51. fejezet - The show must go on

Sziasztok,

megérkezett a folytatás. Remélem, hogy tetszeni fog. Egy mindenki által olyannyira hiányolt és nagyon is kedvelt szereplő újra körünkben van... Cosmo... 
Nagyon szépen köszönöm a komikat és a pipákat! Továbbiakban is nagyon várom!

Jó olvasást!

Puszi,
ZoÉ

„Várakozással és némi aggodalommal tekintek következő találkozásunk elé.

Aggódom (...), hogy a várakozást szinte mindig csalódás követi (…)”

(Ingmar Bergman)

Cosmo

Los Angeles, 2011.09.20.

A nyugtalanságom sosem látott mértéket öltött. Túl nagy volt a csend. Az igazi baljós csend vett körbe bennünket. Napok, sőt hetek óta egy nyamvadt telefonhívás, egy üzenet sem érkezett. Sem Demo-ék, sem Flóra nem jelentkezett. Előbbit még csak-csak megértettem, de Flórát nem. Zsigeri szinten éreztem, hogy gond van. Nagyon nagy baj van. Aztán az sem nyugtatott meg, mikor Gemma azokat a tetves magazinokat dugta az orrom alá, melyben egyre cifrább és kacskaringósabb firkálmányok foglalkoztak Flóra és Rob házasságával. Dühösen szusszantottam már sokadszorra, még a reggeli kávémat sem tudtam nyugodtan meginni.

- Nem értem Flórát. Hogy hagyhatja ezt? – sóhajtott fel Gemma, míg a kávéja szürcsölése közben egy újabb magazint lapozott.  – Vagy mi a fészkes fene folyik ott? – egy halom szennylapot beszerzett, de mindegyik szinte ugyanazt taglalta.

- Már megint mi a fenét olvasol? – szívtam bele a cigarettámba.

- „Robert gyakori vendége a hotelnek, ahol a fiatal kanadai színésznő, Sarah Gadon megszállt… A közös munka mégis összehozta a fiatal tehetségeket?” – olvasta fel a cikk egy részét. – „Robert, aki nemrég tért haza a soron következő filmjének, Cosmopolis, promocióját előkészítő útjáró. Torontóban szemfüles rajongók kiszúrták Robertet a stúdióban, ahonnan kolléganőjével távozott. A városban is együtt tűntek fel, és szemtanúk szerint nagyon jól érezték magukat. Talán tényleg csak a közös munka kötötte őket össze, amely New York-ban is tovább folytatódott. Vagy már akkor alakulóban volt egy románc?” – Gemma nagyot sóhajtva fordított egyet, majd fintorogva rágyújtott ő is. Aztán mégis folytatta a felolvasást. – „Robert LA-be való visszatérését követően számtalan megválaszolatlan kérdés maradt: Mi okozta ezt a váratlan fordulatot a színész életében? A fiatal színész házassága túléli a férfi kicsapongásait? Hol van Robert felesége?” – Nem bírtam ép ésszel felfogni, hogy hagyhatják mindezt. Hogyan keringhet ez a sok szemét a magazinok címlapjain és az újságok hasábjain?

- Ebből elegem van! – csaptam ingerülten az asztalra. Mégsem segített egy cseppet sem. A mérgemet sem sikerült kiadni magamból.

- Jól van, nah! Befejeztem. – emelte fel a fejét Gemma és elhúzta a száját. – A többit majd elolvasom csendben.

- Nem édesem, nem az olvasásból van elegem… - szívtam bele a cigarettámba, majd míg a gomolygó füst távozott a tüdőmből, elnyomtam a csikket. - Tudod, hogy imádom a csábító hangod hallgatni… - rákacsintottam, amivel elértem, hogy felcsillanjanak a szemei.

- Akkor meg? – összecsapta a magazinját és kíváncsian figyelt.

- Csomagolj Asszony, utazunk! – eldöntöttem, s amúgy sem tudtam volna nyugodtan a seggemen ülni.

- Cosmo, ne szórakozz velem! – fenyegetően villantak meg a gyönyörű szemei. Eszem ágában sem volt szórakozni vele.

