47. fejezet - The show must go on

Sziasztok,

megérkeztem egy újabb fejezettel. Egy rendhagyó szemszög következik. Remélem azzal, hogy kicsit jobban megismeritek a gondolatait és az érzéseit, közelebb kerül hozzátok.
Hálásan köszönöm a komikat és pipákat!
- ALICE! Örülök, hogy Sarah-t kedvesnek tartod, ezúttal még jobban megismerheted és eldöntheted, mit is gondolj róla!
- ELENA! Így van, nagyon jól állta a sarat. Flóra egyenes, s abból nagyobb baj lett volna, ha nem mondja el a történteket. Robnak igencsak erősnek kell lennie a következőkben.
- ANCSA! Köszönöm, hogy nem adtad fel a komit. Célszerű figyelni az ídézetekre, mert olykor elég beszédesek és előre mutatóak. Franco terve nagyon bejött, melynek része volt, hogy Flórát is összezavarja, megzavarja, mely következtében hülyeséget csinált. Sajnos már Rob elutazása előtt már jelentektek az apró jelek...
- PIXIEM! tudom, tudom és éppen ezért lesz a 47. fejezet a kedvenced!
- KLAU! Köszi, hogy írtál és jöjjön még egy kis Sarah!

Jó olvasást és kíváncsian a véleményeket!

Puszi,
ZoÉ

„Először tompa dübörgés, azután dobolásra emlékeztető, monoton zaj, ami egyre hangosabb lett, mintha valamilyen óriási teremtmény jönne lassan egy sötét és ismeretlen erdőn keresztül, és közben hatalmas dobot verne. Ezután felhangzott egy másik dob hangja, mintha egy másik óriás jönne néhány méterrel utána, és mindegyik a saját dobjára figyel, ügyet sem vetve a másik ütemére. Mind erősebb lett a hang, míg végül nemcsak a hallásomat, hanem - úgy rémlett - minden érzékemet eltöltötte, ajkamon és ujjaimon, halántékomban és ereimben dobog. (...) Visszatartottam magam, mert rájöttem, hogy a dob az én szívem volt, a másik meg az övé.”

(Anne Rice)

Sarah

Los Angeles, 2011.09.16.

Mosolyogva sétáltam végig a hotel hosszú folyosóján, minden lépéssel egyre közelebb kerültem a lakosztályomhoz, míg a nyomomban a londiner hozta a csomagjaim. Örültem a hirtelen jött felkérésnek, ami a fotózásra vonatkozott, ugyanakkor az meg csak még jobban feldobott, hogy los angeles-i stúdióban készítik el a fotósorozatot. Miután kiderült a hely és az idő, egy ötlet fogalmazódott meg a fejemben. Csakhogy, ami a kivitelezést illette, abban egyáltalán nem voltam biztos, sőt azóta vitatkoztam magammal, mióta felszálltam a repülőre. A lakosztály fele sétálva úgy tűnt, hogy az a felem fog győzni, amelyik támogatja az ötletet.

- Felhívom Robot… - sóhajtottam fel, mikor beléptem a gyönyörű szobába. Hiányzott, s képtelen voltam kiverni a fejemből. Egyszerűen ott motoszkált, ott ólálkodott minden gondolatomban. Csak később és csak félve mertem beismerni önmagamnak, hogy egyáltalán nem hagy hidegen. Egyszerűen csak a puszta tekintete hihetetlen érzéseket váltott ki belőlem. Újabb sóhajok után inkább körbejártam a lakosztályt. A hatalmas ablakok meseszép kilátást adtak, elém tárva Los Angeles látképét. Azonban mégsem tudott lekötni a bámészkodás. A csomagjaimra pillantottam s egyből Rob jelent meg a szemeim előtt.

