42. Anyai érzések

Sziasztok,

bocsi, kicsit elhúzódott a hétvége. De itt vagyok és meghoztam a folytatást! Köszi a komikat!

Kitty! köszönöm a szavaid :) és már jön is folytatás.

Dona! itt volt az ideje, hogy Zoé csábítson, mert eddig főleg Rob kezdeményezett. még össze kell rázódniuk, hogy a kisebb elválást könnyebben elviseljék. :) itt a várt következő fejezet.

Petra! örülök, ez volt a fő célom. :)

Szofi! köszönöm a komid! remélem a folytatás is elnyeri a tetszésed! :)

Sz.! meghoztam a folytatást, már olvashatod is! :)

Heni! mikre nem képes a szerelem. köszönöm.

Liza! hamarosan kiderül, hogy mi a szülők véleménye.

Jó olvasást!

Puszi,
ZoÉ

~~~~~ xxx ~~~~~

 ~ Véget nem érő szép remény ~ 

42. fejezet - Anyai érzések

A hétvégére alig találtam szavakat. A lenyűgöző, a bámulatos és eszméletlenül romantikus sem fejezi ki teljes egészében. Ott a parton, Rob karjaiban megfogadtam magamban, hogy boldoggá teszem és szeretni fogom. Az együtt töltött pillanatok minden szempontból tökéletesek voltak, s a szeretkezések még inkább. Egyszerűen képtelen voltam a közelében uralkodni magamon. A hormonjaim csak még jobban megbolondultak.

Ez utóbbi állításomra a legjobb bizonyíték a reggeli szeretkezésünk. Azért a fránya vacakért nyújtózkodott, s a takaró egy pillanat alatt tűnt el róla felfedve a meztelen felsőtestét. Csak egyetlen pillanat elég volt. Roppant módon kívántam, hogy a karjaiba tartson, hogy újra szeressük egymást. feltornáztam magam, s igyekeztem minél csábítóbb lenni. Megőrültem, mert Robon nem azt a reakciót láttam, amit vártam. Túlságosan uralkodott magán. Viszont nem hagytam annyiban a dolgot. A hormonjaim diktáltak, már nagyon is kívántam őt. Szerencsére Ő sem tudott sokáig ellenállni nekem. Még a gyönyör utóhatását élveztem, mikor Rob megszólalt. Lihegve vette a levegőt. Kipirult az arca, de a kielégültséget mutatott. Csábítóak voltak az ajkai.

Mégis képes volt azt mondani, hogy gonosz bestia vagyok. De a tudtára adtam a véleményem. Ezek után meg még megcsókolt. Azt hittem, menten meggyulladok. Hirtelen döntöttem, s nem csókoltam vissza. Rosszul esettek a szavai, pedig tudtam, hogy nem bántásból mondja. Mégis túl érzékenyen reagáltam rá. Csak a megbolondult hormonjaim miatt vagyok ennyire lökött.

- Ennyi erővel elég lett volna azt mondania, hogy kihasználtam. – motyogtam magamban, míg a fürdőbe masíroztam. Muszáj volt eltávolodnom tőle, egy kicsit lehiggadnom. A közelében minden értelmes és épeszű gondolat elszáll a fejemből.

Rettentő gyors zuhany után megtörölköztem. Felöltöztem és elővettem a szekrényből egy tiszta törölközőt. Tudtam, hogy kelleni fog. Rob nem bírja ki, utánam fog jönni. Így is lett. Egyből a karjába zárt, egy pillanat alatt puhított meg. Főleg, hogy kimondta a bűvös szavakat. Tartani akartam magam, de a nyakamra hajolt, s az ajkai éppen csak súrolták a bőröm, amivel majdnem az őrületbe kergetett. Azzal, hogy a saját szavaival kérdeztem vissza némi elégtételt éreztem. De aztán innentől kezdve már mindent el is feledtetett. Elfeledtetett velem.

Együtt mentünk vissza a hotelbe. Végig ölelkezve közlekedtünk. A lakosztály előtt csókkal váltunk el. Már most azon kezdtem el gondolkodni, mivel fogom elütni addig az időt, míg újra Robbal lehetek. Talán megint segíthetek Lucasnak, vagy talán már nem is kell. Ahogy beléptem a szobába Lucas és Kris párosa fogadott. A kanapén falták egymást, olyan cukik voltak.

- Sziasztok! – intettem feléjük. Jó volt rájuk nézni, ahogy ragyogott az arcuk. Boldogan mosolyogtak felém, s látszott a szerelem mindkettőjükön.

