szeptember második bejegyzése...
Némi gondolkodás után arra jutottam, hogy fixálom a frisseket. Megmarad a heti 2 friss, ami annyit jelent, hogy HÉTFŐnként a novella újabb részei kerülnek ki, míg CSÜTÖRTÖKön (PÉNTEKen) hozom Flóráékat. Ha bármi változás lenne, akkor jobb felső rovatba "Hírek, információk"-nál kiírom, meg a CHAT-ben is hagyok üzit!
Most pedig következzen a 44. fejezet, és ahogy a részletből sejteni lehetett, jönnek a fordulatok. Szép hosszú és elég ütős lett a fejezet, szóval kapaszkodjatok erősen, míg olvastok!
Jó olvasást!
Nagyon kíváncsian várom a hozzászólásokat! Mindenkit kérek szépen, hogy írjon!!!
Puszi,
ZoÉ
„Létezik az a pillanat, amikor az ember
megtehet valamit, és övé lehet a boldogság, ez a pillanat eltarthat néhány
napig, olykor néhány hétig, legfeljebb néhány hónapig, de csak egyszer,
egyetlenegyszer fordul elő, és ha az ember később vissza szeretne térni ehhez a
pillanathoz, az egyszerűen lehetetlen, nincs már helye a lelkesedésnek, a
hitnek és a bizalomnak, marad a csendes beletörődés, a kölcsönös, szomorú
szánalom, a haszontalan, de biztos tudás, hogy valami megtörténhetett,
létrejöhetett volna, de egyszerűen méltatlannak bizonyultunk az adományra.”
(Michel Houellebecq)
Flóra
Los
Angeles, 2011.09.16.
Gyorsan teltek egymás után a napok, a
hetek. Alig akartam elhinni, hogy most már szeptember közepe van. Szinte
elillant mellettem, mellettünk az idő. A Torontóban eltöltött pár napot
pihenésre szántuk, mert Rob eléggé elfáradt a forgatás során és az a néhány nap
már semmin sem változtatott. A szülei is szívesen maradtak, sőt pár nappal
elhalasztották a hazarepülést. Láttam és éreztem Claire-en az igyekezetet, hogy
barátkozni szeretne velem, de még a könnyed csevejben is volt néhány olyan megjegyzése,
mellyel éppen az ellenkezőjét érte el. Főleg, mikor észre sem vette és Sarah-t
hozta szóba. Ez rosszul esett, de igyekeztem türtőztetni magam, hiszen csak pár
napról volt szó. Aztán tényleg búcsút vettünk Torontótól, s mintha csak
megéreztem volna, hogy Los Angeles-be való visszatérésünkkel változás indul az
életünkben.
Július végéig minden olyan volt, mint egy
álom. Rob-bal visszacuccoltunk a villába, Rosa legnagyobb örömére, mert így
végre élet költözött a házba. Az a két hét tényleg olyan volt, mintha tipikus
nászutasok lennénk. Alig akartuk elengedni egymást, ragaszkodtunk egymáshoz és
szinte pillanatok alatt az ártatlan pusziból vagy simogatásból is forró
szeretkezés alakult ki. Szórakoztunk és jól éreztük magunkat együtt vagy
társasággal. A barátaimmal is összejártunk, és Rob őket is egyre jobban megismerhette.
Egy kicsit hiányzott a londoni társaság, mert időközben Cosmo is hazarepült.
Telefonon, s neten igyekeztem tartani velük a kapcsolatot, nemcsak munka, hanem
privát dolgok miatt is. Más estéken pedig Rob néhány barátjával jöttünk össze
egy jó hangulatú vacsorára vagy egy-egy koncertre látogattunk el. Mindenki
örömmel fogadott bennünket, és olyan természetes volt, hogy együtt vagyunk.
Öleltük egymást, kézen fogva sétáltunk, csókot loptunk a másiktól. Minden egyes
érintés, gesztus természetesen és magától értetődően jött.
Augusztus első két hetében beindult a
mókuskerék. Mindkettőnknek fokozódott a tempó munkafronton. Steph apránként, de
sikeresen megtöltötte Rob dolgozószobáját a legkülönfélébb forgatókönyvekkel.
Rengeteg új felkérés, ajánlat sorakozott fel, melyekről Robnak kellett
döntenie. Az egész napját a különböző scriptek olvasásával töltötte. Máskor
pedig egy lépést sem tett meg az éppen olvasott darabtól. Azt vettem észre,
hogy egyre csak növekedett a forgatásra érdemes forgatókönyvek halmaza. Rob
alapos volt és körültekintő, mindent mérlegel és csak az érvek hosszú
lajstroma után hozta meg a végső döntést. Ez egy hosszú folyamat volt, mely
hozzájárult ahhoz, hogy a hétköznapok jelentős részét külön töltöttük, alig
láttuk egymás, mert szinte az egész napom a cégnél töltöttem.
Egész napom a kimutatások böngészésével
ment el. Úgy éreztem, hogy már kifolyik a szemem, ha akár csak egyetlen oldalt
is meg kellene még néznem. Pedig úgy voltam vele, hogy addig nem megyek haza,
míg be nem fejezem a jelenlegi munkát. Későre járt már akkor is, mikor egy
kávéért megszakítottam a munkát. S az óta pedig órák teltek el. Franco
irodájában, a hatalmas asztalon valamint a digitális táblán futottak végig a
számok és a különféle adatok. Ezek között kutakodtunk. Franco az asztal végénél
ült és a fejét megtámasztva olvasta a vaskos jelentést. Valamikor a nap folyamán
megszabadult a zakójától, és néhány órával ezelőtt levetette a nyakkendőjét és
kigombolta az ing felső gombját. Sötét haján megcsillant a lámpa fénye, a
hófehér ing csak még szexisebbé tette. Egyszerűen nem tudtam figyelmen kívül
hagyni, hogy az évek múlásával csak még sármosabb lett. Megérezte, hogy Őt
nézem, mert pont akkor kellett neki felpillantania, mire csak zavartan a
táblára kaptam a fejem, úgy viselkedtem, mint egy eszetlen csitri.
