Novella 2.9 - Nagyvárosi Angyal

Sziasztok,

fogadjátok szeretettel! :)
nos közelebb kerülünk az igazsághoz.
Remélem, hogy tetszeni fog nektek.

Kitty köszönöm a komid! :)

Jó olvasást!

Puszi,

ZoÉ

9.rész

~ Cassie ~

 

Megölelt. Megcsókolt. Az ismerős és bódító illata az orrom ostromolta. Ismerős, finom és rettentően csábító aroma még sosem érzett vágyat keltett bennem. Őrjítő, kéjes vágyat. Férfi még sosem váltott ki belőlem ennyire intenzív érzéseket. Elvesztem. Egyetlen szót bírtam kinyögni.

- Sajnálom… - Megijedtem. A torkomban dobogott a szívem. Megijedtem magamtól s az érzésektől, amelyekről azt hittem, kihaltak belőlem. Eltűntek. Megszűntek. Elűztem. De mégsem. Felemeltem a fejem, s találkozott a tekintetünk. – Hogy képes ennyi szerelmet sugározni felém? - Szeret és én is szeretem. Ebben biztos voltam, de mégis teljesen összezavarodtam. Ráadásul a csókjával megbabonázott.

A lelkemben hatalmas vihar tombolt. Csupán ezt az egy nyomorult szót tudtam kipréselni magamból. Ahogy megszólaltam, lehullottak rólam a karjai. Szabad utat engedve nekem. Tétován léptem egyet hátra, majd elmenekültem. Sokkal inkább önmagam elől akartam elfutni. Eddig csak üresség volt az életemben, s most újra éreztem. Ettől pedig szó szerint a frász jött rám. Éreztem. Ami egyet jelentett azzal, hogy minden jó mellett a fájdalom is feltámadhat.

Szapora léptekkel haladtam előre. Egyből visszasiettem a bárba. Az ajtóból mertem csak visszanézni azt is csak visszafojtott lélegzettel, de nem jött utánam. Nem követett. Tele volt a bár, úgy kellett előre verekednem magam a tömegen. A szórakozó fiatalok között ott buliztak a táncos társaim. A lányok mosolyogtak, a vendégeket szórakoztatták, velük táncoltak. A pincérek sürögtek-forogtak minden fele. Úgy tűnt nincs szükségük rám. Még mindig remegő lábakkal tettem meg az újabb és újabb lépéseket. A bárpult megfelelőnek tűnt. Így az egyik üres székre pattanva Slonetól felest kértem. Az elsőnél koccintott velem, s velem ivott. Intettem a következőért. Ezt még kétszer sikerült megtennem. A negyedik italt már nem akarta odaadni.

- Nem, nem adok többet! Sokat ittál! Nem…

- Lécci Slone!!! Csak még egyet… - kérleltem. Bevetettem mindent, de nem könyörült. A torkomon lecsúszó maró folyadék lassan elhalványított mindent. Tompábbá tett, bár a megszokott ürességet ez sem segített visszahozni.

- Nem, Baby, már így is kész vagy! – bosszúsan keltem fel a székről. Állítása szerint eláztam. Ezt így nem jelenteném ki, bár kétségtelen, hogy meg kellett kapaszkodnom a pult szélébe, mert megszédültem és mikor végre elindultam, akkor meg nehezebben közlekedtem. Sőt nekimentem valakinek, s ettől még inkább megtántorodtam. Azonban szerencsére hamar visszanyertem az egyensúlyom, nem lett belőle nagyobb baj.

Jó néhány percbe beletelt, míg homályos pillantásom élesedni kezdett. A többieket kerestem a tömegben. Nem, ez nem igaz. Ezzel csak áltattam magam. Legszívesebben képen röhögtem volna saját magam. A francba nem a lányokat kerestem, hanem Őt. A francba, Robot kerestem. Szinte éreztem a bőrömön a tekintetét, de Őt mégsem láttam sehol. S mivel nem láttam elindultam hátra a színfalak mögé. - Ezek szerint nem jött vissza. – motyogtam magam elé. – Sikerült annyira elcsesznem mindent, hogy vissza sem jött.

Az öltöző teljesen kiürült, mindenki kint tette a dolgát vagy szimplán bulizott. Nekem még a bulitól is elment a kedvem. Le akartam lépni, el akartam tűnni. Gyáva módon megfutamodni, de nem éreztem magam elég erősnek a maradáshoz. Levettem a fellépő ruhám, amit egyből a táskámba gyűrtem. Farmert húztam, egy tiszta pólót, rövid úton haza akartam jutni, erre pedig pont megfelelt ez az összeállítás. Már csak egyetlen dolog maradt, amit meg kellett tennem, ahhoz, hogy mehessek. Beszélnem kell a főnökkel. Az öltözőből nyíló ajtó Jason-hoz, a bár tulajdonosának irodájához vezetett. Ahogy az ajtó kinyílt, a rövidke folyosón a pislákoló fény Jason alakját mutatta.

