Karácsonyi Ajándék

Sziasztok,

Mindenkinek Békés Boldog Karácsonyt kívánok!

Kedves Olvasók szeretnélek benneteket megajándékozni egy novellával. :)

Jó olvasást!

Puszi,

ZoÉ

~~~~~ xxx ~~~~~

Karácsony csodája

Fullasztó hőség kissé szokatlan volt Londonban, még akkor is ha július hónap elején jártunk. A zsúfolt nagyvárosban még többen lettek, ahogy beköszöntött a nyár. Megkezdődött a turista szezon. A turisták ezrei lepték el az egész várost, hogy felfedezzék a város nevezetességeit, különlegességeit. Számos nemzet gyermeke vidáman csatangolt az utcákon, abban a reményben, hogy feledhetetlen élményben lesz része. A nagy melegben azonban sokan döntöttek úgy, hogy hűs itallal frissítik fel magukat. A sétány egyik méltán híres kávézójába egyre többen tértek be.

Mosolygós pincérlány néhány órája megkezdett munkáját még mindig imádtam. Hónapok óta dolgozott a kávézóban, azonban egy cseppet sem bánta. Tetszett neki maga a hely, imádta a várost, különösen eme részét. A nyár pedig a kedvenc évszakja volt. A turisták érkezésével pedig lehetőséget kapott, hogy gyakorolhassa a nyelvtudását s minél többet tudhasson meg a világról. A lány titkon utazni, világot látni szeretett volna. Nagy tervei voltak, melyek eléréséhez mindenek előtt az anyagi forrást kellett biztosítani. Ezért dolgozott keményen, sokkal több műszakot vállalva, mint a kollégái. Külön élt, már évek óta, egészen távol a szüleitől, a szülővárosától. Mikor bejelentette a költözést, hatalmas sokkot okozott a családjának. Aztán lassan mindenki megbékélt. Azóta saját lábán állt.

A rendszeresen betérő vendégek név szerint ismerték a lányt, s néhány kedves szóval üdvözölték egymást. Majd a lány folytatta a munkáját. Újra és újra körbejárt az asztalok között. Egy-egy hűsítő üdítőt, jeges kávét vagy teát felszolgálva. A háttérben lágy jazz szólt csak annyira, hogy a vendégek közötti beszélgetést ne zavarja. A lány imádat a zenét, s olykor dúdolta az egyes számokat.

A gondolatai a közelgő utazásán jártak. Legutóbb karácsonykor volt otthon, s most a nyár közepén újra hazalátogat. Több okból választotta a júliusi utazást. Éppen az ajándékokon gondolkodott, mikor egy fáradt férfi hang szólította.

- Kérek még egy kávét! – vetette oda a férfi a lánynak. Fel sem nézett rá, a könyve sokkal inkább lekötötte a figyelmét. Az elmúlt héten majdnem mindennap látta a férfit. Mindig csak kávét kért, közben magányosan olvasott. – Udvariatlan, sőt még az illemet sem ismeri. – nézett végig a férfin. Gyors és rutinos mozdulatokkal felmarkolta a kiürült csészét, majd a konyha felé indult. Megszabadult a koszos pohárkától, majd egy tisztát vett fel. Teletöltötte a frissen főtt kávéval.

- Parancsoljon a kávéja. – letette a férfi elé, aki még egy nyomorult köszönömöt sem mondott. – Amúgy az édesanyja nem tanította meg, hogy sapkával a fejünkön nem ülünk az asztalhoz? És zárt helyen levesszük a fejfedőnket? – a pincérlányt nem kellett félteni. A legjobban az őszinteségét szerették benne. A férfi olyannyira meglepődött, hogy egyből a lányra kapta a tekintetét, aki kedvesen mosolyogva távozott az asztaltól. Mivel egy másik vendég éppen fizetni szeretett volna.

Az elkövetkezendő napok hasonlóan teltek. Egész nap sok vendég tért be a kávézóba. Egyes esetekben úgy tűnt mintha valamire vagy valakire várnának. Kézzel tapinthatóvá vált az az izgatott várakozás. A vendégek jöttek és mentek. Néha ismerős arcokat lehetett felfedezni.

A pincérlány a szünetét kihasználva a személyzeti ajtón surrant ki cigizni. Az ajtóhoz három lépcső vezetett fel, amely most kényelmes ülőhelynek bizonyult, míg elszívta a cigarettáját. Amúgy egy kisebb parkoló terült el előtte, amelyet főként az áruszállítók használtak. A parkoló bejárata pedig a másik utcáról nyílt.

Letelt a szünet 10 perce, s a lány visszament dolgozni. Egy másik lány megkérte amint visszaért a kávézó belsejébe, hogy álljon be a helyére, a pulthoz. Bólintott, majd az útvonalát módosítva a pult mögé állt. Itt csak ritkán szokott lenni, sokkal szívesebben felszolgált. A kávézó előtt kialakított terasz rész felbolydult s kisebb hangzavar alakult ki. Amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen el is múlt.