Természetesen kiszúrta, hogy Őt nézem és ez valamiféle pimasz mosolyt varázsolt
a képére. Az egész irodában feltehetőleg csak ketten voltunk, s némán egymás
mellett dolgoztunk. Újra Franco felé vándorolt a tekintetem, most Ő volt az,
aki engem figyelt. Csak hogy Ő nem zavartatta magát, hanem inkább elégedetten
dőlt hátra a széken.
- Nem találom… - félre tette az
iratkötetet és úgy kezdett el beszélni.
-… a hibát. – csakhogy befejeztem a
mondatát. – Pedig a negyedéves számok… - kezdtem el a gondolatmenetem
kifejtésébe, de még mielőtt befejeztem volna, olvasott a gondolataimban.
-… eltérést mutatnak. Tízezrek… - fel sem
fogtam mit beszélt, mert engem teljes mértékben az kötött le, hogy még mindig
képesek vagyunk befejezni egymás mondatait anélkül, hogy bármit is egyeztettünk
volna. Elképedve néztem Őt, de Franco a tekintetét az előtte heverő dossziéba
temette.
Kényelmetlen volt már a helyem, így
tettem néhány lépést. Hiába néztem a táblát csak nem jött az isteni szikra.
Kicsit eltávolodtam az asztaltól. Az egész irodában félhomály uralkodott, és
ahogy tettem néhány lépést az ablak felé a saját tükörképem mellett a
kivilágított város képe tárult elém.
- Szerintem a többit hagyjuk holnapra! –
megborzongtam, mert roppant közelről hallottam és nagyon váratlanul ért Franco
hangja. Mögöttem állt, zsebre dugott kezekkel.
- A város még mindig… - a közelsége
hatással volt rám. Kiszáradt a szám, felgyorsult a pulzusom. Meg kellett
állnom, hogy a hangomon ne legyen érezhető a hatása.
- gyönyörű és nyüzsgő… Sosem alszik! – és
újra befejezte a mondatom, pontosan ugyanazokat a szavakat használta, melyek
átfutottak a fejemben. – Menjünk! Elkísérlek a kocsidig! – aztán ellépett
mellőlem, de a tekintetem egyre jobban vonzotta. Az asztaláról zsebre tette a
telefonját, és a nyakkendőjét. Felkapta a szék hátára terített zakóját és
belebújt. – Te nem készülődsz? – a hangja észhez térített és az asztalhoz siettem.
Hosszú percekbe teltek, míg rendet hagytunk magunk után. Mindezt néma csendben
tettük, mert már mindketten fáradtak voltunk.
Franco ígéretéhez híven a kocsimig
kísért, hogy biztonságban tudjon. Még szerencse, hogy Demo adott kölcsön egy
autót, amellyel sokkal gyorsabban és könnyebben közlekedhettem a városban.
Ugyanakkor így nem kellett amiatt aggódnom, hogy Rob-nak mikor van szüksége a
kocsijára. Franco azzal a csibészes mosolyával köszönt el tőlem. Megvárta, míg
beszálltam, beindítottam a motort és elhajtottam. A kivilágított városon át
hajtottam, egyáltalán nem siettem. Csak élveztem, hogy a kocsiban ülök és
hazafele tartok. Mikor megpillantottam a hatalmas kaput, akkor egyből
bűntudatom támadt.
A bejárat előtt parkoltam le, már semmi
kedvem nem volt elmenni a garázsig. Igyekeztem befele, mert tényleg sokáig
kimaradtam. Halkan nyitottam ki a bejárati ajtót, majd ugyanilyen csendben
csuktam be magam mögött.
- Csak hogy hazaértél! – meglepett az
álmos hang, mely tulajdonosa a dolgozószoba felől érkezett. – Aggódtam érted!
Miért nem hívtál? Hol a fenében voltál eddig?
- Rob? – sikerült úrrá lenni a hangomon.
- Miért kit vártál? – bosszús volt. A
dolgozószobából a konyhába ment. Nem volt hajlandó megállni, így követtem,
miután lerúgtam a cipőm, ledobtam a kulcsom és a táskám.
- Túlóráztam. Bent voltam az irodában… és
elszaladt az idő…
- Túlóráztál? – fintorogva nyitotta ki a
hűtő ajtaját. –Mostanában, egyre gyakrabban! – kivette a gyümölcsleves kancsót.
- Miért érzem azt, hogy nem egyedül voltál? Az a szemét is ott volt?
- Kérlek, értsd meg! Franco-é a cég…
természetes, hogy Ő is ott van… - fáradtam bújtam hozzá, csakhogy nem volt vevő
a dologra.
- Fáradt vagyok… Lefekszem, eddig csak
téged vártalak… - szemrehányóan vetette oda nekem, miután megitta a kitöltött
gyümölcslevet.
- Gyorsan letusolok és megyek én is! –
szóltam utána.
Valóban egyre többször túlóráztam és
pokolian fáradtan, meggyötörtén értem haza. Robbal ez egy örök téma volt
kettőnk között. Egyáltalán nem nézte jó szemmel, hogy pont Franco cégénél
dolgozom, de nem tudtam, mit tenni. Kötött a szerződésem. Rob ilyenkor morogva
vette tudomásul, majd elvonult. Ugyanez a műsor ment le most is. Gyorsan
zuhanyoztam, majd óvatosan mellé másztam az ágyba. Félálomban volt már, de
egyből reagált a közelségemre. Néhány engesztelő csók, és simogatás után újra
minden rendben volt kettőnk között, bár csak a következő kimerítő nap végéig.
- Értsd meg, aggódom érted! – suttogta
bele a számba, aztán nyelve végigrajzolta a szám. Egy hosszú és édes csók utána
magához húzott és pillanatok alatt mindketten elaludtunk.
