8. Félreértések

Sziasztok,

köszi a pipákat és a komikat:

kitty:

üdv nálam! nagyon köszönöm a dícsérő szavakat. jól esnek. :)
igyekszem minél változatosabb történetet hozni nektek. :)

judy:
ígérem, mindenre fény derül, de addig még történik egy s más dolog! :)

Felkerült pár új szereplő képe az oldalra! Most pedig következzen, amire vártatok: a folytatás! Nem haragszom meg, ha több komit kapok.

Jó olvasást!

Puszi,
ZoÉ

 

   

~ Véget nem érő szép remény ~

8. fejezet - Félreértések

Verőfényes reggel lett hirtelen, vasárnap. Az óra szerint kilenc. Gyorsan eltelt az idő. Egész hétvégét jobbára az ágyban töltöttük, így terveztük a mai napra is. Bár az étkezések alkalmával lefáradtunk a konyhába és csatlakoztunk addig Sarah-hoz és Danny-hez. Csak néhány pillanat volt, amit külön töltöttünk Rob-bal. Csak a legszükségesebb dolgok miatt. Nagyon hálás voltam Sarah-nak és Danny-nek, hogy nem igazán vettek rólunk tudomást, mikor elvonultunk a szobámba. Majd meglepem őket valamivel. – határoztam el.

Olyan váratlan, olyan hirtelen volt ez az egész kapcsolat, ami kialakult Rob és köztem. Mégis úgy éreztem, hogy szükségem van rá. Minden sejtem azt súgta, hogy bízzak benne. Elfeledhetem a rossz emlékeket, a rossz tapasztalatokat.

Egyetlen zavaró dolog volt egész hétvége alatt, mégpedig Rob csörgő, majd rezgő mobilja. Soha nem vette fel, lenyomta. Furcsa volt, egyetlen egyszer szóvá tettem. Nógattam, hogy vegye fel, de azt válaszolta: „Nem fontos.” Innentől kezdve nem igazán foglalkoztunk azzal a vacakkal. Sokkal jobb elfoglaltságot találtunk ki helyette.

Egyedül maradtam, míg Rob cigizni ment ki. Nem tetszett ez a nikotin őrülete, de nem tehetek ellen semmit. Elmondta, hogy már régóta cigizik, s képtelen letenni azt a bűzölgő vackot. A sok stressz közepette ez az egyetlen olyan dolog, amivel néhány pillanatnyi nyugalmat tud szerezni. Így beletörődtem és várakoztam, hogy mielőbb visszajöjjön hozzám. Gondolom, Sarah észrevehette vagy meghallotta a teraszajtót, mert pillanatokon belül nálam termett. Valami történt. – futott át az agyamon, ahogy megláttam. A mosolygós lány elég komoly képet vágott. Kezében egy csomó magazint tartott.

- Láttál már ilyet? – kérdezte félve. Az ágy közepén ücsörögtem. Szerencsére egy pólót magamra húztam Rob távozása után. Sarah elmélyülten tanulmányozott néhány oldalt.

- Nem. Nem is nagyon érdekel. – sóhajtottam egyet. Nyújtózkodtam. Már alig vártam, hogy Rob visszaérjen.

- Pedig érdemes lenne megnézned. – nyújtotta át nekem az egyiket. A nyelvemen volt hogy megkérdezzem: „Miért?”.

- Szinte mindegyikben benne vagytok – erre mutatta sorba a képeket.

- Ezek nem is igazak! – kiáltottam fel, mikor átfutottam a képekhez tartozó szövegeket és feliratokat.

A szöveg mellett elég furcsa képek voltak, néhány még korábbról – mikor még együtt sem voltam Rob-bal – aztán volt olyan, amin Danny-vel és Matt-tel vagyok. „Megcsalás?” vagy „Nyitott kapcsolat?” ilyen szalagcímekkel. Mérgemben csak a földre hajítottam a lapokat. Sarah nem szólt semmit, sőt inkább nevetett rajtam. Kicsit tényleg olyan voltam, mint egy hisztis kisgyerek, akinek ha valami nem tetszik az földhöz vágja a keze ügyébe kerülő dolgot. Enyhe mosolyra húztam a szám, ahogy Sarah-t sikerült kicsit jobb kedvre derítenem. Ekkor jött vissza Rob. Nem volt túl öltözve, sőt inkább alulöltözött volt abban az egy szál pólóban és boxerben. Sarah gyorsan kislisszolt a szobából. Rob háta mögül kalimpálta véleményét nekem a látottakról, de nem tudtam vele foglalkozni. Mérges voltam, s duzzogtam.