- Nem, nem szórakozom… Itt az ideje, hogy mi járjunk a dolgok után. Ha már az a két lökött cseszik szemünkre. – ez volt a megfelelő válasz, mert Gemma egyből felpattant és az ölembe vetette magát. Csókokkal halmozott el, s egyre jobban belemerültünk.

- Szóval utazunk? – elváltak az ajkaink és levegőért kapkodtunk.

- Igen, Cica! Jó, már most megígérem, hogy körbenézünk a városban és a tengerparton is… Csak rakjuk helyre a dolgokat! – újra az ajkai után kaptam. – De még indulás előtt jól megszeretgetlek! – felkaptam a karjaimba, de a kanapénál tovább nem jutottunk.

Pár órával és pár telefonnal később Gemma lelkes csomagolását figyeltem. Boldog mosollyal pakolta a cuccainkat. Megbeszéltem a srácokkal, hogy utána nézek a dolgoknak. Heiko vállalta a céges ügyek intézését, s ha valamiben dönteni kell, akkor úgy egyeztünk meg, hogy telefonon vagy e-mail-ben egyeztetünk.

- Kész vagyok! – tette csípőre a kezét Gemma. – Elpakoltam mindent.

- Hmm… még van egy kis időnk, amit akár ki is használhatnánk… - zártam a karjaimba és csókkal kényeztettem. Nem tiltakozott, sőt még izgatóbban simult hozzám.

- Nincs ellenvetésem… - tapasztotta újra az ajkait a számra.

A repülőút zökkenőmentes volt és gyorsan sikerült elhagynunk a repteret még a hatalmas tömeg ellenére is. Felpakoltuk a bőröndjeinket, s a kijárat fele igyekeztünk. Nem voltam oda a városért egyáltalán. Az örökös napfény és a város kisugárzása ismerős volt, s még mindig bennem volt némi rosszérzés. Valahogy a jó öreg kontinens sokkal inkább a szívemhez tartozott. A kijárat előtt feltoltam a napszemüvegem és Gemma-t magamhoz ölelve indultunk a legközelebbi taxi felé. Direkt nem szóltam a srácoknak, hogy jövünk, nehogy valamelyik elszólja magát. – Flóra… - képtelen voltam másra gondolni, csak rá. Bíztam benne, hogyha Robbal jön Los Angeles-be, akkor némileg csökken a katasztrofális esemény rizikója. Mégsem így lett.

- Nem lesz semmi baj… - cirógatta meg szerelmem az arcom.

- Mégis rosszat sejtek… - sóhajtottam fel, míg beültünk a kocsiba.

Bemondtam a címet és hátradőltem az ülésen. Gemma vidáman figyelte a várost, míg a kezemet szorongatta. Örültem neki, hogy neki legalább jó kedve volt. Így, ha rá pillantottam, akkor egyből felvidított. Összemosolyogtunk, s még puszit is nyomott a számra. Ismerős volt a környék, még akkor is, ha csak félszemmel vetettem egy-egy pillantást a mellettünk elsuhanó utcákra. Egyre jobban közeledtünk Demo-ék házához. Reméltem, hogyha legközelebb errefele járunk, akkor egy jó kis buli miatt érkezünk.

- Megérkeztünk! – szólt hátra a sofőr. A ház előtt parkolt, s segített kiszedni a csomagtartóba pakolt táskákat.

- Köszönjük! – nyújtottam át a busás borravalóval a viteldíját, mivel gyorsan elértük az eredeti célunk.

- Helló cimbora! Szia Gemma! – köszöntött bennünket Demo. Vidáman vigyorogott. Kezet fogott velem, míg szerelmem megölelgette.

- Helló Demo! Jó látni téged! – felkaptuk a bőröndöket és felfele indultunk.

- Minek köszönhetjük a látogatást? Maddie már rágta a fülem, hogy ruccanjunk át hozzátok…

- Ismerős szitu… - mire Gemma finoman az oldalamba illesztette a könyökét. – Jól van, Cica! Csak vicceltem… - Demo megértően bólogatni kezdett. – A lényeg, hogy Flóra miatt jöttünk…

- Hát haver, jól eltűnt a csaj… - nyitotta ki előttünk az ajtót Demo. – Ismeritek a járást, s érezzétek otthon magatokat.

