1. Minden kezdet nehéz!

Sziasztok,

eme bejegyzéssel, vagyis az 1. fejezettel kezdetét veszi az új történetem. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy különbözni fog az előző töritől.
Jó olvasást!


Puszi,
ZoÉ

~ Véget nem érő szép remény ~

1. fejezet - Minden kezdet nehéz!

Eljött a nap. Eljött a nap, melyet már türelmetlenül ugyanakkor némi félelemmel megfűszerezve vártam. Remény, kétely - azt hiszem ezek a legjobb szavak - jellemezték az érzéseim. A bennem kavargó érzések sokasága szinte az őrületbe kergetett. Eszméletlenül vágytam az újrakezdésre, de a vágy mellett a félelem is éppen olyan erős volt. Hiába az újrakezdés, az új élet, ha rosszul döntök és ismét minden romokban végzi, velem együtt. Emiatt féltem, de a vágy és remény kettőse sokkal erősebbnek bizonyult, mint bármi más.

- Bízom, bíznom kell, hogy most már csak a jó következik, innentől már csak a boldogság és vidámság következhet... - mint egy bűvös imát mormoltam folyamatosan.

~~~ xxx ~~~

Oh, milyen modortalan vagyok! Még be sem mutatkoztam. Zoé Decker-nek hívnak. Az egyik dédanyám után kaptam a Zoé nevet, mely görög eredetű és jelentése: élet. Anyukám, Anna Decker, magyar származású. Apukám Friedrich Decker, aki csupa német felmenőkkel büszkélkedhet. Csak 22 éves vagyok, de három nyelvet beszélek anyanyelvi szinten. Bár nekem az angol a legkönnyebb, mégis kedves szüleim elintézték, hogy megtanuljam a másik kettőt is. Miért fontos ez, hát a magyarázat egyszerű: nagyon sokat költöztünk. Az állandó vándorlás jellemzett bennünket. Ez valahol jó dolog, hisz mire betöltöttem a 18-at felfedeztem Németországot, Magyarországot és persze Angliát is. De mégsem tudom megmondani, hol az otthonom.

Nagyon nyitott és vidám természetemmel könnyen és sok barátot szereztem. Nekem nincs testvérem, s emiatt a barátaim még inkább fontos szerepet töltöttek be az életembe. Mindig közel álltak hozzám. S a nevemhez hűen élveztem az életet. Azok a fantasztikus bulik! Volt idő, mikor azt hittük, velünk semmi rossz nem történhet. Miénk az élet. Fiatalok, szabadok és féktelenek lehetünk.

Néhány barát gondolt egyet, s feldobott egy ötletet. Egy hosszabb utazás, olyan hátizsákos kiruccanás. Naná, hogy ebből nem akartam kimaradni. Az egész ötlet abból jött, hogy jól akartuk érezni magunkat, egy kicsit kiszabadulni a nyomasztó hétköznapokból. Pont az volt benne a lényeg, hogy elindulunk, s nem tervezünk előre semmit. Csak annyit fixáltunk, hogy melyik országok kerülhetnek. De aztán minden megváltozott…

Azon a késő nyári estén kezdődött. Sok mindent veszítettem el akkor éjjel, melyet soha nem tudtam feldolgozni teljesen. Elkísér, nem is tudom elképzelni, elszabadulok-e valaha ezektől az emlékektől és a rémálmoktól.

Általában életvidám, szórakoztató egyéniség voltam. A társaság középpontjában éreztem mindig a legjobban magam. Talpraesett, türelmetlen és olykor nagyon is idegesítő. Nagyjából ezek voltak a legfőbb jellemzőim. Azóta az ominózus napot követően, inkább a csendes, visszahúzódó oldalam jött elő, és a depressziós. Sok minden történt, és nem a legjobb dolgok. A barátaim hiánya csak még jobban súlyosbította az amúgy is romokban lévő lelkivilágom. Akikkel tartottam a kapcsolatot, többször megjegyezték: mennyit változtam. Egyetértettem velük és tudtam, hogy csak halvány árnyéka vagyok önmagamnak.

Lassan eljutottam egy olyan pontra, ahol sok hülyeség megfordult a fejemben… Igen, többször elhatároztam, hogy feladom. Nem bírom tovább! Azonban, ha azokra gondolok, akik szerettek, és akiket én is szerettem, elveszítettem. Mégis pont a szeretteim miatt muszáj erőt vennem magamon. Nem adhatom fel, most nem, most még nem. Most az egyszer, de csak miattuk! – fáradtan ismételtem, bár az idő múlásával egyre kevésbé hittem el a szavaim. Már nem voltak teljesen igazak, már nem voltak teljesen őszinték. Csak egy begyakorolt és lassan rögzült monológ lett belőle.

Ez a néhány egyszerű szó, s gondolat akadályozott meg mindig, hogy feladjam. Meg az a fénykép, melyen mindannyian együtt nevetünk boldogan. Utoljára együtt. Lassan belefáradtam az állandó harcba, legfőképpen magammal. S ekkor érkezett egy meghívás. Egy rég látott kedves rokon szívélyes meghívása. Először nem akartam elfogadni. De aztán valami megváltozott bennem. Így az utolsó mentsváram ez az utazás lett…

Kozma Orsi: Holnap

„Csend és fény

A mindenség

A testem hó

A szívem jég

Lámpát olt

A szűk magány

De a fénye megmarad

Talán

Nem érezlek már jónak

Ha elalszom

Nem lesz holnap

Ne várj

Indulni kell

Ha nincsen hang sem már

Ami szólhat

Ma elalszom

És nem lesz holnap

Ne kérj

Ne ébressz fel

Légy bátor

Úgy menj el

Kell még tűz

Ami félve ég

Az út vége

Messze még

Álmot sző

A pirkadat

Pedig éppen

Ébredezik a Nap”

Ott álltam, vártam a beszállásnál. Utálok várni, amely az egyik legidegesítőbb tulajdonságom. Ezt a környezetem sosem hagyja szó nélkül. Bár ez, a jelenlegi türelmetlenség inkább az utazásnak szólt, mintsem minden másnak. Egyedül vagyok, és egy új, ismeretlen cél felé tartok…

A fülemben dugtam a fülhallgatókat, addig is csinálok valamit. Ez a dal csengett, ami teljesen letaglózott. Annyira igaznak éreztem. Reflexszerűen nyomtam meg a szünet gombot. Fel kellett dolgoznom az általa kiváltott érzelmeket.