- Mi a baj kicsim? – bújt oda hozzám. A saját illata és a dohány különleges kombinációját éreztem meg rajta. Annyira az övé volt. Amint az orromba kúszott az izgató aromája, megfeledkeztem mindenről. Csak egyetlen dologra tudtam koncentrálni, hogy minél előbb egyek legyünk. Olyan kérlelően nézett rám, amivel kihúzta belőlem, hogy miért vagyok durcás.

- Csak azok a szennylapok. – böktem a földre. Tekintete követte a kezem s meglátta, miről beszélek.

- Mit írnak? Talán már hónapok óta együtt vagyunk, vagy már összeházasodtunk. Sőt fel is csináltalak, közben meg dobtalak valaki más miatt, meg párszor te is megcsaltál. Na meg a válás is megvolt. - mondta keserűen. Hát majdnem talált. A sorrend sántított. Rá kellett jönnöm, hogy neki ez az élete. Szörnyű lehet ez az egész neki. Megsimogattam az arcát, majd forró csókokkal próbáltam vigasztalni. Sikerült, mert a következő pillanatban már újra egymáséi voltunk.

Komolyan nem értem mi van velem. Eddig egyik pasimmal sem voltam ennyire szeretkezés orientált, de Rob egyszerűen sosem elég. Gyengéden bánik velem. Minden csókja, minden érintése csak még jobban feltüzel. Beleremeg a testem, ahogy összeforrunk. Ahogy egy ütemre mozogva újra és újra betérünk a paradicsom fenséges birodalmába. A beteljesülés pillanatában a legtisztább és legcsodásabb érzés járja át a testem-lelkem.

Olyan gyorsan eltelt a mai nap is, már délutánra járt. Tudtam, el kell válnunk egymástól. Holnap korán reggel kezdődik, vagyis jobban mondva folytatódik Rob forgatása, és én is régen voltam hasznos a bárban. A „családi” este óta nem jártam lent. Senki nem tette szóvá, sőt láttam és fél füllel hallottam, ahogy Danny Sarah-nak ecsetelte, hogy végre kicsit visszatért belém az élet. Tudtam, mire gondol és szüleimtől tudhatta Danny, milyen állapotban voltam.

Rob-nak sikerült adnia egy olyan lökést, amivel újra életre keltem. Rossz volt arra gondolni, hogy nem lesz mellettem, mikor lefekszem vagy holnap reggel, mikor felkelek. Így előre gondolkodtunk, s már most megbeszéltük, hogy együtt ebédelünk. Sajnos előbb sehogy sem tudunk találkozni. Nem is a forgatás, hanem az előkészületek miatt. Így előre egyeztettük a helyet és az időpontot. Hogy bírom ki addig? – csak ezen kattogott az agyam. Ezen az sem segített, hogy együtt zuhanyoztunk, és nagy nehezen felöltöztünk. Az öltözésnek többször neki kellett futni, mert a legtöbb ruha inkább lekerült, mintsem fel.

Szokás szerint összecsimpaszkodva indultunk lefele, az együtt töltött fantasztikus éjszakák és napok után még inkább. Ismét megszólalt Rob mobilja, de most felvette. Rövid beszélgetés volt, csak annyit közöltek vele, hogy megérkezett az autó érte. Danny és Sarah meg sem lepődött, mikor megjelentünk. Természetes volt már Rob jelenléte. Valami filmet néztek éppen, s annak szentelték minden figyelmüket. Ezt kihasználva újra egymás ajkára tapadtunk. Csakhogy hatalmas trappolásra lettünk figyelmesek mindannyian. El sem tudtam képzelni, mi a fene lehet ez a hang.

- Tony állj meg! – ismertük fel Jane hangját. Kedvesen, de mérgelődve szólongatta a Tony névre hallgató félt.

- Vége lett a kiruccanásnak. – nevette el magát Danny, majd összenézett Sarah-val, aki igencsak rosszallón nézett rá. Drága bátyám kedvesétől félve inkább visszavett a vigyorából.

