, hogy inkább az hiányozna, ha nincs mögöttem ugrásra készen állva. Flóra abban a pillanatban fordult felém, mikor már csak pár lépésre voltam tőle. Felragyogott az arca, de ezt megelőzően elég sápadtnak tűnt, sőt mintha ideges lenne valami miatt. De amint meglátott boldog mosollyal vetette magát a karjaimba. S egyből, mélységes természetességgel az ajkaira tapasztottam a szám. Fenséges üdvözlésben volt részem, amiről semmiért sem mondtam volna le.

- Úgy hiányoztál… - motyogott bele a számba Flóra, de egy millimétert sem engedett volna el.

- Te is nekem. Ezt neked hoztam. – nyújtottam át a vörös rózsacsokrot.

- Gyönyörűséges… - jutalmul pedig újabb csókokat zsebelhettem be.

Még úgy élveztem volna a puha ajkak kényeztetését, csak hogy pár szemtelen kíváncsiskodó közvetlenül mellettünk kezdte el ecsetelni a véleményét arról, mit is lát éppen. Nem aratott osztatlan sikert az a tény, hogy újra egymásra találtunk, pedig még a teljes igazságot meg sem közelítették.

- Gyerünk Kicsim, jobb lenne, ha indulnánk! – karoltam át Flóra derekát, aki hatalmas mosollyal és csillogó szemekkel simult bele az ölelésembe.

- Köszönöm… - nyomott egy puszit a nyakamra, aminek hatására a szívem még gyorsabb tempóra kapcsolt. Ahogy a puha ajkait megéreztem a nyakamon, jó pár roppant pikáns ötlet, kép jelent meg lelki szemeim előtt.

Aztán a semmiből jó néhány paparazzi került elő. Vakuk villogtak, tolakodóan és roppant durván nyomultak, a képembe tolták a kamerákat. Kiabáltak, s a hangzavar egy értelmetlen masszává állt össze. Flóra egy pillanatra megtorpant, amitől egyből a védelmező ösztön maximálisan életbe lépett. A derekát átöleltem és enyhén magam felé fordítva próbáltam megóvni Őt. Közben pedig a paparazzik sorra ontották magukból a kérdéseiket.

- Megint együtt vannak? Kibékültek? Tévedés volt a válás? Vagy csak színjáték volt az egész válás? Esetleg mindig is együtt voltak, csak a világot tévesztették meg? Mi a valódi oka a békülésnek?

Flóra lehajtotta a fejét, s hozzám bújt, csakhogy így nagyon nehezen tudtunk előre haladni. Dean kitartóan próbálta eltűntetni a fotósokat, de ő egyedül kevésnek bizonyult. Nagy nehezen aztán mégis sikerült átvergődnünk a tömegen, s a közeli kávézóba bemenekülni. Aggódva fordultam Flóra fele, aki elég szaporán kapkodta a levegőt, kicsit sápadtabb volt a kelleténél.

- Kicsim, minden oké? Már elmúlt, nyugodj meg! Jó, most már biztonságban vagyunk… - igyekeztem a legbiztatóbb hangomon megszólalni. Magamhoz húztam és a hátát simogattam.

- Persze, minden oké. – suttogta a fülembe. – Csak valamelyik hiéna after shaveje keverte fel a gyomrom. Nem valami kellemes, nem olyan, mint a te illatod… - izgatóan végighúzta az orra hegyét a nyakamon. – Nem éppen előttük kellett volna rosszul lennem… - Újra megéreztem a cirógatását, de most az ellenkező irányba. Egyrészt mérhetetlenül jólesett, másrészt hatalmas kísértés volt egyben. Ahogy újra és újra megtette, sőt belepuszilt a nyakamba, már ott tartottam, hogy felkapom ezt a démoni nőt és valamelyik mosdóba bezárkózok vele, mert ezt nem sokáig fogom bírni.

- Mit hozhatok Önöknek? – a pincérlány hangja józanított ki bennünket, s elszakadtunk egymástól.

- Friss gyümölcslevet kérünk mindketten… - mondtam ki, mire Flóra szemei kikerekedtek, a lány persze bólintott és a rendelésünkért indult.

- Hol marad a mindig megszokott kóla? Talán beteg vagy? – méregetett gyanúsan Flóra.

- Nem, de szigorú ellenőrzés alatt állok… Nem bűnözhetek kedvemre, legnagyobb sajnálatomra le kellett mondanom a kedvenceimről, de a testmozgás ellen nincs semmi kifogása az edzőmnek… - kacsintottam rá a démoni nőre, reméltem érti a célzásom.

- Szóval testmozgás mi? – értette a gondosan becsomagolt célzást, és még talán bele is pirult valamennyire. – Hát az ellen nekem sincs kifogásom… - kacsintott, s a torkom egyből kiszáradt, mert a saját csapdámba csalt bele. – Az az edző is nagyon tudhat valamit, mert nagyon is kedvemre való volt az eredmény, s még milyen jó lett az állóképességed…

- Csakhogy tudd, ha az a célod, hogy itt mindenki előtt leteperjelek, akkor pokolian jó úton haladsz… - összenéztünk, megvillantak a szemeink. Aztán a következő pillanatban már csókban forrtunk össze.

