Epilógus - The show must go on

Sziasztok,

nagy örömmel látom, hogy az oldal megtekintése átlépte a számomra bűvös 100 000-et! Hihetetlen! Nagyon szépen köszönöm minden kedves Látogatónak! Legfőképpen a Rendszeres Olvasóknak, akik töretlen lelkesedéssel követték az irományaim, illetve a szereplőim sokszor nem zökkenőmentes útját. Voltunk fenn és lent. Nagy boldogságban, illetve a szomorú részekkel sem kíméltelek benneteket. DE most a vidámság okán egy igazán boldog részt hoztam!

A komikért sosem haragszom ám!

Jó olvasást!

Puszi,
ZoÉ  

Epilógus

„Az életben egyetlen boldogság létezik: ha szeretsz és viszontszeretnek.”

(George Sand)

Flóra

Los Angeles, 2016.05.13.

Rob újabb kört tett, miközben a hangulata semmit sem változott. Feszült és ideges volt, szinte egésznap ilyen volt. Egyre inkább ott tartottam, hogy saját magának generálja a rosszkedvet ahelyett, hogy a dolgok jó oldalát látná.

- Tudod, egyáltalán nem ilyen szülinapot akartam! – morogta Rob már ezredszer. – Betöltöttem a harmincat, de még ezt is elcseszik nekem.

- Ezen már úgysem tudsz változtatni! – csattantam fel, mert nekem is elfogyott a türelmem. Egész nap mást sem hallottam tőle, csak morgást és dünnyögést.

- Kösz, de kedves vagy. – fintorgott egy nagyot, majd feldugott orral kimasírozott a szobából. – Mi mást mondhattam volna? – sóhajtottam fel magamnak, sőt nagy szerencsémre, hogy Rob nem hallotta.

A szemeimet forgatva követtem az izmos hátát, de a tekintetem a fal melletti kisszekrény tetejére tévedt. Ott állt az a különleges fa keretes kép, mely többet mondott ezer szónál. Két évbe telt, eddig tartott Rob türelme és a minket körülvevő világ sem könnyítette meg az életünk. Nem is a média, míg inkább az egész is ellenünk dolgozott. Rob ígéretet tett, hogy türelmes lesz, csakhogy ennek az volt a feltétele, eljegyzési gyűrűt húzhasson az ujjamra. Így már megnyugodott, elnapoltuk az esküvős témát. Persze újra és újra előkerült, pedzegettük a nagy nap dátumát, mert azért nagyon sem szerettük volna elhúzni az egészet. Amikor sikerrel jártunk, s nagyjából fél éves távlatban választottunk egy napot, akkor Steph állított be egy eszméletlen forgatókönyvvel. Rob pedig képtelen volt ellenállni a csábító ajánlatnak. Gyermeki lelkesedéssel készült és mesélt az egészről egészen addig, míg a forgatás ütemezését meg nem kapta. S ez csak egy dátum volt. A másikat egy nagyszabású filmfesztivál akadályozta meg, amit később azért sem bántunk, mivel Rob és a filmjük kapta meg az első helyezettnek járó kitűntetést. Ez nemcsak a hírnév további megerősítésére szolgált, hanem kiemelkedő szakmai elismerést is hozott neki. Végül csak sikerült megszervezni az esküvőt, persze a felröppenő híreken lovagló paparazzikkal a nyakunkon nem volt túl egyszerű. Azonban azóta boldog házasok vagyunk. – Már két éve! – vágyakozva sóhajtottam, hiszen a kép nemcsak magát az esküvő napját és az éjszakáját eszembe juttatta.

Azon a csodaszép júniusi napon végre kimondhattuk a boldogító igeneket, miután elrebegtük az általunk írt esküszövegeket. Robére azóta is kristály tisztán emlékeztem:

„Fogadom: segítek, hogy szeress élni, hogy mindig gyöngéd leszek hozzád, és lesz elegendő türelmem. Hogy beszélek, amikor azt kell, és hallgatok veled, amikor nem. Hogy a szíved melegében élek, és az lesz az otthonom. (...)

Fogadom, hogy őrülten szeretlek. Akármilyen leszel is, most és mindörökké. Sosem felejtem el, hogy ez egy életre szóló szerelem. A lelkem legmélyén tudni fogom, hogy jöhet bármi, ami elválaszt minket, mi mindig visszatalálunk egymáshoz.” (Fogadom c. film)

- Jó kis nap volt! – súgta Rob a fülembe a bársonyos hangján. Váratlanul ért nemcsak a hangja, hanem a kedvező kedélyállapota. – Bár a frász kerülgetett, mikor nem találtalak a szobában. Azt hittem, hogy ott helyben feldobom a bakancsom. – csókolt bele a nyakamba.

- Elhiheted, hogy nem szándékosan csináltam. – lehunytam a szemem, s élveztem, ahogy az ölelésébe simultam. – Muszáj volt onnan, abból a szobából kiszabadulnom. Ott álltam egyedül a hatalmas tükör előtt fehér ruhában. Olyan lehetetlennek gondoltam ezt az egészet. Hihetetlennek. S egy pillanat múlva úgy éreztem, mintha megfulladnék... – vallottam be, hogy mi zajlott le bennem azon a napon. Soha senkivel nem osztottam meg, és nem is így akartam elmondani. Rob lassan maga felé fordított, az állam alá csúsztatta a kezét és felemelte a fejem. Így aztán mélyen egymás tekintetébe süllyedtünk.

- Megbántad? – komolyan kérdezte. – Valaha megbántad, hogy így alakultak a dolgok? Hogy a játékból több lett, mint gondoltuk? – apró mosoly bújt el a szája szegletében, ahogy arra az eszement megállapodásra utalt.

- Nem, egy cseppet sem. „Nem akartam én beléd szeretni, feltételezem, hogy te sem határoztad el előre. De amikor találkoztunk, világos volt, hogy egyikünk sem ura annak, ami velünk történik. Egymásba szerettünk, annak ellenére, hogy sok mindenben különböztünk, és ezzel valami rendkívüli, gyönyörű dolog vette kezdetét. Velem egyetlenegyszer történt ilyesmi, ezért van az, hogy minden együtt töltött perc oly mélyen az emlékezetembe vésődött. Soha nem felejtem el egyetlen percét sem.” (Nicholas Sparks)

Boldogan mosolyodtuk el mindketten és lágy, szerelmes csókot váltottunk a szoba csendjében. Ritka és felemelő élmény volt, legfőképpen két gyerek mellett. De a legjobban annak örültem, hogy a gyengéd pillanatok az évek alatt semmit sem veszítettek az értékükből. Szerettem az engem ölelő kissé lökött férfit, aki mindennél boldogabbá tudott tenni. Vele és a gyerekeinkkel együtt végre megkaptam a mindig vágyott boldog családot.

- Szeretlek. Nagyon szeretlek. – sutyorogtam bele Rob szájába, mire válaszul a nyelve még csábítóbb táncba kezdett.

- Jaj, te bestia! Én is nagyon szeretlek téged! – húzott szorosan magához a férjem. – De lassan ideje lesz indulni, mert lekésem a saját premierem. Aztán kárba megy ez a pazar ruha... – nézett végig rajtam áthatóan. – Áh, ez akkor is tönkre fog menni... – legyintett és kézen fogva akart volna indulni.

- Miért fog tönkremenni? – kissé értetlenül kérdeztem rá, mert valahogy nem értettem mi baja a ruhámmal. Olyan gyönyörű volt, első pillantásra beleszerettem. Hosszú pánt nélküli ruhakölteményt apró kristályok tették még ellenállhatatlanabbá. Fedetlen vállaim és a nyakam éppen annyit mutatott, amitől egyáltalán nem váltam közönségesé, csak pusztán pokolian szexissé.

- Mert leszaggatom rólad. Csak legyünk túl ezen az egészen? – csibészes tekintete biztosított afelől, hogy egyáltalán nem viccel, nagyon is komolyan gondolja.

- Azt már nem! – ellenkeztem rögvest, mert cseppet sem tetszett, hogy elpusztítaná ezt a csodát. Elengedtem a kezét és kikerülve masíroztam előtte a nappaliba, ahol a gyerekek Ellával, a dadussal játszottak.

- Dehogynem! Csak figyeld meg! Ennyi örömöm már hadd legyen a saját szülinapom! – Rob elkapta a karom, és vissza húzott magához. – Amióta felvetted, azóta alig bírok uralkodni magamon. Eszem vesztem, ahogy rád nézek, ahogy rád simul a ruha és kiemeli a kecses vonalaid. Legszívesebben hagynám a egészet, és naphosszat szeretkeznék veled...

- Micsoda bókok! Vigyázz még a végén belepirulok és szavadon foglak! – nyomtam egy játékos csókot a szájára és a gyerekekhez sétáltam.

Könnyed puszit kapott Debie és Zack is, teljesen lekötötte őket az előttük heverő játékhalmaz. Ella jó szórakozást kívánt, majd búcsút intett nekünk. Nem volt könnyű távol lennem a gyerekektől, azonban most Rob mellett volt a helyem. Szerető feleségeként támogassam a bemutatóján, vele együtt örüljek a sikerének. Kézen fogva sétáltunk a limuzinig, mert Steph-et nem lehetett erről lebeszélni. Pedig mindketten túlzásnak éreztük, de beláttuk, hogy felesleges az ellenkezés.

Ahogy közeledtünk a bemutató helyszínéhez, úgy lett Rob még feszültebb. Idegesen szántotta végig a haját vagy éppen tördelte a kezét. A térdére, majd a combjára tettem a kezem, nyugtatóan simogattam, azonban néhány perc után inkább lefogta a kezem. Majd inkább összefűzte az ujjaink, s így ücsörögtünk összebújva a hátsó ülésen. Majd érezhetően lassult az autó, míg végül megállt a szőnyeg elején. Ekkor aztán érezhetővé vált, hogy a tömeg közepébe kerültünk.

- Nyugi nem lesz gond! Nagyszerű színész, remek apa vagy, bámulatos férfi. – fordultam Rob felé. – A szülinapodról sem feledkeztem meg. – kacsintottam neki, közel hajoltam hozzá, már csak azért is, hogy eltereljem a figyelmét. – Valami különlegessel készültem – puszit nyomtam a füle tövébe, s folytattam. – amihez még véletlenül sem kellenek ruhák... De előtte the show must go on...

„Vannak az életben olyan álmok, amelyek ébredés után is a beteljesültség érzésével töltenek el minket:

ezek miatt érdemes élni.”

(Nicholas Sparks)