Camilla letörölte a könnycseppeket, melyek lassan ugyan, de még mindig végigcsorogtak az arcán. Aztán lassú léptekkel folytatta az útját. Az első pillanatokban nem tudta, merre menjen, de miután jobban körül nézett, felismerte az ismerős utcát. - Már nincs messze… - suhant végig a gondolta a fejében, mint egy halvány szellő.
A gondolatot egy szépséges emlékfoszlány követte. Kedves és magával ragadó kép, mely megnyugtatta a lányt. Egy könnyed mozdulattal letörölte az utolsó kicsorduló könnycseppet, majd határozott elképzeléssel indult előre.
***
A taxi lassan gördült Camilla lakása elé. Nate és Camilla egymás mellett, igazán meghitten bújtak egymáshoz. A férfi a munkában kicsit elfáradt, míg a lány az este eseményein agyalt, mert nem tudott szó nélkül elmenni mellette. Egyszerre vonzotta és taszította Dylan, és Camilla nem értette a saját érzéseit sem. – Miért vonzza ez a kőbunkó alak? – tette fel magának a kérdést. Talán túlzás volna azt állítani, hogy ellenkezett a vonzalom ellen, de a bunkó beszólások és flegma megjegyzések erőteljesen rombolták az összképet. Kellően rossz képet festett magáról a férfi.
- Megérkeztünk… Felmegyünk? – kérdezte Nate fáradt hangon, mikor észrevette, hogy Camilla egészen távol jár.
- Tessék? – megrázta a fejét a lány, körülnézett és felismerte a házat. - Jah, igen. – vágta rá egyből, mintha egy álomból ébredt volna.
- Camilla, lehet jobb lenne, ha mégis hazamennék… - nézett a férfi a lányra, míg kiszálltak a taxiból.
- Ne! Kérlek, ne hagyj egyedül! – megijedt a lány, mert már most érezte, hogy Dylan teljes mértékben a hatalmába kerítette. – Maradj velem! – szégyellősen súgta oda a férfinak, aki egyből elmosolyodott.
Egymásba karolva sétáltak fel a lépcsőn, mert még mindig nem volt jó a felvonó. Kellemes, barátságos csendben lépkedtek fel a lépcsőkön, míg a lakásba nem értek. Nate egyből a kanapéra vetette magát, elfáradt a talpalásba és ritka rossz napja volt a mai. Camilla mosolyogva nézte a férfit, s egy könnyed, meleg érzés kerítette hatalmába. Aztán a hűtőhöz lépett, két üveg sört vett elő, majd a kényelmesen elhelyezkedő férfi mellé telepedett. Átnyújtotta Nate-nek, aki széles mosollyal köszönte meg a hűs nedűt. A szájához emelte és nagyot ivott a kedvenc italából.
- Nah, ki vele, mi nyomaszt! – szólalt meg Nate, míg szemeit Camilla-ra szegezte. Olyan áthatóan figyelt a fáradt szempár, hogy a lány egyből úgy érezte, beszélnie kell.
- Holnap jelenésem van a szüleimnél. – nyögte ki Camilla fájdalmas hangon. Tulajdonképp ez volt az egyik dolog, amely attól a pillanattól kezdve nyomasztotta, hogy belement ebbe a látogatásba. – Egyáltalán nem szeretem ezeket a látogatásokat. Az egész olyan hivatalos és formális… mintha nem is a saját családomhoz mennék. Aztán ott van anyám, aki minden második szavával kritizál a legapróbb részletekbe menően, hogy hetekig még felkelni sincs kedvem…
- Egy cseppet sem irigyellek. – Nate beleivott a sörébe, mert nem tudott semmit sem hozzáfűzni a dolgokhoz. De nem is kellett megszólalnia, mert Camilla folytatta a beszédet.
