Camilla önmagát hibáztatta, mert ismét engedett a hazug férfi szép szavainak. Aztán a végén Ő kapta a legnagyobb pofont cserébe az élettől. Képtelen volt szabadulni a gondolattól, hogy ismét gyenge volt, pedig annyiszor megfogadta, annyiszor fogadalmat tett, hogy nem hagyja magát. Erős és független nő lesz, csakhogy a lelkében, a szívében a szeretet és szerelem utáni vágy sokkal hatalmasabbnak bizonyult. Az érzelmei pedig legyőzték a józan eszét. Elhitte a csalfa ígéretet, miszerint a szerelmének hitt férfi hajlandó változni. Pedig ilyen ígérettel már volt dolga. Egykor Eric, s ezúttal Dylan hízelgő szavainak dőlt be.
Eric az első veszekedésük után is bűnbánóan viselkedett. Camilla akkor meg volt győződve arról, hogy csak a hirtelen düh váltotta ki Eric kemény szavait. Ez persze az első pofoni tartotta magát. Az a bizonyos pofon sokkal jobban fájt a lány szívének, mint az arcának. Miután Eric lehiggadt, s szembesült a tettével újra a bűnbánó szerelmes férfié vált a lány előtt. Csókokkal halmozta el Camillát, s esküdözött mindenre, hogy soha többé nem teszi. Az ígéretet azonban a dühhullám teljesen semmissé tett, és már nemcsak egyetlen pofon csattant el. Nemcsak fizikai, hanem érzelmi terrorban élt, ami csak még jobban megviselte.
A legrosszabb az egész helyzetben az volt, hogy Camilla félt. A félelem pedig megnémította. Soha senkinek nem beszélt arról, mi történik a zárt ajtók mögött. Megtanulta elrejteni, leplezni a fájdalmát, és nem utolsó sorban a sérüléseit. Mindezzel a férfi elérte, hogy a lány egyre visszahúzódóbb, egyre csendesebb lett, és szinte mindent megtett, hogy láthatatlan legyen. Míg végül Camilla összeroppant. Elege lett a folytonos terrorizálásból, a megaláztatásból, a szerelemnek hitt érzésből sem tudott több erőt meríteni, sőt lassan felszívódott ez az érzés, így aztán tulajdonképpen már semmi sem kötötte Eric-hez.
Rettegett attól, hogy a férfi miként fogadja a szakítás tényét. Tartott a férfitől, hiszen a szóváltás bármikor átfordulhat tettlegességbe. Elcsattanhat egy egyszerű pofon, de akár több is. Camilla-nak azonban még ekkor sem volt szerencséje, hiszen még ekkor sem menekült meg a fájdalomtól, a megaláztatástól, hiszen Eric nem hagyta szó nélkül az egészet, sőt minden egyes szavával csak még jobban belerúgott és megalázta Camilla-t.
- Nem érdekelsz, mit csinálsz… Már meguntalak… Elegem van belőled… - A végén a lányt úgy dobta ki, mintha szemét lenne, ezzel végső, legnagyobb csapást mért Eric még utoljára a lányra.
Camilla ezekkel az emlékekkel és tapasztalatokkal a birtokában félt az egyre inkább kapcsolat irányába forduló barátságtól. Aztán a lassan elmúló napok némi reményt ébresztettek benne, míg végül odáig jutott, hogy hitt abban, Dylan más lesz. – A kissé rosszul induló ismeretség ellenére ebből még akármi is lehet… Vele talán új esélyt kaphat…
***
Camilla először tényleg bizalmatlanul fogadta a férfi közeledését. Gyanúsnak találta a hirtelen változást. Túlságosan elevenen éltek benne az első találkozás emlékei. Látta, érezte, megtapasztalta Dylan modorát, s nem igazán hitte, hogy tényleg változni fog. Ugyanakkor azzal is szembesült, hogy a férfi tényleg mindent megtesz annak érdekében, hogy a közelébe férkőzhessen, de egyáltalán nem tolakodó, vagy bántó módon.
Dylan azonban azt nem tudta, és Camilla sem árulta el, hogy a legutóbbi kapcsolata milyen csúfos véget ért, és hogy ez késztette a lányt arra, hogy kemény páncélt viseljen. Teljesen elzárkózott mindenféle közeledéstől, minden gyengédségtől. Félt, rettegett az újabb melléfogástól, a csalódástól, a bánattól, megaláztatástól. S ennek ellenére a kitartó férfi kemény munkával megbolygatta Camilla lelkét.