Éppen csak megérkeztem a szállodába, de már akkor kiszúrtam Őt, mikor beléptem a hallba. A recepciós pultnál állt, teljes alakján végig futott a szemem. Hirtelen lódult meg a pulzusom, a szívem hevesebben kezdett el dobogni, sőt egészen kimelegedtem. Legszívesebben elsüllyedtem volna a föld alá, mert úgy viselkedtem, mint egy szerelmes csitri. De Rob ezt váltotta ki belőlem. Tudtam, hogy nem szabad, hiszen nős. Mégsem tudtam parancsolni sem a gondolataimnak, sem a lábaimnak, mert szapora léptekkel már mögötte is termettem.

Mosolyogva fordult felém, és olyan energia sugárzott belőle, hogy teljesen zavarba hozott. Csak remélni mertem, hogy semmit nem vett észre abból, milyen hatással van rám. Aztán gyorsan váltották egymást az események, a kérdések és a válaszok, hogy fel sem fogtam, és már a lakosztályom felé tartottunk. Rob ráadásul hozta az udvarias és lovagias férfit, mindig is egy igazi úriembernek tartottam, cipelte a csomagjaim. Egyre inkább éreztem a kényszert, hogy valami mondjak vagy kérdezzek, de nem tudtam, mit. Míg végül csak sikerült valamit kinyögnöm. A nem túl meggyőző válaszai viszont adták a frappáns megjegyzéseket. Aztán kisebb meglepetést okozott, hogy kedvesen érdeklődött. Azokkal az átható szemeivel nézett rám, miközben várta a beszámolóm. Szinte szavak nélkül elérte, hogy meséljek, én pedig megtettem. S mikor elköszönt tőlem puszit nyomott az arcomra. Beleremegett minden porcikám, ahogy finom ajka a bőrömhöz ért. Többet szerettem volna, de mégsem kaptam. Be kellett érnem ennyivel.

Tudtam, hogy nem lenne szabad így gondolnom Robra, egy nős férfira. Ebből adódóan irigykedve gondoltam Flórára, hogy akkor csókolhatja meg Robot, amikor csak akarja. Abban a röpke pillanatban akartam, mindennél jobban akartam, hogy megcsókoljon és még azt sem bántam volna, ha nem állunk le a csóknál. Még akkor is, ha nem szabadna. Egyszerűen nem értettem, miért vált ki belőlem ilyen heves érzéseket Rob. S a puszijával pedig egyáltalán nem könnyítette meg a közös munkát, amiből volt bőven. Interjú, fotózás vagy tévés szereplés.

Aztán elhatároztam, hogy még ha bele pusztulok, akkor is tartani fogom a három lépés távolságot. Nem engedek a csábításnak. Csakhogy ezt egyre nehezebb volt betartani, ahogy nap mint nap találkoztunk. Ezt leginkább akkor éreztem, mikor kicsi helyen voltunk túl közel egymáshoz. Úgy vonzotta magához a tekintetem, a gondolataim, mintha mágnes lenne.

- - Ennyire zavar a jelenlétem? Vagy zavar, hogy ennyire közvetlen vagyok veled? Miattam vagy zavarban? – azt hittem, hogy menten elájulok. Azt sem tudtam, mit válaszoljak. Zavar? Egy cseppet sem zavart, sőt szinte kívántam, hogy még közvetlenebb legyen velem. S újra előtört belőlem a lökött csitri, mert csak hebegtem-habogtam a kérdésére.

- Részemről egy baráti gesztus volt, mert a barátomnak tartalak. Veled olyan jól el tudok beszélgetni, hasonló az érdeklődésünk és a munkánk… Üdítő, hogy valakivel meg tudom beszélni az elképzeléseim… - elvesztem a szemében, és egyre közelebb kerültem a cseppfolyós állapothoz, amit a szavaival ért el. Ennél szebbet nem is mondhatott volna. De voltam olyan, hogy a belőlem kibukó kérdéssel tönkre tegyem a csodás pillanatot azzal, hogy a feleségét felemlegetem. Féltem a válaszától, de mint kiderült alaptalanul és olyan tettre sarkallt, csábítón kezdeményezzek és puszit nyomjak az arcára. Mikor már megtettem, akkor egy pillanatra tévedésnek könyveltem el, sőt el is menekültem tőle. Amint elfordultam Robtól éreztem, hogy az arcom egyre forróbb lesz és egészen biztosan vad piros színben pompázott az arcom.

