Novella 1.1

Először, míg belerázódom a dologba egy rövidebb lélegzetvételű törivel kezdeném. :)
Nem szeretném tovább húzni a dolgot. Csak annyit mondok jó szórakozást!

A londoni kaland

Gyönyörű este volt. Hold ragyogott teljes pompájával, és a csillagok csak nekünk táncoltak azon az éjszakán. Ritka tiszta éj. Sehol egy felhő, sehol az – amúgy megszokott – eső bármely előjele. Az egész napos séta, városnézés és vásárlás teljesen lemerített. Mégsem voltam fáradt. Sőt inkább vidám és izgatott voltam. Megérkezésünk óta nem sokat pihentünk. A nappalok nagy részét a város bejárásával töltöttük, míg este, éjszaka egy-egy bárt fedeztünk fel. Az alvás nagyon csekély szerepet játszott most az életünkben.

Eltelt a harmadik napunk. Egy hangulatos kis étteremben ücsörögtünk és szórakoztattuk egymást. A társaság többször eljátszotta a pohárköszöntőt koccintással. Így kissé imbolyogva indultunk neki az éjszakának. Tervünk és úti célunk hiányában mentünk, amerre a szívünk húzott.

A friss levegő kijózanító hatással volt ránk. Bár cseppet sem bántam meg semmit. Nem is gondoltam ilyesmire. Hirtelen jutott eszünkbe az egész utazás. Minden előzetes tervezés és szervezés nélkül indultunk neki a nagyvilágnak. A sors keze volt, hogy éppen Londonban kötöttünk ki, de így történt.

Fiatalok vagyunk, szabadok. Az egész ötlet egy húzós hét után jött. Ez volt a menekülés. Aznap este, nem a szokásos péntek esti buliba indultunk el. Sokkal nagyobb tervünk volt.

Gabi éppen végzett az összes vizsgájával és ezzel egy időben élete szerelmével is szakítottak. Szegény teljesen összetört. Ezt követő három napban ki sem jött a szobájából. Folyton csak sírt. Vigasztalhatatlan volt. Neki mindenképpen szüksége volt a környezetváltozásra.
Kata szerelmi élete most kivételesen rendben volt. Ez nála nagy szó. A néhány év alatt, míg lakótársak voltunk sikerült találkoznom pár barátjával. Furcsa ízléssel rendelkezik, ennek ellenére a mostani barátja messze a legjobb választásnak bizonyult. Véletlenül találkoztak. Lassan már három hónapja ismerik egymást. Mégis egy kisebb mosolyszünetet sikerült összehozniuk.
Lilinek a munkában nem volt szerencséje. Már nem is számolom, hányadik munkát volt kénytelen otthagyni. Legtöbbször a modortalan tuskók próbálkoztak be nála. Lilit azonban nem kell félteni, amilyen kicsi olyan nagy a szája. A nála kétszer nagyobb pasikat tudja úgy elküldeni melegebb éghajlatra, hogy a srácok csak pilláznak.
Nálam sem jobb a helyzet. Fortuna sem a szerelemben, sem a munkában nem áll mellettem. Már megszoktam és túl tettem magam rajta. Így minden bűntudat nélkül élvezem az élet minden percét.
Pénteken délután végre mindenki előkerült. Kata, Lili és én együtt robogtunk be Gabi szobájába. Most már nem sírt, viszont a sok zsepi és üres bonbonos doboz mindent elárult, mivel töltötte az idejét. Csak annyit mondtam, utazzunk el valahova. Mindenki kikerekedett szemekkel nézett rám. Megörültem? – Mindenki egyszerre rám szegezte tekintetét és a folytatást várta. Terv roppant egyszerű volt. Pakoljunk össze, és irány a reptér. Az első gépre felszállunk, bárhova is menjen. Indok kézenfekvő volt, mindenkinek elege van a jelenlegi életéből, a nyomorából és ki szeretne szabadulni. Nem tartott sokáig meggyőzni a többieket. Nagyjából két óra múlva már mindenki menetre készen állt a nappaliban. Megegyezés szerint mindenki maximum egy utazótáskát tömhet meg, meg egy kisebb táskát. A reptérre igyekeztünk, ahol a következő járat éppen egy esti londoni gép volt. Így megvettük a négy jegyet s már csak várakoznunk, hogy végre felszállhassunk. Az utazás zökkenőmentesen túléltük.