- Elnézést kérek! – mondta unottan egy kissé fáradt nő, aki majdnem fellökött. Mire felnéztem már el is viharzott. De arra elég volt, hogy kizökkentsen a gondolataimból. Éppen jókor tértem magamhoz, mert megkezdhettük a beszállást a New York-ba tartó járatra. Még egy utolsó pillantást vetettem a körülöttem lévőkre, illetve inkább búcsút mondtam Londonnak, Európának.

Befele haladtam, mikor egy kisebb tömegre lettem figyelmes. A tömeg közepén, középpontjában egy srác állt, aki pont engem bámult. Gyönyörű csillogó szemei azonnal megbabonáztak. Kár lenne tagadnom, de megtetszettek, éppen ezek a szemek jutatták eszembe Adam-et.

Szeretem? Szerettem? Vagy csak azt hittem, szeretem? – tettem fel magamnak a kérdést. Annyi kérdés, de válasz sosem érkezett. Mindig is jóban voltunk, régóta ismertük egymást. Legtöbbször macska-egér játékot folytattunk. Sosem tudtam a vele kapcsolatos érzéseket tisztán látni. Az időzítés sosem volt jó. Ha összeszedtem minden bátorságom és közeledtem hozzá, akkor az éppen aktuális barátnőjének kiszemelt csajról áradozott. Ha nekem tetszett meg valaki és elkezdtem randizni, akkor meg azt éreztem, hogy Adam egyre több időt töltene velem, és folyton közös programokat tervezett. Úgy viselkedett, mint egy tipikus féltékeny pasi. Arra az elhatározásra jutottam, mielőbb el kell felejtenem. Még most is fáj, ha rá gondolok. Teljesen meggyötört. Éreztem, hogy könnyek gyűlnek szememben, azonnal elkaptam tekintetem, még mielőtt késő lenne, és zokogásban zuhannék a földre. Eszembe jutott az utolsó beszélgetésünk is, mikor elmondtam a „vakációm” ötletét. A döbbenet, melyet szemében láttam, csak annyit mondott:

- Menj, ha eldöntötted! Senki nem tart vissza! – dühösen köpte felém a szavakat. Nem is törődött már azzal, hogy megbánt vagy sem. Mérget csepegtetett a szívemre.

- Oké, köszi! – csak ennyit voltam képes kipréselni magamból. Már nem láttam értelmét küzdeni egy olyan emberért, aki eltaszít magától.

- Szia! – szinte suttogtam, majd teljes megsemmisüléssel indultam el. A hátam mögött hagyva őt.

- Várj! Várj még…– szólt utánam, egész távolról hallottam hangját. Ekkor már zokogva szinte futottam. Nem törődve semmivel, senkivel. Bár több ezer vagy kismillió üzenet, mail és sms érkezett, hogy beszéljünk, de annyira makacs voltam, lezártnak tekintettem ezt az egész ügye. Végre ki tudtam mondani, hogy vége!!!

- Szia Clara! Itt az ideje az ünneplésnek, végeztem Adam-mel! Szólok a többieknek és megyünk bulizni! – a legjobb barátnőm meglepődve hallgatta végig a bejelentésem. A megkönnyebbült sóhajából sejtettem, hogy egyetért velem.

Kovács Kati: Ha legközelebb látlak...

„Ha legközelebb látlak, már nem figyelek rád,

Nem fordulok utánad, megyek csak tovább.

Ha nem vagy, úgysem jó,

Itt vagy, úgysem jó.

Akkor miért tegyem,

Egyszer már illene rendbe hoznom az életem.

Ha legközelebb látnál,

Neked se lesz vidám.

Ha rosszabb lesz a vártnál,

Nem az én hibám.

Fordulj csak másfelé,

Nézd a házakat, vagy a kék eget,

De sose gondolj arra, hogy én szerettelek!

Hogy hol romlott el, nem számít már,

Hogy mi volt a baj, nem számít már.

De nem mindegy még ma sem,

Hogy bírod-e nélkülem,

Ha lesz erôd, hogy egyszer ezt megmondd nekem!

Ha legközelebb látlak, már nem figyelek rád,

Nem fordulok utánad, megyek csak tovább.

Ha nem vagy, úgysem jó,

Itt vagy, úgy sem jó

Akkor mit tegyek?

Majd megpróbálok mindent, hogy elfelejtselek.”

Akkor indult el az az átkozott lavina. Ha akkor nem mondom el, akkor másképpen alakult volna az egész este. Most már bánom, hogy annyira önfejű voltam. Clara-ra kellett volna hallgatnom. Miért kellett elindulnunk bulizni? Miért nem állítottak meg? Már nem tudom semmisség tenni a dolgokat, jól tudom. Vajon összefüggnek az események? Vagy a véletlenek ostoba játéka, illetve a sors játékszerei vagyunk csak? Fáj visszagondolni, csak tudnám egyszer elfelejteni. Sikerülhet valaha?