A lány egyre többet és többet gondolt a férfira, vele foglalkozott. Egészen odáig jutott, hogy egyre jobban vonzódott Dylan-hez, míg fel nem ismerte, hogy kezdett beleszeretni. – Reménytelenül, vagyis inkább menthetetlenül beleszerettem. – Bár Camilla próbálta letagadni, de már teljesen mindegy volt. Ez a felismerés megdöbbentette a lányt, aztán ahogy töprengett rájött, hogy ezt meg kell a férfivel beszélnie. Tisztázniuk kell, hova tart ez a kapcsolat, mert ez már nem egy szimpla barátság volt, jóval több annál. Csakhogy Camilla tartott tőle, hogy az ismételten felerősödő szeretetéhsége tévútra viszi, de elhatározta magát, és próbált kitartani emellett. Azonban Dylan egy kevésbé jó hírrel lepte meg. A férfinak munkája miatt utaznia kellett. E hír hallatán Camilla elnapolta a komolynak ígérkező beszélgetést. – Ha visszajön! – sóhajtotta.
A viszontlátás okozta érzések azonban mindkettőjüket legyőzte. Camilla olyan örömöt érzett Dylan láttán, hogy mindent félredobott és engedett a férfinak. Nemcsak a szenvedélyes csókban, hanem egy tüzes, izzó szeretkezésben is. Olyan feledhetetlen gyönyörökkel tarkított éjszakát töltöttek együtt, hogy Camilla először álomnak hitte az egészet, de az elcsattanó csókok, a kényeztető és becéző érintések, az egymáshoz tapadó testek bizonyították a lány számára, hogy ez tényleg a valóság.
A kimerítő éjszaka ellenére Camilla pillái boldogan rebbentek meg. Érezte a mellette fekvő férfitestet. Mosoly terült el az arcán, de nem mozdult meg, csak a szemét nyitotta ki. Egyből egy káprázatos látvány fogadta. Dylan markáns arca egy-két napos borostával, az igéző kékes szempár. A lány szemei megbabonázva figyelték a férfit, aki látszólag teljesen máshol járt. Camilla nem tudta eldönteni, Dylan arckifejezése mit jelent. Jót vagy rosszat. Aztán feladta és némi mocorgással adta a férfi tudtára, hogy bizony felébredt.
A férfi tekintetét Camillára emelte, a kezét lágyan végighúzta az elbűvölő arcon, a kósza tincseket a lány füle mögé tűrte. Majd egy olyan pajkos vigyort kanyarított a szájára, hogy Camilla még levegőt is elfelejtett venni. Dylan pedig kihasználta a meglepetést, és magához rántotta a lányt, és mohón csókolni kezdte. Mindkettőjüket teljesen hatalmába kerítette a gyengédség, az odaadás a másik részéről, s miután a levegőjük elfogyott lassan elváltak az ajkaik. Mosolyogva és kielégülten néztek egymás szemébe, és teljesen elvesztek a hirtelen felizzó vágyban.
Néhány órával később Camilla hiányos öltözetben, de mosolyogva készítette a reggelit. A gondolatai Dylan körül forogtak, aki éppen a zuhanyzással volt elfoglalva. A lány tudta, hogy elérkezett az az idő, melyet kitűzött magának, hogy Dylannel leüljön beszélgetni. De igazából nem igazán szerette volna beszélgetésre fecsérelni az időt, mivel a férfi által felszított vágy szinte minden pillanatban tombolt benne. Olyan hosszú idő óta nem volt része gyengédségben, illetve semmilyen együttlétben, hogy minden porcikája többet és többet szeretett volna.
Dylan, mintha tudta volna, mire gondol Camilla, mert magához ölelte a lányt. A férfi mellkasához simult a lány, teljes mértékben beleillet az ölelésbe, s Dylan ajkai egyenes utat találtak a kecses nyak felé. Camilla megremegett a puha ajkak kényeztetésének hatására.
- Dylan… - sóhajtotta kéjes hangon a lány, mire a férfi a nyelvét kidugva folytatta a lány édes kínzását. – Dylan… - Camilla a férfi karjai után kapott, erősen markolta meg azokat, és egyre nehezebben tudta elviselni a vágy tüzes nyalábait.
- Mond, mit szeretnél? – búgta a férfi a lány fülébe. Pokolian élvezte a játékot, nem is gondolta, hogy ennyire élvezetes lesz vagy, hogy Camilla egyáltalán belemegy.
- Téged… - hangos nyögéssel adta meg a választ a lány, majd elhaló sikoly következett. Camilla érezte a neki feszülő kemény ágyékot, ráadásul a férfi szorosan tartotta az egyik kezével úgy, hogy még csak mozdulni sem tudott, miközben a másik kezét a lány lábai közé vezette.
- Mondd még egyszer! – súgta Dylan a kissé parancs szagú mondanivalóját. Nagyon élvezte, hogy uralkodik a lányon, ennyire felizgatta, és a kéjes női hang pedig a férfit is felizgatta.