- A másik meg ott van ez a különös helyzet… Tök bírom Marc-ot és a zenéjét. Élvezem, ha velük lehetek. Végre vannak barátaim, akikkel jól érzem magam, de ott van az a tuskó, aki meg minden egyes szavával bánt, beszól és ettől meg fel tudnék robbanni. Utálom azt az érzést, amit kivált belőlem… - Camilla elharapta a mondat végét, mert félt kimondani, hogy vonzódik Dylan-hez. Egy-két pillanatig, míg a férfi csendben volt és Camilla-nak sikerült elkapni a tekintetét, akkor úgy érezte, hogy rokonlelkek. Éppen eleget szenvedtek mindketten, ha nem is azonos dolgok miatt.
- Szerintem ne túl sokat várj, attól a bunkó, beképzelt majomtól… sőt lehet, jobban járnál, ha nagyívben elkerülnéd. Ellenben Marc tényleg baromi nagy arc! – Camilla megértően, sőt egyetértően bólogatott, aztán ő is ivott a saját söréből. – Hagyjunk a fenébe mindent, rendeljünk pizzát és nézzünk valami gagyi filmet…
- Ilyenkor szeretnél pizzát? – a lány kicsit meglepődött, mert teljesen kiment a fejéből, hogy valamit is egyen.
- Akkor adj valami rendes kaját, mert éhen halok! – persze a férfi éhégének csillapítására semmi olyan étel nem volt. Főzni pedig egyáltalán nem akart nekiállni a lány.
- Legyen pizza! – megadta magát, mire a férfi elégedetten vigyorogni kezdett.
Camilla a telefonért nyúlt, és megrendelte a pizzát. Míg vártak a futárra, addig a filmek között válogattak és egymást cukkolva keresték, mit nézzenek meg. Camilla egyre kilátástalanabbnak látta, hogy valamit találjanak, s inkább a férfira bízta a döntés. Ő addig valami kényelmesebbre, melegítőre és pólóra cserélte a szerelését. A haját is kibontotta, majd egy csattal tűzte fel. Mikor kilépett a szobából, már a gőzölgő pizza várta. Nem gondolta, de tényleg jól esett a finomság.
- Nate, ha szépen megkérnélek, holnap elkísérnél a szüleimhez? – piszkálta Camilla a pizza szeletet. Nem értette saját magát, honnan jött ez az egész abszurd ötlet. Miért akarja, hogy más is végigszenvedje a találkozót?
- Ezt komolyan kérdezed? – harapás közben állt meg Nate, és csodálkozva nézett a kissé elpiruló lányra.
- Igen, a legkomolyabban. Talán akkor könnyebben átvészelem, ha velem vagy. – halvány mosolyra húzta a száját Camilla és harapott egyet a pizza szeletéből. Tekintetét a képernyőre szegezte, de a lelkem mélyén remélte, hogy Nate rábólint a furcsa kérésre.
- Rendben, persze elkísérlek…
Camilla megnyugodott és tényleg felszabadulva tudta élvezni a filmezést. Bár nem sokáig maradt ébren. Nate-hez bújva lassan átlépett az álmok világába. A benne kavargó gondolatok és érzések sokasága végre csillapodni kezdtek és így egyre mélyebbre merült a pihentető alvásba.
Nate kicsit később vette észre, hogy Camilla békésen szuszog mellette. A halvány fényben megcsodálhatta a békés arcot, és nem tudott a kezének parancsolni. Ujjai lágyan cirógatták a lány puha bőrét, kecses nyakát. Aztán gondolt egyet, s a karjaiba vette Camilla-t, majd a hálóba vitte. Gondosan betakargatta, és magára hagyta. Az ajtóból még visszanézett a szunnyadó Camilla-ra, mivel a gondolatai a lány körül keringtek. Nate nem értette, hogy lehet valaki ennyire ellenséges a lánnyal, főleg a saját anyja. Camilla-t bájos és végtelenül kedves lánynak ismerte meg. Valami, mélyen a lelkében mindig azt sugallta, hogy védje meg, óvja meg a lányt. Nate behúzta maga mögött az ajtót és visszatelepedett a kanapéra. S az álom is ott érte.