Miután elfoglaltam a helyem, egyre csak zakatolt az agyam, sorra jöttek az emlékek. Hol édes, hol keserű, néhai örömteli percek, aztán annál több fájdalmas képek. Rémképek tengere. A kórház, a vér, a barátaim. A veszteség, a hiány, az üresség. Magány. Szerencse, hogy az elmúl néhány napban, vagyis már több mint egy hétben nem volt lehetőségem alvásra – így azonnal győzedelmeskedett a fáradtság. Lehunytam a szemem és már aludtam is… sem álom, sem rémálom nem kísértett, csak az üresség.

Az elmúlt évben az alvás volt a legnagyobb problémám. Ha lehunytam a szemem, mindig a rémálmok jöttek elő, arról az estéről. Újra és újra átéltem az egészet. Első néhány hétben, hónapban zokogva és csurom vizesen ébredtem. Majd lassan ez is az életem egy megszokott részévé vált. A rendszeres alváshiány miatt és a pirulákkal sikerül annyira kiütnöm magam, hogy gond nélkül aludtam két vagy három órát. Ennél többet nem sikerült. Ez a hét más volt, az utazás előkészületei, és a pakolás kötötte le minden figyelmem, nem aludtam most sem jól, de valami rejtett izgalom került a képletbe, ami változtatott rajtam. Valószerűtlenül izgatottan vártam a jövőt. El sem hiszem, hogy ezen gondolkodtam…

Az ébredés ugyan nem volt kellemes, mivel az előttem ülő párocska egy kisebb szóváltása zavart meg. Álmos szemekkel néztem ki az ablakon, majd az órámat próbáltam előkotorni a táskámból. Ismét elsuhant előttem ama gyönyörű szempár, bár most egy mosoly is csatlakozott hozzá. Még mindig álmodom? - kérdeztem magamtól félve. Jobb ötletem nem volt így saját karomba csíptem, de tényleg nem álmodtam. Hihetetlen milyen nagy hatással volt rám egyetlen pillantása, mosolya. De még sem tudtam elhinni. Valahogy szokatlan volt. Akármennyire is tetszett, azt az egy dolgot eldöntöttem, hogy kerülöm a potenciális pasizási lehetőségeket. Egy darabig most minden fontosabb lesz, mint a pasiszerzés. Az életem rendbe tétele, vagy rendbe hozása a legfontosabb célom. Képtelenség tovább kibírni ezt az állapotot. Elhatároztam magam.

Elcsigázott tagokkal tápászkodtam fel a helyemről. A mosdóba zárkózva igyekeztem összeszedni a darabjaim. Megmostam az arcom. A tükörben egy fénytelen, sápadt árnyékot láttam magam helyett, s mégis valami megcsillant a szememben. Aprócska remény. Nem ismertem magamra. Elgondolkozva ültem vissza az ülésbe. S az ablak fele fordultam, a kilátást részesítettem előnybe. Kábán bámultam kifele. Próbáltam semmire sem gondolni, majd inkább egy amolyan „Mi lesz az első dolgom?” listán kezdtem el töprengeni. Újabb és újabb dalok szövege jutott eszembe. Csak a zene maradt, az egyetlen vigaszomnak. Ez a gyógyír megannyi álmatlan, keserű éjszakára.

- …megkezdjük a leszállást. Köszönjük, hogy minket választottak! További szép napot! – mondta be pilóta.

Landolás után lomhán szedtem össze a holmim. Mielőtt kiléptem volna a terminál nyüzsgő, új világába vettem néhány mély levegőt. Megnyugtattam önmagam, s időt adtam a rám várakozónak is. Ha kilépek azon az ajtón, akkor itt egy új fejezet kezdődik az életemben…

Letöltés

Sziasztok,


e-mail helyett inkább hoztam egy másik megoldást.

Letölthető: A könnyebb megoldás (teljes, szerkesztett)

Ha rákattintottál a linkre, akkor válaszd a "Lassú letöltés"-t, s máris mentheted a fájlt! :)

Puszi,
ZoÉ

A könnyebb megoldás - Epilógus

Sziasztok,

mint, ahogy ígértem megérkezett az EPILÓGUS. :)
ha valaki szeretné egybe elolvasni az egész törit, dobjon meg egy mail-lel.
van kint elérhetőségem, de ide is leírom a címem: zoesneverland@gmail.com



Puszi,
ZoÉ

A könnyebb megoldás - Epilógus

Az ujjaim végigfutottak a borítón, a dombornyomásos címen. Könnytől elhomályosult tekintettel pillantottam férjem ragyogó kék szemeibe. Tökéletes ajándékot adott nekem az évfordulónkra. Leírhatatlan érzést jelentett, hiszen ez nem csak egy könyv. Ez annál sokkal több. Ez az életem, a saját történetem. Nem könyvet szerettem volna írni, hanem csupán kiírni magamból az engem ért fájdalmat, a bánatom, a rossz dolgokat.

Míg el nem készültem, addig senkinek nem voltam hajlandó beszélni róla. Rob volt az első és egyetlen, akinek megmutattam a nyers változatot. Szóhoz sem tudott jutni, csak a képernyő és köztem járt a tekintete. Míg én visszafojtott lélegzettel vártam az ítéletét. Szerelmem csak annyit tudott kinyögni, hogy „Elküldhetem Steph-nek?”.

