66. fejezet - The show must go on

Sziasztok,

nagyon szépen köszönöm a türelmet, és amint látjátok már itt is van a folytatás! Mégpedig egy teljes Rob szemszöget olvashattok. Bízom benne, hogy az események elnyeri a tetszéseteket, és valami ilyesmire számítottatok!

Ugyanakkor van egy bejelentenivalóm: ezzel a fejezettel kezdetét veszi a visszaszámlálás. Szóval úgy néz ki, hogy 4 fejezet van hátra, és végleg búcsút veszünk Flóra&Rob kalandjától. 

Nagyon köszönöm az eddigi komikat és remélem, hogy erre a maradék pár részre sem fogy el a lelkesedés!

JÓ olvasást és KOMIKRA fel!

Puszi,

ZoÉ

„Birtokba vette a lány ajkát, ahogy addig soha senki. Még soha, egyetlen csók sem juttatta túl azon a bizonyos ponton, senki nem hatott rá eddig úgy, hogy még többet kívánjon, és senki tüze sem égette még úgy, mint ez a tűz.”

(Karen Hawkins)

Robert

New York, 2012.01.21.

Boldogan öleltem magamhoz szerelmem. Elégedettséggel töltött el, hogy Flóra ragaszkodott hozzám. Újra az enyémnek, kizárólag az enyémnek éreztem a szerelmét. Ámulattal figyeltem az arcát, és lágyan cirógattam őt. Egyre inkább éreztem magamban a szűnni nem akaró vágyat, azonban semmit sem akartam elsietni. A múló percek végül mégis elégedettséggel töltöttek el, hiszen még mindig egymáshoz simulva heverésztünk a kanapén. Flóra túlságosan csendben volt, s ez némi aggodalommal töltött el. Nem tudtam, merre járnak a gondolatai, min töri a fejét, mert az arcáról semmit sem tudtam leolvasni, csakis a nyugalmat, örömöt. Jó néhány percig vacilláltam, hogy rá kérdezzek, avagy ne, miért van olyan csendben. Persze valahogy tudtam, ha olyan dolog kerül szóba, akkor lőttek ennek a békés hangulatnak. Az sem biztos, hogy ezek után ugyanígy egymáshoz bújva élvezhetjük a közös pillanatokat. Végül meggyőztem magam, s rákérdeztem. Csakhogy olyan fordulatokra, melyek következtek, egyáltalán nem számítottam. Míg végül mindketten megvallottuk a régóta dédelgetett érzéseinket.

- Szeretlek… - A legszebb szót édes csókok követték s óvón az ölelésembe zártam. Soha többé nem szerettem volna elengedni. A csókok egyre mélyebbek és mélyebbek lettek, sőt követelőzőbbek. Aztán az elfogyó levegő miatt kénytelenek voltunk megszakítani egymás ajkainak becézését. Zihálva kapkodtam a levegőt, a mellkasom gyorsan emelkedett s süllyedt, a szívem egyre jobban kalapált. Kis híján az eszem vesztettem, legfőképpen akkor, mikor Flóra a mellkasomra hajtotta a fejét. Az illata az orromba kúszott, s még inkább izgatott.

Mély levegőket vettem, s próbáltam lehűteni magam, de a kezeimnek sehogy sem tudtam megálljt parancsolni. A hosszú combokon, a kerek fenéken, formás csípőn és a keskeny derékon át járták be a karomban tartott nő testét. Néhány perc múltán tűnt csak fel, hogy Flóra egyenletesen szuszog hozzám bújva. A karjaimban aludt el, s nem volt szívem felkelteni, csakhogy azt sem hagyhattam, hogy ebben a kényelmetlen pózban aludjon el. Csókot nyomtam a homlokára, mire nagyot sóhajtott, majd szuszogott tovább. Óvatosan a karjaimba emeltem, s a háló szoba felé vettem az irányt.

