50. fejezet - The show must go on

Sziasztok,

meghoztam a 50. fejezetet. Nagyon szépen köszönöm, hogy írtatok. Tudom, hogy felkavaró, felkavaró volt az előző (nem kicsit), és talán a most következő fejezet még inkább az lesz, de tényleg örülnék neki, hogyha ennek ellenére leírnátok a véleményeteket.
Csak annyit fűznék a dolgokhoz: Borúra jön még derű!

Ha vidámságra vágytok, akkor nézzetek be a másik oldalamra:

http://zoesfantasia.tumblr.com/  

Sok-sok kép, videó és izgő-mozgó képecske található itt...

JÓ olvasást!
Várom a komikat!

Puszi,
ZoÉ

„Szerettem én valaha őt? Vagy csak imádom a fájdalmat, a rendkívüli fájdalmat, és azt, hogy olyasvalakire vágyom, aki elérhetetlen?”

(Szex és New York c. film)

Robert

Los Angeles, 2011.09.17.

- Te meg mi a francot művelsz? – torkomon akadtak a szavak. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ezt csinálja. Megdöbbenve néztem körbe és az egészben Flóra beletörődött arca nyugtalanított a legjobban. Ha véletlenül bealudtam volna, akkor szó nélkül lelépett volna. Kíváncsian vártam a magyarázatát, mi van, de Ő sem nagyon tudott szóhoz jutni. Megleptem a hirtelen megjelenésemmel.

- Elmegyek… - ezzel pedig kimondta a kapcsolatunk halálos ítéletét. Fájt, hogy elárult, de talán együtt túl tudtunk volna lépni ezen. Talán részemről hiba volt tévhitben hagynom Sarah-val kapcsolatban. Összegezve végülis mindketten hibáztunk, de akkor sem tudtam megérteni, miért futamodik meg. Pont Ő, akit a világon a legerősebb nőnek gondoltam. Magabiztosnak és céltudatosnak. Talpraesettnek és határozottnak. Most egyik jelző sem illett rá igazán.

- Hát ennyi? Csak úgy elmész? Kiszállsz? – nem tudtam annyiban hagyni a dolgokat, egyszerűen kibuktak belőlem a kérdések. Csak úgy nem akartam elengedni. Igenis bántotta az önérzetem és a büszkeségem, hogy Flóra el akar hagyni.

Az első próbálkozását követően egyszerűen meglepett, hogy ennyire hidegen vágja a szavait a fejemhez. Ráadásul megpróbált elmenni, elmenekülni előlem, de nem hagytam neki. Elkaptam a karját és közelebb húztam magamhoz. A szenvedéllyel teli nő most úgy viselkedett a karjaimban, mint valami játék baba lenne. Egyszerűen csak hagyta, hogy öleljem. Nem ölelt meg, nem lökött el. Ezzel a beletörődő viselkedésével csak még inkább megsebzett. – Hát ennyire nem számítok neki? – rá sem ismertem.

- Már nem számítasz… mert már meguntam ezt az egészet… Meguntalak téged… - aztán megszólalt, s abban a pillanatban lehullottak róla a kezeim. – Nem lehet igaz! Nem igaz! – győzködtem magam, míg a szívembe éles fájdalom nyílalt. – Lehetetlen! – tudtam, hogy mondanom kell valamit. Ki akartam mondani azt a bizonyos szót, melyre nem kis rácsodálkozást okozott nekem. Hiszen beleszerettem. S már a nyelvem hegyén volt. Akármennyire is kétségbeesett próbálkozás lett volna tőlem, tudatni akartam vele. Csakhogy megelőzött

- Őt szeretem… - ezzel pedig Flóra elvágta a remény apró és roppant vékony szálát, melybe még kapaszkodtam. Kimondta, hogy Őt szereti.

- Ha így van, akkor elengedlek… Szabad vagy! – a szemébe néztem. Ez ellen már nem tudtam harcolni.

