Novella 3.3 - Szerencse kegyeltje

Sziasztok,

meghoztam a folytatást... Itt a novella legújabb része.

Alice! A következő részből kiderül, hogy mi történt az ebéd alatt és már jön is a folytatás.
Ancsa! Minidg örömmel tölt el, hogy sikerrel járnak az apró csavarok a történetben. Már hozom is a folytatást!
Elena! Itt maga a premier, mint esemény és a meghívás volt a lényeg, ezért sem gondoltam konkrét filmre. Ha mégis mondanom kéne egy filmet, akkor a Bel Amit választanám. Remélem a folytatás is elégedett leszel.
Klau! Köszi, hogy még rohanás közben is írtál nekem és a dícsérő szavaidat is!

Jó olvasást! Várom a véleményeket!

Puszi,

ZoÉ

3.

Látogatók

Olívia…

Apró lábak dobogására kaptam fel a fejem. Ámulva vettem tudomásul, hogy elment az idő, amit ismételten észre sem vettem. Ben mosolyogva futott hozzám. A kezemből az asztalra pakoltam, mert egyből az ölembe mászott. Hiányoztam neki. Megszokta vagy inkább hozzászokott, hogy főleg velem van, ebből adódóan rettentően ragaszkodik hozzám. Éreztem, ahogy belém csimpaszkodott. Korgó pocakja arra sarkallt, hogy finom reggelit készítsek a manómnak, amit csak szeretne. Ben közben bekapcsolta a tévét, míg várakozott, fél szemmel engem, félszemmel éppen Tom & Jerry legújabb kalandját figyelte. Apujáról sem feledkeztem meg. Tojást, szalonnát sütöttem meg kenyeret pirítottam. Főztem egy újabb adag friss kávét is. Szépen tálaltam a megterített asztalon. A terítésben persze Ben nagyon szívesen segédkezett. Öröm volt nézni, ahogy újabb és újabb feladatokra várt.

Jack pedig a legjobb pillanatban érkezett meg. Kopott farmer és egyszínű fekete póló volt rajta, amelyben pokolian jól nézett ki. Megölelt, majd rákérdezett, hogy minden rendben van-e. Átható pillantásaival vizsgált, hogy igazat mondok-e vagy füllentek. Láthatta, hogy mostanra mindent elrendeztem magamban, aztán megölelt. Az asztalhoz tereltem őket, s hozzáláttak falatozni.

Reggeli után nehezebb feladattal kerültem szembe. A vendégeink fogadására illően fel kellett készülnöm. Szerencsére vasárnap lévén nem szúrt szemet, hogy mire készülök. Általában a hétvégét kisebb-nagyobb társasággal töltöttük el. Bepácoltam a húst, a köretnek és a salátához a zöldségeket kiválogattam. Megmostam és pucoláshoz előkészítettem. Már csak az előételt és a desszertet nem tudtam, mi legyen. Jack ismét megmentette, iszonyatosan jól főz és imád is. Most sem volt másképp. Amíg a salátát, a köretet és a sütemény elkészítettem, addig Jack az előételt, a levet és a húst készítette el. Ben folyamatosan körülöttünk volt, bár kisebb-nagyobb időre eltünedezett. Olyankor vagy a tévé elé ült, vagy felszaladt a szobájába, de sokáig nem bírta távol tőlünk.

Már majdnem készen volt minden, mikor rádöbbentem, hogy fel sem öltöztem rendesen. A terítés előtt még felszaladtam s normális ruhát öltöttem fel. Egy vékony pántos, világoskék és sötétkék mintás hosszú nyári ruhát választottam ki. Sima papuccsal remekül nézett ki. A hajam laza copfba fogtam össze. Bent is felcsaltam, tiszta ruhát adtam rá. Mégis vendégek jönnek, és rendesen nézzen ki ő is. Végszóra értem le, pont mikor megszólalt a csengő.

- Jack kinyitnád? – kiabáltam, mert Ben lekötött, de azzal a huncut mosolyával teljesen meglágyította a szívem.

