28. Magány és tombolás

Sziasztok,

megérkeztem a folytatással. :)

most vettem észre, hogy Kellan lemaradt, így pótoltam és kiraktam róla egy képet a szereplőkhöz. nagyon imádom ezt a fotót. :)

Köszi a kitartó komikat! Hálával tartozom nektek, hogy megosztjátok velem a véleményeteket!

Zsuzsi:

igyekszem megtalálni az egyensúlyt a fejezeteimben, de néha tényleg szükség van komor, szomorú dolgokra, hogy utána még jobban értékelni lehessen a vidámságot és boldogságot.

Kitty:

külön szeretném megköszönni a kampányod a Chatben! :)

örülök, hogy izgalmasnak találod, ez a lényeg. :)

nos nem volt szándékom nagyon elhúzni az egészet, s egy kicsit gyorsítottam az idő múlásán.

Lucas különleges szerepet kapott a töriben. Zoé legjobb barátja, főleg a múltban történtek miatt. A többi, majd kiderül hamarosan.

Jó olvasást és minden kedves olvasómnak sok sikert, kitartást kívánok a vizsgaidőszakra!

Puszi,

ZoÉ

~~~~~ xxx ~~~~~

~ Véget nem érő szép remény ~ 
28. fejezet - Magány és tombolás

 

Lassan, megkínzottan nyílik fel a szemem. Tiltakozott minden egyes porcikám a felkelés ellen. Még a takarót is a fejemre húztam, bár nem igazán segített. Jobb lett volna aludni, újra álmodni. Újabban minden álmom főszereplője Rob volt. Az álmok leginkább emlékekből születtek. A legszebb emlékeimet élhettem újra. Másrészt tudtam, hogy fel kell kelnem. Megegyeztünk, hogy beszélünk egymással. Minden nap ugyanabban az időpontban jelentkeztünk be, hogy a net segítségével ne csak halljuk, hanem lássuk is egymást. Minden áldott nap ahogy közeledett a megbeszélt „találka” úgy lettem egyre izgatottabb. Ez volt a napom csúcspontja, a legjobb pillanata. Mert ahhoz, hogy elérkezzen ez a pillanat, el kellett indítani a napot.

Kénytelen, kelletlen kimásztam az ágyból. Nagyot nyújtóztam, s kibotorkáltam a fürdőbe. A fürdőszobai teendők után haladtam tovább a konyhába. Első és legfontosabb mozdulatot a kávéfőző beüzemelése jelentette. Még inkább szükségem volt a fekete nedűre. A kávé friss és élénkítő aromája bejárta az egész lakást. Lehunyt szemekkel szippantottam bele a levegőbe, hogy eltöltsön engem is az aroma. Újra és újra érezni akartam a csodálatos illatot, melyet nem sokkal később ízélmény követett. A kedvenc bögrémbe töltöttem az élénkítő italt, s az ablakhoz ballagtam.

Tiszta napos idő itt állandónak számított. A korábban annyira kedvelt napsugarak szinte megsebezték a lelkem. Annyira imádtam a gyönyörű napsütéses reggeleket, de most hiányzott valami vagyis inkább valaki hiányzott, hogy tökéletessé tegye a reggeleket. Rob. Az Ő elutazása óta éreztem így. Tudtuk mindketten, hogy ez elkerülhetetlen. Tisztában voltunk a kötelezettségeinkkel, de akkor is hiányzott. A kezem egyből a számra csúsztattam. Annyira elmerültem az emlékekben, hogy szinte még most is éreztem Rob csókját az ajkaimon. Egyből magával ragadott a vágy, mely következtében sóhajok szakadtak fel belőlem.

Az ablak előtt ácsorogva egy emlékkép kúszott az elmémbe. Pontosan két hónappal azelőtti éjszakánk. Az utolsó éjszakánk varázsa a mennyekig repített beteljesítve az egymás iránt érzett szerelmünket. Azonban az éjszaka sem tarthatott sokáig. Eljött a hajnal. Egy új nap kezdődött. S az új nap kifejezetten nehéz volt mindkettőnk számára. Rob délután indult Vancouverbe a forgatásra.