Aztán másnap egy újabb nap indult. Rob
csókjaira és finom cirógatására ébredtem. Elégedetten nyújtóztam, mert ez azt
bizonyította, hogy minden mérge elszállt és más célja is volt. Az elmúlt
napokban végig későn értem haza, s hulla fáradtan kerültem ágyba. S a szerelmi
életünk teljesen háttérbe szorult. Rob érintésein éreztem, hogy figyelmet
követel, és a csókjai is egyre mohóbbak lettek. Még teljesen magamhoz sem
tértem, de a könnyű szatén hálóingtől megszabadított. A kezei kutakodva járták
be a testem, felfedeztek minden egyes centit. Izgatott, ahogy csókokat lehelt a
nyakamra, ahogy a melleimet rajzolta körbe a nyelvével vagy ujjait fúrta belém.
A vágyat és a tűzet hamar felszította, s egyre jobban kívántam Őt. Ujjait hamar
férfiassága követte, olyan mélyre merült amennyire csak tudott. Kezdeti lassú
és elnyújtott lökései egyre sürgetőbbek, gyorsabbak lettek. Kétségtelenül
élveztem az együttlét minden pillanatát. Az orgazmus elemi erővel söpört végig
a rajtam. Azonban ez a szeretkezés közel sem olyan volt, mint amiben eddig
részem volt vele. Robot teljes mértékben csak az ösztön vezérelte.
Az ágyba elterülve pihegtünk, nem volt
ölelkezés, vagy csókolózás. Csak egymás mellett feküdtünk, s ez aggodalommal
töltött el. – Hát elértük volna a
maximális határokat? Már semmi új és érdekes nincs a másikban? Megismertük
egymást, s innentől valamiféle langymeleg kapcsolat lesz közöttünk? Innentől
kezdve a megszokás vagy pusztán az ösztön fogja uralni az érintkezéseinket? – egy
nagyobb sóhaj után másztam ki az ágyból. Ideje volt készülődnöm, mert sosem
szerettem elkésni.
Végeztem a zuhanyzással, mikor Rob
feltűnt a fürdő ajtajában. Észrevette, hogy éppen ki akartam szállni, és a
törölközővel a kezében lépett oda hozzá. Rám terítette a puha anyagot és úgy
húzott magához Egy könnyed csókot lehelt az ajkaimra, majd belépett a
zuhanykabinba. Visszasétáltam a hálóba, megtörölköztem, majd törölközőbe
csavarva léptem a szekrényhez, hogy fehérneműt vegyek magamra. Egyszerű csipkés
francia bugyit és a hozzá tartozó melltartóban álltam meg a fürdőszobai tükör
előtt. Leheletnyi sminket kentem fel, átfésültem a hajam, készülődtem. Rob
ekkor lépett ki a zuhanykabinból. Törölközőért nyúlt, amit maga köré csavart.
Szórakozott mosoly ült a szája szegletében. Hozzám lépett és puszit nyomott a
vállamra, a nyakamra. A hajáról egy-egy csepp szalad végig a bőrömön. Szemei
követték a cseppek útját, melyek végül a melleim között tűntek el. A tükörbe
nézett és kacsintott felém, aztán kisétált az ajtón. Az agyam jelentős részét
már nemcsak a munka foglalta le, hanem a lelkemben egyre növekvő kétely. Egyre
kézzelfoghatóbbá vált a változás, amiről Rob nem vett vagy nem akart tudomást
venni. Reggeli után egy újabb könnyed csókkal engedett el.
Az irodában őrültek háza volt. Mindenki
jóval idegesebb és ingerültebb volt, bár ez részben Arthur jelenlétének volt
köszönhető. Egész nap ismét Franco irodájában dolgoztam, kisebb-nagyobb
megszakításokkal Franco-val együtt. Nem bírtam rajta kiigazodni, mivel olyan
kedvesen és gyengéden viselkedett velem, mint még soha.
- Várj, segítek! – kapta fel a hatalmas
iratköteget, melyet arrébb kellett pakolni, hogy hozzáférjek a többihez.
- Köszönöm – suttogtam felé, mire csak
elmosolyodott. Újra az a gyengéd pasi volt, akibe annak idején beleszerettem.
A dolgos napokon nem egyszer felejtettem
el, enni vagy inni. S olyankor Ő gondoskodott rólam, a kedvenceimet rendelte és
együtt ebédeltünk az irodában. Beszélgettünk és ennyi év után újra csak
ismerkedtünk egymással, hiszen változtunk. Valahol mélyen legbelül imponált
nekem, hogy Franco képes újra ismerkedni, ezáltal újra meghódítani engem. Ezt
csak félve ismertem be magamnak, de be kellett, mikor azon kaptam magam, hogy
egyre többször és egyre izgatottabban készülődök reggelente. Várakozással telve
indultam el dolgozni, vártam a pillanatot, hogy újra találkozzak Franco-val.
Egész nap alig láttam, mikor
ebédszünethez közeledve berobogott az irodájába. Lehengerlően mosolygott, mert
megijesztett a lendületes érkezéséve. Az asztalánál ültem, mert éppen egy
jelentést gépeltem. Szorosam mellettem állt meg, és szó szerint a kezeimre
csukta a laptopot.
- Flóra, most pedig dobj el mindent,
elmegyünk ebédelni! – határozottan és szúrós tekintettel nézett rám.
- Dehogy, ezt még befejezem. – nyúltam,
hogy kinyissam, a laptopot még mielőtt elveszne az egész és kezdhetem elölről.
- Nem, már elegem van az irodai
ebédekből. - kezemért nyúlt és megállított.
- Azt hittem, szeretsz itt lenni az
irodába. – emeltem fel a fejem, miközben még mindig fogta a kezem.
- Igen, de most valami változatosságra
vágyom. Gyere, nem bánod meg! – felhúzott a székből. - Van egy szuper olasz
étterem, tudom, hogy odáig vagy az olasz kajáért is.
- Legyen, de előbb elmentem! – rámentem a
mentés ikonjára, majd pedig lehajtottam a laptopot. - Akkor ajánlom, hogy a
legfinomabb konyha legyen. – egymás mellett haladtunk az ajtó felé.