- Szia Zoé! De jó! – örvendezett Kris. – Ha szépen megkérlek, elkísérsz a fodrászhoz? Akkor nem leszek egyedül, és te is kikapcsolódsz. Kérlek szépen! – ölelt meg Kristen.

- Elkísérlek… Fodrászhoz? Csak nem félsz tőle? – kuncogva kérdeztem vissza.

- A forgatás miatt kell… Talán nem vágnak belőle, de szőkés leszek… - erre tényleg kíváncsi lettem. Pedig Kristen nagyon szép, és természetesen sötét haja különleges volt. Bár ahogy elmesélte az előző forgatáson meg feketére festették, abból már szinte nem is látszott semmi.

Nem sokig húztam az időt, csak lepakoltam a holmim és a legszükségesebb dolgokat hagytam magamnál. Lucas kapott egy-egy puszi, bár Krisének bizonyára jobban örült. Aztán elindultunk a lift felé. Kris a kocsi kulcsát lóbálta, míg várakoztunk.

- Milyen volt a hétvége? – váltott eszméletlen gyorsan témát, amint becsukódott mögöttünk az ajtó.

- Romantikus és felejthetetlen. – vigyorogtam ezerrel. Kris pedig felnevetett.

- És roppant kielégítő… - mindketten nevettünk.

- Éppen úgy, ahogy a tied is… - erre vadul bólogatni kezdett.

Hihetetlen nem is olyan régen, alig szóltunk egymáshoz. Kris megpróbált összeugrasztani minket Robbal, ami tulajdonképpen sikerült is. Joggal mondjuk és tartom azt az elképzelést, hogy az emberek változnak. Igenis, aki akar és aki tesz érte, az bizony képes változni. Éppen úgy ahogy Kris is tette. Megbánta korábbi viselkedését, s bocsánatot kért. Ráadásul a legjobb barátom lett a párja. Le se tagadhatnák, mert annyira látszik rajtuk, hogy szerelmesek. Minden pillantásukból, minden szavukból süt az egymáshoz ragaszkodás. S ott a másik példa Rob személyében. Szavakkal nehéz leírni, de most komolyabb, magabiztosabb és ez megmutatkozik a viselkedésén, az érintésében, a csókjaiban, a szerelmében. Én magam is változtam. Volt időm gondolkozni és sok dologra ráébredtem. Most pedig erősebbnek érzem magam, és rájöttem megtaláltam azt a férfit, akit mindig is kerestem. Ő érte kész vagyok küzdeni és harcolni a közös jövőnkért. A szakításunk után ködbe burkolózott a jövőnk, s a homály miatt nem láttam tisztán. Ráadásul az elhatalmasodó félelmeim meg is bénítottak, de ennek vége. Rob megtett mindent azért, hogy újra bízni tudjak benne és önmagamban. Ahogy helyreállt a bizalom, úgy tűnt el a köd a szemünk elől is. Együtt egymást támogatva boldogok leszünk.

A szalonban eltöltött órák nem voltak eseménytelenek. Nagyon jól elbeszélgettünk, szórakoztattuk egymást. Várakozás közben kedvet kaptam, hogy szedjék rendbe a fejem, ami kimerült némi vágásban és beszárításban. Kristen ezzel szemben szinte teljesen megváltozott. Mintha újjászületett volna. Nagyon jól állt neki, szerintem még önmaga is meglepődött a végeredményen. Látszott rajta, hogy nagyon tetszik neki. Legalábbis az állandósult mosolygása erre engedett következtetni.

- Lucas meg sem fog ismerni. – nézett bele a tükörbe Kris. – Mi van, ha neki a sötét jobban tetszett? Így más nem is én vagyok… - egy kicsit elkeseredett.

- Szerintem Lucas-nak igenis tetszeni fogsz. Totálisan és teljesen odáig van érted… Még soha életemben nem láttam ilyen boldognak, és ilyen szerelmesnek… - minden szavam igaz volt és sikerült még Kristen önbizalmát is helyrebillentenem.

A következő megállónk egy belvárosi étterem volt. A megbeszéltek szerint elkísértem Krist a fodrászhoz, majd valahol megebédelünk. Ez volt így az utolsó közös programunk.

- Mikor lesz a forgatás? Hol is lesz pontosan? – érdeklődtem, mikor már az étterem fele haladtunk. Kris az egyik kedvenc helyére hozott, meg szerette volna mutatni.