- Téged, Dylan… - pajzán hangon susogta Camilla, majd gondolt egyet és csípőjét érzékien a férfi ágyékának dörzsölte.
A váratlan izgatásnak Dylan nem tudott ellenállni, s karjait meglazítva magával szembe fordította a lányt. Vadul kaptak egymás ajkai után, míg a férfi az ölébe emelte a lányt s újra a hálóban kötöttek ki, hogy ismét egymásba forró testtel merüljenek el a gyönyör tengerébe.
A kiélt szenvedélyük és játékuk után sort kerítettek az étkezésre is, már mindketten kellően éhesek voltak. Azonban még ekkor sem tudtak egymástól elszakadni. Finom simogatások, lopott csókok közepette egymás karjában, egymást etetve vették magukhoz a későre csúszott reggelit. Fel sem fogták az idő múlását, már sötétedni kezdett, mikor Dylan észbe kapott. Mennie kellett, nem egészen így tervezte, bár egy cseppet sem bánta, hogy így alakult a napja. Még egy utolsó és szenvedélyes csókot váltottak, aztán diadalittas vigyorral a képén köszönt el Camilla-tól.
A kiélt szenvedélyük és játékuk után sort kerítettek az étkezésre is, már mindketten kellően éhesek voltak. Azonban még ekkor sem tudtak egymástól elszakadni. Finom simogatások, lopott csókok közepette egymás karjában, egymást etetve vették magukhoz a későre csúszott reggelit. Fel sem fogták az idő múlását, már sötétedni kezdett, mikor Dylan észbe kapott. Mennie kellett, nem egészen így tervezte, bár egy cseppet sem bánta, hogy így alakult a napja. Még egy utolsó és szenvedélyes csókot váltottak, aztán diadalittas vigyorral a képén köszönt el Camilla-tól.
A napok aztán szépen követték egymást. Napközben Camilla semmit sem tudott Dylan-ről, teljesen eltűnt, viszont minden este nagyjából azonos időben megérkezett. Kivétel nélkül minden éjszakát együtt töltöttek, ki sem mozdultak a lakásból, és az együtt töltött idő elsősorban a szeretkezésekre korlátozódtak.
Camilla-nak egyre kevésbé tetszett ez az egész. Dylan nagyon jól bánt vele, kényeztette, gyengéd és odaadó szerető volt, csakhogy a lány sem volt más a férfi számára, mint egy szerető. Nem jártak sehova, és ha a férfi megérkezett, akkor hosszabb-rövidebb időn belül a testi örömökkel voltak elfoglalva. Camilla azonban vágyott arra, hogy ismét olyan közös programokat csináljanak, mint azelőtt. Moziba vagy koncertre járjanak, vacsorázni, akármit csak együtt legyenek, de ne csak szeretkezzenek. Azonban Dylan olyan mesterien játszott, hogy teljesen el tudta venni a lány eszét, és egyből jelentéktelennek tűnt a beszélgetés. Ugyanakkor Camilla senkinek sem beszélt Dylan-ről és az alakuló kapcsolatukról.
Egyik nap azonban a lány elhatározásra jutott. – Ma beszélni fogunk! – döntötte el, míg készülődött. Kicsit tartott tőle, hogyan végződik ez az este, de úgy érezte, hogy ezúttal sziklaszilárd az elhatározása. Kicsit kicsinosította a lakást, megterített és előkészült az estéhez. Nem sokat kellett várni, mintha a férfi megérezte volna, hogy elkészült. Pár pillanattal később már meg is szólalt a csengő.
- Szia, Dylan! – mosolyogva nyitott ajtót. A férfi egyből magához húzta volna üdvözlő csókra, csakhogy Camilla inkább Dylan kezéért nyúlt. Összefűzte az ujjaikat, s így vezette be a lakásba, a kanapéhoz. Dylan-t meglepte a lány viselkedése, és kíváncsian várta, mire megy ki a játék. A kanapéhoz érve újabb kísérletet tett a csókra, azonban most sem kapta meg.
- Camilla, mi a fene a bajod? – csattant fel mérgesen, mert nem tetszett neki, hogy nem kaphatja meg, amit akar.
- Nincs semmi bajom, de beszélni szeretnék veled. – adta meg higgadtan a választ Camilla.
- Jó, majd később beszélünk, most adj inkább egy csókot! – parancsolt rá Dylan a lányra.
- Csak egyetlen csók… - kuncogva közelebb bújt a férfihoz, aki egyből éhes vadként a lány ízletes ajkaira vetette magát. – Csak egyetlen csókról volt szó… - suttogta Dylan szájába, mikor már hosszú percek óta nem csináltak mást, mint csókolóztak. A férfi kényelmesen elhelyezkedett a kanapén, majd az ölébe vonta a lány, aki készségesen a nyakát átkarolva simult hozzá. Olyan átszellemülten csókolóztak tovább, hogy Camilla a következő levegő vételnél halk sóhajjal adta a férfi tudtára az érzéseit. – Szeretlek, Dylan.