Hittem abban, ha szeretem, akkor elengedem, hiszen Ő nem engem választott. Így az utolsó dologért nyúltam, mely még hozzá kötött. Visszaadtam neki, hiszen döntött, melynek értelmében a megállapodásunk is semmis. A következő pillanatban már lendült is. Flóra már el is tűnt az ajtóban. Pár pillanat múlva követtem Őt, annyira nem vallott rá ez a viselkedés. A teraszon fedeztem fel, megtorpant a kinti asztal mellett. Nem akartam sem megijeszteni, sem megzavarni, így csak csendben figyeltem az ajtóból. Lassú és kecses mozdulattal emelte fel hamvas ajkaihoz az aranykarikát. Csókot lehelt rá, majd az asztalra tette. Még utoljára rám nézett, elsuttogott egy sajnálkozást aztán ezzel pont került a kapcsolatunk végére.

Az eső abban a pillanatban kezdett el óriási cseppekben hullni, mikor Flóra gyorsan távolodó alakját néztem. Bepattant a kocsiba és elhajtott. Úgy éreztem, hogy egy hatalmas űrt hagyott az életemben, a lelkemben. Hosszú percekig csak néztem a kapu felé, gyerekes módon, naivan vártam, hátha visszajön, de a józanabbik énem tudta, hogy nem látom viszont. Az eső hideg cseppjei térítettek magamhoz. Nem mintha segített volna, de a nyakamat behúzva tettem azt a néhány lépést, mellyel elértem az asztalig. Felmarkoltam azt a gyűrűt, mert nem volt szívem ott hagyni. A markomba rejtettem és szárazra igyekeztem.

Gondosan behúztam magam mögött az ajtót és szinte hallottam a kísérteties csendben a földre hulló vízcseppeket a ruhámról, a hajamról. Vizesen, úgy ahogy voltam, mert bizony az a néhány cseppel sikerült eláznom, a pulthoz léptem. A karika, mely eddig a markomban volt most végiggurult a pulton és csak néztem, ahogy a tompa fényben is csillogott. Az üvegért nyúltam és a pohárért. Az etikettet félre téve majdnem háromnegyedig töltöttem a nehéz kristályt. Egy hatalmas korttyal a negyedét el is tűntettem. A maró folyadék végigfutott a torkomon, égette a belsőm, s mégis kirázott a hideg.

A pohárral a kezemben csoszogtam el a fürdőszobába. Ittam egy újabb kortyot, most egy kicsit visszafogottabb voltam. A maradékot biztonságba helyeztem a mosdó szélén, majd igyekeztem mielőbb megszabadulni a nedves ruháimtól. Teljesen átázott a pólóm, a nadrágom is egyre vizesebb lett. Mindent a földön hagytam, egyszerűen nem volt se kedvem, sem erőm foglalkozni az elpakolással.

A zuhanyba lépve a meleg vizet nyitottam meg, hogy felmelegítsem magam. Ahogy a víz csobogott, úgy zúgtak a gondolataim. Nem értettem ezt az egészet. Nem értettem, miért történt mindez. Rá kellett jönnöm, hogy Flóra nekem jóval több lett, mint egy cinkos, aki belement abba az őrült tervbe. Boldog voltam vele és egy új világot, egy boldog és békés világot nyitott meg előttem. Legszívesebben a falba vertem volna a fejem. Helyette az ökölbe szorult kezemmel ütöttem a nyirkos csempének. Aztán ahogy átjárt a víz okozta meleg, úgy lettem egyre zsibbadtabb. Az alkarom támaszkodtam meg a falon, reméltem a víz kimossa minden felesleges gondolatom. Nem sikerült. Törölközőbe csavartam magam, s elsőként a poharamért nyúltam, ezúttal eltűntettem az összes alkoholt. A hálóban újra szembesültem Flóra hiányával, mikor a szekrényből tiszta ruhát vettem elő. Sima melegítőt és pólót vettem fel.

Újra akartam tölteni a poharam, mikor megszólalt a mobilom. A bántó dallam csak nem akart megszűnni, így kénytelen voltam megkeresni azt a vacakot. Nem voltam éppen társalgós passzban, a telefonom még sem akart elnémulni. Steph neve villogott a kijelzőn, így egy nagy sóhaj után fogadtam a hívását.