- Baby, mi van veled? – nézett végig rajtam. Meglepődött, hogy nem munkaruhát viselem.

- Szarul vagyok… - szenvedő hangon adtam elő. Ez igaz volt, bár nem fizikailag értendő, sokkal inkább lelkileg éreztem. Díjnyertes alakítást nyújtottam.

- Oké, menj haza! Holnap viszont meló! – a hajcsár külső azért egy normális érző szívet takar. Másrészt a kötelező feladatomat úgyis letudtam, szóval maximum egy kis extra borravalótól esek el. De most ez volt a legkevesebb.

- Holnap itt leszek! Köszönöm! – mire kimondtam, addigra már nem láttam Jason sehol.

A kabátom és a táskám hiányzott egyedül. Ezekért viszont kénytelen voltam visszamenni az öltözőbe. Ez a néhány lépésnyi séta kedvezően hatott, mintha kicsit kijózanított. Kinyílott az ajtó s váratlan vendégbe botlottam. Szembe találtam magam vele. Pont vele. Hát mégis visszajött?

- Vigyél haza! – nem éppen a legszebben kértem meg. Talán túl meggondolatlanul kértem pont Őt. De már kimondtam, visszakozni már nem volt időm, így kitartottam az elhatározásom mellett. Remélve a legjobbakat.

- Nem jó ötlet. – Ő viszont kapásból egyből ellenkezett. Valahol megértettem, de mégsem tetszett. Sőt még talán bosszantott is. Semmi kétség elment az eszem.

- Felőlem, ha nem te, majd visz más… - vállat vontam a hatás kedvéért, hogy nem érdekel, ki visz haza.

Megtette. Kézen fogva vezetett a kocsiig. Feszülten vezetett, szinte minden idegszála, izma megfeszült, ahogy a kocsiban, egy picike helyen összezárva. Amint megállt az autó, kiugrott, de az én oldalamhoz sietett. Kinyitotta az ajtót és segített nekem kiszállni. Azonban azt sem tudtam, mit teszek. Az a rohadt vágy irányított. Eluralkodott rajtam, majd pedig le is győzte a józan eszem. Szükségem volt rá, az ölelésére, a csókjára. Kellett, hát elvettem. Magamhoz rántottam, s vadul csókoltam. Nem bírtam tovább távolt tartani magamtól. A kocsinak löktem, cseppet sem finoman s úgy csókoltam. Az ajka kényeztetése után a nyakát is csókkal hintettem. Kezem sem tétlenkedett a lassan feleslegessé váló anyagon keresztül kényeztettem. Sikeresen.

Könnyedén irányítottam, teljesen felhúztam. Igazából nem tudom, hogyan jutottunk el a szobámig. Rob egész pontosan az ágyon landolt. Az ágyon ült. Ködös tekintettel figyelt. Egyből levettem a felsőm, s fedetlen keblekkel az ölébe helyezkedtem. Lovagló ülésben. Egyértelműen érzetem, hogy már most kőkemény. A pólójától segítség nélkül kellett megszabadítanom, de megtettem. Csípőm mozgásba lendül, míg végigcsókoltam a nyakától a mellkasáig. Közel jártam a célomhoz, de kihasználta az erőfölényét és fölém került. Rob nem sokáig lehetett a nyeregben, mert cselesen fordítottam helyzetünkön. Amint összeforrtunk végleg feladta a küzdelmet önmaga és ellnem. Varázsaltos érzés volt átlépni a paradicsom kapuját, még apró mozdulatokkal kívántam elhúzni a gyönyört.

Egymás mellett feküdtünk, s mosolyogva figyelt. Csillogó szemeiben saját vágyam láttam. Kezei simogatva járták be minden porcikám. Gyengéd érintései hatására szemérmetlenül nyöszörögni kezdtem. Az édes kínokat okozott. Nem sietett el semmit. Ő irányított, ezúttal. S most szerelemesen, gyengéden szeretkeztem vele.

A mozgalmas, fárasztó éjszaka ellenére kirobbanó formában ébredtem. Rob békésen szuszogott mellettem. Ez még inkább mosolygásra ösztönzött. Kisimult az arca, s enyhén mosolygott álmában. Amit egykor elvett tőlem, most többszörösen adott vissza. A múlt éjszaka varázslatos volt. A lelkemben rejtőző üresség lassan felszívódott, s helyére megannyi érzés, szerelem került. Mintha egy rémisztő álomból ébredtem volna, mert ez a hat hónap olyan volt.

Nem tudtam parancsolni a kezemnek, meg kellett simogatnom az arcát, a haját. Nagyot sóhajtott. Először azt hittem, felébresztettem. Szerencsére pici mocorgás után aludt tovább. Óvatosan másztam ki az ágyból. A ruháink szanaszét dobálva hevertek a szobában. Robét a fotelbe gyűjtöttem, míg az enyémek a szennyesben végezték. A bugyiba és trikóba bújtam bele. A konyhába igyekeztem, hogy pótoljam a koffein hiányom. A hűtőn tűnt fel anya kézírásával borított cetli. A lényege annyi volt, hogy a hétvégét házon kívül tölti. Több időt nem is szántam rá, mivel úgyis megtudom, merre járt. Így inkább a kávé készítésre koncentráltam. Még szerencse, hogy magammal hoztam a telefonom, mert csilingelni kezdett.