Camilla rosszul aludt, óránként felébred. Egyre jobban rettegett a rá váró találkozástól. Remélte, hogy jól döntött, mikor megkérte Nate-t, hogy kísérje el. Nem bírta tovább az ágyban a gyötrődést, s inkább felkelt. Bár mikor kimászott az ágyából, akkor először nem is tudta, hogyan került oda, aztán egy vállrándítás után tovább is lépett rajta. Hosszú idő óta nem volt már férfi Camilla életében, az ágyáról nem is beszélve. Félt, egyenesen rettegett attól, hogy megismétlődik vele a korábbi szenvedés, csalódás. S egy-két katasztrofális randit követően teljesen letett arról, hogy valaha is normális pasit fogjon ki. Nate volt azóta az első férfi, akit közelebb engedett magához, de Ő inkább olyan volt számára, mint egy báty.
Camilla a fürdőbe vonult, s egyből a zuhanykabinba lépett, amint leszórta magáról a ruháit. Idegesen tisztálkodott, hajat mosott, sőt miután szárazra megtörölközött nekiállt sminkelni. Meg akart felelni az anyjának, hiszen ő maximálisan adott a látszatra. Egy vidám, színes ruhát választott, amiben kényelmesen érezte magát. Bár a gyomra már most remegett az idegességtől, és apróra zsugorodott össze, ezért sem foglalkozott a reggelivel. Még utoljára az állótükörben leellenőrizte magát. – Elkészültem. – sóhajtotta fájdalmasan, mert ez azt jelentette, hogy lassan indulhatnának. Felkapta a táskáját és kilépett a szobából, ekkor viszont rendesen meglepődött.
- Nate? – csodálkozva nézett végig a férfin. Legszívesebben Camilla a föld alá süllyedt volna, mert teljesen elfeledkezett a férfiről.
- Jó reggelt! Oh, de gyönyörű vagy! – vigyorgott teli szájjal Nate. – Így jó leszek?
- Nagyszerű. – Camilla Nate-en felejtette a tekintetét. Nagyon tetszett neki a látvány. Fekete farmer, fehér ing és sötétszürke mellény olyan lehengerlő összehatással bírt, hogy bármelyik nő odáig lett volna a férfi láttán. – Jártál otthon? – félve kérdezte a lány, míg közelebb lépkedett Nate-hez.
- Igen, gyorsan megfordultam, míg készülődtél. Zuhanyoztam, átöltöztem és elhoztam a kocsit, hogy ne taxival kelljen mennünk… - puszival üdvözölték egymást, és Nate-nek is roppantul tetszett Camilla dögös megjelenése.
- És kávét is hoztál… - fedezte fel a lány a poharakat, mire a férfi csak bólintott.
Megitták a kávékat, s az indulás mellett döntöttek. Camilla az ujjait tördelte, míg a kocsiban ült. Kínszenvedés volt az a jó fél óra, mely utazással telt el. Aztán elhatalmasodott rajta a kényszerű beletörődés, hiszen már nem mondhatja le, nem fordulhat vissza, így mélyeket lélegezve próbálta nyugtatni magát. Nate csak lopva pillantott a lány fel, érezte a belőle áradó feszültséget, éppen ezért sem akarta megzavarni a nagy koncentrálásban.
- Megérkeztünk, az a ház a szüleimé… - nyújtotta ki kecsesen a kezét Camilla és rábökött a hatalmas épületre. A ház előtt parkolt le Nate, és segített kiszállni Camilla-nak. Biztatóan szorította meg a kezét, amit a lány egy halvány mosollyal viszonzott.
- Kérlek szépen, ne vedd fel anyám egyetlen szavát sem! Nem éri meg! – suttogta a lány, míg a bejárati ajtóhoz sétáltak. Éppen csak odaértek az ajtó elé, mikor az váratlanul kicsapódott.
- Éppen ideje, hogy ideértél. – egy elegáns nő állt az ajtóban. Először csak Camilla-t nézte, majd kelletlenül fordította tekintetét Nate felé. – És nem is egyedül jöttél.