- Szia Rob! Csakhogy felvetted. – Az ügynököm vidámságba burkolt letolással kezdett. – Bocs, ha megzavartam valamit. – úgy éreztem, hogy szinte direkt hangsúlyozza ki, mire gondolt.

- Steph! Nem zavartál meg semmit. – morogtam bele a telefonba, míg a konyhába sétáltam.

- Csak azért hívtalak, hogy el ne felejtsd a közeledő fotózást. Szóval, ha lehet, akkor ne engedd el magad túlzottan… - grimaszba torzult az arcom, s igyekeztem nyelni a mérgem. – Szexis képekre szerződtél, olyanokra, mely illik a világ legszexibb férfija cím bitorlójának.

- És csak ezért hívtál fel? – nagyot nyeltem, hogy normális hangon tudjak megszólalni.

- Nem, de te ma ritka rossz lábbal keltél! – hallatszott a vonal túloldalán, ahogy Steph vett egy nagy levegőt és csak utána folytatta a mondanivalóját. – A forgatókönyvek miatt hívtalak… A halom végére értél már… Azt a drámát ugye előre vetted?

- Nem… - teljes mértékben szenvtelen volt a hangom, pedig az általam oly nagyra tartott és nagyra becsült munkáról volt szó.

- Rob, miért nem? Tudom, hogy fixáltuk a következő filmjeid, de az egy kiemelkedő munka és ők kerestek meg téged a szerepre… Kifejezetten téged… és főszerepre… - szinte láttam magam előtt, ahogy az ügynököm arca a rózsaszíntől a paradicsom vörös színéig felvette az összes árnyalatot. – Csak egy jó indokot mondj! Egyet! És a házasságod nem kifogás!

- Nem tenném… - dünnyögtem egyre mérgesebben. – Szabadságon vagyok, a francba is! Másrészt van elég dráma a magánéletemben, nem kell még forgatókönyvben is azt olvasnom! – csattantam fel. A kezemben tartott poharat is sikerült erősebben a pultra tennem, mely következtében az alkohol kiloccsant.

- Rob, tudod, hogy ezzel jár ez a szakma! Akkor mielőbb old meg a saját drámád, hogy a melóra koncentrálj! – kedvesen, de megrovással telve közölte velem az ügynököm a véleményét. Részben igaza volt, de csak részben.

- Jó! – vágtam rá dacosan. Csalódott voltam, mert a drága ügynökömet is mindössze csak a forgatókönyve és munka érdekelte. Még csak fel sem merült benne, hogy tényleg szarul vagyok. Teljesen úgy beszélt, hogy mindössze kifogásokat kerestem a munka alól kibújáshoz, és az egészet elkönyvelte magában olcsó kifogásoknak.

- Adok még néhány napot, addig kezdj neki… Akkor már rendes válaszokat várok! – Steph nagyot sóhajtott, mert tudta ennél többre nem fog velem menni. – Szia! - azzal pedig már ki is nyomtam a telefont.

Félre dobtam a készüléket, mert ezzel a hívással csak annyit sikerült Stephnek elérnie, hogy még idegesebb legyek. Teljes mértékben úgy éreztem magam, hogy senki nem törődik velem, semmit nem számítok. Flóra könnyűszerrel túllépett az elmúlt hónapokon, melyeket együtt töltöttünk. Nem egyszer forró szeretkezésben volt részünk. Erre betáncolt Flóra életébe ez a bájgúnár és már el is csavarta a fejét. Már el is vesztettem Őt. Stephet meg a munkán kívül nem is érdekelte más. Meg sem hallgattak, pedig most mindennél nagyobb szükségem lett volna társaságra, beszélgetésre, sőt gyengédségre, figyelemre.

Fel sem fogtam mit teszek, csak cselekedtem. Indulatosan sétáltam végig a folyosón. Eldöntöttem, hogy már csak azért is megteszem. A dac és a düh dolgozott bennem, ha Flóra megteheti, hogy mással fekszik össze, akkor én miért ne tehetném. A házasságunk amúgy sem valós, sőt soha még csak fel sem vállaltuk rendesen az érzéseinket. Bár féltem tőle, hogy talán Sarah-val szemben kegyetlenség, és csak kihasználom, de már nem lett volna erőm visszakozni. Sarah mindig vonzott és most még élénkebben élt az emlékeimben a csókja. Határozottan kopogtam, miután elértem a megfelelő lakosztályt. Rögtön ki is nyílt az ajtó, ahol megpillantottam Őt.