- Köszönjük! Szóval mit tudsz Flóráról? – váltottam komolyabb hangra.

- Viharosan jött és ment… Rob rendes srácnak tűnt, ezért sem hiszem azt a sok szemetet, amit Maddie olvasott…

- Te, Demo, kölcsön adnál egy kocsit? Van egy sürgős elintéznivalóm.

- Cosmo, mi a fenére készülsz?

- Meglátogatom a gerlicéket…

A kezembe nyomta a kocsi kulcsait, s már indultam volna, csakhogy Gemma elkapta a karom. Ragaszkodott hozzá, hogy velem tart. Felhúztam magam, ami miatt sietősen tartottam a garázs fele. Bepattantam a kocsiba és feldübörgött a motor, mely gyönyörű muzsikával szolgált nekünk. Egyáltalán nem finomkodtam a gázpedállal, jócskán túlléptem a sebességhatárokat, de egy ilyen nagyszerű járgánnyal nem lehetett másként közlekedni.

Még nem tudtam, mit kezdek a helyzettel, de a tenyerem is egyre jobban kezdett viszketni. Nagyon reméltem, és melegen ajánlottam Robnak, hogy mindössze valami fatális félremagyarázásról legyen szó, máskülönben az öklömmel közelebbről meg fog ismerkedni. Feszülten markoltam a kormányt. Gemma tekintetét éreztem magamon, de egyetlen egy szót sem szólt. Csendben asszisztálta végig a vívódásom. Egy elég puccos villához vitt a cím, melyet Flóra utoljára megadott. Bár ez LA-ben egyáltalán nem volt furcsa. Meg egy filmsztárnál nem is vártam volna mást. Fintorogva néztem végig a bejáraton, míg kikászálódtunk a kocsiból.

- Jó napot kívánok! Miben segíthetek? – egy idősebb hölgy jött elénk kedves mosollyal.

- Jó napot asszonyom! Flórát vagy Robertet keressük… A barátai vagyunk, Londonból. – reméltem ezzel megnyerem a hölgyet. Bejött, mert egyből kitárta előttünk az ajtót és beengedett bennünket a házba. Pár lépést tettünk csak, mikor kacagó hangok közeledtek felénk.

- Ne… Rob… Ne csikizz! Rob… - egy ismeretlen női hang ütötte meg a fülünket, s a kezeim ökölbe szorultak.

- Befejezem, ha végre válaszolsz… - nevetett Rob is. – Mit felelsz? – újra a női hang szállt a levegőben.

- Rendben! Igen… Igen… Csak ne csikizz! – s a következő pillanatban mind a négyen megtorpantunk, mert feltűnt Rob és egy ismeretlen szőke. Mindketten vizesen, a csaj egy falatka bikiniben, míg Rob fürdőgatyában csattogott végig a kövön.

- Cosmo… Gemma… - ejtette ki döbbenten, azonban az ökölbe szorult kezem egyből lendült és Rob képében landolt. A bige felsikkantott, Rob meg kifeküdt. Gemma lefogott, csak emiatt nem kezdtem el csépelni a búráját.

- Te idióta marha! Mit mondtam neked? Mi? – adtam hangot a haragomnak. – Ha megbántod, akkor minimum elverlek, de nagyon közel járok hozzám jelen pillanatban, hogy puszta kézzel megfojtsalak! Mi a francot képzeltél? Te sem vagy különb, mint a többi seggfej… Volt és van pofád megcsalni azt a csodálatos nőt! – ingerülten hadartam, s legnagyobb megrökönyödésemre Rob még csak meg sem szólalt.

- Fejezd be! – szólalt meg a szőke csaj. – Nem ismered a történteked, így jogod sincs ítélkezni… - szúrós pillantásokat lövellt felém, majd Rob-hoz fordult. - Jól vagy? – nyújtotta a kezét neki, majd felsegítette őt. Rob az állát szorongatva bólintott neki.

