42. Anyai érzések

Sziasztok,

bocsi, kicsit elhúzódott a hétvége. De itt vagyok és meghoztam a folytatást! Köszi a komikat!

Kitty! köszönöm a szavaid :) és már jön is folytatás.

Dona! itt volt az ideje, hogy Zoé csábítson, mert eddig főleg Rob kezdeményezett. még össze kell rázódniuk, hogy a kisebb elválást könnyebben elviseljék. :) itt a várt következő fejezet.

Petra! örülök, ez volt a fő célom. :)

Szofi! köszönöm a komid! remélem a folytatás is elnyeri a tetszésed! :)

Sz.! meghoztam a folytatást, már olvashatod is! :)

Heni! mikre nem képes a szerelem. köszönöm.

Liza! hamarosan kiderül, hogy mi a szülők véleménye.

Jó olvasást!

Puszi,
ZoÉ

~~~~~ xxx ~~~~~

 ~ Véget nem érő szép remény ~ 

42. fejezet - Anyai érzések

A hétvégére alig találtam szavakat. A lenyűgöző, a bámulatos és eszméletlenül romantikus sem fejezi ki teljes egészében. Ott a parton, Rob karjaiban megfogadtam magamban, hogy boldoggá teszem és szeretni fogom. Az együtt töltött pillanatok minden szempontból tökéletesek voltak, s a szeretkezések még inkább. Egyszerűen képtelen voltam a közelében uralkodni magamon. A hormonjaim csak még jobban megbolondultak.

Ez utóbbi állításomra a legjobb bizonyíték a reggeli szeretkezésünk. Azért a fránya vacakért nyújtózkodott, s a takaró egy pillanat alatt tűnt el róla felfedve a meztelen felsőtestét. Csak egyetlen pillanat elég volt. Roppant módon kívántam, hogy a karjaiba tartson, hogy újra szeressük egymást. feltornáztam magam, s igyekeztem minél csábítóbb lenni. Megőrültem, mert Robon nem azt a reakciót láttam, amit vártam. Túlságosan uralkodott magán. Viszont nem hagytam annyiban a dolgot. A hormonjaim diktáltak, már nagyon is kívántam őt. Szerencsére Ő sem tudott sokáig ellenállni nekem. Még a gyönyör utóhatását élveztem, mikor Rob megszólalt. Lihegve vette a levegőt. Kipirult az arca, de a kielégültséget mutatott. Csábítóak voltak az ajkai.

Mégis képes volt azt mondani, hogy gonosz bestia vagyok. De a tudtára adtam a véleményem. Ezek után meg még megcsókolt. Azt hittem, menten meggyulladok. Hirtelen döntöttem, s nem csókoltam vissza. Rosszul esettek a szavai, pedig tudtam, hogy nem bántásból mondja. Mégis túl érzékenyen reagáltam rá. Csak a megbolondult hormonjaim miatt vagyok ennyire lökött.

- Ennyi erővel elég lett volna azt mondania, hogy kihasználtam. – motyogtam magamban, míg a fürdőbe masíroztam. Muszáj volt eltávolodnom tőle, egy kicsit lehiggadnom. A közelében minden értelmes és épeszű gondolat elszáll a fejemből.

Rettentő gyors zuhany után megtörölköztem. Felöltöztem és elővettem a szekrényből egy tiszta törölközőt. Tudtam, hogy kelleni fog. Rob nem bírja ki, utánam fog jönni. Így is lett. Egyből a karjába zárt, egy pillanat alatt puhított meg. Főleg, hogy kimondta a bűvös szavakat. Tartani akartam magam, de a nyakamra hajolt, s az ajkai éppen csak súrolták a bőröm, amivel majdnem az őrületbe kergetett. Azzal, hogy a saját szavaival kérdeztem vissza némi elégtételt éreztem. De aztán innentől kezdve már mindent el is feledtetett. Elfeledtetett velem.

Együtt mentünk vissza a hotelbe. Végig ölelkezve közlekedtünk. A lakosztály előtt csókkal váltunk el. Már most azon kezdtem el gondolkodni, mivel fogom elütni addig az időt, míg újra Robbal lehetek. Talán megint segíthetek Lucasnak, vagy talán már nem is kell. Ahogy beléptem a szobába Lucas és Kris párosa fogadott. A kanapén falták egymást, olyan cukik voltak.

- Sziasztok! – intettem feléjük. Jó volt rájuk nézni, ahogy ragyogott az arcuk. Boldogan mosolyogtak felém, s látszott a szerelem mindkettőjükön.

- Szia Zoé! De jó! – örvendezett Kris. – Ha szépen megkérlek, elkísérsz a fodrászhoz? Akkor nem leszek egyedül, és te is kikapcsolódsz. Kérlek szépen! – ölelt meg Kristen.

- Elkísérlek… Fodrászhoz? Csak nem félsz tőle? – kuncogva kérdeztem vissza.

- A forgatás miatt kell… Talán nem vágnak belőle, de szőkés leszek… - erre tényleg kíváncsi lettem. Pedig Kristen nagyon szép, és természetesen sötét haja különleges volt. Bár ahogy elmesélte az előző forgatáson meg feketére festették, abból már szinte nem is látszott semmi.

Nem sokig húztam az időt, csak lepakoltam a holmim és a legszükségesebb dolgokat hagytam magamnál. Lucas kapott egy-egy puszi, bár Krisének bizonyára jobban örült. Aztán elindultunk a lift felé. Kris a kocsi kulcsát lóbálta, míg várakoztunk.

- Milyen volt a hétvége? – váltott eszméletlen gyorsan témát, amint becsukódott mögöttünk az ajtó.

- Romantikus és felejthetetlen. – vigyorogtam ezerrel. Kris pedig felnevetett.

- És roppant kielégítő… - mindketten nevettünk.

- Éppen úgy, ahogy a tied is… - erre vadul bólogatni kezdett.

Hihetetlen nem is olyan régen, alig szóltunk egymáshoz. Kris megpróbált összeugrasztani minket Robbal, ami tulajdonképpen sikerült is. Joggal mondjuk és tartom azt az elképzelést, hogy az emberek változnak. Igenis, aki akar és aki tesz érte, az bizony képes változni. Éppen úgy ahogy Kris is tette. Megbánta korábbi viselkedését, s bocsánatot kért. Ráadásul a legjobb barátom lett a párja. Le se tagadhatnák, mert annyira látszik rajtuk, hogy szerelmesek. Minden pillantásukból, minden szavukból süt az egymáshoz ragaszkodás. S ott a másik példa Rob személyében. Szavakkal nehéz leírni, de most komolyabb, magabiztosabb és ez megmutatkozik a viselkedésén, az érintésében, a csókjaiban, a szerelmében. Én magam is változtam. Volt időm gondolkozni és sok dologra ráébredtem. Most pedig erősebbnek érzem magam, és rájöttem megtaláltam azt a férfit, akit mindig is kerestem. Ő érte kész vagyok küzdeni és harcolni a közös jövőnkért. A szakításunk után ködbe burkolózott a jövőnk, s a homály miatt nem láttam tisztán. Ráadásul az elhatalmasodó félelmeim meg is bénítottak, de ennek vége. Rob megtett mindent azért, hogy újra bízni tudjak benne és önmagamban. Ahogy helyreállt a bizalom, úgy tűnt el a köd a szemünk elől is. Együtt egymást támogatva boldogok leszünk.

A szalonban eltöltött órák nem voltak eseménytelenek. Nagyon jól elbeszélgettünk, szórakoztattuk egymást. Várakozás közben kedvet kaptam, hogy szedjék rendbe a fejem, ami kimerült némi vágásban és beszárításban. Kristen ezzel szemben szinte teljesen megváltozott. Mintha újjászületett volna. Nagyon jól állt neki, szerintem még önmaga is meglepődött a végeredményen. Látszott rajta, hogy nagyon tetszik neki. Legalábbis az állandósult mosolygása erre engedett következtetni.

- Lucas meg sem fog ismerni. – nézett bele a tükörbe Kris. – Mi van, ha neki a sötét jobban tetszett? Így más nem is én vagyok… - egy kicsit elkeseredett.

- Szerintem Lucas-nak igenis tetszeni fogsz. Totálisan és teljesen odáig van érted… Még soha életemben nem láttam ilyen boldognak, és ilyen szerelmesnek… - minden szavam igaz volt és sikerült még Kristen önbizalmát is helyrebillentenem.

A következő megállónk egy belvárosi étterem volt. A megbeszéltek szerint elkísértem Krist a fodrászhoz, majd valahol megebédelünk. Ez volt így az utolsó közös programunk.

- Mikor lesz a forgatás? Hol is lesz pontosan? – érdeklődtem, mikor már az étterem fele haladtunk. Kris az egyik kedvenc helyére hozott, meg szerette volna mutatni.

- Két nap múlva indulok Montreal-ba. A forgatás első fele ott lesz, majd repülünk tovább New Orleans-ba. De most az első héten, még csak ruhapróbák és olvasópróbák lesznek, ismerkedés a csapattal… meg ilyenek…

- Még egyik helyen sem jártam. – töprengtem el. – Mindkettő érdekes lehet… Bár lassan le kell mondanom az utazgatásról.

Kristen lelkesen mesélt, mit vár vagy éppen mitől tart a forgatással kapcsolatban. Szóba kerültek, a helyek, ahol eddig járt már. Aztán elpanaszolta, hogy hiába járt azokon a gyönyörű helyeken, alig látott a városokból valamit. Többnyire a hotelszoba ablakából vagy erkélyéről csodálhatta meg az előtte elterülő városrészt. Az állandó kötelező program minden idejét elvitte. Bevallotta, amire ugyan nem volt büszke, hogy volt olyan hely, ahol annyian gyűltek össze, főleg rajongók és fotósok, hogy lehetetlen lett volna átjutni a tömegen.

- Meddig maradtok L.A-be? Vagy mégis maradtok? – Kris ismét mesteri módon témát váltott. – Ugye még itt leszel a promózás alatt? – ezt a kérdést gyanúsnak, felettébb gyanúsnak tartottam.

- Londonban egyeztünk meg Robbal… - Kristen fellelkesült, s közbeszólt.

- De jó! Ott lesz a másik filmem forgatása! De pszt! Ez titok! – szólta el magát. Egyből körbe nézet, hallgatózik-e valaki körülöttünk. Aztán a szájára tette a mutatóujját, úgy suttogott. – Ez még titok, nem tudhat róla senki!

- De a forgatás végéig, illetve a promózásig, még itt maradok. – újdonsült barátnőm bólogatni kezdett. Aztán bravúrosan másfele kanyarodott a beszélgetésünk.

A közös ebéd után már indultunk volna vissza a szállodába, de megpillantottam egy bababoltot. Képtelen voltam ellenállni. Már a kirakat megbabonázott. Gondolkodás nélkül léptem az ajtóhoz, s mintha egy másik világba csöppentem volna. Kris csak somolygott, ahogy elbűvölten válogattam az édesebbnél édesebb holmik között. Ahogy a kezembe vettem azokat a csöppnyi rugdalózókat, teljesen elolvadtam. Olyan finom és puha agyagokból készültek. Azok az apró lábakra való zoknik, melyek szinte elvesztek a tenyeremben, és az ennivaló babaruhák minden színben. Egy emlék ugrott elő az agyam eldugott zugából. Az a reggeli beszélgetés, még Londonban.

Rob az ölébe vont, úgy ölelt magához. De válasz helyett az asztalon heverő magazinokra mutatott, és a pár, pici kék cipellőre. Alig akartam elhinni. Meglepetés volt a javából.

- Oh! – csak ennyit bírtam kibökni, de Rob mindenképp értette, mire gondoltam abban a pillanatban. Aztán már hiába kaptam a szám elé a kezem, mert nem bírtam megakadályozni a belőlem kitörő nevetést. Talán amiatt is nevettem, mert nem tudtam, mit csináljak vagy mit mondjak kínomban. Olyan abszurd volt az egész. Mindössze néhány ember kreatív fantáziája, illetve pár titkon ellőtt kép ekkora felfordulást bír okozni.