- Caitlin kinevetne, ha megtudná vagy elmesélném, mit művel velem Rob… - A szemeimet forgatva sétáltam a szobámig.

Egyedül maradtam a szobában. A bőröndjeim behordtam a szobába, de képtelen voltam tovább türtőztetni magam. A telefonomért nyúltam és a korábbi elhatározásomhoz hűen tárcsáztam. Túl elhamarkodott voltam, még fel sem készültem. Ez akkor derült ki, mikor Rob morcos hangját hallottam a vonal túloldalán. Izgatott lettem, de ugyanakkor nem kerülte el a figyelmem a változást a hangjában.

- Nincs semmi különleges… Csak néhány napot itt töltök LA-ben, s arra gondoltam, hogy összefuthatnánk… - Igyekeztem nyugodt hangon beszélni.

- Jó ötlet… Épp ráérek, nincs semmi dolgom… Melyik szállodában szálltál meg? – egyáltalán nem számítottam rá, hogy ilyen hamar viszontláthatom. A gyomromban egyből életre keltek a pilleszárnyak. A tudatra, hogy Rob idejön, csak még jobban fokozódott az izgatottságom, de nem feledkeztem meg leszólni a recepcióra a látogatóm érkezése miatt.

Végignéztem magamon, s egy gyors átöltözés mellett döntöttem. Egész nap ugyanabban voltam, s egyúttal felfrissítettem magam. Farmert húztam, bár szerencsére ez egy szűkebb darab volt, és hozzá egy szexisebb felsőt. Megmosakodtam, megfésülködtem, közben egy újabb emlékkép ugrott be.

New York-ban Rob jött el hozzám, mert barátra volt szüksége, akivel beszélgethetett. Meghallgattam és ettől megnyugodott. Igyekeztem könnyed leni, hogy ne vegye észre az epekedésem, mert egyre jobban vonzott magához. Főleg, mikor álmodozva beszélgettünk a lehetőségekről, mosolygott és felcsillantak a szemei. Még vonzóbb férfinak tűnt, mint előtte bármikor.

Kopogásra kaptam fel a fejem, s mosolyogva nyitottam ki az ajtót. A szívem megsúgta, hogy Ő áll az ajtó túloldalán. Csakhogy a mosolyom egyből lefagyott, mikor megláttam az arcát. Kis híján felkiáltottam, ahogy a horzsolásait, a felszakadt száját láttam. Meg akartam fogni a kezét, de azon is csúnya seb díszelgett. Erős férfinak akart tűnni, de tudtam, hogy mielőbb el kell látni, ki kell tisztítani a sebeit.

- Bolondságokat beszélsz! Nézz magadra! Ez nem semmi! – aggódtam érte. – Jóságos Ég! Már hozom is az elsősegély dobozt! – azzal a fürdő fele igyekezett.

Felkaptam a dobozt, közben azon töprengtem, milyen változnak a dolgok. Az első találkozásunkkor még távolságtartó voltam, néhány órája meg vágytam volna a csókjára, most meg majdnem elájultam, annyira aggódtam érte. Fájt látnom, hogy szenved. Nemcsak a sérülések miatt, hanem valami más is ott volt a vonásaiban.

- Megszakad érte a szívem, hogy így kell Őt látnom. – suttogtam bele a csendbe, majd Robhoz siettem.

Nem szerettem volna túl kíváncsi, vagy tolakodó lenni, azonban az elhatalmasodó aggodalom miatt nem tudtam megállni, hogy ne kérdezzek rá a történtekre. Óvatosan tisztítottam a sebeit, míg lassan megadta magát és elárulta a nyilvánvalót. Igyekeztem nem grimaszolni, de nem sikerült a legjobban, mert csak rá kellett néznem Robra. De volt egy dolog, ami nem hagyott nyugodni.

