Most azonban ezt sem élveztem annyira, mint máskor. Pedig tényleg jó pár új holmira szükségem volt. Elsők között kicsit nőiesebb fehérnemű, mert eddig tényleg inkább a kényelmet, mint az esztétikát tartottam szem előtt. Nem mintha olyan sok okom lett volna ennek az ellenkezőjére. Emelett új ruhát is kellett keresnem, amivel tudom teljesíteni Roxan feladatát. Erre akkor jöttem rá, mikor az egyik üzletbe belépve szembesültem a saját tükörképemmel. Valóban egy szinte kislányos kinézet nézett vissza rám. Ahogy ott álltam rájöttem: ezen változtatnom kellett.
Bárhogy igyekeztem megtalálni a megfelelő darabokat, nagyon nem akart sikerül a dolog. Már órák teltek el, s alig pár dolgot vettem csak meg. Már kezdtem feladni, mikor egy kiárusításon megtaláltam a megfelelő ruhát. Narancsos színe csupa vidámságot sugallt, vékony pántja és mély dekoltázsa kellően szexisnek tűnt. S úgy tűnt hajdan márkás darab lehetett, csakhogy a régi tulajdonosa megunhatta, mert ahogy jobban szem ügyre vettem a ruhát egyetlen hibát sem találtam rajta.
- Hadd kérdezzem meg, mennyiért adja a ruhát? – mutattam fel a vállfán lógó csodát az eladónak.
- Kétszáz. – vetette oda nekem, mire kissé kikerekedtek a szemeim. – Jól van, neked oda adom egyhetvenötért! – vonta meg a vállát. Túl sok volt még így is, de Roxan előtt sem akartam csődöt mondani.
- Rendbe, megveszem. – jelentettem ki határozottan, bár ahogy a bankjegyeket előkerestem a tárcámból, úgy egyre kevésbé tűnt jó ötletnek az egész.
- Nagy alkalom lesz? – kérdezte az eladó kíváncsian. – Mert arra tökéletes lesz… Szerintem hozzád kifejezetten passzol ez a szín…
- Remélem, hogy szerencsét hoz! – felmarkoltam s végül hazafele indultam.
Sétáltam meg metróztam, igyekeztem megspórolni a maradék pénzem. Ráadásul amiatt is főhetett a fejem, mit mondok Rose-nak, ha meglátja a csomagokat. Nem volt semmi ötletem, de még mindig nem akartam jobban beavatni. Legalábbis addig nem, míg Roxan biztosra nem mondja, hogy felvesz. – Ugyanakkor a munkáról is többet meg kellene tudnom. – merengtem el hosszasan.
Szerencsésen Rose előtt értem haza, így gondosan elraktam a beszerzett holmikat. Miután átöltöztem főzni kezdtem, mert egész nap nem is ettem semmit és még az órám is ellógtam. De nem bántam, mert egy cseppet sem szívleltem a tanárt. S teljesen feleslegesnek tartottam, hogy végigüljem az óráját, legfőképpen azért, mert semmi használhatót nem mond el és úgyis a könyvekből kell tanulni a vizsgájára.
- Jenna Elinor Perry… - csapódott be a bejárati ajtó. – Elárulnád, hogy merre jártál?
- Szia, Rose! – mosolyogtam rá.
- Kérdeztem valamit! Válaszolnál, kérlek? Ha jól tudom, akkor neked is politológia lett volna és vállalat irányítás, ha nem tévedek… - bosszankodott a lakótársam.
- Akartam menni, de elhúzódott a munka megbeszélés és nem értem oda. – reméltem, hogy bejön a kitérő a válaszom. – Hirtelen kellett mennem… és nem értem már be órára…
- De ugye minden oké? – Rose egyből aggódóra vette a figurát.
- Igen, és ne aggódj holnap tartom a frontot a versenyjogon… - kacsintottam Rose-ra, aki éppen csak leroskadt az egyik székre.
- Az jó lesz, mert ezt ki kell hagynom. Jeremy behívott, hogy rendezzük el a papírmunkát és megmutatja az irodát… Utána meg beülünk valahova…
- Jól hangzik!
- Már ránk fér. De már most izgulok a munka miatt.