Nem sokáig maradtunk a kávézóba sem, mert elég hamar ránk találtak a kíváncsiskodók. Viszont Flóra minden áron meg szerette volna mutatni, miket vásárolt, ragaszkodott hozzá, hogy a lakására menjünk.

- Flóra, de mi lesz később? Mármint ez mégsem maradhat így… Te itt laksz ebben az apartmanban, míg én szállodába… vagy éppen ott, ahova a szerződésem köt… Kellene valami állandóság? Mindkettőnknek, illetve most már mindhármunknak! – simítottam a tenyerem a még lapos hasra, hiszen a liftben szerencsére csak mi ketten voltunk.

- Szeretem ezt a várost és ezt a lakást… Szívesen maradnék tovább, de ott van a londoni ház is… - Flóra kicsit elgondolkodott, mintha megfontolta volna a szavaim. – Miért? TE mit szeretnél?

- Egy közös helyet szeretnék. De nem tudom, hogy hol lenne ez. Szeretem New York-ot, de az én életem többnyire Los Angeles-ben van… Ott töltöm a szabadidőm.

- Ennyire fontos kérdés a hol? Mert szerintem mindegy, csak együtt legyünk. – erre nem bírtam nem egy szerelmes csókkal válaszolni.

- Jó erre még akkor térjünk vissza később… Viszont azt szeretném, hogy legyen egy állandó testőröd… - Flóra szemei egyből villámokat kezdtek el szórni.

- Testőr? Nekem? Minek? Nem vagyok én olyan fontos ember, hogy testőröm legyen. Meg tudom magam védeni. – harciasan magyarázott Flóra, míg a lakás fele tartottunk a folyosón.

- Efelől nincs kétségem, de akkor is ragaszkodom hozzá… Nem rossz, ha van egy testőröd. Megóv és kiment a kritikus helyzetekben…

- Rob, nem! Nem akarom, nekem nem kell…

- Jaj, srácok, már megint min kaptatok össze? Ne csináljátok már? Rosszabbak vagyok, mint egy latin-amerikai szappantenger…

- Jó, Cosmo, ha ilyen okos vagy, akkor mond meg, hogy nincs szükségem testőrre. – a makacs nőszemély egyből a lökött barátot próbálta megfűzni, hogy álljon ki mellette.

- Hát Virágszál, nem tudom… - vakarta meg Cosmo a fejét. – Ebben lehet, hogy Robnak van igaza!

- Nah tessék, köszönöm!

- Azért ne szállj el magadtól! – vetette oda Cosmo, de csak megvontam a vállam.

- Biztonságban szeretnélek tudni téged, és a picit is! Miért baj ez? Nyugodtabb lennék, ha tudnám, hogy egy profi vigyáz rátok. Hiszen ti vagytok a legfontosabban nekem! – szerelmesen a karomba zártam a csodás nőt és csókjaimmal igyekeztem levenni a lábairól.

- Oké, vettem a célzást! Lemegyek cigiért, addig nem szétszedni a házat és szex is csak a szobákban engedélyezett! – vetette oda Cosmo, miközben az ajtó fele masírozott. Csábító ötlet volt, és Flóra is megtett ezért mindent, de talán még korainak éreztem volna, így aztán elengedtem a fülem mellett a poénját. A következő pillanatban már csak a döbbent hangját hallottuk. - Oh, helló! – odakaptuk a fejünket, s mindkettőnk álla a padlón koppant. – Hölgyek, öröm látni titeket! – pajkos vigyorral csábította el Como Editet és Szilviát.

- Edit, Zoli bá! – motyogta Flóra.

- Anya, apa? – kerekedtek ki az én szemeim is.

- Szilvi, Imre? – mondtuk ki egyszerre. Öröm volt látni a családtagokat. - S egyúttal ez talán remek lehetőséget is jelent, hogy megosszuk az örömhírt. – futott végig az agyamon.

„A legnagyobb örömök mindig váratlanul lepnek meg minket. Mint a véletlenszerű séta, a rögtönzött látogatás, a beszervezetlen utazás, a keresetlen társalgás vagy ismertség.”

(Fanny Fern)

Új design...

Sziasztok,

mint láthatjátok az oldal egy kicsikét átalakult, és (szerintem) csodaszép új külsőt öltött magára.

Változásra amúgy is szükség volt, mert már egy kicsit elegem lett a szürkéből, s egy hirtelen ötlettől vezérelve lecseréltem, illetve Robot is a háttérről pihenni küldtem.

Ugyanakkor az oldal funkciója is átalakul, mert az itt futó történet mellett amolyan Főblog funkciót is kap. Ez csak annyit jelent, hogy többször lesz olyan bejegyzés, amely egy-egy másik oldalamra navigál benneteket, ha új részeket teszek fel vagy egyéb témájú hosszabb-rövidebb  írásaim teszem közzé. De majd úgyis meglátjátok.

Itt jegyezném meg, hogy felkerült Nem vagy egyedül 2. fejezetéből részlete!!!


Puszi,
ZoÉ

Részlet 64. fejezet tartalmából...

Sziasztok,

a mai kiborító nap és vagy egy óra kínlódás után sikerült elérnem a meghajtóm, ennek azért van nagy jelentősége, mert ezen van minden blogos anyagom. Szó szerint minden.... A lényeg, hogy most megvan és már hozom is a részletet!