- Szia, anya! – szólat meg Camilla szenvtelen hangon. – Nate a barátom, remélem nem baj, hogy elkísért.
- Üdvözlöm asszonyom! – nyújtotta kezét Nate üdvözlésként, de az asszony nem fogadta el.
Camilla a szemeit forgatta az anyja viselkedésén, majd egy halk bocsánatot suttogott el a férfinak, mikor a nappali felé tartottak. Elegáns, kifinomult ízlésről tanúskodott a lakás, azonban az egész inkább múzeumnak tűnt, mint egy szerető otthonnak. Hideg színek, távolságtatásról árulkodó berendezési tárgyak szinte fagyosság tették az összképet, de ez pontosan Camilla anyjára illet.
- Apa merre van? – kérdezte kíváncsian, mikor feltűnt a hiánya.
- A dolgozószobába menekült, de mindjárt csatlakozik hozzánk. – vonta meg a vállát az asszony és gyanúsan méregette a lányát és a kísérőjét. Azonban csak azért sem kezdeményezett beszélgetést.
- Szia, apa! – Camilla megölelte az apját. – Bemutatom a barátom, Nate-et.
- Jó napot, uram! – az apa elfogadta a felkínált jobbot és barátságosan köszöntötte Nate-et, mire a felesége tüntetőleg szusszantott.
- Inkább üljünk asztalhoz! – az asszony a megterített asztalhoz terelte a csapatot. Camilla egy kicsit megnyugodott, bár korai volt ez részéről. Miután helyet foglaltak, az ebé elfogyasztása közben egyre kínosabb lett a csend, amit egyre nehezebben lehetet elviselni.
- Hogy vagytok? – Camilla igyekezte megtörni a csendet, de az anyja nem igazán volt partner ebben.
- Jól… - kisebb fáziskéséssel válaszolt az anya. – Még mindig az a borzalmas munkád van? Nem tettél le róla, hogy ilyen ostobaságokkal foglalkozz? Mi lesz így belőled? – kezdett rá az asszony.
- Nem ostobaság, hanem tisztességes munka. Miért baj, hogy én szeretem, és szívesen csinálom?
- Mert nem viszed semmire… - vágta rá egyből a választ az anya.
- Lehet, de legalább boldog vagyok! – Camilla sem hagyta magát.
- Még hogy boldog? Abszurd dolog. Csak elpazarolod az életed… Bezzeg Eric mellett lehettél volna valaki. A Walden család tagja lehettél volna, egy előkelő és dúsgazdag családé… - ez volt az a pillanat, amikor Camilla-nál betelt a pohár. Az első pillanatban megnémult és még az evőeszköz is kiesett a kezéből a név hallatán. Fájdalom nyílalt a lelkébe, egy régi és jól ismert fájás, melyet lassan eltemetett magában, de most fel kellett az anyjának emlegetni, amitől újult erővel tört a felszínre.
- Köszönöm a meghívást, de felesleges volt idejönnöm. – pattant fel az asztal mellől Camilla. Nate követte a feldúlt lányt, aki az ajtóból még visszaszólt. – Semmit sem tudsz rólam, Eric-ről… Hogy mi történt velünk… A csillogó és fenséges máz alatt egy szemét alak van…
A tengerpart meleg homokján sétált végig a kisház előtt. Nem ment messzire, de már elege volt az egyedüllétből. Fogalma sem volt, hogy Eric vajon vissza jön-e vagy nem. De egyre jobban rettegett a gondolattól, milyen hangulatban lesz. Maga köré fonta a karjait, csakhogy felszisszent, ahogy a kézlenyomatottal borított bőréhez ért. Még mindig fájt, és érzékeny volt, pedig már nem volt olyan élénk színű mint előző nap.