- Két nap múlva indulok Montreal-ba. A forgatás első fele ott lesz, majd repülünk tovább New Orleans-ba. De most az első héten, még csak ruhapróbák és olvasópróbák lesznek, ismerkedés a csapattal… meg ilyenek…

- Még egyik helyen sem jártam. – töprengtem el. – Mindkettő érdekes lehet… Bár lassan le kell mondanom az utazgatásról.

Kristen lelkesen mesélt, mit vár vagy éppen mitől tart a forgatással kapcsolatban. Szóba kerültek, a helyek, ahol eddig járt már. Aztán elpanaszolta, hogy hiába járt azokon a gyönyörű helyeken, alig látott a városokból valamit. Többnyire a hotelszoba ablakából vagy erkélyéről csodálhatta meg az előtte elterülő városrészt. Az állandó kötelező program minden idejét elvitte. Bevallotta, amire ugyan nem volt büszke, hogy volt olyan hely, ahol annyian gyűltek össze, főleg rajongók és fotósok, hogy lehetetlen lett volna átjutni a tömegen.

- Meddig maradtok L.A-be? Vagy mégis maradtok? – Kris ismét mesteri módon témát váltott. – Ugye még itt leszel a promózás alatt? – ezt a kérdést gyanúsnak, felettébb gyanúsnak tartottam.

- Londonban egyeztünk meg Robbal… - Kristen fellelkesült, s közbeszólt.

- De jó! Ott lesz a másik filmem forgatása! De pszt! Ez titok! – szólta el magát. Egyből körbe nézet, hallgatózik-e valaki körülöttünk. Aztán a szájára tette a mutatóujját, úgy suttogott. – Ez még titok, nem tudhat róla senki!

- De a forgatás végéig, illetve a promózásig, még itt maradok. – újdonsült barátnőm bólogatni kezdett. Aztán bravúrosan másfele kanyarodott a beszélgetésünk.

A közös ebéd után már indultunk volna vissza a szállodába, de megpillantottam egy bababoltot. Képtelen voltam ellenállni. Már a kirakat megbabonázott. Gondolkodás nélkül léptem az ajtóhoz, s mintha egy másik világba csöppentem volna. Kris csak somolygott, ahogy elbűvölten válogattam az édesebbnél édesebb holmik között. Ahogy a kezembe vettem azokat a csöppnyi rugdalózókat, teljesen elolvadtam. Olyan finom és puha agyagokból készültek. Azok az apró lábakra való zoknik, melyek szinte elvesztek a tenyeremben, és az ennivaló babaruhák minden színben. Egy emlék ugrott elő az agyam eldugott zugából. Az a reggeli beszélgetés, még Londonban.

Rob az ölébe vont, úgy ölelt magához. De válasz helyett az asztalon heverő magazinokra mutatott, és a pár, pici kék cipellőre. Alig akartam elhinni. Meglepetés volt a javából.

- Oh! – csak ennyit bírtam kibökni, de Rob mindenképp értette, mire gondoltam abban a pillanatban. Aztán már hiába kaptam a szám elé a kezem, mert nem bírtam megakadályozni a belőlem kitörő nevetést. Talán amiatt is nevettem, mert nem tudtam, mit csináljak vagy mit mondjak kínomban. Olyan abszurd volt az egész. Mindössze néhány ember kreatív fantáziája, illetve pár titkon ellőtt kép ekkora felfordulást bír okozni.

- Ez olyan vicces? – Victoria volt az első, aki szóvá tette a nem éppen megfelelő reagálásom.

- Nem, nem vicces... – nyertem vissza az uralmat a hangom felett – Te tényleg megvetted? – Rob felé fordultam, hogy teljesen szembe legyen vele az arcom. Egészen eddig az ölében tartott, ami roppant jól esett. Szerintem fel sem fogta, de a combom simogatta. A feltett kérdésemre csak bólintott. - Azért a cikkek, és fotók okoztak néhány galibák. – öleltem át a nyakát. –még közelebb akartam Őt tudni magamhoz. Vele összeölelkezve éretem magam nyugodtnak.

– Meglepetés! Ez egy meglepetés, a new york-i forgatás szünetében pillantottam meg, következő nap már a címlapon voltam velük. Arra gondoltam, hogy csakis te lehetsz a gyermekeim anyja, csak veled szeretnék családot! – szenvedélyes csókok lettek a jutalma.