Korábban ébredtem fel, de egy cseppet sem bántam. Imádtam gyönyörködni a mellettem fekvő szerelmemben. Finoman csókot leheltem enyhén szétnyílt ajkaira. Nem ébredt fel, pedig számítottam rá. Egy-két pillanatot vártam, hogy megbizonyosodjak róla, hogy valóban alszik. Tényleg nem ébredt fel. A kíváncsiság elhatalmasodott rajtam. Nagyon szerettem volna megnézni a lakást. Lábujjhegyen lépkedtem, míg kedvesem békésen  szunyókált tovább. A hálóból kiérve mindenhol dobozok hevertek. Ő azonban sokkal nagyobb meglepetést okozott.

- Meglepetés! – súgta fülembe, míg átkarolta derekam. Lehelete cirógatta a bőröm. Egyből bizsergés futott végig a testemen. Egymásnak feszülő testünk csak még jobban fokozta az érzést, hogy kívánom.

- Mikor?... Hogy?... Kivel?... – dadogtam értelmetlenül, ahogy a dobozokra néztem. Sejtettem, mik vannak bennük.

- Tudod, Ash és Kellan sokat segített. – egyből kérdezni szerettem volna, de kedvesem megelőzött. A számra csúsztatta ajkát. Egyből szétnyíltak ajkaim, hogy bebocsátást engedjek neki. A pazar csók még tökéletesebbé tette a reggelt. Elváltak ajkaink, majd Rob mosolyogva folytatta az előbb megkezdett monológját. – Mielőtt megkérdezed, Ash segített összepakolni a szállodában. Mindent ellenőrzött, hogy semmit se hagyjak ott. Mindkettőnk cucca itt hever a dobozokban. – mutatott a dobozokra, persze úgy, hogy az oldalamon végigsimítva emelte fel a kezét. - És itt jött a képbe Kellan. Segített felhordani a dobozokat. Most már ez tényleg, csakis a mi kis szerelmi fészkünk! – magyarázta szerelmem. A kezdeti hitetlenkedést rögtön az öröm váltotta fel.

- Köszönöm. Szeretlek. – ujjongtam és a nyakába ugrottam.

A karjaim a nyaka köré fontam, míg a lábaimmal a csípőjét öleltem át. Rob egyik keze végigfutott az oldalamon és a fenekem alá nyúlt, hogy megtartson. Másik keze a combomon csúszott feljebb és feljebb, majd pedig átölelt vele. Közben természetesen vad táncot jártak nyelveink. A csók az ajkamon égett, s a következő pillanatban már a hálóban lettünk egymáséi. Aznap csak délután másztunk ki az ágyból. Némi kaja elpusztítása után következett a fájdalmas elválás. Nekem is indult a gépem. Csak az ellenkező irányba.

Kocsi jött értünk. Befészkeltük magunkat az autó hátsó ülésére, még az sem zavart bennünket, hogy a kocsiban Dean és a sofőr is felénk lesett. Hosszasan csókolózva búcsúztunk, de egyikőnk sem tudta elengedni a másikat. Majd nagy nehezen végül elváltunk egymástól. Sosem szerettem búcsúzni, pedig életem során már jó néhányszor meg kellett tennem. Azonban ez más volt. Mélyen érintett az elválás, mivel az utóbbi időben egyre kevesebb időt töltöttünk együtt.

Feltűnés nélkül próbáltam eljutni a terminálra. De rá kellett jönnöm, hogy a lesifotósok egyik természetes lelőhelye a LAX. Főleg a vörös szőnyeges bevonulásunk óta még inkább érdeklődtek mindkettőnk, vagyis a kapcsolatunk iránt. Így nem meglepő módon, amint kiszálltam a kocsiból kattogni kezdtek a kamerák. Emiatt Rob nem szállhatott ki, helyette Dean kipakolta a cuccom a csomagtartóból. Két biztonsági ember sietett a segítségemre. Eme remek kísérettel vonultam be.

Talán még kapóra is jött, hogy aznap repültem New Yorkba, mert ha ott maradok egyedül a lakásban, akkor tuti végigbőgtem volna a nap fennmaradó részét. Így viszont nem volt rá alkalmam, legalábbis bőgésre nem.

Egész út alatt egy percet sem aludtam. Az élmények kusza halmaza mozgásban tartotta elmém. Már akkor hiányzott szerelmem, pedig maximálisan kihasználtuk az utolsó perceket is a búcsúzásra. Lehet, emiatt vágytam rá még jobban. Igyekeztem minél kényelmesebben elhelyezkedni az ülésen. Hátra dőltem, s hagytam, hogy ébren álmodozzak. Az éberálomból a leszállást bejelentő hang zökkentett ki.