- Rob, hol van a feleséged? Tudja, hogy mi történt veled? – csak lopva mertem Robra pillantani. Már teljesen megbántam, hogy felhoztam ezt a témát akkor, amikor kimondtam. Magam is rájöttem, hogyha minden rendbe lenne Rob és a felesége között, akkor nem nálam kötött volna ki. - Sajnálom, nem akartalak felzaklatni. – Egyből szabadkoztam, de láttam Robon és a szavaiból is kitűnt, hogy erről egyáltalán nem szeretne beszélni.

- Várj, ne mozogj! Mindjárt végzem az arcoddal! – egy cseppet sem lepődtem meg, mert biztosan fájhattak a sérülése, ezért is fészkalódott egész idő alatt. Kicsit olyan volt, mint egy nagyra nőtt gyerek, de ugyanakkor, ahogy az arcára néztem még sármosabbnak láttam. Ezek a harci sérülésektől hatalmas löketet kapott a fantáziám. – Elcsúfítottad az arcod. Bár kétségtelenül a veszélyes pasikra buknak a nők… - a szavaim sikeresen elterelték Rob figyelmét, mert kapva-kapott az alkalmon és bolondozni kezdett velem.

Rob közelebb hajolt hozzám, majd az ajkai egyre közelítettek felém. Minden vágyam az a csók volt, hiszen megízleltem azokat a fenséges ajkakat. De Rob számomra olyan volt, mint egy tiltott gyümölcs. – A tiltott gyümölcs a legédesebb! – Fájt kimondanom, de le kellett állítanom. Akármennyire vágyakoztam utána, igyekeztem magamon uralkodni, hiszen nem akartam még egyszer kellemetlen, sőt egyenesen kínos helyzetbe kerülni, csak mert egy nős férfi iránt érdeklődöm. Rob csalódottan vette tudomásul a visszautasítást, s ettől csak még rosszabbul éreztem magam. Ezt persze igyekeztem elrejteni előle.

Aztán nem kicsit lepődött meg azon, hogy leparancsoltam róla a pólóját, de valahogy megéreztem, hogy zúzódásai miatt jár fájdalommal a mozgás számára. A következő pillanatban engem érte a meglepetés, Rob felemlegette azt a fatális véletlent, mikor meglátott öltözés közben. Jó érzéssel töltött el, hogy nem felejtette el, mit mondtam neki, és hogy azóta is emlékezik az esetre. Nem bírtam ki kuncogás nélkül, ahogy rám kacsintott és rám mosolygott. A szívem minden alkalommal meglódult tőle. Büszkeséggel töltött el, hogy sikerült lenyűgöznöm Robot az ápolási tudásommal. Most tényleg megérte minden korábban beszerzett sérülésem, melyeket egy-egy újabb sportág kipróbálása során szereztem be.

- Most nem nagyon kellene mozognod… Egy darabig… - Rob tényleg csak pár zúzódással megúszta, viszont mindenképpen pihenésre volt szüksége, hogy ne mozogjon. – Kényelmes így? Hozzak egy párnát? – kérdeztem rá, míg elpakoltam a romokat. Az agyam vadul kattogott, most mihez kezdjek. Aztán beugrott a nagy ötlet.

- Tudod filmezni gondoltam, találtam egy francia klasszikust és nem bírtam ellenállni neki… Meg kellett vennem… Csak tudod nem volt még időm megnézni… - áldottam az eszem, hogy magammal hoztam. Bár nem tudtam előre, hogy lesz-e lehetőségem megnézni és Robnál jobb társaságot keresve sem találhattam volna. - Megnézed velem?

- Még szép! A francia klasszikusok amúgy is a gyengéim… - egyből ráharapott az ajánlatomra.

Igyekeztem a filmre figyelni, de olykor elkalandoztam és Robra pillantottam. Ő sem a filmre figyelt, hanem valahol messze jártak a gondolatai. Egy kicsit később tűnt fel, hogy egyre gondterheltebbek lettek a vonásai, és valamin nagyon emészti magát. Eltöprengtem rajta, rákérdezzek-e vagy ne. Nem akartam nyomulós vagy faggatózós lenni, de tudtam, ha beszél róla, akkor neki lesz könnyebb. Mélyen a szemébe néztem és türelmesen várakoztam, sőt a kezét óvatosan megfogtam. Ezzel biztosítottam arról, hogy mellette állok. Rob minden előzmény nélkül kezdett el mesélni. Egyszerűen, ha akartam volna, sem tudok megszólalni, éppen ezért csak bólogattam, mert teljes döbbenet lett rajtam úrrá. Nem akartam elhinni, mi történt velük, mikor végre meg tudtam szólani, akkor meg elhaló hebegésem miatt nem tudtam értelmes mondatot kinyögni.