- Megyek! – Jack megszólalt, azzal eltűnt a bejárati ajtónál.

Gyorsan tálcára poharakat és italokat készítettem elő. Néhány perc múlva vidám hangokat lehetet hallani. Végignéztem magamon, illetve Ben ruháját is megigazítottam. Megkértem, hogy próbáljon meg jó kisfiú lenni. Ennivalóan bólogatott, hogy majd ő megmutatja, milyen jó tud lenni. Megfogtam a pöttöm kezét, és a vendégeink felé indultunk. Mosolyogtam, de a gyomrom olyan görcsben volt. Semmit nem sejtettem, milyen fogadtatásban lesz részem. Ugyanakkor egy félbehagyott beszélgetés végére is nagyon kíváncsi voltam. A nappaliba lépve Clairet és Richardot egyből láttam, mellettük Jacket is. Ben azonban előbb észrevette a takarásban megbúvó személyt.

- Rooooob… Roooob… - kirántotta Ben a kezét a kezemből, futva közelítette meg a célpontját.

- Hello Kishaver! Rég láttalak! – köszöntötte Rob az immár a nyakában lógó apróságot. A szülei enyhének nem mondható mértékben meglepődtek.

- Sziasztok! – megöleltem és megpusziltam a döbbent Clairet és Richardot. – Ne haragudjatok! Szeretném bemutatni nektek Benjamint. – léptem oda Rob mellé, míg Ben hátát simogattam.

- Ben a mi kis rosszcsontunk! – nevetett fel Jack. Ezzel még inkább sokkolta a vendégeinket. Rob tagadhatatlanul szomorú lett. Teljesen megsajnáltam, mégsem értettem, honnan jött ez a hirtelen hangulatváltozás.

- Rob, Rob… Megnézed a szobám? Játszol velem? Megmutatom, mit kaptam apától. Nagyon jó! – Ben nagyon lelkes lett a játszótárs érkezése miatt. Így kimászott Rob karjából, s maga után vonszolta. Vicces volt, hogy a majd kétméteres férfit egy kisfiú ennyire tudja irányítani.

- Ben, ésszel Kicsim! – anyai szigorral igyekeztem nézni az éppen eltűnni készülő kisfickóra, mert gyanítottam, Robot nem fogja kímélni.

- Richard, mit szólnál egy whiskyhez? Van egy rejtett üveggel… - majd a két férfi elindult a dolgozószoba felé.

- Claire, nagyon megharagudnál rám, ha megterítenék, míg beszélgetünk? – erre már nem volt időm, és udvariatlan sem szerettem volna lenni.

- Nem, dehogy. Sőt miben segíthetek? – kedvesen, még a segítségét is felajánlotta. Pont olyan volt most, mint anyu. Hogy hiányzik nekem!

- Köszönöm, már csak a terítés van… Gyere, foglalj helyet! – hellyel kínáltam, amit szerencsére elfogadott.

- Drágám, kérdezhetek én valamit? – csak bólintottam válaszul. – Tegnap meg voltam arról győződve, hogy Kristen leállítása miatt mondtad azokat a dolgokat… De most látva titeket… Mi a helyzet veletek? Jack és te?

- Rátapintottál a lényegre… - beszélni és mesélni kezdtem. Remélve, ha kiadom magamból, akkor könnyebb lesz. – Jobb lesz, ha az elején kezdtem. Jack tényleg házas volt, elvette az édesanyám. Sokáig éltünk együtt, mire végre rászánták magukat az esküvőre. Jack a mostohaapám lett és Ben valójában a féltestvérem. Tudod, mikor találkoztunk akkor éppen látogatóban voltunk Jack szüleinél, anya és Ben is velünk voltak. Csak ők vásárolni mentek Eliza-val. Miután hazajöttünk egy-két hétre rá anya autóbalesetet szenvedett, amibe belehalt. Ben még annyira kicsi volt, fel sem fogta, hogy nincs már többé az anyukája. Azóta én töltöm be ezt a megüresedett helyet, már inkább az anyja, mint a testvére vagyok… E az oka, hogy ilyen fiatalon kisgyerekes anyuka vagyok… - nagyot sóhajtottam. Fel sem tűnt, hogy teljesen elkészültem a terítéssel. Könnyek gyűltek a szemembe.