- Ez olyan vicces? – Victoria volt az első, aki szóvá tette a nem éppen megfelelő reagálásom.

- Nem, nem vicces... – nyertem vissza az uralmat a hangom felett – Te tényleg megvetted? – Rob felé fordultam, hogy teljesen szembe legyen vele az arcom. Egészen eddig az ölében tartott, ami roppant jól esett. Szerintem fel sem fogta, de a combom simogatta. A feltett kérdésemre csak bólintott. - Azért a cikkek, és fotók okoztak néhány galibák. – öleltem át a nyakát. –még közelebb akartam Őt tudni magamhoz. Vele összeölelkezve éretem magam nyugodtnak.

– Meglepetés! Ez egy meglepetés, a new york-i forgatás szünetében pillantottam meg, következő nap már a címlapon voltam velük. Arra gondoltam, hogy csakis te lehetsz a gyermekeim anyja, csak veled szeretnék családot! – szenvedélyes csókok lettek a jutalma.

Ő már akkor bizonyossággal beszélt a családalapításról, mikor még félelemmel gondoltam rá, hogy esetleg terhes lehetek. Félelem? Nem, ez nem a legjobb szó rá, mert szó szoros értelmében nem a terhességtől féltem. Mindig úgy képzeltem, hogy nagyobb családom lesz. Inkább a baba korai érkezésétől féltem. A történések sajnálatos módon engem igazoltak. Akkor tényleg nem voltunk még készek, hogy szülők legyünk. A félelmeim nem voltak alaptalanok. Azonban, mostanra már minden félelmem és kétségem elszállt.

A pocakomra simítottam a kezem. A babám megérezte a felé küldött mérhetetlen szeretetem, s válaszként mocorgott. Minden mozdulatát csodaként éltem meg, de nem csak én, hanem a csöppség apukája is. Rob földöntúli örömmel fogadta a picúr mozgolódását. Képtelen lennék elképzelni, hogy nem növekszik a pocakomban a mi apróságunk. Egyre izgatottabban vártam, hogy megszülessen.

Már tudtam a babánk nemét, de Rob egy árva szóval nem kérdezte, így nem is árultam el neki. Aztán eldöntöttem, hogy nem is fogom megmondani neki. Hadd legyen meglepetés. Arról sem beszélünk, hogy apás szülés lesz vagy nem. – Úristen! Mennyi mindenről nem beszéltünk! Mennyi mindenről még nem döntöttünk! – kaptam a fejemhez. Mielőbb meg kell beszélnünk Robbal, terveznünk kell. – Nevet sem választottunk. – egy pillanat alatt annyi teendő jutott az eszembe.

Feltűnt, hogy Kris néhány perce csak gyanúsan méregetett. Nem szólt semmit, csak erősen fókuszált valamire, vagyis inkább rám. Felemeltem a fejem, rámosolyogtam, de még mindig nem mondott semmit. Így aztán haladtam tovább a sorok között. Kristen természetesen jött velem. A tekintetem kicsit tovább időzött el az egyik rózsaszín ruhácskán, bár az már egy néhány hónapos csecsemő mérete volt.

- Te tudod! – fordított magával szembe. – Te tudod és nem árultad el! – hirtelen azt sem tudtam, hogy mire gondolt. A kezébe kapott egy-egy megfelelő színű cipellőt. Nevetve bólogattam.

- Nem kérdezted… nem kérdeztétek… - majd kivettem a kezéből a baba nemének megfelelő lábbelit.

- Tudtam! Tudtam! – ölelt meg a lelkes színésznő.

- De Robnak, sőt senkinek nem mondhatod el. Ígérd meg! – buzgón egyezett bele, de a sejtelmes mosolya miatt valamiért nem tudtam elhinni. Biztos voltam benne, hogy valamit forgat a fejében, valamire készül.

Zacskókkal felpakolva hagytuk el az üzletet. Nem akartam ennyi mindent venni, de képtelen voltam akárcsak egyet is otthagyni ezekből. A babaruhácskák, zoknik és az egyéb holmik egy pillanat alatt a szívemhez nőttek. Kris is jól érezte magát, pedig féltem, hogy zavarni fogja vagy feszeng a boltban, de nem így lett. Segítőkész volt és segített válogatni a holmik között.

Kristen visszaszállított a hotelbe. Felhordtuk a csomagokat a lakosztályba. Lucas az étkező asztalt foglalta el. Terítve voltak a fotókkal, a laptopján dolgozott, míg a telefon a fülén lógott. A férfi teljesen belemerült a saját világába, ugyan kedvesének mégis sikerült csókot lopnia tőle. A szobámba pakoltunk le, és ott beszélgettünk, hogy ne zavarjuk Luc-ot. Kris kiment cigizni, addig a mosdóba szaladtam.

Talán a hétvége, az egész nap tehette, nagyon fáradtnak éreztem magam. Lucas amint végzett elrabolta Kristent. Az utolsó napot együtt akarták tölteni. Kritentől elbúcsúztam és megköszöntem a csodás napot. Annak éreztem, kicsit kimozdulhattam a négy fal közül, és szórakoztató a társasága. Megölelgettük egymást. Ő megígértette, hogy a promozósig maradok, míg én megkértem, hogy ne árul el a baba nemét. Megegyeztünk, majd kicsit pityeregve intettem búcsút nekik.

Egyedül maradtam, de most egyáltalán nem bántam. Az órámra pillantottam, és szomorúan konstatáltam, hogy Rob már a forgatáson van. – Talán majd a szünetben hív. – jegyeztem meg magamnak. Egy pihentető és relaxáló fürdő mellett döntöttem. Roppant jól esett elnyújtózni a kádban. Minden porcikámnak jól esett a víz. A lassan kihűlő víz már kevésbé tetszett, kiszálltam és jó alaposan megtörölköztem. Pólóba és sortba bújtam bele, majd a telefon társaságában az ágyra heveredtem. Beállítottam az ébresztőmet, hogy időben keljek fel. Úgy terveztem, hogy meglepem Robot azzal, hogy én keltem. Bekapcsoltam a tévét, hogy addig se unatkozzak. Túl kényelmesen sikerült elhelyezkednem, mert elaludtam. Úgy aludtam, mintha fejbe vertek volna. Tényleg elfáradtam, szükségem volt a pihentető alvásra.

A telefon ébresztője előtt keltem fel, mert rettentően sürgősen a mosdóba kellett igyekeznem. Mivel már a fürdőbe voltam elintéztem a teendőimet. Egy kicsikét nyújtózkodtam, majd visszamentem a hálóba. Nem is tudtam, mit vegyek fel. Rob nem adott semmiféle támpontot, hova megyünk. Hosszú szoknya és egy kényelmes mintás felső mellett döntöttem. Némi ékszerrel dobtam fel a külsőm. A hajam kibontva hagytam, csak jól átfésültem. Elégedetten néztem bele a tükörbe. A telefonomon láttam a nem fogadott hívás logóját. Rob hívott, bár annyira aludtam, hogy nem hallottam meg. Már a puszta tény is mosolygásra ösztönzött. Neki is iramodtam, minél előbb csókokkal halmozzam el.

Már csak egyetlen akadály volt előttem. Mégpedig az, hogy bejussak Rob lakosztályába. Bíztam benne, hogy segítségemre lesznek a recepción. Nagyon nagy mázlim volt, mivel ugyanaz a fiatal nő állt a recepciós pult mögött, mint tegnap.

- Jó reggelt! Miben segíthetek? – kedvesen mosolygott rám, míg udvariasan üdvözölt. Tényleg úgy tűnt, hogy őszinte a mosolya.

- Jó reggelt! Szeretném elkérni a 963-as kulcsot. – mivel tegnap is enyém volt ez a nemes feladat, így ma sikerrel jártam.

Még mielőtt felmentem volna tettem egy kitérőt az étterem felé. Telefon helyett személyesen rendeltem reggelit. Robnak frissen főtt kávét kértem, nekem a gyümölcslevet. A pincér kedvesen még egy croissant – nal is megkínált. Muszáj volt vennem, addig nem akart elengedni. Megköszöntem, majd miután biztosított, hogy hamarosan felviszik a rendelésem a lift felé lépkedtem. Míg felértem, addig elpusztítottam a finomságot. Sokkal inkább vágytam Rob csókjaira, mint bármi másra.

Csendben nyitottam ki az ajtót és lépkedtem a háló felé. Az egyenletes szuszogás hallatszott a szoba csendjében. A háló ajtajában megálltam, onnan hosszú pillanatig csak élveztem a látványt. Rob elterült az ágyon. Szokásához híven csak egy boxer lehet rajta. A takaró a derekáig csúszott le. Eléggé beindította a fantáziám, de tudtam, hogy nem szabad engednem a csábításnak. Közben a reggeli is megérkezett, úgyhogy beengedtem a pincért. Betolta a kiskocsit, majd távozott.

Visszamentem a hálóba, de most nem álltam már meg. Közelebb lépkedtem. Kusza haj és enyhén nyílt szája annyira jellemző volt rá. Az arca, a vonásai nyugodtnak és kisimultnak látszottak. Annyi hely még volt az ágy szélén, hogy le tudtam ülni. Az ujjaim önálló életre keltek, s megsimogattam az arcát, le a nyakát és a mellkasát. Még közelebb hajoltam, míg ajkaim el nem érték az arcát. Lágy puszikkal, mini csókokkal kényeztettem az arcát, a száját. Az ajkára készültem adni egy újabb puszit, de engem is meglepve szenvedélyes csók lett belőle.

Egyből kipattantak a szemei, először hitetlenkedve nézett rám. Ezért újra az arcát cirógattam, sercegett az ujjam alatt a borostája. Beletúrtam a hajába. Időt adtam neki, hogy magához térjen, ami pillanatokon belül megtörtént. Szerelemem a pocakomra tette a kezét, mire a manócska rugdalózni kezdett. Majd következett a személyes üdvözlésem. Most aztán tényleg bántam, hogy nincs időnk kicsit összebújni. Pedig Rob kellőképp megtett mindent, hogy ráhangoljon. Enyhén csorgott a nyálam, mikor kikelt az ágyból, s nyújtózkodni kezdett. Tudta, milyen hatással van rám, csibészes mosolya elárulta, hogy direkt húzta az agyam. Éppen ezért elzavartam zuhanyozni és borotválkozni. Ez utóbbi nem nagyon tetszett az úrnak, de elég kitartónak bizonyultam. A következő menet az öltözésnél következett. Értettem, hogy nem szeret kiölözni. Ezért nem is öltönyt mondtam, sőt még nyakkendőt meg sem említettem. Csak annyit szerettem volna, ha nem a favágó ingét veszi fel. Kompromisszum született.

A reggeli gyorsra sikeredett, mert nem sok időnk maradt. Azért örültem, hogy Dean észrevette Rob öltözködésében bekövetkezett változást. Kuncogtam, mert szerelmem olyan pillantásokat lövellt a testőre felé, amelyet képtelenség lett volna megismételni. Ennek köszönhetően jó kedvünk lett a kocsiban. A hátsó ülésen szorosan ültünk egymás mellett Robbal. Összefűzte ujjainkat, és hüvelykujjával simogatta a kezem.

A stúdióhoz közeledve növekedett a tömeg. Ámulattal néztem a lelkesen várakozó lányok sokaságát. Rengetegen voltak. Ahogy elhaladt a kocsi a kordon előtt, úgy láttam meg az áhítattal átitatott tekintetük. Képek, könyvek, fotók, dvd-k és plakátok sorakoztak fel, hogy azokra aláírást gyűjtsenek imádott színésztől.

Rob segített a kiszállásnál, majd Steph sietett elénk. Gyorsan hadarta el Robnak a napirendjét. Majd egy rettentő gyors csók után Rob eltűnt az egyik folyosón. Steph mellett maradtam. Egy hatalmas képernyő előtt álltunk meg.

- Hogy vagytok? - kérdeztem az ügynököt. Mostanában nem volt időnk beszélgetni. Josh-sal főként munkáról értekeztünk.

- Jól megvagyunk. Csak most mindkettőnknek sok munkánk volt. Kicsit kevesebb időnk volt egymásra. – a bizakodó hangja megnyugtatott.