Puszi,
ZoÉ

Dean visszakísért a hotelbe egy jó ízű sör után nyúltam, s megkínáltam a hű testőröm is.

- Gyerünk Rob, mondj már valamit! Amióta eljöttünk, azóta vigyorogsz, mint a vadalma. – motyogta Dean enyhén bosszankodva, de egy cseppet sem vettem fel.

- Apa leszek… - mondtam ki ismét fülig érő vigyorral. – Ki fogunk békülni Flórával…

- Gratulálok! – húzta mosolyra a száját a hű testőröm. – Erre igyunk! – bólintottunk és a szánkhoz emeltük az üvegeket.

- Kösz, Dean!

- Megérdemled, hogy boldog legyél. Bár nem tudom, mi volt a váló ok nálatok, de a pici miatt is csak jó, hogyha egyenesbe jöttök. Flóra nagyon különleges, karakán nő, nem holmi kis csitri, mint akik odavannak érted. Pont olyan, aki te melléd kell, akire neked szükséged van. Már bocs!

- Egyet értek veled! – jó estek Dean szavai még akkor is, ha felbolygatták a múltat. Azonban ezzel megadta a kezdő lökést, és most nagy szükségem volt egy kiadós beszélgetésre. – Tudod, nem azért nem mondtam el a dolgokat, mert nem bíztam meg benned. Csak rohadtul fájt az egész és azt hittem, ha elnyomom magamban, akkor az lesz a jó megoldás. A váló ok, ahogy te mondtad, az az volt, hogy Flóra megcsalt az exével. Ismersz, és nálam a bizalom a legfontosabb, amit Flóra eljátszott. Idő kellett, hogy kiheverjem. Persze mindketten szenvedtünk, de Flóra nem adta fel és most már talán képes vagyok újra nyitni felé…

- Megértelek, hiszen látom nap, mint nap, min mész keresztül. De akkor sem jó megoldás, ha teljesen elzárkózol mindentől, mindenkitől. Valakiben bíznod kell…

63. fejezet - The show must go on

Sziasztok,

végre itt a folytatás! 
Valószínűnek tartom, hogy a jövőben is lesznek köztes bejegyzések, mert ez a blog Flóráék törije után egy kicsit át fog alakulni! Annyi, hogy amolyan Főblog státuszt kap, és több különböző bejegyzés helyet fog kapni, a már befejezett történetek mellett. De ezt majd idővel úgyis meglátjátok, ha még mindig kitartotok mellettem.

A sok mellébeszélés helyett most aztán tényleg a fejezeten van a hangsúly. Ha a személyes véleményemet kérdezitek, akkor nekem ez lett a kedvencem (persze írói elfogultság, de akkor is). Bár a fejezet elolvasása után számotokra is egyértelművé válik, hogy miért is kedvenc.
Egy teljes Flóra szemszög, viszont végre sor kerül arra a bizonyos beszélgetésre Robbal, meg Mr. Cosmo is tiszteletét teszi, s rendezi a párosunkat!

Nagyon szépen köszönöm a komikat, bár mostanában elmaradtam a válaszokkal, de a fejezetekből sok minden kiderült.

- Elena! Ebben a fejezetben ha nem is Rob konkrét terve, de sok minden, legfőképp az érzései ki fognak derülni. ;)
- Ancsa! Mindent lehet! és bizony egyre erősebben fog a békülés fénye világítani, utat mutatva a párosnak.
- Bulika! Köszönöm, hogy a nagy hajtásban is szakítasz rám időt! Remélem, vmi ilyesmit vártál és nem csalódtál!
- Alice! Nyugi, ki fog derülni, mi lesz velük! Tessék kiélvezni Cosmo szereplését, nagyon toppon van a pasi ;)
- Klau! Hmm, hát hogy mi Rob terve az jó kérdés, és az, jó vagy nem jó... azt neketek kell eldönteni! Minden véleményt szívesen fogadok! :) 


Jó olvasást és kíváncsian várom a komikat!

Puszi,
ZoÉ 

„Senki sem tudhat mindent, és néha a legjobb, amit tehetünk, ha bocsánatot kérünk, és hátrahagyjuk a múltat. Máskor pedig a jövőbe kell tekintenünk, és habár azt hisszük, már mindent láttunk, az élet még tartogat meglepetéseket, és még mindig meg tudjuk lepni saját magunkat is.”

(A pletykafészek c. film)

Flóra

New York, 2012.01.21.

Megdobogtatta a szívem, ahogy Rob ragaszkodott hozzá, hogy elkísérjem a forgatásra. Határozottan egy pozitív jelnek vettem, nem lökött el és nem is engedett el. Bár az autóig, illetve a forgatás helyszínéig is túlságosan nagy volt a csend kettőnk között. Igyekeztem nyugodt maradni, hiszen a felesleges idegeskedés egyikünknek sem tesz jót, viszont a feszültséget mégsem tudtam leküzdeni. Hiába kérdeztem Robot is, nem mondott semmit. Amint kiszállt az autóból egyből el is ragadták mellőlem.