- Jaj, Drágám! Úgy sajnálom! – hirtelen Claire felpattant, majd szorosan megölelt. Megpróbált nyugtatni. Még mindig nehéz beszélnem ezekről, de most mintha kicsit könnyebb lett volna.

Aztán meghallottam a közeledő léptek zaját. A két férfi igen jóízűen röhögött valamin. Rob a hátán hozta Bent, aki nagyon élvezte a helyzetet. Totálisan az uralma alatt tartotta Robot, aki meg bármit hajlandó volt teljesíteni a fiatalúrnak. Közvetlenül mellettem állt meg, míg Ben odaadta a telefonom. Annyit mondott, hogy sokat csörgött. Valóban, Zora és Tina kitartóan próbált elérni. Későbbre kellett halasztanom a telefonálást, mivel asztalhoz tereltem mindenkit, ebédelni. Jóízűen falatozott a társaság, közben beszélgettünk. Egyvalamit viszont rögtön kiszúrtam, amint asztalhoz kerültünk, Rob folyamatosan nézett. Vagyis többször pillantott rám, egyszer-kétszer találkozott a tekintetünk, mire akaratlanul mosolyogni kezdtem.

A desszertet és a kávét a nappaliba átköltözve fogyasztjuk el. Rob kiment a teraszra telefonálni és cigizni. Elég sokáig kint volt, és Ben nyaggatni kezdett, hogy keressük meg. Elindultam felé, de csengettek. Így az ajtónyitás rám hárult.

- Szia! Minket már el is felejtettél? – nyomott puszit az arcomra Tina.

- Szép kis barátnő vagy! – nevetett Zora.

- Oké, ebben én vagyok a hunyó! – nevettem fel, mert én sem voltam jobb, mint ők. Ugyanúgy nem vettem fel a telefonom.

- Mostanában az eszed is elhagyod? – néztem rám.

- Nem is! Jó, bevallom. Teljesen kiment, hogy a hónap utolsó hétvégéje van… - sóhajtottam fel, közben Ben is kijött elénk. A lányok egy-egy puszit adtak a pöttömnek.

- Várj, hoztam neked valamit! Véletlenül az én zacskómba tett bele az eladó, amit csak tegnap vettem észre. De te sem nagyon kerested… - kuncogott Zorám. A kis ajándéktasakot nyújtotta nekem, mikor a törpe önállósította magát. Kikapta a kezünk közül és elszaladt.

- Ben! Benjamin! – de már nem hallhatta. – Gyertek beljebb, bemutatom a vendégeink.

- Nem, nem… Nem szeretnénk zavarni. – egyből megindult a szabadkozás.

- Szerintem nem lesz ellenetekre. – mondtam még sejtelmesen. – Claire és Richard szeretném bemutatni a barátnőim, Zora és Tina.

Kézfogást és a bemutatkozás után a konyhába tuszkoltak. Előtte Jacktől halkan érdeklődtem Benről, hova tűnt el. Persze ő nem látta. Rákérdezett, hogy miért keresem, de csak legyintettem neki. A bárpulthoz ültek barátnőim, míg a hűtőből gyümölcslevet vettem elő, s pohárba töltöttem és desszerttel kínáltam őket. A tányért leraktam, mikor nem kis meglepetésben volt részem. Csak azért sikerülhetett, mert az ajtónak háttal álltam, és egyik barátnőm sem érezte kötelességének, hogy figyelmeztessen.

- Hm… szép darab! – hátulról simult hozzám, egyik kezével a derekamnál húzott magához közelebb. Másik kezében az elrabolt tasak volt. Látszott a csomagoláson, hogy átforgatták.

- Hééé! – kaptam ki a kezéből. Finoman megütöttem a vállát. Majdnem belepirultam, hogy Rob kezébe került a csomag. Közel sem vagyunk olyan kapcsolatban, hogy megnézhesse.