Nem tétováztam, nem mondtam semmit, csak egyet léptem felé. Kinyújtottam a karjaim, és a meglepett lányt magamhoz húztam. Ajkaink egy szenvedélyes csókban forrtak össze. Az édes ajkai ismerősek voltak, s most már semmi akadálya nem volt annak, hogy élvezzem, kiélvezzem ezeket a pillanatokat. Még közelebb vontam magamhoz, és egyre hevesebben ostromoltam a csókjaimmal. Némi tétovázás után Sarah a nyakam köré fonta a karjait, és tüzes táncot jártak a nyelveink.

Feleszméltem, hogy még mindig a nyitott ajtóban kezdtünk szenvedélyes csókcsatát. Megpördültem, de a csókot egy pillanatra sem akartam megszűntetni. Egy lépéssel beljebb löktem magunkat. Lassan elfogyó levegőm okán a puha nyakát tűntettem ki figyelmemmel. Csókoltam, szívtam és apró harapásokkal borítottam be a selymes bőrét, amit sóhajtozva fogadott. Végül a becsapódó ajtónak préseltem Sarah-t és a kezem a combján simogatva csúszott feljebb és így izgattam tovább. Elfúló hangjai, csak még jobban ösztönöztek. A feneke alá nyúltam, a karjaimba kaptam.

Csak a kanapéig jutottunk, mert olyan nagyon feszítette már a vágy. A kanapé támlájának a tetejére ültettem Sarah-t, csípőm köré tekert lábaival még közelebb vont magához. Csípőjének finom mozgatásával csak még keményebbé tett és ingerelt. Gondolkodás nélkül kaptam le róla a felsőjét, ahogy Ő is eltűntette rólam az ingem és a pólóm. Míg csókkal halmoztam el a márványszínű bőrét, apró kezei a nadrágom bontogatták. Nem állítottam meg, hagytam, hogy mielőbb kiszabadítson a nadrágomból. A nadrágom a bokámnál kötött ki, kiléptem belőle, majd újra a karjaimba emeltem Sarah-t és a kanapéra fektettem.

Csodáltam a szépségét, a hamvas bőrét, csillogó jeges szemeit, és arcán átfutó vágyat. Már nemcsak a kétségbeesettség motivált. Ugyanakkor Sarah mozdulataiból érzékeltem, hogy szüksége van rám, akar engem, ami voltaképp nagyon is jól esett sebzett lelkemnek. Felbuzdulva elsőként ajkait rajzoltam körbe nyelvemmel, majd áttértem a nyakára. Fedetlen mellkasa és csábító mellbimbói meredezve vártak, hogy nyelvem izgató játékával kényeztessem őket. S miután mindkét halmot igézően megbűvöltem csókokat hintve haladtam lefele a hasán. Az ujjaim cirógatva futottak az oldalán le a csípőjéig. Egyre kéjesebb hangok hagyták el mindkettőnket. Egyre kevésbé bírtam már nélküle, s tettem ellene. Sürgetve húztam le róla a nadrágját és a felesleges bugyiját, közben gyengéden simogattam.

Édes forrósága epedve várt rám, és tovább már nem várattam. Sikkantva fogadott magába. Az egyesülésünk pillanata leírhatatlanra sikerült. Átjárta minden porcikám és még többet szerettem volna belőle. Sarah a hajamba markolva húzott magához és nyelveink újra egymásra találtak, de máris mozdította a csípőjét. Buja pillantások, sóhajok kéjes nyögések töltötték be a felforrósodott lakosztályt. Egymásba kapaszkodva élveztük ki a minket körülölelő gyönyört, melyet remegve fogadtuk.