- Hé Baby, egyben vagy? – kissé álmos hang faggatózott.

- Szia! Aha, minden rendben! És te? – eddig még nem hagytam ki egy bulit sem.

- Oh, csak a szokásos… - hatalmas ásítás szakította félbe a mondatot. – fergeteges buli volt… - hangosan nevettem Slone-on. Összetéveszthetetlen ásításokat produkált.

- A lányok mit szóltak, hogy nem vagyok sehol?

- Nyugi Baby, Jason szólt nekik, ők is aggódtak… meg Scotty és Dylan is… De be kell jönnöd próbára… Most mennem kell! Csók Baby!

Meg sem várta, hogy elköszönjek tőle. Lecsapta a telefont. Elítélhető módon, a konyhapulton ültem, de innen olyan jó volt a kilátás. Egészen messzire el lehetett látni. Karok fonódtak a derekam köré, majd azok a csókolnivaló ajkak nyakamra tapadtak. A vágyat ismét felszította, bár kicsit józanabb felem tiltakozni kezdett.

- Ez soha többé nem történhet meg! – sóhajtottam. Pedig újabb és újabb csókjai legyőzték a maradék józan eszem.

- Jó… majd soha többé nem tesszük… - motyogta, azonban az előbb megkezdett kényeztető cselekvést nem hagyta abba.

Megfordultam a konyhapulton s egy kicsit kijjebb csúsztam. Rob széttárt lábaim közé férhessen. Hirtelen eltűnt rólam az egyetlen, még akadályt jelentő ruhadarabom. Határozott mozdulattal hatolt belém. Egyszerre nyögtünk fel az egyesülésünktől. Ezt a szeretkezést a vágy, a szenvedély uralta. Csillogó kék szemeiben elvesztem. Vadul zihálva ért el bennünket a kielégülés. Szenvedélyes szeretkezés után a konyhakövön ölelkezve pihegtünk. Rob az ölébe húzott, s a konyhakövön vártuk, hogy normalizálódjon a légzésünk. Az arcán megjelenő levakarhatatlan, híres csibészes mosollyal figyelt. Erősen tartott, közel magához. A dübörgő szívét hallgattam, míg összefűzött ujjainkba kapaszkodtam. - Mindennél jobban szeretem őt!

- Hiányoztál. Sajnálom… - váratlanul szólat meg. Sejtettem, hogy megint bocsánatot kérne. Nem akartam arra gondolni, nem akartam emlékezni. Csak a tegnap éjszakára, és a jelenre.

- Sssh… - megakadályoztam, még élvezni akartam a pillanatot. - Kérlek, ne rontsuk el a napot. Gyere, van kávé! – igyekeztem elterelni a beszélgetést, még véletlenül se jusson eszembe.

A kávé nagyon jól esett, bár az előbbi akció sem volt semmi. Robhoz bújva sikerült egy visszautasíthatatlan ajánlatot tennem. Sikerült elérnem, hogy együtt zuhanyoztunk. Miután mindketten tiszták, illatosak voltunk, illetve kellő mennyiségű ruhát magunkra vettünk, ültünk le egy késői reggeli mellé. Végig rajtam tartotta a szemét. A konyha rendbetétele után jutott eszembe, hogy előző nap annyira kapkodtam, otthon hagytam az új szoknyám és felsőm. Az ágyra tettem őket, hogy elpakoljam a táskámba.

- Ugye nem ebbe táncolsz? – Rob követett, és furcsán méregetette a ruhám. - Nem, soha többet nem mehetsz oda vissza!

- Mi van? Mit beszélsz? – most komolyan ezt akarja játszani. – Már hogy ne mennék, nekem az a munkám. A munkám, amit imádok. – na nem, ezt nem adom fel.

- Nem mehetsz! Nem engedlek! – Rob közelségével szeretett volna meggyőzni.  – Szépen kérlek! Ne menj oda vissza! Kérlek!

Nem értettem, miért csinálja ezt. Hogy adnám fel a táncot? Most, mikor másom nincs. Aztán villanyt kapcsoltak odabent a fejemben. Robból a féltékenység beszélt. – Hát persze! – Csaptam meg képzeletben a homlokom. – Hogy nem jöttem rá előbb? Azt már nem! – Amit megtanultam, az az, hogy álljak ki magamért és ne irányíthasson senki.