- Miért is? – kérdeztem rá, mert ők tudtak valamit, amit én nem. Rob karjaiba tartott, és a nyakam kényeztetésével volt elfoglalva. Már éppen a számhoz ért volna, mikor megzavartak bennünket.

- Mami! – csapódott valami, pontosabban valaki a lábamnak. Lefele pillantottam, és egy csillogó szemű kisfiúcska nézett rám. Kicsi kezeivel felfele nyújtózkodott. Zabálni való kisgyerek csak még inkább értem kapálózott.

- Szia kispajtás! – hajoltam le, de már a nyakamat átkarolta, így kénytelen voltam felvenni.

- Mami, mami… - ismételte. Olyan jó érzés öntött el. A szeretet legtisztább és legőszintébb formájához volt szerencsém. Csak mosolyogtam, mert olyan erősen és ragaszkodóan csimpaszkodott belém a kicsi. Rob felé fordultam, és mintha egy idegent látnék. Teljesen falfehér volt. Döbbenet ült az arcán, a korábbi jókedve eltűnt. Szóra nyitottam a szám, de ő gyorsabb volt, csókot nyomott homlokomra és már el is rohant. Ott hagyott bennünket minden szó nélkül.

- Rob! Rob várj! – szóltam utána, mind hiába. Elviharzott, még csak vissza sem szólt, vissza sem nézett.

- Most csak viccelsz? – jött velem szembe Jane. – Tényleg az a Robert volt? A színész?!

- Igen – sóhajtottam neki, s közben a karomba alvó kicsire pillantottam.

- Sziasztok! – üdvözölt minket Matt. – Látom Tony megtalálta a legkényelmesebb helyet az alvásra. – viccelődött. – Mivel sikerült ilyen menekülésre kényszeríteni azt a srácot? – kérdezte az ajtó fele intve.

- Oh, csak sietett egy munka miatt. – mentett ki Sarah, mire küldtem neki egy hatalmas köszönömöt a levegőbe.

- Tudjátok, már biztos megunt minket… - nevetett fel Danny.

- Miért? – kérdezte teljesen egyszerre Jane és Matt. A faggatózás közepette lassan az egyik kanapé felé araszoltam. Jobbnak láttam leülni, mert Tony egyáltalán nem akart elengedni, még álmában is magához szorított.

- Tudjátok – vettem magamhoz a szót – Rob a barátom. A bárban jöttünk össze, és Danny arra célzott, hogy az egész hétvégét itt töltötte.

- Most csak viccelsz? – kezdte Jane.

Ahogy nálunk szokták mondani: „felkérés keringőre”, vagyis mindent töviről-hegyire el kellett mondanom. Miután mindenki megnyugodott, és lehiggadt a hallottak után gyorsan telt a délután többi része. Megtudtam, hogy Matt-nek van egy húga, Mary és az ő csodaszép kisfia, Anthony, de mindenki csak Tony-nak hívja. Most viszont Mary-nek közbe jött egy fontos munka, amiatt el kellett utaznia. Közben a férje is elutazott valahova – bár ezt nem értettem igazán, de nem foglalkoztam vele, mert nem az én dolgom. - Így Matt-re bízták a kicsit. Már korábban is volt rá példa, hogy egy-két napot vele töltött, persze Jane felügyelete mellett. Mint kiderül Tony azért ragaszkodik hozzám, mert nagyon hasonlítok az anyukájára.

- Vedd már fel a telefont! – mérgelődtem sokadszorra, de vagy néma, vagy foglalt volt. Teljesen elkeseredtem.

Tony kialudta magát, a karomba. Egész végig csak velem állt szóba, csak velem akart játszani. Nem voltam ellenére, de közben megannyiszor próbáltam Rob-bal beszélni. Mégsem vette fel a telefonját. Furcsa, kellemetlen érzés kerített hatalmába. Egyre több dolog fordult meg a fejemben, de nem akartam ítélkezni. Csak egyszerűen nem találtam semmi magyarázatot, hogy miért nem érem el Rob-ot.

Az éjszaka volt a legrosszabb, annyira megszoktam Rob jelenlétét. Pedig csupán alig néhány órája ment el. Most viszont egyedül voltam, nem tudtam másra gondolni, mint a falfehér arcára. De mi ütött belé? Miért reagált ilyen hevesen? – újra feltettem magamnak a kérdéseket, de hiába. Nehezen, de sikerül álomba gyötörnöm magam. Nem sokat aludtam, de azt is rosszul.