Újra és újra mosolyt csalt az arcomra az emlékezés. Alex – kiabálták a nevem kórusban. Kicsit lemaradva tőlük ácsorogtam a járdán. Észbe kaptam, s gyorsan csatlakoztam hozzájuk. Egy bár előtt kötöttünk ki. Külsőre semmi extra. Szolidnak mondanám. Összenéztünk, bólintottunk ezzel kiadva az utasítást. Bulira fel!

Ahogy egyre beljebb haladtunk a füst egyre sűrűbb lett. Homályosan véltem felfedezni egy üres boxot. Le is huppantunk. Nekünk sem kellett több, már megrendeltük az első kört. Aztán mi is rágyújtottunk. Egyre jobban éreztük magunkat. Az pezsgés fokozódott. Rohamosan megnövekedett a szórakozók száma. Valami felkavarta a bár tömegét, de mi mit sem törődve vele lenyomtunk még egy kört.
Csalódottan vettem tudomásul, hogy elfogyott a cigim. A többiek táncolni mentek, én a pult felé igyekeztem. Minden rendes helyen lehet cigit venni, hát kalandra fel! – mosolyognom kellett, mert az alkohol kellően felszabadított. A pultos kicsit sem titkolva végigmért. Lerakta elém a cigit, amit egy pillanat alatt felkaptam. Egyből a kinyitásával bíbelődtem, de még időben észbe kaptam, hogy fizetnem kellene. A pénzt hanyagul nyújtottam neki. A pultos eltette, s éppen szólni szeretett volna, mire valaki megölelte a derekam.

- Helyedben nem tenném. Ő velem van. – higgadtan, cseppet sem fenyegetően, csak egyszerűen kijelentette az illető. Lábat remegtető hangja elvarázsolt. A csapos megdöbbent. Majd számomra érthetetlen módon nevetni kezdett.
- Csak álmodban! – fordultam meg bizonytalanul. Próbáltam kibújni az ölelésből. Egy csábító mosoly megtette a hatását, és kiszabadultam. A lányok keresésére indultam.
- Haver! Akkor miért rázott le? – nevetett a pultos és lekezelt az ismeretlennel.

Tovább nem foglalkoztam velük, inkább csatlakoztam a többiekhez. A szórakozásnak olyan hajnaltájt lett vége. Kellő mennyiségű alkohol, az egész napos talpalás és persze a tánc kiszívta minden energiánk. Egymást támogatva bevágódtunk egy taxiba. A hotel, ahol éppen megszálltunk, nem túl fényűző, nem túl drága, de a célnak megfelelt. Nagy nehezen felértünk a szobánkig. Felváltva zuhanyoztunk. Némi kuncogás és nevetgélés után átléptünk az álmok birodalmába.

Másnap – kivételesen – a délelőtt nagy részét hotelben töltöttük. Az ideiglenes szállásunk egy kicsike, de annál szebb kerttel rendelkezett. Ott ücsörögtünk, beszélgetünk és cigiztünk. Sokkal jobban érezte magát mindenki. A nap azonban rettentő gyorsan eltelt. Meglepetésképpen megint csak abban a bárban kötöttünk ki. A küszöb átlépésével a bennem lévő izgalom fokozódott. A szemem folyamatosan járt-kelt a tömegben, de sehol sem találta meg az ismeretlent. Mivel az előző napi találkozást a véletlennek tudtam be, így tovább nem foglalkoztam a keresésével tovább. Pár keresetlen italmeghívás és telefonszámot leszámítva semmi lényeges nem történt. Már éppen indulni készültünk, mikor a pincér megkocogtatta a vállam. A franc tudja, mit reméltem, de bizakodóan fordultam felé.
- Neked küldik. – nyújtotta át a cigis dobozt. Majd a pult felé bökött a fejével. Ott mosolygott, akire vártam.
- Köszi. - motyogtam a pincérnek, és bólintottam volna a pult felé is, aki eddigre már ott sem volt. Közelebbről megnéztem a dobozkát, rajta egy telefonszám díszelgett.

Nevetve kerestem megint, de eltűnt. Mintha a mágnes vonzott hozzá. Kacéran mosolyogtam felé, ahogy megpillantottam. Elindult felém. Azonban egyre többen és többen állították meg. Végül meguntam a várakozást, sosem voltam türelmes típus. A lányokkal indultunk a kijárathoz. Hirtelen ötlettől vezérelve hátrafordultam. Pont találkozott a tekintetem, s egy csókot dobtam. Kikerekedett szemekkel bámult immár.

A kellemesen hűvös józanítóan belénk nyílalt. Sehol sem láttunk egy árva taxit sem. Az utca végéig el kellett mennünk. Ott várakozott egy üres taxi. A jókedvünk semmi sem csorbította, kacarászva tipegtünk a kocsihoz. A beszálláskor egy felénk közeledő alakra lettem figyelmes. Egészen nem lehetek biztos benne, hogy ő volt, mert a lányok kórusban kiabálták a nevem. Éppen csak elhelyezkedni volt időm, s indította a sofőr.

Elérkezett az utolsó nap, melyet még teljes egészében Londonban tölthetünk el. Rossz belegondolni, hogy vége szakad a kirándulásunknak. A másnapi járattal haza kell mennünk. Visszacsöppenünk a szürke és megszokott hétköznapokba. Ezért döntöttünk úgy, hogy a mai program sűrű lesz. A reggelit egy kis kávézóban fogyasztottuk el. Csendes és barátságos hely magával ragadott bennünket. Még rengeteg helyen nem voltunk, közben olykor egy-egy üzlet azért elcsábított bennünket. Ezáltal lassan, de biztosan teljesítettük a listánk pontjait. Az ebéd elmaradt. Búcsúzóul az utolsó estét abban a kis étteremben ünnepeltük meg, amelyet legelső nap találtunk. A vacsi után nem meglepő módon az estét a bárban folytattuk…


Az utolsó pillanatban megszólalt a mobilom. Nehezen kijutottam az utcára. Kénytelen kelletlen emeltem a fülemhez a készüléket. Már előre láttam a hosszú beszélgetést. Drága szüleim mindig tudtak időzíteni. Időt és energiát nem kímélve faggattak és nyaggattak. Alig bírtam visszafogni kitörni készülő röhögésem. Olyan vicces volt hallgatni, hogy anya és apa egymásra licitálva teszik fel a szerintük fontos kérdéseket. Lassan kezdtem elunni magam, így fél kézzel a cigimet sikerült előkotornom, de az öngyújtó szokás szerint elbúj. Felemeltem a fejem, s tűzet tartottak elém. Egy igéző szempár figyelte minden mozdulatom. A cigarettával együtt a vágy is felizzott, meg akartam ismerni a megmentőm. Ő lélegzet visszafojtva figyelt. A felé küldött mosolyom mintha feloldotta volna. Előkotorta a cigarettáját és rágyújtott ő is. Nem tudtam megszólalni, mert még mindig záporoztak a kérdések. Két hatalmas slukk után bevetettem az utolsó adumat.
- Nagyon örültem nektek, de most mennem kell. A lányok már várnak… Amint megérkezünk, jelentkezem. A hétvégén lehet, hogy még a látogatásra is lesz alkalmam. Puszi. Sziasztok. – daráltam szinte gondolkodás nélkül. Nagy sóhajtozás közepette lenyomtam a telefont, halk kuncogásra kaptam fel a fejem.
- Rob vagyok. – kezét nyújtva elém lépett.
- Alex – fogadtam el a felkínált kezet.
- Tudom – volt az egyszerű válasza, amin meglepődtem.

Igen ám, az egyszerű kézfogás viharos csókcsatává alakult át. Ennyire őrült nem voltam, de megbabonázott. Nem tudtam ellenállni neki. Az események innentől rettentő gyorsan zajlotta. Egyik pillanatban még a bár előtt vagyunk, a következő józan percben meg egy taxi hátsó ülésén faljuk egymást. Rob lakásán kötöttünk ki. Annyira szakadtunk el egymástól, míg a taxist kifizette, na meg a bejárati ajtót kinyitotta. Utána még vadabbul estünk egymásnak.

Megkísérelt itallal kínálni, de megakadályoztam. Megszakította a csókokat, s tovább próbálkozott, mondani szeretett volna valamit. Azonban mindig sikerült megállítanom. Édes bosszú fogalmazódott meg bennem. Kibújtam a karjai közül. Utánam nyúlt, de elkezdtem táncolni. Táncoltam, ingattam és ráztam a csípőm a lehető legcsábítóbban. Majd lassan, nagyon lassan vetkőzni kezdtem. Már csak a fehérnemű maradt rajtam. Hatásos volt a műveltem, mert Rob megdermedt és hatalmasat nyelt. Minden erőfeszítés nélkül előttem termet. Rám vetette magát a számra, végigcsókolta a nyakam. A kezei önálló életre keltek, felfedezőúton térképezték fel testem. Én sem tétlenkedtem, lehámoztam róla az ingét, a pólóját. Az övéhez nyúltam, de ekkor felkapott és a hálóba vitt, az ágyra döntött. Meglepődve vettem észre, minden ruhanemű lekerült rólam, de Robon sem volt már felesleges textil. Kirobbanó mámorban egyesültünk… újra és újra…

Vadul estünk egymásnak. Rob nem finomkodott, de egy cseppet sem volt durva ennek ellenére. Ami kellett neki, azt meg is szerezte. Én pedig hagytam. Teljesen felszabadultan. Olyan erős hatást gyakoroltak rám az átéltek, csak a folyamatos őrjítő vágy dolgozott bennem. Az utolsó aktus után zihálva hanyatlottunk a párnákra. Néhány csók után a fáradság győzött. Elaludtunk egymás karjaiban.

Telefon ütemes rezgése ébresztett. Tapogatva kerestem azt az átkozott masinát. A kezembe akadt egy méretes póló is, amit magamra húztam. A nappaliban találtam meg a táskám, abban volt a telóm. Előkotortam, és leültem a földre, pontosabban a szőnyegre. Felhúzott térdeimre hajtottam a homlokom. Megnyomtam a fogad gombot.
- Hol a fenében vagy? Már annyira aggódtunk érted! Eltűntél… - kiabáltak a lányok a telefonba egyszerre.
- Sssh… - ennyire futotta első körben. – A francba mennyi az idő? Teljesen kiment a fejemből, hogy szóljak…
- Oké, de hol vagy? – kérdezte Lili, kicsit nyugodtabban.
- Oh… – nyögtem fel és kaptam fel a fejem ezzel egy időben. – Ez egy baromi jó kérdés… magam sem tudom… vagyis egy srácnál… Rob… Robnál…
- Nem vagyok az anyád, úgyhogy egy részletes beszámolót várok! – Lili küszködött, hogy el ne röhögje magát. a háttérben a torokköszörülés már elég feltűnő volt, így kijavította magát. – Részletes beszámolót várunk! A gép délután négykor indul, addig kerülj elő… el ne késs…
- Rendben, összeszedem a cuccom és megyek. Azt hiszem a taxi lesz a legegyszerűbb.
- A pakolásban segítünk - kuncogtak mindhárman.
- Tudod valamit valamiért! – nevette el magát még jobban Kata.
- Majd megyek… - azzal bosszúsan lenyomtam a telefont.

A kijelzőn több tucat nem fogadott hívás. Tömérdek sms. Basszus, és ekkor néztem meg az órát. Majdnem dél van, én meg itt vagyok. Azt sem tudom pontosan, hogy hol is. A francba! A ruháimat szedtem össze. Hogy tudtuk ennyire szétszórni. Még magam is meglepődtem, hova került a melltartóm, vagy éppen a felsőm. Óvatosan matattam, nem akartam felébreszteni Robot. Békésen szuszogott, míg az ágyat teljesen elfoglalta.

A fürdő keresésére indultam, de a bilincsre emlékeztető karok rabul ejtettek. A nyakamat, pedig a tegnaphoz képet, sokkal lágyabb, finomabb, sőt egyenesen kényeztető puszik borították be.
- Hova szöksz? Ne menekülhetsz, a túszom vagy. – Rob rekedtes, álmos hangja még jobban elbűvölt. – Gyere vissza, van egy ötletem. Folytathatnánk, amit tegnap… vagyis hajnalban félbehagytunk.
- Telhetetlen vagy. De ez most akkor sem fog menni. Mennem kell! – sehogy sem sikerült kibújnom karjaiból.
- Meg tudlak győzni… - ahogy kimondta egyik keze még szorosabban simult a derekam köré. A másik keze melleimet izgatta. Ez nem volt elég, a csókok mellett, a nyelvét is bevetve hergelt. A derekamat ölelő kar szorítása megenyhült, majd simogatva egyre lejjebb és lejjebb araszolt.

Nem voltam képes megszólalni, ellenkezni. Néhány jól eltalált érintést bizonyította a kéjes nyögésem. Rob valóban roppant meggyőző tud lenni. Hirtelen maga felé fordított, szemében csak a vágy csillogott. Na meg arról a levakarhatatlan, diadalittas vigyorról se feledkezzünk meg. Az időről, a tervemről, még az utazásról is megfeledkeztem. Csak ketten voltunk, csak az a pillanat számított.

Legjobb pillanatot a telefon szakította meg. A kijelzőn az órára pillantottam, mely már délután kettőt mutatott. Elakadt a lélegzetem. Ezt nem hiszem el.
- Halló! – félve szólaltam meg. Mit fogok én ezért kapni?
- Ezt nem hiszem el, basszus hol a fenében vagy? – Gabi kiabált velem.
- Már megyek is. Merre vagytok? Odamegyek!

- Az lesz a legegyszerűbb, ha a reptéren találkozunk. Már kijelentkeztünk és elhagytuk a szállót… Ahogy megbeszéltük összepakoltunk neked is. Itt van minden. Már csak te hiányzol. – az állam jóformán a pincében állhatott meg. Nem így szerettem volna zárni az utolsó napot. Egy sanda pillantást vetettem Robra, aki éppen a hátamat simogatta, puszilta, bár ezt az élményt semmire sem cseréltem volna el.

- Oké, reptérre megyek!... – még be sem fejeztem, de már ki is nyomta Gabi a telóját. Ezzel a lendülettel kipattantam az ágyból.
- Tudnál adni egy törölközőt? – néztem vissza a zavart és megdöbbent Robra. Megszakítva a szemkontaktust, a ruháimat szedtem fel a földről.
- A fürdőbe, a polcon van tiszta…
- Köszi!

Szerintem Rob fel sem fogta, mi történik körülötte. Végeztem a zuhanyzással, már majdnem teljesen felöltöztem, mire boxerben és pólóban előkerült. Kétségbeesetten nézett rám, akár csak egy kisfiú. Láttam, hogy szólna, kérdezne, de nem is tudja mit. Az utolsó igazítás a hajamon, melyet könnyen összekötöttem.
- Alex… mit… csinálsz?
- Sajnálom, mennem kell. Így is késésben vagyok… - láttam rajta, hogy elsápadt.
- Hova kell menned?
- A reptérre.
- A reptérre? – gépiesen ismételtet a hallottakat.
- Igen, ma utazom haza. Minden jónak vége szakad egyszer! – sóhajtottam fel, és rájöttem, igen kétértelmű volt a megjegyzésem. – Ez egy remek kis vakáció volt. Most viszont haza kell mennem, folytatom a megszokott életem.
- Haza? Hol van az?
- Magyarország.
- Látlak még egyáltalán? Nem is találkozunk többet?
- Nem – ráztam meg a fejem - azt hiszem, hogy mi már nem találkozunk többet. Tudod, fantasztikus vagy… - közelebb léptem hozzá, megsimogattam az arcát. – Gyönyörű, eszméletlen volt az éjszaka. Soha nem fogom elfelejteni a veled töltött mámorító perceket… Ha máskor vagy máshol találkoztunk volna… Lehet, semmi sem így történt volna… – még egy utolsó csókot leheltem ajkára.

Fájdalmas volt, pedig nem többről, csak testi kapcsolatról volt szó kettőnk között. Az utolsó csók után rohanva elhagytam a lakást. Szerencsétlenségemre a háztömb előtt állt meg egy taxi. Kiszálltak belőle, majd szabad utat adtak nekem, hogy beszállhassak. Nem tudom, mibe reménykedtem. Talán tudat alatt abban bíztam, hogy nem enged el, vagy követ. Nevetséges.

A reptérre való eljutás már nem volt zökkenőmentes. Hatalmas forgalom, baleset is történt. Három is elmúlt, amikor kifizettem a taxist. A lányok hamar kiszúrtak. Egy váltás ruhát nyomtak a kezembe, s a mosdók felé navigáltak. Ahogy átöltöztem, és kaptam némi ételt is, a fáradság ólomsúllyal nehezedett rám. Álló helyzetben is el tudtam volna aludni. Ezt látták rajtam a lányok, és így nem nyaggattak.

Beszállhattunk. Elfoglaltuk a helyünket, kis sutyorgással a legfontosabb infókat kiszedték belőlem. Mindenki elégedetten dőlt hátra az ülésbe. Irány haza! Ez villogott a fejemben. Egy utolsó pillantást vetettem kifelé az ablakon, majd elaludtam…