27. A közös otthonunk!

Sziasztok,

íme megérkezett az új fejezetet. :)

Puszi,
ZoÉ

~~~~~ xxx ~~~~~

~ Véget nem érő szép remény ~

27. fejezet - A közös otthonunk!

Szorosan bújtam Robhoz, így aludtunk el. A nyugalom bejárta minden porcikám, hajlandó voltam elfelejteni minden rosszat. Imádtam és teljesen elbűvölt a csodálatos romantikus este. Rob annyira kitett magáért, ahogy megszervezett mindent. Ezáltal tettünk jó néhány lépést, hogy újra élvezhessük a szerelmünket. Néhány órányi alvás után azonban felébredtem, és sehogy sem sikerült visszaaludnom. Finoman oldalra fordultam. Robot néztem, aludt, olyan békésen. Nem akartam felkelteni, megérdemelte, hogy kipihenje magát.

Lábujjhegyen osontam ki a hálóból. A telefonért nyúltam, közben azonban meg kellett állnom, s beleszippantanom a gyönyörű rózsacsokromba. A legszebb vörös rózsák. S az imádott férfitól kaptam. Újra beszívtam a finom illatát, majd ábrándozva kávét és reggelit rendeltem. Egyúttal eltakarítottam a vacsora maradványait is. Furcsa módon végig azon töprengtem, hogy egy saját lakásban mennyivel könnyebb lenne. A kopogtatásra kaptam fel a fejem. Gyorsan felkaptam a köntösöm, melyet szorosan megkötöttem. Az ajtóhoz léptem és beengedtem a pincért, aki gyorsan és csendben teljesítette a feladatát és távozott.

A gőzölgő kávéval a kezemben ültem le a tegnap esti vaskos borítékot megnézni. A borítékban néhány kép volt, melyek én készítettem. Ezek hátoldalára volt egy-két szavas megjegyzés volt írva. Csupa dicséret. Ahogy újra kiraktam a képeket, lassan kezdett összeállni a fejemben egy ötlet a reklámmal kapcsolatban. Meglepetésem a borítékban volt még egy dosszié, amiben ugyancsak egy kupac kép bújt el. Ezek lakások voltak, ráadásul kiadó lakások. Átforgattam a képeket és egy levél pottyant az ölembe.

„Új munkához új lakás is kell. Nem lakhatsz örökké egy hotelben! Remélem, tetszik valamelyik. Mindenképpen szeretném, hogy maradj az ügynökségnél!

Lucas”

- Ez nem lehet! Egy lakás? Saját lakás? - Olyan furcsa volt kimondani. De annál jobb érzést váltott ki belőlem. Egy kis kuckó, ahova elbújhatunk a világ elől. Csak ketten lennénk. Robot oda várnám haza. A gondolatok ezerrel cikáztak. Csakhogy minden öröm azonban hamar véget ért. Erőt vett rajtam a letörtség, ahogy eszembe jutott, Rob elutazik Vancouverbe. Elkezdődik a film forgatás és három hónapig alig látom, ha sikerül összeegyeztetnünk egy találkozót. - Pazar lesz. - Viszont az is igaz, hogy nem lakhatok szállodában sem. Ahogy végiggondoltam mindet, s újra végignéztem a lakásokat. Már kezdtem feladni, mikor a kezembe került a következő kép. Egy kicsi, de annál praktikusabban berendezett apartman. Ráadásul bordó, fehér, krémszín dominált a berendezéseknél. Legszívesebben ugráltam volna örömömben. Ahogy ránéztem a képre, egyből beleszerettem. Lehet, hogy kicsi, de annál otthonosabb. Őszintén be kell vallanom, hogy két személynek felesleges lenne ennél nagyobb lakás, főleg úgy, hogy az egyik hónapokig távol lesz. Döntöttem. Kikerestem Lucas számát, s már tárcsáztam is.

- Jó reggelt! – majd kicsattantam az örömtől.