- Nah, ne bánts! Inkább jutalmat érdemlek. – fogta meg az ütésem helyét. - Visszaszereztem Bentől, még mielőtt kárt tett volna abban a csipkecsodában. – bökött a tasak felé.

- Ti mit szóltok lányok? Jutalom vagy büntetés? – néztem a két cinkosra, akik alig bírták visszafojtani a kacagásukat.

- Bár a büntetésbe is belemegyek, ha csak ez lenne rajtad! – suttogta inkább csak magának Rob, de balszerencséjére meghallottam. Bennem rekedt a levegő, ahogy eljutott a tudatomig. Erre olyan szívdöglesztő mosoly jelent meg az arcán. - Várj csak, ha így játszunk. A saját csapdádba fogsz beleesni! – vittem végig a gondolatmenetet.

- Most megfogtál. Nem tudok dönteni. Olyan nehéz, büntetés vagy jutalom? Jutalom vagy büntetés? Mi lenne, ha előbb megbüntetnélek, aztán jutalmat adnák? Nem, nem, fordítva… – közben szorosan hozzá bújtam. A mutatóujjam először a karján húztam végig, majd a nyakán. A mondandóm a lehető legérzékiebben suttogtam fülébe. A játék kedvéért a büntetésnél finoman megharaptam a fülét, míg a jutalomnál puszit nyomta a nyakára. Teste egyből reagált a közelségemre. Megremegett. – Majd ha döntöttem, akkor szólok! – léptem le mellőle. Láttam, hogy igencsak uralkodnia kell magán. A hatás kedvért még egy kis csípő ingatást is bevetettem. Hatalmasat nyelt, majd felnyögött elég fájdalmasan.

- Most kell… kell… egy cigi! – nyögte ki rekedtes hangon. A terasz felé elviharzott. Mi lányok meg végre nevethettünk.

Clairet, Richardot és Jacket annyira lefoglalta a beszélgetésük, hogy nem kerestek minket. Ben időközben beviharzott a konyhába, és Robot kereste. A terasz fele böktem, mire kiáltott egy köszit, majd hallottam, ahogy a két jómadár hangosan nevetgélni kezd. Zora elkezdte mesélni, hogyan sikerült az évfordulós ünnepség, amire hivatalos volt. Hamar más irányt vett a beszélgetésünk. Úgymint jövő heti programszervezés: vásárlás, buli és mozi. Követtem az eseményeket, de mégsem tudtam teljesen erre koncentrálni. Azon kattogott az agyam, hogy hülyén viselkedtem. Nem lett volna szabad ennyire elvetni a sulykot. Rob élvezte a játékot, amit ő kezdett, a végén a saját csapdájába löktem bele. Lehet, hogy sikerült megbántanom? Eddig azt sem tudtuk tisztázni, miért van bűntudata. Egyre inkább foglalkoztatott a dolog, hogy most mit gondolhat. Sokszor néztem a terasz irányába. A lányok pedig észrevették.

- Menj utána! Addig úgysem tudsz megnyugodni. Menj már! – bólogattak egyszerre.

- Ti? Ti meg szépen kilestek mindent? – tudtam, hogy úgyis kihallgatnak vagy kilesnek minket.

- Oké! Addig elmegyünk a mosdóba. – nevették a lányok, és az említett irányba már el is indultak.

Nagy levegőt vettem. Halkan közelítettem meg a teraszt. Rob az asztal mellett ücsörgött az egyik széken. Ben a fűben játszott a szomszéd cicájával. Mindig átszökik a cicus, Ben pedig amint észreveszi ad neki enni és játszik vele. Hangtalanul közeledtem Robhoz. Folyamatosan a pöttömöt nézte. Valamiért féltem a reakciójától, amint elértem őt az első szót mondtam, ami eszembe jutott.

- Sajnálom! Bocsánat az előbbiért! – hajtottam le a fejem.

- Én nem, de vérig sértődtem. – mondta dacosan, mire felkaptam a fejem. Szeme pedig megvillantak.

- Vérig sértődtél? – megdöbbenve kérdeztem vissza.