A JFK sem különbözött a többi reptértől, már ami a fogadtatásomat illeti. Bár valamennyivel visszafogottabbak voltak a fotósok, de ugyanúgy kattogtattak. A taxi, melyet sikerült elcsípnem, volt a menedékem. Első utam egyből a Gold Knight-ba vezetett. Úgyis el kellett mondanom Dannyéknek a fejleményeket. Nosztalgikus volt, ahogy a forgalom részé lett a taxim, s ahogy egyre közelebb kerültem az ismerős környékhez. A sofőr a bár előtt állt meg. Kipakolta a táskáim, majd átnyújtottam neki a bankókat. Szerencsére nem túl sok cuccom volt, így egyedül is elboldogultam.

A bárba lépve mosolyognom kellett, hiszen tömve volt a hely. Roy sorra pakolta a pultra a kért italokat. Annyira belemerült, hogy nem vett észre. A többiek a vendégek körül sürögtek-forogtak. A bárpult mellé ültem, és rendeltem egy italt. Roy egy pillanatra megdöbbent, majd mosolyogva lépett hozzám, hogy megölelhessen. Réglátott barátom üdvözlését Danny, Sarah, Jane, Matt követte. Kitörő örömmel fogadtak, én még sem tudtam velük együtt örülni. Bár tényleg jól esett, ahogy megöleltek.

Zárás után még egy kicsit maradtunk. Beszélgettünk. Meséltek ők is, s meséltem én is. Olyan volt az egész, mintha el sem mentem volna. Sarah és Jane kíváncsian faggattak, hogy minél többet meséljek a los angeles-i kalandjaimról. Persze ők szemfülesek voltak, láttak néhány cikket és fényképet rólam Lucas-szal, amit nem hagyhattak szó nélkül.

Vágyakozó sóhajok közepette lépkedtem fel a lépcsőn az emelet felé. Az emlékek folyamatosan törtek rám. Kezdve Rob első látogatásával a Goldban, majd az első együttöltött éjszaka és így tovább. Mire feleszméltem, már potyogtak a könnyeim. Hatalmas erőfeszítéssel, de összeszedtem magam. Lepakoltam, s egy zuhany mellett döntöttem. A szobába visszaérve láttam meg, hogy Rob megüzente, megérkezett és elfoglalta a szobáját. Hiányoztam neki, s ez mindennél többet jelentett nekem. Elfáradtam, s nyugovóra hajtottam a fejem.

Másnap kezdetét vette a munka, amiért ténylegesen jöttem. Az egyik híres szálloda szolgált a fotózás helyszínéül. A sorozat egyik fele az rendelkezésünkre bocsátott lakosztályban készült el, míg a másik fele a bárban, az étteremben, vagyis a hotel más-más pontjain. Ettől csak még izgalmasabb és különlegesebb lettek a fotók. Arról nem beszélve, hogy a szálloda reklámozásában is nagy szerepet fognak játszani a végleges képek. A stáb jól képzett, kiváló tagokból épült fel. Nagyszerű munkát végeztek, rengeteget segítet, hogy elterelhettem a gondolataim arra a kis időre is. Mindenki profi módon teljesítette a rábízott feladatokat. Szórakoztató volt a megbízás, melyet gördülékenyen teljesítettük. A pörgés energiával töltött fel. Az egyik szünetemben Rob hívott, mialatt kiszökött cigizni. Melengette a lelkem az elsuttogott szavai. A hívása végén pedig egyszerre mondtuk ki. „Szeretlek”.

A munka zökkenőmentesen befejeződött, így a fennmaradó szabadidőmben elkezdtem összepakolni a dolgaim. A nagyszerű galéria, a mesebeli, kis birodalom kincseit ocsmány dobozokba rejtettem. Mindenről eszembe jutottam valami kis emlék. Hajnalodott, mikor már nem bírtam tovább. Altató segítségével aludtam egy keveset. Másnap az összes dobozt az új címemre küldettem. Ezzel véget ért egy fejezet az életemben. - New York ég veled!

