Novella 4.3 - Összetörve

Sziasztok, 

nem kevés töprengés után döntöttem el, hogy leírom ezeket a sorokat...persze mindezt fájó szívvel teszem...
Tudjátok nagyon jól, hogy sosem firtattam a komikat, nem követeltem, mindössze kértem, hogy minél többen írjatok. Tényleg nagyon köszönöm azoknak, akik tényleg néhány szóval/sorral elmondja a véleményét, érzését. Ez valahogy a novelláknál elmarad. (Persze tisztelet a kivételnek!!!)
Nekem a komik hiánya és ez az egész úgy jön le, hogy nem vagytok kíváncsiak a novelláimra.... Nem szeretném, de be kell látnom, hogy így van. Arra jutottam, hogy beszüntetem a részek felrakását, vagy némileg eltolom (egy későbbi időpontban jönnek a részek), mert mostanában nekem sem túl sok szabad időm van - kötelező és némileg önként vállalt - feladataim miatt. Ezáltal a heti egy friss marad: Flóráék... (talán szokott időben)...
A félreértések elkerülése végett itt jegyezném meg, hogy nem magát az írást adom fel, és minden törit be fogok fejezni, sőt új ötleteim is vannak, szóval csak a közlésük lesz határozatlan idegi eltolva...

Puszi,
ZoÉ

Camilla-nak meg kellett állnia. Megtorpant, a könnyei folyamatosan, bár jóval lassabban csordultak ki. Az első találkozás emléke letaglózta a lányt.
Összeszorult a torka, a szívébe fájdalom nyilallt. Fel sem fogta, merre jár. Csak ment egyenesen előre, amerre a lábai vitték. Most azonban megállt. Mély levegőt vett és lassan fújta ki, sőt még a szemeit is behunyta. A város zaja bárhogy próbált betörni az elméjébe, nem járt sikerrel. Camilla elméje a város jellegzetes hangjait mindössze kellemetlen háttérzajjá fokozta le. Egy újabb s még nagyobb levegővétel után nyitotta ki a szemét, hogy folytassa útját. Azonban egy megszólaló mobil hangjától teljesen összerezzent…

***

A telefonja hangjára kapta fel a fejét, mivel a kedves dallam élesen hasított bele a nyugodt csendbe. Camilla az ujját az éppen olvasott oldalon hagyta, és úgy csukta be a könyvet. Felpattant a párnázott ablakpárkányról, ahol imádott olvasni. Ma is oda telepedett miután minden más teendőjét elintézett.

Camilla rosszkedvűen ébredt. Feltehetőleg amiatt, hogy szinte egész éjjel álmatlanul forgolódott és dobálta magát. Nem bírta elfelejteni a felkavaró emlékeket és akkor még ott volt az a roppant modortalan tuskó is. De mégis olyan szempárral rendelkezett, hogy azt a lány képtelen volt kiverni a fejéből. Ugyanakkor azzal a nappal megkezdődött a hétvége, mely egy kellemetlen látogatás élményét tartogatta Camilla-nak. Megrázkódott a puszta gondolat hatására is. Aztán mégis erőt vett magán. Felkelt, a fürdőszobai teendőket pillanatok alatt letudta. Már kicsit jobb kedvvel sétált vissza a hálóba, hogy felöltözzön. Felvette a szokásos melegítőnadrágot, pólót, pulóvert. 

Felcsatolta a számlálós óráját és lenullázta stoppert. A haját kifésülte és jó szorosan összefogta hosszú haját. Az ajtó fele indult, míg felmarkolta a lejátszóját, melynek füleseit gondosan a fülébe illesztette. A dübörgő zenét hallgatva húzta fel az edzőcipőjét. Miután megvolt már most pár nyújtózkodó mozdulatot tett. Kilépett az ajtón, gondosan bezárta maga mögött és a kulcsát a cipzáras zsebbe rejtette, majd lefele indult. A ház előtt egy picit nyújtott még, majd a szokásos reggeli kocogásra indult.

Korán volt még, bár ennek ellenére sokan voltak az utcákon. Főleg a múlt éjszakát bulizással töltő fiatalok indultak haza fele. Camilla ránézett a mellette elhaladókra, és viszont, azonban senki sem foglalkozott a másikkal. A lány szinte üveges tekintettel és rutinszerűen futott. Ilyenkor teljesen kizárt a külvilágot, a gondolatait is elcsendesítette. Csak a saját légzésére és a pörgős ritmusra koncentrált.

Camilla zihálva nézett körbe, jóval messzebb jutott, mint máskor. Nem rögtön állt meg, hanem megfordult és visszafele kezdett el sétálni. Aztán néhány lépés után mégis megállt. A térdein támasztotta meg a kezeit, míg előre hajolt. Rájött, hogy végig egyetlen szempár kísértette, s emiatt akart még messzebbre szaladni. Ezen megdöbbenve indult haza, s mindeközben igyekezett minden másra figyelni, így aztán újra nekiiramodott és hazáig meg sem állt.