Franco ragaszkodott hozzá, hogy a
kocsijával menjünk, és hogy ő vezessen. Nem volt más dolgom, csak kényelmesen
hátradőlni. Egy tipikus olasz stílusú étterembe tértünk be és ebben volt a
bája. Fenséges illatok fogadtak bennünket már akkor, mikor beléptünk az ajtón.
Külön kértük, hogy lehetőleg szabad ég alatt kapjunk asztalt. Egy kisebb, de
annál hangulatosabb zárt kertbe vezetett bennünket a pincér. Franco egyből le
is adta a rendelést, míg én csak ámultam és bámultam ezen a földre szállt
paradicsomban. Ebéd alatt beszélgettünk első sorban a cég ügyeiről, de aztán
valahogy mégis a magánéletünk fele terelődött a szó. Kedélyesen csevegtünk, bár
furcsán éreztem magam, mert Franco már napok óta nem ugyanolyan volt. Nem
nyomult, amit nem tudtam megérteni.
- Találkoztam valakivel. A minap
futottunk össze az egyik céges ülésen. - Kibukott belőle, és megtudtam, mi ez a
hirtelen változás. – Laurának hívják. Gyönyörű, bár fiatalabb nálam. Sikeres,
és nagyon tehetséges az üzleti világban. - Valamilyen furcsa és
megmagyarázatlan oknál fogva zavart, sőt kifejezetten bántott a dolog. Van
valaki, aki után Franco érdeklődik. Laura.
– ízleltem annak a nőnek a nevét. Mosollyal mesélt róla. Erőt vettem magamon, s
igyekeztem nem a jelét adni, hogy zavar ez a hirtelen jött érdeklődés. Ezen
rágódtam a nap további részében.
Augusztus utolsó két hetében pedig
teljesen egyedül maradtam. Ez pedig egyáltalán nem könnyítette meg a helyzetem.
Rob-nak interjúi, fotózásai, tv-s szereplései és a következő projektjéhez
megbeszélések tarkították a mindennapjait. Ezekhez pedig utaznia kellett. Egyre
többet és egyre hosszabb időre. A kezdeti lelkes telefonálás, videó beszélgetés
lassan lecsengett és már csak egy-egy rövidke üzenet, e-mail várt rám. Tudtam,
hogy sok dolga, sok feladata van, melyeknek eleget kell tennie. De mégis hiányzott,
hogy nem hallottam a hangját, hogy nem mesélte el, milyen volt a napja, vagy
éppen nem ölelt magához. A csókjairól és a szeretkezésekről nem is beszélve.
Franco is tartotta tőlem a három lépés távolságot. Tényleg együtt dolgoztunk,
egész nap egy irodában voltunk, de még is távolság volt közöttünk. S minden
egyes nappal ez a távolság mintha növekedett volna.
Aztán haladt az idő, s újabb hónap
következett a naptárban. Szeptember katasztrofálisan indult. Robot haza vártam,
csak hogy Őt New York-ban tartották, s nem egyedül volt ott, hanem Sarah
társaságát élvezhette. Interjúkat adtak és fotósorozatok készültek róluk.
Némely gyenge pillanatomban felmerészkedtem a világhálóra, hogy megtudjam,
éppen mivel tömik a jónép fejét. Elszörnyedve tapasztaltam, hogy a legnagyobb hülyeségektől
sem rettennek el, s simán lehozzák azokat, mint valóságos hír. Ahogy a
mosolygós férfit néztem a képeken hirtelen megint nagyon egyedül éreztem magam.
Időnként, inkább hétvégenként egyre több futamra jártam ki, hogy elűzzem a
magányom, csakhogy ezek sem jelentették azt az örömöt, mint régen. Egyedül voltam,
hiányzott valaki az életemből. Franco-val tényleg már csak barátok voltunk, Rob
pedig távol volt. Elveszettnek és elkeseredettnek éreztem magam. Nagyon
hiányzott a törődés és a szex is, melyeket eddig Robtól mindig megkaptam, s míg
el nem távolodtunk addig nem is tudtam, mekkora kincs ez Ő teljes valójában.
Már szeptember derekán jártunk, aznap
váratlan dolog történt. Péntek este pakoltam össze az irodába, mert ismételten
túlóráztam. Közben vártam Rob hívását, mert ígérte, hogy hívni fog, ha vége
lesz a megbeszéléseinek. Most már lassan mindent elrendeztek, és hivatalossá
vált a projekt, melyet forgatni fognak. Rob nemcsak főszereplő lesz benne,
hanem producer is, vagy valami ilyesmi. Nem túlzottan voltam tisztában kinek mi
a feladata. Rob ugyan próbálta elmagyarázni, csakhogy a lendület és a
lelkesedés mindig más és más irányba sodorta, úgyhogy az eredeti kérdésre nem
igazán kaptam választ. Csalódottan tettem el a telefonom és markoltam fel a kulcscsomóm,
hogy elhagyjam az irodát.
- Befejezted mára a munkát? – az
ajtófélfának támaszkodott és úgy figyelt engem. Csak bólintottam és felvettem a
táskám a vállamra. – Akkor mit szólnál, ha elmennénk vacsorázni?
- Franco, ez kedves, de szeretnék haza menni
– válaszoltam neki a lehető legudvariasabban.
- Miért sietnél úgy haza, hisz senki nem
vár otthon! – a torkomon akadt a levegő. – Ne nézz így rám, látom rajtad! Mikor
szeretkeztél egy jót úgy igazán? – komoly tekintettel nézett végig rajtam. –
Hol van a szemed csillogása? A kielégítettség látszik a nőkön…
- Elég, ez nem rád tartozik! – csattantam
fel megbántva, bár kétségtelenül igaza volt.
- Látszik, hogy a férjed elhanyagol.
Beszéltek egyáltalán? Mikor hívott utoljára? Mikor láttad egyáltalán? Mikor
találkoztatok? – minden kérdésénél egyet lépett felém.