Dean mellett maradtam, s szófogadóan, ami egyébként nem jellemző rám, haladtam a testőr mellett. A forgatás az egykor megismert nyüzsgéssel fogadott. Megannyi szép emlék jutott eszembe a torontói forgatásról, sőt hirtelen a forróság is végigsöpört rajtam. Különösképpen a lakókocsi emléke igen élénken élt bennem. Nagy levegőt vettem, aztán igyekeztem minél kevésbé izgató dolgokra gondolni. Ki kellett vernem a fejemből, hogy valahol Rob éppen most öltözködik, és még véletlenül sem nyújthatok neki segítséget, pedig minden vágyam ez lett volna. Ismét megízlelni a finom ajkait, megismerkedni a testével, hiszen jóval izmosabb lett.

A gondolataim végül a körülöttem összesúgó stábtagok terelték el. Egyre rosszabbul éreztem magam, ahogy elsőször csak lopva, majd egyre nyíltabban bámultak meg, sőt néhányan lenézően néztek végig rajtam. Sejtettem, mit gondolnak rajta, de akkor is rosszul esett. Ennek tetejében majdnem cseppfolyóssá váltam Rob egyenruhás szerelésétől. Egyre jobban kapkodtam a levegőt, hiszen a szálkás férfin tökéletesen állt az a hacuka és olyan mesterien játszott. Teljes mértékben elhittem, hogy Ő nemcsak egy színész, aki rendőrt játszik, hanem tényleg egy rendőr ízig-vérig. Nem győztem betelni a látványával, s szerencsére többször megismételték a jelenetet, amit élvezettem néztem végig. Észre sem vettem, de egyre dagadt a mosolyom, ahogy Robot figyeltem. Az ismerős érzés bejárta a lelkem és csordultig megtöltött.

A boldogságnak egyetlen csapással el is intézték. Feltűnt ugyanaz a csaj, akivel Rob nem is olyan régen együtt parádézott azon a jótékonysági estélyen. Ahogy a párosukat figyeltem egyre rosszabbul éreztem magam. Vidáman nevetgéltek, ölelgették egymást és mintha direkt csinálták volna, hogy elrontják a jelenet felvételét. Ráadásul meg egymás fülébe sugdosva sutyorogtak. Nem is csodáltam, hogy olyan hamar elmaszálódott a csaj sminkje. Már kigördült az első könnycseppem, mikor gyors hátra arcot vágtam. Dean nem engedett el, ráadásul Rob lakókocsijába terelt. Ettől pedig csak még rosszabbul éreztem magam. – Mi van, ha éppen itt folytatták a jelenetekben félbehagyott jelenetet? – tettem fel magamnak és egyből bukfencet vetett a gyomrom. Tudtam, s saját bőrömön tapasztaltam, hogy Rob nem veti meg a lakókocsi nyújtotta előnyöket egy kósza együttléthez. – Nincs nő a földön, aki visszautasítaná Robot… - fújtam ki keserűen a levegőt. Az egész eszmefuttatással sikerült elérnem, hogy jól meg is szédültem. A pultba kellett megkapaszkodnom, nehogy valami baj történjen.

Természetesen a legjobb pillanatban kellett Robnak beállítania abban a piszok szexi szerelésben. Az érintéséért kiáltott minden porcikám és olyan lágy hangon beszélni, hogy a jéghegyek is megolvadtak volna tőle. A kavargó érzéseimtől azonban egy pillanat alatt felfortyantam, s szó szót követett. Indulatosan adtam ki magamból a gondolataim, majd pedig mindent hátrahagyva távoztam. Elegem volt az egész helyzetből, a kételyből.

A lakásba lépve egy hatalmas ajtócsapódás jelezte az érkezésem. Képtelen voltam megszabadulni a szemeim előtt felvillanó képektől. Rob és az a szőke csaj még mindig egymást ölelgették. Nem értettem, hogy már semmit sem. - Rob mi fenének vitt magával, ha mégsem kér belőlem, vagyis belőlünk? Miért nem mondta meg egyszerűen, hogy nem akarja? – Folyamatosan morgolódtam, míg a szobámba masíroztam. A szobába érve vettem észre, hogy Cosmo eddig még csak fel sem tűnt. A hülyeségeire ugyan egy cseppet sem voltam vevő, de most tényleg szükségét éreztem volna az ölelő karjainak. Önmagamba roskadva ültem le először az ágy szélére, majd gondoltam egyet és összegömbölyödtem az ágy közepén. Ekkor már csak a feszültség miatt is folytak a könnyeim. Sosem voltam sírós fajta, azonban most kifejezetten jól esett, s minden egyes újabb könnycseppel úgy éreztem, hogy távozik belőlem a feszültség és végre megnyugszom.

- Virágszál, már megint mibe keveredtél? – suttogta Cosmo a fülembe, míg félrekotorta a hajam az arcomból. Éreztem, ahogy besüpped mögöttem az ágy, mocorgást. – Látod, mondtam én, hogy veled kellene mennem.

- Cosmo… - hüppögve fordultam felé, mire széles vigyorral széttárta a karjait. Gondolkodás nélkül hozzábújtam. Megkaptam a vágyott ölelő karokat, persze Rob-nak sokkal jobban örültem volna. De úgy tűnik, az csak egy kósza ábránd marad.

- Szóval mit csinált az a kretén? – sóhajtással palástolta a feltörni készülő kuncogását.

- Ne nevezd így, még akkor se, ha annak gondolod… - határozottan szóltam rá Cosmo-ra, aztán eszembe jutottak a történtek. - és, ha tényleg úgy viselkedett! – a végét persze éppen csak úgy motyogtam el, hogy Cosmo ne hallja, ami azonban nem jött be. Felkuncogott, és mosolyra húztam én is a szám.

