25. fejezet - A könnyebb megoldás

Sziasztok,

először jöjjenek a válaszok a komikra:
Judy: köszi! :)
Zsuzsi: nagyon örülök a kritikának, mert abból tudom, hogy mit kell változtatnom vagy javítanom. jogos az észrevétel a szülőkkel kapcsolatban. Elsősorban azt tartottam szem előtt, hogy jól fogadják Em-et, és inkább örüljenek, hogy visszakapják a lányukat. Nem akartam ismételni magam Em múltját illetően, de igyekszem tanulni a hibáimból! :)

Ez egy rendhagyó rész lett: több szemszögváltás van ebbe az egy fejezetben. Viszont azt is el kell, hogy mondjam elérkezett egy szomorú pillanat. A könnyebb megoldás 25. fejezete az utolsó rész, ezt követően még egy Epilógus lesz.
Személy szerint nagyon szeretem ezt a történetet. Egy novellának indult (néhány résszel), s egy elég kerek történet alakult ki belőle. Úgy érzem, hogy Emília és Rob elég sokat szenvedett, megérdemlik a Happy End-et :) fenntartom a folytatás lehetőségét (de azt még át kell gondolnom...)

Most viszont tényleg szívesen olvasnám a hozzászólásaitokat a törit illetően, mert mint említettem abból tanulni lehet.
Íme a fejezet!
Jó olvasást!

Puszi,
ZoÉ

~ Robert ~

Hosszú percek óta bámultam a képem az egész alakos tükörben. Nem lettem hiú vagy ilyesmi, csak szimplán belefeledkeztem a gondolataimban. Hisz kevesebb mint egy fél óra múlva életem szerelme a feleségem lesz. Izgalommal töltött el az egész napos várakozás. Tudtam, hogy néhány szobával arrébb öltözködik. Mégsem láthattam őt. Kedvenc barátaim kopogtattak az ajtón, hogy indulhatnánk elfoglalni a helyünket. Gondolataimban Emília járt továbbra is. Hiányzott. Ennek egy vágyakozó sóhajjal adtam hangot, majd kiléptem a békés szobából a nyüzsgő tömeghez.

A szobából kilépve szüleimmel találkoztam elsőként. Anya szorosan megölelt, majd ahogy az anyák szokták megvizsgálta az öltözékem. Minden tökéletes legyen az alkalomhoz. Ash dugta ki az egyik ajtó mögül a fejecskéjét s elcsalta anyut. Apu kézfogással és egy kiadós hátba veregetéssel gratulált. Majd együtt folytattuk az utunk le a kert irányába.

Az idő nekünk kedvezett, ragyogó napfényes délutánnal lepet meg. Elégedetten konstatáltam, hogy mindenki megérkezett és jól érzi magát. Ahogy elhaladtam a barátaim, a kollégáim mellett mindenki üdvözölt és gratulált. Minden vendég arcán mosoly ült, igazi szívből jövő, mely engem igazolt. Tudtam, hogy ez a hely tökéletes lesz mindenki számára. Élvezhetik a társaságot és a szertartást anélkül, hogy bárki megzavarna minket. Mosolyogva haladtam le a lépcsőn az udvaron felállított oltárhoz. Káprázatos volt, ahogy a háttérben látni lehetett a tenger kékségét. Míg az udvar mesés zöldjében minden fehér volt: a székek, a virágok és a díszítés.

A vendégek többsége elfoglalta a helyét. Vidáman beszélgettek ki-ki a maga párjával vagy szomszédjával. A sorok között haladtam végig, míg az oltár mellett megálltam a helyemen. Mögöttem sorakozott fel Tom, Sam, Alex. A többiek, Bobby, Marcus, Chris és Adam az első sorban csápoltak nekünk. A sorok között feltűnt még Kristen, Nikki, Elisabeth, Kellan, Jack és Peter. Felfoghatatlan módon elillant az idő, s végre elérkezett a várva várt pillanat…

~ Emília ~

Káprázatos volt az egész hely. Az öltözés előtt néhány pillanatra meg tudtam lépni, így meg tudtam lesni Rob-ot. Rettentően hiányzott már. Alig vártam, hogy végre megcsókolhassam, megölelhessem. Hamar lebuktam, s Lizzy és Ash visszakísért a szobámba. Egy szolid sminket engedtem csak felkenni. A hajam kibontva pár hullámmal feldobva omlott a hátamra. Ez az egyszerű megoldás passzolt hozzám a legjobban. A ruhámat is azért imádtam, mert egyszerű és letisztult formákat alkalmazott. A legtöbb menyasszonytól eltérően nekem nem volt fátylam, nem tartottam szükségesnek. A ruhám volt az új, a nyakláncom volt a régi – még a nagyitól kaptam – és természetesen a kék sem maradt ki.

