2. Megérkeztem!

Sziasztok,


először a komik:

judy:
minden véleménynek örülök - komi vagy pipa legyen. :-)
lesznek képek ez tuti, még egy-kettő szereplőhöz hiányzik a megfelelő kép. de igyekszem mielőbb hozni őket.
eddig nagyjából a 2-4 naponta hoztam az új részeket, szerintem ezen a továbbiakban sem változtatok. ha van érdeklődés akkor én is szívesen írok, és akkor hamar felkerül az újabb rész...

Zsuzsi:
köszönöm ezt a pár sort, ez is sokat jelent! :-)

Más hozzáfűzni valóm nincs, csak annyit mondok: Jó olvasást!


Puszi,
ZoÉ

~ Véget nem érő szép remény ~

2. fejezet - Megérkeztem!

Egy utolsó hatalmas levegő után léptem ki a pezsgő tömegbe. Remek! Végre! Megérkeztem! Most mindent a hátam mögött hagyhatok, innentől csak is a jóra fogok gondolni – döntöttem el. – Csak a jó számít! Csak a jó! – ismételgettem, s próbáltam felvidítani magam. Kifújtam a benntartott levegőt, s felszabadítottam magam. Sietve szedtem lábam, mintha megkönnyebbültem volna. Éreztem, hogy hangulatom szinte 180 fokos fordulatot vesz. Ahogy ezek a gondolatok végigfutottak az agyamon, önkénytelenül is felfele görbült a szám. Mosolyogtam, és csak mosolyogtam.

Körbenéztem, a nyüzsgő tömegben az ismerős arcot keresve. Épp a másik irányba fordultam volna, mikor megpillantottam Danny-t. Régen láttam, de ő semmit nem változott azóta. Magabiztos férfiként mosolygott, ezzel elbűvölve a mellette elvonuló nőket. Találkozott a tekintetünk, s nem foglalkoztam innentől mással. Felé futottam, majd az ölelő karjaiba vetettem magam. Egymást ölelve kacagtam. Boldog voltam! Oly hosszú idő után először. Ez a kacaj szívből jött. Valódi volt, teljesen. Olyan, amelyre az elmúlt évben egyáltalán nem volt példa.

- Nézzenek oda, kislány, majdnem fellöktél! – kiáltott fel hatalmas vigyorral.

- De mégsem löktelek! – és ismét kacagtam.

- Azt hittem soha sem érsz ide. Milyen volt az út? Nem fáradtál el nagyon? – kérdezte komolyabb hangon. Mérhetetlenül hálás voltam, hogy nem azzal a kérdéssel nyitott, amitől falnak mentem volna. Nem volt olyan nap, hogy legalább tízszer egy nap nem kérdezték tőlem meg, hogy „Jól vagy?” vagy „Minden rendben?”.

- Elhiszem, elég hosszú volt az út. De szerencsére tudtam aludni! Most nem vagyon olyan fáradt! – hadartam az unokatesómnak.

- Oh, nézd, milyen udvariatlan vagyok. Szeretném bemutatni a legjobb barátom, munkatársam, üzlettársam: Matt. És a kisasszony, pedig az én édes egyetlen unokahúgom, bár inkább azt kéne mondanom, hogy a húgocskám: Zoé – Matt, Matt – Zoé.

- Nagyon örvendek! – mondtam megilletődve a kedves bemutatás hatására.

- Én is! Már sokat hallottam rólad. Főleg az utóbbi néhány napban! – ekkor már ismét nevettünk, bár most már mindhárman. Köszönhetően annak a grimasznak, amit a két fiú egymásnak mutatott. Látszott rajtuk, hogy tényleg nagyon jóban vannak.

- Figyelj csak, Zoé, az a srác folyton téged bámul. Talán ismered? – vetette oda Danny míg a csomagjaimat szedtük össze.

- Hol? És milyen srác? – kérdeztem érdeklődve, mert gyanús volt a dolog. Körbenéztem, de senkit nem láttam, ismét csak a tömeget. Mintha vakuk villogtak volna.

- Láttál már ilyet? – kérdezte Matt tőlem, és egy érdekes szórólapot nyújtott a kezembe Gold Knight! felirattal. Válaszra nyitottam a szám, de ekkor megszólat a mobilja.

- Bocsi, de ezt fel kell vennem – mondta, s már el is viharzott… talán a kocsiért ment.