- Jól van, inkább mesélj, mi volt! Mit mondott vagy mitől borultál így ki? – Cosmo végül hangnemet váltott és inkább érdeklődni kezdett.

- Nem igazán hatotta meg, hogy babánk lesz. – kezdtem benne a mesélésbe, s míg beszéltem megelevenedtek előttem Rob reakciói, szavai. – Nem láttam rajta az öröm egyértelmű jeleit… Túl naiv voltam… Azt hittem, minden rendbe lesz… hogy Rob is örülni fog a babánknak és ez majd mindent megváltoztat… Hinni akartam benne… - össze-visszabeszéltem mindenről, ami éppen a szívemet nyomta. Cosmo persze nagyokat hallgatott.

- De akkor hol voltál eddig? – nem sokáig bírta ki csendben és találóan kérdezett.

- Vele, mert elvitt a forgatásra. Ezért sem értem, mi van. Nem hagyta, hogy eljöjjek, mikor a forgatásra kellett volna indulnia. Erre ott enyelgett azzal a színésznőcskével… - újra eszembe jutott a szőke csaj. – Már megint egy szőke csaj. Rob folyton vonzza ezeket a nőket… - fintorogva adtam meg a választ.

- Édesem, csak nem féltékenységet hallok ki a hangodból? – a lökött barátom kuncogva ölelt magához még jobban.

- És ha igen, akkor mi van? – kérdéssel vágta vissza, azonban rá kellett ébrednem, hogy tényleg féltékeny vagyok. Ez eddig nem volt rám jellemző.

- Talán egyenesbe jöttök.  Még ne add fel! Te belátod, hogy szereted azt a pojácát… Rob meg vagy észhez tér magától, vagy észhez térítem, hol a helye, hova tartozik… A tökmagnak család kell, ha már így összehoztátok… Az apja és az anyja… mindkettőtök… lehetőleg együtt, hogy ne olyan elcseszett családja legyen… - Cosmo elkomorodott.

- Cosmo… - összeszorult a torkom. Egyből eszembe jutatta a saját családját, ugyanakkor az enyémet is. Mindketten egyedül voltunk, bár nekem volt olyan szerencsém, hogy két család is ragaszkodott hozzám. Szerettek és aggódtak, amiért örökké hálás leszek. Ezzel szemben Cosmo a családját a barátaiból hozta létre, de ők, vagyis mi mindent megtennénk a másikért.

- Ne, Virágszál! Nem arra gondoltam… Bármi történjen, rám és Gemma-ra, ahogy a többiekre is mindig számíthatsz… - puszit nyomott a hajamba úgy, mint egy báty vigasztalja a húgát. Aztán Cosmo mocorogni kezdett.- Pihenj egy kicsit vagy nagyot, ahogy tetszik! Erre a nagy komolykodásra megszomjaztam… Kérsz valamit? Hozzak valamit?

- Cosmo, köszönöm, hogy vagy nekem! – mosolyodtam el, majd inkább kényelmesen elhelyezkedtem az ágyon. Fáradtnak éreztem magam, talán tényleg jól esett volna egy kis pihenő.

- Ha nem lennék, akkor ki felügyelné a nagyra nőtt gyerekeket? – Cosmo poénkodva sétált ki az ajtó felé.

- Hát nem tudom, mi lenne velünk nélküled! – végül belementem a játékba. Cosmo néhány pillanat alatt elérte, hogy jobb kedvem legyen, legalábbis attól jobb, ahogy hazaértem.

Elhelyezkedtem az ágyon, s ahogy lehunytam a szemem egyből a csöppnyi baba jelent meg a lelki szemeim előtt. Egyik pillanatban még a karomban tartottam, hiszen olyan aprócska volt, a következő pillanatban már járni tanítgattam, aztán újabb villanás és már előttem szaladgált. Csodaszép kisfiúvá cseperedett. Világos barna tincsei, csodás kék szemei és az apja jellegzetes vonásait láttam benne, sőt a mosolya is egy az egyben Robé volt. A kacagó fiúcska megállíthatatlanul futott előre, de aztán meggondolta magát meg sem állt, míg a karjaimban nem kötött ki. Az ölembe kaptam, szorosan magamhoz ölelve pördültem meg, mire a vidám gyerekhang messze szállt. Akartam, kapaszkodtam a csodaszép képbe, hogy valóság legyen.

Azonban lágy susogás, puha érintés ébresztett. Lassan nyitottam ki a szemem, és csak nehezen sikerült fókuszálnom. Cosmo guggolt az ágy mellett úgy, hogy velem szembe legyen. A kedves szavai egy-egy simogatással is felértek.

- Virágszálam, itt a hős apucid… Kint vár rád… - hitetlenkedve pislogtam Cosmo-ra. Nem akartam elhinni, hogy Rob tényleg itt van. – Kicsikém, jobb lenne, ha igyekeznél! – sürgetett meg.

Felkeltem és megigazgattam a ruhám, a hajam. A tükörbe belekukkantottam, mennyire látszik a szemeimen a sírás. Nagy levegő után volt elég bátorságom előmerészkedni. Annyi minden jutott az eszembe, annyi kérdés és újra felcsillant előttem a remény. – Talán még semmi sincs veszve! – bíztattam magam. Tényleg eljött hozzánk, s éppen Cosmoval beszélgetett.