- Reggelt! – válaszolt álmosan Lucas. – Ha jól gondolom sikerült választanod?

- Igen, meseszépek… egyet találtam, ami megtetszett. Kíváncsi vagyok rá, nagyon szívesen megnézném… Tudnál egy nevet és egy telefonszámot adni?

- Igen, persze várj egy pillanatot, míg megkeresem! – magam előtt láttam, ahogy Luc kómás fejjel keresgél. Összeszorítottam a szám, ezzel visszatartva a nevetésem.

- Természetesen.

- Melyikre esett a választásod? Csak nem a bordóra? – nevetett Luc.

- Eltaláltad. Hát nem tökéletes?

- Sejtettem, hisz ismerlek.

- A Ronald’s Ingatlanközvetítő, keresd Evelyn Ronaldot. A száma pedig… - lefirkantottam egy cetlire mindent.

- Ronald’s Ingatlanközvetítő, Evelyn Ronald, száma… - ismételtem el. – Nagyon köszönöm! Remélhetőleg még ma meg tudom nézni! – úgy terveztem, hogy megnézem a lakást, s ha tényleg lehetőség van a bérlésre, akkor beszélek meg még egy időpontot, hogy Rob is láthassa. Egy kicsit féltem a reakciójától, mit fog szólni az összeköltözéshez. Szeret, ez biztos, de mégis csak nagy lépés a közös lakás. Ráadásul Los Angeles-be költözni csak így, hirtelen.

- Örülök! Bent találkozunk!

- Köszönöm! Imádlak! Szia!

Zuhanyozni indultam. Egy pillantást vettem a hálószobába, Rob a hasán fekve, az ágyat teljesen birtokba véve aludt. Megtorpantam az ajtóban, olyan késztetést éreztem, hogy megsimogassam. Nagyot sóhajtva szórtam le a ruhám, s léptem be a zuhanykabinba. Amint megnyitottam a csapot, és a meleg víz érte a testem, elvesztettem az időérzékem. Teljesen kiázott a bőröm, mire kikászálódtam a víz alól. Megtörölköztem, de a ruháim a hálóban maradtak. Csendesen lépkedtem, fel ne ébresszem szerelmem. Az ágy azonban üres volt.

- Sietnem kell, döntöttem el. - Magamra kaptam a ruháim, s indultam összepakolni a táskám.

- Szia Drága! Most megvagy! – váratlanul fonódta körém az erős karjait. Egyik kezével szorosan tartott magához közel, míg a másik kezével eltűrte a hajam, és édes csókokat lehelt. Minden csók után enyhe bizsergés futott át rajtam.

- Jó reggelt Édesem! – megfordultam, s csupasz mellkasába temettem az arcom. Egy pillanatra elakadt a lélegzete. Sőt a vágya is feléledt, melyhez testi reakció is társult.

- Hiányoztál, mikor felébredtem. – sóhajtott. Majd az államat megemelve hajolt közelebb ajkaimhoz. Mámorító csókot adott, még a térdeim is beleremegtek. Ha nem tartott volna erősen, akkor ott helyben elolvadok tőle.

- Olyan nyugodtan aludtál… nem akartalak felébreszteni. Lassan mennem kell, nem szeretnék elkésni a munkából? Mit csinálsz ma? Együtt ebédelünk? Beszélnünk kellene! – hadartam végig megállás nélkül. Pedig ha tudta volna, hogy legszívesebben visszabújtam volna vele az ágyba, hogy addig kényeztessük egymást, míg ki nem fulladunk. Azonban most nem lehetett. A mondandóm végén azonban az ölelő karok szinte leestek rólam. Rob megdöbbenve meredt rám.

- Ma… ma nincs… semmi program… ebéd… oké! Baj van édes? – dadogta végig Rob. Hogy képes egy pillanat alatt ennyire kétségbe esni?