Ő már akkor bizonyossággal beszélt a családalapításról, mikor még félelemmel gondoltam rá, hogy esetleg terhes lehetek. Félelem? Nem, ez nem a legjobb szó rá, mert szó szoros értelmében nem a terhességtől féltem. Mindig úgy képzeltem, hogy nagyobb családom lesz. Inkább a baba korai érkezésétől féltem. A történések sajnálatos módon engem igazoltak. Akkor tényleg nem voltunk még készek, hogy szülők legyünk. A félelmeim nem voltak alaptalanok. Azonban, mostanra már minden félelmem és kétségem elszállt.

A pocakomra simítottam a kezem. A babám megérezte a felé küldött mérhetetlen szeretetem, s válaszként mocorgott. Minden mozdulatát csodaként éltem meg, de nem csak én, hanem a csöppség apukája is. Rob földöntúli örömmel fogadta a picúr mozgolódását. Képtelen lennék elképzelni, hogy nem növekszik a pocakomban a mi apróságunk. Egyre izgatottabban vártam, hogy megszülessen.

Már tudtam a babánk nemét, de Rob egy árva szóval nem kérdezte, így nem is árultam el neki. Aztán eldöntöttem, hogy nem is fogom megmondani neki. Hadd legyen meglepetés. Arról sem beszélünk, hogy apás szülés lesz vagy nem. – Úristen! Mennyi mindenről nem beszéltünk! Mennyi mindenről még nem döntöttünk! – kaptam a fejemhez. Mielőbb meg kell beszélnünk Robbal, terveznünk kell. – Nevet sem választottunk. – egy pillanat alatt annyi teendő jutott az eszembe.

Feltűnt, hogy Kris néhány perce csak gyanúsan méregetett. Nem szólt semmit, csak erősen fókuszált valamire, vagyis inkább rám. Felemeltem a fejem, rámosolyogtam, de még mindig nem mondott semmit. Így aztán haladtam tovább a sorok között. Kristen természetesen jött velem. A tekintetem kicsit tovább időzött el az egyik rózsaszín ruhácskán, bár az már egy néhány hónapos csecsemő mérete volt.

- Te tudod! – fordított magával szembe. – Te tudod és nem árultad el! – hirtelen azt sem tudtam, hogy mire gondolt. A kezébe kapott egy-egy megfelelő színű cipellőt. Nevetve bólogattam.

- Nem kérdezted… nem kérdeztétek… - majd kivettem a kezéből a baba nemének megfelelő lábbelit.

- Tudtam! Tudtam! – ölelt meg a lelkes színésznő.

- De Robnak, sőt senkinek nem mondhatod el. Ígérd meg! – buzgón egyezett bele, de a sejtelmes mosolya miatt valamiért nem tudtam elhinni. Biztos voltam benne, hogy valamit forgat a fejében, valamire készül.

Zacskókkal felpakolva hagytuk el az üzletet. Nem akartam ennyi mindent venni, de képtelen voltam akárcsak egyet is otthagyni ezekből. A babaruhácskák, zoknik és az egyéb holmik egy pillanat alatt a szívemhez nőttek. Kris is jól érezte magát, pedig féltem, hogy zavarni fogja vagy feszeng a boltban, de nem így lett. Segítőkész volt és segített válogatni a holmik között.

Kristen visszaszállított a hotelbe. Felhordtuk a csomagokat a lakosztályba. Lucas az étkező asztalt foglalta el. Terítve voltak a fotókkal, a laptopján dolgozott, míg a telefon a fülén lógott. A férfi teljesen belemerült a saját világába, ugyan kedvesének mégis sikerült csókot lopnia tőle. A szobámba pakoltunk le, és ott beszélgettünk, hogy ne zavarjuk Luc-ot. Kris kiment cigizni, addig a mosdóba szaladtam.

Talán a hétvége, az egész nap tehette, nagyon fáradtnak éreztem magam. Lucas amint végzett elrabolta Kristent. Az utolsó napot együtt akarták tölteni. Kritentől elbúcsúztam és megköszöntem a csodás napot. Annak éreztem, kicsit kimozdulhattam a négy fal közül, és szórakoztató a társasága. Megölelgettük egymást. Ő megígértette, hogy a promozósig maradok, míg én megkértem, hogy ne árul el a baba nemét. Megegyeztünk, majd kicsit pityeregve intettem búcsút nekik.