Kibújtam az engem ölelő karok közül. Egy jól irányzott lökéssel Rob az ágyra került. Bosszúból a legszexisebb táncot lejtettem előtte. Teste egyértelmű jelét adta, hogy bejött neki a műsor. Azonban akármennyire vágytam a közelségére, hogy a karjaiban tartson, és a gyönyört okozzon, nem adtam meg ezt az örömöt sem neki, sem magamnak. Már sokat ígérően közelebb vont magához, de időben észbe kaptam. Fenekemet riszálva sétáltam ki a szobából. A falnak dőlve próbálkoztam megnyugodni, de nem ment. Csábított a tudat, hogy Rob is ugyanazt érezheti, amit én. Visszasiettem hozzá. Az ágyon feküdt el. Lehunyt szemei alapján azt mondtam volna, hogy alszik. Viszont a zihálása alapján másra következtettem. A konyhában Ő, most pedig én szegtem meg, hogy „soha többet nem tesszük meg”. Egyből érzékeny pontjára helyezkedtem el. Apró mozdulatokkal még inkább fokoztam keménységét. Egyből kinyíltak a szemei. Elkapott, maga alá gyűrt. Vad, szenvedélyes csókok csattantak. Minden vágyunk kiéltük. Ismét. Sokadszorra.

Rob telefonált, míg lezuhanyoztam. Amikor megjelentem törölközőben, akkor mindent bevetett, hogy újra elcsábítson. Azonban bármennyire is akartam, mert egyértelműen én is akartam, nemet mondtam. S helyette zuhanyozni zavartam. Ha nem így teszek, akkor biztos voltam benne, hogy nem hagyjuk el a lakást, nem érek be próbára és szeretkezésen kívül semmi mást nem fogunk csinálni.

Zuhanyzást követően Rob rábeszélt, hogy kísérjem el. Megígérte, hogy haza megy, s kérlelt, hogy tartsak vele. Furcsa érzés kerített hatalmába. Régen jártam arra. Tudtam, hogy a nővérei úgyis kérdezősködni fognak utánam, s kicsit kíváncsi voltam a véleményükre. Vonakodva ugyan, de elfogadtam a meghívást. Együtt indultunk el hozzájuk.

Hirtelen ötlettől vezérelve fogtam meg a kezét, mikor az egyik lámpánál várnunk kellett. Csakhogy saját csapdámba estem. A következő megállásnál kezét még közelebb húztam magamhoz. Egész pontosan ráfektettem a combomra. Határozottan tetszett neki a játékom, jól esett, hogy hatással vagyok rá ilyen kis gesztusokkal is. Bár mikor az ő combjára csúsztattam a kezem, s megsimogattam, lehet, hogy már túlzás volt. Parkolás után kárpótlásul egy forró csókra nyújtottam a nyakam, amit készségesen viszonzott.

A boltba együtt léptünk be, azonban ketten két irányba indultunk el. Rob bor, sör és cigi vadászatra indult. Kedvet kaptam az édességhez, illetve üres kézzel mégsem állíthatok be. Az egyik kedvenc süteményemből választottam. Úgy gondoltam, hogy ama finomság megfelel ajándéknak. Tudom, nem olyan finom, mint a saját készítésű, de most csak erre volt kapacitásom. Míg a sorok között elég céltudatosan haladtam a sütiig, s amint felmarkoltam a visszafele vezető út már nem volt zökkenőmentes. Az édességes sornál kötöttem ki. Ahogy végignéztem a polcokon finomabbnál finomabb falatokat találtam. Összefutott a nyál a számban. Aztán megakadt a szemem a marcipán golyókon. Az apróságokat íncsiklandozó csoki borította be. Egyből lekaptam a polcról, s fülig érő mosollyal lépkedtem a pénztár felé.

A sor végén vártam, míg Rob előkerült. Csakhogy urasága nem jött, ráadásul a sor alig haladt előre. Nem bírtam kivárni, míg sorra kerülök, ezért elkezdtem majszolni a kedvenc édességem. Tényleg csak araszoltunk előre. Aztán végre Rob is megérkezett. Valamiért furcsán viselkedett. Nagyon gondolkozott, s mintha gondterhelt lett volna. De egy pillanattal később az arcvonásai megváltoztak. Észre vehette, hogy figyelem. Megölelt és megpuszilt. Nagy kockázatot vállalt, de megtette. S mikor újra ránéztem már mosolygott éppen ugyan úgy, ahogy reggel. Hihetetlen mágikus vagy hipnotikus erővel rendelkeznek a szemei, mert találkozott a tekintetünk és totálisan elmerültem a szemének kékségében.

Végre, nagy nehezen sorra kerültünk. Az eladó lány cseppet sem rejtette el, mennyire unja a munkáját. Bezzeg, mikor felemelte a fejét, hogy közölje a fizetendő összeget. Robot egyből felismerte. Érdekes látványt produkált. Hüledezett, dadogott és majdnem beájult a pénztár alá. Rob gyorsan előkapta a pénzt, s a visszajárót meg sem várta. A cigit zsebre vágta, s felkapta a megpakolt zacskót. Megfogta a kezem, maga után húzva az autót célozta meg.