A beszélgetésünk abbamaradt, mert a képernyőn megjelent Rob. Egy kamera követte őt. Kórus skandálta a nevét. Mosolyogva teljesítette a rajongók kérését. Aláírásokat osztogatott, pózolt a közös képeken. A kérdések záporoztak Rob felé. Felfigyeltem rájuk. Aztán egy csoport agresszíven állt ki az igazuk mellett.

- Ugye még mindig Zoé a párod? Nem ők, nem lehetnek együtt! Edward Bellához tarozik… Robnak Kristen mellett a helye… Zoé csak kettőjük közé állt…. Igenis Zoé a tökéletes párja… Nem az a ribanc, fel sem ér Robhoz… - elkeserített, hogy így gondolnak rám. Igyekeztem tartani magam, de nem sok sikerrel. Elpityeredtem. Ugyan hallottam Rob hangját, de a szavak értelme nem jutott el a tudatomig.

A rossz kedvem csak addig tartott, míg szerelmem vissza nem jött a stúdióba. Akkor a karjába zárt és elismételte a szavakat, melyekkel kiállt a szerelmünkért. Megnyugodtam egy szempillantás alatt, mikor tekintetünk találkozott. De a nyugtató varázs megtört, amint egy asszisztens a díszlet felé terelte Robot. Steph-fel a díszlet mögül figyeltük a felvételt. Szerelmem őszinte mosollyal az arcán lépett a közönség elé, intett feléjük. Természetesen hangzavar, tapsvihar azon nyomban kitört. Kelly a műsorvezető nem volt szimpatikus egy cseppet sem. Sőt ahogy Robot üdvözölte, attól csak még inkább ellenségesen tekintettem rá. A kézfogás nem volt elég. Odahajolt hozzá, és puszit adott. – A boszorkány. – mérgelődtem. Bájologva beszélt, és ha éppen úgy adódott megfogat Rob karját. Hatalmas önuralomra volt szükségem, hogy végig kibírjam.

Végre a végéhez ért a felvétel, úgy lélegeztem fel. Igyekeztem a kivetítőre fókuszálni, ahol forgatási és egyéb képek jelentek meg Robról, Reese-ről és a többi szereplőről. Ezzel valamennyire sikerült elterelni a figyelmem a boszorkány műsorvezetőről. Kifejezetten tetszettek a forgatáson készült képek Robról kezében a babával. Imádnivaló volt a picike. Egyből a mi babánkat képzeltem el a kezeibe.

- Remek lehetőség gyakorolni, hogy mire megszületik a saját babád… - leesett az állam. Robot kész tények elé állította az a perszóna. Ráadásul még rá is kacsingatott. Szerelmem még mielőtt bármit mondott volna felém pillantott. A beleegyezésem kérte, amit készségesen megadtam. Szavak nélkül apró mozdulatokból, gesztusokból megértettük egymást. Rob bejelentése tombolást okozott. A show felvételének lefújását követően a büszke leendő apuka hatalmas léptekkel közeledett felém. Belesimultam az ölelésébe.

- Itt vannak a szüleim… - súgta nekem Rob. Ez a bejelentés az amúgy is kavargó lelkemnek nem tett jót. Éppen csak feldolgoztam, hogy Rob ország-világ előtt kiállt a szerelmünkért. A szavaitól hatalmas szerelemhullám tört rám. Majd a felvétel előtt, alatt és még utána is az a boszorkány tapogatja, fogdossa és puszilgatja az én páromat. Mindezek mellett ugye még Robból is kihúzta az a nőszemély, hogy Ő maga bejelentse és ezzel megerősítse, hogy nemsokára apa lesz. De kár lett volna tagadni, aki látott a stúdióba az úgyis tudja, mitől gömbölyödöm. Megnyugtatott, hogy Rob a karjaiban tartott, de a szüleire vonatkozó mondta a félelemmel töltött el. A szívem a torkomban dobogott. – Hogy nem vettem észre őket? – kapaszkodtam még erősebben Robba.

- Csalódtam… csalódtam mindkettőtökben… - egy pillanat alatt váltunk szét szerelmemmel. A hang irányába kaptuk a fejünk. Egy rettentő szúrós pillantással néztünk farkasszemet. Erősen markoltam Rob kezét, mert már komolyan azt vártam, hogy megnyílik alattam a föld.

- Claire… Richard… - nagyon nehezen tudtam a szavakat formálni. A hangom remegett, amit kellett kipréselnem magamból, mert a torkom összeszorult.

- Anya… Apa… - Rob is meglepetten üdvözölte a szüleit.

Ott állt a két párosunk egymással szembe. Erősen szorítottam még mindig Rob kezét. Claire le se vette rólam a szemét. A külvilág mintha megszűnt volna körülöttünk, csak kínos csend maradt. Egyikőnk sem szólalt meg, csak meredten néztük egymást. De egyre többen néztek bennünket, sőt körénk gyűltek.

- Claire, Richard… Örülök nektek… Kérlek benneteket, hogy folytassátok ezt zárt ajtók mögött… - mint egy megmentő úgy lépett közbe Steph, megelőzve Claire szavait. – Hol szálltatok meg?

Fel sem fogtam, mi folyik körülöttem. Mert még mindig kábultan néztem a váratlanul megjelenő szülőket. Steph beszélt velük, majd egyszer csak Rob zökkentett ki a kábulatból. A derekamra csúsztatta a kezét, így irányított a kocsi felé. Beszállni is segített. Dean és a sorőrrel együtt négyen ültünk a kocsiban.

- Rob… - remegett a hangom. – Rob… a szüleid… Mit gondolnak rólam? Nem szóltunk neki, most pedig megharagudtak… - már éreztem is a kibuggyanó könnycseppet az arcomon. – A szüleid….

- Zoé, nyugodj meg! – Rob hangjában is éreztem a feszültséget. Hozzábújtam, összefűztem az ujjaink. Vártam, hogy megérkezzünk. – Szeretlek. – sóhajtott kedvesem.

Rob lakosztályába várakoztunk. Gyorsabbak voltunk, így már a körmöm rágva vártam, hogy megérkezzenek a szülei Steph-fel. Claire szúrós pillantásait még mindig magamon éreztem, egyszerűen nem bírtam kiverni a fejemből. Egyikőnk sem tudott ülve maradni. Rob járkált és a haját szántotta mindeközben. Az ablak előtt álltam meg, az előttem elterülő várost figyeltem. Olyan picikének tűnt minden. Kopogásra mindketten az ajtóra kaptuk a fejünket.

- Sziasztok! – nyitotta nagyra az ajtót Rob. Az anyja két puszit adott, de láttam, hogy közben le se vette rólam a szemét. Richard kezet fogott a fiával, majd megropogtatta a vállait.

- Nem megyek be, rohanok tovább. Ne felejtsd el a forgatást! Sziasztok! – az ügynök sietve távozott. Nem láttam, csak a hangját hallottam.

- Sziasztok! – remegő térdekkel léptem közelebb a szülők felé. – Claire sajnálom, hogy nem szóltam… - rájöttem, hogy ez így nem a legjobb, így gyorsan javítottam magam – nem szóltunk…

- Kedveltelek, Zoé… - mintha meg se hallotta volna a szavaim. Levert a víz, ahogy múlt időt használt. Meg is inoghattam, mert Rob rögtön mellém lépett, és a derekamnál megölelt. – Tényleg hittem, hogy boldoggá teszed a fiam… - itt természetesen kedvesemre nézett, aki megrázta a fejét. Ezzel kívánta jelezni az anyjának, hogy fejezze be. – Most úgy látszik, kibékültetek, de meddig tart? De később is kitartatok egymás mellett?

- Anya, kérlek! Szeretem Zoét… és Ő is szeret… - Rob magabiztosan jelentette ki, ezzel is erőt adott nekem.

- Szeret? Szeret? – kérdezett vissza Claire. – Akkor is szeretett, mikor szenvedni hagyott? Eltűnt és TE semmit sem tudtál róla? Nem hagyta, hogy megtaláld… Tud egyáltalán arról, milyen állapotba voltál? – az anya nem hagyta abba. A szavai penge élesek voltak. – Most együtt vagytok és gyereket vártok… Egy gyereknek család kell… Szerető szülők… Egy otthon…

- Claire, szeretem a fiad. – néztem az asszony szemébe. - Mindig szerettem, s éppen azért szakítottam, csak egymást bántottuk… Nem bíztunk meg egymásban… Szeretem és szeretni is fogom… - Rob mellettem állt, éreztem a szeretetét, a szerelmét, mely hatalmas támogatást jelentett.

- Robert a fiam. Nem tudod még elképzelni, milyen fájdalmat jelent egy anyának, ha a gyermeke szenved… Mert Rob szenvedett… Eltűntél… Még esélyt sem adtál neki… - igazat beszélt. Elérte, hogy kellőképp mardosson a bűntudat. Kibuggyantak a könnyeim.

– A külön töltött idő rádöbbentett, mennyire szeretem, és csak akkor jövünk rá, mekkora kincs birtokában vagyunk, mikor majdnem elvesztjük… A mi kincsünk a szerelem, mert bármi is történt a múltban, mi szeretjük egymást. Képtelenek vagyunk egymás nélkül élni, mi csak együtt működünk…

- Biztosak vagytok benne? – egyszerre bólintottunk Robbal. – Kitartatok egymás mellett? És egy gyerek… Hallod ezt Richard, egy kisbaba?

- Claire, drágám, hagyj már őket! Nézz rájuk, szeretik egymást, le se tagadhatnák. – ölelte meg feleségét a férfi. Most először szólalt meg azóta, hogy megérkeztek. Végig kedvesen és biztatóan mosolygott rám, ránk. A szavaiból is úgy látszott, hogy támogatja és örül a mi boldogságunknak. – Örüljünk inkább a kisbabának…

- Anya, mi ezen már túl vagyunk… Megbeszéltük… Hidd el! – Rob az anyjához lépett, akit meg is ölelt. – Boldog vagyok, és csak velük vagyok az… Kérlek, ne haragudj ránk, hogy nem szóltunk előbb. Hosszú utat jártunk be, míg újra megtudtunk bízni a másikban… Hibáztunk, de ezekből kell okulnunk… Szeretlek anya, és kérlek ne félts! - Képtelen voltam megszólalni. Meghatódtam, amint az anya-fia párost néztem. Mindketten őszintén beszéltünk, mindketten kiálltunk a szerelmünk mellett. Már egyáltalán nem tudtam, mit kellene mondanom, amivel meggyőzhetem az asszonyt. Aztán meghallottam a kérdéseit, ami teljesen kicsapta nálam a biztosítékot.

- Biztos, hogy a te gyereked?... A te gyereked várja? – Claire dacosan szegezte neki a kérdést a fiának. Levegőt is elfelejtettem venni. Azon nyomban szaporábban bugyogtak a könnyeim. Éreztem, ahogy végigcsorogtak az arcomon és nedves csíkot hagynak maguk után. Sok mindenre számítottam, de erre nem. Mégis ezt kaptam. Már eddig is bántottak az anya szavai, de ezek mindennél nagyobb fájdalmat és mélyebb sebeket okoztak nekem vagyis nekünk. Rob hitetlenkedve nézett az anyjára, majd mindhárman rám kapták a tekintetüket.

41. Leleplezés

Sziasztok,

hálásan köszönöm mindenkinek, aki írt! Most már jobban vagyok, valamennyire. :) Egy rövidke fejezet lett, de rendhagyó módon ismét ROB szemszög :) Remélem tetszeni fog!

Komik:

Dona!
megérdemlik a nyugodt és boldog pillanatokat, s végre szabadon engedhetnek az érzéseiknek. Köszi a jókívánságot!

Kitty!
míg mi szenvedünk a hidegben, addig Zoé és Rob élvezi a forró szerelmüket :) Neked is köszi a jókívánságot!

Névtelen! köszi!

Névtelen! már itt is a folytatás!

Névtelen! köszönöm!

Névtelenek lécci a könnyebb megkülönböztethetőség érdekében kérlek írjatok legalább egy monogramot!

Petra!
már hozom is a következő részt, s ebben is lesz forró hangulat.


Jó olvasást!
Puszi,
ZoÉ