- Egy kávét kérek! – szólalt meg barátságosan egy vendég. A lány automatikus mozdulatokkal töltötte ki a csészébe a fekete folyadékot. Cukrot és tejszínt készített a csésze mellé, majd a vendég elé helyzete. Ekkor a férfira pillantott. Felismerte.

- Oh, alig ismertem fel, így sapka nélkül. – kuncogott a lány, de a férfi is mosolyra húzta a száját. Most végre lehetősége volt a lánynak jobban megnéznie a vendégét. A haja kuszán ezer fele állt, de mégis illett a férfihoz. Az arca, az arcvonásai markáns, és férfias borosta takarta. A tekintete fáradtságot sugallt, de ritka kék szempár nézett farkasszemet a lánnyal. A nagy meleg ellenére is kapucnis pulóver volt rajta, bár kicipzárazva lógott rajta. A vaskos könyv ismét elkísérte, de az most a kávéscsésze mellett pihent.

A lány tette a dolgát, és láthatóan a férfi sem kívánt társalogni. Pedig a vendégek többsége azért szeretett a pult mellé ülni, mert akkor beszélgethettek a pult mögött álló személlyel. Mindkettő félnek hasznos volt a társalgás, még akkor is, ha jelentéktelennek tűnő dolgokról folyt a diskurzus. Így legalább egyik sem unatkozott ez idő alatt, ha esetleg kevesebb vendég volt.

A férfit egyre többen vették körül. Fiatal lányok, sőt édesanyák sorakoztak egymás után, hogy néhány szót váltsanak vele. A pincérlány mit sem törődött ezzel, inkább elővette a zsebébe rejtett cetlit, melyen az utazásához szükséges dolgokat írta össze. „Mit ne felejtsen el bepakolni?” lista volt.

- Van egyáltalán olyan hely a világon, ahol egy nyamvadt kávét nyugodtan meg tudok inni? Olyan nagy kérés lenne? – fájdalmasan és egyben bosszúsan motyogta maga elé. Kérdő tekintettel emelte fejét a pincérlány a férfi felé.

- Igen van. – felelte kisebb tétovázás után a lány. A férfi sokadszorra lepődött meg a lányon. Egyszerűen nem értette, nem tudta hova tenni a lány közvetlen és nyitott viselkedését. Ugyanakkor felkeltette az érdeklődését. Tényleg tudhat egy olyan helyet? Létezik-e egyáltalán?

- Elnézést még be sem mutatkoztam. – vette elő a legjobb modorát a férfi. – A barátaimnak Rob vagyok. – azzal kezet nyújtott a lánynak. A pult mögött álló lány finoman csúsztatta bele kicsi kezét a férfi tenyerébe.

- Lily. Az én nevem Lily. – kezet ráztak. Egy két pillanat volt, azonban mindketten érezték, hogy valami történt közöttük. A vendégek száma azonban ugrás szerűen megnövekedett, ezért Lily-nek vissza kellett állnia az eredeti helyére. Megpakolt tálcákkal egyensúlyozott egész nap. Rob pedig hamar eltűnt a szeme elől. Lily elfáradt a műszak végére.

Lily műszakja este kilencig tartott, mikor kilépett a kávézóból megcsapta a fülledt nyári meleg. Az utcákon hömpölygött a tömeg. Bár néhány fokkal csökkent a hőmérséklet ahhoz képest, amennyit napközben mutatott a hőmérő. A pincérlány mellett elhaladók mit sem törődtek vele. Lily irigykedve figyelte a romantikázó párokat. Az irigység inkább hiányérzetből fakadt, hogy mellette legyen valaki, aki szereti. Hiányzott neki, hogy átöleljék, hogy megcsókolják. Összegezve a szerelem hiányzott.

Gyalog indult haza. Az út egy része a folyóparton haladt. A város fényei csodaszép keringőt jártak a lassan hömpölygő víztükrön. Lily elmerengett. Tudta, hogy valahol vár rá is valaki. Csak azt nem tudta, mikor találkozik vele. Lily folytatta az útját haza, ahol az üres lakás várta. De amikor belépett lakásba, meglátta a félig bepakolt bőröndöket. Ettől határozottan jobb kedve lett. S repesve várta a pillanatot, hogy otthon legyen, a családja körében.