Zihálva simultunk egymás karjába. Mellkasomra hajtotta a fejét. A haját, a hátát, a fenséges női testet igyekeztem még inkább felfedezni, míg Ő kapaszkodott belém, ujjai finom mozdulatokkal jártak a testemen. Minden érintése csak még jobban izgatott. A karjaimban tartottam, s rájöttem, hogy most mindennél nagyobb szükségem volt a társaságára, de nem beszélgetésre, hanem gyengédségre, figyelemre és erre az odaadó és fenséges együttlétre.

Sarah kissé felemelte a fejét, de az ujjai nem álltak meg, sőt már nem csak a mellkasomon játszott a szőrszálakkal, hanem a hasamon rajzolt. Huncut csillogás költözött abba a jeges szempárba. A számra hajolt, majd nyelvével rajzolta körbe azt. Az alsó ajkam a fogai közé vette és finoman tépte azt. Mikor szenvedélyes csókba lendültünk, akkor érte el keze meredő férfiasságom. Az ujjai bilincsként fonódtak rám, s lendületesen kényeztetni kezdett. Egyre közelebb kerültem a robbanáshoz, izmaim egyre görcsösebbek lettek, mikor hirtelen Sarah-t az ölembe húztam és magamra ültettem. Felnyögtem, ahogy újra birtokba vettem a testét, míg Ő vágytól ködösen sóhajtozott. A nyakam köré fonta a karjait, kapaszkodott belém, s csípője automatikusan mozdult. Csókoltam a nyakát, melleit masszíroztam, míg végül elért a kielégültség mámora. Sarah nem adta fel és még mozgott rajtam mindaddig, míg Ő is követett engem a csúcsra.

Sarah a vállamra hajtotta a fejét, a szőke hullámok ránk terültek. Öntudatlanul mozdultak a karjaim és átöleltem a karcsú női testet. A hamvas mellek minden levegő vételnél a mellkasomnak feszültek. Jó érzés volt csak lenni, mert az átélt gyönyörök megbénították az agyam, s vörös köd leple alatt bújtak meg. Viszont a kanapét egyre kényelmetlenebbnek éreztem. A minket elragadó hévben fel sem tűnt, mennyire nem ilyenre tervezték ezt a bútordarabot.

Még szorosabban öleltem magamhoz Sarah testét, még mindig benne voltam, s ezen nem is nagyon szándékoztam változtatni, mert minden egyes mozdulattal újra keményebb lettem. Először előbbre csúsztam a kanapén, majd óvatosan megkíséreltem felállni. Sarah is erősebben kapaszkodott belém, a nyakam és a csípőm köré font tagjaival. Aztán még indulás előtt egy újabb csókot váltottunk. S amint elváltak ajkaink a hálóba sétáltam vele. Gyengéden fektettem le az ágyra, hogy újra a gyönyörökkel feledtesse el a gondjaim. Felejteni akartam, és mindennél jobban az a nőt, aki oly odaadóan és gyengéden bánt velem mindig…

„Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát. Bátorság, csaknem hősiesség. A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól. Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát. Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van gyengédségre, nem tud meglenni nélküle.”