~~~~~ xxx ~~~~~

 ~ Véget nem érő szép remény ~ 

41. fejezet - Leleplezés

 (Robert)

A hétvégének szinte az egyik pillanatról a másikra lett vége. Azonban minden tervemet sokszorosan felülmúlta. Egy másik dimenzióba, egy másik világba csöppentünk, ahol nem számított más csak a szerelem, a romantika és boldogság. Előbb is gondolhattam volna romantikus sétára a parton. Az összebújva végignézett naplemente szavakkal alig leírható élményt nyújtott. S mikor Zoé-ra pillantottam minden értelmes gondolat elszállt a fejemből.

Mégis a kialakult öröm vagy boldogság buborék a hétfő reggellel kipukkadt. Úgy öleltem volna még, úgy csókoltam volna még vagy épp még szeretkeztem volna sokadszorra szerelmemmel. Ezen gondolattal közelebb férkőztem ébredező kedvesemhez. Az ébredése után, épp csak a reggeli üdvözlő rituálénkat teljesítettük, miközben feltett szándékom volt, hogy az előbbi ötletemet megvalósítsam. De megszólalt a mobilom.

- Ki a fene keres hajnalok hajnalán? – a morgásom nem akart csendesülni. Ugyan hétfő lévén valóban egy újabb munkahét indult, de a forgatáson nem kellett megjelennem délelőtt. Éjszakai jeleneteket fogunk felvenni, ezért egy délutáni időpontra kellett mennem. Most mégis valahogy rosszat sejtettem. – Halló? – emeltem a fülemhez a kis vacakot miközben hanyatt feküdtem. Az éjjeli szekrény tetején pihent a bántó masina, így nyújtózkodva tudtam elérni. Ennek következtében a takaró a hasam aljáig csúszott.

- Jó reggelt, Rob! – Steph-nek feltűnően jó kedve volt. Aztán rá kellett jönnöm, hogy Steph-et is ugyanúgy zaklatják, mint ahogy ő engem. Láthatóan ő ezt sokkal jobban kezeli, mint én.

- Jó reggelt, neked is! – vettem kedvesebbre a figurát. – Mi történt? Mik az új fejlemények? – egyszerre több dologgal kellett drága ügynökömnek foglalkoznia. Egyrészt állandóan rohamozták újabb és újabb felkérésekkel. Legyen szó tévés szereplésről, fotózásról, gála vagy jótékonysági eseményről. S akkor még nem is beszéltem a megbeszélésekről, az új szerepekről, a meghallgatásokról. Bár szerencsére ez utóbbi a hírverésnek köszönhetően egyre inkább csökkent, s ennek támogatása érdekében tartottam szem előtt, hogy minél változatosabb szerepek vállaljak el.

- Tudom, hogy a következő napokban főleg délután és éjszaka forgattok… - ennél nagyszerűbb felvezetéssel nem is szolgálhatott volna. Eszembe juttatta, hogy bizony Zoé nélkül leszek kénytelen átvészelni ezt az időszakot. Rögtön kedvesemre kaptam a fejem. Hiba volt. Éppen nyújtózkodott. A takaró egy szempillantás alatt csúszott le róla. Az elém táruló látvány páratlan volt. Csak valami vékony pántos felső volt rajta, ami remek rálátást nyújtott kerekedő halmaira. Az anyag alvás közben összegyűrődött és felcsúszott a pocakján. Tátott szájjal ittam magamba ezt a pazar látványt. Zoé kicsit előbbre csúszott és feltornázta magát, egész pontosan feltérdelt mellettem az ágyon. Néztem, mert képtelen voltam tőle elszakadni. Halvány lila fogalmam nem volt, hogy mire készül. Csak azt vettem észre, hogy az egyik lábát átvetette a lábamon. Majd szembe velem a combjaimra ült. Már ez is majdnem kicsapta nálam a biztosítékot. De uralkodtam magamon. Nem úgy reagálhattam, ahogy Zoé szerette volna, így gondolt egyet, előre dőlt. Pattanásig feszültek az idegszálaim, hiszen kedvesem előbbi akciójának köszönhetően teljes rálátásom lett kebleire. Kezeit a takaró széléig vezette, majd a meztelen bőrömön csúsztatta végig. Egészen addig, míg el nem érte a nyakam. Ahol a nyelvét éreztem meg, mely végigfutott a nyakam vonalán. Akadozva vettem a levegőt. Ezután következtek az ajkai. Két, három csók után megállt, pedig a nyakamtól lefele indult.

– Szóval a lényeg az lenne… - Hallottam meg Steph kijózanító hangját.

- Steph, megismételnéd? Csak az időpontok miatt… - fogalmam sem volt, miről beszélt. Ez már nem először fordult elő velem, s ilyenkor az utolsó mondat mindig kihúzott a legnagyobb bajból is. Az időpontok szentek. Mindvégig Zoét figyeltem. Aki feljebb helyezkedett combjaimon. Testem természetes módon egyből reagált, már kedvesem első manőverét követően. Ő is érezhette egyre inkább keményedő vágyam.

- A délutáni és éjszakai felvételekkor szabad a délelőttöd. – ismételte automatikusan, ahogy kértem. – Ezért kedden lesz egy tv-show felvétel. Ha minden rendben lesz, akkor néhány óra… Kilencre kell a stúdióba érned. – igyekeztem memorizálni, bár nem volt könnyű ölembe Zoéval.

- Mégis mennyi pontosan? – Stúdiótól függően bonyolították le az egyes felvételeket. Volt ahol nagyon gördülékenyen és könnyen lezavarták a programot, volt azonban olyan is, hogy külső helyszínen és belsőn is forgattak. Fotóztak is mellette. A rajongókat pedig nem is említve.

- Egy vagy két óra az egész. Az egyik beszélgetős műsor. A stúdióban foglak várni. Lehetőleg ne késs! Szia! – még elköszönni sem volt időm, mert a vonal túloldalán Steph gyorsabb volt. Megszakította a vonalat.

Nagyot nyeltem, ahogy immár teljes mértékben Zoémra koncentráltam. Egy pillanatra sem vettem le róla a szemem, így tapogatva raktam a telefont az éjjeli szekrényre. Az ölemben lévő bestia finoman megmozdította a csípőjét. Még inkább ingerelt, pedig kőkeményen követeltem, hogy minél előbb magába fogadjon. Felültem és a felesleges ruhaanyagért nyúltam, mely még takarta Zoé idomait. Egy pillanat alatt tűntettem el a textilt. A szoba valamelyik pontjában landolt a földön. A szabad kezem kedvesem oldalán tört egyre magasabbra. A fedetlenné váló keblek pont megfelelő magasságban voltak. Lassan apróbb csókokat leheltem az egyik, majd a másik halomra. A kéjes hangok hagyták el Zoém száját. Ködös tekintettel rám nézett. A szám után kapott. Lendülettől hanyatt dőltem. Vadul táncoltak nyelveink. Míg Zoé valamelyest megemelte a csípőjét olyannyira, hogy a rajtam maradt felesleges boxertől megszabadítson. Majd egy pillanattal később már egyesültünk is. Egyszerre nyögtünk bele a csókunkba, a ránk szabaduló érzelmi töltés miatt.

Ezúttal Zoé irányított. Tetszett a kibontakozó domináns énje. A csókjai mellette itt-ott szívta a bőröm, kisebb harapásokat sem vetette meg, sőt néha karmolta a bőröm. Az újdonság erejével hatott rám. Felcsigázott, és nagyon is ösztönzően hatott rám. Azonban tudtam, hogy nekem vigyáznom kell rá. Bár a csípőjét olykor megmarkoltam. Hevességünk okán a gyönyör sem sokáig váratott magára. Az nem kifejezés, hogy kapkodtam a levegőt.

- Gonosz Bestia… Nem túl tisztességesen játszol… - akkora hatása van rám és ki is használja.

- Nem mintha ellenedre lett volna… és nem is nagyon tiltakoztál… - nézett rám bosszúsan, amitől nevethetnékem támadt. – Amúgy is te kezdted! – bökött a mellkasomra. – Szerinted egy nyamvadt csókkal kiszúrhatod a szemem? – úgy látszik a mai napon ilyen kis harciasnak ígérkezik.

Elkaptam a csuklóját még mielőtt lekaphatta volna a kezét, s csókkal tapasztottam be a száját. Csakhogy nem csókolt vissza. Hiába ostromoltam az ajkait egyre hevesebben nem volt hajlandó visszacsókolni. Elszakadtam tőle, s ijedten néztem a szemébe, hogy most meg mi a fene történt. Tényleg megharagudott? Haragszik rám? A közöttünk kialakuló csendet a mobil törte meg.

- Igen!? – szóltam bele, bár egy torokköszörülésre szükségem volt. Nem találtam a saját hangom. Amint a fülemhez ért a telefon Zoé kikelt az ágyból. – Most mi van? – üvöltötte a hang a fejemben. Felkelt s otthagyott az ágyban. Vissza sem nézett.

- Rob, sürgősen be kellene jönnöd az irodába. Még ma! Most kaptam meg az elkészült szerződéseid, alá kell írnod őket, ha elégedett vagy velük… Legkésőbb egyre érj ide! – Steph kertelés nélkül elhadarta a mondanivalóját s lecsapta a kagylót.