Egyszerre volt hízelgő és rémisztő a kérdés. Kábán rábólintottam, bár nem bíztam magamban és a munkámban sem.Most pedig az ujjaim szinte görcsösen ragaszkodnak az irományomhoz. Főleg miután meghallottam Rob félmondatát. „Szívesen megnézném a vásznon is” – Büszke és vidám volt a tekintete.

Sosem hittem igazán a naplóban, a napló vezetésben. Így a napló helyett inkább leveleket kezdtem el írni, amely végkifejlete egy egész könyv lett, a saját könyvem: A múltam árnyai

Igyekeztem beszédes címet választani, s ez a cím kifejezetten megtetszett. A nevek és a helyek kitaláltak lettek, azonban az összes érzelem valós. Ehhez hűen megtaláltam a legjobb idézetet, amely kiemelt helyet kapott.

„Vannak emberek, akiket nem lehet elfelejteni. Akik hagynak a lelkünkben egy fájó lenyomatot. Tátongó sebet, aminek a sajgását elnyomhatja ugyan az élet további folyása - a nevetés, a virágillat, a napfény, a finom ételek, a kedves emberek, akik körülvesznek... De mélyen, a lélekben az a seb sosem heged be. Sosem.” (Szurovecz Kitti)

Akár hányszor olvasom el az idézetet, mindig őt juttatta eszembe. Akinek az összes levelem címeztem. A szeretet és a bűntudat, mert felelős vagyok egy kioltott ember életért, örökké el fog kísérni. Soha el nem múlhat.

Ahogy a kezembe forgattam a könyvet egyből az előbbi idézeten futtattam végig a szemem. Hosszú percekig elidőztem felette, mert ennyit megérdemelt Ő. Ezt a néhány percet neki szenteltem, s neki ajánlottam magamban, mintha a néma főhajtás lett volna. A köszönet egyfajta kifejezése. Majd a tartalommal mit sem törődve a könyv utolsó oldalaihoz lapoztam. Bár a levelekből folyó szöveg lett, az utolsó bejegyzés mégis megőrizte az eredeti formátumát. S most ez sokat jelentett. Az idézet mellett ez a másik kedvencem, az utolsó levél. Ebből nemcsak a könyvben szereplő kitalált szereplős változat létezik. Van egy eredeti kézzel írt változat, melyet az esküvőm után írtam. Tökéletes zárása a történetemnek.

Mikor megírtam nagyon boldog voltam. A sok rossz után úgy gondoltam, hogy végre valami boldog dolgot kell írnom. Határozottan pozitív hangvételű, de a benne szereplő tanulság sokkal fontosabb.

Az egyszerűbb, a könnyebb megoldást választani nem biztos, hogy kifizetődő. Ne hidd, hogy ezzel mindent megoldhatsz, mert nem. Sőt lehet, hogy még többet szenvedsz és nem csak Te, hanem a szeretteid is.

Drága Ned,

nagyon hiányzol! Hiányozni fogsz, mindig! Akárhol is légy tudd, vagy egy nő a világon, aki örökké hálás lesz neked, és bár nem szerelemmel, de mindig szeretni fog Téged!

Annyi mondanivalóm és mesélni valóm lenne, de a szavak mégis oly nehezen jönnek…

Több nagyon fontos dolgot tanultam meg a velem, a velünk történtek következtében. A legfontosabb, hogy sosem szabad feladni. Mindig, még a legkilátástalanabb helyzetben is küzdeni kell. Küzdeni a végsőkig! Talán két szó fejezi ki a legjobban, mire gondolok: küzdj és remélj! Ha ezt a két dolgot a fejedben tartod, akkor te lehetsz a legerősebb. Erősebb, mint az ellened küzdők.

Másrészt el kell fogadnunk és be kell ismernünk, hogy hibát követtünk el. Így hát megteszem, kimondom: hibáztam. Sokszor hibáztam és rossz döntést hoztam. Egy életre megtanultam nem szabad a könnyebb megoldást választani! Hibáztam, de igyekszem tanulni a hibáimból. Bízom benne, hogy jó útra léptem. Ezentúl nem egyedül fogok dönteni. Nem is lesz rá szükség, mert mellettem van életem értelme, a szívem másik fele. Rob. Kedvelnéd őt, számos dologban nagyon hasonlítatok.

Ő az a férfi, aki meghódította a szívem. A férfi, akit életem szerelmének tarthatok. A találkozásunkban nem volt semmi rendkívüli, mégis egész életünkre kihatott. Csodálatos módon, számos szörnyű esemény, hazugság, bánat, fájdalom, gyász ellenére a szerelmünk kitartott. Ugyanúgy, ha nem jobban szeretjük egymást. Most már törvényesen is összetartozunk. Még mindig alig hiszem el, hogy a férjem.

A legjobban mégis annak örülök, hogy Robbie megismerte az apját, s mostanra végre egy család lettünk. Robbie megszólalásig hasonlít rá. Apja fia.

Ned, neked köszönhetem a jelenlegi életem, a fiam, a boldogságot, amit annak köszönhetek, hogy megmentettél. Köszönöm neked, hisz tudom, óvó pillantásod követi végig utunk az élet kacskaringós ösvényén.

Örökké hálás leszek Neked!

Sosem feledlek!

Csókol,

Veronica Emília Pattinson

Ízelítő és komik!

Sziasztok,

mivel elég régen volt az utolsó olvasnivaló és sok pipát kaptam az utolsó fejezethez + 3 komit, ezért gondoltam, hogy megleplek titeket valamivel....

