Részlet 48. fejezet tartalmából...

Meghoztam a részletet!

     Felkaptam a fejem, s a reggeli napsugarak víg táncot jártak a metál fényezésen. A gyomrom rögtön görcsbe ugrott, majd egészen apróra zsugorodott össze. Visszafojtott lélegzettel vártam. Rob nem hajtott gyorsan, s a garázs előtt parkolt le. Ennek következtében megbizonyosodhattam róla, hogy Robnak nem esett baja. Legalábbis a baleset, a karambol lehetőségét kizárhattam. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, bár korainak bizonyult. Rob feltűnően darabos mozdulatokkal szállt ki a kocsiból. A sapka a fejébe volt húzva, a napszemüvege is rajta volt, pedig a nap közel sem volt olyan erőteljes, hogy ilyen védelemre szükség legyen. – Vagy talán más elől bújt el ennyire? Fotósok elől? – villámgyorsan cikáztak végig a lehetőségek.
     Aztán a torkomba dobogott a szívem, ahogy felfedeztem Rob felém közeledő alakját. Az egyik kezében megcsördült a kocsi kulcsa, míg másik kezét zsebre dugta. Indulatosság, feszültség sütött a tartásából, a léptei határozottak voltak, de a fejét lehajtotta. Rám sem nézett. Ebből arra következtettem, nemcsak csalódott, hanem megutált, meggyűlölt, s rövid időn belől, rövid úton kipenderít az életéből.

Egyre jobban éreztem a szorítást a mellkasomban, s a cigaretta is a kezemben égett le. Éppen ezért gyorsan elnyomtam a hamutartóba. Rob ebben a pillanatban állt meg az asztal túlsó oldalán. Továbbra sem nézett rám, felém sem fordult. Hideg és távolságtartó volt. Rob kinyújtotta a kezét és csörögve az asztalra tette a kocsi kulcsait.

- Visszahoztam a kocsid. – egykedvűen ennyit mondott, majd bemasírozott a házba.

***

Nem bírtam kiverni a fejemből Flóra tekintetét, egyszerűen nem foglalkozni vele. Nem akartam bántani Flórát, de érdekes fordulatot vett az egész társalgás, mely végül mégis egészen biztosan fájdalmat okozott neki. Mégsem bántam meg, hogy nem cáfoltam egyből, és meghagytam abban a hitben...

Mégis nagyon nehéz volt hidegnek és távolságtartónak tűnni, de az újraéledő fájdalom, melyet a csalása okozott, megkönnyítette. Aztán rosszul éreztem magam amint megláttam a meggyötört arcát, a vörös szemeit, viszont mégsem válaszoltam. Nem tudtam, mert szerettem volna, ha megtudja, mit éreztem én. Bár az Ő érzéseim messze eltörpültek az enyémek mellett. Nem akartam erre gondolni. Ettől csak még jobban megfájdult a fejem.