Körülöttem sürögtek-forogtak, fel sem tűnt, hogy elérkezett az idő. Anya és Claire vette gondjaiba Robbie-t, akit totálisan elkényeztettek az elmúlt napokban. Szinte mindig volt valaki, aki felvette és megdajkálta. A nagyik egy-egy puszi után elsőként indultak el a szobámból. Őket követte Lizzy, Vick és Ash. Felvettem a csokrom, amely a díszítésekhez hasonló rózsacsokor volt. Még egy utolsó pillantást vettem a tükörre, hogy minden rendben. Apa büszkén nyújtotta nekem a karját, amit gondolkodás nélkül elfogadtam. Így indultunk el, hogy végre láthassam Rob-ot.

Szerelmem az oltár mellett állt, hatalmas mosollyal az arcán. A vendégeink figyeltek, ahogy végighaladtam apa oldalán a sorok között. Mégis Rob tekintete rabul ejtett és nem engedett. Nem is akartam, hogy elengedjen. Az oltár előtt apa megállt, s átadott Rob-nak. Ahogy megéreztem szerelmem kezét a kezemen, úgy cikáztak végig rajtam a villámok. Együtt léptünk az oltár elé, hogy összekössük az életünk.

~ Robert ~

A szertartás legjobb része az volt, mikor megcsókolhattam immár a feleségem. Hiányzott a csókja. Most megkaptam és a fellegekben jártam tőle. Alig akartam elengedni az édes ajkakat. De megtettem, hogy fogadni tudjuk a gratulációkat. Büszkeségtől dagadt a mellem, hogy mostantól a mellettem álló csodaszép nő a feleségem. Hihetetlen, hogy rengeteg rossz dolog után végre eljutottunk idáig. A mérhetetlen szerelemet éreztem, s feleségem szemében is ezt láttam.

A kastély hátsó részén, a hajdani báltermet díszítették fel és rendezték át nekünk a fogadáshoz. A megterített és különleges virágcsokrokkal asztalok fogták közre a táncparkettet. Sorra pukkantak a pezsgők, s mindenki a mi egészségünkre koccintott. Felcsendültek az első hangok, s tudtam ezúttal nem úszhatom meg. Az első tánc a miénk volt. Meghitten ringatóztunk a lágy dallamokra. De jöttek a családtagok. Em az apukájával, én az anyukámmal táncoltam tovább. Majd párcsere után Olga lett a partnerem, míg apu lecsapott a feleségemre. A nővéreim sem szólhattak egy szót sem, mert őket is megtáncoltattam. Emíliát addig az összes hímnemű ostromolta. Nem menekülhettem én sem, hiszen a kolléganőim is rákaptak a táncra. Ash, Nikki, Elisabeth, még Kristen is sorba állt, hogy lejtsen velem egyet. Steph-et, a drága ügynökömet is felkértem. Egy szusszanásnyi időt nyertem, míg régi haverjaim a bárhoz csábítottak. A tekintetem egyből őt kereste. Felhörpintettem az italom s végre a karomba zárhattam szeretett feleségem.

~ Emília ~

A férjem ölelt szorosan s most először éreztem azt, hogy képes vagyok minden rosszat, minden fájót elengedni. Elereszteni, hogy egy boldog jövő fele nézhessek. Boldoggá tegyem a férjem, szeretetben felneveljük a fiúnk és a leendő gyermekeink.

Rob ajka lassan és finoman kényeztette az ajkaim. A szerelemmel átitatott csókok ígéretek voltak, a közös életünk ígéretei. A karjaim automatikusan fontam férjem nyaka köré, s ahogy bőrünk összeért, a milliónyi szikra felpezsdítette a vérem. Csak őt akartam, s emiatt egyre hevesebben csókoltam. Rob kuncogott a hevességemen, de éreztem a vágytól remegő testét nekem feszülni.

- Kicsim, már csak egy picit bírd ki! – suttogta a fülembe a férjem. Lehelete cirógatta a bőröm, amitől még inkább elöntött a vágy.

Tényleg nem sokáig kellett kibírnom Rob nélkül. Miután felvágtuk a tortát meg kellett etetnem a férjem. Ebben még nem is volt semmi különös, bár kissé krémes lett a drágám arca, amit szalvétával rögtön eltűntetett. De a kezemre is került éppen elég máz. A maszatos ujjaimról úgy nyaltam le a krémet. Ez volt az a pillanat, mikor Rob önuralmát maximálisan próbára tettem.

Míg a társaság jóízűen falatozott, addig mi kiosontunk. A krémes mutatványom kellően hathatós volt, mert Rob szinte futva húzott maga után. Éppen csak becsukódott mögöttünk az ajtó, forró csókkal csapott le újdonsült férjem az ajkaimra. Türelmetlen kezei a ruhám kioldásán fáradoztak.