mindenek előtt engedjétek meg, hogy válaszoljak a komikra először:

Zsuzsi:
a képek és az idézetek különlegesek, mivel nagyon sokszor adnak ötletet az íráshoz. a 25. fejezetben szereplő idézetek szerintem is különösen szépek és nagyon kifejezőek :)
csak ettől a történettől búcsúzom, sőt inkább a történet első részétől. mint említettem vannak ötleteim, de azok még kiforratlanok. így inkább addig egy másik történettel szeretnék kedveskedni nektek. :)

judy:
remélem, hogy a következő is elnyeri a tetszésed :)

Ariana:
nincs semmi baj, sajna én sem tudok olyan gyakran írni az általam látogatott oldalakra, mint ahogy szeretném. :( emiatt nem követelőzök a komikért. nagyon örülök, ha kapok, mert abból ismerhetem meg a véleményeteket, de ha nem kapok, hát nem kapok...
ötleteim még vannak, és szeretném őket közzétenni.


Az új történetem címe: Véget nem érő szép remény

íme belőle az ízelítő:

"Álmos szemekkel néztem ki az ablakon, majd az órámat próbáltam előkotorni a táskámból. Ismét elsuhant előttem ama gyönyörű szempár, bár most egy mosoly is csatlakozott hozzá. Még mindig álmodom? - kérdeztem magamtól félve. Jobb ötletem nem volt így saját karomba csíptem, de tényleg nem álmodtam. Hihetetlen milyen nagy hatással volt rám egyetlen pillantása, mosolya. De még sem tudtam elhinni. Valahogy szokatlan volt. Akármennyire is tetszett, azt az egy dolgot eldöntöttem, hogy kerülöm a potenciális pasizási lehetőségeket. Egy darabig most minden fontosabb lesz, mint a pasiszerzés. Az életem rendbe tétele, vagy rendbe hozása a legfontosabb célom. Képtelenség tovább kibírni ezt az állapotot. Elhatároztam magam."

"Lassan felemeltem tekintetem, egy ismeretlen ismerős nézett farkasszemet velem. Zavaromban csak egy kacér mosolyt küldtem. Még mindig a szórólapot szorongattam, majd hirtelen, megmagyarázhatatlanul hatalmas bátorság öntött el – nem is ismertem magamra. Tényleg jót tett a levegő- és környezetváltozás. Ugyanakkor ezzel a fene nagy bátorsággal egyből megszegtem az önmagammal kötött alkum, miszerint nincs pasizás. Na bumm!"

Kíváncsian várom, hogy mit szóltok hozzá!
Holnap pedig érkezik A könnyebb megoldás Epilógusa! :)

Puszi,
ZoÉ

3. díj

Sziasztok,

váratlanul ismét egy díjat kaptam. Köszönöm Pletyus a díjat! Nagyon megtisztelő, hogy rám gondoltál.

Puszi,
ZoÉ

Szabályok:

1. Tedd ki a logót a blogodra!:)
2. Köszönd meg a díjat annak,akitől kaptad!
3. Írj magadról 5 dolgot!
4. Add tovább 5 embernek tovább a díjat!
5. Írj azoknak a blogjára,akiknek tovább adod a díjat!

1. Kitettem a díjat! :)
2. Nagyon köszönöm Pletyus-nak! Nézzetek be hozzá, nagyon megéri! :)
3. Magamról:

• imádom a napsütést és a nyarat :)

• káprázatos könyvnek tartom: Sara Gruen - Vizet az elefántnak

• egyszer élőben szeretném meghallgatni Adele csodálatos hangját

• szeretem a művészeteket, régen festettem. azonban a suli miatt nem jutott rá elég idő :S és végül már egyáltalán nem is vettem ecsetet a kezembe.

• szívesen nézek rajzfilmet is :)
  

4. Nektek küldöm a díjat, mert imádlak benneteket! :)

• Alice

• Ariana

• Betsy-Hanna

• Zorka-Betsy

• Pixie

25. fejezet - A könnyebb megoldás

Sziasztok,

először jöjjenek a válaszok a komikra:
Judy: köszi! :)
Zsuzsi: nagyon örülök a kritikának, mert abból tudom, hogy mit kell változtatnom vagy javítanom. jogos az észrevétel a szülőkkel kapcsolatban. Elsősorban azt tartottam szem előtt, hogy jól fogadják Em-et, és inkább örüljenek, hogy visszakapják a lányukat. Nem akartam ismételni magam Em múltját illetően, de igyekszem tanulni a hibáimból! :)

Ez egy rendhagyó rész lett: több szemszögváltás van ebbe az egy fejezetben. Viszont azt is el kell, hogy mondjam elérkezett egy szomorú pillanat. A könnyebb megoldás 25. fejezete az utolsó rész, ezt követően még egy Epilógus lesz.
Személy szerint nagyon szeretem ezt a történetet. Egy novellának indult (néhány résszel), s egy elég kerek történet alakult ki belőle. Úgy érzem, hogy Emília és Rob elég sokat szenvedett, megérdemlik a Happy End-et :) fenntartom a folytatás lehetőségét (de azt még át kell gondolnom...)

Most viszont tényleg szívesen olvasnám a hozzászólásaitokat a törit illetően, mert mint említettem abból tanulni lehet.
Íme a fejezet!
Jó olvasást!

Puszi,
ZoÉ

~ Robert ~

Hosszú percek óta bámultam a képem az egész alakos tükörben. Nem lettem hiú vagy ilyesmi, csak szimplán belefeledkeztem a gondolataimban. Hisz kevesebb mint egy fél óra múlva életem szerelme a feleségem lesz. Izgalommal töltött el az egész napos várakozás. Tudtam, hogy néhány szobával arrébb öltözködik. Mégsem láthattam őt. Kedvenc barátaim kopogtattak az ajtón, hogy indulhatnánk elfoglalni a helyünket. Gondolataimban Emília járt továbbra is. Hiányzott. Ennek egy vágyakozó sóhajjal adtam hangot, majd kiléptem a békés szobából a nyüzsgő tömeghez.

