Novella 2.11 - Nagyvárosi Angyal

Sziasztok,

íme a novella folytatása! :) Remélem örültök neki! Azonban el kell, hogy mondjam, hogy ez az utolsó előtti rész. A következő résszel végleg lezárom Cassie&Rob történetét.

Ismételten köszönöm Kitty és Zsuzsi a komijaitokat.
A kitartásotokat szeretném meghálálni. Ezért szeretnélek megkérni titeket, hogy egy mail címet juttassatok el nekem. zoesneverland@gmail.com -ra. Nem kötelező. :)

Jó olvasást!
Puszi,
ZoÉ

11.rész 

~ Cassie ~

Új vizsgálatokat követően a várakozás maradt. Ed szerint az eredményekre egy egész hetet kell várni, így a következő hét szerdára beszültük meg az időpontot. Az érzelmek sokasága kavargott a lelkemben. Amint kiléptünk a vizsgálóból, a folyosón Rob egyből a karjaiba zárt. Nem törődött senkivel, semmivel. Csak ölelt s amennyire csak tudtam hozzá simultam. A tökéletes pillanatunkat anya szakította meg, Ő törte meg a csendet, már a mi közöttünk volt és ha nem vesszük figyelembe a kórházra jellemző hangokat.

- Cassie, mennem kell. Bill vár rám. Muszáj lesz beszélnem vele… - bár már javult anyával a viszonyom, még mindig nem volt a régi. Csak remélni tudtam, ha túl leszünk mindenen, akkor végre ez is helyre jön.

- Semmi baj. Menj csak. Megértem. – az arcomat felé fordítottam, de nem akartam elszakadni Robtól. Olyan jó érzés volt az ölelése.

- Gyere el hozzánk. Gyere velünk. – simított végig az arcomon Rob. Ahogy felemeltem felé a tekintetem, a csillogó tekintetével találtam szembe magam. – Anya örülne neked.

- Így van, drágám. Claire is aggódott érted. Ne legyél egyedül. – Richard is biztatóan mosolygott rám.

- Jó, veletek megyek. De cserébe valamelyik este közös vacsora lesz. Nincs kibúvó. Ha már így vagy úgy egy család leszünk. – Erre a kijelentésre Rob belecsókolta a nyakamba. A bizsergés végigfutott a gerincemen, s a vérem hirtelen felpezsdült. Uralkodnom kellett magamon, így inkább anyára néztem, úgy folytattam a mondanivalóm. – Legalább akkor megismerhetjük Bill-t.

- Persze kicsim! – anya két puszija után már el is sietett arra a megbeszélt találkozóra.

Az anyukám boldog, vidám és felszabadultan viselkedett. Még ezt a cirkuszt, mely kialakult a téves eredmény miatt egész könnyen vett. Robbal való kapcsolatom ellen sem volt egyetlen rossza szava sem. Míg beszélgettünk, talán ő maga észre sem vette, de végig mosolygott. Ami egyet jelentett. Szerelmes. Sok év után újra szerelmes. S ki vagyok én, hogy a boldogsága útjába álljak. Nekem az sokkal többet jelent, hogy megtalálta a párját. Legyen az bárki, vagy Bill. Nekem az ő személye ellen sincs semmi kifogásom, de azért a biztonság kedvéért jobban meg szeretném ismerni.

- Cassie… Kicsim… Cassie…. – Rob aggódó tekintettel guggolt a kinyitott autóajtó mellett. Még a kocsiban ültem. – Kicsim, megijesztesz. Mi történt? – ránéztem szerelmemre. S megráztam a fejem. Kinyújtottam felé a kezem, felegyenesedett és segített kiszállni.

- Minden rendben. Csak egy kicsit elgondolkoztam. – álltam lábujjhegyre, hogy elérhessem Rob ajkát. Puszit akartam rá nyomni, de Ő elmélyítette csókká.

- Ha szabad tudnom, akkor min gondolkoztál ennyire? Már vagy öt perce megérkeztünk. Szólongattalak, de nem reagáltál semmire. – összekulcsolta a kezeinket, s úgy sétáltunk a házuk felé.