Elindultunk mi is a kijárat felé a csomagjaimmal. Danny éppen azt ecsetelte, hogy mennyire fog tetszeni az új lakás, most már teljesen kész. Danny átszellemülten magyarázott s ettől csak még kíváncsibbá tett. Sejtettem, hogy valami különleges hely lett. A pub is teljesen felfutott, egyre több ember jár oda és sikeres lett… Csak arra lettem figyelmes, hogy megáll mellettem és megfogja a kezem.

- Ő volt az, ő bámult az előbb is! – súgta a fülembe. A hangja vidám és könnyed volt, de a szeme élesen megvillant.

Lassan felemeltem tekintetem, egy ismeretlen ismerős nézett farkasszemet velem. Zavaromban csak egy kacér mosolyt küldtem. Még mindig a szórólapot szorongattam, majd hirtelen, megmagyarázhatatlanul hatalmas bátorság öntött el – nem is ismertem magamra. Tényleg jót tett a levegő- és környezetváltozás. Ugyanakkor ezzel a fene nagy bátorsággal egyből megszegtem az önmagammal kötött alkum, miszerint nincs pasizás. Na bumm!

- Kérlek, várj meg itt! – súgtam vissza Danny-nek, aki csak bólintott. Aztán a telefonját babrálta, majd elindultam az ismerős szempár felé. Zavartan és meglepetten nézett, bár inkább a csalódottság jobban jellemezte a kifejezését az arcán. Majd egy hatalmasat sóhajtott pont mikor odaléptem.

- Szia! Ha van kedved, gyere el! Szívesen találkoznék még veled…- mondtam a lapot átnyújtva – az elkövetkezendő néhány hétben ott leszek, minden este! – majd sarkon fordultam. A szemem sarkából még elcsíptem ahogy a srác arcán a teljes ámulat látszott. Feltűnt még, hogy szólna, de annyira sikerült meglepnem, hogy csak tovább nézett csodálkozva. Próbáltam egyenletes tempóban haladni. A szívem mégsem engedelmeskedett, ki akart ugrani a helyéről.

Mire visszaértem Danny-hez, addigra sikerül annyira lehiggadnom, hogy semmit se vegyen észre. Váratlanul teljes meglepetéssel megfogtam a kezét, mire ő még szorosabban karolt át. Elégedett voltam, de ezt a hatalmas bátorságot semmivel sem tudtam magamban hova tenni. Azon kezdtem el gondolkodni, hogy szóhoz sem jutott a srác, így nem is okozott csalódást. Bár a nevére azért kíváncsi lettem volna. Mindegy, vállat vontam és már bent ültünk az autóban és száguldottunk a lakás fele, haza, legalább egy kis időre az lesz!

Nem is foglalkoztam az idővel, hátra dőlve élveztem a kilátást. Varázslatosan csillogtak a felhőkig törekvő óriási üvegépületeket. Egymás után suhantak el mellettünk a tipikus sárga taxik. Csendben maradtam. Hallgattam és figyeltem, nem akartam megzavarnia beszélgetést a fiúk között. Folyamatosan az üzlettel kapcsolatos dolgokról beszélt Danny és Matt, persze felváltva beszéltek a mobiljaikon is. Furcsa páros, de milyen jól megértik egymást. Tényleg nagyon jó barátok!

- Kisasszony! – ijesztett meg Danny akaratlanul, mert annyira elmerülte a gondolataimban, észre sem vettem, hogy megérkeztünk. Felhúzott szemöldökkel néztem körül, egyáltalán nem olyan volt a hely, mint amire számítottam.

- Hol is vagyunk pontosan? – kérdeztem tanácstalanul.

- Mindjárt meglátod! – kiáltattok teljesen egyszerre.

- Erre gyere! – karolt át Danny.

- Tetszeni fog. – vetette oda Matt, de mire kimondta már megint telefonált, így csak bólintottam neki, mely mosolyt csalt az arcára.

Ahogy körülnéztem, első pillantásra egy raktár vagy gyárnegyedet mondtam volna. Ekkor közelebb léptünk a kapuhoz, egy hatalmas vaskapu volt, egy kis számlapos kijelzővel játszott Danny, majd a hatalmas ajtó már ki is tárult.

- Majd neked is odaadom a kódot! – szólt csendesen, aztán már húzott is maga után.