- Fejezd be! Rob keményen dolgozik. Neki
ez az élete. – már előttem állt, karnyújtásnyira tőlem.
- Csak megjegyeztem – vonta meg a vállát.
- És te? Miért itt rontod a levegőt?
Miért nem Laurát szédíted? – enyhén féltékenyen fakadtam ki, mikor kimondtam,
akkor már bántam az egészet, hogy szóba hoztam.
- Tudod, Drágám… Laura, soha és semmit
nem jelentett nekem… Csak az egyik partnervállalatunk lelkes munkatársa… -
magához húzott és átölelt. – Az egészet csak azért találtam ki, hogy
bizonyítsam, még mindig vonzódsz hozzám és te is tudod, hogy mi igen is
összeillünk… – aztán az ajkaimra hajolt és megcsókolt.
Hevesen ostromolta az ajkaim, édes íze
pedig megbolondított, megszédített. Hirtelen semmi másra nem tudtam gondolni,
csak Francora. Régen is ugyanígy csókolt, mikor szeretett. A szenvedély egy
pillanat alatt lángra lobbant és teljesen elöntött. Gyenge voltam, most
mindennél jobban vágytam egy férfi érintésére. Legyen az Rob vagy akár Franco.
Ő szakította meg a csókunk, s kisétált az ajtón anélkül, hogy megadta volna,
amire tényleg vágytam. Otthagyott egyedül úgy, hogy az ajkaimon még mindig ott
égtek a csókjainak a nyoma. A testemen a zsibbadt bizsergés futott végig. A
légszomj pedig fájón kínzott. Remegő lábakkal és zakatoló szívvel indultam el,
hogy mielőbb elmeneküljek.
Végigszáguldottam a városon. S még mindig
remegve értem vissza a villába. Amint beértem egyből a bárpultot céloztam meg.
Alkoholra volt szükségem, hogy a torkomon lefolyó maró anyag eltűntesse az Ő
ízét, az Ő csókjainak a nyomát. Mégsem tudtam szabadulni, sőt még intenzívebbé
vált. A sokadik pohár után jutottam el a hálószobáig. Csak leszórtam a ruháim,
s a takaró alá bújtam. De még csak sírni sem tudtam, pedig lehet egy kiadós
bőgés mindent helyre tett volna, mert a feszültség ott cikázott az ereimben, a
porcikáimban. Aztán elnehezült a fejem és a testem, s elaludtam.
Másnap Rob telefonja ébresztett. Vidámság
és talán némi alkohol hatása érződött a hangján. Áradozott és lelkesen magyarázott
nekem a megbeszélésekről és az utazásról. Csakhogy a csapongását nem tudtam
rendesen követni, így álomból felriadt állapotban. Hadart rettentően, s utána
már időt sem hagyott visszakérdezni, mert lecsapta a telefont. A kis vackot
biztonságba helyeztem, majd elterültem az ágyon. Úgy éreztem, hogy tátog bennem
az üresség. Azelőtt soha nem éreztem ilyet, legalábbis megtanultam elviselni,
vagy nem törődni vele, de ezt most nem tudtam megtenni. Rob felébresztett abból
az éber kómából, melyben eddig tengődtem, s most pedig minden idegszálam
tiltakozott az ellen, hogy visszasüppedjek oda.
Valamikor délkörül voltam hajlandó
kimászni az ágyból. Nem aludtam, csak a plafont bámultam. De olyan jó volt ott
heverni, mert a párnán még éreztem Rob illatát, s az emlékeimben megelevenedtek
az első együttlétünk emlékei itt ebben a szobában, abban az ágyban. Erőt vettem
magamon és felkeltem. Zuhanyoztam, majd melegítőt és pólót húztam magamra.
Kicsit kopott, kicsit kinyúlt volt, de az enyém. Feltekertem a hajam egy
kontyba, majd a konyhába battyogtam. Kávét főztem és az újságot lapozgattam.
Nem volt étvágyam, s elegendőnek ítéltem meg azt a nagy bödön kávét. A pult
mellé telepedtem le.
Pont végeztem az egyik cikk olvasásával,
mikor valaki csengetett. Közel voltam az ajtóhoz, így kíváncsian sétáltam oda.
Egy futár állt az ajtóban, aki egy apró csomagot szorongatott. Furcsán mért
végig, talán egy tip-top csajra számított, nem rám. Még jobban meglepődött,
mikor a kérdésre válaszolva megerősítettem, hogy nekem hozta a csomagot. Feladót
viszont nem árulta el. A futár távozását követően kíváncsian bontottam ki, mert
semmi ötletem nem volt, mit rejt a boríték. Először Robra gondoltam, hogy
valamivel meglepett, de aztán hamar elvetettem az ötletet. Nem tartottam ésszerűnek.
Egy parányi kártya pottyant a kezembe, mely mellett egy kulcs volt.
„Mindenkinek
szüksége van egy helyre, ahol elhiheti, hogy képes véghezvinni valami fontosat,
nem gondolod?
Még
ha ez nem is több annál, mint hogy pusztán boldog és jól érzi magát.”
(Nora
Roberts)
Vacilláltam, töprengtem, hogy mit kéne
lépnem. Tanácstalan voltam, mit tegyek. Nem tudtam elhinni, hogy azt a bizonyos
kulcsot tartom a kezemben. Kíváncsi voltam, és ez egyre őrültebb ötleteket
jutatott eszembe. Egész nap ezen rágódtam, még aludni sem tudtam miatta. Így
aztán gyorsan döntöttem és cselekedtem, hogy még véletlenül se legyen időm
visszakozni. Felöltöztem, felkaptam a táskám és a kulcsaim, kocsiba vágtam
magam és már el is hagytam a villát.