(Márai Sándor)

~~~ xxx ~~~

„Állandóan csak rágondolt, együttlétük minden percére emlékezett, ezerszer fölidézte a boldogság és a gyönyör pillanatait, keresett valamit, amibe belekapaszkodhat, bármit, ami reményt adhat, hogy mégis van jövője a kapcsolatuknak.”

(Paulo Coelho)

Sarah

Los Angeles, 2011.09.18.

Lassan nyitottam ki a szemem, mert azt hittem, hogy minden csak egy csodaszép álom volt. Azt hittem, hogy csak álmodtam. Azonban rá kellett jönnöm, hogy ez messze nem álom volt, sőt minden képzeletemet felülmúlta az éjszaka. Rob tényleg mellettem volt, engem ölelt és szeretkezett velem. Az este és az éjszaka minden pillanata valóság volt és mámorító gyönyörben gazdag. Már az élmény puszta gondolatára is forróság öntötte el a testem. Bizsergés egyre fokozódott. Ráadásul magam mellet éreztem a férfitestet, mely fékevesztett élvezetet adott.

Óvatosan fordítottam Rob felé a fejem, egyszerűen nem bírtam betelni a látványával. Félig a hátán feküdt, s ez által láthattam a kisimult vonásait. Néztem Őt, s hirtelen megannyi kérdés lepte el az agyam. – Mi lesz most? Mi volt ez az éjszaka? - sóhajtottam fel, míg óvatosan ülő helyzetbe tornáztam magam. Felhúzott térdemet öleltem magamhoz, míg lázason kutattam a válaszok után. – Mi történt Robbal? Miért és hogy hogy hozzám jött? – A türelmetlen kopogáskor még nem is sejtettem, hogy pont Rob lesz az ajtóban. Aztán magukkal sodortak az események, vagyis inkább az élmények és képtelenek voltunk megállt parancsolni magunknak. Akartam, mindennél jobban vágytam Rob-ra. Mégis egyetlen dolog nem hagyott nyugodni. – Mi lesz, ha felébred? – egyenesen rettegtem ama lehetőségtől, mely nagyon is valószerűnek tűnt. – Meg fogja bánni! Hiszen megcsalta a feleségét.

Rob hosszú szempilláig megrebegtek. Lassan nyíltak fel a szemei. Nyugalom és béke volt a vonásaiban, ma már nyoma sem volt a tegnapi zaklatottságának, mikor megérkezett hozzám. Egy könnyed ásítást követően csibészesen mosolygott felém.

- Jó reggelt! – kinyújtotta a kezét felém, s ujjait a combomon éreztem. Lágyan kutatva cirógatott.

- Jó reggelt! – elmosolyodtam, mert a következő pillanatban már magához is húzott. Forró ajkait éreztem meg a számon, aztán gyengéden elfektetett az éjjel jócskán összegyűrt lepedőn. Fölém gördült és a nyakamat hintette be csókjaival, míg egyre lejjebb halad. Megremegtem a karjaiban.

- Sarah… - nyelve érzékien járt a bőrömön. - Gyönyörű vagy… - sóhajtotta, mely után egy csókot nyomott immár a mellemre. - Fenséges… - újabb kínzóan mámorító csók következett. - Édes…

- Rob… - nyögdécseltem a karjai között. – Rob… - a hajába markoltam, s felhúztam magamhoz. Szenvedélyesen csókoltuk egymást úgy, hogy a fejem búbjától a lábam ujjáig végigrohant rajtam az a fenséges bizsergető érzés. Aztán bármennyire is kínzott a távolság, mégis el kellett szakadnom Rob mézédes ajkaitól. Két kezem közé fogtam az arcát, s mélyen a szemébe néztem. – Kérdeznem kell valamit… Csak annyit kérek, hogy légy őszinte! – beleegyezően bólintott. Nekem meg a szívem a torkomba csúszott, és ott kezdett bele a veszett vágtájába. - Megbántad? A kettőnk között történteket? – felsóhajtott, s innen tudtam, egyáltalán nem fog tetszeni a válasza. Fejét a nyakamba fúrta, de nem válaszolt. Éreztem a bőrömön a meleg leheltét, és egyre feszültebben vártam a válaszát. Aztán csókot nyomott a nyakamra, majd legördült rólam.

- Nem, nem bántam meg semmit! – mellém könyökölt, és úgy nézett a szemembe. Őszintének éreztem a válaszát, s ettől egy kicsit megnyugodtam. – Az éjszaka… az valami… eszméletlenül jó volt… - csibészes mosolyától szinte elolvadtam. Ráadásul azok a varázslatos hosszú ujjai is újra életre keltek. Először csak finom körökkel húzta az idegeim, melyet még tetézett, mikor a melleimet vette célba.