A szobából kilépve szüleimmel találkoztam elsőként. Anya szorosan megölelt, majd ahogy az anyák szokták megvizsgálta az öltözékem. Minden tökéletes legyen az alkalomhoz. Ash dugta ki az egyik ajtó mögül a fejecskéjét s elcsalta anyut. Apu kézfogással és egy kiadós hátba veregetéssel gratulált. Majd együtt folytattuk az utunk le a kert irányába.

Az idő nekünk kedvezett, ragyogó napfényes délutánnal lepet meg. Elégedetten konstatáltam, hogy mindenki megérkezett és jól érzi magát. Ahogy elhaladtam a barátaim, a kollégáim mellett mindenki üdvözölt és gratulált. Minden vendég arcán mosoly ült, igazi szívből jövő, mely engem igazolt. Tudtam, hogy ez a hely tökéletes lesz mindenki számára. Élvezhetik a társaságot és a szertartást anélkül, hogy bárki megzavarna minket. Mosolyogva haladtam le a lépcsőn az udvaron felállított oltárhoz. Káprázatos volt, ahogy a háttérben látni lehetett a tenger kékségét. Míg az udvar mesés zöldjében minden fehér volt: a székek, a virágok és a díszítés.

A vendégek többsége elfoglalta a helyét. Vidáman beszélgettek ki-ki a maga párjával vagy szomszédjával. A sorok között haladtam végig, míg az oltár mellett megálltam a helyemen. Mögöttem sorakozott fel Tom, Sam, Alex. A többiek, Bobby, Marcus, Chris és Adam az első sorban csápoltak nekünk. A sorok között feltűnt még Kristen, Nikki, Elisabeth, Kellan, Jack és Peter. Felfoghatatlan módon elillant az idő, s végre elérkezett a várva várt pillanat…

~ Emília ~

Káprázatos volt az egész hely. Az öltözés előtt néhány pillanatra meg tudtam lépni, így meg tudtam lesni Rob-ot. Rettentően hiányzott már. Alig vártam, hogy végre megcsókolhassam, megölelhessem. Hamar lebuktam, s Lizzy és Ash visszakísért a szobámba. Egy szolid sminket engedtem csak felkenni. A hajam kibontva pár hullámmal feldobva omlott a hátamra. Ez az egyszerű megoldás passzolt hozzám a legjobban. A ruhámat is azért imádtam, mert egyszerű és letisztult formákat alkalmazott. A legtöbb menyasszonytól eltérően nekem nem volt fátylam, nem tartottam szükségesnek. A ruhám volt az új, a nyakláncom volt a régi – még a nagyitól kaptam – és természetesen a kék sem maradt ki.

Körülöttem sürögtek-forogtak, fel sem tűnt, hogy elérkezett az idő. Anya és Claire vette gondjaiba Robbie-t, akit totálisan elkényeztettek az elmúlt napokban. Szinte mindig volt valaki, aki felvette és megdajkálta. A nagyik egy-egy puszi után elsőként indultak el a szobámból. Őket követte Lizzy, Vick és Ash. Felvettem a csokrom, amely a díszítésekhez hasonló rózsacsokor volt. Még egy utolsó pillantást vettem a tükörre, hogy minden rendben. Apa büszkén nyújtotta nekem a karját, amit gondolkodás nélkül elfogadtam. Így indultunk el, hogy végre láthassam Rob-ot.

Szerelmem az oltár mellett állt, hatalmas mosollyal az arcán. A vendégeink figyeltek, ahogy végighaladtam apa oldalán a sorok között. Mégis Rob tekintete rabul ejtett és nem engedett. Nem is akartam, hogy elengedjen. Az oltár előtt apa megállt, s átadott Rob-nak. Ahogy megéreztem szerelmem kezét a kezemen, úgy cikáztak végig rajtam a villámok. Együtt léptünk az oltár elé, hogy összekössük az életünk.

~ Robert ~

A szertartás legjobb része az volt, mikor megcsókolhattam immár a feleségem. Hiányzott a csókja. Most megkaptam és a fellegekben jártam tőle. Alig akartam elengedni az édes ajkakat. De megtettem, hogy fogadni tudjuk a gratulációkat. Büszkeségtől dagadt a mellem, hogy mostantól a mellettem álló csodaszép nő a feleségem. Hihetetlen, hogy rengeteg rossz dolog után végre eljutottunk idáig. A mérhetetlen szerelemet éreztem, s feleségem szemében is ezt láttam.

A kastély hátsó részén, a hajdani báltermet díszítették fel és rendezték át nekünk a fogadáshoz. A megterített és különleges virágcsokrokkal asztalok fogták közre a táncparkettet. Sorra pukkantak a pezsgők, s mindenki a mi egészségünkre koccintott. Felcsendültek az első hangok, s tudtam ezúttal nem úszhatom meg. Az első tánc a miénk volt. Meghitten ringatóztunk a lágy dallamokra. De jöttek a családtagok. Em az apukájával, én az anyukámmal táncoltam tovább. Majd párcsere után Olga lett a partnerem, míg apu lecsapott a feleségemre. A nővéreim sem szólhattak egy szót sem, mert őket is megtáncoltattam. Emíliát addig az összes hímnemű ostromolta. Nem menekülhettem én sem, hiszen a kolléganőim is rákaptak a táncra. Ash, Nikki, Elisabeth, még Kristen is sorba állt, hogy lejtsen velem egyet. Steph-et, a drága ügynökömet is felkértem. Egy szusszanásnyi időt nyertem, míg régi haverjaim a bárhoz csábítottak. A tekintetem egyből őt kereste. Felhörpintettem az italom s végre a karomba zárhattam szeretett feleségem.