Kicsit elfáradva lépkedett fel a lépcsőn, mert a lift még mindig nem működött. Camilla a lakásba belépve lerúgta a cipőit. A pultra rakta a lejátszóját és kulcsait, majd a fürdőbe vette be magát. Zuhany után a reggeli következett. Bevásárlást, takarítást elintézte a héten, így inkább egy könyv mellé ült le, mely legalább lekötötte minden figyelmét.

Sietős léptekkel tartott a dohányzóasztalig, s az asztalon egyre jobban villogó mobilért nyúlt. A kijelzőn egy ismeretlen szám fogadta Camilla-t. Meglepődött a lány, hiszen nem sok ember ismerte a számát, de azoknak ismerte a számukat. A füléhez emelte a készüléket.

- Szia Szépségem! Marc vagyok… - köszöntötte a vidám hang, melyet egyből felismert a lány.

- Helló! – Camilla semmi mást nem tudott mondani. Teljes mértékbe meglepetés hatása alá került.

- Oh, szóval szóhoz sem jutsz… – nevette el magát Marc. Jó kedve volt és szórakoztatta ez a helyezet.

- Hát, nem nagyon… Mivel érdemeltem ki a hívásod? Várj! Honnan tudod a számom? – hadarta a lány, míg a kíváncsisága még erősebb lett.

- Nyugi! Nate segített, ő adta meg a számod. Bár rendesen győzködnöm kellett érte… - Camilla hálásan gondolt Nate-re, mert máskülönben soha többet nem beszélhetett volna a nagyszerű zenésszel.

- És miért is hívtál? – kérdezte újra Camilla, míg a könyvét az asztalra tette és elhelyezkedett a kanapén.

- Jaj, de türelmetlen vagy! – húzta az időt a lökött zenész. A férfias nevetés teljesen elvarázsolta Camilla-t, s irigykedni kezdett a zenész feleségére. Tudatában volt annak, hogy az a nő egy igazi kincset talált. Különlegességnek számított az esküvő, mert elég fiatal volt a pár, ugyanakkor egy zenész és ez modell kötötte össze az életét.

- Te meg ki a franccal bájologsz? – egy dühös hang érkezett a háttérből. – Hé, haver, válaszolsz? Kivel beszélsz? Válaszolj! – Camilla-nak ismerős volt a hang, de mégsem ismerte fel, kihez tartozik.

- Szépségem, később hívlak! Számíts rám, még jelentkezem! – Marc hadarva köszönt el, csak hogy a lányban számos megválaszolatlan kérdés maradt.

- Marc… várj… - kiabált bele a telefonba, bár már csak a búgó hang válaszolt.

Camilla egy ideig még a telefonra meredt, mert nem tudta hova tenni a hívást. Elgondolkozott, de semmi értelmeset nem tudott kitalálni. Erőt vett magán, s az ismeretlenhez tartozó számot Marc nevéhez társította. Várt, mert nem tudott mást. A várakozás azonban kiborította. Nem tudott tovább egy helyben maradni, legalábbis a négy fal között. Átöltözött, kényelmes farmert, pulóvert húzott. A nélkülözhetetlen dolgokat magához vette, majd útnak indult.

Nem tudta pontosan, hova tart és nem is sietett. Így mikor a park mellett sétált el, akkor kedvet kapott és módosította az útvonalát. Talált egy padot, ahonnan szinte az egész parkra rálátott. Gyönyörködött a látványban. Békés és nyugodt volt. Mégis minden gondolatát Marc hívása kötötte le. Viaskodott magával, hogy visszahívja-e vagy ne. Nem akart tolakodó lenni, és ott volt az ígéret, hogy a férfi jelentkezik. Aztán a gondolat fonala Nate-hez vezette. – Talán Ő tud valamit… - mosolyodott el Camilla. Egyből az órájára nézett, s mivel már délután volt tudta, Nate-et célszerű otthon keresni.

Felpattant és mosolyogva indult el a barátjának a lakása felé. Útközben beszerzett két jó nagy adag kávét, hogy ezzel kedveskedjen a feltehetőleg mostanában ébredező férfinek. A ház kapujánál járt, mikor megszólalt a telefonja. Immár Marc nevét jelezte ki a parányi készülék.

- Szia Marc! – szólt bele Camilla, csakhogy viszonzás nem érkezett. – Marc? – a lány elbizonytalanodott. – Marc, ott vagy? – hiába kérdezett rá többször válasz nem érkezett. Csak valami bosszús szusszantás hallatszott. Ráadásul a hívó ki is nyomta. Camilla leforrázva állt a kapuban. Eltette a készüléket, majd felcsengetett. Az álmos hang nem sokkal később beengedte, hogy felcaplasson a felső emeletre. Az ajtó résznyire nyitva volt, s Camilla könnyedén bejutott a lakásba.

- Jó reggelt! – Camilla mosolyogva köszöntötte Nate-et, aki álmosan csoszogott a lakásba.