- Mintha nem lenne elég csak rátok nézni… - fintorogtam és még véletlenül sem voltam hajlandó elrejteni a fintorom. – Aranyom, nős pasival kezdeni nem… - csóváltam meg a fejem.

- Tévedésben vagy! Hatalmas hibát követsz el! Itt nem Rob a szemét, hanem igen is az áldozat. Az a csodálatos nő, ahogy te nevezted, és akit annyira védeni akarsz, Ő a hibás mindenért… Ebben az egészben csakis ő a hibás, Rob pedig az áldozat… Flóra volt az, aki megcsalta a férjét… És én nem vagyok züllött, legfőképp nem vagyok Rob szeretője… Minden, ami megjelent rólunk az szemen szedett hazugság.. – szinte izzottak azok az égkék szemek. Engem meg majdnem a guta ütött meg.

- Mi van? Flóra mit csinált? – ledöbbentem, és alig bírtam felfogni ép ésszel. – Nem, az lehetetlen!

- Cosmo hagyd békén Sarah-t! – vetett oda nekem Rob.

- Engedelmetekkel én most elmegyek zuhanyozni és átöltözöm… - Sarah felszegett fejjel, méltóságteljesen ejtette ki a szavakat.

- Menj csak! A hálóba vittem a táskád… - Rob biztató mosolyt küldött felé, majd Sarah sarkon fordult és magunkra hagyott bennünket.

 - Megcsalt… Én is azt hittem, hogy Flóra nem tenne ilyet… Főleg, hogy míg én melózok, addig Franco-val fetreng… - tért észhez Rob és a szavaival még nagyobb döbbenetet okozott.

- Kizárt! Nem, ez nem lehet igaz! Franco? Pont Franco? – annak a szemétnek a felbukkanása csak még jobban felbolygatta ezt a kaotikus helyzetet.

- Jól hallottad, nem kell itt ismételni… Iszol valamit? – vetette oda Rob, mire mindenki bólintott.

- Hol van most Flóra? – néztem körbe, bár felesleges volt. Rob italt töltött és a kezembe nyomta a poharat, melyet húzóra ittam ki. – Akkor most kezdd az elején! Mesélj még mielőtt elvesztem a fejem!

- Mit meséljek? Nem egyértelmű?… Franco megint képbe került… Bepróbálkozott és elérte, hogy Flóra hanyatt vágja magát… Mit vársz még? Hogy hol van Flóra? Azt nem tudom, gyaníthatóan Franco-val…

- Ki ne merd mondani! – szóltam rá Robra, de csak megvonta a vállát és csak azért is befejezte a korábban félbe hagyott mondatát.

- Mit? Fetreng… hentereg… - kortyolt bele az italába. – Ítélj el, nem érdekel, de Sarah-t hagyd ki az egészből!… Nem tehet semmiről, Ő a barátom… A szennylapok meg telis-tele vannak hazugságokkal…

- Miért nem teszel ellene semmit? – úgy nézett rám, mint egy idiótára. Ez nem tetszett.

- Ne nevettess! Ez nem úgy működik! Időm és energiám sincs arra, hogy minden nyavalyás magazint, szennylapot vagy fotós pereljek… és mindazonáltal hasztalan is lenne… Egy letűnik, lesz helyette másik három… Akkor meg mit érek el?

- Semmit… - kedvetlen és beletörődő sóhajjal érkezett a parányi szó.

Hirtelen mázsás súlyokat éreztem magamon. Nem akartam elhinni, hogy Franco már megint képben van, ráadásul Flóra felszívódott. – Hát emiatt nem jelentkezett! – az a paraszt már megint bekevert. Idegesen kezdtem fel s alá járkálni. Nem tudtam, mi a fenét kezdjek most és még ötletem sem volt, hol keressem Flórát, főleg ha Franco-val szívódott fel. S neki tényleg megígértem, hogyha vele szembe találkozom, akkor bizony nem úszná meg annyival, mint Rob.