Meglepetésemre nem egyedül ébredtem, bár nem az a személy volt mellettem, akit vártam. Tony ugrált az ágyamon, az ágyamban. Nehezen, de sikerült elérnem, hogy nem mamizzon, de a Zo-nál megakadt.

- Hát itt vagy, rosszcsont? – robogott be Jane. Meg sem lepődtem, hogy Tony meglépett előle.

- Hagyd, engem nem zavar. – szóltam vissza. – Szívesen vigyázok rá! – míg a kisfiúval foglalkozom, addig sem gondolkodom. Elfoglalom magam mással.

- Mit tervezel mára? – Jane elgondolkozott egy pillanatra.

- Semmit, csak ebédet beszéltünk meg Robbal – ha még áll az ebédünk. – a végét már csak hozzágondoltam.

- Nincs kedved eljönni velem és Tony-val a Central Park-ba? – jó ötletnek gondoltam. Tetszett a park, mert különlegességnek számított. A rengeteg felhőkarcoló közepette egy cseppnyi zöld. Meg ott volt az a különleges szobor. Alice in Wonderland szobor a kicsik kedvence.

- De igen, szívesen. – egy nagyon enyhe mosolyt erőltettem magamra.

- Összepakolok pár dolgot, addig nyugodtan el tudsz készülni és reggelizz is! – parancsolt rám Jane. Mire csak bólogatni tudtam.

Meglepően hamar készültem el, nem vittem túlzásba az öltözést –farmer, világoskék póló és fekete edzőcipő, fekete-fehér oldaltáska. Hajamat egyszerűen összefogtam és egy laza kontyba tekertem. Lementem a konyhába, de akkor már Tony csimpaszkodott a hátamra. Ettem pár falatot, és egy hatalmas adag kávét öntöttem magamba. És már indultunk is.

A park csodálatos volt, végig Tony-val kézen fogva kellett futkosni, de kicsit kikapcsolt. Jane-nek el kellett szaladnia, nem bántam egész jól kijöttem Tony-val. Szerencsére nem egy hisztizős kisfickó. A park mellett folyamatosan hatalmas tömeg volt, néha-néha felsikítottak páran. Ismerő hangot véltem felfedezni, amint szólongat.

- Zoé! Zoé! Te vagy az? – mire megfordultam Ashley-t és Jackson-t vettem észre.

- Sziasztok! – integettem vissza. Meglepődve néztek a rajtam csimpaszkodó kisfiúra.

- Nem is mondtátok, hogy gyereketek is van? – viccelődött Jackson. Elszomorodtam, és a könnyeimmel küszködtem.

- Nem tanítod meg focizni a kicsit? – fordult Ashley Jackson fele, aki értetlenül állt. Tony várakozóan nézett a férfira, majd rám. Minden játszópajtásnak örült a pöttöm.

- Csak nyugodtan, de óvatosan! – figyelmeztettem Jacksont, aki csak bólintott. Tony már előre is szaladt, Jack nagyobb lépésekkel követte.

Egy padra ültünk Ashley-vel, folyamatosan a fiúkat néztem s közben azt hadartam, hogy nem tudom elérni Rob-ot. Nem veszi fel a telefonját, nem hív vissza. Nem értem ezt a helyzetet. Elmeséltem neki a távozását is. Próbált nyugtatgatni, de ő sem járt sok sikerrel. Azt viszont megígérte, hogy beszél Rob-bal, vagy legalábbis kideríti mi a helyzet. Váratlanul Tony könnyes szemekkel rohant felém, Jackson pedig utána.

- Azt… azt hiszem megijedt… - dadogta Jack – a sikítozástól.

- Hallottam, hogy mennyien vannak. – S már akkor Tony az ölembe fészkelte magát szorosan ölelve a nyakam. Simogattam a hátát, és próbáltam megnyugtatni.

- Most már el kellene indulnom. – mondtam elég bizonytalanul.

- Hova mész? Merre mentek? – faggatott Ashley.

- Talán Rob-bal találkozom, vagyis még tegnap megbeszéltünk egy ebédet… - közben a zsebembe kotorásztam a cím után. Sikerrel jártam, és Ashley felé mutattam.

- Elkísérhetünk? – szólt közbe Jackson – Ash ugye van kedved velem ebédelni?