Másnap Lily-t csak délutáni műszakra osztotta be a főnök. Így végre volt ideje, hogy elmenjen az imádott könyvesboltjába. Régóta vadászott egy könyvre, amit soha nem sikerült megszereznie. Újra és újra végignézett a keresett szerzőnek szentelt polcon, így csalódottan válogatott. Bárhogy kereste mégsem akadt a kezébe. Beletörődő sóhaj után áttért a szépirodalmi remekművekhez. Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve a térképek és utazási könyvek sorába tért be. A világvárosokat, híres és kedvelt üdülő paradicsomokat bemutató kötetek között felfigyelt egy különleges példányra. Vékonyka füzetnek minősíthető darab szülőhazájáról szólt. Lily arca felragyogott, mert újra eszébe jutott, hogy hamarosan a karjaiba zárhatja a szeretteit.

Munka előtt a lány még hazaszaladt. Ebédelt, átöltözött s felkészült a késő estig tartó műszakjára. A hőség semmit sem csillapodott. Ennek megfelelően a kávézóban rengeteg vendég várakozott. Lily sietve felkapta a kötényét, egy tálcát s bevetette magát a munkába. Az egyik asztalnál azonban valami váratlan történt.

- Hol van az a hely? – kapta el egy erős kéz Lily csuklóját. Még szerencse, hogy semmi nem volt a kezében. Csodálkozva nézte a kezet, mely bilincsként szorította a finom csuklóját.

- Tudod, először köszönni illik. – bosszúsan nézett az ismételten udvariatlan férfira. Egyáltalán nem zavartatta magát, sőt még jól is esett a lelkének, hogy kioktathatja a férfit.

- Helló! Válaszolsz a kérdésemre? – türelmetlenül csengett a kérdés Lily felé.

- Szívesen, de most dolgozom. Ha lennél szíves elengedni. – s mivel Rob nem mozdult, ezért a lány úgy feszegette le egyesével a férfi ujjait a kezéről.

- Egy kávét kérek. – dőlt hátra a férfi beletörődve a vereségébe.

Lily teljesítette Rob kérését, letett elé a kávét, de már mennie kellett tovább. Egy másik vendég türelmetlenül követelte a rendelését. Most először érezte a lány, hogy legyen már vége a munkának. Nem élvezte egy cseppet sem. Főleg úgy nem, hogy Rob tekintetét végig magán érezte. Lily hálát adott az égnek, hogy elérkezett a szünet ideje. Gondolkozás nélkül indult a hátsó ajtóhoz. A cigijét megtalálta, azonban az öngyújtót sehol sem találta. Végül egy kéz lángot tartott felé.

- Oké, sajnálom, hogy bunkó voltam. – mondta egy szinte bársonyos hang.

- Nem számít, én sem voltam a legkedvesebb. – Lily megvonta a vállát, és inkább beleszívott a cigijébe.

- Kérlek, tudnom kell… Nagyon kíváncsi vagyok… El kell innen tűnnöm, a világ elől… Csak egy kicsit… Ha van olyan hely, kérlek, segíts megtalálnom… - Rob Lily mellé telepedett. A térdein könyökölt, s úgy temette az arcát a tenyerébe. Ha ezt a pincérlány nem a saját szemével látja, akkor el sem hiszi. Egy fáradt, egy belefáradt férfi kérlelte, mintha ezzel az életéért küzdött volna.

- Európa szívében van egy apró ország… - Lily váratlanul szólalt meg. Nem is értette, miért teszi, de mesélni kezdett. – Egy ország, amely messze földön híres a vendégszeretetéről, amelyet sokan el sem tudnak helyezni a térképen. Sőt még egyes esetekben a kontinenst is elvétik. – a lány hatalmas mosolyra húzta a száját. – Az a hazám. A szülőhazám. Csak néhány nap és újra ott lehetek.

- Kérlek, még mesélj róla!

- Páratlan szépségű tájak váltják egymást. Hatalmas Alföld, szelíd dombok, törpe hegyek… Nekem a nyár a kedvencem, mert akkor lehet strandolni… Képes vagyok egész nap a vízben lubickolni, vagy a parton sütetni a hasam… Ráadásul a nyáron vannak a legjobb programok… Imádom, mikor esténként benépesül a város, s a sétáló utcán hömpölyög a tömeg, míg a számos színpadon a különböző stílusú zene szól… Olyankor mindenki a barátod, nem számít a kor, nem számít a nem, nem számít, hogy ki vagy, csak a zene, a tánc és a fergeteges hangulat a lényeg…

- Az utcán? Színpadok?

- Igen… s az benne a legjobb, hogy egy hétig tart és teljesen ingyenes. Minden nap már délután elkezdődnek az amatőr koncertek. És ahogy közeledünk az estéhez úgy egyre nagyobb lesz a közönség, s a profik kezdik meg a műsort. Azt nézel meg, azt az előadót hallgatod meg, amelyiket szeretnéd… De nekem a kedvencem mindig a nagyszínpad… Ott aztán tényleg a legnagyobb a buli… A tömeg egy emberként mozdul a zene ütemére, együtt énekeli a dalokat a sok-sok ember…

- Csodálatos lehet… - sóhajtotta a férfi. Lily annyira részletesen mesélt, hogy szinte maga előtt látta az egész jelenetet. A lelkében, a szívében óriási kíváncsiság alakult ki. – Vigyél magaddal! Kérj bármit, megteszem! Kérlek, akármit találsz ki, teljesítem, csak vigyél el oda! – a férfi helyett egy könyörgő kisgyereket látott Lily maga mellett. Abszurd volt a helyzet, de mégis valahol megértette. Látta, hogy mit műveltek Robbal, a szemtanúja volt.

