64. fejezet - The show must go on

„Fogalmam sem volt arról, hogy én is érezhetek ilyen mélyen, hogy egy gyermek az imádság derűjét adhatja, hogy az apaság megújítja szívemet.”

(Hugh O`Neill)

Robert

New York, 2012.01.22.

- Apa leszek… - már sokadszorra ismételtem meg magamban, de még mindig olyan hihetetlennek tűnt az egész. Mostanra teljes mértékben megbizonyosodhattam arról, hogy a sorsnak igen is terve van velünk. Egyáltalán nem volt véletlen, hogy folyton összefutottunk, s még egy csöppséget is sikerült összehoznunk. A szenvedélyes éjszakának hála a szerelmünk egy manócskában egyesült. – Micsoda éjszaka! – már csak a puszta gondolattól is kifejezetten izgatott lettem, s minden porcikám ordította az ismétlésért. Ráadásul egy korábbi, szinte lehetetlennek tűnő álom is megvalósulni látszódott. Mégpedig az a bizony, miszerint az én csöpp kicsi lányom tarthatom a karomban. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy végre Flórával is sikerül rendezni a kapcsolatunk, ami ugyanolyan örömmel és elégedettséggel töltött el. Kissé elhúztuk az időt ezzel a beszélgetéssel, korábban meg kellett volna ejteni. - Azonban jobb későn, mint soha! – A gondolataimnak nem bírtam határt szabni és azokról a fenséges csókoktól nem bírtam elszakadni. Mindent megért ez a mai nap, bár talán Cosmo szakértelmét szívem szerint mellőztem volna, de még az sem tudta elrontani a kedvem.

Csakhogy miután eljöttem Flórától az agyam lázasan dolgozni kezdett. Hirtelen egy csomó megoldandó dolog jutott az eszembe. Nem győztem csitítani magam, hiszen túlságosan is előre szaladtam. Még csak nem is látszódott Flórán a terhesség, s én már előre aggódtam egy csomó dolog miatt. Legfőképp a biztonsági kérdésen agyaltam, hiszen most már mindkettőjükre vigyáznom kell. Már maga az az információ kikerül a nyilvánosság elé, hogy újra együtt vagyunk, biztosan megindulnak a találgatások. Pletykafolyam pedig elképesztő méreteket ölthet, ha napvilágot lát az a hír, hogy babát várunk. A szenzációhajhászó fotósok, firkászok a nyomunkban lesznek. – Meg kell védenem őket! Tennem kéne valamit, de mit? - morfondíroztam el, de aztán újra a baba jutott eszembe, és vigyorogni kezdtem.

Dean szótlanul követett engem, de éreztem a vizslató tekintetét végig magamon. Sejtettem, mik járhatnak a fejében. Szimplán hibbantnak, de legalábbis agyalágyultnak tarthatott a folytonos vigyorgásomból kifolyólag, de egyszerűen képtelen voltam megállni. Miután visszaértünk a hotelbe nem volt kedvem egyedül maradni, így a hű testőröm egy hűs sörrel. Reméltem elfogadja a meghívásom. Dean rábólintott, majd a lakosztályomba telepedtünk.

- Gyerünk Rob, mondj már valamit! Amióta eljöttünk, azóta vigyorogsz, mint a vadalma. – motyogta Dean enyhén bosszankodva, de annál kíváncsibban. Elmosolyodtam, és elégedetten dőltem hátra.

- Apa leszek… - mondtam ki ismét fülig érő vigyorral. Dagadta a mellem a büszkeségtől, mert hatalmas vágyam beteljesülni látszódott.  – Ki fogunk békülni Flórával…

- Gratulálok! – húzta mosolyra a száját a hű testőröm. – Erre igyunk! – bólintottunk és a szánkhoz emeltük az üvegeket.

- Kösz, Dean! – köszöntem meg a jó kívánságát, s egy hatalmasat ittam a sörömből.