- Csak anyán gondolkoztam. Régen volt ilyen boldog. Most határozottan az. Örülök neki. – közben Rob kinyitotta előttem az ajtót. Lesegítette a kabátom. A kezét egyből a derekamra csúsztatta, s így navigált a konyha fel.

A konyhába belépve isteni illatok szálltak felém. Claire egy tepsit vett ki. Citromos sütit csinált, rögtön felismertem annak az illatát. Amint végzett a mozdulattal Claire, letett mindent, s hatalmas öleléssel üdvözölt.

- Drágám, nagyon aggódtam érted. – az anyából áradó mérhetetlen szeretettől könnyekig hatódtam. Csodáltam és tiszteltem Claire-t, maximálisan. Ebben az egészben ő mindig kedvesen, barátságosan viselkedett velem. Elfogadott, sőt közeledett felém. Még úgy is, hogy a férje esetleges félrelépésének az eredményének számíthattam volna. Mindezek ellenére képes volt szeretni és megbocsátani a férjének, óvni a családját. S ezért tudom, hogy helyesen cselekedtem, mikor mindent megbocsátottam Robnak.

- Köszönöm. – ennyit suttogtam felé, de ez mindent jelentett.

Claire derűs arca ragyogott. Bekapcsolt nála a tökéletes háziasszony program, mert egyből leültetett bennünket. Teával kínált, amit nagyon szívesen fogadtam el tőle. Meg persze süteménnyel, amit ugyancsak nem utasítottam vissza. Sőt annyira ízlett, hogy még repetát is kértem belőle. Nem értettem saját magam. Alig ettem mostanában, de ebből a süteményből muszáj volt. Oldhatatlan vágyat éreztem iránta.

Beszélgetésbe teljesen belemerültünk, melyben felmerült a vacsora ötlete is. Péntekre beszéltük meg. Azonban kicsit szomorúan vettem tudomásul, hogy Lizzy és Vick nagy valószínűséggel már nem lehetnek ott. Lejárt a szabadságuk, s így Vick visszarepül New York-ba dolgozni, míg Lizzy-nek megkezdődik a turnéja. Rob persze megnyugtatott, hogy majd lesz olyan közös este, ahol ők is jelen lesznek. Szerelmem addig sugdosott a fülembe, míg vele nem tartottam az emeletre.

Egész pontosan a szobájába csalt galád, és nem éppen tisztességes szándékkal. Amint átléptük a küszöböt, végre beteljesíthettük a vágyunkat. Rob forrón csókolt, nyelveink szenvedélyes tánca közepette lépdeltünk az ágya felé. A kezeim kedvesem nyakán jártak. A tarkóját simogattam, míg ujjaimmal a hajával játszottam. Szerelmem gyengéden döntött végig, hogy fölém gördülhessen. Bár még minden ruhánk a helyünkön voltak, így is éreztem Rob vágyának bizonyítékát. Szerelmes pillanatok tették tökéletessé a napot.

Csak másnap mentem haza. Viszont Rob nem engedett el egyedül. Ragaszkodott hozzá, hogy kocsival elvigyen, de még mielőtt elindulhattunk feltartóztatott egy rég látott ismerős.

- Helló haver! – a komolytalan férfi megropogatta a barátját. – Na, gyerünk pajtás, ki vele! Ki a csaj? – nem vett észre, ezért még inkább hátrébb húzódtam, hogy megviccelhessem.

- Helló Tom! Te meg miről beszélsz? – Rob nevetve veregette meg Tom vállát.

- Hogy miről? – csodálkozott el a cimbora. – A kielégült képedről beszélek. Biztos hogy csaj van a dologban… Hol van? - most jött el a pillanat.

- Szia Tom! – köszöntem a barátunknak, míg Robhoz simultam. Szegény olyan képet vágott, amit nem is igazán értettem.

- Cassie… - nézett rám, vagyis ránk. – Te nem vagy normális… - kiabált a barátja képébe.

- Tom, minden oké… - mivel a barátunkkal mostanában nem találkoztunk, sőt nem is beszéltünk, így jó néhány dologból kimaradt. Most azonban be kellett avatni. Talán a Blue-ban láttam utoljára.

- Ez esetben itt az ideje, hogy ünnepeljünk! – csapta össze Tom a kezeit. Megdörzsölte, mintha ördögi tervet szövögetne.