- Nem, nincs semmi baj. De egy fontos dolgot meg kell beszélnünk! Hol legyen az ebéd? Megbeszéljük később, de most rohannom kell! Elkések! – Arra gondoltam, hogy ebéd alatt felvetem az összeköltözés gondolatát, hogy Rob mit szól hozzá. Ha tetszik neki, akkor szóba hozom a lakást. Elégedett voltam a tervemmel. Most azonban nem maradt több időm. Egy utolsó csókot váltottunk, felkaptam a telefonom, a táskám és már siettem is.

Gyorsan szedtem a lábaim már a liftig, a földszinten szinte kilőttem belőle. Kopogott végig a cipőm, ahogy áthaladtam a szálloda hallján. A bejáratnál szolgálatban lévő férfi készségesen nyitotta előttem nagyra az ajtót. Mosolyogva köszöntem neki. A nevét nem tudtam, de már többször láttam őt szolgálatban. Meg sem lepődtem, hogy amint kiléptem, egyből villogó vakuk kereszttüzébe kerültem. Az egyenruhás férfi egyből mellém lépett, majd óvón kísért le a lépcsőn. Amint leértünk jelzett egy taxinak. Hálásan megköszöntem, majd beszállhattam a kocsiba. Míg a taxi el nem indult, addig kattogtak a fényképezőgépek. A sofőrnek bediktáltam a címet, s már indulhattunk.

Első utam Lucashoz vezetett. Rendeztük a képeket a reklámplakátokhoz, sőt annyira belemerültünk az egészbe, hogy elkészültek a végleges változatok. A magazinokba kerülő képek sorrendjén volt még mit igazítani, aztán egyik ötlet hozta maga után a másikat. Megváltoztattuk a képek sorrendjét és a szövegek stílusát is. A kreatív munka mindig közel állt hozzám. Most pedig még könnyebben ment, mivel Lucas volt a partnerem ebben. Régóta nem találkoztunk, mégis olyan volt a kettőnk közötti viszony, mintha meg sem szakadt volna a barátságunk.

A munka volt az első, így miután engedélyeztünk magunknak egy kávészünetet, felhívtam az ingatlanközvetítőt. Tartottam tőle, hogy rossz hírrel fog szolgálni, hogy már kiadta a lakást. Azonban szerencsére nem ez történt. Elmondása szerint nagyon jó és nyugodt a környék, remek elrendezésű kis lakásról van szó és kilátás nagy-szerű. Első hallásra az ára sem volt vészes. Az már elkeserített, hogy mások is határozott szándékkal érdeklődtek a lakás iránt. Végül sikerült megállapodnunk egy dél körüli időpontban, mikor megnézhetem a lakást. Mivel előtte már volt egy pár, aki ugyancsak ma kívánja megnézni az ingatlant.

Két felem viaskodott, hogy hagyjam a fenébe a lakást és válasszam Robot. A másik felem viszont könyörgött, hogy nézzem meg mégis a lakást. Talán meggondolatlanul cselekedtem, de egyből hívtam Robot.

- Szia Rob! – elég hamar felvette, ezzel nem igazán hagyott időt, hogy felkészüljek.

- Szia Édes! – vidám hangjától egyből magam elé képzeltem, hogy mosolyogva beszél a telefonba.

- Rob… mégsem tudok ma veled ebédelni – mondtam elkeseredetten. – Sok munka van, és lesz egy találkozóm is… De ígérem kárpótollak! Este!

- Kár, sajnálom. Mert már nem sok időt tudunk együtt tölteni. Hamarosan el kell utaznom. Kezdődik a forgatás. – igaza volt, s most utáltam magam rendesen.

- Tudom, de nagyon fogok sietni, ha már mindennel végeztem.

- Várni foglak! Szeretlek!

- Szeretlek! Szia! - Kellemetlen érzés volt, hogy nem avatom be a terveimbe.