- Igen, mert így sem jutalmat, sem büntit nem kapok. – pajkos hangjától elolvadtam és az a féloldalas mosolytól padlóra kerültem.

- Hát jó! Lehet egyetlen kívánságod, csak felejtsük el az előbbi közjátékot. – Rob elégedetten bólogatott, már vártam mikor repül le a feje a lendülettől, amivel bólogatott. – Csak ésszel, mert szigorúan teljesíthető és ésszerű keretek között érvényes a kívánságod.

- Már meg is van! – diadalittas mosolyra húzta el a száját.

Rávett, hogy kísérjük el a délutánra szervezett városnézésre. Először nem akartam hinni a fülemnek. Lehetetlennek tűnt, hogy velem, vagyis velünk szeretné tölteni a maradék szabadidejét. Erre válaszként közölte, hogy ne aggódjak, mindenki jön. Ez a mindenki kifejezés nem megnyugtatott, hanem inkább felhúzott, mert arra gondoltam, hogy megint találkoznom kell Kristennel. A gondolataim hatására fintor jelent meg az arcomon, amit sikerült gyorsan elkendőznöm. Rob szülei is akcióba léptek, mert ők Jacket vették rá, hogy csatlakozzon a délutáni programhoz. Jack pedig simán belement, sőt mivel elég sokan voltunk, így Claire, Richard Jackkel, a saját kocsijával indultak a megbeszélt találkozó helyszínére. Míg Robért kocsit küldtek, hozzá csatlakoztam Bennel együtt. Ragaszkodtam a lányok jelenlétéhez, Tina és Zora taxit hívott, s úgy tartottak a találkozási pontra. Rob vigyorogva kísért bennünket a kocsihoz, amelyben Dean várt ránk. Beszállás után feltűnően morcos volt, s úgy méregette védencét.

- Oké, ne kímélj! Most mi van? – kérdezte Rob testőrét.

- Semmi. Csak azt hittem, hogy megbízol bennem. – válaszolt egy vállrándítás mellett Dean és az útra szegezte a tekintetét.

- Ezt meg miből gondolod? – Rob még mindig értetlenül bámult előre.

- Kezdjük a lánnyal… Aztán ott van mini Rob… - sorolta a testőr. De nem igazán tudtam a beszélgetésükre koncentrálni. Ben az ölembe fészkelte magát, s az ablakon keresztül csodálta a külvilágot. A sofőr mosolyogva derült az autóba folyó beszélgetés miatt.

- Ezek szerint vannak még csodák. – mondta a sofőrünk magyarul.

- Mire gondolsz? Olívia vagyok, mi még nem találkoztunk. – mondtam neki.

- Laci vagyok. Legutóbb is én voltam az úr sofőrje és a forgatásokon is jártam. Mindenki meg volt győződve, hogy a legkeményebb testőrhöz van szerencsénk, aki még beszélni sem beszél senkivel. Erre tessék, most meg itt veszekednek, mint két hisztis gyerek. – kacsintott rám a sofőr. Rob meg villámokat szóró szemmel és karba tett kézzel vágta hátra magát az ülésen, csak kérdőn pislogtam felé, hogy most meg mi ütött belé.

- A sofőr flörtöl veled, a testőröm meg féltékenykedik, és azt hiszi, hogy nem bízom meg benne. Mivel szerinte elhallgattam az állítólagos fiam létezését. – dünnyögött az orra alatt.

- Mi tagadás, Ben tényleg hasonlít rád… - mosolyogtam rá, mire színpadiasan felsóhajtott. Folytattam. – A szemetek… és néhány gesztusotok…

A beszélgetésünk megszakadt, mert megérkeztünk. A parkolóba felfedeztem Jack kocsiját, illetve az épületbe belépve a többieket. Tényleg ott volt mindenki. Rob szülei, és Jack mellett Steph álldogált. A másik nagyobb csoportban fedeztem fel barátnőimet: Léna, Tina és Zora, akik a körülöttük legyeskedő srácokkal nevetgéltek. Tom, Bobby, Sam és Marcus. Végül észrevettem Kristent is. Unottan és fintorogva figyelte az eseményeket.

A csoport egy kollektív városnézés után a séta mellett döntött. A szülők haladtak elől, Jack feltűnően jól kijött Stephel. Őket követték a barátaink, majd mi zártuk a sort. A mi egész pontosan Robot, Bent és engem jelentett, illetve Deant. A testőr árnyékként követett bennünket. Ben hol az én, hol Rob kezét fogva sétált mellettünk. Egy fagyizónál azonban Ben lecövekelt. Nem volt hajlandó semmiért továbbmenni. Dacosan fagyit kért. Nem örültem neki, hiszen elég sok sütit elpusztított az apróság. A rosszcsont bevette az ártatlan boci szemeket, ami rám kevésbé volt hatással, s ezt látva Rob felé fordult. Egy pillanat alatt kenyérre kente a férfit, és kénytelen voltam rábólintani. Igen, de galád módon alkudozni kezdett. Rob meg csak vigyorgott Dean-nel együtt. Megadtam magam, és befele indultunk, megszólalt a mobilom.

- Vedd fel! Majd megyek én! – mondta Rob, amikor ellépett mellettem.

- Köszi. Kettő gombócnál többet nem kaphat! – szóltam Rob után.

- Micsoda meglepetés! – hallottam meg a hátam mögül a hangot, amitől egyenesen a frász kerülgetett.

- Te meg hogy kerülsz ide? – hidegen vetettem oda és még a telefonom is kinyomtam.

- Azért nem így illik üdvözölni a barátod.

- Állítsd le magad, Conor. A barát címet már régen, nagyon régen elvesztetted. Most már mehetsz is.

- Ne ilyen hevesen, Szépségem. Még nem is tudod, mit szeretnék. – a karom után nyúlt, de én elhúzódtam. Sőt inkább még közelebb álltam Deanhez.

- Nézd mami, hoztam neked is fagyit! A kedvenced! – ijedten kaptam a fejem Ben felé. Amint elérhető közelben volt, felkaptam. Gondolom, Rob még fizetett, azért nem rögtön Ben után jött.

- Jobb lenne, ha eltűnnél oda, ahonnan jöttél! Soha az életben nem akarlak többet látni! – súlyos szavak sem rendítették meg Conort.

- Oh, hát ilyen rég találkoztunk! Nocsak, van egy fiad! – feltűnően Benjamint kezdte el méregetni.

- Verd ki a fejedből, ahogy nekem, úgy neki sincs semmi köze hozzád!

- És ezt higgyem is el! Hány éves?

- Baj van Drágám? – mellém lépett Rob, a derekamat birtoklóan ölelte át.

- Nem, nincs semmi. Mehetünk? – néztem rá megmentőmre.

- Menjünk! Várj, átveszem Bent! - Rob átvette Bent. Az egyik kezével fogta, míg másik kezéért nyúltam. Összefűztem az ujjainkat.

- Nocsak, családod van! Ki hitt volna, pont neked… családod… - gúnyolódott Conor. Míg én csak arra koncentráltam, hogy kevésbé látszódjon a remegésem. Szó szerint Rob úgy húzott maga után, ahogy egyre erősebben szorítottam a kezét.

Amint eltávolodtunk Rob kérdő tekintetével találkoztam. Megráztam a fejem, hogy most nem szeretnék erről beszélni. Talán fél, maximum egy órát tölthettem el társaságban. Ben egyre nyűgösebb lett, illetve én sem bírtam tovább. Feszült, ideges lettem Conor viszontlátásától. Egy icipici magányra lett volna szükségem, jól kisírni magam. Utána egészen biztos, hogy minden rendben lenne. Bent felvettem a karomba, s előre siettem Jackhez. Készségesen odaadta a kocsi kulcsait, illetve felajánlotta, hogy elkísér. Biztosítottam, hogy boldogulok egyedül, maradjon nyugodtan. Szórakozzon. Kisebb győzködés után beleegyezett, de azzal engedett el, baj esetén szóljak. Megpuszilt engem, és Bent is. Nem kerülte el a figyelmem, hogy mindenki minket nézett. Pontosabban minket és a kis közjátékunkat bámulták.

Futólépésben mentem a kocsiig. Ben megérezhette, hogy most nincs jó kedvem. Csendben figyelt és tényleg igyekezett jó gyerek lenni. Hazaérve kicsit megnyugodtam. Ben felment a szobájába és fürdéshez készülődött. Míg én a konyhában a pultnak támaszkodva próbáltam összeszedni magam. Ne ment, mert amint egyedül voltam a könnyeim eleredtek. A régi fájdalom ismét felszínre került. A lábaim megadták magukat, a pult mellett a földre rogytam. Felhúzott térdeimre hajtott fejjel zokogtam.

- Ne sírj! Mami, kérlek, ne sírj! Szeretlek! – bújt hozzám teljesen megszeppenve a manócska.

- Szeretlek! Nagyon szeretlek! Megígérem, hogy többet nem sírok! – öleltem magamhoz az apró testét. Megtöröltem a szemem és erőt vettem magamon. – Gyere, eszünk valami finomat, azután menjünk fürdeni.

Nem kellett sokat győzködnöm Bent. Gyors fürdés és néhány szendvics után szó nélkül masírozott az ágyba. Már indultam volna utána a szokásos esti mese felolvasása miatt, de megszólalt a telefonom. Kénytelen voltam visszamenni érte. Először arra gondoltam, talán Jack hív, de nem talált. Conor volt. Felvettem, de nem bírtam beleszólni.

- Szia, Szépségem! Tudom, hogy ott vagy. Gondolkoztam, és rá kellett jönnöm, hogy még igen is érzek valamit irántad. Nem engedhetlek el. Így nem. Érek annyit, vagy még többet is, mint az a nyálas alak…

Nem bírtam tovább letettem. Egyszerre bosszantottak és ijesztettek meg a szavai. Elkeseredetten raktam le telefont a pultra, inkább felmentem az emeletre. Egy igen hosszú mesét sikerült Bennek választani. Miután Ben elaludt, ottmaradtam mellette. Néztem, hogyan alszik. A gondolataim össze-vissza cikáztak. Teljesen tanácstalannak éreztem magam.

Merengésem a csengő zavarta meg. Még szerencse, hogy Ben nem ébredt fel rá. Egyből rohantam lefele, nehogy még egyszer csengessenek. Egy taxi állt a ház előtt. A megkönnyebbülve sóhajtottam, reméltem Jack jött haza. Kinyitottam az ajtót, de nem várt vendég ácsorgott a küszöbön. Gondolkodás nélkül hozzám lépett, s jó szorosan karjaiba zárt. Nekem sem kellett több, hangos zokogásba törtem ki. Finoman beljebb tolt, de egy pillanatra sem engedett el. A hátam folyamatosan simogatta. Lábával belökte az ajtót. A nappaliig araszoltunk, ahol a kanapé felé terelt. Leült, engem pedig az ölébe vont. Nyugtatott és vigasztalt, míg könnyeim patakokban folytak. Mégis azt éreztem, hogy örökre ebben a pillanatban szeretnék ragadni. Ő megvéd, megóv és megvigasztal. Őt ölelve, Ő hozzá bújva. Örökre az Ő karjaiba zárva. Örökre…

Aztán elérkezett a másnap. Az ébredés. Egy új nap. S kristály tisztán megértettem, hogy amit szeretnénk, és amit kapunk, az két különböző dolog és egyáltalán nem egyeznek meg. Sőt olykor az ébredés felnyitja a szemünk. Nem tehettem mást, mint felkelni és folytatni az életem, mintha mi sem történt volna. Ő döntött, a beleszólásom és a megkérdezésem nélkül. S csak önmagát okolhatja a saját döntése miatt. Tudatosítanom kellett magamban, hogy minden rendben lesz. Hinnem kellett benne, mert rám számítanak, mert nekem még rengeteg dolgom van, feladatom, melyet el kell végezni az életem során.
A sorsunk elől pedig nem futhatunk el úgy sem…