- Még meggondolom… - azzal Lily visszament dolgozni. Egész nap a lépcsőn folytatott beszélgetés járt a fejében. Kissé szétszórt lett és feledékeny. Újra Rob kérlelő szavai csengtek a fülében. Nagy nehezen, de sikerült végre túltennie magát rajta, és a munkájára koncentrált.

Késő este kissé kimerülve ért véget Lily műszakja. A kávézó előtt köszönt el a munkatársaitól. Haza indult. Élvezete a kellemes és tűrhető hőmérsékletet. A csillagokat nézte, ezért fel sem tűnt, hogy valaki figyeli.

- Sajnálom, hogy bunkó voltam. Kérlek, kezdjük elölről! – lökte el magát a faltól Rob. A kezeit zsebre dugta. Totál zavarban volt. Lily-nél a kezdeti ijedelem hamar átváltott mosolyra.

- Hagyjuk. Semmi közünk nincs egymáshoz. – vonta meg a vállát a lány. Majd folytatta az útját. Egy váratlan útitárssal. Csendben sétáltak egymás mellett.

- Kérlek, ne mond ezt. Szeretném, ha mégis lenne közünk egymáshoz… - ismét kedves hangon beszélt. Lily-t semmi sem emlékeztette arra a modortalan fickóra, akit megismert a kávézóban. – Szeretnék a barátod lenni…

- Érdekes szavak, pont tőled… - Lily ironikusnak érezte a helyzetet. De nyitott természete engedett a kíváncsiságának.

Rob és Lily sétáltak, s beszélgettek. Félretettek minden korábbi és téves előítéletet, s nyitottak egy lehetséges barátság felé. Eme törékeny barátságot táplálta Rob mindennapi látogatása a kávézóban. A férfi ügyesen vette át a beszélgetés irányítását, hogy végül arról a titokzatos helyről kérdezősködjön. Lily bár észrevette, úgy tett, mintha nem érti a célzást. A pincérlány szívesen mesélt, mert így újraélhette a legszebb emlékeit. Néha úgy belemerültek a beszélgetésbe, hogy teljesen megfeledkeztek az időről. Olykor késő este sétáltak a városban, senki nem zavarta őket. Máskor valamelyikük lakásán kötöttek ki. Kaját rendeltek és kritikus szemmel néztek egy-egy filmet. Puszta szórakozásból töltötték együtt az idejüket.

- Szóval, kiérdemeltem, hogy veled tarthatok? – csibészes mosollyal nézett Lilyre. Rob tényleg megkedvelte Lily-t, és a lány is a férfit.

~ xxx ~

Elérkezett július harmadik hete, ezzel együtt az utazás is. Lily méterekkel a föld felett járt. Semmi sem tudta elrontani a kedvét. Rob elérte a célját, s Lilyvel tarthatott. A férfi rá nem jellemző izgatottsággal várta az utazást, a vakációt. Ez az ő titka volt, senkinek sem beszélt arról, hova megy vagy mit csinál. Megtartotta magának ezt a titkot, vagyis önmagának és Lilynek.

Már a megékezés is újdonság erejével hatott, hiszen csak most döbbent rá, hogy járt már itt. Csak akkor a hivatalos keretek között, melyekkel csak még jobban felhívták rá a figyelmet. Ezzel szemben, ezúttal Lily mellett lépkedett, s csak néha egy-egy futó pillantást vetettek rá. Az emberek elsiklottak felette. A kicsinek számított a reptér, ahhoz képest, melyeken eddig járt. De tetszett az egész.

Lily néhány lépéssel előre sietett. Rob csak a hátát látta, s azt, hogy egy másik férfi karjába veti magát. A lány büszkén mutatta be a nála legalább egy fejjel magasabb férfit, aki személy szerint Lily öccse volt, Márk. Rob az üdvözlést követően hagyta a testvéreket beszélgetni, mert őt sokkal inkább lekötötte a külvilág csodálata.

Egy bámulatos családi ház előtt parkoltak le. Rob és Márk pakolta ki a csomagokat. Közben a szülők már izgatottan várták egy szem lányuk viszontlátását. Előbb az anya, majd az apa is karjába zárta a Lily-t, aki nevetve ölelte vissza réglátott szüleit.