- Mond csak ki… Igen, megcsalt. A szerető feleségem megcsalt engem… Lefeküdt azzal a féreggel, aki egykor tönkre tette az életét… Újra bedőlt neki… - Rob méregtől átitatott szavai csak úgy belehasítottak a szoba csendjébe. Elakadt a lélegzetem. A kezdeti döbbenetemen túl jelentkezett a feléledő harag. Egyszerűen nem fért a fejembe, Flóra hogy volt képes ilyet tenni ezzel a nagyszerű férfival, aki most mellettem ült. Hát nem látja, hogy Rob mennyire szereti őt és odáig van érte? Rob tényleg ritka kincsnek számított, akit mindenki szívesen tudhatott volna magáénak, s akinek sikerült megszerezni az a nőszemély, meg megsebzi, bántja és elárulja. Már Torontóban is irigykedve figyeltem, ahogy Rob ránézett a feleségére, ahogy odafigyelt minden rezdülésére. Ezeken felül Rob nemcsak kedves, figyelmes és roppant jó humor érzékkel megáldott pasi, hanem egy keményen dolgozó és fantasztikus álmokkal rendelkező nagyszerű színész.

- Sajnálom… Tényleg sajnálom. – minden vágyam az volt abban a pillanatban, hogy eltűntessem, elűzzem a fájdalmát. Megsimogattam és bíztam benne, hogy talán sikerrel járok. - Mit szólnál, ha most mindent elfelejtenél? Felejts el mindent! Inkább nézzük meg a filmet!

Mindketten a képernyő felé fordultunk. De képtelen voltam kiverni a fejemből Flóra tettét. S már kezdtem érteni, Rob miért verekedett és honnan ez a mélységes csalódás a szemében. Megértettem és együtt éreztem vele, hogy nehéz a csalódáson túllépni, főleg akkor, ha tényleg szeretünk valakit. Nem akartam gonosz lenni, de valahol a lelkem legmélyén azt reméltem, hogy Flóra átérzi, mekkora hülyeséget csinált, s neki is legalább annyira fáj, mint Robnak.

Kényszerítettem magam, hogy a filmalkotásra figyeljek és szép lassan teljesen bele is feledkeztem. Nem csalódtam, sőt egyre jobban tetszett a történet, a cselekmény, ahogy előre haladt, de a fáradtság és az a sok izgalom legyőzött. Robhoz bújtam, az illata az orromba kúszott. Még valamikor az álom és az ébrenlét határán jártam, mikor éreztem az érintését a hajamon, az arcomon. Aztán elaludtam…

Reggel az ágyban találtam magam és csalódottan vettem tudomásul, hogy egyedül vagyok. Mivel nem én sétáltam be a hálóba, így maradt az a lehetőség, hogy Rob behozott a hálóba, még akkor is, ha fájt neki. – Nem maradt. – sóhajtottam fel. - Hazament, visszament Flórához… - fintorogva ejtettem ki annak a nőnek a nevét, mintha valami szitok lenne. Egyszerűen bárhogy ellenkeztem a szemeim elé egy kész forgatókönyv szerint leforgatott történet jelent meg. – Rob csalódott, de mivel szereti a feleségét, ezért mégis amellett döntött, hogy hazamegy. Flóra meg Rob távollétében mindent megbánt, vagy legalábbis a férje hazaérkezésekor mondhatja ezt. Játszhatja a teljes bűnbánatot, esetleg vitáznak vagy veszekednek a miértek miatt, de végül megbeszélik a történteket. Ha szeretik egymást, akkor úgy is meg fogják oldani. Nekem mindössze annyi volt a szerepem, hogy Rob barátja voltam megint. Feldúltam eljött hozzám, nálam lehiggadt, kibeszélte a nyavalyáját és immár megnyugodva továbbállt, miután egy kellemes estét töltöttünk el. Ennyi. Még egy csók sem történt közöttünk S most már tényleg bántam, hogy leállítottam Robot. Ezek után hogy is reménykedhetnék, hogy bármi esélyem lenne nála? – legörbülő szájjal másztam ki az ágyból. Csalódottan sétáltam a fürdőbe, ahol megszabadultam a ruháimtól, melyeket nem éppen alvásra tervezték. Aztán beálltam a zuhany alá. Nem akartam sokáig húzni az időt, gyorsan tisztálkodtam, fogat mostam. Amíg a tükörben önmagam bámultam arra jutottam, hogy elmegyek sétálni, vásárolni vagy csak lézengek a városba, mert nem volt kedvem egyedül ülni a hotelszobába.