Sikerült a lehető leghosszabb utat
választanom, de még így is előbb értem oda, mint gondoltam. Remegő gyomorral
közelítettem az ismerős környék felé. Ahogy abban az utcába fordultam görcsbe
ugrott a gyomrom, mely egyre kisebbre zsugorodott össze. Az egykor oly sokat
jelentő épület előtt parkoltam le. Egy darabig csak ültem az autóban és
figyeltem. Vártam, hátha észhez térek és lehajtok. De mégsem volt elég erőm,
hogy elmenjek, túl kíváncsi voltam. Remegő lábakkal szálltam ki az autóból.
Kétszer körbe néztem, hogy látott-e valaki vagy követett-e valaki. S bizonytalan
léptekkel indultam el a bejárat fele.
Előkotortam a kulcsot, közben mindhiába
reméltem, hogy nem lesz jó. Könnyedén csúszott a helyére és ezzel pedig
eldöntetett, hogy bemegyek, mert a kíváncsiságom legyőzött. Egy kattanás után
kinyílott az ajtót. Lassan löktem meg azt, és félve léptem át a küszöböt. Az
emlékek egyszerre rohamoztak meg, minden együtt és egyszerre zúdult a nyakamba.
Jók és rosszak egyaránt. Meg kellett kapaszkodnom, mert úgy éreztem, hogy nem
bírnak el a lábaim. Szorosan lehunytam a szemeim, mintha ezzel elérhetném, hogy
ne lássam az emlékeket. Felesleges volt. Megráztam a fejem, és nehezen erőt
vettem magamon. A lakás középpontja felé lépkedtem.
- Tudtam, hogy eljössz… - mosolygott,
mintha mi sem történt volna. Az üres szoba közepén várt rám.
- Pedig nem akartam... – fontam karba a
kezem, s a tekintetem az immár üres lakásban futattam végig. A falak ugyanolyan
halvány árnyalatúak voltak. Csak roppant üres volt, sehol nem volt bútor vagy
berendezés. Azt az egy széket leszámítva, melyen eddig ücsörgött.
- Ne csináld ezt! Ne légy ennyire hideg!
– közelebb lépett felém. Kinyújtotta a kezét, leheletfinoman megcirógatta az
arcom. A drágakőként ragyogó szemeit nekem csillogtak, sötét haja
tökéletesen állt, mint mindig. Áramlott az egész lényéből a magabiztosság, az
elegancia és a nyers erő.
Éhesen kapott az ajkaim után. Az első
pillanatban még határozottan ellenálltam, de aztán úgy csókolt, mint régen, oly
szenvedéllyel, oly tűzzel. Vad táncba kezdtünk, mely koreográfiája már
mindkettőnk számára ismerős volt és egyetlen végkimenetel lebegett a levegőben.
Ismerős volt a rajtam eluralkodó érzés, a csókjai, az érintései, mégis minden
magában hordozta az újdonság varázsát. Elmúlt évek alatt mindketten változtunk,
mind testileg, mind lelkileg, és ez nyomott hagyott rajtunk.
A hátam erősen a falnak nyomta, csapdába
estem. A férfitest nekem feszült. Az ajkaimat tépte és oly erővel csókolt, hogy
a maradék ellenállásom is porba hullott. Aztán a forró leheletét a nyakamon
éreztem, míg kezei a ruhám alá férkőztek. A bizsergés szétáradt a testemben. A
tenyerét a mellemre tapasztotta, masszírozott és markolta a halmot. A tarkójára
simítottam a kezem, s kényszerítettem egy újabb csókra. Aztán szinte durván
estünk egymás ruhájának, mielőbb ki akartuk szabadítani magunkat. A bőrömhöz
érő keze szinte égetett. A ruhák padlón való gyengéd huppanása visszhangzott az
üres lakásban. Újult erővel a falhoz préselt, de ezúttal a lábaimat a csípője
köré tekerte. S egyetlen hirtelen mozdulattal hatolt belém.
Határozott és gyors ütemet vett fel, a
heves lökései még inkább az elemésztő lángok közésodortak. A kéjes nyögéseink,
sóhajaink, férfias morgása, a sikolyaim töltötték be az egész lakást egészen
addig, míg utolsó legintenzívebb lökését követve ívbe feszült a testem. A
sikításommal adtam a tudtára, hogy megadta a hőn áhított orgazmust, miközben
éreztem az engem elöntő forróságát. Ő is elélvezett. Remegve hullottam a karjaiba,
bár Ő is megrészegülten kapkodta a levegőt. Megvillantak a szemei, majd újra az
ajkaitól, a csókjaitól kezdett el bizseregni a bőröm. Nyelvével kergette az
izzadságcseppeket a melleim között, majd a mellbimbóm rajzolta körbe a nyelve
hegyével. Kezeit a combomon éreztem, széttárta a lábaim, hogy helyet csináljon
magának. Fölém gördült és keménysége izgatón feszült nekem, s a következő
másodperben belém vezette magát. Hirtelen ért, hogy újra teljesen kitöltött. A
csípőm egyből megmozdult és mozgásra ösztönöztem Őt is. A körmeim belé vájtam,
ahogy közelebb űzött az újabb orgazmus felé. Valamivel hamarabb értem a
csúcsara, s már a gyönyörben vergődtem, mikor pár lökéssel Franco is elérte az
extázist.
Hideget éreztem a hátam, a fenekem alatt,
de a testemet égető tűz miatt jól esett. A szívem még mindig vadul vágtatott,
bár már nem ziháltam annyira. Egyre jobban tisztult a fejem, s felfogtam, hogy
a hideg a padlóból áradt. Megrázkódtam, sőt libabőrös lettem. S egyszerre ki is
józanodtam.
- Gyönyörű vagy, szenvedélyes! –
felkönyökölt mellettem. A mutatóujja az arcomról indult, végigvezette a
nyakamon. Gyengéden érintette a mellem, lefutott az ujja a hasamig, majd pedig
a tenyere a csípőmön állapodott meg. –
Még mindig! – Ajkait a vállamra tapasztotta, majd nyelve hegyét a kulcscsontom
húzta végig, ezt követően a nyakamba csókolt. Miután felemelte a fejét, a tekintetünk
találkozott. Csibészes mosolya levakarhatatlanná vált. – A legjobb
szeretkezésünk. – Újra közelített felém, de nem hagytam neki lehetőséget sem
csókra, sem további érintésre.