- Anya, apa, Ő Rob, egy barátom. – húzta maga mellé a megszeppent férfit.

- Örvendek. – nyögte ki Rob.

- Szerbusz, aki Lily barátja, azt szívesen látjuk. – az anya megölelte Robot, aki nem is számított ennyire szívélyes fogattatásra.

Alig hogy beértek, már terített asztal várta őket. Finomabbnál, finomabb falatokkal. Rob nem győzött betelni a látvánnyal. A házigazdák pedig csak még inkább noszogatták, hogy egyen, igyon. A kissé szokatlan ételek, nagyon ízlettek a férfinak. A legjobban a sütemények nyerték el a tetszését. Rob míg csendben majszolt, addig is figyelmesen hallgatta Lily beszámolójárt. Elbűvölve figyelte a lányt, ahogy boldogságtól ragyogott az arca.

Már besötétedett, ami júliusban általában olyan kilenc óra körül következett be. Az anya lelkesen a szobájuk felé terelte a megfáradt utazókat. Az asszony már előkészítette a szobát. Kitakarított, megágyazott. A szoba ajtóban azonban a fiatalok megtorpantak. Nem úgy tervezeték, hogy megosztják a szobát.

- Jaj, gyerekek, mit problémáztok? Úgyis tudom, hogy együtt alusztok… - nevetett az anya. Majd egy-egy puszit nyomott a lánya és Rob arcára is. Míg magukra hagyta őket valami olyasmit motyogott, hogy „Ez a mai fiatalság, azt hiszi, hogy megvezethet!”.

Lily nagyot sóhajtott, majd annyit vett oda Robnak, hogy övé a jobb oldal. Megmutatta Robnak, mit hol talál. Majd fürödni indult. Lily, ahogy máskor úgy most is egy rövid sortot és trikót vett fel. Robnak kikészített tiszta törölközőt, s átadta a fürdőt. Rob boxerben és pólóban tért vissza. Egy kicsivel később, már mindketten a nagy franciaágy meghatározott oldalán feküdtek, de egyiküknek sem jött álom a szemére.

- Rob sosem beszéltél a barátnődről… - suttogta Lily bele a sötétbe. A férfi egy pillanatra megdermedt a szavak hallatán.

- Ezt nem most kellene megbeszélni… - harapta el a mondat végét a férfi. De meggondolta magát. – A barátnőm sokkal fontosabbnak tartotta a karrierjét, mint a kapcsolatunkat. Szerettük egymást… A mi kapcsolatunk sokkal inkább a szenvedélyre épült… Nem is volt olyan erős, mint gondoltuk… Már az első apróság, mely veszekedést szült, kikezdte a bizalmunkat… Aztán csak minden rosszabb lett… Veszekedtünk, kiabáltunk, végül megutáltuk egymást… Természetesen szakítottunk, s azóta ne voltunk hajlandóak egy légtérbe… - Rob nem gondolta, hogy erről bárkivel is beszélni fog.

Megkönnyebbült. S már nem fájt úgy a szíve, nem fájt annyira a szakítás, mindezt Lilynek köszönhette. A lány csendben maradt, mert együtt érzett a férfivel. A szavak helyett cselekedett. Lily Robhoz bújt. A férfi a lány hátára csúsztatta a kezét. Így aludtak el. Nem gondolták volna, de mindkettőjüknek jól esett a másik közelsége.

Késő délelőtt kelt fel elsőnek Lily, majd Rob. Az első napot otthon töltötte Lily. Rob pedig élvezte a nyugalmat, mely körül vette a szerető családnál. A forróság egy cseppet sem csillapodott, így Lily kitalálta, hogy menjenek le a strandra. Rob egy kicsit tartott tőle, de beleegyezett, mivel látta Lily-n a lelkesedést. Bár mikor leértek a partra, akkor a férfi hálát rebegett magában, ahogy ámulattal csodálta a igencsak parányi bikinit viselő Lily-t. De nemcsak a lány látványa nyűgözte le, hanem a part, a vidám emberek.
A következő napokon újabb és még érdekesebb programok vártak Robra. Hajóztak, bejárták a környéket, sétáltak a sétányon. Rob egy kisgyerekkel felérve szinte az összes fagyizó különlegességét megkóstolta. Lily jókat nevetett. Élvezte, hogy van aki szórakoztatja. Az egészben mégis Rob volt az, aki többre értékelte ezeket az élményeket. Ezek voltak a nappalok. Viszont az esték is tartogattak élményeket.