Egyedül maradtam, de most egyáltalán nem bántam. Az órámra pillantottam, és szomorúan konstatáltam, hogy Rob már a forgatáson van. – Talán majd a szünetben hív. – jegyeztem meg magamnak. Egy pihentető és relaxáló fürdő mellett döntöttem. Roppant jól esett elnyújtózni a kádban. Minden porcikámnak jól esett a víz. A lassan kihűlő víz már kevésbé tetszett, kiszálltam és jó alaposan megtörölköztem. Pólóba és sortba bújtam bele, majd a telefon társaságában az ágyra heveredtem. Beállítottam az ébresztőmet, hogy időben keljek fel. Úgy terveztem, hogy meglepem Robot azzal, hogy én keltem. Bekapcsoltam a tévét, hogy addig se unatkozzak. Túl kényelmesen sikerült elhelyezkednem, mert elaludtam. Úgy aludtam, mintha fejbe vertek volna. Tényleg elfáradtam, szükségem volt a pihentető alvásra.

A telefon ébresztője előtt keltem fel, mert rettentően sürgősen a mosdóba kellett igyekeznem. Mivel már a fürdőbe voltam elintéztem a teendőimet. Egy kicsikét nyújtózkodtam, majd visszamentem a hálóba. Nem is tudtam, mit vegyek fel. Rob nem adott semmiféle támpontot, hova megyünk. Hosszú szoknya és egy kényelmes mintás felső mellett döntöttem. Némi ékszerrel dobtam fel a külsőm. A hajam kibontva hagytam, csak jól átfésültem. Elégedetten néztem bele a tükörbe. A telefonomon láttam a nem fogadott hívás logóját. Rob hívott, bár annyira aludtam, hogy nem hallottam meg. Már a puszta tény is mosolygásra ösztönzött. Neki is iramodtam, minél előbb csókokkal halmozzam el.

Már csak egyetlen akadály volt előttem. Mégpedig az, hogy bejussak Rob lakosztályába. Bíztam benne, hogy segítségemre lesznek a recepción. Nagyon nagy mázlim volt, mivel ugyanaz a fiatal nő állt a recepciós pult mögött, mint tegnap.

- Jó reggelt! Miben segíthetek? – kedvesen mosolygott rám, míg udvariasan üdvözölt. Tényleg úgy tűnt, hogy őszinte a mosolya.

- Jó reggelt! Szeretném elkérni a 963-as kulcsot. – mivel tegnap is enyém volt ez a nemes feladat, így ma sikerrel jártam.

Még mielőtt felmentem volna tettem egy kitérőt az étterem felé. Telefon helyett személyesen rendeltem reggelit. Robnak frissen főtt kávét kértem, nekem a gyümölcslevet. A pincér kedvesen még egy croissant – nal is megkínált. Muszáj volt vennem, addig nem akart elengedni. Megköszöntem, majd miután biztosított, hogy hamarosan felviszik a rendelésem a lift felé lépkedtem. Míg felértem, addig elpusztítottam a finomságot. Sokkal inkább vágytam Rob csókjaira, mint bármi másra.

Csendben nyitottam ki az ajtót és lépkedtem a háló felé. Az egyenletes szuszogás hallatszott a szoba csendjében. A háló ajtajában megálltam, onnan hosszú pillanatig csak élveztem a látványt. Rob elterült az ágyon. Szokásához híven csak egy boxer lehet rajta. A takaró a derekáig csúszott le. Eléggé beindította a fantáziám, de tudtam, hogy nem szabad engednem a csábításnak. Közben a reggeli is megérkezett, úgyhogy beengedtem a pincért. Betolta a kiskocsit, majd távozott.

Visszamentem a hálóba, de most nem álltam már meg. Közelebb lépkedtem. Kusza haj és enyhén nyílt szája annyira jellemző volt rá. Az arca, a vonásai nyugodtnak és kisimultnak látszottak. Annyi hely még volt az ágy szélén, hogy le tudtam ülni. Az ujjaim önálló életre keltek, s megsimogattam az arcát, le a nyakát és a mellkasát. Még közelebb hajoltam, míg ajkaim el nem érték az arcát. Lágy puszikkal, mini csókokkal kényeztettem az arcát, a száját. Az ajkára készültem adni egy újabb puszit, de engem is meglepve szenvedélyes csók lett belőle.

Egyből kipattantak a szemei, először hitetlenkedve nézett rám. Ezért újra az arcát cirógattam, sercegett az ujjam alatt a borostája. Beletúrtam a hajába. Időt adtam neki, hogy magához térjen, ami pillanatokon belül megtörtént. Szerelemem a pocakomra tette a kezét, mire a manócska rugdalózni kezdett. Majd következett a személyes üdvözlésem. Most aztán tényleg bántam, hogy nincs időnk kicsit összebújni. Pedig Rob kellőképp megtett mindent, hogy ráhangoljon. Enyhén csorgott a nyálam, mikor kikelt az ágyból, s nyújtózkodni kezdett. Tudta, milyen hatással van rám, csibészes mosolya elárulta, hogy direkt húzta az agyam. Éppen ezért elzavartam zuhanyozni és borotválkozni. Ez utóbbi nem nagyon tetszett az úrnak, de elég kitartónak bizonyultam. A következő menet az öltözésnél következett. Értettem, hogy nem szeret kiölözni. Ezért nem is öltönyt mondtam, sőt még nyakkendőt meg sem említettem. Csak annyit szerettem volna, ha nem a favágó ingét veszi fel. Kompromisszum született.