- Nem, tévedsz! Ez csak szex volt. Semmi
több. Életem egyik hibája, de talán a legnagyobb – pattantam fel. A bugyim a
fal tövében volt, s miután magamra kaptam úgy igyekeztem minél gyorsabban
összeszedni az egykori nappaliban szétszórt ruhaneműim. Már ami épen megúszta.
A melltartóm az cafatokban volt, a finom csipke nem bírta a durva bánásmódot. A
felsőm is elég viseltesen nézett ki, a nadrágom bírta a legjobban. Franco is
felöltözött, s egyből mellettem termett.
- Várj! Ne menj még! – kapott a karom
után, de nem érte el. Inkább még szaporábban kapkodtam a lábaim a kijárat felé.
– Beszélni szerettem volna veled… - de már nem érdekelt. Hátra sem néztem, csak
mentem előre.
Amint az utcára értem, igyekeztem minél
előbb eltűnni innen. Szinte futva közelítettem meg az autót. Remegő kezekkel
nyitottam ki az ajtót, s pont beszálltam, mikor megláttam Őt, éppen csak
kilépett az ajtón. Gyorsan indítottam és a gázra léptem, hogy mielőbb
elmenekülhessek. Elmenekültem onnan, de a saját tetteim elől nem menekülhetek
el. Semmivel sem vagyok különb nála, s talán ez az oka, hogy annyira vonzzuk és
taszítjuk egymást.
Gyorsan hajtottam a leggyorsabban, de még
a sebesség sem tudott megnyugtatni. Hosszas kocsikázás utána a villa bejárata
előtt állítottam le a kocsi motorját. Hátra dőltem az ülésen, de egy cseppet
sem bírtam megnyugodni. Haragudtam rá és magamra. Utáltam Őt és saját magam.
Olyan csábító volt, mint régen. Utáltam magam, mert olyan hatással volt és van
rám, még most is, hogy elvesztem tőle a józan eszem. Ettől pedig hülyeséget
csinálok, mint például most. Tudtam, hogy nem szabadna elmennem oda. Mégsem
bírtam ki. Elég volt néhány pillanat és meginogtam, s a karjaiba kötöttem ki.
Lefeküdtem vele. Megtettük. – Nem vagyok
különb sem Franco-nál, sem Sara-nál…
Az ablak felé fordítottam a fejem, s
üveges szemekkel néztem kifele. A karom még szorosabban fontam körbe. Mégsem
tudtam elűzni Őt a gondolataimból. Még mindig ajkaimon, nyakamon égtek a
csókjai, a bőröm tűzbe borul a tapintásai nyomán. Beleremegett a lelkem,
mennyire intenzíven érzem. Egy érzés azonban hiányzott, s emiatt sem tudtam vele
kapcsolatban szexnél többre gondolni.
A bejárat melletti ablaknál mozgást
láttam. Ijedten kaptam oda a fejem, de már nem láttam, ki volt ott. Durva
mozdulattal töröltem meg a szemem, hogy még véletlenül se
csorduljon ki egy kósza könnycsepp. A ruhámmal nem volt mit tenni. A melltartó
darabkái a táskámba dobtam, a felsőm hiába igazgattam volna, akkor is látszott
volna rajtam, hogy úgy tépték le rólam. A hajamon vezetés közben párszor
végigszántottam, de még így is kusza volt. Egy nagy levegőt vettem és kiszálltam,
a bejárati ajtó abban a pillanatban nyílott ki. Megszaporáztam a lépteim, de az
ajtóban kiszaladt a vér a lábaimból, s ha nem kap el, akkor biztosan elestem
volna…
„Itt éltünk, mondom magamban, és boldogok
voltunk. Ez a hely a miénk volt, ha rövid ideig is. Ha csak két éjszakát
töltöttünk is a fedele alatt, valami itt maradt belőlünk. Semmi, ami
kézzelfogható, nem egy hajtű az öltözőasztalon, sem egy aszpirines fiola vagy
egy zsebkendő a párna alatt, de valami meghatározhatatlan, életünknek egy pillanata,
egy gondolat, egy hangulat. Ez a ház a falaival oltalmazóan fogott körül minket.
Szerettük egymást ezek között a falak között. Mindez tegnap volt. Ma pedig továbbmegyünk,
mások vagyunk, mint tegnap voltunk, talán csak egy árnyalattal különbözünk
tegnapi önmagunktól, de mégis mások vagyunk. Soha többé nem lehetünk azok, akik
tegnap voltunk.”
(Daphne Du Maurier)
Kicsit felzaklatott ez a fejezet, na jó nem kicsit hanem nagyon... Gondolom rob élte gondtalan életét és fel sem tűnt neki mennyire elhanyagolta Flórát. Csak abban bízom, hogy Rob is csinált vmit a promók alatt, bár akkor is jobban haragudnék rá. Mondjuk ez Flórát sem menti fel.. Pont Franco, csak a babára kellett volna gondolnia és máris el ment volna a kedve a szextől... Kíváncsi vagyok hogy fog reagálni rá, mert ő van otthon sztem, bár náladnem lehet tudni :-P így visszagondolva mondjuk mindketten elhanyagolták egymást az elején Flóra most meg Rob.. Vajon mo sül ki belőle??
VálaszTörlésAmúgy nagyon jó volt bár kicsit keveseltem belőle a párbeszédeket, de ez ilyen rész volt :-):-)
Puszi :-)
Így kora reggel nem esett jól a fejezet!
VálaszTörlésHatalmasat csalódtam Flórában.Látszik,hogy Francónak egy szépen felépített terve volt a visszaszerzésére.Megpuhította,napról-napra,hétről-hétre felvette a régi "maszkot" amikor kellett egy csók után otthagyta,hogy méginkább "epekedjen" utána.És Fló bedőlt neki :/ megtette....és most magyarázkodhat Robnak.Mert gondolom ő volt otthon.
