Részlet 62. fejezet tartalmából...

Sziasztok,

már itt is vagyok, mivel látom, hogy többen írtatok komit, ezért már hozom is a beígért részletet!
Szép hosszút választottam ki. Remélem, hogy tetszeni fog, és kedvet kaptok, hogy írjatok néhány sort. 

Puszi,
ZoÉ

- Rob… Kérlek, nyugodj meg! – megnyugtató hangon és némi aggodalommal vegyes hangon szólalt meg Flóra.

- Hogy mondhatsz ilyet? – torpantam meg. – Hogy nyugodhatnék meg? – a következő pillanatban az agyam rejtet zugából a legutóbb látott jelenet elevenedett meg, amint Franco éppen Flórát ölelgette. Ettől pedig az agyam elöntötte az indulat. – Beállítasz és közlöd, hogy terhes vagy? Hogy enyém? Közben meg kitudja kivel voltál… - nem tudtam megállni és fintorogva ejtettem ki a szavakat. Amint elhagyták a szám a vádak, kicsit nevetségesnek találtam, hiszen én sem voltam szent a külön töltött idő alatt. Legfőképp a „válásunk” utáni időben voltak kalandjaim, persze mindent megtettem annak érdekében, hogy ezek az egy éjszakás kalandok még véletlenül se derüljenek ki.

- Szerettem volna személyesen elmondani, még mielőbb máshonnan hallod vissza. Hidd el, engem is, ha nem jobban meglepett, mikor az orvos közölte! – Flóra tényleg úgy tett, ahogy kértem, beszélni kezdett, míg elsétált a kanapéhoz és leült. Azonban az feltűnt, hogy a gyanúsításom teljes mértékben figyelmen kívül hagyta. Amint elhelyezkedett a kanapén folytatta a magyarázatot, de végig engem figyelt.  – Ha nincs a balesetem és Cosmo nyaggatása… - sóhajtotta, mintha valami mellékes vagy éppen jelentéktelen dologról beszélne.

- Baleseted? Te most direkt meg akarsz őrjíteni? – kis híján felrobbantam, ahogy értelmet nyert a szó jelentése. Baleset. A szívemben éles fájdalom nyílalt, már csak a gondolat is fájt, hogy akár el is veszthettem volna, anélkül, hogy tudok róla. Soha többé nem láthattam volna, soha nem ölelhettem volna és a csókjai nélkül kellett volna élnem.