- Rob, mit szeretnél még? – nem igazán tudtam, mivel kezdjem a beszélgetést. Így végül azt a kérdést tettem, ami legelőször az eszembe jutott. – Azt hittem, mindent megbeszéltünk…

- Apa leszek… - szóáradata ezzel indult, és most már tényleg az öröm egyértelmű jeleit láttam rajta. Ráadásul azzal, hogy apaként tekint önmagára elfogadta a kisbabánkat, s ezzel bizonyította, hogy nincs benne több kétely, persze azért egy apró megjegyzést muszáj volt beszúrnom. Rob nem törődött vele, sőt még meg is akart ölelni. Nagyon jól esett volna az ölelése, csakhogy a büszkeségem nem engedte. Elhúzódtam, bár minden egyes porcikám tiltakozott ez ellen. Végül mégis inkább a kanapé mellett döntöttem.

- Flóra természetesen vállalom a felelősséget, számíthatsz rám bármiben… A nevemre veszem, az életének a részese szeretnék lenni, kivenni a részem mindenből… a neveléséből… - jó estek Rob szavai, mert tényleg egyértelműen szeretne a kicsikénk apja lenni, nem holmi hétvégi apuka.

- Mi ez a nagy változás? – csalafinta módon azonban az Ő szájából szerettem volna hallani, hogy tényleg helytálló a felvetésem.

- Ez csak természetes… Ez nem meglepő, ez a neveltetésem része… A szüleim is ezt várnák el tőlem… - egy kisebb pofonnal felért az egész, hogy Rob pusztán kötelességtudatból mondja ezeket nekem. Nem is tudtam hirtelen, mit csináljak. Olyan szavakat használt, mint a neveltetése és a szülei elvárják. Elképzeltem, hogy mit szólna drága Claire, ha tudomást szerezne a kicsiről, és hogy Rob egyáltalán nem cölibátusban élte sem velem, sem azóta, hogy elváltunk egymástól. Valahol legbelül fájt, hogy az én szüleim nem voltak, és nem lehettek a részei az életemnek. – Minden másképpen alakult volna… - megráztam a fejem, hogy elűzzem a baljós gondolatokat. - Az én babám… - ütötte meg a fülem Rob kijelentése.

- Nem Rob, a mi babánk! Ha jól értem, akkor a babáért megtennél mindent… De mi lesz velünk? Mi a terved velünk? – nagyon is találó kérdéseket tettem fel, mert Rob megtorpant. Hosszasan nézett, és képtelen volt ez alatt akárcsak egyetlen szót is kinyögni.

- Flóra, nem tudom… Igazán nem tudom… - túrt bele a hajába, aztán járkálni kezdett. A homlokát ráncolta és a kezeivel felváltva szántotta a haját. A számat rágcsáltam, mert olyan pokolian izgató látványt nyújtott, ahogy teljes életnagyságban bűvölhetem, mindössze egyetlen karnyújtásnyira van tőlem.

- Rob, megtennéd, hogy ezt abbahagyod? – nyögtem ki, ahogy követtem járkálás közben, úgy sikerült elérnie, hogy megszédüljek. – Ülj le a kanapéra! – mutattam a bútordarabra. Rob megilletődve nézett rám, aztán elhúzta a száját. El tudtam képzelni, hogy majd szétveti a benne lévő feszültség, s most azzal, hogy leülni kényszerül még a járkálással sem tudja levezetni egy részét. Pár pillanattal később felfogta, miért is kértem.

- Jah, bocs… - egyből szófogadóan a kanapéra vetette magát. A térdein könyökölt és a kezeit tördelte. Azokat a csodálatos, hosszú ujjait ropogatta, melyekkel minden egyes érintése egyszerre tud pokolian kínzó gyönyört és édes kényeztetést okozni. – Fogalmam sincs, mi lesz velünk. Mi legyen? Meg tudunk békélni és kiállni egymásért, hogy működjön? Újra együtt? – Robból dőltek a kérdések, és rettentően pontosan eltalálta ezeket, melyek engem is már jó ideje foglalkoztattak. – Ezek fontos kérdések. Meg kell mindent fontolnunk, mielőtt döntünk, és azok szerint cselekszünk. Már nem csak a mi életünk, kettőnké a tét, hanem van itt egy apróság, akiért felelősek leszünk… A kérdések megvannak, de a válaszokat nem tudom. Egy valamiben mégis teljesen biztos vagyok, mégpedig a közelembe akarlak tudni… - azok a kékes szemem megbabonáztak. Mereven engem nézett, én pedig Őt. Egymás lelkéig hatolt a pillantásunk.

- Rob, én sem tudom a válaszokat. – suttogtam lágyan, miközben meghatott Rob őszintesége. Soha azelőtt nem tudtunk ilyen nyíltan beszélni egymással. Előszeretettel választottuk a szexet megoldásnak ahelyett, hogy beszélgettünk volna. Jó sok problémát kiküszöbölhettünk volna.

- Fontos vagy nekem, és úgy érzem, hozzám tartozol. A francos megállapodás ide vagy oda… Mert azt tényleg be kell látnunk, hogy mi jól működünk együtt… - láttam Robban a szándékot, hogy közeledne, azonban mégsem tette vagy nem merte.