Minden olyan jól indult, az első napokban igazi romantikus mámorban úsztak, de a rózsaszín felhőt lassan elfújta a tenger felől érkező szellők, s a kőkemény valóság maradt. Első pillanatban rá sem ismert a férfira. Ingerült és durva volt, mind szavakkal, mind tetteivel. Camilla azonban a szerelem még sokkal erősebb volt, s így próbálta magában mentségeket keresni Eric viselkedésére. Csakhogy a napok előre haladtával csak minden egyre rosszabb volt.
Camilla megrázkódott, ahogy az emlékfoszlányok beférkőztek az elméjébe. Automatikusan, védelmezően fonta maga köré a karjait, így kapaszkodott és tartotta magát. Nate nem sokat értett az ebéd alatt lezajló eseményekből, de voltak sejtései. Halvány gyanú egyre valószerűbbé vált, ahogy Camilla viselkedését látta. Ismerte az Eric Walden nevet, és az ő ismeretei alapján egyáltalán nem értette, hogyan kezdhetett Camilla egy ilyen férfival.
A kiindulási ponthoz, vagyis a lány lakásánál Camilla kipattant a kocsiból és futva kapkodta a lépcsőfokokat. Persze Nate lendületesen követte. A lakásban talált rá a lányra, a szőnyegre rogyva, vadul zokogva. A férfi a vigasztalhatatlan lány mellé kuporodott, az ölébe vonta. Camilla erősen kapaszkodott Nate-be, mert jelen pillanatban ez volt az egyedüli hely, ahol biztonságban érezte magát.
- Semmi baj… nincs semmi baj… itt vagyok veled… - ismételgette a férfi folyamatosan. Camilla felemelte a fejét, könnytől csillogtak a szemei és a korábban nagy gonddal elkészített smink is teljesen elmosódott. – Egy kicsit jobb? – a lány csak bólogatott. – Tudsz beszélni? – újabb bólintás volt a felelet. – Elmeséled, mi közöd volt Eric Walden-hez?
- A barátom volt… - suttogta Camilla.
- A barátod? Úgy, mint a pasid? Pont az a féreg…
- Mikor megismertem egyáltalán nem volt az. Figyelmes és elbűvölő férfiként tetszelgett előttem. Beleszerettem. Fiatal és naiv voltam, és könnyűszerrel elcsavarta a fejem… - szipogott Camilla. – Rávett, hogy menjek vele… mert különben hónapokig nem láttuk volna egymást. Rióba kellett repülnie és ott voltak bizonyos ügyei… Már megbántam, hogy belementem, hiszen nem olyan volt, mint mutatta magát… - Camilla torka összeszorult, ahogy a múltat újra a hatalmába kerítette.
- Mit művelt? – Nate döbbenten hallgatta a lány szavait.
- Mikor először ellent mondtam, akkor csak üvöltött velem… Szavakkal bántott. Amikor valami nem úgy sikerült vagy csináltam meg, ahogy szerette volna, akkor felpofozott. Persze az elején még mentegettem és önmagam hibáztattam… De mikor már egyre többször bánt velem durván, megütött és erőszakos volt az ágyban is, akkor egyre kevésbé hittem a szerelmében…
Nate hitetlenkedve hallgatta Camilla beszámolóját. Viszketett a tenyere, legszívesebben agyonverte volna azt a mocskot, aki képes volt a karjai között tartott törékeny nővel így bánni, legfőképp mikor az övé volt a szerelme és ő maga.
A vasárnap végül zaklatottan ugyan, de eltelt. Majd egymást követék a nyugodt hétköznapok. Camilla és Nate azóta nem beszélt a lány múltjáról, pedig voltak még sötét foltok, melyekkel kapcsolatban nem egy kérdés merült fel a férfi fejében. De tiszteletben tartotta a lányt, s uralkodott a kíváncsiságán.