~ Emília ~

A férjem ölelt szorosan s most először éreztem azt, hogy képes vagyok minden rosszat, minden fájót elengedni. Elereszteni, hogy egy boldog jövő fele nézhessek. Boldoggá tegyem a férjem, szeretetben felneveljük a fiúnk és a leendő gyermekeink.

Rob ajka lassan és finoman kényeztette az ajkaim. A szerelemmel átitatott csókok ígéretek voltak, a közös életünk ígéretei. A karjaim automatikusan fontam férjem nyaka köré, s ahogy bőrünk összeért, a milliónyi szikra felpezsdítette a vérem. Csak őt akartam, s emiatt egyre hevesebben csókoltam. Rob kuncogott a hevességemen, de éreztem a vágytól remegő testét nekem feszülni.

- Kicsim, már csak egy picit bírd ki! – suttogta a fülembe a férjem. Lehelete cirógatta a bőröm, amitől még inkább elöntött a vágy.

Tényleg nem sokáig kellett kibírnom Rob nélkül. Miután felvágtuk a tortát meg kellett etetnem a férjem. Ebben még nem is volt semmi különös, bár kissé krémes lett a drágám arca, amit szalvétával rögtön eltűntetett. De a kezemre is került éppen elég máz. A maszatos ujjaimról úgy nyaltam le a krémet. Ez volt az a pillanat, mikor Rob önuralmát maximálisan próbára tettem.

Míg a társaság jóízűen falatozott, addig mi kiosontunk. A krémes mutatványom kellően hathatós volt, mert Rob szinte futva húzott maga után. Éppen csak becsukódott mögöttünk az ajtó, forró csókkal csapott le újdonsült férjem az ajkaimra. Türelmetlen kezei a ruhám kioldásán fáradoztak.

- Milyen kis heves vagy Drágám! – kuncogtam fel ezúttal én.

Valamit morgott az orra alatt, de egyből huncut mosolyra húzta a száját, amint kiszabadított a ruhámból. A rólam leomló ruhából kilépve Rob-ot igyekeztem minél előbb megfosztani a ruháitól. Már égtem a vágytól, amit még jobban fokozott nekem nyomódó kőkemény ágyéka. Az ágyon vergődtem, mert Rob édes kínokat okozott, aztán végre megadta amire vágytam. Testünk összeolvadt s vágyott beteljesülés a fellegekig emelt bennünket.

A csillapodó mámor után tudatosult, hogy annyira hatalmába kerített a vágy, még arra sem figyeltünk, mennyire vagyunk hangosak. Sőt csak úgy leléptünk. Egyszerre tüzesebbnek éreztem az arcom. Kezeimbe temettem, mert lent van mindenki s kétségtelenül tisztába vannak vele, mit műveltünk. Ezen az sem segített, hogy Rob kielégült vigyorral a képén nézett rám. Ismertem már a srácokat, mit fogják ezek szekálni Rob-ot és engem.

Most tudatosult bennem, hogy ez az én szobám. Így nem kellett a mennyasszonyi ruhámat visszavennem. Tudtam, hogy nemsokára indulunk, kezdődik a nászutunk. Újra izgalommal töltött el a tudat, hogy csak ketten leszünk és nem is érdekelt, hogy hol. Csak az számított, hogy együtt. Lelkileg felkészültem, hogy Robbie-t nem látom addig, de tudtam, hogy gondos kezekben hagyom itthon. Mégpedig anyu és apu a nászutunk ideje alatt beköltözik hozzánk, s ők vigyáznak Robbie-ra.

- Imádom, mikor kék ruhát viselsz! – elbűvölt hangon ejtette ki a szavakat. Pedig még nem is látta, mit tartogatok neki az igazi nászéjszakára.

Közben Rob is átöltözött. Fekete nadrágot – ha jól láttam, akkor az farmer volt – és inget zakóval vett fel. Kézen fogva indultunk vissza bulizó vendégekhez. Ahogy sejtettem a srácok egyből megjegyzésekkel bombáztak bennünket. Robbie-t kerestem meg elsőként. Csillogó szemekkel élvezte, hogy ennyi hölgy lesi minden kívánságát. Mindenki meg szerette volna fogni, egy kicsit babusgatni. Az úrfi pedig örömmel viselte. Elhalmoztam puszikkal a picikémet. Nem lesz semmi baj! – nyugtatgattam magam. Rob hozzám hasonlóan elköszönt a kisfiunktól. Majd tettünk néhány kört, hogy el tudjunk köszönni mindenkitől. A csomagok már a kocsiban vártak ránk, aztán elindulhattunk a reptér felé. Ezennel kezdetét vette a nászutunk.

~ Robert ~

Nem árultam el Em-nek, hova megyünk nászútra. Előbb árultam el az esküvő helyszínét, mint ahogy szerettem volna. De most határozottan tartottam magam. Találtam egy gyönyörű helyet. Egy aprócska sziget, amely turistaparadicsom. Viszont a tengerparton sikerült kibérelnem egy házat, így teljesen nyugodtan és zavartalanul élvezhetjük az ott töltött időt. Bár reményeim szerint nagyon nem fogjuk elhagyni a házat, sőt még a hálót sem. Sóhajtva fordítottam az arcom a hozzám bújó békésen szuszogó feleségem felé. Még mindig alig akartam elhinni, hogy ő mellettem van. Lassan még landolás előtt ébredezni kezdett Em. Kíváncsian csillogó szemeiben teljesen elvesztem. Szomjaztam a csókjára, amit ő készségesen megadott.