Tényleg sok munkánk volt, ez a füllentés valóra vált. Lucas megkért, hogy segítsek neki másik fotósorozatnál, ha már ennyire jól működünk együtt. Ez még csak nagyon kezdeti fázisban volt. Még csak a képek kiválogatása volt terítéken. Minden más tervezés csak ez után következhetett. Már fél 12 volt, mikor végeztünk. Késéssel indultam.. Lucas-szal megbeszéltem mindent, mielőtt leléptem. A forgalom sem kedvezett, összeesküvést sejtettem az egész mögött. Annyira beleélem magam, hogy a végén annál nagyobbat fogok csalódni. A taxi a bejárattal szemben tett ki. Végre megérkeztem.

- Örvendek, ugye ön Zoé Decker? - Egy fiatal nő jött elém. - Evelyn Ronald vagyok.

- Üdvözlöm, Zoé Decker. – kezet fogtunk.

- Tegeződjünk. – ajánlotta fel - Azzal kezdeném, mint ahogy korábban említettem, egy fiatal pár nézte ki ezt a lakást. – indultunk felfele. Közben Evelyn ismertette a helyzetet. – Ők is most érkeztek. A lakás nagyon megtetszett már első pillanatban mindkettőjüknek… - Evelyn szinte rajongással beszélt a párocskáról. Kezdtem kételkedni, hogy van egyáltalán még esélyem.

- Kérem, én döntöttem, ki szeretném venni ez a lakást. Ha kell még ma! – válaszoltam határozottan. Attól, hogy más szeretné megkaparintani a lakást csak még inkább szerettem volna.

- Rendben, ha ilyen határozott megmutatom a lakást és aláírhatjuk a szerződést. – Már nyitotta előttem az ajtót.

Teljesen ugyan olyan volt a berendezés, a színek, mint a fényképeken. Semmit sem változtattak meg. Teljesen bútorozott, csodaszép lakás. Egy kis előtér fogadott minket. Ahogy beljebb haladtunk a sarokban egy konyharész volt kialakítva, étkezőasztal, majd pedig a nappali rész. Ez az egész egy térben kapott helyet. A nappaliban az ablak előtt egy ismerős alakot véltem felfedezni.

- Ashley? Ashley, te vagy az? – teljesen elbizonytalanodva közeledtem barátnőm felé. Megfordult.

- Meglepetés! – ugrott a nyakamba. Evelyn teljesen ledöbbent.

- Ashley…? Te? Merre jár? Hova rejtetted Jacksont? – mosolyogtam. Majd körbenéztem, mert vártam, hogy előkerüljön barátnőm párja.

- Jackson? – kérdezte Evelyn értetlenül – Nem… Robert…? – most én néztem rá érdekesen. Ash pedig csak mosolygott.

- Meglepetés Zoé! –mondta az ő mennyei hangja. Mögém lépett, megölelt és ajkam után kapott. Miután elváltak ajkaink Ash felé fordult – Ügyes voltál Ash! – aki arcát tartotta, mint egy gyerek. Ezzel jelezve, hogy puszi lesz a jutalma.

- Meg kell hagyni jó sikerült a meglepetésünk. – viccelődött Ash. Közben Rob került középre, míg Ash és én egy-egy oldalát öleltük.

- Elnézést, csak szeretném tisztázni, kiveszik a lakást? – annyira jól szórakoztunk, hogy teljesen megfeledkeztünk Evelyn-ről, aki döbbenten nézett végig hármasunkon.

- Igen, kiveszem. – feleltem egyszerűen.

- Mit szólnál hozzá Zoé? – fordult felém teljes testtel Robert – Ha együtt vennénk ki? Ezzel azt szeretném kérdezni, összeköltözöl velem? – villantott egy féloldalas mosolyt.

- Összeköltözni? Összeköltözünk? Összeköltözünk! – ugrottam egyből a nyakába. Előre féltem a reakciójától, pedig semmi okom nem volt rá. Hát persze, hogy akarom.

- Ezt igennek veszem! – nevetett fel Rob.