- Cosmo, édesem, nyugodj meg! – Gemma állított meg és megölelt. – Tiszta fejre van szükségünk, hogy előkerítsük azt a lökött csajt…

- Kicsim, most mihez kezdjünk! Flóra megint hülyeséget csinál… A vesztébe rohan…

„Hosszú és különös tapasztalatokkal tele életem alatt megtanultam, hogy az embereket hagyni kell a maguk módján élni. Hiábavaló és téves erőlködés őket kierőszakolni abból, amit tapasztalniuk kell, mert akkor megkeresik maguknak másutt ugyanazt a helyzetet. Nem mondom, sok önuralom kell hozzá, tehetetlenül nézni, mint rohan valaki a vesztébe saját akaratából, minden figyelmeztetés ellenére... de idővel belejön az ember.”

(Szepes Mária)

~~~ xxx ~~~

„Add ki magadból! (...) Ha megosztod a gondod valakivel, az egyben a gondok megfelezését is jelenti.”

(Dorothy Leigh Sayers)

Stephanie

Los Angeles, 2011.09.20.

Egy cseppet sem tetszett az ügynöknek az, ami a médiában visszaköszönt. Egyre több negatív felhangja lett a megjelenő cikkeknek. A kezdeti férfias hódításként emlegetett tett, hamar a viszályára fordult. Egyre ellenségesebben tekintettek Robra, hiszen egyre többször felmerült a megcsalás ténye, melyet a firkászok címlapon hoztak. Ráadásul semmit sem tehetett. Rob elzárkózott mindentől, nem mondott semmit a történtekről. Ez pedig csak még jobban piszkálta Steph-et.

A gondolataiba merült, rágódott, míg a kávéfőző hangja és a fenséges illat észhez nem térítette.

- Hmm… Most megvagy! – suttogta a rekedt férfihang, míg Steph-et erősen magához szorította. – Megint nem tudtál aludni? – az erős férfi maga felé fordította a nőt és szerelmes csókot váltottak.

- Nem… tényleg nem… - napok óta így ment. Steph boldogan simult a férfi karjaiba minden egyes találkozásukkor, s egyre többször fordult elő, hogy egymásnál ébredtek. – Aggódom Robért… Egyre jobban azt érzem, hogy kizár a döntéseiből… - suttogta Steph a férfi mellkasának.

- Csak élni akar egy kicsit a srác… - vette védelmébe Derek Rob-ot.

- Féltem… és nem éppen a legmegfelelőbb stílusban beszéltünk legutóbb. – sóhajtott fel az ügynök, aztán elengedte Derek-et. Bögréért nyúlt és kitöltötte a kávékat, mindeközben lendületesen magyarázott a férfinak. - Meg sem hallgattam, pedig rossz passzban volt… Tudnom kellett volna, főleg úgy, hogy a forgatókönyveket is félretette… és a hangja sem volt túl meggyőző…

- Összefüggésben lehet a szőke színésznővel? – Derek egy puszit adott a nő nyakára, majd a bárpult mellé ült, ahol a sportrovatot kereste meg. – Mi is a neve? Áh, megvan… Sarah!

- Igen, Sarah. – tette le a kávét a férfi elé. – Rántottát? – bólintást kapott válaszul, s míg elkészítette addig mesélt. – Remélem, nagyon remélem, hogy tényleg nem csináltak semmit. Nem! – tiltakozott Steph. – Rob klasszikus neveltetést kapott, már csak emiatt sem hiszem, hogy olyat tett volna. Nem csalná meg a feleségét. Szereti Flórát…

- Én csak hálás lehetek, hogy Flóra felbukkant… - mosolyodott el Derek, és felkelt a helyéről. – Neki köszönhetjük, hogy találkoztunk

- Mi lett volna velem nélküled! – huncutul mosolyodott el Steph, aztán újabb szerelmes csókot váltottak. – Majd az irodából felhívom Robot! – döntötte el az ügynök, majd teljes figyelmével Derek-re koncentrált.

„Időről időre valamennyien csúnyán viselkedünk. Olyasmit teszünk, amit aztán kétségbeesetten szeretnénk meg nem történtté tenni. A megbánás is része - más mindennel együtt - annak, akivé válunk.”

(Libba Bray)