A reggeli gyorsra sikeredett, mert nem sok időnk maradt. Azért örültem, hogy Dean észrevette Rob öltözködésében bekövetkezett változást. Kuncogtam, mert szerelmem olyan pillantásokat lövellt a testőre felé, amelyet képtelenség lett volna megismételni. Ennek köszönhetően jó kedvünk lett a kocsiban. A hátsó ülésen szorosan ültünk egymás mellett Robbal. Összefűzte ujjainkat, és hüvelykujjával simogatta a kezem.

A stúdióhoz közeledve növekedett a tömeg. Ámulattal néztem a lelkesen várakozó lányok sokaságát. Rengetegen voltak. Ahogy elhaladt a kocsi a kordon előtt, úgy láttam meg az áhítattal átitatott tekintetük. Képek, könyvek, fotók, dvd-k és plakátok sorakoztak fel, hogy azokra aláírást gyűjtsenek imádott színésztől.

Rob segített a kiszállásnál, majd Steph sietett elénk. Gyorsan hadarta el Robnak a napirendjét. Majd egy rettentő gyors csók után Rob eltűnt az egyik folyosón. Steph mellett maradtam. Egy hatalmas képernyő előtt álltunk meg.

- Hogy vagytok? - kérdeztem az ügynököt. Mostanában nem volt időnk beszélgetni. Josh-sal főként munkáról értekeztünk.

- Jól megvagyunk. Csak most mindkettőnknek sok munkánk volt. Kicsit kevesebb időnk volt egymásra. – a bizakodó hangja megnyugtatott.

A beszélgetésünk abbamaradt, mert a képernyőn megjelent Rob. Egy kamera követte őt. Kórus skandálta a nevét. Mosolyogva teljesítette a rajongók kérését. Aláírásokat osztogatott, pózolt a közös képeken. A kérdések záporoztak Rob felé. Felfigyeltem rájuk. Aztán egy csoport agresszíven állt ki az igazuk mellett.

- Ugye még mindig Zoé a párod? Nem ők, nem lehetnek együtt! Edward Bellához tarozik… Robnak Kristen mellett a helye… Zoé csak kettőjük közé állt…. Igenis Zoé a tökéletes párja… Nem az a ribanc, fel sem ér Robhoz… - elkeserített, hogy így gondolnak rám. Igyekeztem tartani magam, de nem sok sikerrel. Elpityeredtem. Ugyan hallottam Rob hangját, de a szavak értelme nem jutott el a tudatomig.

A rossz kedvem csak addig tartott, míg szerelmem vissza nem jött a stúdióba. Akkor a karjába zárt és elismételte a szavakat, melyekkel kiállt a szerelmünkért. Megnyugodtam egy szempillantás alatt, mikor tekintetünk találkozott. De a nyugtató varázs megtört, amint egy asszisztens a díszlet felé terelte Robot. Steph-fel a díszlet mögül figyeltük a felvételt. Szerelmem őszinte mosollyal az arcán lépett a közönség elé, intett feléjük. Természetesen hangzavar, tapsvihar azon nyomban kitört. Kelly a műsorvezető nem volt szimpatikus egy cseppet sem. Sőt ahogy Robot üdvözölte, attól csak még inkább ellenségesen tekintettem rá. A kézfogás nem volt elég. Odahajolt hozzá, és puszit adott. – A boszorkány. – mérgelődtem. Bájologva beszélt, és ha éppen úgy adódott megfogat Rob karját. Hatalmas önuralomra volt szükségem, hogy végig kibírjam.

Végre a végéhez ért a felvétel, úgy lélegeztem fel. Igyekeztem a kivetítőre fókuszálni, ahol forgatási és egyéb képek jelentek meg Robról, Reese-ről és a többi szereplőről. Ezzel valamennyire sikerült elterelni a figyelmem a boszorkány műsorvezetőről. Kifejezetten tetszettek a forgatáson készült képek Robról kezében a babával. Imádnivaló volt a picike. Egyből a mi babánkat képzeltem el a kezeibe.