- Benne vagyok, de előtte még hazamennék…

Tetszett a buli ötlete. Kicsit hiányzott már a bár, hiszen amúgy is a hétre szabadságolva lettem. Hiányzott a tánc, a zene és persze a lányok is. Az az izgalom, amit egy-egy fellépés előtt lehetett átélni, s az előadás okozta extázis. Végül pont emiatt döntöttünk a Blue mellett. Otthon nem sokáig vesztegettem az időm, a leggyorsabban szerettem volna elkészülni, hogy mielőbb újra Robbal lehessek. Gyors zuhanyra viszont szükségem volt, míg készülődtem, vagyis sminkeltem és ruhát kerestem, addig észre se vettem, de megdézsmáltam egy egész zacskó kekszet. Elszörnyedve néztem a maradványokra. Eltűntettem, s folytattam az öltözködést. Ahhoz képest, ahogyan mostanában bulizni jártam, teljesen visszafogott voltam. Egyedül a mélyen kivágott felsőm engedett kicsit többet láttatni belőlem.

A két férfi elismerően nézett végig rajtam, egy kicsit még illegettem magam Rob előtt. Kikerekedett és vággyal teli szemekkel méregetett. Magához vont, s a nyakamon éreztem a leheletét, beleszédültem ahogy ajkamra csókot lehelt. Tom elégedetlenkedő hangja vetett végett a játékunknak. Már alig vártam, hogy újra a Blue-ban lehessek. Nem véletlenül választottuk ezt a helyet. Tom legeslegnagyobb örömére, míg Rob legnagyobb bánatára. Miért? Mert amint megjelentünk, egyből el is ragadtak mellőle. A lányok két fellépés között üdvözöltek, ezt még kedvesem némán tűrte. Azonban, mikor Slone ölelt meg, azt már nem bírta ki szó nélkül. A barátaim üdvözlését követően azonban csak Robnak szenteltem a figyelmem. Még arra is sikerült rávennem, hogy táncoljon velem. Fergeteges volt az éjszaka, melyet szerelmünk beteljesülése koronázott meg.

Reggel ismét szerelmem karjaiban ébredtem. Csodálatos napok álltam a hátunk mögött. Együtt töltöttük minden időnket, mégsem untuk meg egymást. Sőt kifejezetten élvezetem, de nemcsak én, hanem Rob is, hogy olyan dolgokat csináltunk együtt, mint a normális párok. A napot közös reggelivel indítottuk, bevásároltunk vagy éppen a lakásban raktunk rendet. Anya csak mosolyogott, mikor meglátott bennünket. Azonban drága édesanyám valamit titkolt. Már majdnem kifúrta az oldalamat a kíváncsiság, mikor egyik alkalommal bejelentette, hogy a közös vacsorára tartogatja a hírt.

Végre elérkezett az az ominózus péntek esti vacsora. Anya Billel, Claire Richard, én pedig Rob párjaként ültünk le a csodálatosan megterített asztal mellé. Miután bemutattuk egymásnak a jelenlévőket. Mindenki elfoglalta a helyé, s az italok megrendelése után anya magához ragadta a szót.

- Egy kis figyelmet szeretnék kérni. – minden szempár rá szegeződött. Éreztem, hogy most valami nagyon nagy dolog szem és fül tanúi leszünk. Sokkal idegesebb voltam, mint anya. Az asztal alatt Rob keze után kaptam, s két kézzel belé kapaszkodtam.

- Egy jó hírt szeretnénk megosztani veletek. – csatlakozott Bill anyához.

- Jaj, kicsim ne haragudj, de a pillanat hevében döntöttünk. – szabadkozott anya. Bólintottam felé, hogy megértettem Rob kezét szorítottam. – Bill elvitt Vegas-ba. Ott voltunk múlt hétvégén. – leesett az állam. Mi van? – Hirtelen jött az ötlet, s nem is gondolkoztam, csak beleugrottam… - kikerekedett szemekkel vártam, mi fog kisülni belőle. – Összeházasodtunk. – mondták ki végre egyszerre.

Első reakció a döbbenet volt. Kétségtelen, hogy ledöbbentem. A második reakció az öröm, majd a meghatottság lett. Nem hittem, hogy anya belemegy a házasságba, de ettől függetlenül láttam rajtuk a boldogságot. Imádták egymást, s emiatt én is velük együtt örültem. Észre se vettem, de kicsordult néhány könnycseppem.