- Rob, hidd el, én is ugyan ezt érzem. Nehéz szavakba öntenem, de így van. Hibáztam, amit rettentően megbántam és azt hiszem, mindketten kellőképp megszenvedtünk érte, hogy végre boldogok legyünk… Ezt pedig akarom… Téged akarlak… - határozottan, a szemeibe nézve beszéltem, így reméltem, hogy még nyomatékosabbnak hatnak a szavaim.

- Én is, Flóra én is ezt akarom… - Rob csibészes mosolyra húzta el a száját. Minden porcikám pokolian kívánta, hogy ne csak a kanapé túl oldalán ücsörögjön, hanem cselekedjen.

- Jaj, gyerekek, gyerünk már! Mit húzzátok az időt? – Cosmo felé kaptuk a fejünket, hiszen eddig olyan jól elvolt valahol. Most pedig a legjobb pillanatban betoppant. -  Csókold már meg az istenért, Pattinson! – forgatta a szemeit, közben meg Robot noszogatta. Mosolyra húztam a szám, mert elepedtem azért a csókért.

- Muszáj volt elrontanod a pillanatot? – vetette oda Rob Cosmo-nak. Majd felém fordult és kinyújtotta a kezét. A tenyerébe csúsztattam a kezem, ugyan a csók elmaradt, de az ölébe húzott. Megöleltük egymást, viszont ennél egy jóval nagyobb tettet vitt véghez, amitől egy meghatott könnycsepp végigfutott az arcomon. A még lapos hasamra csúsztatta a kezét. Miután lopva eltűntettem az áruló könnycseppet Rob kézfejére tettem a kezem. Ennél tökéletesebb pillanatot elképzelni sem tudtam volna.

- Micsoda pasi vagy te! – Cosmo azonban nem zavartatta magát, és simán osztotta tovább az észt. A kanapéra dobta magát és vigyorogva okoskodott.– Hát hallod, Rob! Ideje lenne elkezdeni edzeni, mire megszületik a kiskrapek akkor bizony tökösebb legyél. Oda kell tenned magad, mert szét fog szedni. Nah, meg ezt a lökött tyúkot és a hormonjait is erős kézzel kell kordában tartani… Nem lehetek mindenhol ott!

- Még szerencse, mert rohadt jó az időzítésed… Hangulatgyilkosnak kiváló vagy… - mormogta Rob az orra alatt, bár tényleg igaza volt. Ha Cosmo nem csatlakozik hozzánk, akkor talán elcsattant volna végre az a csók.

- Helyedben befognám, Pattinson, míg nem az öklöm tapasztja be a szád! – vágott vissza Cosmo vigyorogva.

- Jaj, elég legyen már! Erre nem vagyok kíváncsi. – próbáltam volna kimászni Rob öléből, mert egyre inkább olyan dolgok jutottak az eszembe, amibe majdnem belepirultam.

- Hát te meg hova készülsz? – kapott utánam Rob, bár ügyesebbnek bizonyultam és kicsusszantam a karmai közül.

- Megyek, mert erre nem vagyok kíváncsi… - kettőjükre mutattam. Reméltem, veszik a célzást, azonban olyan ártatlan képpel néztek rám, és egymásra egy pillanatra, hogyha nem a saját szememmel látom, akkor el sem hiszem. – Arra, hogyan gyilkoljátok egymást szóban…

- Cosmo befogja! Maradj, gyere vissza! – erősködött Rob, bár ez cseppet sem tetszett az említettnek.

- Nem… - ráztam meg a fejem. – Inkább iszom valamit… - még hallottam, ahogy Cosmo nem éppen kedvesen vág vissza Robnak.

A szemeimet forgattam, hiszen éreztem a szavakból, hogy pusztán egymást szeretnék csak cukkolni. Komolytalanok ezek az egymásra licitálások. Először poharat vetem elő, majd a hűtőhöz lépem és gyümölcslevet öntöttem a pohárba. A hűs és édes nedű hamar lecsúszott a torkomon. A számat megnyalva tüntettem el az édes cseppeket.

- Basszus Flóra, ha az a célod, hogy felizgass, akkor pokolian jól csinálod… - A pohár majdnem kiesett a kezemből. A következő pillanatban Rob szorosan a hátamhoz simult. – Talán még mielőtt elvesztem teljesen a fejem, adj egy csókot! – A fülem, a nyakam a forró lehelete simogatta, míg kezei a testemet járták be. Élvezettel teli hangon sóhajtottam fel, mire Rob kapásból megfordított és az ajkaimra tapadt. Telhetetlenül faltuk egymást, hiszen olyan rég óta epekedtem már ezekért a csókokért. Éreztem a pezsgő vérem száguldását, a fokozódó szívverésem és a lassan elfogyó levegőt. Rob egyre jobban nekem feszült, és zihálva váltunk el egymástól.

- Ne már! A konyhában? Most komolyan… Ott vannak a hálók, a fürdő… akármi… Miért pont a konyhában kell ezt művelnetek? Áh, már nem is vagyok éhes… Inkább kimegyek cigizni… - vágott egy hátraarcot Cosmo, de nem fogta be a száját. - Húzzatok szobára!