- Rob… - féltem kérdezni, nehogy tolakodásnak vegye, viszont válaszokra szükségem volt, hogy tisztán lássak. – Mi történt veled? Vagyis inkább veletek?

- Sarah, erről nem akarok beszélni… - hanyatt feküdt az ágyban és a plafont kezdte el fixírozni. – Nem fontos…

- De igen, fontos… - suttogtam magam elé. – Pont a múlt éjszaka miatt… - felültem és hátat fordítottam Robnak. – Nem akarok a szeretőd lenni… vagy csak a bosszúd tárgya lenni… vagy a válásod oka lenni… - magamra húztam a takarót, mert a fürdőbe szerettem volna indulni. Csakhogy Rob a hátamhoz simult.

- Emiatt sose félj! Sosem tennék olyat, amivel bántanálak. – újra a nyakamnál éreztem a cirógató leheletét, közben pedig átölelt. - Nem kérném soha, hogy légy a szeretőm… A házasságom miatt se aggódj! Már nincs miért! – döbbenten pislogtam magam elé, míg értelmezni próbáltam a szavait. Még az előbbi döbbenetemen sem jutottam túl, mikor Rob mellém ült. – Tudod mit, töltsük együtt a napot! Csináljunk valamit közösen!

- Közösen? – meglepett, hogy egyik pillanatról a másikra változott a hangulata.

- Igen. – gyermeki lelkesedéssel bólogatott. – Vagy más programod lett volna?

- Igen, vagyis nem… - zavartan válaszoltam, hiszen olyan váratlan volt az egész. – Caitlin-nel teniszezni mentünk volna… Úgy beszéltük meg, mert régen találkoztunk és jó ötletnek tűnt… Tegnap befejeződött a mostani munkám, viszont Caitlin-nek New York-ba kellett repülnie… - magyarázkodtam, miközben mindketten lassan készülődni kezdtünk.

- Tenisz… Jó régen játszottam utoljára… - kacsintott rám.

Néhány órával később már tényleg a teniszpályán voltunk. A játék végül több lett, mint szórakozás. Rob kezdeti bénázását követően egész jól belelendült, sőt kifejezetten élvezte, hogy szegény labdákat püfölheti. A zöld golyók egyre erőteljesebben lendültek felém, s egyre kevesebbet tudtam visszaütni. Némely ütésében mérhetetlen düh volt, bár Rob még ebben a dühöngő állapotban is ügyelt rám, nehogy bántson. Az utolsó nagy labdaroham után Rob megállt. A térdein támaszkodott meg, lehajtotta a fejét, de zihált. Közelebb sétáltam hozzá, mellette szerettem volna lenni. Segíteni neki, támasz és a vigasza lenni. Mire Rob mellé értem, addigra Ő már a pálya közepén ült.

- Lehet, hogy régen játszottál, de ügyes voltál. – ültem le mellé. Nem számított, hogy porosak leszünk, vagy hogy megnéztek bennünket a pálya mellett elhaladók. Játszottunk, elfáradtunk és leültünk.

- Vége a házasságomnak… - Rob teljesen váratlanul szólal meg. A szemeim viszont teljesen kikerekedtek. – Végleg vége… - rám nézett, s talán látta a véleményem az arcomon.

- Sajnálom. – fogtam meg a kezét. – Most már mindent értek…

- Ne, ne gondold azt, hogy ami közöttünk történt az csak valami kétségbeesett tett volt… - a tenyerét a kezemre fektette. – Flóra megcsalt, lefeküdt az exével… akkor, abban a pillanatban eldöntötte a házasságunk sorsát. Nem volt és nem is lesz semmiféle veszekedés, tányértörés vagy gyűlölködés… - Rob áthatóan nézett a szemembe, a tenyerét az arcomra csúsztatta. Lassan közeledett felém, s alig akartam elhinni, hogy ezt teszi. Az arcomtól néhány milliméterre állt meg. –Feledni akarom a fájdalmat… Élvezni akarom az éltem… - s abban a pillanatban az ajkait az ajkamra illesztette. Puhatolózva nyomult előre a nyelve, amit készségesen viszonoztam, míg legbelül szárnyalni kezdtem…

„Mit akarok tőled? Semmit. Semmit nem akarok tőled. Hanem neked akarok. Nem tőled, hanem neked. Mégpedig adni. Mindent. Mindent, amit őrizgetek magamban. Őrizgetem egy érkező pillanatra, egy napra, egy életre. Őrizgetem annak, aki egy pillanat, egy nap, egy élet. Aki minden. És ha te vagy az, ha neked adhatom, ha elfogadod, akkor már nem csak "neked" van, hanem "tőled" is. Mert akkor már kapok is. Tőled.”

(Csitáry-Hock Tamás)