A másik Rob!Kíváncsian várom mi történt vele.Nem értem,ha szerelmes Flórába ,akkor miért távolodtak el vagy ő szenvedett emiatt?Nagyon remélem ,hogy ő nem tett semmit Sarahval.Ha szeretem a másikat,de több hétig,hónapig nem találkozunk,akkor sem kellene mással szexelni.Oké,tudom itt másról van szó.....
Természetesen ismét szuper fejit hoztál,de ez most felkavaró volt és a tudat,hogy még egy hetet várni kell a folytatásra........nehéz.
Nem tudom mi lesz ezután,hogyan döntenek,de kérlek ne szakítsd szét őket :)Valljanak,beszéljék meg az érzéseiket , gondolkodjanak felnőtt módon,de ne hagyják elveszni a szerelmet.
Kemény nap elé állítottál,lehet,hogy mégis örülnöm kellene az 1 hétnek,addig kicsit megnyugszom :)
Eddig sem bírtam Francót, de pillanatnyilag Flóra is elásta magát nálam,remélem Rob nem kerül ide.Jelenleg így érzek,talán pár nap múlva.........
szia
ancsa
Hát Bocsi hogy eddig nem írtam ,de ez a fejezet megkövetelte.Nagyon felzaklatott amit tett flóra,igaz ha az ember érzi hogy elhanyagolják,meginog testben és lélekben is,nagyon kíváncsi vagyok mi lesz ennek a vége.Várom a folytatást.Üdv Judy
VálaszTörlésSzia ZoÉ!
VálaszTörlésHirtelen nem tudok mit mondani, mert Flóra viselkedése eléggé sokkolt, hogy ennyire nem volt képes türtőztetni magát. Megértem, hogy hiányzik neki Rob és az együttlétek, de akkor sem kellett volna ezt csinálnia. Lehet, hogy most azt gondolod túl szigorú vagyok hozzá, de hidd el nem. Saját tapasztalatból mondom, mert én és a párom is pont ezeken megyünk keresztül. Úgyhogy ezért is érzek csalódást Flórával kapcsolatban. Franco, ő férfi. És természetes, hogy benne van az az önző birtoklási ösztön, hogy vissza akarja szerezni Flórát. Bár, ha tényleg szeretné őt, akkor békén hagyná, hogy más mellett boldog lehessen. Főleg, ha akkor, amikor együtt voltak ő nem tudta ezt megadni Flórának. Robbal kapcsolatban nincs mit mondanom, mert ő elvileg dolgozott és amikor csak tudta felhívta Flórát, hogy beszámoljon mi van vele. Ezért az egyedüli, aki most érdekel az Flóra, hogy mit fog csinálni ezután? Elmondja-e Robnak mi történt? És hogy, hogyan fogják ezt feldolgozni mindketten? Hogyan fog ez kihatni a kettőjük kapcsolatára, a jövőjükre. Rendesen feladtad a leckét. Nekünk is, és magadnak is. De gondolom van már ötleted, hogyan bogozd ki a szálakat, és rakj rendbe mindent. Úgyhogy várom a folytatást. Amúgy a fejezetet nagyon jól megírtad, mint mindig. És annak ellenére, hogy most pipa vagyok Flórára, a gondolatai, az érzései ahogy leírtad nagyon tetszettek. :)
Puszi:
Elena
Szia!
VálaszTörlésNagyon jó rész volt de ezt nem gondoltam volna azt hittem elcsattan egy-két csók Francoval és annyi de hogy lefeküdjenek !!!!
Mi lesz Robbal és Flórával!?
Gondolom Flóra elmondja a dolgot v Franco fog bekavarni akkor pedig vége...
És a vége ha Rob jött haza ...hát Flóra ezt jól elszúrta!
Bár azon se lepődnék meg ha Rob is összejött volna Sara-val.
Várom a folytatást!!!
Puszi
Zsófi
Szia ZoÉm!
VálaszTörlésNah robbant a bomba, amire mindig is készültél. És látod? Jól sült el. Persze haragszom Flórára, és per pill nagyon örülnék ha Rob ezek után egy bizonyos szőkeséget választana :P Jó nem, de érted, ezt nem nézheti el neki csak úgy Rob bár Flórát sem úgy ismerem, aki nem vállalja a tettét és annak következményeit. A fejezeten végig érződött, hogy gördülékeny és hogy tényleg ez egy jutalomírás, főleg a második fele a fejezetnek. Flóra hibázott, de úgy tűnik meg is bánta... ??? igaz? :D
Nagyon kíváncsi leszek, hogy fog ez megoldódni, egyáltalán Rob hogy fog reagálni. :( :( :( Szegény :( :( :(
Adj neki egy vigasztalót! :P Ha nem jut eszedbe senki, majd én ajánlok valakit. XD
Várom a folytatást!
Puszillak
Pixie
Szia ZoÉ!
VálaszTörlésKisebb sokkot kaptam! Erre aztán tényleg nem számítottam, még gondolni sem gondoltam erre a lehetőségre. Nagyot csalódtam Flórában. :( Erre nincs mentség! Megette! Bánhatja is! Ezek után nem tudom, mire számítsak. Biztos vagyok benne, hogy Flóra nem hallgatja el, őszinte lesz Robhoz. Legalábbis nagyon remélem, mert nem akarok ennél is jobban csalódni benne.Előbb utóbb úgyis kiderülne, és az sem mindegy kitől tudja meg. Bár ez se sokat javít a helyzeten. Rob így is úgy is pocsékul fogja érezni magát miatta. Franco még mindig nem a szívem csücske és ezek után aligha lesz. De meglátjuk...
A történteket figyelme kívül hagyva nagyon jó kis fejezet lett. Jó hosszú, amit nem bántam,mert imádom a hosszú és tartalmas fejezeteket. Mert történésekből nem volt hiány.
A vártnál is jobban várom a folytatást! Fogalmam sincs, hogyan vészelem át a következő egy hetet! Főleg ezek után!
Puszi, Alice