Egy pillanat alatt kipattantam az ágyból, majd az alsóm magamra húzását követően Zoé keresésére indultam. A nappaliban nem volt, és a konyhában sem. Kezdtem még inkább kétségbe esni. Ekkor zajokat hallottam a fürdőből. Felöltözött és egy tiszta törölközővel a kezében lépett ki, amit rögtön a kezembe nyomott.

- Szabad a fürdő. – s már lépett is el mellettem. Ugyan megfogtam a törölközőt, de Zoét is magamhoz öleltem. – El fogsz késni.

– Kicsim, Szeretlek! – nyomtam egy puszit a nyakára, az arcára és a szájára. Remek taktikának gondoltam, hogy megpuhítsam és egyúttal megbékítsem.

- Mert te aztán tisztességesen játszol? – kérdezett vissza. Belesimult a karjaimba. Nagyokat sóhajtott.

- Elkísérnél holnap a felvételre? – ennél jobb alkalom nem is lett volna. – 9-re kell mennem, kérlek! – ennyivel is több időt tölthetünk együtt. A kulisszák mögött maradhat vagy beülhet a nézők közé.

- Elkísérlek, de most siess! Te is és én is elkések! Míg zuhanyozol, addig főzök kávét és készítek harapnivalót!

- Honnan késel el? – kérdeztem vissza, mert eddig nem került szóba, hogy menne bárhova. Nem akartam kombinálni, de jobban szeretem, ha tudom, merre jár.

- Mielőtt elraboltál volna, Lucas legutóbbi munkájába segédkeztem. Kíváncsi vagyok a fejleményekre… Szeretlek, de most menj! – bezavart a fürdőbe. Azért sikerült csókot lopnom.

Zoé velem együtt visszajött a szállodába. Nehéz volt az elválás, de tudtam, hogy jó kezekben van. Nem lesz egyedül. Felkísértem a szobájába, majd egy búcsúcsók után a saját szobám fele vettem az irányt. Összekapkodtam a cuccom, amelyek a forgatásra elkísérnek, illetve szóltam Dean-nek. Megleptem a korai érkezésemmel, de legalább Steph-nek nem lehet egy rossz szava sem, hogy állandóan kések.

Az irodában ezres fordulaton pörgött a munka. A telefonok folyamatosan csörögtek, mikor az egyik elhallgatott, megszólalt a másik. Vagy éppen csak letetették a kagylót, már nyomban zörgött is. Szerencsére akadály nélkül juthattunk el Steph-hez. A tárgyalóban várt ránk. Előkészített minden iratot. Több szempont szerint voltak rendezve a kupacok. Sietősen leültetett, s egyből elém tolta az első iratköteget. Ez a promozásra és a premierekre vonatkoztak. Gyorsan átfutottam őket, mert ezek tényleg csak a helyszínek, és a hozzájuk kapcsolódó pontos időpontok miatt voltak fontosak. Ezekkel végeztünk a leggyorsabban.

A következő aláírásra váró dokumentumok a következő forgatáshoz kapcsolódtak. Kosztümös film lesz, s ettől még izgatottabban vártam a munkát. – Vajon Zoé-nak tetszett a forgatókönyv? Végigolvasta? – jutott eszembe, míg az elém helyezett papírokat szignóztam. Londonban fogunk forgatni, most már teljesen biztos és időpontot is kitűztek a kezdéshez. Mégpedig a következő év márciusát. Ami annyit jelentett, hogy karácsony és újév teljesen szabad lesz. Ennek a hírnek rettentően megörültem. Mégis olyan távolinak tűntek. Addig viszont, alig kell négy hónapot várnunk, s megérkezik kicsiny családunk legkisebb tagja.

Az ábrándozásból az elém kerülő újabb kupac papír vetett véget. Meglepetésként ért, hogy az elismert rendező, akivel már találkoztam s beszéltünk a közös munkáról, nem húzza tovább az időt. Egyből le is szerződtetett a filmre. Attól függetlenül, hogy jövő év májusánál előbb nem fogjuk tudni elkezdeni a forgatást. Aláírtam mindent, Steph majd kiugrott a bőréből.

- Rob, sokan érdeklődnek a magánéleted után. Rólad és Zoéról kérdezősködnek. Még mindig téma a szakításotok, és persze most az újrakezdésetek. A pletykák eszméletlen módon terjednek… - együtt érzően nézett rám Steph. Ő teljesen tisztában volt minden ténnyel, s azzal mennyire megviselt mindkettőnket az az időszak.

- Mit tanácsolsz? Van már terved? Mit tegyek? – sejtettem, hogy bizony kész terv van a tarsolyában. Különleges érzékkel képes felkészülni a váratlan dolgokra is.

- Egy közös interjút. Tisztázzátok a félreértéseket. Ketten együtt, igenis egy párként álljatok a nyilvánosság elé. – határozottan adta tudtomra a válaszát.

- Közös interjú? Nem ellenezném, de gondolj Zoé állapotára! – vettem védelmembe kedvesem.

- Pont azért tanácsolom ezt. Mert így leültök, adtok egy interjút és nem a pletykákon csámcsognak. Beszéljétek meg! Majd holnap visszatérünk még rá! – Ezzel utamra engedett.

Ezt mindenképp meg kell beszélnem kedvesemmel. Ez lenne a legjobb módja, s ha ezzel elérnénk, hogy valamennyire megnyugszanak a kedélyek, akkor legyen. Akkor interjút adunk. Útban a forgatásra próbáltam felhívni Zoét, de nem vette fel a telefonját. – Biztos elaludt! – győzködtem magam. Aztán eszembe jutott, hogy anyáékkal sem beszéltem, pedig akartam vagyis akartunk. Csak a hétvégén nem igazán a telefonnal foglalkoztunk. – Azok az édes pillanatok! – sóhajtoztam.

Megérkeztünk a forgatás helyszínére, ahol ismételten rengetegen várakoztak. Villogtak a fényképező gépek, ahogy az autó elgördült mellettük. Olykor volt példa rá, hogy adtam autogramot vagy pózoltam velük közös képen. De a szoros beosztás miatt erre most nem volt lehetőségem.

Átöltöztem, belebújtam a jelmezembe. Majd Dean kíséretében a sminkbe mentem. Leültem a székbe, s hagytam, hadd dolgozzanak az arcomon. Egyrészt gondosan és művészien piszkossá varázsoltak, másrészt a korábban elszenvedett verések nyomát is felvitték az arcomra. Már kezdett kényelmetlenné válni a szék, mivel nem egy- két percet kellett kibírni, hanem már több mint egy fél órája, sőt lehet, hogy már egy órája ültem egyhelyben. Öröm volt felkelni és megmozgatni a lábaim. Elindultam a jelenet helyszínéül szolgáló vagon felé.

- Valakinek jól sikerült a hétvégéje? – a hang irányába kaptam a fejem. – Ne nézz így rám, csak rád kell nézni! Végre vigyorogsz és jó kedved van! – bökött oldalba Reese. – Ezek szerint minden rendben?

- Minden rendben. Gyere, mert még kapunk! – fogtam meg a kezét. S szaporáztuk meg a lépteink. Ma vele forgattam. Élveztem a közös munkát, mert a szünetekben beszélgettünk. Reese faggatott, hogy van Zoé és a kibékülésünket sem hagyta ki.

Hajnali három volt, de talán már elmúlt, mikor végre landoltam a lakosztályomban. Úgy ájultam bele az ágyba. Rögtön el is nyomott a fáradtság. Talán csak most jött ki rajtam a mozgalmas hétvége hatása. De minden pillanata megérte. Zoémmal álmodtam. Annyira valóságos volt az álom, hogy szinte éreztem a bőrömön az érintését. A fülemnél éreztem a leheletét, s arcomon és a számon az ajkait. Az alsó ajkam apró puszik sorával hintette be. Gondolkodás nélkül kaptam utána, s egyre mélyülő csókká alakult át.

Ehhez a csodás élményhez társult még a frissen főtt kávé illata is. Kipattantak a szemeim. Nem álom volt. Zoé tényleg mellettem volt. Az ágy szélén ült, s míg magamhoz tértem, addig is az arcom, a hajam simogatta. Pont egy karnyújtásnyira volt tőlem, így elértem a pocakját. Meg kellett simogatnom. Köröket írt le a tenyerem, majd pedig egy-egy helyen csak úgy ráfektettem a pocakra. Éreztem a pocaklakó mocorgását, sőt rugdosását.

- Jó reggelt, Hétalvó! – mosolya, vidámsága minden alkalommal rabul ejtett.

- Jó reggelt Szerelmem! – a mutató ujjammal közelebb csalogattam, hogy megcsókolhassam. – Bárcsak minden reggel ilyen lenne!

Míg feltápászkodtam, addig Zoém behozta a kávém. Zuhanyzás után állhattam neki borotválkozni. Eredetileg nem akartam, de kedvesem addig nyaggatott, míg nem teljesítettem a kérését. Amikor kijöttem a fürdőből egyből megtapogatta az arcom, s újabb puszikkal hintette be az arcom. Az öltözési stílusomat illetően sem értettünk egyet szerelmemmel. Végül a kompromisszum győzött. Fekete farmer, fekete póló, világos kék ing és sötét szürke zakó. Menet közben kaptam be néhány falatot.

Dean volt az első, aki tettetve alig akart megismerni. Zoénak persze gratulált, hogy képes volt rávenni még erre is. Mindhármunknak jó kedve kerekedett. Határozottan boldog voltam, hogy mellettem van az a csodálatos nő. Semmi nem tudta elrontani a kedvem. A stúdióhoz közeledve az utcán egyre többen várakoztak a járdákon, majd a bejárat előtt kordonokat állítottak fel. Ott sokkal többen voltak. Most hosszú idő után még a rajongók felé is mosolyogva fordultam. A legtöbben egy-egy képet, fotót, plakátot lóbáltak. A stúdióban Steph már várt ránk. Amint megállt az autó segítettem Zoénak kiszállni. Még az ügynököm is elismerően nézett rám.

- Sziasztok! – üdvözölt bennünket Steph, persze Zoé két puszit is kapott. – Rob, a következő a menetrend: irány a smink! Utána maximum fél óra a rajongókkal. – szólni akartam, de már emelte is a kezét. – Tudom, tudom… Erről nem volt szó…

- Nem, félreértettél. Csak annyit akartam mondani, hogy maradj Zoé mellett. – erre természetesen mindketten furcsán méregettek, hogy ennyivel elintéztem a dolgot.

- Szóval a rajongók után lesz a felvétel… A mostani forgatás, a film lesz a fő téma. Esetleg rákérdezhetnek a következő projektre vagy a terveidre… De tudod, mit kell mondanod? – erre csak bólintottam. – Utána pedig beszélünk. – Tudtam, hogy ez a közös interjúra vonatkozott. Rábólintottam.

Egy utolsó csók után elkísértek a sminkbe. Ezúttal tényleg, csak néhány percet vett igénybe a dolog. Dean kíséretében indultam a rajongók elé. Még mindig mosolyogtam. Egyszerűen tényleg jó kedvem volt, ami ebben nyilvánult meg. Amint megjelentem egy kórus a nevem kiabálta, majd elkezdtem autogramosztást és a fényképezkedést velük.

- Boldog vagy? – kérdezte egy tizenéves lány. Bólintottam neki, majd csináltuk egy közös képet. – Örülök neki. – mosolygott ő is.