Elköszöntem a Sarahtól, Janetől, Matt- től és végül, de nem utolsó sorban Roytól. Könnyek között szálltam be a kocsiba. Még nem tudtam abban a pillanatban, hogy ideiglenesen vagy örökre búcsút intettem a Gold Knightnak. Danny ragaszkodott hozzá, hogy kivigyen a reptérre. Kikerülhetetlen volt, hogy a figyelem középpontjába kerüljek. Most cseppet sem érdekelt, talán kezdtem megérteni, megszokni ezt az egészet. Még a kocsiban kibontottam a hajam, eltűntettem a könnyeim nyomát és előkerestem a napszemüvegem. Danny ameddig csak lehetett elkísért, majd végül hatalmas öleléssel, két puszival és egy óriási köszönömmel vettem tőle is búcsút.

Tudatában voltam, hogy egy új élet vár rám. Nagyon sok új élmény ért, egyúttal meg kellett tanulnom kezelni az új életemmel járó helyzeteket. Minden lépésemet figyelték, fotósok követtek bármerre jártam. Beleborzongtam a gondolatba, hogy ennek már két egész hónapja. Minden egyes nélküle töltött magányos percem szenvedés volt, az élet mégsem állt meg. Hiányát a munkával pótoltam. A munkával igazán meg voltam elégedve, sőt a környezetem is büszkén figyelte az elért sikereimre. Imádtam az ügynökséget, de alig vártam, hogy munka után hazaérhessek. Tudtam, hogy ekkor jönnek azok a csodás pillanatok, amikért egész nap sóvárogva várakoztam. Az a 10 perc vagy egy óra, amit Robbal a neten lógva töltünk. Ennyi maradt, se több, se kevesebb.

Szerelmem többször megkísérelt elszabadulni a hétvégére, akár csak egy rövidke, de annál édesebb látogatást összehozni. Ugyanakkor hasonlóval kísérleteztem én is, csakhogy Josh-t rengeteg új ügyfél ostromolta. Ő is, s mindenki más is gőz erővel dolgozott, így bármennyire szerettem volna szerelmemmel tölteni egy romantikus hétvégét, az új munkatársaimat sem hagyhattam cserben. Rob elmondása szerint, az ideje javát a forgatáson töltötte, ha egy szusszanásnyi ideje volt, akkor az edzőtermet kellett látogatnia. Azzal vigasztaltuk egymást, hogy már két hónap eltelt, és már csak egy van vissza.

Másrészt teljesen elszigetelve, szinte burokban tartották a színészeket. A biztonságra különösen nagy hangsúlyt fektettek, azért hogy a forgatásokról semmi nem szivárogjon ki, se képek, se hírek, semmi. Így napközben titkon, lopva küldtünk egy-egy szerelmes üzenetet, vagy a hangpostán suttogtunk egymásnak édes szavakat. Néhány paparazzi kép azonban mégis megjelent a szennylapokban, újra és újra a Kristen és Rob románcról beszéltek. Nem hittem ezeknek. Megbíztam Robban.

Készülődés, öltözködés és pakolás közben eszembe jutott pár apró mozzanat az újabb kampánnyal kapcsolatban. Egy neves cég új illattal rukkolt elő, s természetesen Josh ugrott be elsőnek a megbízás teljesítésére. Hogy kerülök a képbe? Úgy, hogy elkészítettem a fotósorozatot, azonban már a kampány tervezési, kreatív szakaszába is belevontak. Sőt Josh egyre nagyobb szabadságot engedélyezett az ötleteim kivitelezésére, éppen úgy, ahogy Lucas-nak. Pakolás közben a telefoncsörgésre kaptam fel a fejem.

- Szia Zoé! Még egyszer meg szeretném köszönni a közbenjárásod Joshnál! – Steph. Még mindig hálás azért, hogy bemutattam őket egymásnak. A kezdeti munka kapcsolat összehozta őket. Aztán lassan románc alakult ki közöttük. Josh soha nem beszélt a magánéletéről, s én ezt tiszteletben tartottam. Mivel megértem őt.

- Helló! Örülök neked! Rég beszéltünk! – hiába forgat Rob, attól még Steph-nek rengeteg dolga akadt, amit el kellett intéznie Rob számára.