Rob tátott szájjal nézte a hömpölygő tömeget. Most tényleg belátta, hogy Lily minden szava igaz volt. Korábban vonakodva akarta elhinni, de most a saját szemével győződhetett meg arról, hogy mindez létezik. Azelőtt még soha nem látott ilyet. Az utca teljes szélessége telítve volt kikapcsolódni  vágyókkal. Fiatalok, idősebbek, lányok, fiúk, vegyesen. Ideiglenes sátrak és színpadok voltak felállítva. Némely csomópontot egy-egy italárus jelentette. Jöttek és mentek az emberek. Lily erősen szorította Rob kezét, úgy haladtak előre. Szükség volt rá, hiszen ha nem így tesznek, akkor a forgatag elsodorja őket egymástól. Egy idő után Rob Lily derekára helyezte a kezét, s így sétáltak tovább. Egy-egy színpad előtt megálltak, megnézték, hogy ki az aktuális fellépő.

Lily egyre izgatottabban várta, hogy elérkezzen az este tíz óra, mert a főtéren, a legnagyobb színpadon a lány kedvenc zenekara volt a sztárvendég. A szabadtéri koncertek különösen varázslatos hangulattal rendelkeztek. S még a nyelv sem okozott gondot, mivel a felcsendülő dalok szövege bizony angol volt.

Határozottan nem Robra jellemző eme zene, de a férfi örömmel figyelte Lilyt. Ahogy az énekessel együtt énekli a dalokat. A számok végén pedig önfeledten tapsolt. Meg azt sem hagyta a férfi figyelmen kívül, ahogy Lily a zene ütemére táncba kezdett. Ugyan távolabb voltak a színpadtól, és maga a tömegtől, de még így is eléggé összepréselődött a tömeg. Rob élvezte, ahogy a lány tánc közben olykor hozzáér. S egy idő után azt vette észre, hogy már nem is a színpadot figyeli. Sokkal inkább Lily köti le minden figyelmét.

Rob minden együtt töltött napot élvezett, sőt egyre izgatottabb lett a programok tervezésekor. Lily minden újabb napon lenyűgözte. Egyre többet gondolt a lányra, mindig ő járt a gondolataiban. Akár együtt voltak, akár nem. Lily anélkül segített Robon, hogy bármelyikük tudatában lett volna. A férfit megviselte a korábbi szakítása, amiatt viselkedett egyre bunkón, modortalanul, sőt udvariatlan volt. Keserű pirulaként nem tudta lenyelni, hogy egy szép szerelem ennyire tönkre mehetett. Romantikus lelkét, eme tragédia – mert az a szörnyű szakítás mindenképpen annak számított – megmérgezte, megsebezte. S gyógyíthatatlannak gondolta. Azonban a gyógyszer, a gyógymód úgy érkezett meg Rob életébe, hogy nem is sejtette ezt. Mégpedig Lily személyében.

 A fesztivált hatalmas koncert és tűzijáték zárta. Az éjféli show alatt Lily Robhoz bújt. A férfi a derekánál ölelte magához a lányt, így csodálták a fények mesés játékát. A háttérben kellemes aláfestő zene szólt. Újabb és újabb rakéták emelkedtek, majd hangos puffanással vagy robbanással festettek különféle mintát, figurát az égboltra. Lily egy légből kapott ötlettől vezérelve Robra nézett. A halvány fények tették láthatóvá a férfi arcát, aki szinte gyermeki áhítattal figyelt. A lány hirtelen kapta el a tekintetét, mintha valami csintalanságot csinált volna. Rob ugyan nem vette észre Lily pillanatnyi zavarát, de hasonlóan tett, mint a lány. Az égen táncoló fények helyett Rob Lily-t nézte.

A tűzijáték bő fél óra alatt futott le. Az emberek szinte egyszerre indultak el, hogy elhagyják a főteret. Lily gyakorlott és gyors léptekkel, természetesen maga után húzva Robot, egy lépcsősor fele indult. A lépcsősor egy párhuzamos utcára vezetett, ahol alig volt néhány járókelő. Lily lassított a léptein, sőt megállt. Szembe fordult Robbal.

Egymással szembe álltak. Tökéletes pillanat volt. Az utca sötétjébe átszűrődött a lámpa lágy és sejtelmes fénye. Mindketten érezték a vonzást. Fel sem fogták, hogy mi történik. Csak lassan közeledtek egymáshoz. Mindkettőjük szíve vadul dobogni kezdett, ahogy az ajkaik fokozatosan elérték egymást. Hosszú, finom és puhatolózó csókot váltottak. Hitetlenkedve néztek egymás szemébe a csókot követően, maguk sem hitték el, hogy megtették. De megtették. Rob bártan kezdeményezett, s Lily után kapott. Szorosan magához húzta, hogy újra érezhesse a lány csókjának édes ízét.