- Megérdemled, hogy boldog legyél. – kicsit elgondolkodva kezdett bele Dan a beszédbe. Egy kicsit úgy éreztem, hogy mondaná azt, amit szeretne, de tart a fogadtatástól. Végül aztán mégis folytatta. - Bár nem tudom, mi volt a váló ok nálatok, de a pici miatt is csak jó, hogyha egyenesbe jöttök. Ha kibékültök, mert csak a vak nem látja, hogy mennyire oda vagytok egymásért. Flóra nagyon különleges, karakán nő, nem holmi kis csitri, mint akik odavannak érted. Pont olyan talpraesett nő, aki te melléd kell, akire neked szükséged van, és aki képes irányítani, elviselni a hülyeségeid. Már bocs! – furcsa volt Dean szájából ezt az őszinte véleményt hallani, de azt hiszem, mindenben igaz volt. S még haragudni sem tudtam rá, hiszen nála jobban senki sem tudja, milyen dolgokkal kell nap mint nap szembenéznem.

- Egyet értek veled! – jó estek Dean szavai még akkor is, ha felbolygatták a múltat. Azonban ezzel megadta a kezdő lökést, és most nagy szükségem volt egy kiadós beszélgetésre. – Tudod, nem azért nem mondtam el a dolgokat, mert nem bíztam meg benned. Csak rohadtul fájt az egész és azt hittem, ha elnyomom magamban, akkor az lesz a jó megoldás. A váló ok, ahogy te mondtad, az az volt, hogy Flóra megcsalt az exével. Ismersz, és nálam a bizalom a legfontosabb, amit Flóra eljátszott. Idő kellett, hogy kiheverjem. Persze mindketten szenvedtünk, de Flóra nem adta fel és most már talán képes vagyok újra nyitni felé…

- Megértelek, hiszen látom nap, mint nap, min mész keresztül. De akkor sem jó megoldás, ha teljesen elzárkózol mindentől, mindenkitől. Valakiben bíznod kell… Flóra helytelenül cselekedett, félre lépett, de látom, hogyan néz rád, vagy miként beszél rólad, de mondhatom azt is, ahogyan viselkedik, ha a közelében vagy… Az önkénytelen gesztusai elárulják, s egyértelműen látszik rajta, hogy egy talpig szerelmes nő… - egyre jobban tetszettek Dean állításai, mert igazolta és alátámasztotta az elképzeléseim.

Elég gyorsan elszaladt az idő, ahogy beszélgettünk. Későre járt, mikor a testőröm jó éjszakát kívánt s visszavonult a saját szobájába. Aztán zuhanyozni indultam, hogy lemossam az egész napot magamról, csakhogy a végén hideg zuhany lett belőle, mert képtelen voltam kiverni a fejemből Flórát, a csókjait és a formás testét, amit újra a karjaim között tarthattam. A csábító gondolatok pedig egyből testi reakciót produkáltak, s mindjárt vigyázzba álltam. De amint megéreztem a szinte jeges vizet egyből elszállt minden pajzán gondolat a fejemből.

Kipattantam a zuhany alól és szárazra dörzsöltem magam, aztán dobtam egy hátast az ágyba. Hosszú percekig csak a sötét plafont bámultam, mert egyáltalán nem jött álom a szememre. Újra Flóra volt minden gondolatom középpontjában, azonban most nem a démoni szerető oldalát domborítottam ki, hanem elképzeltem, milyen lesz, ha már kicsit vagy akár jobban látszódik rajta a terhesség. – Csodaszép! Gyönyörű lesz! De nemcsak Ő, hanem a babánk is… - Aztán észre sem vettem, az ábrándozással álomba merültem.

Korán reggel fitten és vidáman pattantam ki az ágyból, ami más körülmények között cseppet sem volt jellemző rám. Most mégis energiával telve indítottam a napot. Fogalmam sincs, mikor született meg az ötlet a fejemben, de mindegy is, mert a lényeg a kivitelezés volt. Nagy lelkesen a telefonom után nyúltam, s rögtön tárcsáztam.

- Halló! – egy álmos férfihang szólt a telefonba, ami először annyira meglepett, hogy rá kellett néznem a kijelzőre, jó számot hívtam-e. – Halló! – egyre türelmetlenebb lett a férfi.

- Helló, Rob vagyok! – nyögtem ki nagy nehezen. Aztán rögtön kapcsoltam. - Derek, te vagy? – kicsit későn esett le, hogy nem a legjobbkor telefonáltam, de most már mindegy volt.

- Én, várj, átadom… - motyogta bele a telefonba a férfi. – Ez a tied… Rob az… - hallatszódott valamivel kedvesebb hangszín, melyet hatalmas ásítások követtek.