- Igen… igen… Ez lesz a mi kis fészkünk, a saját lakásuk!

- Imádlak, szeretlek… - ismételgettük megállás nélkül.

- Most már mutathatom a szerződést. – nevette le magát Evelyn is.

Rob megmutatta a lakás többi részét, a két szobát és a fürdőt. A fürdőben egy kicsit tovább időztünk, ott zavartalanul megjutalmaztam a csókjaimmal. Ash csicsergését hallottuk, kedélyesen elbeszélgetett Evelynnel, aki folyamatosan faggatta mindenről. Meglepetésnek életemben ennyire nem örültem, még soha. Előkerültünk a fürdőből, a szerződés elolvasása és aláírása után meg is kaptuk a kulcsokat. Immár elmondhatom, hogy ez a saját lakásunk, a közös otthonunk.

Aláírtuk a papírokat, megkaptuk a kulcsokat. Örömünkben ujjongtunk! Evelyn távozott elsőként. Kikísértük Robbal, az ajtó becsukása után forró csókot váltottunk. Teljesen megfeledkeztünk szegény Ashről. Ölelkezve kerestük Asht, hogy hol lehet. Éppen az erkélyről jött be, mikor kettőnk közé préselődve felajánlott egy fuvart.

- Gyertek szerelmesek, itt az ideje a költözésnek! – nevetett felénk.

- Oh, az jó volna. De még vissza kell mennem dolgozni. – elkeseredtem.

- Semmi baj kincsem! Majd este bepótoljuk. Sőt ma én megyek érted az irodához. Jó lesz így? Hányra menjek? Akkor annyival több időt töltünk együtt. – győzködött Rob. Sejtettem, hogy valamire készül.

- Jó, sőt nagyszerű! Ha minden igaz, akkor hatkor végzek. De hozd el magaddal Stephaniet is! Gyertek be, majd szólok és felkísérnek titeket.– közben elindultunk Ash kocsija felé.

Bebizonyosodott, hogy Ash imád száguldozni. Nagyon hamar, talán túl hamar megérkeztünk az irodához. Túl sok időn nem volt a búcsúzkodásra, legnagyobb sajnálatomra. Hatalmas mosollyal siettem vissza dolgozni. A recepcióhoz mentem először. Bejelentettem, hogy vendégeket várok. Amint megérkeznek, szóljanak nekem, és kísérjék fel őket. A lány kikerekedett szemekkel nézett rám, mikor kimondtam Rob nevét. A mosolygása alábbhagyott, ahogy közöltem, hogy Stephanie Ritz, a menedzsere, társaságában jön. Valami olyasmit motyoghatott, hogy milyen szerencsés egy munkám van. Megrántottam a vállam és indultam az emeletre.

Mennyivel könnyebben megy minden, ha boldog az ember. Pozitívan látja a világot és a jókedve sugárzik. Meg is kaptam, hogy mitől vagyok ilyen feldobott. Találgattak, tippeltek, hogy mi történt velem. Egyedül Lucas tudta, hogy hol jártam. Vigyorogva mentünk az irodája felé. Amint becsukta az ajtót a nyakába ugrottam.

- Köszönöm, köszönöm… - ismételgettem neki.

- Nagyon szívesen, de mit is? – értetlenkedett.

- Megnéztem a lakást. Nagyon tetszett. Kivettem. Maradok. – röviden egyszerűen foglaltam össze a lényeget.

- Komolyan? Te nem viccelsz?

- Nem, miért tenném? Itt maradok, de ehhez el kell utaznom New York-ba. Megoldható?

- Megoldható. Éppen kapóra jön, mivel egy interjúhoz kell fotókat készíteni. Pont rád gondoltam.

- Remek! Elmondod a részleteket?