Mivel igyekeztem mindent titokban intézni, így elég könnyen sikerült közlekedni mindenhol. Jó, néha vetettek ránk egy-egy kíváncsi pillantást, amit betudtam annak, hogy egy csoda sétál velem kézen fogva, aki a feleségem. Mikor a férfiak kicsit jobban szemügyre vették Em idomait, közelebb húztam magamhoz. A féltékenységem erősebb volt mint valaha. Kocsit béreltem, ha esetleg úgy döntünk, bemegyünk a sziget központjában található városkába, akkor ne legyen gond a közlekedés.

Vártam, hogy szerelmem, mit fog szólni a házhoz. Besötétedett és kigyúltak a fények, így még szebb látványt nyújtott az egész út. A lámpások tompán, éppen csak annyi fényt adtak, hogy a közlekedéshez elegendő legyen. A kocsi beállótól a bejáratig az ösvényt is lámpások világították meg. Határozottan tetszett Em-nek a ház, mint egy a világra rá csodálkozó gyerek kíváncsisága és öröme látszott az arcán és a szemeiben. A csomagokat felkapkodva haladtunk be a házba. Azonban nem a ház érdekelt bennünket, sokkal inkább egymásba feledkeztünk. Így a csomagok valahol a hálószoba keresése közben elmaradtak. Csakhogy hiába értünk a hálóba Em elszakadt tőlem, s a fürdőbe osont.

Az egyik fotelre dobtam a zakók és az ingem. A hálószoba egyik fala szinte csak üveg volt. Pazar kilátást nyújtott a partra és a tengerre. Mire visszafordultam drága feleségem az ágyon várt rám. Kidülledt szemekkel ittam a látványt. S totálisan elvesztem, a rám törő vágy legyőzött. Minden csókomban, minden érintésemben a mérhetetlen szerelmet akartam átadni, így kényeztettem, s egyesülő testünk és lelkünk egy ütemre mozogva repített bennünket a paradicsomba.

„Szerelmes vagyok, és ez mindenem, akár helyes, akár nem, és neki én vagyok minden. Szeretem. Egyek vagyunk, nem lehet mit tenni, semmit sem tehetek, csak ölelni őt örökké. Vele akarok lenni ma, holnap és egész életemben. Amikor a szerelem ilyen erős, ott nincs helyes vagy helytelen. A szerelem egész életedre szól.” (West Side Story c. film)

~ Emília ~

Tátott szájjal néztem. Egy tökéletes és valóságos paradicsomba hozott el szerelmem. Mindent átjárt a tenger friss és üde illata. S a lámpások, melyek az ösvényt díszítették még romantikusabbá tették a környezetet. Amint átléptük a ház küszöbét már nem bírtam uralkodni magamon. Rob-hoz simultam, s a karjaiba vitt a hálóba. Ott mégis el kellett szakadnom szerelmemtől, mert meglepetéssel, egy kék csipkecsodával készültem neki. Szerencsére a fürdő a hálóból nyílt, nem volt túl messze.

Hamar elkészültem. A fürdőből kilépve Rob nekem háttál állt. Összefutott a nyál a számban, mert csupán nadrágot viselt. A zakójától és az ingjétől is megszabadult. Felpezsdült a vérem, s hihetetlenül melegem lett egyszeriben. Pár lépéssel elértem az ágyat. Pont időben, mert épp csak elhelyezkedtem szerelmem megfordult. Sikerült a meglepetésem.

Minden képzeletet felülmúló nászéjszakát töltöttünk el. Egész éjjel kényeztettük a másikat, újabb és újabb gyönyöröket okozva. A hajnal is ébren talált bennünket, egy szemernyit sem aludtunk, de képtelen lettem volna lehunyni a szemem és alvásra pazarolni az időt. Összesimulva élveztük tökéletes kilátást az ágyból. A napfelkelte bámulatos színeivel festette meg az alatta elterülő tengert. Rob az állam alá nyúlva emelte meg a fejem egy kicsit, hogy csókokkal köszöntse az első közös reggelünk, mint férj és feleség. A szívem ettől óriásit dobbant.

„Belesajdult a szívem, és végre nem a rossz fájást éreztem, hanem a jót, a felszabadítót, a szerelem hirtelen kristályosodását, azt a szent pillanatot, ami néha, egy pillantásra, egy érintésre lecsap, hogy igen, szeretem ezt az embert, ezt tudtam, de hogy ennyire nagyon szeressem... maga a boldogság. A tiszta szerelem, ami elűzi a rettegést, a kételyt, a borzalmakat. Meleg, tavaszi szellőként cirógatta végig a testem, az élet szikráját csiholta fel bennem.” (Laurell Kaye Hamilton)

~~~ xxx ~~~

A férfi boldogan ölelte és csókolta feleségét. Megküzdöttek, megszenvedtek ezért a boldogságért, s pont emiatt becsülték meg annyira. Egykor a végzet keserű fordulatokkal viszonozta a döntéseiket, s most mindketten érezhették úgy joggal, hogy a sors kárpótolta őket mindenért. Ezt a megtestesült ajándékot pedig mindenáron meg kell őrizni és védeni. De nem most volt itt az elmélkedés ideje. Most sokkal inkább a kettőjük pillanata volt. A fáradság nem létezett, csak szerelem.

„Újabb csókok következtek, a világ mintha megszűnt volna létezni körülöttük. Megadták magukat mind a ketten, és ahogy egyre szorosabban összefonódtak, mintha nem csupán egymást ölelték volna át, hanem a fájdalmas emlékeket is elűzték volna.” (Nicholas Sparks)