- Itt vagyok! De Rob, tudod egyáltalán mennyi az idő? Mi olyan elképesztően sürgős, hogy hajnalok hajnalán felébressz minket? – kis híján felnevettem, mert magam elé képzeltem Steph-et, amint a szokásos gesztusaival mérgelődik. Azonban nem tudtam sem megkomolyodni, sem felvenni a szidást, mert annál sokkal jobb kedvem volt.

- Steph, nagyon fontos dolog miatt… Te voltál az első ma reggel, akit felhívtam, még anyám sem tudja… De szólni akartam, hogy felkészülj és tedd meg a szükséges előkészületeket… - dőltek belőlem a vég nélkül a szavak. Újabb és újabb körmondatokat futottam, talán kissé feleslegesen.

- A francba, Rob nyögd már ki! – Steph a korai ébresztés miatt nyűgösebb volt, s hamarabb elvesztette a türelmét, pedig mellettem rendesen megedződött. Mosolyogva határoztam el, hogy most már tényleg elmondom neki, miért telefonáltam.

- Apa leszek… - hatalmas elégedettséggel ejtettem ki a szavakat, csak úgy dagadt a mellem.

- Fussunk neki még egyszer, mert azt hiszem, rosszul hallottam valamit… Mi leszel? – elképedve kérdezett vissza a kedvenc ügynököm. Azt hiszem, sikerült sokkolnom Steph-et, mert néhány pillanatra magába forduló csend következett.

- Flóra terhes a babánkkal… - az elején kezdtem a magyarázatot, hogy minden részlettel tisztában legyen az ügynököm, hiszen volt egy olyan sejtésem, nem kevés dolga lesz a dolgok kézben tartása közben.

- És te ennek így örülsz? – némi rosszallást, vagy inkább meglepettséget hallottam ki a hangjából. Ismertem már annyira Steph-et, hogy tisztában voltam, mik fordultak meg a fejében. Leginkább azért fordulhattak meg olyan dolgok a fejében, hogy engem védjen. Tudom, hogy bizony vannak olyan hírnév- vagy éppen haszonhajszolók, hogy bármit megtennének a céljaik eléréséért. Csakhogy Flóra nem ilyen volt, még ha sokan annak is gondolták.

- Már hogy a viharba ne! – cáfoltam egyből Steph felől érkező negativítást. - Azért hívtalak, hogy képben legyél és kellene egy kis segítség. Szükségem van egy testőrre. – folytattam végülis a hívásom eredeti okával, csak elértem idáig is.

- Azt meg minek neked? Dean már nem elég vagy talán összevesztetek? Lecserélnéd csak így, és ennyi év után? Főleg azok után, amiken keresztül mentetek és annyi mindent átvészeltetek? Mindig vigyázott rád, erre nem lehet panaszod! Sőt néha a legjobb barátod, néha – ha kell – az apád. Vagy hogy van ez? – egy komplett védőbeszédet hallgattam végig, mivel Steph még véletlenül sem hagyott szóhoz jutni.

- Nem, nem, dehogy! Ha hagynál szóhoz jutni, akkor elmondanám. Kellene egy megbízható testőr Flóra mellé, mert ha kitudódik, hogy újra összejöttünk, már az is káoszt eredményez… - mérgelődve hadartam el mindent.

- Miért? Tényleg együtt vagyok? Kibékültetek? – kicsit meglett, hogy a drága ügynököm ennyire nincs képben kora reggel, de ugyanakkor elégtételt is jelentett. Nem egy reggel ugrasztott ki az ágyból, mert éppen valami fontos feladatot kellett teljesítenem. Ez most amolyan kárpótlás volt a részemre.

- Igen, de ha elmondhatom végre, akkor minden kérdésedre válaszolok egyben!

- Jól van, jól van. De te voltál, aki hívtál és erre tessék ilyen dolgokkal álltál elő, még az álmot is kiverted a szememből.

- Majd Derek segít rajtad! – kuncogtam, de nem maradt el a finom letolásom.

- Szemtelen gyerek, hallottam ám! Inkább mond tovább!

- Szóval a testőr Flórára vigyázna, rá kellene vigyázni… Aggódom már most a biztonsága miatt, nehogy valami bajuk legyen… Vesd be a bűvös kapcsolataid, vagy érdeklőd Derek-nél, nem tud-e valami jó kötésű fickót, s ha lehet, nem kell, hogy helyes legyen. Nem új apát akarok a gyerekemnek, az az én pozícióm és most már Flórát sem adom!