- Édesem, ne sírj! – ölelt magához Rob. Bárhogy próbálta nem sikerült neki lepleznie a mosolygását. Egy kicsit megbántódtam, de nem tartott tovább két másodpercnél, mert megcsókolt.

- Örülök nekik. Csak meghatódtam. – szipogtam szerelmem felé. Nem igazán értettem, hogy mi van velem. – Nem vagyok én ilyen bőgőmasina. – dőltem vissza a székbe.

- Kicsim, mit mondasz? – hajolt közelebb anya.

- Nagyon sok boldogságot kívánok neked! – öleltem meg anyát.

- Van még valami, amit el kell mondanom… - elakadt a lélegzetem. - Ha azt mondja, hogy terhes, akkor totál padlót fogok.

Nem az volt, amire gondoltam. Bár ettől a hírtől is nyitva maradt a szám. Anya bejelentette, hogy Bill megbeszélték, s közösen egy új lakásba költöznek. Elfogott a pánik, hogy velem mi lesz. Önzően magamra gondoltam. Anya megnyugtatott, de semmi többet nem árult el. Éppen ezért majdnem megevett a fene, kétségek között maradtam.

Az este mindezek ellenére jól sikerült. Furcsa érzés volt végignézni a beszélgető társaságon. Több okból. Először itt volt anya és Richard egykori kapcsolata, mely nem kis bonyodalmat okozott a jelenben. Claire, aki kitartott a férje mellett, és felnevelt három gyereket, akik nagyszerű emberekké váltak. S ott voltunk mi ketten Robbal. Az összes viszontagság ellenére a szerelmünk kitartott. Pedig nem egyszer lett volna okunk feladni.

Rob, mintha megérezte, mi jár a fejemben, mert megcsókolt. Lágy csókot lehelt ajkaimra. Mindamellett, hogy imádtam a csókjait, felszította bennem a vágyat, s mivel nem lehettünk egymáséi ott helyben, az egészet kínzásnak éltem meg. Pont emiatt a kezem a combjára csúszott, megsimogattam. Elkapta a kezem, s a fülemhez hajolt.

- Megállj, ezért este bünti vár! - A leheletét a bőröm éreztem. A szavai után csókot nyomott a nyakamra.

A vacsorát követően anya Bill-lel távozott. Így ránk maradt az üres lakás, amit vétek lenne nem kihasználni. Csak mi ketten Robbal. Főleg, hogy kellőképp felhúztuk a másikat. A szerelmes együttlét helyett vad és füllett, extra szenvedély dominálta szeretkezés hajnalig tartott ébren bennünket.

A hétvégét, sőt a következő hét szerdáig anyának segítettem a költözésben. Szerdán amúgy is Ed-hez kellett visszamenni, így aztán még azon a héten még mindig szabadságon voltam. Jason először nem örült neki, de megértette. Tudta, hogy nem ok nélkül kérem. Egy haszna volt a költözésnek, vagyis a pakolásnak, mégpedig az, hogy elterelte a figyelmem. S alig hittem el, hogy elérkezett a szerda. Az a bizonyos szerdai nap, mikor el kellett látogatnunk Ed-hez.

- Édes, olyan sápadt vagy. – Rob a reggel folyamán már vagy harmadszor mondta végig ugyanezt. Kezdet már kicsit fárasztani. Mikor negyedszerre is elmondta, akkor közöltem vele, hogy fejezze be, mert ezzel csak még idegesebbé tesz.

Remegő kezekkel és lábakkal ültem Eddel szembe az irodájában. Mindenki más rajtam kívül teljesen nyugodtnak tűnt, de én pattanásig feszült idegekkel vártam. Igazából nem értettem sem az érzéseim, sem a reakcióm. A szívem már jóval korábban tudta és megsúgta, hogy Rob nem a testvérem. Még saját magam idegesítettem. Aztán elérkezett a pillanat. Ed felemelte a borítékot, s mintha az idő lelassult volna. Robbal egymás kezét szorítottuk, míg az ítéletre vártunk. A doktor végre kinyitotta a borítékot és elhúzta az a vakítóan fehér lapot, melyen megannyi szám sorakozott egymás után némi szöveggel megfűszerezve. Ed mosolyogni kezdett, amiről viszont nem tudtam eldönteni, jót vagy rosszat jelent.