~ xxx ~

Rob tudta, hogy hibázott. Mindig is tudta, de félt beismerni önmagának, hogy rosszul döntött. Megfutamodott, megrémült, s könnyebbnek látta elnyomni, elfordulni, mint elfogadni vagy beismerni az érzéseit. Mert akárhányszor lehunyta a szemét, mindig Lily jelent meg előtte. Az a mágikus nyári éjjel, melyet a lánnyal töltött. Az a csók indította el az egész lavinát, mely maga alá gyűrte a férfit. Rob nem bírt uralkodni az elhatalmasodó vágyán, mivel mindezidáig is hatalmas kísértést jelentett neki Lily jelenléte. Azonban az a csók mindent megváltoztatott. Az édes ajkak, a fenomenális íz, csak még inkább követelte, hogy Rob ne álljon meg.

A férfi azonban megijedt, mert félt szeretni. Félt szeretni, mert rettegett egy újabb csalódástól. Ezért kereket oldott. Mivel senkinek sem beszélt arról, merre járt, így mindenki inkább arról faggatta, hol járt. A hol volt a fő kérdés, és nem az, hogy kivel. Bár néhányan nekiszegezték ezt a kérdést is, de a válaszadás alól mindig sikerült kibújnia. Rob pedig makacsul hallgatott. Egészen mostanáig. Míg rá nem jött önmagától, mekkora marhaságot csinált. Szó nélkül lépett le Lily-től, akit azóta nem is keresett. Pedig július már réges-régen elmúlt. Sőt mostanra már decembert mutatott a naptár. Engedett a szívének, és egyáltalán nem az eszére hallgatott. A szíve azt súgta, hogy mihamarabb keresse meg a lányt.

Napok teltek, de eredménytelen volt a keresés. Rob járt a kávézóban, emlékezett a lány egykori lakására, de csak annyit tudott meg, hogy Lily elköltözött. Egyetlen hely volt, ahol sejteni vélte a lányt. Azon a helyen, ahol egykor elhagyta. Nem tétovázott tovább, hanem cselekedett.

 Az időjárás hűen tükrözte a naptár állását. December. A hó egyre nagyobb pelyhekben esett. A táj gyönyörű tiszta fehér ruhát öltött magára. Egy mesebeli helynek beillett az egész. Rob hálát adott az égnek, hogy elérte a járatot, illetve minden akadály nélkül, az utolsó pillanatban sikerült lebonyolítania az utazást. Az idegessége a földet érés óta csak fokozódott. Minden bátorságát összegyűjtötte, hogy meglépje ezt a néhány lépést. Csak remélni merte, hogy a jövője felé vezető úton nem egyedül kell boldogulnia, hanem az általa szeretett nő lesz a társa.

Feszengve ülte végig az utat a kocsi hátsó ülésén. Megérkezett az autó. Leparkolt, s Rob újra erőt gyűjtött. Kiszállt a kocsiból, remegő lábakkal indult el. A ház előtt nagy levegőt vett, majd csengetett. Teljesen más volt a környezet, mint amire emlékezett. Az ablakokban karácsonyi égők világítottak. Mindent a puha fehér takaró borított. Csak néhány ösvény feketedett, melyen az apa közeledett.

Rob csak annyit bírt kinyögni, hogy Lily-t keresi. Az apa bólintott, majd beengedte a régi ismerőst. Többet nem beszéltek. Feszült csendben haladtak be a házba. Rob gyomra egyszeribe görcsbe rándult. A következő személy, akivel Rob találkozott Lily anyukája volt, aki amint meglátta a férfit mosolyra húzta a száját.

Rob egyre idegesebben nézett körbe, mert Lily-t még mindig nem látta sehol. Az anya azonban megragadta a kezét, s az emelet felé vezette. Egészen a szoba ajtajáig, ahol elvette a férfi kabátját és az asszony távozott. Ott maradt egyedül, s félve lépett be a szobába. Halkan szólt a tévé, s az egyik fotelbe, betakarózva találta Lily-t. Szundított. A férfi amilyen csendbe csak tudott mellé lépkedett. Finoman tűrte el a lány haját, mely zavarta Robot, mivel eltakarta a csodás arcot. Lily felsóhajtott, de nem ébredt fel. A férfi hosszú percekig csodálta az alvó lányt, míg a fotel elé nem guggolt és megfogta a lány kezét. A finom érintés hatására egyből kipattantak Lily szemei, melyek rögvest könnyben úsztak.

- Szia Lily! – suttogta Rob a még kissé kába lánynak.

- Rob? – Lily remegő hangja a hangulat és érzelem változásaihoz igazodott, főleg az utóbbi időben. Nem merte elhinni, hogy ébren van. Rob itt van, visszajött. Az első pillanatban egy álomképnek gondolta, azonban az érintés teljes mértékben valós volt.

- Lily, kérlek, bocsáss meg! – fogta két keze közé Lily remegő kezét. – Bocsáss meg nekem! Sajnálom, hogy csak úgy leléptem. Túl gyáva voltam beismerni… Szeretlek. Nagyon szeretlek. Beléd szerettem.