Kuncogva fúrtam a fejem Rob mellkasába, ez idő alatt próbáltam összeszedni magam, éppen úgy, ahogy Rob is nagyokat sóhajtozott. Nagyon jó érzés volt, közben fel sem tűnt neki, hogy még mindig átölelt. Lágyan cirógatni kezdete a hátam, a keze le- és feljárt. Beleremegett minden porcikám, mert valami új kezdetét éreztem. A békülést, a megbékélést az egymás megismerése következett. Újra közeledtünk egymáshoz. Az idilli pillanatot azonban Rob törte meg.

- Ideje indulnom… - sóhajtott bele a körülöttünk kialakuló csendbe. Hirtelen megtört a varázs és teljesen elkedvetlenedtem.

- Ne, még ne menj! – kapaszkodtam belé, és tényleg szerettem volna még kicsit élvezni a közelségét.

- Sajnálom, de muszáj. – az állam alá csúsztatta a kezét, felemelte a fejem, hogy találkozzon a tekintetünk. Pajkos mosoly ült a szája szélén, míg a szemei vadul csillogtak. - Holnap forgatok, és jobb lenne, ha te is inkább pihennél.

- Jól van, akkor menj! Nem tartalak fel. – durcásan bújtam ki a kezei közül. Rájöttem, hogy feleslegesen ellenkezem. Eldöntötte és ezen nem fog semmiért sem változtatni. Talán egyetlen lépést tettem, mikor Rob újra utánam nyúlt.

- Ne duzzogj már, nem örökre megyek el. Hallod! – fojtott hangon motyogta a fülembe, ahogy magához ölelt. Újra egymáshoz simultunk, szinte felizzott a levegő, ugyanakkor a bőröm is Rob csábító aurájától. Nagyon el akarta rejteni a kuncogását, csakhogy ettől majdnem megfulladt, ugyanakkor meg rendesen fel is húzott engem. – Ennyire nyeregben érzi magát?

- Nem érdekelsz… Az előbb már indultál, nem? – nem akartam könnyen megadni magam, elárulni neki, mennyire élvezem a mi kis játékunk.

- Flóra, a fenébe megőrjítesz! Így nem tudok elmenni, hogy ha duzzogsz itt nekem. Tudod mit, holnap is találkozzunk! – Rob egy könnyű mozdulattal megpördített és ismét szembe találtam magam vele.

- Azt gondolod, hogy ennyi elegendő lesz? – felszegtem a fejem, és határozottan csengtek a szavaim.

- Persze, hogy nem elég, de egyelőre még most kezdjük újra felépíteni a bizalmat kettőnk között. – Rob rögtön egy lefegyverzően frappáns válasszal tudott előállni, amibe egy cseppet sem tudtam belekötni. Tulajdonképpen ezzel a lépéssel egyszerre adott sakkot és mattot. Mesterien játszott, eldöntötte ezt a beszélgetést.

- Jól van! Legyen! Holnap találkozzunk! – megadtam magam, mert már nem volt kedvem csatározni.

- Hívlak majd, mikor és hol! Most pedig adj egy csókot! – a nyílt követelést azonban csak azért sem teljesítettem, persze majd megvesztem azért a fránya csókért.

- Nem, azt lesheted! – hátraarcot vágtam és a szobám irányába masíroztam.

- Nah, ezt most megkaptad, Pattinson! – nevetett fel mögöttem Cosmo. – Majd én kikísérlek!

- Csak szeretnéd! – vetett oda Rob, de a többi már nem értettem.

Mosolyogva léptem be a szobába. Arra gondoltam, hogy egy lazító fürdő nagyon is jól esne, erre a sok izgalomra. Örültem, hiszen egy fél győzelemmel gazdagabb lettem. Rob elfogadta a kicsikénket, bár nem egészen úgy alakult végülis az egész beszélgetés, ahogy szerettem volna. De a konyhai rögtönzött csókcsata pokolian jól esett. A gondolataimba mélyedve léptem a szekrényhez törölközőért és tiszta ruhaneműért.

- Azt már nem, a csókom nélkül nem megyek! – mint éhes vad, úgy csapott le rám. Egy forró és követelőző csókot követően kaján vigyorral sétált ki Rob a szobámból. Míg én nem győztem a levegőt kapkodni, illetve pislogni a rám törő élmények hatásától. - Holnap hívlak, ígérem! – aztán Rob pimaszul még az ajtóból dobott egy csókot.

Azt hittem, hogy menten összesem. Az a csók még akkor is az ajkaimon égett, mikor Rob híre-hamva sem volt. Szó szerint ott izzott az a csók a számon. Óvatosan simítottam végig az ujjammal az ajkamon, hiszen olyan hihetetlen volt ez az egész. Remény költözött a szívembe. Egyre biztosabb voltam benne, hogy még semmi sincs veszve, és tényleg elindulunk együtt azon a bizonyos úton a közös jövőnk felé. Szépen megfontoltan, apránként helyre hozzunk a kapcsolatunkat, és legfőképp a bizalmat.

„Annyira vágysz valamire, olyan sokáig reménykedsz, míg már elfogy a remény, és a beletörődés lép a helyébe. Lassan el is felejted, mire vágytál. És akkor, mikor mégis megkapod, amiről már lemondtál, egyszerre érzel határtalan boldogságot és kínzó félelmet.”

(Marina Fiorato)