Néhány lépcső után értünk egy ajtóhoz, próbáltam mindenre figyelni, ne kelljen a többieket azzal fárasztanom őket, hogy kísérgessenek. Az ajtón belépve egy kicsi előszobában találtam maga. Egy kicsike szekrény volt a sarokban, mellette polcok és felette fogasok. Danny - gondolom megszokásból - a szekrényre dobta kulcscsomóját, és lerúgta cipőit. Szó nélkül követtem, onnan még további lépcsők vezettek felfele. Csak ámultam, milyen tágas, világos szobába értünk. A lépcső mellett közvetlenül hatalmas, a plafonig érő könyvespolc állt, jobb oldali falon két háromszárnyas ablak, melyek ugyancsak a plafonig értek, ezeken sötétítő függöny lógott oldalra félrehúzva. A két ablak között hatalmas házimozi-rendszer olyan óriási plazma tv-vel, melyeket a filmekben is csak a legesleggazdagabbaknál láthatunk. Persze a kényelemhez három, ha jól saccolom egyenként is négy személyes kanapé volt. Ez lett volna a nappali rész. Kicsit beljebb, egy bárpult volt kialakítva a nyitott konyha és a nappali között. A konyha résznél is ugyanolyan hatalmas ablak volt, mint a nappaliban, de itt egy asztal állt előtte 6 székkel, ez lenne az étkező. A csodálattól szinte szólni sem tudtam, folyamatosan azon gondolkodtam: „Ez az új otthonom? Ez lehetetlen!”. A konyha, mely tényleg a legszuperebb és legmodernebb összeállításban pompázott. Mellette néhány lépcsővel egy félemeletre jutottunk.

- Itt vannak a hálószobáink, és a hozzájuk tartozó fürdőszobák. A lépcső másik oldalán – mutatott arrafelé – ott van a hivatalos irodánk. A vendégeknek lett kialakítva fürdő a konyha mellett kell elmenni, a folyosó végéig…- magyarázta Danny.

- De hogy…? De hányan…? – dadogtam a teljes megsemmisüléssel.

- Tudod – kezdte mosolyogva – ez az épület Matt nagybácsijának a tulajdonában volt, ő főleg raktárként használta eredetileg az alsó szintet. Itt a felső részen pedig tervező iroda volt. A nagybácsi egy idő után elhanyagolta, majd be akarta zárni az egész helyet. Akkor találta ki Matt, hogy nyissuk ki a bárt a raktár helyén… Ekkor jött a Gold Knight ötlete! – figyelmesen hallgattam, s közben már a teraszon voltunk.

- Amint láthatod – folytatta Danny – ez egy olyan környék, ahol elég sokan megfordulnak, és egy pub senkit sem zavar. Szórakozóhelynek sem utolsó, főleg az olyan feltörekvő fiataloknak, akik kerülik a nyilvánosságot. Viszont egy jó bulit a barátaikkal semmi pénzért nem hagynának ki… Az utóbbi néhány hónapban vagyunk nyitva napközben is, ekkor inkább étterem a fő funkciója. Ez az üzlet az életem egyik legjobb döntése… Így ketten költöztünk ide Matt-tel. Olyan legénylakás volt először, majd nem sokkal később a lányok is beköltöztek. Most jelenleg négyen lakunk itt…

- Tartós párkapcsolat? És Danny már megtalálta a nagy Ő-jét? – el sem hiszem, futott végig az agyamon.

- Mint egy jó kis baráti társaság… - folytatta tovább - A lányok is alig várják, hogy megismerjenek… - Ecsetelte a bátyám az elmúlt néhány hónap eseményeit. Közben meg tátott szájjal álltam, majd oldalba bökött és csak röhögött, milyen hatással is van rám minden.

- Nem is kérdezed meg, hogy te hol fogsz aludni? – tette fel a kérdést bolondozva.

- Hát nem igazán jutottam el odáig, talán majd az egyik kanapét kipróbálom? – folytattam puhatolózva. Várva, hogy hol is van a tréfa.

- Akkor most figyelj! – húzott ismét maga után.

Még szerencse, hogy kézen fogva haladtunk, mert a következő pillanatban megbotlottam és azt hittem, hogy a földön landolok. Elkapott és megtartott, csak annyit fűzött hozzá: „nem kéne ilyen korán kezdeni az este alapozását”. Elvörösödve szedtem össze magam. Észre sem vettem, hogy egy galériába értünk fel – talán a tetőtér volt már. A galéria nappalinak volt kialakítva, két hatalmas fotellel, tv és dvd állvánnyal. A hátsó részen kettő ajtó volt, az egyik a fürdőbe vezetett, míg a másik a hálószobába.