A kocsiban folytattam a nassolást. Rob próbált csenni belőle, de nem engedtem. Türelmetlenül vártak, mert amint megállt az autó, kivágódott a bejárati ajtó. Lizzy és Vick lecsapott rám. Befele vonszoltak. Köszöntem Clairenek, aki a konyhában tevékenykedett, és odaadtam a süteményt. Richard a nappaliból jött elő a hangzavarra. Üdvözöltem őt is, azonban szerencsére a lányok felráncigáltak az emeletre. Egy tipikus lányos szobába húztak be. Tetszettek a színek, a berendezés. Nem kerülte el a figyelmem, hogy rengeteg kép volt kirakva. A szoba egykori lakójáról láttam meg egy kiskori képet. Aztán voltak ott olyanok, ahol két tündéri kislány pózolt. A szülőkkel közös képek, illetve egy zabálni való szőke fiúcska. Aztán idősebb kori képeknél is jókat mosolyogtam. A nézelődésből azonban kizökkentettek.

- Cassie nagyon jók vagytok! Minden este ez a műsor? – Lizzy egyből a közepébe vágott. Lelkesen várta a válaszom, mint egy kisgyerek, aki éppen az esti meséjéért ácsingózik.

- Mióta táncolsz? Abban a klubban? – Vick izgatottan csatlakozott a beszélgetéshez.

- Először csak felszolgáló voltam, s csak később lettem táncos… Viszont a műsor az általában más és más… Amit láttatok nem a legjobb számunk, bár meg kell hagyni jól sikerült a tegnap este…

- A közönség őrjöngött… - vetette közbe Lizzy. – Rob miért rángatott el? Hova tűntetek utána?

- Meg kellett beszélnünk valamit… Aztán visszamentünk, csak nem éreztem túl jól magam…

A beszélgetést sikerült elterelnem a továbbiakban. Először Lizzy szerette volna, ha mutatok neki pár lépést. Aztán végül mindhárman táncolni kezdtünk. Kacarászva ismételgettük az egyes lépéseket először zene nélkül, majd a telefonomon tárolt dal ütemére. Sokadik ismétlésünket az egyik kedvenc dallamom szakította meg. Jjellegzetes és egyedi dallam csak egyetlen hívóhoz tartozott. Slone hívott Jason utasítására. Valami miatt berendelt bennünket, amit nem akart a telefonban részletezni. A lányok bevetették ellenem a boci szemeket, hogy elkísérhessenek. Beleegyeztem, mire kapkodva készülődni kezdtek. Claire és Richard csalódottan engedett utunkra bennünket. Remélték, hogy több időt töltök ott. Csak annyit említettem, hogy az előbb telefonáltak a munkahelyemről és be kell mennem. Ami lényegében igaz is volt, csak azt nem említettem, hogy a klub a munkahelyem. Indulás előtt azért körbenéztem, de Robot és Tomot a föld nyelte el. Nem láttam őket sehol, sőt még egy árva hangot sem lehet hallani tőlük.

Lizzy vezetési stílusának köszönhetően elég hamar megérkeztünk a bár előtti parkolóba. Nem különösebben zavart, hogy maximálisan kihasználta, sőt egyes részeknél átlépte a sebességhatárt. Sikerült közel parkolni a bejárathoz, ahol ismerőst láttam. Diego a feladatához híven az ajtót őrizte. Mosolyogva üdvözölt és kinyitotta előttünk az ajtót. Az ikrek már a színpadon voltak. Helly és Jenny a nyújtást végezték. Jamie Slonet szórakoztatta. Körbenéztem, de Katet sehol sem találtam. Biztos megint kint van cigizni. Derek a dj pultnál pakolt. Kezdett gyanús lenni, hogy Jason sem volt sehol. Egy pillanatra hátraszaladtam az öltözőbe. Leszórtam a cuccom, belebújtam a gyakorlós szerkómba. Majd egyből a színpadra pattantam, amint visszaértem a többiekhez. Bekapcsolódtam a nyújtó gyakorlatokba. Elengedhetetlen feladatsor, hiszen senki sem szeretne megsérülni. Derek közben elindította a zenét. Ez volt a jel, az összes táncos a színpadon csoportosult. Ben és Lexy, a koreográfusaink elfoglalták a szokásos asztaluk. Beszámoltak, s megkezdődött a gyakorlás, míg a takarítók a háttérben rendet raktak.

Lopva pillantottam körbe meggyőződésként, hogy Lizzy és Vick jól elvannak. A két lány megtalálta a legjobb társaságot, a pult mellé ültek, ahol Slone készségesen szórakoztatta őket. Így nem maradt más, minthogy teljes mértékben a gyakorlásra koncentráljak. Mivel elég sikere volt a jelenlegi műsornak, ezért vettek bele a koreográfusok új elemeket. Jobbnak látták, ha a meglévőket látványosabbá alakítják. Végigértünk a számokkal. Elhallgatott a zene és a takarítók, a csapos és nővéreim tapsikolni kezdtek. Meghajoltunk, ahogy illik. A koreográfusok asztalánál gyűltünk össze, akik megdicsértek bennünket, majd Jasonhoz siettek.