- Remek lehetőség gyakorolni, hogy mire megszületik a saját babád… - leesett az állam. Robot kész tények elé állította az a perszóna. Ráadásul még rá is kacsingatott. Szerelmem még mielőtt bármit mondott volna felém pillantott. A beleegyezésem kérte, amit készségesen megadtam. Szavak nélkül apró mozdulatokból, gesztusokból megértettük egymást. Rob bejelentése tombolást okozott. A show felvételének lefújását követően a büszke leendő apuka hatalmas léptekkel közeledett felém. Belesimultam az ölelésébe.

- Itt vannak a szüleim… - súgta nekem Rob. Ez a bejelentés az amúgy is kavargó lelkemnek nem tett jót. Éppen csak feldolgoztam, hogy Rob ország-világ előtt kiállt a szerelmünkért. A szavaitól hatalmas szerelemhullám tört rám. Majd a felvétel előtt, alatt és még utána is az a boszorkány tapogatja, fogdossa és puszilgatja az én páromat. Mindezek mellett ugye még Robból is kihúzta az a nőszemély, hogy Ő maga bejelentse és ezzel megerősítse, hogy nemsokára apa lesz. De kár lett volna tagadni, aki látott a stúdióba az úgyis tudja, mitől gömbölyödöm. Megnyugtatott, hogy Rob a karjaiban tartott, de a szüleire vonatkozó mondta a félelemmel töltött el. A szívem a torkomban dobogott. – Hogy nem vettem észre őket? – kapaszkodtam még erősebben Robba.

- Csalódtam… csalódtam mindkettőtökben… - egy pillanat alatt váltunk szét szerelmemmel. A hang irányába kaptuk a fejünk. Egy rettentő szúrós pillantással néztünk farkasszemet. Erősen markoltam Rob kezét, mert már komolyan azt vártam, hogy megnyílik alattam a föld.

- Claire… Richard… - nagyon nehezen tudtam a szavakat formálni. A hangom remegett, amit kellett kipréselnem magamból, mert a torkom összeszorult.

- Anya… Apa… - Rob is meglepetten üdvözölte a szüleit.

Ott állt a két párosunk egymással szembe. Erősen szorítottam még mindig Rob kezét. Claire le se vette rólam a szemét. A külvilág mintha megszűnt volna körülöttünk, csak kínos csend maradt. Egyikőnk sem szólalt meg, csak meredten néztük egymást. De egyre többen néztek bennünket, sőt körénk gyűltek.

- Claire, Richard… Örülök nektek… Kérlek benneteket, hogy folytassátok ezt zárt ajtók mögött… - mint egy megmentő úgy lépett közbe Steph, megelőzve Claire szavait. – Hol szálltatok meg?

Fel sem fogtam, mi folyik körülöttem. Mert még mindig kábultan néztem a váratlanul megjelenő szülőket. Steph beszélt velük, majd egyszer csak Rob zökkentett ki a kábulatból. A derekamra csúsztatta a kezét, így irányított a kocsi felé. Beszállni is segített. Dean és a sorőrrel együtt négyen ültünk a kocsiban.

- Rob… - remegett a hangom. – Rob… a szüleid… Mit gondolnak rólam? Nem szóltunk neki, most pedig megharagudtak… - már éreztem is a kibuggyanó könnycseppet az arcomon. – A szüleid….

- Zoé, nyugodj meg! – Rob hangjában is éreztem a feszültséget. Hozzábújtam, összefűztem az ujjaink. Vártam, hogy megérkezzünk. – Szeretlek. – sóhajtott kedvesem.

Rob lakosztályába várakoztunk. Gyorsabbak voltunk, így már a körmöm rágva vártam, hogy megérkezzenek a szülei Steph-fel. Claire szúrós pillantásait még mindig magamon éreztem, egyszerűen nem bírtam kiverni a fejemből. Egyikőnk sem tudott ülve maradni. Rob járkált és a haját szántotta mindeközben. Az ablak előtt álltam meg, az előttem elterülő várost figyeltem. Olyan picikének tűnt minden. Kopogásra mindketten az ajtóra kaptuk a fejünket.

- Sziasztok! – nyitotta nagyra az ajtót Rob. Az anyja két puszit adott, de láttam, hogy közben le se vette rólam a szemét. Richard kezet fogott a fiával, majd megropogtatta a vállait.

- Nem megyek be, rohanok tovább. Ne felejtsd el a forgatást! Sziasztok! – az ügynök sietve távozott. Nem láttam, csak a hangját hallottam.