Lily szeméből kicsordultak a könnycseppek, melyeket gyorsan törölt le. Nem szerette, hogy ennyire érzékeny. Mindehhez hozzá adódtak Rob szavai és azok hatása, melyek most felbecsülhetetlenek voltak számára. A lány Rob kezébe kapaszkodva és kissé darabos mozgással felkelt a fotelből. Lecsúszott róla a takaró, mely feltárta az eddig elrejtett titkot. Lily terhessége részben titok volt. Elsőként azért, mert Rob szó nélkül lelépett. A lányt nagyon megviselte ez, s hatalmasat csalódott a férfiban. Bármennyire akarta mégsem tudta nem szeretni, elfelejteni. Mert a benne növekvő kicsiny élet a kettőjükből származott, s az ártatlan életet attól a pillanattól imádta, ahogy tudomást szerzett a létezéséről. Lily megijedt, félt, hiszen egyedül maradt egy babával, ráadásul nem tudhatta, hogy Robra számíthat-e egyáltalán. Viszont látja-e még valaha. Mindezidáig nem jelentkezett. Lily sokszor elgondolkodott azon, hogy Robnak joga van tudni a piciről. Azonban arra jutott, hogy a férfit majd csak akkor fogja értesíteni, ha a baba megszületik. Addig nem. Bár Lily titkon remélte, hogy Rob valamilyen csoda folytán megjelenik. Megtörtént. Mégpedig egy karácsonyi csoda formájában.

 Az ötödik hónap végéhez közeledve Lily már szépen gömbölyödött. Rob pedig megbabonázva nézte a lány pocakját. Alig akart hinni a szemének. A szíve zakatolt, s az agya azt üvöltötte, hogy apa lesz. Mérhetetlen boldogságot, szerelmet érzett a lány iránt. Ugyanakkor feléledt benne a bűntudat, hiszen nem volt Lily mellett. Nem támogatta, nem segített neki, s csak elpazarolta az időt, amit együtt tölthettek volna. Mivel Rob nem mozdult. Csak vigyorogva nézte a lányt, ezért Lily megfogta a férfi kezét, s a pocakjára csúsztatta. Most Rob volt az, aki teljesen elérzékenyült. Elhomályosult a látása, könnyek szöktek a szemébe.

- Nem lettem volna képes elvetetni… - hajtotta le a fejét a lány. Akármennyire is tartott a jövőtől, egy percig sem gondolkodott. Tudta, hogy bármilyen körülmények között is meg fogja tartani a babát. Mert akárhogy akarta tagadni, szerette Robot. Beleszeretett.

- Szeretlek… Szeretlek mindkettőtöket… - Rob szavait tettek követték. Magához ölelte Lily-t, s tudta, többé nem engedi el. Szerelmesen csókolta meg a lányt, aki a legszebb karácsonyi ajándékot adta neki. A szerelmét és a szíve alatt hordott parányi életet.

- Szeretlek. – súgta vissza Lily. A lány készségesen bújt a szeretett férfi karjaiba. A férfi az ölébe vonta a lányt, folyamatosan Lily pocakját simogatta. Míg szerelmes semmiségeket suttogtak egy-egy csók között.

Egy család egyesült, hogy boldog lehessen. Egy férfi megtalálta a régóta keresett nőt, akit feltétel nélkül és a végtelenségig szeretni szeretne. Egy nő társra lelt. A szerelmét az idő múlása sem tudta elhalványítani. S már nem csak ketten voltak, hanem volt egy aprócska manó, akinek az érkezését mindketten, együtt és izgatottan vártak. Családként. S erről kell szólnia az ünnepnek. A család és a szeretet ünnepének kell lennie.

„Van a csoda... Karácsony csodája. Amire várunk. És ami teljesedik. De ez a csoda nem a színes szalagokkal átkötött dobozokban rejlik. Nem a feldíszített zöld fenyő alatt találod. Ezt a csodát másutt kell keresni, másutt lehet megtalálni. Ez a csoda a kedves szavakban, őszinte, szívből jövő kívánságokban, szerető érzésben érkezik. És kell ennél nagyobb ajándék? A következő háromszázhatvanöt napban ezek kísérnek, ezek adnak erőt. Nem a csomagokban lapuló tárgyak, hanem csakis ezek. Csak ezek... Ez a karácsony csodája.” (Csitáry-Hock Tamás)

„Újabb csókok következtek, a világ mintha megszűnt volna létezni körülöttük. Megadták magukat mind a ketten, és ahogy egyre szorosabban összefonódtak, mintha nem csupán egymást ölelték volna át, hanem a fájdalmas emlékeket is elűzték volna.” (Nicholas Sparks)

 

Vége

 Elérhetővé tettem a novellát. Amennyiben tetszett nektek, akkor le tudjátok tölteni. :)

Letöltés:  Karácsonyi Ajándék

 Kérlek benneteket, hogy írjatok komit!