Valaki hirtelen megölelt. Eddig észre sem vettem, hogy itt van. Megölelt és puszit nyomott az arcomra. Bizarr viszontlátásként éltem meg. Szokatlan érzéseket váltott ki belőlem. Itt állt előttem. Készségesen simultam hozzá. Visszaöleltem. Még össze sem szedtem magam az általa okozott megdöbbenésből. Mikor elrántottak tőle.

- Édes lányom, te meg mit csinálsz? Azt már nem, ezt nem engedem! – Richard bukkant fel. Dühösen magyarázott. Jellegzetes dorgáló hangszínt használt. A gesztusai, a hanghordozása és a mozdulatai egyértelművé tették, Rob tőle örökölte hevességét. – Mit képzelsz, mit csinálsz? Egyik lányomnak sem lehet ilyen munkája! – a hangja egészen ellágyult - Miért? Pénzért? Az kell, Drágám adok, amennyi csak kell! – hirtelen váltott könyörgésbe, de nem tartott sokáig, mivel végül parancsoló hangja lett - Többet ide be nem teheted a lábad! Ki ez? Ki ez a férfi, aki ölelget? – ott álltam és döbbenten pilláztam. Még megszólani sem tudtam. Egyszerűen sokkolt az előbbi monológ.

- Apa… apa…. – Lizzy és Vick mellém állt. Az apjuknak magyaráztak valamit. Még mindig ugyanott álltam, de ismét valaki húzott magához. Most Ed birtoklóan fogta a derekam. Erősen tartott, mert simán összeestem volna. Újra Richardra néztem, azonban mögötte, a háttérben észre vettem Robot. Falfehér arccal bámult felénk. Meggyötört arca elszomorított.

- Cassie, ki ez az úr? Mi közötök van egymáshoz? – tette fel a kérdéseit Ed. A választ még sem nekem sikerült megadni neki.

- Ön… Richard… Pattinson… - Helly és Jenny adta meg a választ. – Akkor ők, az a Lizzy, vagyis Elisabeth és Victoria Pattinson… és Robert… - mint a kis csitrik, úgy viselkedtek. Azt tudtam, hogy oda vannak a filmekért, és néhány színészért különösen. Azt viszont még álmomban sem gondoltam, hogy Robért is ennyire odavannak.

- Miről zagyváltok? – csattant fel Kate. Nem tudtam neki felelni, mert a túlpörgött ikrek működésbe léptek s ontották magukból a szót.

- Most mindketten haragszunk rád. – játszották a sértődöttet az ikrek, mikor végre levegőt is vettek. Kate kérdését teljesen figyelmen kívül hagyták.

 - Ed az orvosom. – nyögtem ki nagy nehezen, mert még mindig engem néztek.

- Mi? Orvos? Minek az neked? – négy nagyon aggódó szempár kapta rám a tekintetét. Egymást túlkiabálva próbáltak információhoz jutni, csakhogy kevés sikerrel.

- A baleset miatt kellett visszamennem a kórházba. – miután lecsitítottam őket, jobbnak láttam az elején elkezdeni a magyarázatot. - Akkor találkoztam dr. Edward Collins-szal. – mutattam be Ed-et. - Még mielőtt megkérdezitek, azóta jóban vagyunk. – próbáltam megőrizni a higgadtságom, bár elég kemény erőfeszítés volt. – Nem kell kombinálni, néha összefutunk és beszélgetünk egy kávé mellett. Ed eljött megnézni az egyik műsort. Semmi több.

- Ez így van, viszont más okból kerestem meg éppen most Cassie-t. Kérem, leülhetnénk? Egy fontos dologról lenne szó, amely Önöket is érinti. – Ed kicsit elgondolkozott a mondanivalója közben. Rám nézett, s mintha a beleegyezésemet kérte volna. természetesen bólintottam.

Ed túl komoly volt. Máskor, ha négyszemközt voltunk akkor vicces és bolondos viselkedése magával ragadott. Tényleg kedveltem őt. De most teljes mértékben az orvos énje jelent meg előttem, ezért sejtettem, hogy valami nagyon nincs rendben. Egy percet kértem a lányoktól, majd az egyik asztalhoz tereltem Edet, Richardot, közben Lizzy, Vick és persze Rob is követett bennünket. Az utóbbi személy még mindig megfeszült tartással, ökölbe szorult kezekkel figyelt engem.

- Nos azt hiszem, hogy jobb lesz az elején kezdem. Cassie kezelő orvosaként férhetem hozzá a kórlapjához. Azonban a kórlapon néhány feljegyzés és eredmény nagyon gyanús volt. Konzíliumot kértem, de a balesetkor ügyeletben lévő orvost nem tudtam utolérni. Így Cassie kartonját voltam kénytelen átnézni újra. – Ed tárgyilagosan beszélt.

- Értékelme az alaposságát, de ez hogy jön ide? – Richard türelmetlenné vált. Nem csodálom, mert már én is egyre kevésbé tudtam kivárni a fejleményeket.