- Ne komplikálj már feleslegesen, szerintem tudok is egy megfelelő személyt…

- Intézz el mindent, szerződést, fizetés, meg amit kell, de lehetőleg hamar jöjjön New York-ba. Mielőbb szolgálatba kellene állnia.

- Rendben, számíthatsz rám! Szia Rob!

- Szép álmokat, Steph! – vihogtam fel ismét, mert nem tudtam kihagyni ezt a remek lehetőséget.

- Vigyázz a szádra, túl pimasz vagy! De örülök, hogy végre kifejezetten jó kedved van, úgy érzem boldog vagy.

- Igen, nagyon! Helló! – kinyomtam a telefonom, s ha már úgy is a kezemben volt az a parányi vacak, akkor egy újabb hívást indítottam. Csakhogy sokáig csörgött, majd pedig a hülye hangposta jelentkezett be. Nem értettem, hogy mi a fene történik a vonal túlsó oldalán. Némi bosszankodás után letettem a telefont és inkább gyorsan összekaptam magam és a holmim, hogy mielőbb indulhassunk a forgatásra.

Töretlen vigyorom levakarhatatlan volt, amelynek hála többen elég furcsa pillantásokkal illettek. Azonban semmi sem érdekelt, hiszen rohadt jó kedvem volt. Az egyes jelenetek alatt persze igyekeztem megkomolyodni, de nehezen ment. Legfőképpen úgy, hogy tudtam, amint felvesszük az utolsó jelenetet, amit aznapra ütemeztek be, siethetek a Flórával megbeszélt találkozóra. Bár az egy cseppet sem tetszett, mikor simán közölte velem, hogy vásárolni indult, s még a lökött barátja sem kísérte el. Abban a pillanatban majdnem szívrohamot kaptam. – Még hogy egyedül császkál a városba. – De már tudtam, hogy nemsokára szakszerű védelmet biztosítok nekik.

- Jól van srácok, mára végeztünk! – kiáltotta el magát Allen, mire még szélesebb lett a vigyorom.

- És most hova lesz a menet? – forgatta a szemeit Dean, mert olyan szinten kapkodtam, hogy a dolgok vagy háromszor, de kétszer egészen biztosan kiestek a kezeim közül. Nagy nehezen végül elkészültem, addig a programot is fejben összeraktam.

- Central Park főbejáratánál találkozunk Flórával… Onnan irány egy étterem, mert már én is éhes vagyok… De előtte még be kellene szerezni egy csokor rózsát. – magyaráztam lelkesen, míg a kocsiig sétáltunk. Természetesen nem voltunk egyedül, egy jókora közönség verődött össze az utca túloldalán. Ugyan a kiáltozás elmaradt, de a villogó vakuk nem.

- Húha, úgy látszik, nagyon beveted magad! – Dean egyből igyekezett elterelni a figyelmem, mikor észrevette, mit nézek olyan elmélyülten.

- Most meg miért mondod? – néztem rá felhúzott szemöldökkel, mert hitelen nem értettem itt a dolgok összefüggéseit.

- Hát az étterem, a rózsa… meg minden… - értettem a célzást, de én semmi rosszat nem láttam ebben. Nem azért csináltam mindezt, mert valamit el akartam érni, csak egyszerűen én ilyen romantikus lélek voltam valamennyire.

- Ennyi romantika kell a mindennapokba… - vontam meg a vállam.

Egy szépséges rózsacsokorral sétáltam a park bejárata fele. Dean kicsit lemaradva ugyan, de a nyomomban volt. Igazság szerint észre sem vettem, hogy követ, vagy már annyira megszoktam a jelenlétét, hogy inkább az hiányozna, ha nincs mögöttem ugrásra készen állva. Flóra abban a pillanatban fordult felém, mikor már csak pár lépésre voltam tőle. Felragyogott az arca, de ezt megelőzően elég sápadtnak tűnt, sőt mintha ideges lenne valami miatt. De amint meglátott boldog mosollyal vetette magát a karjaimba. S egyből, mélységes természetességgel az ajkaira tapasztottam a szám. Fenséges üdvözlésben volt részem, amiről semmiért sem mondtam volna le.

- Úgy hiányoztál… - motyogott bele a számba Flóra, de egy millimétert sem engedett volna el.