- Rob megbízásából telefonálok. – visszafojtott lélegzettel vártam. Titkon reméltem, hogy talán mégis hazajön. Hozzám. – Átköltöztették őket egy másik hotelbe. Megadom az új címet, és a közvetlen telefont! – nem erre számítottam.

- Nagyon köszönöm! Várj, keresek egy cetlit…

Egy kicsit beszélgettünk még Stephel. Aztán a cetlit gondosan elraktam. A telefonra pillantottam, a francba már megint elkalandoztam, el fogok késni. Kapkodva szedtem össze a maradék cuccom. Már végre ott tartottam, hogy a kocsimba szállok be. Mivel nem taxizhatok örökké, így rászántam magam és Lucas segítségével megtaláltam a számomra legtökéletesebb autót. Egy metál piros csodát, egy volvo c30ast. – Találó választás! – Sportos és gyönyörű. Az én csodámmal száguldottam keresztül a városon. Száguldottam, kifejezetten szerettem a sebességet. A saját autó a paparazzik miatt sem volt hátrányos. Könnyebben meg tudtam lépni a kíváncsi szempárok elől.

A kocsiban kicsit jobb kedvem lett. A háttérben szólt a zene, de gondolataim máshol jártak. Végre ma már péntek volt. A héten az utolsó munkanap. Aztán végre itt a hétvége, ilyenkor kicsit többet tudtunk Robbal beszélni, mert a nap nagyobb részében a szállodában dekkolt – a gondolataim csakis körülötte forogtak.

- Csak hogy itt vagy! – köszöntött Lucas. Mikor beléptem a liftbe.

- Szia! – puszival köszöntöttem kedvenc barátom.

- Jah, Zoé olyan rossz látni, hogy ennyire hiányzik! – sóhajtott Luc.

- Semmi baj Lucas, már csak egy hónap. Most már ki fogom bírni! – bizonygattam, de még magam sem hittem el.

- Bármit megadnék, hogy ne légy ennyire szomorú! – ölelt meg Luc. Rob távozása után sajnos szemtanúja volt egy iszonyatosan csúnya kiborulásnak. Azóta egyikünk sem hozta fel a témát, sőt annál jobb barátokká váltunk. Ez persze a kolléganők körében némi zúgolódást váltott ki. Főleg akkor adtak még inkább hangot a nemtetszésüknek, amit főleg az én személyemnek szólt, mikor az egész ügynökségen hírem ment, hogy Rob párja vagyok. Ehhez még hozzájött az is, hogy a kolléganők szemében túl szoros kapcsolatban voltam Lucas-szal.

- Mit szólnál, ha elmennénk valahova? Bulizzunk, vagy csak menjünk étterembe? Csináljunk valamit, hogy kicsit kizökkenj a magányból? Kérlek! – kérlelt Luc, mint egy kisgyerek, aki nagyon meg szeretnék kapni a kiszemelt játékát.

- Nincs kedvem semmihez! – jött az egyszerű, és illúzióromboló válasz.

- Csak egy kicsi kikapcsolódás. Mit szól majd a Rómeód, ha hazajön, és ilyen meggyötörve talál? – szúrós szemekkel néztem rá, de tudtam, hogy ez az igazság. Igaza van. Kicsi gondolkozás után kitaláltam a mindenki számára előnyös ajánlatot.

- Megfelel, ha rendelünk kaját és filmet nézünk? – teljesítem Luc javaslatát, nem leszek magányos, viszont el sem kell hagynom a lakást. Tetszett, sőt meg voltam elégedve az ötletemmel.

- Oké, benne vagyok legalább ez is valami. – túlzás lenne azt mondani, hogy Lucas-nak tetszett, de legalább belement.

- Még előtte be kellene vásárolnom. – fordultam vissza, s már mentem is a dolgomra. Szinte semmi nincs otthon. Sem kaja, sem pia nincs otthon. Néhányszor ugyan megejtettem egy-két kisebb bevásárlást. Napközben pedig előszeretettel többnyire az iroda körülötti éttermekben ebédeltünk.

Egy hihetetlenül pörgős napot tudtunk magunk mögött. Ide-oda rohangáltam az irodák között. Alig volt még arra is időm, hogy levegőt vegyek. Most mit mondjak, ha egyszer végre sikerül egyenesbe jönnöm – mármint a munkát illetően – akkor kerek a világ. Elégedetten baktattam a kocsimhoz. Mintha megvilágosodtam volna, ekkor tudatosult bennem, hogy be kell vásárolnom. Semmi sincs otthon.