- Milyen kis heves vagy Drágám! – kuncogtam fel ezúttal én.

Valamit morgott az orra alatt, de egyből huncut mosolyra húzta a száját, amint kiszabadított a ruhámból. A rólam leomló ruhából kilépve Rob-ot igyekeztem minél előbb megfosztani a ruháitól. Már égtem a vágytól, amit még jobban fokozott nekem nyomódó kőkemény ágyéka. Az ágyon vergődtem, mert Rob édes kínokat okozott, aztán végre megadta amire vágytam. Testünk összeolvadt s vágyott beteljesülés a fellegekig emelt bennünket.

A csillapodó mámor után tudatosult, hogy annyira hatalmába kerített a vágy, még arra sem figyeltünk, mennyire vagyunk hangosak. Sőt csak úgy leléptünk. Egyszerre tüzesebbnek éreztem az arcom. Kezeimbe temettem, mert lent van mindenki s kétségtelenül tisztába vannak vele, mit műveltünk. Ezen az sem segített, hogy Rob kielégült vigyorral a képén nézett rám. Ismertem már a srácokat, mit fogják ezek szekálni Rob-ot és engem.

Most tudatosult bennem, hogy ez az én szobám. Így nem kellett a mennyasszonyi ruhámat visszavennem. Tudtam, hogy nemsokára indulunk, kezdődik a nászutunk. Újra izgalommal töltött el a tudat, hogy csak ketten leszünk és nem is érdekelt, hogy hol. Csak az számított, hogy együtt. Lelkileg felkészültem, hogy Robbie-t nem látom addig, de tudtam, hogy gondos kezekben hagyom itthon. Mégpedig anyu és apu a nászutunk ideje alatt beköltözik hozzánk, s ők vigyáznak Robbie-ra.

- Imádom, mikor kék ruhát viselsz! – elbűvölt hangon ejtette ki a szavakat. Pedig még nem is látta, mit tartogatok neki az igazi nászéjszakára.

Közben Rob is átöltözött. Fekete nadrágot – ha jól láttam, akkor az farmer volt – és inget zakóval vett fel. Kézen fogva indultunk vissza bulizó vendégekhez. Ahogy sejtettem a srácok egyből megjegyzésekkel bombáztak bennünket. Robbie-t kerestem meg elsőként. Csillogó szemekkel élvezte, hogy ennyi hölgy lesi minden kívánságát. Mindenki meg szerette volna fogni, egy kicsit babusgatni. Az úrfi pedig örömmel viselte. Elhalmoztam puszikkal a picikémet. Nem lesz semmi baj! – nyugtatgattam magam. Rob hozzám hasonlóan elköszönt a kisfiunktól. Majd tettünk néhány kört, hogy el tudjunk köszönni mindenkitől. A csomagok már a kocsiban vártak ránk, aztán elindulhattunk a reptér felé. Ezennel kezdetét vette a nászutunk.

~ Robert ~

Nem árultam el Em-nek, hova megyünk nászútra. Előbb árultam el az esküvő helyszínét, mint ahogy szerettem volna. De most határozottan tartottam magam. Találtam egy gyönyörű helyet. Egy aprócska sziget, amely turistaparadicsom. Viszont a tengerparton sikerült kibérelnem egy házat, így teljesen nyugodtan és zavartalanul élvezhetjük az ott töltött időt. Bár reményeim szerint nagyon nem fogjuk elhagyni a házat, sőt még a hálót sem. Sóhajtva fordítottam az arcom a hozzám bújó békésen szuszogó feleségem felé. Még mindig alig akartam elhinni, hogy ő mellettem van. Lassan még landolás előtt ébredezni kezdett Em. Kíváncsian csillogó szemeiben teljesen elvesztem. Szomjaztam a csókjára, amit ő készségesen megadott.

Mivel igyekeztem mindent titokban intézni, így elég könnyen sikerült közlekedni mindenhol. Jó, néha vetettek ránk egy-egy kíváncsi pillantást, amit betudtam annak, hogy egy csoda sétál velem kézen fogva, aki a feleségem. Mikor a férfiak kicsit jobban szemügyre vették Em idomait, közelebb húztam magamhoz. A féltékenységem erősebb volt mint valaha. Kocsit béreltem, ha esetleg úgy döntünk, bemegyünk a sziget központjában található városkába, akkor ne legyen gond a közlekedés.