- Te is nekem. Ezt neked hoztam. – nyújtottam át a vörös rózsacsokrot.

- Gyönyörűséges… - jutalmul pedig újabb csókokat zsebelhettem be.

Még úgy élveztem volna a puha ajkak kényeztetését, csak hogy pár szemtelen kíváncsiskodó közvetlenül mellettünk kezdte el ecsetelni a véleményét arról, mit is lát éppen. Nem aratott osztatlan sikert az a tény, hogy újra egymásra találtunk, pedig még a teljes igazságot meg sem közelítették.

- Gyerünk Kicsim, jobb lenne, ha indulnánk! – karoltam át Flóra derekát, aki hatalmas mosollyal és csillogó szemekkel simult bele az ölelésembe.

- Köszönöm… - nyomott egy puszit a nyakamra, aminek hatására a szívem még gyorsabb tempóra kapcsolt. Ahogy a puha ajkait megéreztem a nyakamon, jó pár roppant pikáns ötlet, kép jelent meg lelki szemeim előtt.

Aztán a semmiből jó néhány paparazzi került elő. Vakuk villogtak, tolakodóan és roppant durván nyomultak, a képembe tolták a kamerákat. Kiabáltak, s a hangzavar egy értelmetlen masszává állt össze. Flóra egy pillanatra megtorpant, amitől egyből a védelmező ösztön maximálisan életbe lépett. A derekát átöleltem és enyhén magam felé fordítva próbáltam megóvni Őt. Közben pedig a paparazzik sorra ontották magukból a kérdéseiket.

- Megint együtt vannak? Kibékültek? Tévedés volt a válás? Vagy csak színjáték volt az egész válás? Esetleg mindig is együtt voltak, csak a világot tévesztették meg? Mi a valódi oka a békülésnek?

Flóra lehajtotta a fejét, s hozzám bújt, csakhogy így nagyon nehezen tudtunk előre haladni. Dean kitartóan próbálta eltűntetni a fotósokat, de ő egyedül kevésnek bizonyult. Nagy nehezen aztán mégis sikerült átvergődnünk a tömegen, s a közeli kávézóba bemenekülni. Aggódva fordultam Flóra fele, aki elég szaporán kapkodta a levegőt, kicsit sápadtabb volt a kelleténél.

- Kicsim, minden oké? Már elmúlt, nyugodj meg! Jó, most már biztonságban vagyunk… - igyekeztem a legbiztatóbb hangomon megszólalni. Magamhoz húztam és a hátát simogattam.

- Persze, minden oké. – suttogta a fülembe. – Csak valamelyik hiéna after shaveje keverte fel a gyomrom. Nem valami kellemes, nem olyan, mint a te illatod… - izgatóan végighúzta az orra hegyét a nyakamon. – Nem éppen előttük kellett volna rosszul lennem… - Újra megéreztem a cirógatását, de most az ellenkező irányba. Egyrészt mérhetetlenül jólesett, másrészt hatalmas kísértés volt egyben. Ahogy újra és újra megtette, sőt belepuszilt a nyakamba, már ott tartottam, hogy felkapom ezt a démoni nőt és valamelyik mosdóba bezárkózok vele, mert ezt nem sokáig fogom bírni.

- Mit hozhatok Önöknek? – a pincérlány hangja józanított ki bennünket, s elszakadtunk egymástól.

- Friss gyümölcslevet kérünk mindketten… - mondtam ki, mire Flóra szemei kikerekedtek, a lány persze bólintott és a rendelésünkért indult.

- Hol marad a mindig megszokott kóla? Talán beteg vagy? – méregetett gyanúsan Flóra.

- Nem, de szigorú ellenőrzés alatt állok… Nem bűnözhetek kedvemre, legnagyobb sajnálatomra le kellett mondanom a kedvenceimről, de a testmozgás ellen nincs semmi kifogása az edzőmnek… - kacsintottam rá a démoni nőre, reméltem érti a célzásom.

- Szóval testmozgás mi? – értette a gondosan becsomagolt célzást, és még talán bele is pirult valamennyire. – Hát az ellen nekem sincs kifogásom… - kacsintott, s a torkom egyből kiszáradt, mert a saját csapdámba csalt bele. – Az az edző is nagyon tudhat valamit, mert nagyon is kedvemre való volt az eredmény, s még milyen jó lett az állóképességed…

- Csakhogy tudd, ha az a célod, hogy itt mindenki előtt leteperjelek, akkor pokolian jó úton haladsz… - összenéztünk, megvillantak a szemeink. Aztán a következő pillanatban már csókban forrtunk össze.