- Ugye még mindig Zoé a párod? – hallottam meg egy másik kérdést. Egy szélesebb mosollyal írtam alá az elém tolt magazint.

- Szépek vagyok együtt. – kiabálta egy másik hang.

- Nem ők, nem lehetnek együtt! – üvöltötte egy másik hang. Próbáltam az ilyen dolgokat kizárni, de hallottam. – Edward Bellához tarozik… - aztán egyszerre a tömeg felzúgott sok különböző álláspontot hallottam. - Robnak Kristen mellett a helye… Zoé csak kettőjük közé állt…. Igenis Zoé a tökéletes párja… Nem az a ribanc, fel sem ér Robhoz… - Deanre néztem, mert már nem igazán bírtam jó képet vágni a dologhoz, hogy szerelmem becsmérlik.

- Lányok, hagyjátok abba! – szólaltam meg erélyesebben. – Zoé a párom, ÉN Őt választottam, ÉN Őt szeretem… Boldog vagyok Vele! Edward és Bella pedig csak szerep, a való élethez semmi közük… Én a valóságban élek Zoémmal… - aláírtam az utolsó fotót, majd Dean-nek jelezve visszamentem a stúdióba.

Beértem a stúdióba, ahol egyetlen személyt kerestem. Megtaláltam, de már nem volt túl vidám. Pityergett. Egyből a karomba zártam, s nyugtatgatni kezdtem. Egy kicsit így maradtunk, s neki is elismételtem, amit kint mondtam el a rajongóknak. Igen, határozottan ez kellett a lelkének. Letöröltem a könnyeit, s finoman megcsókoltam.

Egy asszisztens jött elénk. Figyelmeztetett, hogy kezdődik a felvétel. Ezért a berendezett stúdió felé tartottunk. Volt közönség, így meg kellett várnom a felkonferálásom. Amint elhangzott a szöveg a nézőtér felállt, tapsolva és kiabálva fogadott. Integetve vonultam be, de vetettem egy pillantást Zoém felé. Ő is tapsolva kiabálta a nevem és ráadásnak egy csókot dobott.

Kelly a műsorvezető kézfogással és puszival üdvözölt. Az első kérdés a hajamra, és az új stílusomra vonatkozott. Viccesen a filmre fogtam, hogy csak amiatt kellett lenyírni a hajam. Meséltem egy kicsit a filmről, a forgatás menetéről. Nevetnem kellett, mikor Kelly hitetlenkedve kérdezte meg, hogy állatokkal dolgozunk. Itt muszáj volt megemlítenem Reese csodálatos mutatványait, amit a film kedvéért tanult meg. S valóban Tai, vagyis a filmben Rose-t alakító elefánt segítségével kell az egyes elemeket kivitelezni.

- S végezetül néhány képpel készültünk… - fordult a közönség felé Kelly. – Ezek a forgatáson készültek, ugye jól tudom? – a kivetítő felé fordultam. Kisbabával a karomban fényképeztek le.

- Igen. Mivel a könyv szerint Jacob-nak és Marlena-nak nagy családja lesz, öt közös gyermeke is született. – hirtelen azt képzeltem, hogy a saját gyermekem tartom a karomban.

- Remek lehetőség gyakorolni, hogy mire megszületik a saját babád… - hirtelen Kellyre kaptam a fejem. – Ezt meg honnan tudja? Miért kellett ez? – Erre meg még rám is kacsintott. Lelepleztek anélkül, hogy bármit is tehettem volna. Félve pillantottam Zoé felé, aki aprót bólintott. Mintha megértette vagy megérezte volna, hogy mit szeretnék. Beleegyezett.

- Így van! Nem egész négy hónap múlva Apa leszek! – legyen, és bejelentettem a nagy hírt. Erre a közönség üdvrivalgásban tőrt ki. Ezerrel tapsolni kezdtek. Ezzel gratuláltak.

Büszkén húztam ki magam, s a kulisszák mögé pillantottam. Zoé meghatódva és mosolyogva ismételten puszit dobott. A tekintetem azonban a nézőtérre tévedt, végigfutott a mosolygós embereken. Ekkor pillantottam meg két személyt, akikre bárhol máshol, de itt, ebben a stúdióban nem számítottam. Kelly ismét kezet fogott, úgy gratulált és lenyomott két puszit. Majd odasúgta, mivel a hangzavartól nem lehetett hallani, de leállították a felvételt. Végeztünk. Néhány nagyobb lépéssel Zoé mellett termettem. A karját kinyújtva jelezte, hogy öleljem meg.

- Itt vannak a szüleim… - súgtam a fülébe.

Csak röviden...

Sziasztok,

lezárult a szavazás, s a többség döntött. :) Szoros volt.
A többség kívánsága szerint a Véget nem érő szép remény befejezése után kerül fel az új töri.

Köszönöm a komikat és pipákat!

A FOLYTATÁSról annyit, hogy írás alatt.... csak sajna én sem úsztam meg, és hőemelkedés/láz + náthát sikerült begyűjtenem. :(
MA v. legkésőbb HOLNAP kerül ki RÉSZLET, s az előzeteshez v. CHAT-be ki fogom írni mikor jön a teljes folytatás!

Vigyázzatok Magatokra!

Puszi,
ZoÉ

40. Újra van olyan, hogy mi

Sziasztok,


ezúttal tényleg a folytatással érkeztem! :) Ez a 100. bejegyzés!!!!
Bizony! Másrészt ez már a 40. fejezet, el sem hiszem, hogy itt tartunk. Be kell vallanom, hogy nem tudom, egész pontosan hány db fejezet lesz még.

Továbbra se felejtsétek el, oldalt kint a szavazás! Aki esetleg még nem szavazott volna, tegye meg, amíg lehet!

Komik:
Kitty!
ismét meglepetés volt Rob részéről, hova vitte Zoét, de most kiderül. :)

Dona!
most már semmi akadály, vagy mégis?

Gabó!
gonosz voltam, tudom. De így még inkább értékelni lehet az együtt töltött időt. Nagyvárosi Angyalra lehet, hogy figyelmeztetést kellett volna raknom. belátom, így utólag már okosabb az ember. :D