- Igen, természetesen! – nem csalódtam Ash-ben.

Annál nagyobbat a következő néhány perc alatt. Egyre közeledtünk a park bejáratához, ezzel egyidejűleg a tömeghez is. Szerencsétlenségünkre felismerték páran Ash-t és Jack-et is, de engem is. Ezt nem tudtam hova tenni: „nézd Rob barátnője” vagy éppen a „szertője” szót használták. Néhány hasonló dolgot hallottam, persze volt olyan is, aki gratulált és sok boldogságot kívánt, de ez volt a ritkább. Ekkor tűnt fel, hogy mellettünk forgatás folyik éppen. Ash és Jack összesúgott. Nem hallottam, éppen Tony mocorgása kötött le.

- 10 perc szünet! – kiáltotta el magát valaki. Erős férfihang megismételte még legalább kétszer. A tömeg ezzel együtt pezsdült fel.

- Robert! Rob! – üvöltötte néhány lány. Teljesen ledermedtem.

Ugyanis tényleg ő volt, teljes életnagyságban. Csodálattal néztem, mert már rettenetesen hiányzott a jelenléte, a csókjai és ő maga testestől-lelkestől. Nem vett észre, viszont egy vékony, alacsony lány lépett oda hozzá. Ez még nem is lett volna baj, de hirtelen egymást ölelgették, puszit váltottak. Végül meghitten kezdtek el beszélgetni. A lány egyszer-kétszer megsimogatta elég félreértetlenül Rob arcát vagy karját. Megrökönyödve néztem a „kis jelenetet”. Nem ismertem fel a lányt. Azt viszont határozottan állíthatom, nem volt ott a bárban a „családdal”. A csendes mélázást Ash és Jackson suttogása zavarta meg, nem akarták, de mégis meghallottam…

- Nem, az nem lehet, hogy itt van. – súgta Jack.

- Ezek szerint mégis. Elengedték Krist a forgatásról? – csodálkozott Ash. Hideg zuhanykényt ért a felismerés, Kristen Stewart volt. Túl meghitt volt az ölelkezés és ahogy egymással beszélgettek. Egyiken sem látszott zavartság vagy bizonytalanság a másik jelenléte miatt. Ezt nem hiszem el, hogy lenne esélyem egy ilyen lány mellett? Egy tehetséges színésznő mellett hogy rúghatnék labdába? Szóval tényleg csak játék vagy inkább időtöltés voltam? Behálózott és megkaptam, amit akart. Lefektetett és kész. Most meg bájologhat a kolléganőjével. - Nem bírtam tovább, és kicsordult a könnyem.

- Ne sírj! – simogatta Tony az arcom. – Kérlek, ne sírj! - Felpillantottam, s ismét Rob falfehér arcát láttam egy pillanatra. Tekintetünk találkozott. Többen odafutottak hozzá, hogy jól van-e. Minket is egyre többen vettek körül, és fényképeztek. Egyre inkább zavaró lett a helyzet, menekülni akartam.

- Menjünk ebédelni! – fordultam a többiek fele. - Tony ugye már te is éhes vagy? – vettem fel a könnyed magatartást, bár eszméletlenül nehéz volt.

- Igen, már nagyon. – bólogatott a kicsi.

- Csak félreértés lehet, amit láttál! – karolta át a kezem Ash.

Össze kellett szednem magam. Tartanom kellett magam, nem ez volt a legmegfelelőbb időpont a kiboruláshoz. Tony miatt, Ash-ék, illetve a minket körülvevő tömeg miatt sem. – ismételtem magamban.

Jack fogott egy taxit, majd folytattuk utunk az eredeti célunk felé. Megérkeztünk ahhoz a kis étteremhez, ami a papíromon szerepelt. Barátságos atmoszférája volt. Bementünk és igyekeztem mindent félre tenni, hogy csak a barátaimra koncentráljak. Persze ezt elgondolni könnyebb, mint megvalósítani. Egész végig az ajtót lestem, hátha Rob mégis eljön, de hiába.

Azon rágódtam, hogy mi váltotta ki ezt az egészet. Mi történt? Miért? Tony kezdett nyűgös lenni, így elköszöntem, illetve megköszöntem a kellemes napot Ash-nek és Jack-nek. Ismét Jack fogott egy taxit, majd az elköszönés után fájó, sajgó szívvel indultam haza a kicsivel.