Egy könnyű fehér és kék mintás nyári ruhát vettem fel. Megfésülködtem és kisminkeltem magam. Azonban amint kiléptem a nappaliba azt hittem, elájulok. Csak ekkor fedeztem fel, hogy Rob a kanapén békésen szuszog. Minden korábbi rossz kedvem egyből elillant, hiszen Rob mégis maradt. Azon a szent helyen álltam, és csak néztem Őt. Teljes mértékben belefeledkeztem a látványába. Felhúzta a pólóját, így nem látszódott minden sérülése. Az arca még kissé fel volt dagadva és a felszakadt szemöldökén szép seb keletkezett. Mégis a vonásai olyan nyugodtnak tűntek. Mocorogni kezdett, amivel elég rendesen megijesztett. Zavartan és teljesen kipirulva bemenekültem a hálóba. Az ágy előtt járkáltam, míg számba vettem a lehetőségeimet, de valahogy egyik sem tetszett. Akartam és vágytam Őrá, de a tények ismeretében nem szerettem volna csak egy eszköz lenni, amivel az árulást kívánja megbosszulni. De ugyanakkor a felkínálkozó lehetőséget sem akartam elszalasztani. Az ágy végébe rogytam és teljesen tanácstalanul töprengtem.

- Sarah, bejöhetek? – bizonytalan kopogás után hallottam meg Rob hangját. Felkaptam a fejem, s igyekeztem a szapora levegővételeimet normalizálni.

- Igen… Bejöhetsz. – köszörültem meg a torkom, mert szinte teljesen elhalt a hangom.

- Minden rendben van? – először csak a fejét dugta be, majd megbizonyosodott róla, hogy nincs veszély belépett a szobába. – Zajok hallottam… - mosolyra késztetett, hiszen még Ő aggódott értem.

- Csak nem találtam meg… a cipőm… - füllentettem, és reméltem, nem buktatom le saját magam.

- Nem tudom, te hogy vagy vele, de én már éhen halok… - dugta zsebre az egyik zsebét, míg a másikkal a hajába túrt.

- Éhen halok… - ismételtem utána. S egyből elvetettem az előbbi ötletem, miszerint a városban kószáljak. Rob itt volt, s úgy tűnt, még szívesen maradna. – Rendelek reggelit, addig nyugodtan használd a fürdőt… - nagyot nyeltem, mert egyből elképzeltem Őt a zuhany alatt. S természetesen egyetlen ruhadarab sem lenne rajta. – Már végeztem… Megyek is… - felpattantam az ágyról, s elsiettem, mert képtelen voltam Robra nézni anélkül, hogy ne valami pikáns dolog jusson eszembe. A nappaliban felkaptam a telefont és az erkélyen ácsorogva intéztem el a rendelést. Reméltem, hogy a friss levegő kitisztítja a fejem, s a langyos szellő kifújja a pajzán gondolataim. Rob másképpen gondolta, mert pár perc múlva már mellettem állt és gyárkéményt megszégyenítve füstült.