- Mr. Pattinson, megtaláltam a DNS-tesztet. Ezért fontos ez az egész. – itt mindenkinek elállt a lélegzete. - A teszt eredményét valaki módosította. Ha tetszik, akkor azt is mondhatom, meghamisította.

- Tessék? – mintha csak összebeszéltünk volna. Úgy hangzott el a kérdés. Egyszerre s ugyan olyan megdöbbent hangon.

- Igen, jól hallották. Valaki meghamisította az eredményt. – Ed újra megismételte. Erre helyzetre a sokkoló volt a találó szó. Magunk elé meredve igyekeztük feldolgozni a hallottakat. S a szívemről mintha több tonnányi súly gördült volna el. A lelkemben felragyogott a remény fénye, a szívem pedig felgyorsulva verte a tamtamot.

- Mi az, hogy csak úgy valaki módosít egy eredményt? – Richard arcszíne egyre inkább a vörös különböző árnyalatát tükrözte. Leesett állal vártam.

- Elhiszem uram, hogy dühös. Ez a kórháznak éppen olyan kínos és felháborító, mint önnek… – Ed még finoman fogalmazott, de láthatólag a háborgó apát meggyőzte.

- Ezek szerint nem vagyunk testvérek? – Rob sokat ígérően nézett rám. Ednek szánta a kérdést, mégis a mi tekintetünk összeakadt. Egyikünk sem akarta megszakítani ezt a kapcsolatot, sőt még inkább közelebb akartam lenni hozzá. Hogy megöleljen, megcsókoljon.

- Azt javaslom, hogy mindenképp ismételjék meg a tesztet. De több, mint valószínű, hogy nincs rokoni kapcsolat Ön – mutatott Richard-ra – és Cassie között – fogta meg végül a kezem. Hálásan szorítottam meg az orvos kezét. Most ő volt a hírnök. Hálát rebegtem neki magamban.

A gondolataim összevissza cikáztak. Igyekeztem felfogni mindent, megérteni és feldolgozni a hallottakat. Soha nem gondoltam, hogy képes leszek annak örülni, hogy nincsen apám. Ebben a pillanatban mázsás kövek gördültek le a szívemről, s ábrándos tekintettel elvesztem Rob szemeiben. Hiszen ez annyit jelent, hogy szerethetjük szabadon egymást. Szárnyaltam a boldogságtól, ha Robra, mint a szerelmemre gondoltam. Azonban elszomorodtam. Sajnáltam Richardot. Ezzel az egész hamisítással vele ugyan úgy kitoltak, mint Robbal és velem. Ennyi év után tudta meg, hogy lehet van még egy gyermeke. Aztán megkapta a választ s most meg elvették tőle.

- Miért csinál bárki ilyet? – elszorult a torkom, ahogy Richardra néztem.

- Nem tudom, és hidd el nincs elképzelésem. – fogta még mindig a kezem Ed. Hálásan mosolyogtam rá. – Tényleg ismételjétek meg a tesztet. Javasoltam a feljelentést, a rendőrség felé tett a kórház lépéseket. – újra megszorítottam a kezét.

- Engedd el! – sziszegte felénk Rob. – Hagyd őt békén! Ő az enyém. – összeszűkült a szeme, a keze ismét ökölben volt.

- A tiéd? Mi vagyok én, egy tárgy? A francba ne beszélj így! – felment bennem a pumpa. Miért viselkedik így, és éppen most?

- Most mi van? S még én vagyok a hibás? Szeretlek a francba! Most meg azt nézzem végig, ahogy először a nyakában lógsz, aztán tapizzátok egymást? Vagy vele is henteregtél, mint velem? Néhány órája még jó voltam vagy csak nem ért rá? – alig akartam elhinni a szavait. Ráadásul képes volt azt mondani, hogy vele henteregtem. Képes volt a legcsodálatosabb szeretkezéseinket lealacsonyítani. Úgy éreztem magam, mintha nem lennék több egy olcsó cafkánál. Rob fájdalmat okozott, újra. Bekövetkezett, amitől a legjobban féltem. De most nem hagytam el magam.

- Tudod mit, egy seggfej vagy! – a mondanivalómmal egy időben pofon csattant Rob arcán. – Idióta barom! S ha már hibáknál tartunk jobb lenne, ha befognád a szád. Azt mondod szeretsz, mégis képes voltál bántani… nem először… - immár potyogó könnyekkel és kiabálva folytattam - Azt sem tudod, min mentem keresztül… mit okoztál… azóta senkit nem engedtem be az életembe. Mindenkit kizártam belőle. Nem láthatta senki, hogy belül üres voltam… Semmilyen… Érzéketlen… Elvesztem… Feladtam… Mégis mindezek ellenére… túl tettem magam a múlton, megbocsátottam… mert szeretlek… és ezért henteregtem veled…

Kellőképp hangosan adtam Rob tudtára a gondolataim, így semmi kétségem nem volt afelől, hogy a bár zengett a hangomtól. – Nesze neked! – motyogta egy apró hang a fejemben, s kinevetett. Nem hagyhattam annyiban Rob szavait, s most minden kirobbant belőlem. A hat hónappal ezelőtti éjszaka után kellett volna így tombolnom, de akkor képtelen voltam rá. Ami azóta lerakódott bennem, most mindent kiadtam magamból, s mintha megkönnyebbültem volna. A térdeim felmondták a szolgálatot. Össze csuklottam. A könnyeim ugyan végig folytak az arcomon. De ami aggasztóbb volt, hogy alig kaptam levegőt. Ziháltam, mintha egy átkozott maratoni távot futottam volna. Csak nem akart elmúlni.