Jó olvasást!
Puszi,
ZoÉ

~~~~~ xxx ~~~~~

 ~ Véget nem érő szép remény ~ 

40. fejezet - Újra van olyan, hogy mi

(Robert)

  

Képtelen voltam akárcsak lehunyni a szemem. Egy cseppet sem voltam fáradt, sem álmos, pedig egészen hajnalig szeretkeztünk. Felkönyököltem, s úgy merengtem magamban. Míg egyetlenem békésen szuszogott mellettem.

- Hogy lehettem olyan hülye, hogy elhittem a pletykákat? – kérdeztem önmagamtól már sokadszorra. – Ráadásul még Kristen hülyeségeit simán megettem. – egyenesen megbotránkoztam a viselkedésemen és Kris-én is, hisz őt a barátomnak tartottam. Megbíztam benne és adtam a szavaira, a véleményére. Ezért voltak szarok azok a hónapok, míg nemcsak szerelmem, de a barátaim nélkül töltöttem. A szakítás után még Kris közelébe lennem is nehezemre esett, de ezt ő is sejthette. A kelleténél többet nem szóltunk egymáshoz, az egyes jelenetek felvétele után sem kerestük egymás társaságát. Haragudtam rá, talán túlzásba vittem, de őt okoltam mindenért. Így könnyebb volt a lelkemnek, mert addig is megosztottam a terhemet. Csakhogy rájöttem, hogy ez hazugság. S Kris is ugyanúgy a pletykákra alapozott, mint én. Időközben ő is rájött a tévedésére, s hálásnak kell lennem, mert mikor nem is számítottam rá, akkor adta a legnagyobb segítséget.

Rettenetesen dühösen csörtettem ki a kórház épületéből. A tehetetlenségtől üvölteni tudtam volna. – A rohadt életbe! – szitkozódtam sokadszorra. Egyfolytában azon agyaltam, hol keressem őket. Egyáltalán merre induljak? Olyan rohadt nagy a város, hogy simán el tudnak tűnni előlem. Arról nem beszélve, hogy Zoénak is kifejezetten jó képessége van a rejtőzködésben. Épp csak a  gondolatsor végére értem, mikor megszólalt a mobilom. Kristen neve villogott rajta. Az elmúlt időszakban mondhatni egyáltalán nem kerestük egymás társaságát.

- Helló Kristen! – nem túl szívélyes volt a hangom, bár amennyire tudtam igyekeztem elfojtani a dühöm.

- Rob! Sajnálom, rohadtul. Nem ezért hívlak. Segíteni szeretnék. Tudom, hol van Zoé. – hadarta végig Kris. – Figyelj tudom, szemét voltam veled, veletek. Ezért is mondom meg, hogy hol találod meg…

- Kris… én… - összeakadt a nyelvem. A sokk alig engedett beszélni.

- Rob, ne mondj semmit! Menj a Four Season-be… 842- es lakosztály… - amint meghallottam, egyből a sofőrnek szóltam, hogy módosítsa az útvonalunk.

- Kösz, Kris! – ezzel a cselekedetével elindított bennem valamit. Újra úgy éreztem, ha nem is lesz minden ugyanolyan, de barátok lehetünk.

- Ezt most ne szúrd el! – azzal lecsapta a telefont.

Persze akkor még nem tudtam, hogy Kris nem véletlenül tudta Zoét, hol találom. Kristen elcsavarta Lucas fejét. Ezzel csak még inkább nekem kedvezett. Helyre tett, s magabiztosabban és mindent beleadva tepertem Zoé bocsánatáért. Minden apró reménysugárba kapaszkodtam. Az első volt az az ultrahang kép, melyet odaadott. Azóta mindig mindenhova magammal hordom. Reese volt az első, akinek hatalmas mosollyal a képemen mutattam meg. A mindig mosolygós kolléganőm nem állta meg szó nélkül, és elsütötte az „én megmondtam” maszlagot.

- Az én gyerekem várja. – még mindig alig akartam elhinni. Vagyis nem elhinni, hanem felfogni. Egy kisbaba. Egy közös apróság. Már most szárnyaltam a boldogságtól, s ugyanakkor bennem volt a félelem. Felelősek leszünk egy gyermekért. Aztán ahogy jobban belegondoltam egyre izgatottabban vártam, hogy a karomban tartsam, hogy ringassam, hogy játsszak vele, hogy az apja legyek. Büszkén azt mondhassam, hogy az én gyermekem.

- Anya és apa vajon mit fog szólni? – egyből a családom jutott eszembe. Őket még nem értesítettem erről az örömhírről. Teljesen lefoglalt a forgatás és a hódítási terv. Megérte. Bár nem tagadom, hogy meginogtam egy pillanatra, mikor szerelmem leállított. Hirtelen azt sem tudtam, mit rontottam el. A szemébe néztem, s önkénytelenül jöttek belőlem a szavak. A szívem diktált.

Jólesően sóhajtottam fel, míg szerelmem csodáltam. Képtelen voltam betelni a látványával, hisz ismét itt volt mellettem, ölelhettem, csókolhattam és szerethettem úgy, ahogy megérdemli. Megbocsátott, s nem kevés munkával, de elértem, hogy újra együtt legyünk. Újra van olyan, hogy mi. Mert a múlt éjszaka óta száz százalékig biztos vagyok benne, hogy újra közös a jövőnk. Mostanra elhiszem, sőt egyenesen tudtam, hogy Zoé szeret, mindig szeretett és szeretni fog.

Az ablakon bekukucskáló reggeli napsugarak gyönyörű aranyszínné festették a leomló haját. Az arca csak úgy ragyogott. – Szeretem. Nagyon szeretem. – nem bírtam ki mosolygás nélkül. Boldog voltam. - Sosem engedem el őket. – határoztam el magam.

Szunnyadó kedvesemre pillantottam, s bár fájt elszakadni tőle, mégis meg kellett tennem. Csak az alsóm húztam magamra, s csendben a konyhába igyekeztem. Nagyjából már minden elő volt készítve. Tegnap a forgatás után ezért sem egyből a szállodába mentem. Rosa tegnap kitakarított. Egy kincs az az asszony. Már csak időben kellett végeznem, s akkor finom reggelivel lephetem meg kedvesem. Elsőként a kávét és teát főztem, ezeket szerencsére bármikor meg tudom csinálni. A többi vagy inkább egyéb konyhai tudásom még mindig hiányos, csörömpölés nélkül most sem sikerült megoldanom a feladatom. Aztán már nem is tudtam koncentrálni, mivel Zoé a hátamhoz simult. A kezei pedig először mellkasomra, majd hasamra csúsztak. Így ölelt magához.

- Megtartottad a lakást? – éreztem a hátamon a leheletét. Lassan fordultam meg.

- Nem volt szívem, és nem is tudtam csak úgy itt hagyni. - Csillogó tekintete elvarázsolt. – Itt boldogok voltunk… Újra az szeretnék lenni… Veled… Veletek…

- Én is… - rövid és tömör viszonzás csak még inkább késztetett, hogy most rögtön megcsókoljam. Zoé ajkaira hajoltam, készségesen nyíltak szét, hogy bebocsássák nyelvem. Nem siettem semmit el, miénk volt az egész hétvége. De szerelmem másképp gondolta.

- Éhesek vagyunk… - kikerült, a pultra pakolt élelmiszert vizsgálta, aztán a pult mellett állva már majszolt. Nem akart leülni, mert evés közben újabb szendvicseket gyártott, meg gyümölcsöt mosott és pucolt, míg egy-egy falatot bekapott. A kávémért nyúltam, mert a koffeinre szükségem volt. Olyan természetes volt, hogy itt van velem, mintha az elmúlt hónapok meg sem történtek volna.

Ahogy ott állt épp csak egy karnyújtásra tőlem, jobban szemügyre vettem. Az ingem volt rajta, de éppen csak egy-két gomb fogta össze az anyagot. Tökéletes rálátásom lett a kebleire. Egy szempillantás alatt kívántam meg újra. Nem bírtam ki. Mögé léptem, a nyakára tapasztottam a szám. A tenyerem automatikusan az ing alá férkőzött. A selymes bőrét cirógattam.

Szó szerint úgy hajított el mindent a kezéből, s egyből számra tapadt. A vágy lobogott minden egyes mozdulatában, minden érintésében. Ennyire tüzesnek és szenvedélyesnek még nem láttam. Ölembe kapva vittem be ismét a hálóba, ott azért mégis kényelmesebb az ő állapotában. Határozottan egyre jobban tetszett a terhessége. Nemcsak engem indított be néhány kényeztető érintés, hanem Zoé is kívánta az együttlétünk. Vágytól túlfűtött és a szenvedély által dominált szeretkezésben egymást hajszoltuk a gyönyör felé.

Az ágyban heverésztünk. Pihengettünk. Zoé boldogan csacsogott az elmúlt napokról, öröm volt hallgatni. Mesélt Kris és Lucas kapcsolatáról. Amin jobban meglepődtem, hogy Kris-szel kibékültek, sőt barátok lettek. Megfordult a fejemben, hogy nem ártana nekem is rendbe hoznom vele a kapcsolatom. Barátok vagyunk, s még egy darabig kollégák leszünk. A szüleivel folytatott beszélgetésnél tartott, amikor valami megragadta a figyelmem.

- Mit mondtál? – kérdeztem vissza, leesett az állam.

- Nem szeretnék maradni Los Angeles-ben… Csak a baleset miatt maradtam egész eddig… - a szívembe martak a szavai.

- Tessék? – egyszerűen nem bírtam leplezni a csalódottságom. – Csak leléptél volna… Megint? Egy árva szó nélkül?

- Rob, tudom, hogy rosszul esik ez most neked. De át kellett gondolnom a lehetőségeimet, míg egyedül voltam… - Rosszul esett? Az nem kifejezés. Az egyik felem megértette, de a másik felem csak azért sem.

- De Te voltál az, aki eltűnt. Kerestelek. Próbáltalak elérni. De nem hagytad. – kibukott belőlem, nem bírtam tovább magamban tartani. Egy francos kapcsolatban két fél van, s mindkettőnek akarnia kell, hogy működjön. – Hibáztam. Oké, ezt beismerem. Amit rohadtul megbántam. S képes voltál egészen eddig még a gyerekem létezését is eltitkolni. – egyre mérgesebb lettem. – Mikor ugyanúgy szeretsz. Mert kár lenne tagadnod vagy azt mondanod, hogy nem szeretsz, mert tudnám, hogy hazudsz.

Cigire volt szükségem, mert meg kellett valahogy nyugodnom. A földön heverő nadrágomért nyúltam, egyből felhúztam. Tapogatva kerestem a cigis dobozom és az öngyújtóm. Zoé magára húzta a takarót. Figyelt, minden mozdulatom figyelte. Éreztem magamon a tekintetét.

- El akartam mondani, hogy apa leszel… - erre a mondatára ismét felé kaptam a fejem. Lehajtott fejjel ült az ágyban. Szinte csak maga elé suttogta.

- De mikor? Mikor, ha még csak a tetves telefont sem vetted fel? – toltam a számba a cigarettámat.

- Mikor megszületik a pici… - bevallotta. Ez a vallomása egy vödör jeges vízzel felért. S betartotta volna az elhatározását.

Tántorogva haladtam az erkély felé. Út közben magamhoz vettem egy hamutálat. Mikor kiértem, akkor végre rágyújthattam. Jó nagyot szippantottam a káros füstből. Éreztem, ahogy szétárad a szervezetemben. A bennem tomboló idegesség csak lassan múlt, addig meg korlátot markoltam. Ahogy sikerült uralkodnom magamon, úgy láttam be, hogy túlzottan hevesen reagáltam. De hatalmába kerített a félelem, a csalódás.

- Ezt akkor is meg kell beszélnünk. – löktem el magam a korláttól. Fájt, de egyre világosabb lett előttem, hogy bizony ezt is meg kell vitatnunk. Ha most mégsem tennénk, akkor ez talán örökre egy olyan szilánk lenne, mely még nagyobb sebeket is okozhatna. Elnyomtam a csikket és megcéloztam a szobát.

Zoé az ágy szélén ült. Nem tudtam, mit mondjak. A torkom a félelem egyre szorosabban szorította. Még csak most kaptam vissza, nem lehet és nem engedhetem, hogy elveszítsem. Zoé továbbra sem mozdult. Minden előjel nélkül mégis megszólalt.

- Önző voltam.... önző módon nem gondoltam rád... - szerelmem felkelt az ágyról. Még mindig nem láttam az arcát. Megdermedtem azon a szent helyen. Az ütő is megállt bennem, mikor végre megfordult. Könny áztatta az arcát. A bűntudat egy pillanat alatt lobbant bennem. Nem hiszem el, hogy a csodálatosnak ígérkező hétvégét sikerült elszúrnom.

- Zoé... Kérlek... - léptem felé. Nem mertem megérinteni. Féltem a reakciójától. Aztán felé nyújtottam a kezem. Egy újabb könnycsepp buggyant ki, amit egyből letöröltem. Nem szerettem, ha szomorú. - Sajnálom... Megijedtem, mert még csak most kaptalak vissza... - öleltem magamhoz. Nem ellenkezett. Belesimult a karjaimba. Némán álltunk ölelkezve.

- Miért? – gyorsan azzal a ténnyel folytatta, amely valóban nagyon is foglalkoztatott és mélységes aggodalommal töltött el. - Nem akarlak elhagyni... Ez meg sem fordult a fejemben... – mégis ki akart szabadulni a karjaimból. Nem szorítottam, de el sem engedtem. Végül feladta, egy sóhaj után veszteg maradt.

- De akkor sem akarnék távol lenni tőled... tőletek. - simogattam meg a hátát. Meg kellett magyaráznom, muszáj volt tudnia, miért reagáltam ennyire hevesen. - Nem akarlak elveszíteni, de meg kell értened, hogy meg van kötve a kezem. Még tart a forgatás... nagyon úgy néz ki, hogy az utóforgatást sem ússzuk meg. – végiggondoltam a továbbiakat, de gyors fejszámolás sem adott okot az örömre. – Utána meg megkezdődik a Eclipse promozása. Azt pedig a premierek követik...