Mosolyogva léptem be a szobába, meg sem lepődtem rajta, mennyire Flóra személyiségének megfelelően volt kialakítva a szoba. A szemeim gyorsan végigfutottak a berendezési tárgyakon, azonban mégis az ágy volt az, ami teljesen lekötötte a figyelmem. Nagy és masszív darabnak tűnt, így ránézésre. S egyből meglódult a piszkos fantáziám, melyben egyre pikánsabb képet festettek. – Mi mindenre tudnánk használni ezt a remek darabot! – vigyorogtam kajánul legfőképpen akkor, mikor Flórát lefektettem az ágyra. Alvó kedvesem mocorogni kezdett, majd az oldalára fordulva aludt tovább. Hirtelen döntöttem, ledobtam magamról a farmerom, pólóban és a boxeremben pedig egyből Flóra hátához simultam. Átkaroltam, s a tenyerem egyből megtalálta az utat, és a pocakjára fektetve pihent meg.

- Szeretlek… Nagyon szeretlek… - suttogtam Flóra fülébe, majd követtem őt az álmok világába.

„Arcod varázsa csordultig betölt

S egy pillantásodért is sorvadok;

Nincs más, nem is akarok más gyönyört,

Csak amit tőled kaptam s még kapok.”

(William Shakespeare)

~~~ xxx ~~~

„A legjobb dolgok nem jönnek könnyen. Küzdeni kell értük. És a világon semmi nem olyan fenséges, mint azok a dolgok, amelyekért a legkeményebb küzdésen át vezetett az út.”

(Tomán Edina)

Robert

Los Angeles, 2012.03.22.

Kapkodva szedtem össze a cuccaim, teljesen belefeledkeztünk a megbeszélésbe. Ha nem szólok Steph-nek, hogy indulnom kell, akkor még most is rendíthetetlenül magyarázott volna. Tudtam, hogy fontos kérdésekről van szó, hiszen az egyik neves filmfesztiválon jelölt lett a Cosmopilis. Mikor megcsörrent a telefon és Steph az irodájába rendelt már előre fájt a fejem, mi történhetett. Akaratlanul is a legrosszabbra számítottam. Nem ok nélkül, hiszen a mögöttünk lévő három hónap nem kevés izgalmat tartogatott nekünk.

Először is befejeztük a forgatást, s ezzel némi szabadsághoz jutottam. Flórával a kapcsolatunk egyre stabilabb lett. Nem siettünk el semmit, s végre értelmes felnőttek módjára az érzéseink és közös jövőnk megbeszélésére is fordítottunk figyelmet. Bár olykor nehéz volt a komoly beszélgetésre koncentrálni, hiszen Flóra megtett mindent annak érdekében, hogy felhúzzon. A hormonjai teljesen megbolondultak, s a legváratlanabb időpontokban és helyzetekben tudott meglepni, hogy szeretkezésre csábítson. Noha nem mintha ellenem lett volna, hiszen pokolian jól esett az egómnak, ennyire vágyik rám. De ez teljesen kölcsönös volt, hiszen a finoman gömbölyödő formáival csak még csábosabbá és még érzékibb nővé vált a szememben. Egyszerűen nem bírtam betelni a duzzadó kebleivel, s növekvő pocakja láttán teljesen bűvöletbe estem. A hivatalos kibékülésünk után az első együtt töltött éjszakánk felkerült a legjobb szeretkezések listájára, s torony magasan vezetett. A vágy, a szenvedély és a szerelem olyan különleges elegyét alkotta meg, mely pillanatok alatt a mennyekig repített bennünket.

Azon az estén igazság szerint semmit sem terveztem. Hulla fáradtan értem Flóra lakásához, mivel szinte minden estét ott töltöttem. Noha akcióra nem került sor eddig, pusztán egymáshoz bújva hajtottuk álomra a fejünket. Persze eddig is vágytam Flóra testére, nemcsak a szerelmére, de nem akartam lerohanni. A kulccsal szenvedtem, mikor váratlanul kinyílt előttem az ajtó. Flóra állt előttem valamiféle sejtelmes buja mosollyal. Szerelmes csókkal üdvözölt, s romantikus vacsorával várt rám. Megterített asztal, gyertyafény, kandallóban ropogó tűz. Minden, ami egy tökéletes estéhez kell.

Ámulva néztem körbe, de a tekintetem gyorsan Flórán állapodott meg. Pokolian szexis volt abban a testhez simuló rövidke ruhában. Vágytól túlfűtötten kaptam az ajkai után, s csókjától mindenről megfeledkeztem. A kanapéig botorkáltunk, mert egyre többet és többet akartunk mindketten. Majd egy elhibázott lépésnek köszönhetően a kandalló előtti puha, bolyhos szőnyegen kötöttünk. De ez sem tudott megállítani.

Végig csókoltam Flóra nyakát, míg a dekoltázsában el nem vesztem. A tenyerem a hosszú combjára tapadt, s céltudatosan egyre feljebb csúszott, egészen a ruha alá. A falatnyi bugyin keresztül izgattam, de Flóra a hajamba markolt, s magához rántott egy még szenvedélyesebb csókra. Zihálva és ködös tekintettel néztünk egymás szemébe.

- Flóra egészen biztos vagy benne? – meg kellett kérdeznem, de vadul dobogó szívvel vártam a választ. A visszautasításba még csak bele se mertem gondolni. Minden idegszálam az igenlő válaszban reménykedett.

- Egészen… - Flóra huncut pillantásaival még jobban beindított. Vadul kapott az szám után, mintha csak az élete múlna rajta.

Nem tétováztam tovább. Forró csókokkal, finom érintésekkel kényeztettem a csodás nőt, míg a ruhából való kicsomagolással fáradoztam. A puha halmok édesen simultak a tenyerembe, és pillanatok alatt keményedtek meg a mellbimbók. Egy pillanat műve volt, s Flóra kibillentett az egyensúlyomból. Átfordított bennünket, saját játékba kezdett, mellyel az őrületig kergetett. A csípőmre ült, ahogy hozzám simult még jobban izgatott, pedig már így is kőkemény voltam. Tovább nem bírtam, a puha szőnyegre fektettem szerelmem és megszabadítottam az utolsó akadályt jelentő textildarabtól. Forró csókot váltottunk az egyesülésünk pillanatában, de mindkettőnket elérte a fenséges érzés, és örömünk kifejezéseként nyögtünk fel a ránk törő érzelemhullámoktól. Először lassan és minden mozdulatot kiélvezve mozogtam benne, míg Flóra kéjesen vonaglott alattam. A hátamat szántó körmök és a markolászó kezek egyre gyorsabb tempóra ösztönöztek.

- Rob… Rob… - nyögdécselte alattam Flóra, és már nem bírtam tovább visszafogni magam, hisz oly közel voltam a robbanáshoz.

- Szeretlek… - rekedt hangon suttogtam a vallomásom, aztán elemi erővel csapott le a totális mámor. Reszketve, egymásba kapaszkodva élveztük ki az orgazmus utolsó hullámait.

A zár ajtók mögötti izgalmak mellett a való élet is tartogatott nekünk még kalandokat. Hosszú megbeszélés után az összeköltözés mellett döntöttünk, s a fészkünket Los Angeles-ben alakítottuk ki. Flóra az elején félt, hogy nem éppen ez a város a legideálisabb számunkra, viszont tudtam, ha mi ketten kitartunk egymás mellett, akkor bármilyen akadállyal szembe tudunk nézni, amiből aztán tényleg nem lett hiány.

Már az hatalmas bombahírnek számított, hogy újra együtt vagyunk, amit csak még jobban tetézett Flóra terhességének a híre. S ez volt az a pillanat, mikor hálát adtam az égnek, hogy időben gondoskodtam testőrről. Kétkedve fogadtam Ryan-t, hogy képes lesz-e megvédeni Flórát és az elején talán még némi konkurenciát is láttam benne. Aztán rá kellett jönnöm, alaptalan a gyanúm, Flóra csakis engem szeret, s ennek minden éjszaka tanújelét adta. Szerelmem az elején nem díjazta a testőr gondolatát, hiszen mindig is független és szabad nő volt, kifejezetten utálta, ha valaki a sarkában van. Csakhogy nemcsak az Őrá, hanem a babánkra is vigyázott Ryan, mivel a paparazzik egyre pofátlanabb módón próbáltak közel kerülni hozzánk. A találgatások és a számtalan rágalom mellett egy betű igazat sem hoztak le a firkászok.

- Rob, nem mész? El fogsz késni! – térített észhez Steph.

- Már megyek! – dugtam zsebre a telefonom, de előtte még ellenőriztem, hogy Flóra hívott-e. Pedig úgy állapodtunk meg, hogy hív amint elindul otthonról.

- Hova is kell ennyire rohannod? – már az ajtónál jártam, mikor Steph kérdése megállásra késztetett.

- Flóra ultrahangra megy, és megígértem neki, hogy elkísérem. Ott szeretnék lenni, mellette mindig… - Steph elégedetten mosolygott, bólintott és utamra engedett.

- Menj, de este ne késsetek! – féloldalas mosollyal jutalmaztam drága ügynököm, aztán búcsút intettem neki.

A mai nap azon titka alkalmak egyike volt, mikor egyedül voltam. Dean szabadságot kapott, hiszen úgy gondoltam az otthonom és Steph irodája között csak nem történik semmi olyan dolog, amihez feltétlenül Dean segítsége kelljen. A folyosón Derek-kel futottam össze, aki egy csokor vörös rózsa társaságában tartott a szerelméhez. Vigyorogva intettem neki, s szavak nélkül megértettük egymást. Csak rá kellett nézni, és bárki megmondta volna, hogy egy fülig szerelmes férfi áll vele szembe. Örültem a boldogságuknak, megérdemelték és nem mellesleg Steph is rugalmasabban kezelte a stiklijeimet. Derek jótékony hatással volt rá.

Miután a csiga lassú lift leért a mélygarázsba, rohamléptekkel tartottam a kocsihoz. Nem sok időt hagytam magamnak, így kénytelen voltam végigsöpörni a városon. Már nem az első vizsgálatra kísértem el Flórát, de minden alkalommal az izgalom mellett némi aggodalom is felütötte a fejét. S csak akkor tudtam megnyugodni, mikor a doki elégedetten kiejtette a száján: mindent rendben.

Az utca túloldalán parkoltam, amint kipattantam a kocsiból Flórát kerestem a szemmel. Tudtam, hogy taxival fog jönni, hiszen felesleges lett volna neki is autóval jönnie. A vizsgálat után úgyis mindketten haza indulunk. A kedvem egyből rosszabbra fordul, mikor egy nagyobb csoport paparazzit fedeztem fel a klinika bejárata mellett.

- Fenébe, hogy sosem hagynak békén minket! – csattantam fel, s egyre borúsabb felhők gyülekeztek a fejem felett.

A következő pillanatban azonban leesett az állam, s egyre jobban összeszűkülő szemekkel figyeltem az eseményeket. Megtaláltam Flórát, hiszen a tekintetem egyből magára vonzotta. Csakhogy pontosan Őt vette körbe az a rakás paparazzi, akiket kiszúrtam. Egy cseppet sem tetszett az egész. A kezeim ökölbe szorultak, s lassan fehéredni kezdtek az ujjaim. Észre sem vettem, s pillanatok alatt szinte fújtattam a dühtől, ami teljesen a hatalmába kerített. Igyekeztem türtőztetni magam, mert a lelkem mélyén tudtam, azzal, hogy jelenetet rendezzek, senkinek sem használok. Csak még inkább felhívom magunkra a figyelmet, amely jelen esetben az utolsó dolog lett volna, amit ténylegesen akartam. Ryan-t is felfedeztem, csakhogy semmit sem tett. Ráérősen ácsorgott és rezzenéstelen arccal folyt bele a beszélgetésbe. Aztán elvesztettem a fejem.

Hatalmas léptekkel közeledtem a csoporthoz. Igyekeztem észrevétlenül megközelíteni őket, de túlságosan hamar kiszúrtak. Azonban meglepetésemre egyetlen vaku sem villant. Furcsán néztem végig a kéretlen piócákon. Nem értettem, most miért nem kattogtatják a gépeiket, hiszen ez lenne a leghőbb vágyuk.

- Rob! – Flóra egyből a nyakamba vetette magát és szokásához híven édes csókkal örvendezett a viszontlátásnak. – Már nagyon vártalak… - susogta a fülembe. Az egész jelenetet végig nézték a fotósok, mégsem kattant egyetlen vaku sem.

- Kicsim, mi folyik itt? – öleltem át Flóra derekát védelmezően. – Nem fogunk így elkésni?

- De már mehetünk is, csak még csinálnak rólunk egy-egy képet! – Flóra bólintott, s most tényleg fényképezni kezdtek. – Oké, most megyünk! Visz’ lát! – szerelmem megragadta a kezem és a bejárat felé húzott. Fél szemmel láttam, hogy Ryan is követett bennünket, de csak az ajtóig. Végig magamban fortyogtam, mert semmit sem értettem, de amint ajtón belül voltunk kifakadtam.

- Hogy lehetsz ilyen felelőtlen? Mond csak, mi a fenét gondoltál? – fojtott hangon igyekeztem beszélni, mert az már egyáltalán nem hiányzott, hogy dühöngő őrültnek tituláljanak.

- Rob, nyugodj meg! Nem történt semmi baj… - csillapítani próbált, de csak még dühösebb lettem.

- Semmi? És akkor mi volt az a csürhe odakint? – két kézzel szántottam a hajam, hiszen belegondolni sem mertem, mekkora baj is történhetett volna.

- Nem csürhe! –csattant fel mérgesen Flóra. – Tévedésben van. Ők is emberek, akik a munkájukat végzik… Tényleg nem éppen a legjobb szakmát választották maguknak, de nekik is éppen úgy a megélhetéshez kell, mint bármelyik másik embernek. – mérgesen villantak meg azok a gyönyörű és óriási szemek, melyektől bármikor elolvastam volna. – Vártak rám, de mivel kedvesen viszonyultam hozzájuk és nem ellenséget láttam bennük, így ők is viszonozták ezt. Nem gondoltál arra még, hogy talán nem mindenki az ellenséged? – azt hittem, menten megüt a guta. Hitetlenkedve hallgattam Flóra szavait.

- Ezek a ritka kivételek! – mérgelődtem tovább.

- Rob, édesem! – bújt a mellkasomhoz Flóra. – Semmi baj nem történt. Felnőtt nő vagyok, meg tudom védeni magam… Ha kellett volna, Ryan gondolkodás nélkül közbe lépett volna… Higgy nekem!

- Lehet, hogy most igazad van, de nem mindegyik paparazzi ilyen. Fenntartással kell őket fogadni…

- Tudom, és ezért nem is mondtam nekik semmit. Nem válaszoltam egyetlen kérdésükre…

- Jól van! Menjünk inkább, mert Dr. Addison már biztosan vár! – nem nyugodtam meg teljesen, de most fontosabb dolog várt ránk, amit nem akartam, hogy néhány pióca elrontson. Könnyed csókot nyomtam Flóra szájára, aztán a rendelő fele indultunk.

Dr. Addison már tényleg várt bennünket, így amint megérkeztünk, a vizsgálóba kísért. A szokásos kérdések hangzottal el felvezetés gyanánt, mint például jelentkezi-e rosszullét, szédülés, hányinger vagy bármiféle panasz. Flóra mosolyogva rázta meg a fejét, mert szerencsére a reggeli rosszullétek is csak nagyon ritkán fordultak elő. Szerelmem már rutinosan helyezkedett el a vizsgálóasztalon, míg mellette egyik lábamról a másikra billegtem, mert egyre feszültebbnek éreztem magam.

- Ez most kicsit hideg lesz. – szólalt meg kedves hangon a doktor. – Nézzük meg, hogy van ma az apróság! – gyors és precíz mozdulatokkal kente el a zselét Flóra pocakján. Szerelmem szokásához híven egyből a kezem után kapott, míg tekintetünk a monitorra szegeztük. Még nem teljesen tudtam, mit is kell nézni, de már voltak halvány sejtéseim.

- Hmm… ez érdekes! – szólalt meg némi morfondírozás után az orvos. Ijedten kaptam el a tekintetem a monitorról, s a hümmögő doktort figyeltem. – Különös… - jobbra balra mozgatta a kezében tartott műszert s hol jobban, hol kevésbé közelített a fejével a monitorhoz.

- Kérem, Dr. Addison! Mi történt? Baj van? Kérem, mondja meg! – elfogyott a türelmem, és már a legrosszabb dolgok jártak a fejemben.

- Nyugodjon meg, Robert! – nézett rám az orvos a szemüvege fölött.

- Dr. Addison, talán valami nincs rendben? – Flóra ugyan próbált higgadta maradni, de a kezemen érzett szorítás az ellenkezőjéről tanúskodott.

- Nos, azt kell, hogy mondjam… Minden rendben van! A legnagyobb rendben. – húzta mosolyra a doktor a száját. – Sőt inkább gratulálok önöknek, Flóra ikreket vár!

- Tessék? Ikrek? – az összes vér kiszaladt az arcomból, olyan nagy volt a meglepetés.

- Igen, ikrek! Eddig nem látszódott, viszont most már mindkettő apróság jól látható… Nézzék… itt és itt! – mutogatott Dr. Addison a képernyőn, de még mindig nem fogtam fel.

- De ugye tényleg minden rendbe van? Ikrek, hiszen erre nem találok szavakat… - csordultak ki Flóra könnyei. Boldog mosollyal fordultam kedvesemhez, s lecsókoltam a könnycseppjeit.

- Nagyon szeretlek! Köszönöm kicsim! – puszilgattam meg Flóra arcát, száját, hiszen szárnyalni tudtam volna.

- Flóra, kérem, nyugodjon meg! Minden a legnagyobb rendben van. Tény, hogy jobban kell majd vigyáznia magára. Két picit hord a szíve alatt… A biztonság kedvéért gyakrabban kell megjelennie az ellenőrzéseken, hogy még véletlenül se történjen olyasmi, amit nem szeretnénk… Felírok néhány vitamint…

Kicsit még kábán köszöntünk el Dr. Addison-tól. Kézen fogva sétáltunk a kocsiig, senki nem zavarta meg az utunk. Egészen a villáig csendben voltunk, bár én kétségtelenül kicsattantam az örömtől. Flóra viszont túlságosan is csendben volt. Gépies mozdulatokkal szállt ki a kocsiból, és indult volna befele, mikor elkaptam a karját.

- Édesem, mondj valamit! – húztam magamhoz. Az álla alá csúsztattam a kezem, így kértem, hogy emelje fel a fejét. Lassan megtette, csakhogy könnyek ültek a szemeiben.

- Rob, én félek… - ejtette ki alig hallhatóan a szavakat, s azon nyomban lehunyta a szemeit.

- Csss, kicsim! Nyugodj meg! – töröltem le a kicsorduló könnycseppet.

- Nem tudok, mert félek… Két kicsi… Én tényleg örültem, hogy terhes vagyok, de így… Félek, rettegek a gondolattól, hogy valami történik, és hogy elvesztem őt… őket…

- Ne, kérlek szépen, ne gondolj ilyenre! Szeretlek, és itt vagyunk egymásnak! Hidd el, vigyázok rád… rátok! Nem lesz semmi baj! – húztam finoman magamhoz és csókot leheltem az ajkaira. – El tudod hinni, két csodaszép apróság növekszik a pocakodban… A mi babáink… A szerelmünk gyümölcsei… - fektettem a tenyerem a gömbölyödő pocakra.

- Szeretlek! – suttogtuk egymásnak, s újabb fenséges csókban egyesültünk. - Inkább azon gondolkozzunk, hogyan rendezkedjünk be… És még a nevekről sem beszélgettünk… - Mérhetetlen öröm kerített hatalmába, és ugyanennyi erőt éreztem magamban, hogy betartsam az ígéretem.

  

„A szerelem soha nem sejtett erőket szabadít fel, és új energiával tölti fel az embert. Olyan sok örömet ad, hogy függővé lehet válni tőle. Ilyenkor nagyon szorosan kapcsolódik a másikhoz, és minden újabb találkozás megerősíti ezt az érzést. Minden kapcsolat olyan heves boldogságérzést hív elő, hogy minden alkalommal erősebb lesz az igény a kapcsolatfelvételre. Ekképpen növekszik és kezd önálló életet élni a szerelem.”

(Alfons Vansteenwegen)