- Cassie, figyelj rám! Cassie, próbálj megnyugodni! – Ed elém térdelt. Az arcom a két keze közé fogta, úgy beszélt nekem. – Lélegezz! Nyugodj meg! Mélyre beszív! Az orrodon át! – adta ki az utasításokat, melyeket ő maga is végre hajtott. – Jó! Most fújd ki! Fújd ki a szádon!

Azt csináltam, amit Ed mondott. Folyamatosan ismételgette. Igyekeztem minél inkább a hangjára koncentrálni. Szorított, fáj. Minden egyes levegővétel. Végre csillapodott a zihálásom. Mindenki a földön kuporgó kettősünket nézte. Ed gyorsabb volt mindenkinél, megelőzte a kérdések áradatát.

- Nincs semmi baj. Cassie a stressztől, amit az előbb hallottak váltottak ki belőle, és attól, hogy ennyire felhúzta magát, amiatt történt ez. Ez olyan, mint egy pánikroham. Meg kell nyugodnod, s jobb lenne, ha pihennél! – a végét nekem szánta, mire bólintottam.

- Hallottátok az orvost. Cassie, te menj haza! Szabadságra küldelek. – Jason szokásához híven osztogatta a parancsokat. – Rakd rendbe az életed! Mondjuk egy hét múlva találkozunk, addig ne is lássalak! – ennyivel elrendezett. Nem volt erőm ellenkezni vele. – Lányok, nektek mozgás! Rajta, nektek dolgotok van!

- Majd mi hazaviszünk! – Lizzy és Vick mellettem termett. Ed segített felkelni a földről. Az orvos beleegyezően bólintott.

- Ne! Otthon egyedül lesz… - két lány mérgesen nézett Robra, míg ő erősen a földet tanulmányozta. – Margaret elutazott… - erre én is felkaptam a fejem. A cetli. Ő is látta, olvasta.

- Gyere hozzánk, mi vigyázunk rád! Rob a közeledbe se mehet, majd mi elintézzük… - ölelt meg a két szőke lány, míg a fülembe suttogták. Egy halk okéra futotta tőlem. Felesleges lett volna tiltakoznom, ketten voltak ellenem.

Vick elszaladt a cuccomért, amit az öltözőben hagytam. Addig Lizzy le akart ültetni. Ahogy körbenéztem, úgy vettem észre, Rob zsebre dugott kezekkel ácsorgott néhány lépésnyire tőlem. Egyetlen centit nem mozdult a pofon óta. Lehajtott fejjel a földet fixírozta, mintha meg szeretné fejteni a mintát. Tudtam, hogy önmagát hibáztatja, önmagát ostorozza. Richard elég csúnyán nézett a fiára. Ahelyett, hogy leültem volna inkább az apához léptem.

- Sajnálom. – megöleltem. Így biztosan csak ő hallotta, amit mondtam. – Kérlek, ne haragudj a fiadra! Szereted és ő is szeret. Ő a fiad… - elcsuklott a hangom. Szorosan ölelt magához Richard biztatásként.

Vick visszaért a cuccommal. Belebújtam a felsőmbe, így már nem csak a gyakorláshoz használt top volt rajtam, illetve a kabátom is felvettem. A hosszú szárú melegítő maradt. Elég furán néztem ki, de ez most cseppet sem érdekelt. Mielőtt elindultunk volna, a többiek aggódva elköszöntek tőlem. Jó pihenést kívántak. Ed újra megismételte az orvosi javaslatát, sőt még egy időpontot is adott. Remegő lábakkal tettem meg az utat a kocsiig. Az ablakon kifele bámultam, egyáltalán nem volt sem kedvem, sem erőm beszélgetni.

Újra a Pattinson házban voltam. Abban a szobában, ahol még néhány órája vidáman táncoltunk, nevettünk. A lányok kísértek fel, s rögtön Claire követett bennünket. Előkotortam a telefonom, addig természetesen magamra hagytak.

- Szia Anya! – nem lepődtem meg, hogy csak a hangpostát értem el. – Ha megkapod, akkor hívj vissza rögtön! Az apasági tesztet meghamisították. Richard nem az apám. Beszélnünk kell! Hívj! Szia!

Az ágyra kuporodtam fáradtság elemi erővel sújtott rám. Csak aludni akartam, csak lehunyni a szemem. Újra azt a csodálatos éjszakát akartam, újra boldog akartam lenni. Az álom visszahozta, s ott boldog voltam, ha már az életben nem lehetek az.