- Neked mind kötelező és a szerződéseket már korábban aláírtad.

- Nem szeretnélek elengedni. Kérlek, maradj! Csak egy kis időre… még. Kérlek, kísérj el… a premierekre, lesz egy gála… Maradj velem…

- Persze, hogy veled maradok… - megcsókolt. Zoé olyan finoman elterelte a gondolataim. – Viszont meg kell beszélnünk, hogy utána mi lesz! Az idő gyorsan elmegy, elérkeznek ezek az események, de a babánk is növekszik… Ezáltal én is.. – szerelmem fintorgása mosolyt csalt az arcomra.

- Nekem TE vagy a legesleggyönyörűbb nő a világon… Mindig minden körülmények között szeretni foglak! – olyan csalogató volt az ágy. Lassan araszoltam felé, magammal húzva Zoém. Összebújtunk.

- Majd meglátjuk. – kuncogott. Végre újra jobb kedve volt. Lecsillapodtam teljesen, megnyugodtam, mert a karjaimban tarthatom Őt. – Szóval ott tartottam, hogy a babánk is szépen növekszik. Itt a remek alkalom, hogy megbeszéljük, hogy hol szeretnénk felnevelni. Mert én erre gondoltam, mikor azt mondtam, hogy nem szeretnék Los Angeles-ben maradni. – így már értettem mit és miért mondott. – Tulajdonképp még nem is döntöttem, de az orvosom Londonban van és nála szeretnék szülni… - kedvesem elkapta a hév. Felült, felém fordult és hadonászva kezdett el magyarázni. – Még semmi sincs… Kell egy lakás vagy ház… Nem is tudom. Még egy darab babaholmit sem vettem. Vagyis vettem pár cuki dolgot, de még így is hiányzik egy csomó minden. London mellett szól még, hogy ott vannak a szüleim, és a te szüleid…. Istenem, mit fognak szólni a szüleid! – a kezeibe temette az arcát. – Mit fognak gondolni rólam? Nekik nem is szóltunk? Vagy szóltál? – szóhoz sem jutottam, csak darálta és darálta a mondanivalóját.

- Kicsim, Édesem, nyugodj meg! – erősen megnyomtam a szavakat, hogy tudatosítsam benne. – Lélegezz! – vele együtt lélegeztem. Mélyre beszív, majd kifúj. Még vagy háromszor, talán még ötször is elismételtük. Igyekeztem tisztességesen a szemébe nézni, de a figyelmem mindig a le- és felemelkedő kerek kebleire tévedt. - Melletted vagyok! Melletted leszek! – normálisan lélegzett. Erre egy kicsi pír jelent meg az arcán. S újra elidőztem a mellettem lévő nő formás vonásain, meglódítva a fantáziám. – Hmm… London… megfelel… - közelebb férkőztem szerelmemhez és fejemben megjelenő ötletek minél előbbi kivitelezésében mesterkedtem. Kezdetnek Zoé nyakát vettem célba…

Kicsit döcögősen indult a hétvége. Bevallom férfiasan volt egy pont, mikor azt hittem, vége mindennek. Zoé köszönés nélkül lelép olyan gyorsan, ahogyan csak tud és eltűnik megint. Mostanra azonban eluralkodott rajtam a fáradság, és szerelmemet ölelve szenderültem nyugtató álomba. Azonban az előző gondolat nem hagyott békén, még jobban ölelni akartam kedvesem. Erősen húztam magamhoz, mire kipattantak a szemeim.

Az érzés leírhatatlan volt. Zoé helyett egy nyamvadt párnát szorongattam. Kutatva néztem körbe a hálóba, de sem szerelmem, sem semmilyen gyanúsnak tűnő dolgot nem vettem észre. Újra körbefutott a tekintetem a hálóba, de semmi. Vártam és közben füleltem, de semmit nem hallottam. Nem akartam egyből a legrosszabbra gondolni, de nagyon úgy tűnt, hogy mégis az történt. Egyetlen dolog volt a kezembe, amelyen a haragom levezethettem. A nyomorult párna nem úszta meg, mert elég erősen a falhoz vágtam és hangos puffanással jelezte az érkezését. Magamat pedig hanyatt vágtam az ágyon és még a szemem is lehunytam.

- Mit ártott neked az a szegény párna? – komolyan már ott tartottam, hogy az épelméjűségem akartam megkérdőjelezni. Hallucinálok vagy épp álmodom? – Miért nem válaszolsz? – incselkedett a hang. Aztán éreztem, hogy mozog az ágy, itt-ott besüppedt. Édes teher nehezedett rám. A takaró épp csak a derekamig ért, így csupasz mellkasomon érzetem a felfelé lépegető ujjait. Ez volt az momentum, hogy kipattantak a szemeim. A fenséges szépségű kedvesemmel találtam szembe magam. Incselkedve először csak az alsó ajkam, majd a felső ajkam rajzolta körbe nyelvével. Vártam, akartam a csókját, de Ő csak játszott velem.

- Rob, kérdezhetek valamit? – suttogta a fülembe, majd a fülcimpámon éreztem a száját.

- Amit… csak… akarsz… - alig bírtam kiejteni a szavakat. Jól eső nyögések szabadultak fel a torkomból. Tök mindegy, hogy mit kér, ész nélkül teljesítettem volna. Bármit, még a csillagokat is a lába elé hoztam volna.

- Lemegyünk a partra? – persze most megcsókolt. – Kérlek!

- Hát persze… Bárhova mehetünk, csak együtt legyünk… - adtam meg magam. Jutalmul ismét csókokat kaptam. De nem sokáig élvezhettem az ölemben ficánkoló párom közelségét, mert amint rábólintottam a tervére elmenekült előlem. Pedig igencsak kedvemre való volt a ficánkolása.

Vigyorogva készülődni kezdett. A maga után húzott illatfelhőből sejthettem, hogy míg aludtam zuhanyozott. Így minden próbálkozásom, hogy visszacsábítsam a fürdőbe vagy segítsen tusolni meghiúsult. Kénytelen voltam egyedül tisztálkodni. A víz alól kijőve egyszer áttörölköztem tetőtől talpig. Majd egy másik törölközőt a derekam köré csavartam és úgy indultam a ruháimért. Gyorsan végeztem, de Zoé addigra már az ágyazással bajlódott.

- Kicsim hagyd, majd megcsinálom! – segíteni akartam, de nem engedte. Csak csúnyán nézett rám.

- Nem nehéz, és mikor ágyaztál be utoljára… - ez talált. Nem a túlzott rendmániámról vagyok híres. Csak egy engesztelő csókot nyomtam a szájára, aztán elkezdtem felöltözni. Farmer, fekete póló, fejemre a sapka és a napszemüveg. Késznek is ítéltem magam.

Zoé lelkesedése semmit sem fakult. Kézen fogva léptünk ki a lakásból. Nem tudtam, honnan jött az ötlete, hogy épp a partra menjünk. A forgalom ugyanolyan volt,mint bármelyik másik nap. Szólt a zene, ha éppen Zoénak tetsző dal szólt, akkor az előadóval együtt énekelt. Ha lehet még inkább beleszerettem.

Megpillantottam a hatalmas kékséget. Eddig még nem is nagyon jártam a parton. Leparkoltam és az út további részét sétálva tettük meg. Engem is megnyugtatott az óceán friss illata, a folytonos moraja. Hol kézen fogva, hol ölelkezve sétáltunk. Élveztük egymás társaságát, közelségét és a szabadságot. A mellettünk elhaladó járókelők megnéztek minket, de most nem én, hanem Zoé kapta ezeket a pillantásokat. A nevető, kacagó kedvesem tündökölt. Bár az irigykedő és az éhes pillantásoknak, illetve az Őt méregető más férfiak tekintete egy cseppet sem tetszett. Ilyenkor közelebb húztam magamhoz, sőt még csókot is loptam tőle. Tudja meg a külvilág, hogy Ő hozzám tartozik, egymáshoz tartozunk, s nem engedjük el egymást.

A homokos parton egymás karjaiban néztük végig a naplementét. Csendben hallgattuk egymás szívdobogását, sóhajait. Nem kellettek szavak, anélkül is értettük egymást. Tökéletes volt a pillanat. Életem egyik legeslegjobb pillanat.

Ahogy besötétedett úgy gyúltak ki a sétány színes fényei. Visszaandalogtunk a kocsiig. Zoé elfáradt, de még mindig mosolygott. A ház előtt, mikor segítettem neki kiszállni. Hozzám bújt.

- Köszönöm, ezt a lélegzetelállító napot! Szeretlek. – újra kimondta. A szívem mindig megdobogtatta.

- Szeretlek. – súgtam vissza.

A lakásba érve ezúttal Zoé húzott magával a fürdőbe. Együtt zuhanyoztunk, kényeztetően tisztítottuk meg a másikat. Majd a töröközést követően ámulattal figyeltem kedvesem pocakját. Nem bírtam ki, gyengéden ráfektettem a tenyerem, majd megcirógattam. Bebújtunk az ágyba. Szerelmem gömbölyödő hasára és a szájára is csókot leheltem. Azon az éjszakán szorosan ölelve kedvesem szunnyadtunk el.

Egy új díj

Sziasztok,
kaptam egy újabb díjat! :) Hálásan köszönök Evcsi95-nek! Nézzetek be hozzá!

Szabályok!

1.Tedd ki a képet a blogodra!

2.Köszönd meg annak, akitől kaptad a díjat!

3.Írj le 6 dolgot magadról!

4.Küldd tovább 5 blog írónak, linkkel együtt!

5.Hagyj megjegyzést a blogjukon!

Az első 2 pontot teljesítettem :)
Ami a 3. pontot illeti:

1. Továbbra is imádom a zenét, minden mennyiségben. Néhány írásomat kifejezetten zene ihlette.
2. Hangszeren még mindig nem tudok játszani. :(
3. Szeretem a művészetet, ez ugyancsak megjelenik a törijeimben. :)
4. Utazni szeretnék. Nagy álmom bejárni a világot!
5. Egyre jobban élvezem az írást.
6. Kedvenc filmjeim: Oscar és a Halálos Iramban 4. és 5. része. Milliószor láttam. XD

Nektek ajánlom a díjat:

• Gabi
• Kim
• Klau
• Pixie
• Szasza

Még egyszer nagyon köszönöm! Hamarosan jövök a folytatással!
Ne felejtsetek el szavazni oldalt!

Puszi,
ZoÉ

Prológus - The show most go on!

Sziasztok,

egy számomra kedves hírt osztanék meg Veletek.
Az oldal 25 000 oldalmegjelenítéssel büszkélkedhet, aminek elmondhatalanul örülök, s hálás vagyok Nektek!
Ezért úgy gondoltam, hogy ezen okból kifolyólag egy kis ízelítőt hozok egy soron következő történetből. A fogadtatásától függően, illetve a másik töritől függ (amit gőz erővel írok), hogy mikor érkezik a folytatás.

A szereplőket folyamatosan teszem majd ki. A főszereplőket oldalt kell majd keresni, míg a többi szereplőt a töri fülecskéjén. :)

Jó olvasást!

Puszi,
ZoÉ

The show most go on!

Prológus

Vannak dolgok, amelyeket ha akarunk sem tudunk megváltoztatni. Érzések, élmények, benyomások, melyek jönnek s megmagyarázhatatlanok és megmásíthatatlanok lesznek. Elég egy röpke pillanat, egy szempillantás vagy egy apró szikra. S soha többé nem tudod elfelejteni azt a helyzetet, azt a helyet, azt a személyt, akivel megélted eme pillanatot. Lehet, hogy megtörténik, s észre sem veszed a változást rögtön. Csak később tudatosodik benned, mikor már teljesen a hatása alá kerülsz, de ekkor már soha nem engednéd el vagy már nem tudod elengedni, hisz az életed részét képzi.

A másik dolog, amely életed alakítja a beleszólásod nélkül, az pedig a véletlen. Talán könnyebb elfogadni, hogy egy ismeretlen erő vonz hozzá. Talán egyszerűbb megérteni, hogy egy láthatatlan kötelék alakul ki pár röpke pillanat alatt, amely megváltoztatja az egész életed.

Minden a véletlenen múlt? De belátod, hogy mégsem véletlen volt az egész, hanem talán előre elrendeltetett. Mert nem volt több üres hely. Mert valaki elszólta magát. S könnyebb volt hazugságban élni, fenntartani a látszatot. Sőt minden újabb és újabb hazugságot elhinni. A játék pedig folytatódik, mert már hiányozna, ha nem lenne. Ami eleinte játék volt, az lassan a valóság lett. De tényleg csak játék volt? Egyszer mégis kiderül a hazugság. Fény derül a csalásra, s az fog a legjobban szenvedni, aki vétlen volt. Hisz mindig a vétlen sérül meg a legsúlyosabban…

„Van egy különös játék... Nő és férfi játssza. Írott szabályai nincsenek. Szabályait egyedül a szívükben lévő érzés, az egymás iránti őszinteség, a tisztelet, a bizalom határozza meg. Mert egy játékot lehet sokféleképpen játszani. Lehet közönséges módon, ahol csak az számít, hogy nyerjek, mindegy, milyen áron. Taktikázom, minden eszközt bevetek, hogy gyorsan legyőzzem a másikat, térdre kényszerítsem, uralkodhassak felette, és megmutathassam a világnak, hogy ki vagyok én. És lehet nemesen, amikor az számít, hogy a játékban együtt lehetek a másikkal, és az a cél, hogy mindketten élvezzük, mindkét fél arra törekszik, hogy a játék a másiknak szépet adjon, örömet adjon. Így a játék szép lesz, igaz lesz, amiben nincs kapkodás, nincs csalás, nincs vetélkedés. És ebben a játékban csak együtt győzhetünk. Nem legyőzni kell a másikat, hanem vele együtt győzni. Győzni, és elnyerni a másikat. És ez nem játék.”

(Csitáry-Hock Tamás)