- A dohányzás káros az egészségre! – lélegzetelállító volt nézni Robot, olyan természetesen volt tőle a mozdulatsor, és ahogy beleszívott a cigarettába pokolian szexis volt.

- Már más is mondta! – vonta meg a vállát. Aztán megfordult, a korlátnak támaszkodott, míg az arcomat fürkészte. Valami pajkosság ott motoszkált a szemében. Ezzel pedig csak még inkább felpiszkálta a kíváncsiságom.

- Nem gondoltál rá, hogy leszokj? – bukott ki belőlem a kérdés. Rob meg csibészes mosolyra húzta a száját.

- De, nem is egyszer! Csak aztán, mindig feladtam… Ez már szinte egy berögzült szokás… Talán egyszer újra megkísérelem a lehetetlent… - ezen a mondatán mindketten felnevettünk, mert olyan lehetetlen képet vágott.

Megérkezett a reggelink, amire már mindketten nagyon vártunk. A pincér alig bírta leplezni, hogy felismert Robot és mennyire megdöbbent azon, hogy itt van. Már szinte kellemetlenül bámult minket, míg az asztalra pakolta a reggelinket. Igyekeztem Robra figyelni, aki meg direkt mindenféle hülye poénnal állt elő. Megkönnyebbülten dőltem hátra a székembe, mikor végre távozott a pincér. A kávémat szürcsöltem és Rob is hasonlóan tett.

- Köszönöm, hogy meghallgattál tegnap és a telitalálat volt a film… - ezzel egy nagyon hálás témát dobott fel, s belefeledkeztünk a beszélgetésbe. Újabb és újabb ötleteket dobtunk fel, s a végén inkább már bolondozás lett az egészből. Ezért is kacarászva sétáltam az ajtóhoz, miután meghallottam a kopogást.

- Szia Csajszi! – Caitlin vigyorogva ugrott a nyakamba, miután kinyitottam az ajtót. Az első pillanatban el sem jutott a tudatomig, hogy kellett pár másodperc. Utána azonban együtt kacagtunk, mert már olyan régen találkoztam a kedvenc barátnőmmel. Mindkettőnknek annyi munkája volt, hogy csak telefonon tudtunk értekezni, de ott sem túl sokáig. Valamelyikünk mindig rohanásban volt. S éppen ezért annyira örültünk egymásnak, hogy teljesen megfeledkeztem arról, nem voltam egyedül.  Caitlin elengedett és Rob felé fordult. – Szia Rob! – majdnem megfulladt a kávéjától.

- Helló, Caitlin! – Rob prüszkölve üdvözölte a barátnőm, aki csak gonoszul vigyorgott. Meg sem lepődtem, hogy a fogaskerekek egyből működésbe léptek és mire gondolt egyből.

- Gyere, ülj le, reggelizz velünk! Közben meg mesélj! Olyan rég találkoztunk… - öleltem meg újra Caitlin-t, aki nevetve grimaszolt. Rob viszont megtörölte a száját és felállt az asztaltól.

- Nem is zavarom tovább a hölgyeket. – a kanapé hátáról felkapta az ingét és a maradék holmiját. - Örültem neked, Caitlin. – köszönt el először barátnőmtől, majd közelebb lépett hozzám. – Sarah, köszönök mindent! Nagyon jó barát vagy! – barát. Visszhangzott ez a szó a fejemben, ami egy cseppet sem tetszett. Aztán lopva Caitlin felé pillantott, de mivel a barátnőm éppen kényelembe helyezte magát, nem foglalkozott velünk, így Rob puszit nyomott az arcomra. – Sziasztok! – intett még egyet, aztán kilépett a lakosztályból. Becsuktam az ajtót, s nekivetettem a hátam, mert a szívem vadul dübörgött a mellkasomba. Közben persze azon kattogott az agyam, hogy ezen túl csak barát, egy barát leszek Rob számára. Majd ellöktem magam és a puszi miatt mosolyogva sétáltam a kanapé felé.

- Szóval?… - keresztbe vetette a lábát és elégedetten vigyorgott rám. Le sem tagadhatta volna, mi jár a fejében.