- Hogy tetszik a galéria? A szoba? És a fürdő? – hadarta Danny. Végigjártam a két helyiséget s csak tátogtam mint a partra vetett hal.

- Imádom, szeretem. – vágtam a szavába csillogó szemekkel amint észhez tértem.

- Nagy baj lenne, ha nem tetszene… akkor vajon hol aludnál? – dőlt a fotel hátának.

- Ezt nem értem, mire célzol ezzel? – értetlenkedve kérdeztem a csillogó szemű férfit.

- Ez a szint lesz az „új szobád”. A tied, csak is a tied, a te szobád, vagy inkább a te emeleted. Ez lesz a legjobb megoldás: saját hálószoba és saját fürdő. – vonta meg a vállát, mintha valami mellékes információt közölne. Hát nem érti, hogy nekem mekkora örömöt okozott?

- Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm!... – ismételgettem ujjongva. Majd olyan lendülettel öleltem át Danny-t, hogy mindketten a fotelen landoltunk, bár abban a pillanatban nem lehetett eldönteni melyikünk nevet a legjobban.

- Menj, nézd meg a szobát, pakolj le, fürödj, vagy amit szeretnél. Ismerkedj a környezettel, de legfőképpen pihenj egy kicsit! – törte meg a kacagásunkat Dan kicsit komolyabb hangot erőltetve magára.

- Most mennem kell, a dolgozószobában leszek, ha kellenék! Szólok, ha elindulok a bárba, azt is megmutatom! – tápászkodott fel mellőlem.

Bólintottam, majd még egy ölelés és egy gyors puszi után az új szobám felé vettem az irányt. Ámulattal néztem körbe. A teljes lakás harmóniában volt, mind a színeket, mind a bútorokat tekintve. Nagyon tetszett, mivel a világos krémszínek mellett elég erőteljes volt a kék. Azonban nem csak egy árnyalatot, hanem többfélét sikerült felfedeznem, ezek voltak a szoba jellegzetességei.

Beléptem az új szobámba. Hatalmas ablak tárult elém hihetetlen kilátással, de az ágyat sem mondanám normális méretűnek, inkább óriásinak tűnt. Egy szekrénysor meg íróasztal is volt még a szobába. Kész csoda, hogy minden tökéletesen elfért. Leültem az ágyamra, de a következő pillanatban már aludtam is… Hamar elaludtam, mintha megéreztem volna a békét, a nyugalmat. Biztonságban éreztem magam, most még a rémálmaim is elkerültek. Ha a rémálmok el is hagynak végre, akkor sem felejtek el semmit és senkit…

Noémi Virág : Soha még

„Ma rám mosolygott végre a kedves szerencse,

Kiválasztott az élet a legjobb főszerepre.

Meg kell tanulnom most már a boldogság szövegét,

És a színdarab addig tart, míg az író közbe nem lép.

Szerencsés vagyok én, amiért ez mind az enyém!

Soha még ennél szebb az élet nem volt,

Mindenhol csak ragyog a fény!

Szívemben az érzés egy dallamot dúdolt,

Minden nap egy új esély!

Soha még ennél szebb az élet nem volt,

Mindenhol csak ragyog a fény!

Valamit suttog még a végtelen égbolt,

Minden nap egy új esély!

Nincsen különleges okom a boldogságra,

Csak az, hogy kék az ég, zöld a fű, s a nap sárga.

Örülj te is velem most, mert minden olyan szép.

Még néhány perc és aztán a sok gond újra széttép.

Pedig én maradnék, amíg még szétkürtölhetném.

Hogy soha még ennél szebb az élet nem volt,

Mindenhol csak ragyog a fény!

Szívemben az érzés egy dallamot dúdolt,

Minden nap egy új esély!

Soha még ennél szebb az élet nem volt,

Mindenhol csak ragyog a fény!

Valamit suttog még a végtelen égbolt,

Minden nap egy új esély!

Szerencsés vagyok én, amiért ez mind az enyém,

Maradnék, amíg még szétkürtölhetném.

Hogy soha még ennél szebb az élet nem volt,

Mindenhol csak ragyog a fény!

Szívemben az érzés egy dallamot dúdolt,

Minden nap egy új esély!

Soha még ennél szebb az élet nem volt,

Mindenhol csak ragyog a fény!

Valamit suttog még a végtelen égbolt,

Minden nap egy új esély!”