- Feleslegesen, mert tudom, hogy ügyes leszel! – öleltem meg biztatón azt a lökött csajt. – Gyere együnk, aztán elmeséled, miről maradtam le!
Evés után Rose vállalta a mosogatást, míg én törölgettem. Közben megbeszéltük az előadásokat és a fontosabb információkat. Aztán Rose vonult el elsőként a fürdőbe, mivel fáradtabb volt, mint én. Míg vártam a soromra, addig előkerestem az egyik kedvenc könyvem s olvasni kezdtem. Ötletem sem volt, hányszor olvastam végig már, de mindig is lenyűgözött a krimibe ágyazott szerelmi szál. Vágytam valami hasonló, mindent legyőző szerelemre, de nem voltak nagy illúzióim. Eddig valahogy mindig sikerült mellényúlnom és igazi taplókba botlottam. Már éppen itt lett volna az ideje, hogy jöjjön a szőke herceg fehér lovon.
- Nah, ez jól esett. – nyújtózkodott egy nagyot Rose. – Jaj, már megint ezt olvasod?
- A kedvencem… - vontam meg a vállam, s a megfelelő helyre csúsztattam a könyvjelzőm.
Gyorsan lezuhanyoztam, aztán követtem a lakótársam példáját, aki már békésen szuszogott, mire végeztem a fürdőben. A saját szobámba vonultam s lefeküdtem. Hosszasan forgolódtam, de sehogy sem tudtam elaludni. Egyre inkább a találkozó járt az agyamba. Végül feladtam, s inkább folytattam tovább az olvasást.
Valamikor hajnalban aludtam el megint, de után nagyon rosszul aludtam. Reggel pedig nagyon nehéz volt kikelni az ágyból. Rose hatalmas és erős kávéjának köszönhetően tértem magamhoz. Talán a megszokás, talán a fáradság miatt, de egy cseppet sem változtattam a megszokott öltözködési szokásomon. Pedig tegnap megfogadtam, s már másnap nem voltam képes betartani. Mondjuk az egyetemen nem mintha feltűnt volna bárkinek is. Ugyanúgy, mint máskor egy-két ismerőssel üdvözöltük egymást, majd mindenki folytatta a maga útját. Jelen esetben a második emeletre, a huszonötös terembe.
Roger professzor előtt sikerült beérnem, sőt még a terem hátsó felébe tudtam leülni. Éppen csak elhelyezkedtem, mikor kezdetét vette az előadás. A nap témája a Morris kontra Johnson ügy volt, ahol piacsértő magatartás miatt támadta meg egyik vállalat a másikat. Alapjáraton szerettem ezt az órát és az esettanulmányokból is rengeteget lehetett tanulni, viszont az én agyam teljesen máshol járt. Már most az estén gondolkoztam.
A vörös neon már messziről hirdette a klubot, s ahogy közeledtünk felé a gyomrom egyre jobban görcsbe ugrott össze. Ahogy ott álltam az ajtótól néhány lépésnyire minden bátorságom elszállt, s a belső vészvillogó megszólalt. – Túl elhamarkodottan döntöttél! – üvöltötte a hang a fejemben. – Ez átverés!
- Jenna, te vagy az? – a hátam mögül egy ismerős hang szólalt meg. – Alig ismertem rád!
- Szia, Roxan! – jobban megfordultam, s Roxan egyből elégedetten végig is mért.
- Tudod, nem hittem, hogy eljössz. – kuncogott a most is gyönyörű nő. Egy öltönyös férfi simult az oldalához, mintha csak valami kiegészítő lenne. – Meg voltam róla győződve, hogy beijedsz…
- Nem, erről szó sincs. Tényleg kell a munka és a pénz… - suttogtam alig hallhatóan. Aztán egyre inkább zavarba voltam, mert a férfi ugyan csendben volt, viszont a tekintetével majdnem felfalt.
- Akkor menjünk be, Cordelia nem szereti a késést. – Roxan lendületesen indult, majd hátraszólt – Kövess, ne maradj le! – bólintottam s tettem, amit mondott.
Még sosem jártam ezelőtt az Angels-ben, de még a legvadabb elképzelésem is sokszorosan felülmúlta ez a hely. Fekete és vörös színek domináltak. Elegancia mellett mintha valami rejtet bujaságot sugallt volna az összkép. De nem volt időm bámészkodni, mert Roxan elég gyorsan közlekedett. A férfi valahol lemaradt útközben, s ettől valahogy megkönnyebbültem. De ez nem tartott sokáig, mert egy hatalmas ajtó előtt álltunk meg. Roxan is egy pillanatra megtorpant, majd kopogtatott. Csak ezután nyitotta be.
- Gyere, fogad bennünket. – kinyílott az ajtó, s egy hatalmas dolgozószobába érkeztünk meg. Egy nő és egy férfi volt a szobába, mindketten elegánsan felöltözve. A nő jellegzetes spanyol vonásokkal rendelkezett, a csodaszép vonásait sötét és hangsúlyos sminkkel emelte ki. A dús kebleit a szűk ruhába passzírozta, mégsem tűnt közönségesnek az összhatás.
- Köszönöm George, később folytatjuk! – a férfi felállt s készséges bólintást követően távozott.
- Helló! – nehezen passzíroztam ki magamból a kurta üdvözlést, mert a szívem a torkomban dobogott.
- Szóval te lennél Jenna? Roxan már sokat mesélt rólad… - közeledett felém. Áthatóan végigmért, mintha tüzetesen átvizsgálna. Meg sem tudtam szólalni, és azt sem tudtam, mit is kellett volna mondanom. – Cordelia vagyok. – nyújtotta a kezét, amit kicsit esetlenül, de sikerült viszonoznom.
- Örvendek. – motyogtam némi zavart mosoly kíséretében.
- Tetszel nekem. A kislány, aki próbál szexis lenni, próbál kitörni a burkából… - mosolyodott el a nő. – Rox, jól választottál. Ügyes voltál!
- Köszönöm, Cordelia. Most akkor magatokra hagylak benneteket. – azzal távozott is, s ketten maradtunk a szobában.
- Itt az ideje, hogy rátérjünk az üzletre. Nem szeretem az időpocsékolást. – határozottan és temperamentumosan beszélt. – Nagykorú vagy?
- Igen, 22. – igyekeztem magabiztosabbnak tűnni, de nem igazán ment.
- Pompás. – Cordelia kisugárzásával nehéz volt versenyezni.
- Mit mondott neked egész pontosan Roxan a munkáról?
- Modellkedést, fotózást mondott, és rendezvényeken való megjelenést.
- Részben. Ennél egy kicsit többről lenne szó. Valóban modellügynökséget vezetek, de nem ez a fő szolgáltatásunk. – meglepődtem, s a gyomrom még kisebbre zsugorodott. – Escort lányaim vannak. A legjobbak a szakmában, a legkeresettebbek. – szinte éreztem ahogy az összes vér kifut az arcomból. Bebizonyosodott, hogy túlságosan naiv vagyok.
- Escort lányok? – csuklott el a hangom.
- Úgy látom, nem erre számítottál… - kacagott fel Cordelia. – Megállapodástól és rendeléstől függ, hogyan alakul az este. Persze ha csak kísérőnek bérelnek egy lányt, az jóval kevesebbet keres, mintha többet vállalna… A te édes pofidért biztosan élni-halni fognak… - megnémultam, s Cordelia szavai a székbe szögeztek. Aztán köntörfalazás nélkül, sőt szemrebbenés nélkül kérdezett tovább. – Már nem vagy szűz? Ha már itt tartunk, hány férfival volt dolgod?
- Nem, már nem. Három. – szégyellősen vallottam, s zavaromban az ujjaimat tördeltem.
- Mert még túl fiatal vagy… - kacagott Cordelia. – Tessék, itt a szerződés! A pontozott vonalakon kell aláírni… - nyújtotta elém a papírokat. Remegő kézzel nyúltam utánuk, de mindössze csak reflexből. Az agyam teljesen lebénult, s még gondolkozni sem volt erőm…
***
A limuzin lent várta a szokásos helyén. Eric amíg beszállt, addig odavetette a sofőrjének, hogy az irodába menjenek. Elhelyezkedett, majd még a válaszfalat is felhúzta. Maga felé fordította az egyik monitort, s végrehajtott néhány ellenőrzést. Mindent rendben talált, s így elégedetten dőlt hátra. Aztán megragadta a telefonját.
- Ashley, én vagyok. – változatlan modorral beszélt a telefonba, miután a bájos hang üdvözölte a hívót.
- Mr. Packer, miben segíthetek? – búgott a telefonba a kissé izgatott női hang.
- William bent van? – Eric nem törődött a nővel, pedig az odáig volt a férfiért. Nem volt olyan fantáziája, amiben ne szerepelt volna.
- Igen, uram. – sóhajtotta egyre izgatottabban. A férfi könnyedén, még egy ilyen egyszerű telefonnal fel tudta izgatni a nőt.
- Szóljon neki, hogy megyek. Beszélni akarok vele. – a mondanivalója végeztével pedig hanyagul kinyomta a készüléket. Helyeslésre sem maradt idő, nemhogy ellenkezésre.
Eric valami furcsa indíttatástól vezérelve Ashley-re gondolt, a számára túl konzervatív titkárnőjére. A harmincas évei elején jár nő jó karban tartotta magát, az alakja kifejezetten nőies volt. A férfi tudatában volt annak, hogy a nő bármikor bevállalna többet, mint ami a munkaköri leírásában szerepel. Csakhogy Eric nem tudta róla elképzelni, hogy túl tudna lépni a konzervatizmusán. Bár azt azért egyszer mindenképpen megnézné, hogyan reagálna a titkárnők gyöngye, ha végigfektetné a masszív íróasztalán és magáévá tenné. Eric különösebben nem tartotta magát perverznek, nem voltak fétisei, bár kétségtelenül valami szikrának kellett lennie közte és a partnerei között, hogy működjön a szex. De természetesen nem zárkózott el a játékok elől sem. S valahogy nem tudott elszakadni az elképzelt a jelenettől. Aztán az egész átcsapott egy teljes mértékben komikus szituációvá.
Gátlástalanul vigyorgott még akkor, mikor a kiszállt az irodaház előtt, sőt még akkor is, mikor elsétált a titkárnője előtt. A játék kedvéért még rá is kacsintott, hiszen így is sokkal jobban alakult a napja, mint arra számított. Ashly lélegzete elakadt, mikor megpillantotta Eric-et a makulátlan fekete öltönyben, s a szíve kis híján kiugrott a helyéről, mikor megkapta a kacsintást. Feszengve ült a székébe, vadult markolta a karfákat, s próbálta még inkább összeszorítania a lábait, mert a bizsergés nem akart megszűnni, sőt teljesen felizgult a férfitől.
- Talán baj? – vonta meg a vállát Eric, míg az asztalához sétált. A megszokott mozdulattal tette le az aktatáskáját a helyére, s ült le a hatalmas bőr borítású székébe. Teljesen úgy nézett ki, mint egy kiskirály.
- Nem, bár nem hittem, ennyire feldob Chad legyőzése… - William is helyet foglalt, csakhogy az asztal túlsó oldalán egy valamivel kisebb székben.
- Csak részben. Remek volt az út, az éjszakám, sőt még otthon a fogadtatásom is. - kényelmesen hátradőlt a székében. – De nem emiatt hívtalak ide. Szeretném, ha különösen nagy gondot fordítanál a szerződéseinkre. Nem sokon múlott, hogy Chad keresztbe tegyen, úgyhogy a William Messer féle megtámadhatatlan szerződéseket akarok ezentúl aláírni…
- Te most hízelegsz nekem? – jókedvűen húzta mosolyra a száját William. – Mert enélkül is megnyertél már, persze jól esik ezt hallani…
- Szerintem a kézhez kapott jutalékod ösztönzőbb, mint a szavaim…
- Ezt nem vitatom… - William lassan felállt a székből. – Ha már így összejöttünk, akkor az áldásod szeretném kérni a gyakornoki programra. Tudod, hogy minden évben van néhány lelkes jelentkező. Bár a sármod hamar elkedvetleníti őket. – mindkét férfi felnevetett.
- Legyen, legalább leírhatjuk az adózásnál… - vonta meg a vállát. – Talán már jelölted is van?
- Egy lány a NYU-ról, valami Elinor, ha jól emlékszem a nevére… Nagyon tehetséges, kimagasló a tanulmányi eredménye és a leadott pályázata is kiváló…
- Felőlem, de az ágyadba csak akkor kerülhet, ha lejárt a gyakornoki programja! Megértettük egymást!
- Kristály tisztán. – William elégedett képpel, zsebre dugott kézzel sétált ki az irodából. Természetesen egy rakat okmányt Eric asztalán hagyott.
Eric teljesen beletemetkezett az előtte elterülő irathalmazba. Az irodában eltöltött órákat fel sem fogta, hogyan múltak el egymás után. Hihetetlen megnyugvást érzett a férfi, s talán ez volt az egyetlen olyan hely, ahol teljes mértékben biztonságban érzete magát. Nem kellett mögöttes támadástól félnie. Ashley párszor bekopogott hozzá. Kávét hozott a férfinek, majd kicsivel később elköszönt. Eric udvariasan és gépiesen jó éjt kívánt neki.
Későre járt, mire Eric a maga elé kitűzött feladatait elvégezte. Természetesen lekéste a vacsorát. Ő maga nem, de a lelkes titkárnő haza szólt helyette, így egyáltalán nem volt oka, hogy siessen. Sőt most kifejezetten jól érezte magát egyedül. A magányos pillanataiban mindig úgy érezte, hogy még jobban forog az agya. Így még gyorsan összerakta a másnapi vezetői ülés legfőbb pontjait. Aztán elhatározta, hogy kihasználja az estét.
- Jó estét, Mr. Packer! Mit hozhatok? – Eric lassan felemelte a fejét, a fiatal hamvas teremtés már korábban felkeltette a férfi érdeklődését, így kapott egy csibészes mosolyt.
- Whiskeyt szárazon. – dőlt hátra Eric, hogy jobban szemügyre vegye a nőt. Vörös haja hullámosan omlott a vállára, a kigombolt ing kellően láttatni engedte a dekoltázsát.
- Még valamit? – nyájasan kérdezett vissza a nő. Aztán kipukkadt az illúzió és a férfi egyre kevésbé látta természetesnek az előtte álló nőt, s ettől pillanatok alatt vált érdektelenné. Az utóbb hozzá intézett kérdésre csak megrázta a fejét, s a pincérnő vállat vonva távozott.
Eric feltűnésmentesen pásztázta a bár vendégeit, egy-egy női alakon hosszabb ideig elidőzött, míg az italára várt. Ritka gyérnek látta a felhozatalt. De a bár túlsó oldalán egy roppant ismerős alakra figyelt fel. Ismerős volt neki, minden porcikája azt súgta. Azonban nem látott rendesen a félhomályban, így aztán nyitott maradt a kérdés. De úgy tűnt, hogy Fortuna ezzel nem elégedett meg, mert a női alak is észrevette a férfit. S elindult felé. Eric közben megkapta az italát, s ráérősen belekortyolt.
- Talán túlságosan is. – fordult a férfi az aszataltársasága felé, sőt csókot lehelt a puha arcra. Aztán közelebb húzódott hozzá. Mereven nézték egymást, kissé hitetlenkedve, aztán sokat sejtető pajzán pillantásokat váltottak. Eric az ismerős vonásokat, az ismerős gesztusokat üdvözölte. S jókedvűen vette tudomásul, hogy semmi sem változott. A pajkos loknik, a csábító ajkak, az igéző szemek, selymes bőr és a feszes mellek, hosszú combok, izgató fenék megannyi izgató emléket juttattak a férfi eszébe.
- Ezek szerint nem is hiányoztam? – megjátszott duzzogással a hangjában ejtette ki a nő a szavakat.
- Az üzleti élet teljesen lefoglalt. – csibészes mosollyal megfűszerezve válaszolt Eric.
- Mindig csak az üzlet. - szemforgatva és egy kisebb fintorral díjazta az öltönybe csomagolt férfit.
- Talán nem megy a bolt? – villantak meg végül a férfi szemei.
- Emiatt sose aggódj, édesem. Olyat tudok, amit csak kevesen. És ha szeretnéd, akkor rád mindig van időm. – elégedetten dőlt hátra a nő, s szemrebbenés nélkül vette el a férfi italát. Beleivott, Eric csak egyetlen pillanatig tétovázott, míg körbepislantott. Bár nem véletlenül ez a hely volt a törzshelye, mert annyira eldugott volt az asztal, hogy alig lehett látni. De a biztonság kedvéért azért megtette ezt a csekély óvintézkedést, majd az ajkait a nő ajkaira tapasztotta. A fenséges íz szinte szétrobban a szájában. Az édes nő aroma a nemes wiskeyvel keveredett.
- Tudod, hogy sosem utasítom vissza a felkínálkozó lehetőséget. – súgta Eric a nő fülébe, a forró lehelete a csupasz nyakat simogatta.
- A számom semmit sem változott. Viszont mára végeztem, de tehetek kivételt! – most a nő suttogott Eric fülébe.
- Layla, majd hívlak! – dőlt hátra a férfi, s most ő ivott a pohárból.
- Rendben, akkor megyek is! – egy kissé sértődötten csengtek a szavak, viszont a férfit ez nem hatotta meg. - Jó éjt, Eric! – csakhogy mégis könnyed csókot lehelt Eric arcára. – Várom a hívásod!
- Majd hívlak! – vetette oda a férfi, majd élvezettel nézte végig, ahogy a nő szinte ellibegett tőle.
Eric felhörpintette a maradék italt, s a pohár alá csúsztatta a bankjegyet. Észrevétlenül sétált ki a bárból, s következő megálló már valóban az otthona volt. Elköszönt a sofőrjétől, s most a mélygarázsból liftezett el a lakásukba. Míg a fémkalickában volt, addig kioldotta a nyakkendőjét, az inge felsőbb gombjait. Most már tényleg elhatalmasodott rajta a fáradtság, a mozgalmas nap. A táskáját a dolgozószobába rakta le, míg a többi holmijától a fürdőben szabadult meg. Gyorsan lezuhanyzott, ami kifejezetten jól esett neki. Rossz szokásához híven egy szál boxerben sétált be a hálóba, ahol csak az éjjeli fény égett. Elsey hagyta úgy, ha esetleg a férfit várta. Ne a teljes sötétben kelljen tapogatnia Eric-nek, és azzal nehogy felébressze őt.
Eric egy pillanatra megállt, felmérte a helyzetet. Semmi sem változott. A felesége neki háttal kissé összegömbölyödve feküdt, békésen szuszogott. Óvatosan csúszott a helyére. Leoltotta a fényt, majd a szeme lassan alkalmaszkodott a sötéthez. Fáradt volt, de mégsem tudott rögtön elaludni. Elsey még csak meg sem mozdult, egyáltalán nem számított rá, hogy hozzábújik. Sőt még ő maga is inkább hátat fordított. A gondolatai Layla körül forogtak. Meglepődött saját magán, mert máskor nem bírt volna ellenállni akár csak a látványnak, a fenséges csókjának. Most mindössze egy csók csattant, s megállt. Csalódott volt, hogy semmit vagy legalábbis nagyon csekély részét mozgatta meg Layla. Hát ennyi volt? Megunta?
***
Szia!
VálaszTörlésNagyon tetszett a mostani fejezet is. Kíváncsi vagyok, hogy a további fejezetekben hogyan fognak alakulni a dolgok. Egyre izgalmasabb lesz ez a történet :)
Még sokat kell várni Jenna és Eric első találkozására?
Remélem, hogy hamarosan érkezik a következő fejezet, mert én már nagyon, nagyon várom.
Szia Krisztina,
Törlésköszi! és már nem sokat kell várni arra a bizonyos találkozásra. Bár előtte még történik egy-két dolog, hogy még izgalmasabb legyen az élet.
Már hozom is a következő fejezetet!
Puszi,
ZoÉ
Szia! Érdekesnek igérkezik a történet, remélem hamar lesz folytatás!
VálaszTörlésSzia,
TörlésKöszönöm! és igyekszem tartani a heti egy fejit!
Puszi,
ZoÉ
Szia! Még mindig tetszik és érdekel hogy bogozod a szálakat. :D Jó a stílusod, könnyen lehet olvasni, és helyesírási hibák sem zökkentenek ki, látszik hogy nem az első írásod. :D Várom az első találkozást. :D P. Porcica
VálaszTörlésKedves Porcica,
Törlésjól össze fogom bogozni a szálakat, erre mérget vehetsz!
Köszönöm a dicsérő szavakat. Jól esnek. és nagyon igyekszem, hogy minél "tökéletesebb" legyen minden.
Köszi, és további jó olvasást!
Puszi,
ZoÉ