- Nincs mit tenni, akkor bevásárolok. – motyogtam magam elé. Túlságosan sikerült az akcióm, mert két jól megpakolt zacskót gyömöszöltem a kocsi csomagtartójába. Hazáig meg sem álltam. Előkotortam a kulcsaim, de meglepetésemre Lucas nyújtott segítő kezet.

- Szia! Már ennyi az idő? – fordultam felé. Sejtettem, hogy a vásárlással elszaladta az idő.

- Neked is, szia! Nem, csak éppen egy borzalmas randiról jövök. Nem volt kedvem már hazamenni. – vállat vont Luc és elvette az egyik csomagot. A másikat, ami a kisebbik volt felkaptam és indultunk befele.

- Mi volt ennyire szörnyű? – kezdem el viccelődni, és persze grimaszoltam is hozzá. Miután Lucas kinevette magát, már válaszolni akart, de megzavartak bennünket. A nevemet hallottam, s hirtelen megfordultam. Egy ismerős hang zengte, mellyel jókora meglepetést okozott. Bár nem az a személy volt, akire számítottam.

- Szia Édes! Már meg sem ölelsz? – tárta szét kezét előttem Roy.

- Őőő… szia! – öleltem meg szorosan – Csak megleptél, eléggé.

- Igen, tudom. Ez volt a célom. – elengedett. Kérdő tekintettel nézett először rám, majd Luc-ra. - Csak nem beújítottál egy másik lovagot? – méregette Lucast, aki ugyanolyan furcsa tekintettel várta a magyarázatot.

- Nem. – nevettem el magam. Mindketten gyanúsan arra gondoltak, hogy a másikkal csalom Robot. - Lucas a munkatársam és régi barátom. Roy-jal pedig NY-ban találkoztam, csaposként dolgozik a Goldban… – kicsit bénázva, de megtörtént a bemutatás. A srácok kezet fogtak, de láthatóan nem szimpatizáltak egymással. Egyetlen jó dolog volt ebben a találkozásban, mosolyt, sőt nevetést csalt elő belőlem.

Így hármasban indultunk fel a lakásba. A csomagokat Roy és Luc vették kezükbe, nem engedték, hogy bármit vigyek. – Még szerencse, hogy bevásároltam. – motyogtam magam elé, míg kinyitottam a lakás ajtaját. A srácok egyből lepakoltak, majd helyet foglaltak. Mint rendes házigazda egyből kiszolgáltam őket. Sört, üdítőt készítettem elő. Mivel semmi kész kaja nem volt, így pizzát rendeltem. Majd indulhatott az este.

Megtudtam, hogy Roy egyik ismerőse esküszik a hétvégén. Ennek köszönhetem Roy látogatását. Aztán valahogy témát váltottunk és mindig én kerültem a középpontba. Lucas mesélt még a londoni időkről: szigorúan csak a vicces, cikis és rettentő kínos dolgokról. Royt sem kellett félteni, ő is hozta a szokásos formáját. Az idő csak úgy szalad, és rengeteget nevettünk, végre kikapcsolódtam. Viszont Rob még mindig nem hívott. Az órát, a telefonom is egyre többször néztem meg, de semmi. Sem telefonhívás, sem üzenet.

- Itt az ideje, hogy felpörgessük a bulit! – erősködött Lucas. Közben ördögi módon dörzsölte össze a tenyerét. E mögött egy kész tervet sejtettem, ami valamiért nem fog tetszeni

- Mire gondolsz? – kopott a lehetőség után Roy. Pont ő ne lenne benne egy buliban, na az azt hiszem, egy másik Isten idején lesz csak. Luc és Roy a buli hallatán egyből cimborák lettek.

- Van egy eszméletlen club. Most nyílt, és meghívtak. Menjünk, folytassuk ott az estét! – vigyorgott tele szájjal Lucas. Most éppen nem tartottam a legjobb barátomnak.

- Benne vagyok! Úgyis csak erről szól ez a hétvége! – Roy simán belement.

- Te mit mondasz Zoé? – nézett rám a két srác. – Ne kelljen már annyit győzködni! Rád fér egy kiadós szórakozás, úgymint régen. Na ne kéresd magad… - semmi esélyem nem volt ellenük. Be kellett ismernem magamnak a vereséget. De azt elhatároztam, hogy bosszút állok rajtuk. Ha annyira bulizni akarnak menni, akkor megkapják. Egész este táncolniuk kell.