- Mit mondtál? – a férfi egy pillanatra lefagyott, hiszen váratlanul érte a vallomás.
- Szeretlek. – ismételte meg Camilla mereven a kéklő szempárt nézve. – Erről szerettem volna beszélni veled. Beléd szerettem, magam sem tudom, hogyan érted el, de elérted. Hosszú idő után újra szerelmes vagyok… De tudni szeretném, hogyha ezt tudod, akkor mennyiben változtatja meg ez a kapcsolatunk? Mert már nem tudok csak a barátod lenni… - somolyogta Camilla, mert eszébe jutott az a beszélgetés, mely fordulópontot jelentett az életükben.
- Már régóta nem csak a barátod vagyok… - Dylan huncut vigyorra húzta a száját. – Fontos vagy nekem, olyan váratlanul és hihetetlenül belecsöppentél az életembe… és akarom, ezt. A kettőnk dolgát… Mindenképpen adjunk meg az esélyt magunknak! - a férfi egyből csókra nyújtotta a száját, ami után Camilla kapott is, hiszen bizonyítani látta, hogy Dylan akarja őt. – Csodálatos… eszményi… nő… vagy… - minden szót egy kényeztető csók követte, míg a férfi kezei simogatva férkőztek a textildarabok alá. – Minden… férfi… álma… lenne… egy… ilyen… nő… mint… te… - az utolsó szónál Dylan felemelte a fejét és szerelmes csókkal bűvölte el Camilla-t.
- Dylan… - nyöszörögte a lány, míg a férfi céltudatosan vetkőztetni kezdte. A felsőjétől szabadította meg legelőször.
- Látod… - Dylan csókot nyomott a lány kulcscsontjára. - Már azzal, megőrjítesz, ahogy a nevem kimondod! – susogta bele a lány keblei közé. A melltartóba csomagolt halmok következtek. Óvatos mozdulatokkal szabadított meg a melltartótól a lányt, és könnyed mozdulattal maga mögé hajította a szobába. – Gyönyörű… - csók csattant a bal mellen. Nyelvével köröket rajzolt Dylan, és kicsit a mellbimbóval játszadozott. Camilla a rátörő kéjhullámoktól vergődött, s a férfi haját markolászta, vagy éppen azt, amit a kezei elértek. – Káprázatos… - áttért a másik halomra a szájával, de a kezét egyből a szabad halomra tapasztotta.
- Csak játszol velem… - pajzán hangon próbálta magából kipréselni Camilla a szavakat, mert érezte, hogy a józan esze megint csak háttérbe szorul. - Megint csak játszol… - dadogta, mert Dylan még véletlenül sem hagyott fel a tervével.
- Nem… - kicsit felháborodottan csengett Dylan hangja, majd folytatta. – Nem úgy, ahogy te gondolod… - felemelte a tekintetét, mélyen a lány szemébe nézett. – Akarom, akarlak… Testestől-lelkestől… - Camilla elérzékenyülten mosolyodott el, hiszen már így is többet kapott, mint amennyit várt a férfitől. – De azt meg kell értened, hogy én még nem tudom… még nem megy… nem tudom kimondani azt a szót…
- Nem számít a szó, hogy mikor mondod ki… Csak az számít, hogy akarjuk a másikat… Én kimondom helyetted is… Szeretlek… Szeretlek… - könnytől elhomályosult tekintettel és szárnyalva a boldogságtól mondta ki a vallomását Camilla.
Dylan fülig érő szájjal vigyorgott, majd újra a lányhoz hajolt, hogy az előbb megkezdett tevékenységet folytassák. Egy csókkal indított, amely jóval több érzelemmel telt meg Camilla részéről, de tetszett ez az odaadás. Aztán csókokat lehelve haladt végig a lány testén, a kezei hol simogatva, hol vetkőztetve tették a dolgukat. Dylan-t teljesen felizgatta az alatta vonagló nő, s kemény férfiassága epedve várta, hogy megmerítkezhessen a lány forróságában. Már a farmerja is pokolian szoros volt, és mielőbb meg akart tőle szabadulni. Camilla azonban a mámorban megrészegülve átvette az irányítást, s sürgetve bontotta ki a férfi övét. A kezei ügyesen jártak fel s alá, míg Dylan a kanapén kényelmesen elhelyezkedve, hátravetett fejjel élvezte a kényeztetést. Aztán meggondolta magát, magára húzta a lányt, és vele együtt mozogva repítette magukat a csúcsra…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése