68. fejezet - The show must go on

Sziasztok,

meghoztam a folytatást! Jó olvasást!

Puszi,
ZoÉ

„Boldognak érzem magam. Minden tökéletes. Ahogy a fény megvilágítja az arcodat, vagy az ablakon beáramlik a szellő. Nem érdekel, ha több ezer ilyen pillanatom lesz még, vagy csak ez az egy, mert nem számít. Igen, így van, mert most ez a pillanat csak az enyém."

(Szerelem és más drogok c. film)

Robert

Los Angeles, 2012.05.13.

Óvatosan fordultam az oldalamra, bár szinte képtelenség volt Flóra közelébe férkőzni, mert párnákkal vértezte fel magát. Minden egyes alkalommal kuncogva figyeltem a ténykedését, amit sosem díjazott. Tudtam, hogy ez azért szükséges, hogy még kényelmesebb legyen a fekvés. Csakhogy így ellehetetlenítette, hogy akárcsak megöleljem.

Csupán annyi lehetőségem maradt, hogy a hajnali fényekben a szemem legeltethettem rajta, s így csak még jobban csorgott a nyálam. Azok a duzzadó halmok olyan igézőek voltak, vagy csak selymes bőrét a csókjaimmal halmoztam volna el. Azonban nem lehetett, az orvos megmondta. Mindkettőnknek nehezünkre esett megbirkózni a másik iránti vággyal, mikor az egy pillanat alatt felemésztővé tudott válni.

Mozdulatlanul feküdtem, s kitartóan a mellettem szuszogó szerelmemet figyeltem. Kissé már zsibbadtak a tagjaim, de nem igazán akartam megmozdulni. Pedig már kora hajnalban megébredtem, azóta viszont nem sikerült visszaaludnom, amit tulajdonképp nem is bántam. Hiszen így még tovább csodálhattam Őt. Az elmúlt napokban kifejezetten rosszul aludtam, minden apró rezdülésre vagy neszre kipattantak a szemeim, és csak nagy nehézségek árán sikerül jobb esetben visszatérni az álmok földjére. Most sem volt másképp, hajnalban Flóra mocorgására felébredtem, mostanában Ő is kifejezetten rossz alvó volt. Nehezen találta meg a helyét az ágyban, egyre többször fájt a dereka, a háta. Ugyanakkor a két növekvő apróság sem kímélte az anyukájukat. A két kis pocakmanó egyre élénkebben rúgkapálták, amit élvezettel figyeltem.

Ahogy Flóra emelkedő és süllyedő mellkasát figyeltem, egyre inkább hatalmába kerített a legyőzhetetlen vágy. Mozdulnom kell, még mielőtt késő volna. A lehető legóvatosabban másztam ki az ágyból. S ahogy mostanában többször, most is a futás mellett döntöttem. Egyrészt a felesleges energiáim le tudtam vezetni, másrészt tettem valamit az egészségem megőrzéséért. Nem gondoltam, hogy sokáig leszek távol, csak addig, míg Flóra fel nem ébred. Gyorsan magamra kapkodtam az edző cuccom.

Csendben osontam végig a házban, majd az udvarra kiérve nyújtani kezdtem. Némi hajlongás, lábnyújtás után nekiindultam a kitűzött távnak. Úgy gondoltam, hogy most bőven elég lesz egy rövidebb szakasz, mégpedig az utca végéig meg vissza. Már az első pár lépésnél éreztem, ahogy az oxigén elönti az agyam, s a gondolatok vadul cikázni kezdtek. Még mindig nem tudtam eldönteni, mi a fenét csináljak. Steph folyamatosan rágta a fülem a cannes-i út miatt, s Flóra is bíztatott, hogy ezért megdolgoztam és ott a helyem.

- De hogy a fenében mehetnék el, ha Flórát pedig itt kell hagynom? – kérdeztem magamtól. Féltettem őket annyira, hogy egyáltalán nem akartam csak úgy lelépni egy egész hétre. Ez alatt bármi történhet velük, s soha nem bocsátanám meg magamnak, hogy akkor nem voltam mellettük.

Észre sem vettem, de már vissza is értem a villához. Zihálva lassítottam le, majd a bejárati ajtó előtt a térdeimen támaszkodva próbáltam összeszedni magam. Folyt rólam a víz, a pólóm már teljesen rám tapadt. Jó néhány mély levegőt vettem, hogy mielőbb normalizálódjon a légzésem. Miután ez megtörtént lassan sétáltam a bejárati ajtóhoz. Amint beléptem a házba elsőként a cipőmtől szabadultam meg. Majd semmi mással nem törődve a hálószoba fele tartottam. Látni szerettem volna Flórát, csak hogy a hűlt helyét találtam ott. Körülnéztem a szobába, a fürdőbe, de nem volt, majd a konyha felé siettem.

- Jó reggelt, Rosa! – köszöntöttem a reggeli készítésén fáradozó házvezetőnőt. – Flóra hova tűnt?

- Jó reggelt, fiam! – mosolyodott el Rosa. – A teraszon van. – már lendületesen haladtam a megadott irányba, csakhogy váratlan megjegyzés állított meg. – Rob, nincs jó kedve… - bólintottam, s kiléptem a teraszra.

- Jó reggelt, Szépségem! – közelítettem hozzá. Meg szerettem volna csókolni, de elhúzta a fejét. – Kicsi, mi a baj? Rosszul aludtál? – próbáltam kedvesen közeledni felé, de nagyon úgy tűnt, nem kér belőlem.

- Baj, ugyan. - flegma stílusára rá sem ismertem. – Mi baj lenne? Jah, várj már tudom is… Leléptél úgy, hogy még egy rohadt cetlit sem hagytál, hol a fenében vagy?

- Kicsim, csak futottam egyet… - újra megpróbáltam a karjaimba zárni, de nem hagyta magát. S mivel a sokadik próbálkozásom sem járt sikerrel elborította az agyam az indulat. – Mi a fene ütött beléd? Emiatt a hülyeség miatt nem hagyod magad, hogy megcsókoljalak? Tudod mit, nem kell! – mikor kimondtam már akkor megbántam minden szót, de már nem szívhattam vissza.

Hátra arcot vágtam, s inkább a fürdőbe trappoltam. Voltak Flórának rossz napjai, ezek a hangulatingadozások egyik pillanatról a másikra jöttek. Eddig tényleg mindent megtettem érte, de most ma valahogy nekem sem volt több türelmem és csak úgy kibukott belőlem. A fürdőbe érve letéptem magamról a ruhám és a sarokba szórtam. A zuhanykabinba lépve egyből megnyitottam a vizet, s lehunytam a szemeim, hogy a fejem a csap alá tartsam. Bíztam benne, hogy a víz mindent kiűz majd a fejemből. Mérges voltam, leginkább magamra és ennek levezetéseként egy jó nagyot csaptam a csempére is. Majd megtámaszkodtam és hagytam, hogy a víz hadd tegye a dolgát.

- Rob, miért vagyunk ilyen hülyék? – a hozzám elérő hanggal egy időben éreztem meg a puha ujjakat is a hátamon. Végigfutottak az ujjai, majd óvatosan hozzám bújt és a hasamon, s egyre lejjebb vándoroltak a virgonc ujjacskák.

- Mert ennyire szeretjük egymást, s nem bírjuk a másik nélkül. – fogtam le a kezeit, mert már csak a tudat is felizgatott, hogy itt van velem.

- Nagyon szeretlek. – suttogta el remegő hangon a hátamnak. Nem gondolkodtam tovább, hanem megfordultam, s két kezem közé fogtam az arcát. Éhesen az ajkaira borultam, hogy végre érezhessem az édes csókjait.

A hideg csempének dőlve, a ránk zuhogó víz alatt ízleltük egymást egyre szenvedélyesebben. Flóra egyre izgatóbban nyögdécselt bele a számba, de nem bírtam elengedni. Olyan nagyon vágytam rá, a szerelmére. Az ajkait a kecses nyaka követte, beborítottam a kényeztető csókjaimmal. Teljesen megfeledkeztem mindenről, majd egy pillanatra teljesen ledermedtem, mikor merev férfiasságomon éreztem meg kényeztető ujjait. Felemeltem a fejem, s a pajkos mosolyával találtam szembe magam. Elvesztem, ahogy megmozdultak rajtam a bilincsként körülölelő ujjak. Megremegtem, ahogy pillanatok alatt még jobban felhúzott. Flóra ajkait a mellkasomon, a kulcscsontomon vezette végig, míg játékát egyre mélyebbről felszakadó sóhajok, nyögésekkel díjaztam. Elégedett vigyorral nyugtázta az élvezetem, s a robbanás pillanatában forró csókot követelt, amit odaadóan teljesítettem.

- Szeretlek… - ismételgettem még egy kissé reszelős hangon. – De ne hidd, hogy ezt megtorlás nélkül hagyom…

- Csalódott lettem volna, ha nem így teszel… - huncutul villogó szemei egyből tettekre sarkalltak.

Megfordítottam Flórát a karjaim között. A háta szorosan a mellkasomnak feszült. A fejem a nyakába hajtottam, míg a kezeim szabad utat találtak a melleihez. A gyengéd masszás már megtette a hatását, megremegett a karjaim között és buján nyögdécselt. Aztán a kezem simogatva csúszott végig a testén, míg a lábai közé nem furakodtam. Ekkor már nemcsak nyögések, sóhajokat csalogattam elő Flóra torkából, hanem apróbb sikolyokat is. Elégedetten folytattam a simogatását, majd a belé merítettem az ujjaim. Élvezet hamar magával ragadta Flórát, a mellkasomra borult, s a karjait a nyakam köré fonta. Újabb és újabb csókokkal halmoztam el, de olyan felizgult állapotban voltam, hogy ennyi nem volt elég.

Elzártam a még mindig ránk zuhogó vizet, a kabinból kilépve törölközőkért nyúltam. A derekamra tekertem egyet, míg Flórára csak ráborítottam. Szerelmem a karomba emeltem, s a hálóig meg sem álltam. A buja élvezeteket mostanában elkerültük, de éppen itt volt az ideje, hogy a legnagyobb körültekintés mellett némileg adózzunk a szerelem oltárán. Egy cseppet sem siettem, sőt inkább hagytam Flóra irányítson. Olyan ismerős, mégis leírhatatlan élvezet volt újra érezni az összeforró testünket vagy éppen egy ütemre mozdulni a beteljesülésért. A gyönyörben pedig egymást ölelve hullottunk a párnák közé.

Kisebb hangzavarra kaptam fel a fejem, nagyon úgy tűnt, hogy a szeretkezés után jól elaludtunk mindketten. Flóra is a pillái alól lesett ki, mire fel kellett kuncognom.

- Szia, Kicsim! – nyomtam egy csókot a szájára, mire Ő is elmosolyodott. - Megnézem, mi történt odakint… Szerintem lassan öltözz fel!

- Csak ha nagyon muszáj.

- Igen, muszáj, mert még nem is ettél ma!

Boxert és pólót húztam magamra, meg mentet közben rángattam magamra a nadrágom. Éppen felöltöztem, mikor szembesültem a hangzavar forrásával. Leesett az állam, ahogy a csoportot figyeltem. Dülöngéltek a röhögéstől, természetesen a középpontban nem is lehetett más, mint Cosmo.

- Hát mégis addig mesterkedtetek, míg összejöttek az ikrek. – vigyorgott Cosmo teli szájjal. – Oh, édesem nem most kell szégyellősnek lenni… - Flóra puha kezeit a karomra csúsztatta.

- Fogd be, Cosmo! Majd megnézem, mekkora lesz a szád, ha veled közli Gemma, hogy apát csinál belőled!

- Hagyd csak Édesem, kár a szó rá! – legyintettem és magamhoz vontam Flórát. – Tudod, csak azért jár a szája, mert neki nem megy, ami nekünk simán összejött…

- Oh, Pattinson várd csak ki, míg kibújnak a törpék! Vajon akkor is ekkor lesz a száj?

- Fejezzétek már be! – lépett elő Sam, lecsillapítva bennünket. – Mi van cimbora nekünk már nem is örülsz?

- Sam, Bobby, Marcus, Tom. – sorra üdvözöltük egymást kézfogással és némi bordaropogtatással. – Cosmo, Gemma, Heiko, Teresa. – folytattuk a nagy összeborulást.

A nagy kavalkádban alig tudtam Flórára figyelni, aki igen elégedetten szemlélete az eseményeket. Valamivel később már terített asztal mellett beszélgettünk tovább, és nagyon olyan érzésem volt a titkon váltott pillantásokat elkapva, hogy ez megszervezett dolognak köszönhető a vendégsereg. Nem mintha bántam, hiszen ezer meg egy éve nem láttam a barátaim. S most minden kötöttség nélkül lazíthattunk. Rosa fenséges falatokkal kényeztetett bennünket. Aztán Flórát elragadták a lányok, mi srácok meg a terasz felé vettük az irányt.

- Hát srácok, minek köszönhetjük a látogatást? – puhatolóztam, mikor egy-egy sörösüveget nyomtam a haverok kezébe.

- Hát nem is tudom… - vakarta meg Tom a fejét hülyéskedve.

- Boldog szülinapot, te lökött! – mondták egyszerre és egyből koccantak az üvegek.

- Kössz srácok! – meglepetten pislogtam, mert nem számítottam ilyesmire.

- A Virágszálat illeti a köszönet, az Ő ötlete volt… - vonta meg a vállát Cosmo. – Egy jó bulit meg csak a hülye hagy ki! – erre aztán mindegyikünk felröhögött.

- Te Rob, tényleg lemondod cannes-i utad? – vetette fel Tom, nem is tudtam, ezt meg honnan tudja. – Ne nézz már így, nem az anyád szidtam!

- Te erről meg honnan? Ezt is Flóra kottyintotta el?

- Ne légy hülye! Mi, mármint a film, amiben játszom ugyanúgy jelölt a fesztiválon… Ott lesz a premier… és a változatosság kedvéért egymás ellen versenyzünk… - bökött oldalba Tom.

- Nyerjen a legjobb! – emeltem a söröm, majd egy jó nagy kortyot ittam.

- Akkor sem válaszoltál az eredeti kérdésre…

- A doki megtiltotta Flórának, hogy repüljön. Így nem akarom Őket magukra hagyni…

- Érthető, de Flóra keményebb csaj, mint gondolod. – Cosmo nem hagyhatta szó nélkül. – Különben is még odébb van a szülés… meg amúgy sincs semmi tervem az elkövetkezendő hetekre…

- Csak nem? – értetlenkedtem még egy kicsit, mert hirtelen túl sok információ ért egyszerre.

- De! Fogd már fel! – forgatták sorra szemüket a cimborák. – Flóra intézkedett… - leesett az állam Flóra eszességén.

- Nem maradt más választásom. – susogta az édes hang, miközben átölelt.

- Kösz, Kicsim! – csókra emeltem a fejét, miközben a körülöttünk állók éljenezve adták a tudtunkra a gratulációjukat.

Semmit sem tudtam erről az egészről, s mindent megszerveztek. Úgy tűnt mindenki be lett avatva. Az estét egy közös vacsorával indítottuk az elegáns étterem különtermében. Már a villánál is egy nagy csapat verődött össze, de mikor Flórával utolsóként megérkeztünk az étterembe, még nagyobb meglepetésbe volt részem. A szüleim és néhány nagyon kedves munkatársam is jelen volt. Mikor kinyílt előttünk az ajtó egyszerre köszöntött fel a színes tömeg.

- Nagyon boldog szülinapot, Édesem! – fordított magával szembe Flóra s szerelmes csókkal köszöntött fel. A fenséges csókjával nem bírtam betelni. S nála szebb ajándékot nem is remélhettem..

- Boldog születésnapot, kisfiam! Legyetek nagyon boldogok! –anya a meghatottság könnyeivel küszködve ölelt magához.

- Gratulálok, fiam! – apa férfias kézfogással és bordaropogtató öleléssel bíztatott.

 A gyerekkori cimborákat, Steph és Derek, majd pedig a kollégák sora követte. Teljesen magukkal sodortak az események. Életemben ennyiszer nem ölelgettek meg és pusziltak össze. De kifejezetten tetszett, hogy a középpontban vagyok. Ezt egyáltalán nem tragédiának vagy éltem meg, egy darabig Flóra mellettem volt, majd Ő is elvegyült. A múló percekkel később azért olykor felé pillantottam, hogy tudjam, merre van, vagy éppen kivel beszélget. Sugárzott a boldogságtól, s ettől én is kicsattanó formában éreztem magam. Legnagyobb megelégedésemre anyával barátian csevegtek, sőt anya somolygása kifejezetten pozitív véleményről árulkodott. A vacsora fogásai a kedvenceimből lettek összeválogatva, és a torta egy igazi különlegesség volt. Ugyanakkor gyerek sem vagyok már, mégis ajándékokkal halmoztak el. Már kifejezetten kezdett Flóra hiányozni mellőlem, mikor végre mellém ért. Egyből a derekát elkaptam, s míg meg nem csókoltam nem éreztem jól magam.

- Olyan büszke vagyok rád! Semmit sem sejtettem, te pedig ilyen nagyszerű meglepetéssel készültél… - suttogtam bele a szájába. – Jól érzed magad? Nem vagy még fáradt?

- Élvezem az estét, és hogy boldog vagy. – apró puszit nyomott a számra. – Hidd el, mindenre gondoltam! Nehéz lesz egy egész hetet nélküled eltölteni, de nem lesz semmi baj!

Flóra szavai visszhangoztak a füleimbe, míg a csomagomat erősen markoltam. Dean törte nekem az utat, míg több százan vettek körbe és folyamatosan. Mindenki kiabálva próbálta a tudtomra hozni a kérdését, melyekre választ vártak. Csakhogy Flórán és a kicsiken kívül semmi másra nem tudtam gondolni. A repülőút és az átszállások is zökkenőmentesek voltak, persze a paparazzikat leszámítva. Még éppen csak megérkeztünk a francia Riviéra repterére, de legszívesebben fordultam volna vissza. Már most hiányzott, nagyon hiányzott Flóra. De tudtam, hogy nem történhet vele semmi baj. Csodálatos volt az elmúlt hét, melyet boldog szerelemben töltöttünk el. Sok-sok szerelmes pillanatot rögzítettem az elmémben, hogyha lehunyom az elkövetkező magányos hét alatt, akkor minden megelevenedjen. Azonban a feladataimmal és kötelességeimmel is tisztában voltam, s meg szerettem volna mutatni a világnak, hogy igen is több van bennem, mint azt hinnék.

- Komoly színész vagyok, eltökélt és kitartó, melyet itt és most be fogok bizonyítani!

„A legszebb percek azok, melyeket szeretetteljes aggódó várakozásban töltöttünk el. Ennek minden részecskéjét féltő gonddal számoljuk meg, mint szívverésünk apró ütemeit, ha lázban ég a testünk. A közömbös órák jeltelenül suhannak tovább. (…).

Álmodjál tovább, és ápold álmaidat, valóra fognak válni!"

(G. Hajnóczy Rózsa)