- Gratulálok! – magamban ordítani kezdtem. – Cassie és Rob – jelentőségteljesen nézett ránk. – bizonyítottan, s 99,9%-ig biztos – hatásszünet. Azt hittem, Ed nyakának ugrom, ha tovább húzza az időt. – Nem vagytok testvérek. – Ed Richard felé fordult. – Cassie nem az Ön lánya. – neki bezzeg ennyivel elintézte.

- Szeretlek. – mondtuk ki egyszerre Robbal.

Szárnyaltam a boldogságtól. A föld felett jártam, s csak amiatt nem szálltam el, mert Rob belém kapaszkodott. Kitartóan ölelt. Aztán egyik percben sírtam, míg a másiban nevettem. Előbbit azért, mert belegondoltam, Richard mennyire beleélhette magát, hogy van még egy lánya. Akit ennyi év után ismerhetett volna meg. Akiről eddig semmit sem tudott. Most meg csak belecsöppent volna az életébe. S a hamis tesztekkel adott reményt ezzel elvették tőle. Aztán hirtelen váltottak a gondolataim és ezzel együtt a hangulatom is. Mámorosan öleltem és csókoltam Robot, hiszen Ő a szerelmem.

Annyira boldog voltam, azt sem tudtam, mit beszélek. Így történt, hogy egyszer csak kicsúszott a számon „Költözzünk össze! Költözz hozzám!” felszólításba burkolt óhajom. Rob hatalmasra nyílt szemekkel nézett engem, mintha most látna először. Először azt hitte, hogy viccelek, de miután újra fogalmazva szegeztem neki, immár kérdés formájában a dolgot bárgyú mosollyal csak bólogatni tudott.

Ott volt úgy is immár a saját lakásom, mivel anya teljesen rám hagyta. Egyedül mit kezdtem volna magammal. Ésszerű és kézenfekvő megoldás volt, hogy a párommal együtt vegyük birtokba. Az elhelyezkedése, a berendezése teljesen jó volt, akkor meg hülye lettem volna feladni. A fejemben már ezerrel terveztem is, hogy az én szobámat átalakítjuk kicsit, az lesz a közös szobánk. Anya szobájából vendégszobát csinálunk. Egy-két kisebb javításon kívül nincs más dolgunk az egész lakással.

A jó hírek szét akartak feszíteni, s ezért riadóztattam a barátainkat. Tomot és a srácokat, a táncos lányokat, illetve hívtam Dylan-éket is. Sok okunk volt az ünneplésre. Ünnepelni szerettem volna az életet, a jövőnket. Hiszen végre megkaptuk a választ, hogy nem vagyunk testvérek. Anyáék is befejezték a költözést. S már semmi sem állt Robbal közös boldogságunk útjában. Talán kicsit túlzásba is vittük, elég sokat sikerült innom. De annyira jó volt felszabadulni a nyomasztó várakozás alól.

Lassan teltek a napok, melyek az új közös életünk első napjai voltak. Újra visszamentem dolgozni. Rob továbbra sem örült neki, de igyekezett, amit nagyon értékeltem. Közben Robot az ügynöke kereste többször, egy halom ajánlattal látta el. Újabb és újabb filmszerepek, forgatókönyvek vártak arra, hogy Rob döntsön a sorsukról. Szerelmem egészen addig kivárt, míg meg nem kapta álmai szerepét. Gyermeki lelkesedéssel áradozott a rendezőről, és az egész projektről. Igazából nem is nagyon értettem miket beszél, de Ő totál lelkes volt. A legjobb az egészben az volt, hogy nem kellett sehova se mennie, az egész forgatás helyben lesz.

Rob megkezdte a tárgyalásokat, melyek többnyire napközben zajlottak. Ez idő alatt kicsit rendet tudtam rakni a lakásban, próbára jártam, mivel a koreográfusok egy új műsor ötletével álltak elő. Addig viszont nem kerül a nagyközönség elé, míg nem tökéletes. Így a régebbi műsorok frissített változatát adtuk elő. Rob egyre jobban megismerte a barátaim, szívesen csatlakozott hozzánk.