Lucas minden szavát gondosan memorizáltam. Megtudtam a helyet, időt és minden hasznos információt. Biztonság kedvéért a hivatalos felkérés másolatát is odaadta. Egész két napot vesz igénybe, viszont egy nappal hamarabb tudok odarepülni. Pont aznap, mikor Rob Vancouverbe repül forgatni. Nem látom vagy három hónapig. Hogy bírom ki nélküle? Elszomorodtam, belegondoltam új lakás, de teljesen egyedül leszek. Lucas zökkentett ki a kis gondolatbuborékomból.

- Zoé, gyere Josh vár minket! – sürgetett, és az ajtót nyitotta előttem.

- Igen, megyek! – próbáltam összeszedni magam.

Josh már várt minket, de a telefonon lógott. Elégedetten nyugtázta, hogy az első munkám hatalmas sikert aratott, mindenki, de kiváltképpen ő elégedett. Megköszöntem a bizalmát, majd belevettettük magunk a következő megbízatás egyeztetésébe. Végezetül Josh még a repjegyet is a kezembe nyomta, meglepetésemre nem a fotózás után, hanem két nappal későbbi dátum szerepelt a visszautazás dátumánál.

- Két nappal később jövök vissza? – elég zavart volt a hangom.

- Igen, így a munka mellett lesz időd elintézni a költözést is. Miénk a megtiszteltetés, hogy a csapatunk tagja leszel, vagyis már most az vagy. – biztatott Josh.

- Köszönöm, nem bánod meg! Megígérem. – indultam volna kifele Joshtól. Az órámra néztem. Hihetetlen, mert már majdnem  hat óra volt. Eltelt az egész délután. Már csak néhány perc, mikor eszembe jutott Steph. – Lenne még egy dolog, amiről beszélni szeretnék veled. – fordultam vissza, becsuktam magam mögött az ajtót. Josh és Lucas is meglepődve méregetett.

- Nyugodtan, valamit elfelejtettünk megbeszélni? – Lucas érdeklődése nagyobb volt.

- Nem, minden rendben. Csak egy kérdésem vagy inkább kérésem lenne. A minap megkeresett Stephanie Ritz, Robert Pattinson menedzsere – hátha így jobban felkeltem az érdeklődésük, ami sikerült is. Mindketten kikerekedett szemekkel néztek rám. – Szóval Steph nagyon szeretne veled Josh találkozni. Figyelemreméltónak tartja a munkádat, az ügynökséget. Remélem nem okoz gondot, ha találkoznod kell vele? – félve vártam a Josh reakcióját.

- Várjunk csak… Azt mondod, hogy te ismered Robert Pattinsont? A menedzsere velem szeretne találkozni? – megállt egy pillanatra, majd folytatta – Minden magazin, fotós azért verseng, hogy Robert Pattinson-nal dolgozhasson… Nekünk meg az ölünkbe esik egy ilyen lehetőség, hogy találkozzak a menedzseréve… mindenképpen? Mikor jön Stephanie? – megdöbbenéstől az izgatottságig, minden látszott a főnökömön.

- Igen?... Itt van, adom? – vette fel a telefont Luc, és felém nyújtotta.

- Mondtam én, hogy kincs ez a lány, a mi kincsünk! – mondta büszkén Luc Joshnak.

- Rendben… Josh irodájában fogadja… Köszönöm. – letettem a telefont, és éreztem, ahogy az arcomra kiül az az önfeledt mosoly. – Már itt is vannak…

- Vannak? Stephanie és… - nézett össze Lucas és Josh.

Ekkor döbbentem rá, hogy egyetlen, de annál nagyobb hibát követtem el: senkinek sem szóltam Robbal való kapcsolatomról. Ezen gondolkodtam, és indultam el eléjük. Nem kellett sokat mennem, félúton találkoztunk. Rob a féloldalas mosolya ragyogott, míg egymás felé lépdeltünk. Találkoztunk, és megfeledkezve mindenről egy üdvözlő csókban forrtunk össze. Hallottuk, ahogy körülöttünk sóhajtoznak. Ez a pillanat egy olyan igazi romantikus filmbe való jelenet volt. Lehet, hogy nyálas, de nekem tökéletes volt. Rob elengedett az ölelésből, a kezünket összekulcsoltuk. Steph mellé léptem, két puszival köszöntött. Ennyire közvetlen még soha nem volt. Megsúgtam neki, hogy Josh már várja. Steph sokat mondóan bólintott. Elindultunk Josh irodája felé.