Vártam, hogy szerelmem, mit fog szólni a házhoz. Besötétedett és kigyúltak a fények, így még szebb látványt nyújtott az egész út. A lámpások tompán, éppen csak annyi fényt adtak, hogy a közlekedéshez elegendő legyen. A kocsi beállótól a bejáratig az ösvényt is lámpások világították meg. Határozottan tetszett Em-nek a ház, mint egy a világra rá csodálkozó gyerek kíváncsisága és öröme látszott az arcán és a szemeiben. A csomagokat felkapkodva haladtunk be a házba. Azonban nem a ház érdekelt bennünket, sokkal inkább egymásba feledkeztünk. Így a csomagok valahol a hálószoba keresése közben elmaradtak. Csakhogy hiába értünk a hálóba Em elszakadt tőlem, s a fürdőbe osont.

Az egyik fotelre dobtam a zakók és az ingem. A hálószoba egyik fala szinte csak üveg volt. Pazar kilátást nyújtott a partra és a tengerre. Mire visszafordultam drága feleségem az ágyon várt rám. Kidülledt szemekkel ittam a látványt. S totálisan elvesztem, a rám törő vágy legyőzött. Minden csókomban, minden érintésemben a mérhetetlen szerelmet akartam átadni, így kényeztettem, s egyesülő testünk és lelkünk egy ütemre mozogva repített bennünket a paradicsomba.

„Szerelmes vagyok, és ez mindenem, akár helyes, akár nem, és neki én vagyok minden. Szeretem. Egyek vagyunk, nem lehet mit tenni, semmit sem tehetek, csak ölelni őt örökké. Vele akarok lenni ma, holnap és egész életemben. Amikor a szerelem ilyen erős, ott nincs helyes vagy helytelen. A szerelem egész életedre szól.” (West Side Story c. film)

~ Emília ~

Tátott szájjal néztem. Egy tökéletes és valóságos paradicsomba hozott el szerelmem. Mindent átjárt a tenger friss és üde illata. S a lámpások, melyek az ösvényt díszítették még romantikusabbá tették a környezetet. Amint átléptük a ház küszöbét már nem bírtam uralkodni magamon. Rob-hoz simultam, s a karjaiba vitt a hálóba. Ott mégis el kellett szakadnom szerelmemtől, mert meglepetéssel, egy kék csipkecsodával készültem neki. Szerencsére a fürdő a hálóból nyílt, nem volt túl messze.

Hamar elkészültem. A fürdőből kilépve Rob nekem háttál állt. Összefutott a nyál a számban, mert csupán nadrágot viselt. A zakójától és az ingjétől is megszabadult. Felpezsdült a vérem, s hihetetlenül melegem lett egyszeriben. Pár lépéssel elértem az ágyat. Pont időben, mert épp csak elhelyezkedtem szerelmem megfordult. Sikerült a meglepetésem.

Minden képzeletet felülmúló nászéjszakát töltöttünk el. Egész éjjel kényeztettük a másikat, újabb és újabb gyönyöröket okozva. A hajnal is ébren talált bennünket, egy szemernyit sem aludtunk, de képtelen lettem volna lehunyni a szemem és alvásra pazarolni az időt. Összesimulva élveztük tökéletes kilátást az ágyból. A napfelkelte bámulatos színeivel festette meg az alatta elterülő tengert. Rob az állam alá nyúlva emelte meg a fejem egy kicsit, hogy csókokkal köszöntse az első közös reggelünk, mint férj és feleség. A szívem ettől óriásit dobbant.

„Belesajdult a szívem, és végre nem a rossz fájást éreztem, hanem a jót, a felszabadítót, a szerelem hirtelen kristályosodását, azt a szent pillanatot, ami néha, egy pillantásra, egy érintésre lecsap, hogy igen, szeretem ezt az embert, ezt tudtam, de hogy ennyire nagyon szeressem... maga a boldogság. A tiszta szerelem, ami elűzi a rettegést, a kételyt, a borzalmakat. Meleg, tavaszi szellőként cirógatta végig a testem, az élet szikráját csiholta fel bennem.” (Laurell Kaye Hamilton)

~~~ xxx ~~~

A férfi boldogan ölelte és csókolta feleségét. Megküzdöttek, megszenvedtek ezért a boldogságért, s pont emiatt becsülték meg annyira. Egykor a végzet keserű fordulatokkal viszonozta a döntéseiket, s most mindketten érezhették úgy joggal, hogy a sors kárpótolta őket mindenért. Ezt a megtestesült ajándékot pedig mindenáron meg kell őrizni és védeni. De nem most volt itt az elmélkedés ideje. Most sokkal inkább a kettőjük pillanata volt. A fáradság nem létezett, csak szerelem.

„Újabb csókok következtek, a világ mintha megszűnt volna létezni körülöttük. Megadták magukat mind a ketten, és ahogy egyre szorosabban összefonódtak, mintha nem csupán egymást ölelték volna át, hanem a fájdalmas emlékeket is elűzték volna.” (Nicholas Sparks)