- Sziasztok! – remegő térdekkel léptem közelebb a szülők felé. – Claire sajnálom, hogy nem szóltam… - rájöttem, hogy ez így nem a legjobb, így gyorsan javítottam magam – nem szóltunk…

- Kedveltelek, Zoé… - mintha meg se hallotta volna a szavaim. Levert a víz, ahogy múlt időt használt. Meg is inoghattam, mert Rob rögtön mellém lépett, és a derekamnál megölelt. – Tényleg hittem, hogy boldoggá teszed a fiam… - itt természetesen kedvesemre nézett, aki megrázta a fejét. Ezzel kívánta jelezni az anyjának, hogy fejezze be. – Most úgy látszik, kibékültetek, de meddig tart? De később is kitartatok egymás mellett?

- Anya, kérlek! Szeretem Zoét… és Ő is szeret… - Rob magabiztosan jelentette ki, ezzel is erőt adott nekem.

- Szeret? Szeret? – kérdezett vissza Claire. – Akkor is szeretett, mikor szenvedni hagyott? Eltűnt és TE semmit sem tudtál róla? Nem hagyta, hogy megtaláld… Tud egyáltalán arról, milyen állapotba voltál? – az anya nem hagyta abba. A szavai penge élesek voltak. – Most együtt vagytok és gyereket vártok… Egy gyereknek család kell… Szerető szülők… Egy otthon…

- Claire, szeretem a fiad. – néztem az asszony szemébe. - Mindig szerettem, s éppen azért szakítottam, csak egymást bántottuk… Nem bíztunk meg egymásban… Szeretem és szeretni is fogom… - Rob mellettem állt, éreztem a szeretetét, a szerelmét, mely hatalmas támogatást jelentett.

- Robert a fiam. Nem tudod még elképzelni, milyen fájdalmat jelent egy anyának, ha a gyermeke szenved… Mert Rob szenvedett… Eltűntél… Még esélyt sem adtál neki… - igazat beszélt. Elérte, hogy kellőképp mardosson a bűntudat. Kibuggyantak a könnyeim.

– A külön töltött idő rádöbbentett, mennyire szeretem, és csak akkor jövünk rá, mekkora kincs birtokában vagyunk, mikor majdnem elvesztjük… A mi kincsünk a szerelem, mert bármi is történt a múltban, mi szeretjük egymást. Képtelenek vagyunk egymás nélkül élni, mi csak együtt működünk…

- Biztosak vagytok benne? – egyszerre bólintottunk Robbal. – Kitartatok egymás mellett? És egy gyerek… Hallod ezt Richard, egy kisbaba?

- Claire, drágám, hagyj már őket! Nézz rájuk, szeretik egymást, le se tagadhatnák. – ölelte meg feleségét a férfi. Most először szólalt meg azóta, hogy megérkeztek. Végig kedvesen és biztatóan mosolygott rám, ránk. A szavaiból is úgy látszott, hogy támogatja és örül a mi boldogságunknak. – Örüljünk inkább a kisbabának…

- Anya, mi ezen már túl vagyunk… Megbeszéltük… Hidd el! – Rob az anyjához lépett, akit meg is ölelt. – Boldog vagyok, és csak velük vagyok az… Kérlek, ne haragudj ránk, hogy nem szóltunk előbb. Hosszú utat jártunk be, míg újra megtudtunk bízni a másikban… Hibáztunk, de ezekből kell okulnunk… Szeretlek anya, és kérlek ne félts! - Képtelen voltam megszólalni. Meghatódtam, amint az anya-fia párost néztem. Mindketten őszintén beszéltünk, mindketten kiálltunk a szerelmünk mellett. Már egyáltalán nem tudtam, mit kellene mondanom, amivel meggyőzhetem az asszonyt. Aztán meghallottam a kérdéseit, ami teljesen kicsapta nálam a biztosítékot.

- Biztos, hogy a te gyereked?... A te gyereked várja? – Claire dacosan szegezte neki a kérdést a fiának. Levegőt is elfelejtettem venni. Azon nyomban szaporábban bugyogtak a könnyeim. Éreztem, ahogy végigcsorogtak az arcomon és nedves csíkot hagynak maguk után. Sok mindenre számítottam, de erre nem. Mégis ezt kaptam. Már eddig is bántottak az anya szavai, de ezek mindennél nagyobb fájdalmat és mélyebb sebeket okoztak nekem vagyis nekünk. Rob hitetlenkedve nézett az anyjára, majd mindhárman rám kapták a tekintetüket.