A megszokott szürke napok nyugtatóan hatottak a lányra. Marc néha felhívta ugyan, de többet nem találkoztak személyesen. A zenész lelkesen mesélt egy közelgő utazásáról a tengerentúlra, melyet izgatottan várt. A program szerint több helyen fog kisebb-nagyobb koncertet adni, s Camilla megígérte, hogy az interneten majd nyomon fogja követni a túra állomásait. S tényleg így lett, mert a koncerttúra sokkal nagyobb hírverést kapott. Sajnos nem a zene, hanem a Marc-ot kísérő társaság miatt. A legtöbb képen, sőt kivétel nélkül Dylan mosolygott az alkoholtól mámoros tekintettel egy-egy rajongó mellett. Ez volt általában az a pillanat, mikor Camilla bosszúsan csukta össze a laptopját, mert Dylan látványa túlságosan felkavaró volt számára.
Camilla munkából haza fele tartott, mikor eszébe jutott, hogy vásárolnia kellene. Így kénytelen volt kitérőt tenni a bolt fele. A vásárlást hamar megoldotta, mert céltudatosan haladt a sorok között, és a kosarába pakolta a legszükségesebb dolgokat. Végül mégis két jól megpakolt csomaggal indult a lakása felé.
- Hadd segítsek! – Camilla a hang hallatán összerezzent, ledöbbent. Ez a pár pillanat elegendő volt arra, hogy Dylan kivegye a lány kezéből a csomagokat. Camilla döbbent arca láttán Dylan még szélesebbre húzta a mosolyt a száján.
- Te? Hogy kerülsz ide? – tért kicsit magához a lány.
- Ennyire azért ne örülj nekem. –hangzott el a férfi szájából ez a pár szó.
- Mi mást vártál? Eddig egyetlen kedves gesztusod sem volt…
Egy egyszerű vállrándítással lezárta a beszélgetést Dylan, majd a lány szatyrával a kezében lépett Camilla mellé. Csendben haladtak egymás mellett, míg el nem érték a lakást. Nagyon úgy tűnt, hogy Dylan mindenáron maradni akar, így Camilla hagyta, hogy egészen a lakásáig a kísérje a férfi.
Dylan meglepetten pislogott körbe a lakásban, egyáltalán nem ilyenre számított. Egyszerű letisztult formák és színek uralkodtak. Megnyugtatóan hatott ez az egész rá. A kíváncsiságát mégis a rengeteg könyv és cd-k hosszú sora keltette fel. A polcok zsúfolásig meg voltak pakolva a padlótól szinte a plafonig. Dylan elbambulva olvasta végig a könyvek szerzőit, volt minden a kollekcióban. Klasszikustól egészen a napjainkig bezárólag. Egy könyv a kanapén hevert, benne egy fecnivel. A férfi odalépett és megforgatta a könyvet. Ismét megdöbbent, mert ismerős volt számára az a könyv.
- Érdekes olvasmány. Miért pont ezt választottad? – Dylan őszinte kíváncsisággal kérdezte a lányt, aki kissé összezavarodott a kérdés hallatán.
- Egyedi nézőpontot képvisel. – tért magához Camilla. – A jellemábrázolás bámulatos, sőt még rejtett humora páratlan. Kiváló könyv!
- Az új mozis adaptációban én játszom a főszerepet… - jegyezte meg mellékesen a férfi.
- Nahát! – Camilla ennyivel le is tudta a dolgot. Különösebben nem villanyozta fel az imént megszerzett információ. Dylan pedig egyáltalán nem ilyen reakcióra számított és kicsit bosszantotta is, hogy miért nem tud a lány kicsit jobban örülni.
- Kávét, teát vagy üdítőt? – lassan szűrődött be a lágy hang Dylan elméjébe.
- Nem akarok zavarni. Mit szól a barátod, ha itt talál?
- Ha most ezzel a szar dumával akarod megtudni, hogy van-e pasim, akkor nagyon béna vagy… - forgatta meg a szemeit Camilla. Csakhogy azzal nem számolt, hogy Dylan miként reagál.
- Kávét! Akkor van pasid? – a férfi a lány után lépett, sőt utána kapott. Magával szembe fordította, s úgy várta a választ. De már a válasz sem igazán érdekelte Dylan-t, mert szinte beszippantotta az a fenséges szempár, mely őt figyelte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése