Just the way you are 5.

Éktelen dörömbölésre riadtam fel. Mikor magamhoz tértem, hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok pontosan. A takaróba kapaszkodva pislogtam addig, míg a szemem hozzászokott a fényviszonyokhoz. A háttérben a dörömbölés mégsem akart megszűnni. A tüdőmben tartott maradék levegőt kifújtam, megnyugodtam. Otthon vagyok. Két pillanat alatt szedtem össze magam, s az ajtó fele siettem. Egy gyűrött és kinyúlt pólót viseltem, ami a combom közepéig leért, így nem zavartattam magam.

- Igen? – nyitottam ki résznyire az ajtót.

- Csakhogy végre kinyitottad! – csattant fel Jeff, akinek egy cseppet sem volt rózsás a kedve.

- Jó reggelt! Mellesleg aludtam, későn értem haza... – vontam meg a vállam, s kicsit szélesebbre tártam az ajtót.

- Mert nektek, gondtalan egyetemisták mással nem is törődtök... Csak buli, haverok, meg éjszakázás... – magyarázott Jeff egyre idegesebben.

- Miért is keltettél fel? – vágtak a szavába, mert már tényleg nagyon elegem volt a papolásából. – Mintha bármit is tudna rólunk vagy rólam! – dohogtam magamban. Jeff egy pillanatra megtorpant, aztán még mérgesebben szusszantotta a mondanivalóját. – A lakbér miatt jöttem, három napotok van, hogy fizessetek! Különben az utcára teszlek benneteket! – a mondanivalója végeztével hátraarcot vágott, s elmasírozott.

- A francba! – csaptam be az ajtót magam után. Nem volt elég Jeff látogatása, még további balszerencsével látott el a sors. Mert mikor a tekintetem az órára téved, s megállapítottam, hogy elaludtam és lekéstem az első órám. Kapkodva készülődni kezdtem, hogy legalább a következőre beérjek. Természetesen az agyam ezerrel pörgött.

Végigrohantam az utcán, hogy mielőbb a metróhoz érjek. Idegesen toporogtam, míg megékezett a szerelvény, s az egyetemhez legközelebbi állomásig értem. Tudtam, hogy beszélnem kell Rose-zal és el kell mondanom neki, hogy Jeff megint szólt. Csakhogy nagyon nehéz volt úgy a barátnőm szemébe nézni, hogy nem mondhattam el, mit csinálok.

A torkom egyből összeszorult, ahogy tegnap előtti estére gondoltam. Az a magával ragadó szempár bukkant fel a lelki szemeim előtt, amely egész este figyelt. Aztán tegnap este megint a bárban volt és meghívott egy italra.

- Helló, Szépségem! – köszöntött csodálattal teli hangon a mellém lépő férfi. Soha ilyesmiben még nem volt részem, éppen ezért nyűgözött le és rémített meg ez a helyzet.

- Helló! – fordultam még jobban felé. Magas, szálkás férfi közben intett a csaposnak, aki egyből töltött neki egy italt.

- Meghívhatlak egy italra? – minden figyelmét nekem szentelte, s a kérdésére csak bólintottam, mert közben pedig a szabaddá váló bárszékekre telepedtünk. – Mit kérhetek neked?

- Egy martini jó lesz... – amint kimondtam már meg is rendelte az italom. Lopva figyeltem, s a múló percekkel egyre tanácstalanabb lettem vele kapcsolatban. Roxan egyik szabálya jutott eszembe: mindig elég annyi, amit megosztanak velünk. Sosem kérdezősködünk!

- Ha jól sejtem, akkor még új vagy? – férfias hangja zökkentett ki a gondolataimból. – Nem láttalak itt korábban.

- Igen, és egyébként Crystal-nak hívnak! – nyújtottam felé a kezem, s igyekeztem minél határozottabb lenni.

- Nagyon örülök. – mosolygott rám, de valami furcsa, már-már ördögi volt ebben a mosolyban. – Crystal... – ejtette újra ki a nevem. Rámosolyogtam újra, s ezúttal kicsit jobban szemügyre vettem. Szürke öltönyt viselt, fekete inggel, mely felső gombját hanyagul kigombolta. Nyakkendőt sem viselt, de anélkül is elegáns benyomást keltett. Biztosra vettem, hogy gazdag, legalábbis a méregdrága órája erről árulkodott. Gyorsan el is kaptam a tekintetem, nehogy észre vegye, mit nézek. Inkább a megérkező italom után nyúltam, s lassan kortyoltam belőle.

Nem is tudom, pontosan mennyi időt töltöttem Vele. A nevét sem árulta el, nem is kérdezhettem. Sora ittuk az italokat, s semmit mondó témákról beszélgettünk. Közben persze gyomrom görcsben volt, hiszen nem tudtam, hova vezet ez az italozás. Legfőképpen azért sem, mert azon kívül, hogy kétszer megfogta a combom és leplezetlenül végigsimított rajta, semmit sem tett. Ezen kívül nem közeledett, nem nyomult egyáltalán. De miután az utolsó italát felhajtotta, közel hajolt hozzám. Az arcomra egy gyengéd csókot lehelt és minden szó nélkül távozott, míg döbbenten pislogtam utána.

A gondolataim magukkal ragadtak, míg a lábaim automatikusan vittek előre. Szinte futólépésbe közlekedtem a lassan kiürülő folyosókon nem is volt nehéz. A lépcsőfokokat kettesével szedtem, míg végül az utolsó pillanatban ékeztem meg az előadóba. Rose intett nekem, s a táskám magamhoz ölelve araszoltam a székek között.

- Szia! Azt hittem, hogy erről is lemaradsz! – suttogott felém Rose, míg mellé huppantam.

- Nem sokon múlott. Tulajdonképp hálás lehetek Jeff ébresztőjéért! – motyogtam, míg előhalásztam a táskámból a mappám és a tollam.

- Mi? Jeff? – emelkedett meg Rose hangja. – A lakbér miatt?

- Igen, tovább már nem tud várni... – a terembe lépő professzor aztán belém fojtotta a szót. Mindenki csendben, egyetlen rezzenés nélkül ült és hallgatta a korosodó férfit. A szokásos, már lassan unalmassá váló bevezetőjével kezdte, mikor is a legutóbbi vizsgát hozta szóba.

- Régóta praktizálok, ha élhetek e képzavarral, de ilyen társasághoz még nem volt szerencsém... – elégedetten törölgette meg a szemüvegét, majd az asztalán matatott egy papírlap után. – Nagyon szépek az eredmények, viszont néhányan maguk közül kiemelkedő eredményt produkáltak. Méghozzá: Ms. Robins, Mr. Foster, Ms. Colins, Mr. Donovan és természetesen Ms. Perry... Maguk öten megajánlott jeggyel zárhatják a tárgyam, amennyiben minden órán részt vesznek a szemeszter végéig. – kicsit hitetlenkedve néztünk össze Rose-zal, mert ez azt jelentette, hogy nem volt hiába a sok-sok tanulás. Ugyanakkor a legnehezebb tárgyunkat már most kipipálhatjuk. – Az eredményeket közreadom, a többiek pedig a korábban megbeszéltek alapján fogják a jegyeiket megszerezni... Most pedig folytassuk... - Elégedetten dőltem hátra a székbe, legalább valami jól sikerült.

Az előadást követően az egyik közeli kávézóba ültünk be Rose-zal, hogy egy kávéval ünnepeljük meg a vizsgaeredményünk. Szükségem volt a fekete nedűre, hiszen a nagy rohanásban megint kimaradt a reggeli és a tegnapi italozás hatását is éreztem a fejemen.

- Jenna, kivel kavarsz mostanában? – szegezte nekem Rose a kérdést, mely hallatán azt hittem, hogy kiköpöm a kávém.

- Én? Kavarok valakivel? – nyeltem nagyokat.

- Igen, te! Szerinted nem vettem észre? – bosszankodott Rose. – Későig kimaradsz. Sokáig alszol, lógsz órákról. Fáradt vagy. Soroljam még? – bennem rekedt a levegő, mert nem tudtam, mit válaszoljak. Hazudni nem akartam, de az igazságot sem akartam elmondani.

- Igazad van. – hunytam le a szemem, s egy köztes megoldást választottam. – Találkozgatok valakivel...

- Tudtam! Szóval ki vele! Ki az? Részleteket édesem! – csillantak fel Rose szemei. Felemeltem a fejem és lelkes barátnőmre néztem. Hirtelen elfelejtett tovább ujjongani. – Ne! – beletörődően nyögött fel. – Talán idős? Nős? De ugye nem tanár! Jaj, mondj már valamit!

- Rose! – sóhajtottam fel. – Még csak most találkoztam vele... Alig ismerjük még egymás...

- De mégis minden este vele lógsz... Nyugtass meg, hogy nem prof és ugye nem nős! – már szólásra nyitottam a szám, mikor megszólalt a mobil, amit Roxan-tól kaptam. Egy pillanat alatt fel is kaptam.

- Helló, Jenna! Estére programod lesz. – jelentette ki Roxan minden kertelés nélkül. – Cordelia most már a fotózáshoz sem ragaszkodik, mert már most kapkodnak utánad. Már az első este is milyen nagy hal akadt a hálódra. – Megnémulva hallgattam a szavait, de mégsem tudtam dicséretként felfogni azokat. - Tudod a szabályokat! – figyelmeztetett Roxan, majd folytatta. – Az Empire Hotel bárjába kell menned... Tudod, hol van?

- Igen, persze! – válaszoltam határozottan, bár nem volt könnyű.

- Jó, 7-re légy ott. Ha előtte bejössz a klubba, akkor megkapod a tiszteletdíjad. Amúgy egész estére számíts! – nagyot nyeltem az utolsó mondat hallatán. – Este még beszélünk! – Roxan bontotta a vonalat, s még elköszönni sem hagyott időt.

- Minden oké? – nézett rám barátnőm.

- Persze. – mosolyt erőltettem az arcomra, s inkább más felé tereltem a beszélgetést. – Jelentkeztél már gyakorlatra? Vagyis gondolom Jeremy-nél leszel?

Mire észbe kaptam, addigra már indulnom is kellett. Igyekeztem minél szexisebb lenni, az újonnan beszerzett fehérneműből szúrtam ki egyet, és hozzá valami dögösebb ruhát választottam. Rose mindent tudóan mért végig, és tiszteletben tartotta a kérésem, hogy feleslegesen nem faggatózik, pedig láttam a tekintetében a milliónyi kérdést. De egyszerűen nem mertem elmondani neki, még nem.

Sietnem kellett, így leintettem egy taxit. A klubban még alig voltak. Lily-vel és Miranda-val futottam, akik vigyorogva gratuláltak a nagy fogásomhoz. Elárulták, hogy a leendő partnerem már többször megfordult a bárban, és mindig ugyanazt a lányt hívta el. Ettől nem hogy jobban, inkább sokkal rosszabbul éreztem magam. – Egy tapasztal pasi... – a gombóc egyre nagyobb lett a torkomban. Roxan is tartott egy újabb összefoglalót a szabályokról, majd a kezembe nyomat az elmúlt két nap, illetve aznapi tiszteletdíjam. Csak pislogni tudtam, mert három este alatt több pénzt szedtem össze, mintha egy egész hónapot végigdolgoztam volna Pete-nél.

Az Empire Hotel volt a következő és egyben a végállomásom. Az egyenruhás férfi egyből a taxi mellé lépett, miután kifizettem a sofőrt elfogadtam a felkínált kezet és a segítségével szálltam ki. Még szerencse, hogy ott volt, mert a magas sarkúmban kissé ingatag lábakon álltam. Ráadásul a térdeim is remegtek, de most már nem volt menekvés. Roxan egész estét mondott, annyit fizetett ki neki a férfi. A bárban meginni valamit, velem szeretne vacsorázni, s ha beleegyezek, akkor a hotelszobájában folytatjuk az estét. Ez persze már felárat jelentene, amit egy az egyben eltehetek. Csakhogy mégsem tetszett ez a lehetőség. Minden porcikám a vacsorával szerette volna zárni az estét.

- Jó estét, hölgyem! Segítségére lehetek? – nyálas hangon szólított meg egy férfi. – Milyen néven van foglalása? Esetleg találkozója van? – Szívesen válaszoltam volna neki, de még én sem voltam ezen információk birtokában.

- Köszönöm, de úgy látom már várnak rám. – mosolyodtam el, s a bárpult mellett ücsörgő férfi fele böktem a fejemmel.

- További szép estét kívánok önöknek! – a férfi meglepődött, s egyből el is köszönt. Nagy levegőt vettem, s finoman ringatva a csípőm a bárpult mellé sétáltam.

- Helló! – susogtam a férfi fülébe.

- Szépséges Crystal! – csibészes mosolyra húzta el a száját, aztán ismételten csókot lehelt az arcomra. Akaratlanul is orromba kúszott az illata. Az erős parfüm keveredett a férfias illatával. A keze már a csípőmön volt, s magához közel húzott. – Behűtött pezsgő és a vacsora fent vár minket a lakosztályban... Mindent előkészítettem... – duruzsolta a fülembe. A következő pillanatban pedig magához ölelve vezetett a liftek felé. Már nem volt menekvés, erősen tartott. A fejemben egyetlen mondat visszhangzott. – Meg fog történni...

***

Egész éjszaka szeretkeztek. Vad vágyakkal, féktelen szenvedélyben hajszolták a gyönyört, sőt a hajnal első ébredező sugarai is aktus közben érték őket. Eric fáradhatatlanul mozdította a csípőjét, igyekezett még mélyebbre. Míg az alatta vonagló nő kéjes sikolyok közepette tűrte a túlfűtött ostromot. A sikolyok mellé vad, szint állatias morgás, férfias nyögések társultak, ahogy a nő egyre jobban magához szorított a férfi testét, bilincsként fonódott köré. Eric teste egyre jobban remegett, s egy utolsó csípőmozdulatát követően el is élvezett.

Gyöngyöző homlokát egy könnyed kézmozdulattal törölt meg, s lihegve terült el a ziháló nő mellett. Mindkettőjük mellkasa sűrűn emelkedett s süllyedt, míg testük teljes egészét apró gyémántokhoz hasonlóan csillogó izzadságcseppek borítottak. Eric bárhogy tiltakozott, mégis elfáradt, és ahogy a dübörgő szíve lassan normál tempóra váltott, úgy szunnyadt el.

Egyáltalán nem így tervezte, azonban a sors úgy tűnt, másképpen rendezte a dolgokat. Eric pár órás alvást követően meglepődve tapasztalta, hogy Layla még mindig mellette van. Tulajdonképp nem is csodálta, hogy mindketten elaludtak, hiszen egyáltalán nem kímélte a nőt. Elhatározásra jutott még akkor, mikor várta a nőt. Ettől nem akart eltérni, viszont még egyszer, s utoljára ki akarta élvezni az együtt töltött pillanatokat. A férfi lerúgta magáról a rátekeredett takarót, s meztelenül a fürdő felé sétált. Hagyta, hogy Layla kialudja magát. – Majd ha felébred, akkor beszélek vele! – döntötte el, mikor belépett a zuhanykabinba. Kész felüdülést érzett, ahogy a friss víz átjárta a testét.

A kiadós zuhanyt követően boxert és pólót húzott magára. A szállodaszobájában is tartott néhány garnitúra ruhát, minden eshetőségre felkészült. Ráérősen a telefonért sétált, s reggelit rendelt.

- Jó reggelt! – nyújtózkodva lépett ki a szobából Layla. Nem zavartatta magát, így fedetlen testtel sétált oda Eric-hez.

- Beszélnünk kell! – a férfi figyelmen kívül hagyta a reggeli üdvözlést. Layla leplezetlen fintorral fogadta Eric szavait.

- Legalább azt várd meg, hogy zuhanyozzak és felöltözzek! – vetett oda a férfinak. – Fizetni se felejts el!

- Sosem felejtettem el! – morogta Eric, akit a reggelivel érkező pincér kopogása zavart meg.

Layla a fürdőbe zárkózott, míg a férfi beengedte a pincért, aki pillanatok alatt megterített és távozott is. Eric kávéval a kezében olvasta az újságot, amit gondosan mellékeltek a reggelihez. Még csak fel sem nézett a sorok közül, mikor kinyílott a fürdő ajtaja. Éppen a gazdasági rovatot taglalta. Eric miután végzett félbe hajtotta az újságot és félre dobta. Most vette észre, hogy Layla csipkés fehérneműbe csomagolta magát, s előtte heverészik. Természetesen a nő úgy helyezkedett, hogy Eric mindent lásson.

- Szóval? Akkor ennyi? – törte meg a csendet Layla. Erősen szuggerálta a férfit, aki mindössze a vállát rándította meg első körben.

- Ennyi. Kétségtelenül nagyon tehetséges vagy. Ismerem a tested, és már nincs semmi új... – ridegen és mindenféle köntörfalazás nélkül ejtette ki Eric a szavakat.

- Meguntál, mi? Azt hiszed, hogy valami kis fruska képes le úgy kielégíteni téged, ahogy akarod... – vágott vissza Layla. – Főleg, ha a feleséges sem tud...

- Öltözz, fogd a pénzed és tűnj el! – Eric egyből dühbe gurult, ahogy Elsey szóba került. Tovább nem finomkodott, hanem rövid időn belül kitette Layla szűrét. Ettől kicsit jobban érezte magát, viszont a korábbi jó kedve elillant.

Pár óra múlva már az irodában tett-vett, mikor William robogott be hozzá. Jó pár dossziéval felpakolva, melyek Eric aláírására vártak.

- Hogy sikerült a megbeszélés? – William vigyorogva szegezte Eric-nek a kérdést. Direkt így tette fel William a kérdést, mert az irodában segédkező titkárnőt nem akarták jobban beavatni. – Talán ennyire rosszul? – lepődött meg William, mikor Eric csak hanyagul elhúzta a száját.

- Nem, nagyon is kielégítően volt a tárgyalás. A kívánt eredménnyel zárult. – nézett fel két aláírás között Eric. A kíváncsi barát pedig csak noszogatta, hogy folytassa a beszámolót. – Azonban lezárult ez az üzlet. Nem lesz itt többet semmilyen fúzió...

- Ne viccelj velem! Ennyi munka a semmiért?

- Tévedsz. Most már egyre kevésbé volt eredményes az együttműködés...

Eric könnyedén túl tette magát a Layla-ügyön, viszont egyre jobban unatkozott. A lakásukban vagy az irodában töltötte az idejét. Még véletlenül sem tett egyetlen kis kitérőt sem. Elsey minden idejét a közelgő estély előkészítése foglalta le. Este, mikor mindketten otthon voltak, tulajdonképpen semmiségekről beszéltek. Elsey tartotta a három lépés távolságot a férjétől, ezzel jelezte, még mindig haragszik rá. Eric-nek pedig egyáltalán nem volt kedve felesleges csatározásokba bonyolódnia. Közeledett az estély, amit csak azért is ki fog bírni, hogy számon kérhesse a felesége ígéretét. Éppen ezért igyekezett jó férjet játszani addig is. Bár egyik este nem bírt magával, s a legügyesebb összekötőt hívta fel segítségért.

- Helló, Roxan! – dőlt hátra a dolgozószobája karosszékében Eric.

- Eric, micsoda meglepetés! Régen hallottam felőled! – búgott a telefonba Roxan. – Miben segíthetek?

- Valami újat keresek... – kissé elgondolkozva válaszolt Eric, nem akart semmiféle támpontot adni. A meglepetés izgalmát szerette volna újra átélni. Ne csak a megszokás legyen.

- Ezek szerint tényleg igaz? Kiadtad Layla útját? – Roxan meglepődve kérdezett vissza, hiszen az egyik sikeresebb lányról volt szó.

- Jól értesült vagy! Szóval van új ajánlatod? – Eric türelme egyre fogyott, s sürgetni kezdte a nőt.

- Igen, persze. Hamvas, fiatal, pont a te ízlésed... – a férfi elégedetten húzta mosolyra a száját, hiszen Roxan újra bizonyított.

- Mikor? – a találkozóra elég volt utalni, hiszen félszavakból is értették már egymást.

- Holnap este. – némi gondolkozás után válaszolt a nő.

- Nem az nem jó! Nem érek rá!

- Legyen holnap után!

- Rendben. Megfelel.

- Szokásos rutint fogja követni, Crystal a hotelbe megy, a lakosztályodba...

- Kíváncsian várom...