Nem sokáig maradtunk a kávézóba sem, mert elég hamar ránk találtak a kíváncsiskodók. Viszont Flóra minden áron meg szerette volna mutatni, miket vásárolt, ragaszkodott hozzá, hogy a lakására menjünk.

- Flóra, de mi lesz később? Mármint ez mégsem maradhat így… Te itt laksz ebben az apartmanban, míg én szállodába… vagy éppen ott, ahova a szerződésem köt… Kellene valami állandóság? Mindkettőnknek, illetve most már mindhármunknak! – simítottam a tenyerem a még lapos hasra, hiszen a liftben szerencsére csak mi ketten voltunk.

- Szeretem ezt a várost és ezt a lakást… Szívesen maradnék tovább, de ott van a londoni ház is… - Flóra kicsit elgondolkodott, mintha megfontolta volna a szavaim. – Miért? TE mit szeretnél?

- Egy közös helyet szeretnék. De nem tudom, hogy hol lenne ez. Szeretem New York-ot, de az én életem többnyire Los Angeles-ben van… Ott töltöm a szabadidőm.

- Ennyire fontos kérdés a hol? Mert szerintem mindegy, csak együtt legyünk. – erre nem bírtam nem egy szerelmes csókkal válaszolni.

- Jó erre még akkor térjünk vissza később… Viszont azt szeretném, hogy legyen egy állandó testőröd… - Flóra szemei egyből villámokat kezdtek el szórni.

- Testőr? Nekem? Minek? Nem vagyok én olyan fontos ember, hogy testőröm legyen. Meg tudom magam védeni. – harciasan magyarázott Flóra, míg a lakás fele tartottunk a folyosón.

- Efelől nincs kétségem, de akkor is ragaszkodom hozzá… Nem rossz, ha van egy testőröd. Megóv és kiment a kritikus helyzetekben…

- Rob, nem! Nem akarom, nekem nem kell…

- Jaj, srácok, már megint min kaptatok össze? Ne csináljátok már? Rosszabbak vagyok, mint egy latin-amerikai szappantenger…

- Jó, Cosmo, ha ilyen okos vagy, akkor mond meg, hogy nincs szükségem testőrre. – a makacs nőszemély egyből a lökött barátot próbálta megfűzni, hogy álljon ki mellette.

- Hát Virágszál, nem tudom… - vakarta meg Cosmo a fejét. – Ebben lehet, hogy Robnak van igaza!

- Nah tessék, köszönöm!

- Azért ne szállj el magadtól! – vetette oda Cosmo, de csak megvontam a vállam.

- Biztonságban szeretnélek tudni téged, és a picit is! Miért baj ez? Nyugodtabb lennék, ha tudnám, hogy egy profi vigyáz rátok. Hiszen ti vagytok a legfontosabban nekem! – szerelmesen a karomba zártam a csodás nőt és csókjaimmal igyekeztem levenni a lábairól.

- Oké, vettem a célzást! Lemegyek cigiért, addig nem szétszedni a házat és szex is csak a szobákban engedélyezett! – vetette oda Cosmo, miközben az ajtó fele masírozott. Csábító ötlet volt, és Flóra is megtett ezért mindent, de talán még korainak éreztem volna, így aztán elengedtem a fülem mellett a poénját. A következő pillanatban már csak a döbbent hangját hallottuk. - Oh, helló! – odakaptuk a fejünket, s mindkettőnk álla a padlón koppant. – Hölgyek, öröm látni titeket! – pajkos vigyorral csábította el Como Editet és Szilviát.

- Edit, Zoli bá! – motyogta Flóra.

- Anya, apa? – kerekedtek ki az én szemeim is.

- Szilvi, Imre? – mondtuk ki egyszerre. Öröm volt látni a családtagokat. - S egyúttal ez talán remek lehetőséget is jelent, hogy megosszuk az örömhírt. – futott végig az agyamon.

„A legnagyobb örömök mindig váratlanul lepnek meg minket. Mint a véletlenszerű séta, a rögtönzött látogatás, a beszervezetlen utazás, a keresetlen társalgás vagy ismertség.”

(Fanny Fern)