- Szóval?... – kérdeztem vissza, mert még mindig Rob hatását éreztem magamon és semmi másra nem tudtam gondolni.

- Sarah, mi történt? Hallani akarom! Megfogadtad a tanácsom? – mindent tudóan bólogatni kezdett, közben fogkrém reklámba illően vigyorgott.

- A tanácsod? – a szemeimet forgattam, persze közben kuncogva huppantam le Caitlin mellé. – A tanácsod már egyszer nem kis bajt okozott. Nem is tudom, ki biztatott, hogy csókot kezdeményezzek…

- Most miért? Ütős kis csók volt az! – kacsintott rám. Még szép, hogy az volt és pont Caitlin ne tudná, annyit áradoztam a csók után Robról. Persze jól meg is bántam mindent, mikor a szennylapok hasábjain találtam magunkat.

- A csók mennyei volt, de aztán a bulvár szépen meg is lovagolta a dolgot… Másrészt meg tudod nagyon jól, hogy nős. – húztam el a szám, mert megint eszembe jutott Flóra és a megcsalás dolog.

- Az csak egy jelenlegi állapot… és bármi megtörténhet… - oldalba bökött. – Talán még változhat…

- Legyen igazad! – sóhajtottam fel, amivel többet árultam el, mint akartam.

- Te tudsz valami! Gyerünk ki vele! Érzem, hogy nem véletlenül volt itt Rob. – mint egy túl kíváncsi kisgyerek, úgy izgett-mozgott. – Csak nem igazam van? Zátonyra futott a házassága?

- Caitlin, nyugi! – nevettem fel, de nagyon örültem, hogy itt van barátnőm, mert így kibeszélhetjük magunkat.

- Jól van, de akkor mond már. Megöl a kíváncsiság. – sürgette, a türelem sosem volt az erőssége.

- Ezt nem mondhatod el senkinek! – vadul bólogatni kezdett. – Hát még nem futottak zátonyra, de afelé tartanak… - nagyot sóhajtottam. Sajnáltam Robot, mert nem ezt érdemelte volna a feleségétől.

- Tényleg? Miért? Mi történt? – Caitlin tátott szája arról árulkodott, hogy sikerült meglepetést okoznom neki.

- A hűség mégsem a sírig tart. – mondtam ki egyszerűen. – A feleség és az exe… - nem kellett többet mondanom, mert Caitlin egyből összerakta a dolgokat.

- Sarah, itt a remek alkalom! Itt a lehetőség! – ezzel viszont engem sikerült meglepni. Tényleg azt várja, hogy ilyet tegyek?

- Caitlin! Nem akarom tönkre tenni Rob házasságát. – tiltakoztam egyből.

- Azt nem te fogod tönkre tenni… Te csak jó barát leszel… és támogatod Robot, hogy mielőbb kimásszon a válságból… ha tényleg szétmennek… és végül elválnak…

- Ezek még nem kész tények, ne kezeld úgy őket! – még mindig benne volt a pakliban, hogy Rob megbocsájt a feleségének.

- Sarah, akkor sem dughatod homokba a fejed. Rob itt volt, eljött hozzád, veled beszélt a gondjairól… Ez azért jelent valamit! – győzködött Caitlin, és be kellett látnom, hogy valahol igaz van. S csak megerősített minden korább elképzelésem anélkül, hogy tudott volna más részletről.

- Itt éjszakázott… - váratlanul kibukott belőlem, s belepirultam a saját gondolataimba. - Nem úgy, ahogy gondolod… - helyesbíteni akartam, de már mindegy volt akár mit is mondtam. – Szerinted, akkor most kellene lépnem?

- Igen. Csak állj a sarkadra és légy mellette, akkor tutira meghódíthatod. – vad buzgó bólogatások közepette mosolygott Caitlin.

- Meghódítom… és együtt leszünk… Harcolni fogok érte! – megszületett az elhatározás, ami láthatóan örömmel töltötte el barátnőm, mert tapsolva gratulált nekem.

„Rád kellett várnom, a te jöttödet kellett figyelnem.
És most harcolni fogok érted.”

(Anne Rice)