Fáradtan ébredtem. Már napok óta nem akart szűnni a fáradtság. Pedig nem éreztem magam kimerültnek. Ahogy kinyitottam a szemem csak még rosszabbul éreztem magam. Forgott velem a szoba és az egész világ. Ráadásul egyedül voltam. Nem értettem, hogy Rob hova tűnt. Nem kellett sokáig várnom rá. Sőt mosolyt csalt az arcomra, mikor megpillantottam. Egy hatalmas tálcával egyensúlyozott. Volt rajta minden, friss kávé, gyümölcslé, croissant. Elém helyezte az ágyra, s rögvest csókkal üdvözölt. Édesen mosolygott, ahogy megdicsértem a remekművét. Amikor csak lehetett, Rob igyekezett tökéletesíteni tudását és kiszolgálást a reggelit illetően. S napról napra egyre jobban ment neki. Amiért cserébe jutalmat várt. Hát teljesítettem, s megkapta, vagyis inkább megkaptuk a jutalmunk.

Ahogy minden reggel, úgy most is a kávéért nyúltam elsőként. Csakhogy a kávé illata nem várt reakciót váltott ki belőlem. Amilyen gyorsan csak tudtam a fürdőbe rohantam. Nem tartott sokáig, mert egyből kiadtam a gyomrom tartalmát.

- Kicsim, mi a baj? Jól vagy? – aggodalmasan faggatott az ajtó túloldaláról. Szerencsére becsaptam az ajtót magam mögött, mikor beértem.

- Igen, jobban. – öblítettem ki a szám, s egyből a fogkefémért nyúltam.

Ideig-óráig valóban jobban lettem. Azonban nem tartott sokáig, mert újra rám jött a hányinger. Néha ahogy jött úgy el is múlott, de néha addig nem tudott a szervezetem megnyugodni, míg nem hánytam. Levert a víz, egyszer vacogtam, egyszer forróságot éreztem. – Tuti, hogy összeszedtem valami vírust. – pufogtam magamban. Az ágyban kuporogtam, mert alig volt valami kis erőm, ami többnyire a hányással fel is emésztetem. A leadott energiát meg képtelen voltam pótolni, mert még a kaja gondolatától is forgott a gyomrom.

Rob beszélt Jason-nal, hogy képtelen vagyok dolgozni menni. Rob amúgy sem engedett volna el. Jason nem csapott patáliát, mivel sima hétköznap lévén csak a legelszántabbak merészkedtek el bulizni, főleg ha esetleg másnap dolgoztak. Csakhogy Robot felhívták, mert előre hoztak egy megbeszélést. Nem akart egyedül hagyni, de biztosítottam, hogy rendben leszek, ha alszom egy nagyot.

Bárhogy próbáltam nem tudtam elaludni. Sőt csak egyre kényelmetlenebb lett az ágy. Nem bírtam tovább maradni. A konyhába csoszogtam. Először csak egy csésze teát szerettem volna, de a végén nekiálltam palacsintát sütni. Eddig az étel gondolatától rosszul lettem, most meg palacsintát. A következő percben pedig mindent kiejtetem a kezemből. Hangos csörömpöléssel és puffanással ért földet.

- Nem, az nem lehet… Hogyan?… Mikor? – s a szám elé kaptam a kezem, s újra a wc-t kellett ölelnem, mert nem maradt meg bennem semmi. Sokkolt a váratlan felfedezés. Nem akartam elhinni…

Muszáj volt kiderítenem, vagy legalábbis megbizonyosodnom arról, amire jelen pillanatban gondoltam. Megmosakodtam, fogat mostam már nem is számoltam hányadiknál tartok. Farmert, pólót, melegítő felsőt vettem elő. Felöltöztem, bár remegtek a kezeim, mert még mindig sokkos voltam. Kulcsomért nyúltam, s a tárcámért. Már az utcán voltam, mikor észre vettem, hogy a mobilt is szerencsésen otthon hagytam. A gyomrom egyre kisebbre zsugorodott. – A francba de messze van! – Végre elértem az épületet, lendületesen léptem be, hogy minél előbb végére járjak a dolgoknak…