- Josh, Lucas! Stephanie Ritz és Robert Pattinson. – kezdtem meg a bemutatást. Kézfogással üdvözölték egymást.

Rob mellém lépett, s nem tágított onnan. Most már nem a kezemet fogta, hanem a derekamnál ölelt szorosan magához. Időnként finoman megsimogatta az oldalam. Még szerencse, hogy nem vagyok túl csiklandós. Josh szóvá tette, hogy nem is meséltem az ismeretségünket. Rob és én erre csak összenéztünk, és teljesen egyszerre annyit mondtunk: rajongók és paparazzik. Lucas viselkedése jobban aggasztott. Folyamatosan minket nézett, minden mozdulatunkat. Nem tudtam eldönteni, ez most jó vagy rossz. Josh és Steph láthatóan jól kijött egymással. Beszélgetés során Josh felkérte Robertet egy exkluzív interjúra és fotózásra, persze a forgatás miatt úgyis csak később kerülhet sor rá. Abban egyeztek meg, hogy Steph és Josh egyezteti a részleteket.

Rob kezdett türelmetlen lenni. Sikerült elérnie, hogy egy fontos kötelezettségre hivatkozva távozhasson. Azt is kiharcolja, hogy vele tartsak. Megkaptam az engedélyt a főnöktől, de azzal nem számolt: a többiek nem értik, én miért vagyok fontos az elintéznivalójához.

- Rendben – kezdte Rob a magyarázkodást – Zoéval nemcsak ismerjük egymást. Nemcsak barátok vagyunk. Mi egy párt alkotunk. Nem vertük nagy dobra, mert így is nagy felhajtás van körülöttünk…

- Tudod, hogy én így szeretlek! – csókoltam meg Robot.

- Én is szeretlek!

- Oh, menjetek már! Zoé akkor egy hét múlva várom a csodás képeid! – adta meg végül Josh a végszót.

- Köszönjük! – mondtuk egyszerre szerelmemmel.

A maradék holmimért indultam az irodába. Robot magam után húztam. Becsuktam magunk mögött az iroda ajtaját. S az ajtónak dőlve üdvözöltük egymást úgy igazán. Az elnyújtott csókunk után összeszedtem a papírokat és a feljegyzéseket, amik a munkához kellettek. A repjegyről sem szabad feledkeztem meg. Beleszórtam mindent a táskámba. Rob egy pillanatig sem engedett el, a hátamhoz simult, úgy ölelt. Nem mondom, hogy könnyű volt így pakolásznom.

Szinte futva hagytuk el az épületet, nehogy valaki meggondolja magát. Taxit fogtunk, és már száguldottunk is. Az útra sem figyeltünk, teljesen belefeledkeztünk egymásba. Folyamatosan csókolóztunk. Túlságosan közel volt az elválás pillanata, emiatt még inkább ki akartuk élvezni a maradék időt.

- Megérkeztünk! – szólt a sofőr.

- Ez nem a szálloda! – fordultam szerelmem felé kiszállás után.

- De nem ám! Most már van egy kis fészkünk, akkor minek mennénk szállodába! – húzott maga után Rob. Azt hittem menten elolvadok tőle.

Felfokozott izgalmi állapotban értünk fel a lakásba. Az is csoda, hogy eddig kibírtuk. Sötétbe, egy mást mohón csókolva botorkáltunk a háló felé. Nem volt egyszerű mutatvány, de sikerült. Életem legeslegjobb, legszenvedélyesebb éjszakájával ajándékoztuk meg egymást. Méltóképp megünnepeltük és felavattuk a közös otthonunk.