- Oké! De át kell öltöznöm! – ezzel berohantam a hálóba. Egy sötétebb színű farmert, egy fekete felsőt egy kabátot kaptam magamra. Enyhe smink. A kényelem fontosabb volt, így a kedvenc magas sarkúm húztam fel. Kezembe került a cetli,amit Steph diktált le Rob elérhetőségével. Megtorpantam és egyből a telefonra vetettem magam.

- Zoé, gyere! Kérlek, ne húzd az időt! – mondta felváltva Roy és Lucas. Nem volt időm telefonálni, csak zsebre vágtam a telefonszámot. Aztán indultam vissza a nap-paliba, ahol a fiúk már türelmetlenül vártak.

- Indulhatunk! – jelentettem ki határozottan. Mindketten hatalmas fogkrémreklámos mosolyt villantottak. Végigmértek, s elismerően füttyentettek.

A legfontosabb és a nélkülözhetetlen dolgok kellettek. Telefon, pénztárca és szájfény. Semmi egyéb. Mivel Lucas volt az ötletgazda, ezért ő lett a sofőr. Ezzel az egész bulis dologgal sikerült elérniük, hogy kimozdítsanak a depressziómból. Gyorsan száguldott el mellettünk a város. Csak itt-ott fedeztem fel ismerősnek tűnő fényeket, de hamar tovarepültek. Így aztán nem tudtam, merre mentünk pontosan. Közben folyamatosan engem nevettettek a srácok. Jól esett a lelkemnek a vidámság. Csak az én Robom hiányzott.

A kocsiból kiszállva rengeteg vaku egyszerre villogott. A kérdések egy óriási hangmasszává álltak össze. Semmit nem lehetett belőle érteni, vagyis lehetett valamennyit, de nem kívántam nyilatkozni. Eddig is megjelentek olyan hírek, cikkek, amelyek még csak köszönő viszonyban sem voltak az igazsággal. Az elfajult helyzetet a biztonsági emberek oldották meg. Ők segítettek nekünk bejutni. Lucas előre ment, majd pár perccel később visszajött hozzánk. Mindenkinek adott egy belépőkártyát. Amint beléptünk egy jóvágású maximum harmincas férfi lépett hozzánk. Az ő feladata volt a különleges vendégek kívánságainak teljesítése. Nekünk semmi extra kívánságunk nem volt, csak annyi, hogy nyugodtan szórakozhassunk. Ennek megfelelően a vip vendégeknek kialakított emelet felé terelt hármunkat.

Ahogy láttam az alsó szint zsúfolásig megtelt. A kavalkád a zene ütemére mozdult, s a tánc számos változatát láthattam. Fent kicsit jobb volt a helyzet. Bár ott is sokan voltak, azonban mégis volt elég hely akár táncolni is. Az asztalokat félkör alakban puha anyaggal borított kanapék fogták közre. Lucas rögtön rendelt egy üveg pezsgőt, melyet sietve hoztak ki nekünk. Koccintottunk és jó szórakozást kívántunk egymásnak.

Kiittam a poharam, s magammal húztam a srácokat a táncolók közé. Először nem nagyon tetszett nekik, hogy táncolniuk kell. Mégis egy kis ráhatással sikerült elértem, amit akartam. Felszabadultan mozogtam a lelkemben visszhangzó dübörgésre. Kihasználtam minden pillanatot, elérkezett az idő, hogy kitomboljam magam. Levezettem a feszültséget, és féktelen táncba kezdtünk. Mert egyik jómadarat sem hagytam elmenekülni. Ha már elrángattak, akkor ennyivel tartoztak nekem.

Azonban mégis magányos tombolás volt. Hiába vett körül megannyi ember, a lelkem, a másik felem rettentően hiányzott. Messe volt tőlem. Végül csak sikerült kikapcsolnom az agyam, nem gondolkoztam. Csak jól éreztem magam. Tánc, ital, tánc és ital. Nagyjából ebből állt az egész éjszaka. Nem bánom, sőt nagyon is jót tett. Szükségem volt szórakozásra, s régen volt részem ilyen frenetikus éjszakában. Nem is tudom, mikor vagy hogy ért véget…