- Életmentő vagy! – kapott a férfi a kávé után és egyből belekortyolt az italba. – Köszi, Édesem! – kicsit élénkebben puszit nyomott a lány arcára. Jó barátok voltak. Mindketten magányosak voltak az utóbbi időben, s emiatt még inkább megértették egymást.

Nate örült a látogatójának. Előző este, mikor a lány távozott rossz érzése támadt. Szeretett volna beszélni vagy segíteni Camilla-nak. Csakhogy melóznia kellett, bár gyanúsnak tartotta Marc hirtelen érdeklődését, ezért is vonakodva adta meg a lány számát. Aztán teljesen más irányba terelődött a beszélgetés. Nate látta, hogy valami nyomasztotta Camilla-t. S mikor rákérdezett, akkor az a nagy sóhaj biztosította, hogy valamibe belenyúlt. Camilla mesélni kezdett, s Nate látta rajta a megkönnyebbülést. A férfi valami kaja után kutatott a hűtőben, mert jócskán megéhezett már. Ekkor Camilla mobilja megszólalt. A lány fintorral az arcán vette fel.

- Szia Szépségem! – a zenész ismerős hangja csendült fel.

- A franca Marc, miért hívtál az előbb, ha bele sem szóltál? Miért játszol velem? – fakadt ki a lányból. Nem bírta tovább magában tartani.

- Én? Nem. Nem én hívtalak… - váltott komolyabb hangnemre a férfi.

- Komolyan? – elcsodálkozás jól kiérződött Camilla hangjából. – Most miben segíthetek neked?

- Szeretnélek meghívni az esti koncertemre… Van kedved eljönni? – bökte ki végre Marc.

- Tényleg? Meghívsz a koncertedre? – a melegség árasztotta el a lány lelkét.

- Igen, sőt a vip buliba is várlak… Szóval? Ugye jössz? – leesett a lány álla. Majd egy hirtelen ötlettől vezérelve a telefont eltartva magától, és Nate felé tátogott. Némán kérdezte a férfit, hogy elkíséri-e estére. Csakhogy a férfi feltartott kezekkel közölte, hogy beosztották estére. Az egyik kolléga beteg lett, így Nate-re hárult a helyettesítés feladata, aki egy cseppet sem bánta, mert jól jött neki az a plusz dohány.

- Igen. Köszönöm a meghívást. Szívesen megyek. Ez eszméletlen! – hüledezett Camilla, mivel alig hitte el, hogy a kedvencét hallhatja újra.

- Ismered a Little Star nevű helyet? Ott lesz a koncert, s onnan megyünk tovább bulizni… Majd szólok, hogy engedjenek be… Akkor a színpad mögött gyülekeznek a többiek is…

Camlla vigyorogva haladt a szórakozó hely felé. Az ajtónál álló marcona férfi végigmérte amint közelebb ért. A nevét kérdezte, majd újra rajta felejtette a szemét. Volt mit nézni, hiszen nagyon is csinosan öltözött fel. Erről a jelenlévők akkor bizonyosodhattak meg, mikor a bőrkabát cipzárját lehúzta teljesen. Az egyik őr intett Camilla-nak, és a színpad mögé kísérte.

- Helló! – köszönt félénken a lány, mivel sok ismeretlen arcot látott.

- Szia Camilla! – nyílt szét a tömeg és Marc mosolygós arcát látta meg. – Nem hittem, hogy tényleg eljössz. – vallotta be a zenész, míg puszival üdvözölte a Camilla-t. – Ők a barátaim, ők is zenélnek: Jackson és Foster…

A srácok szimpatikusak voltak, s puszival üdvözölték Camilla-t. Szelíd teremtésnek látták a még kissé megilletődött lányt. De hamar oldódott a hangulat és a srácok azon voltak, hogy minél jobban megnevettessék Camilla-t. Két újabb hang közeledett a nevetgélő csapat felé, ők is röhögtek, de ez valamiféle játékos civakodás volt inkább.

- Már megint te? – kúszott magasabbra az egyik most közeledő hang.

- A francba, már megint te! Én is mondhatnám ugyanezt! – valamilyen megmagyarázhatatlan dolog miatt bosszantotta mindkettőjüket a másik jelenléte. A feszültség tapinthatóvá vált közöttük, míg farkasszemet néztek.

- Ccch… De nagy a szád! – szegte fel a fejét ellenségesen a férfi.

- Oh, te sem pukkadtál még meg a saját mérgedtől…

Mindenki kikerekedett szemekkel figyelte, ahogy az eddig szelíd, jókedvű lány simán visszaszólt a barátjuknak. Ez már régen fordult elő utoljára, s élvezték a szópárbajt. Mostanában a haverjuk volt a csajmágnes, mert amint megjelent valahol a lányok egyből olvadozni kezdtek. Minden lány, nő, asszony a haverjuk közelébe akart férkőzni, s az ágyába bújni, aki történetesen nem félt kihasználni ezeket az alkalmakat. Erre itt volt Camilla, aki imádta a zenét, vidáman beszélgetett és simán beszólt.

- Baby, én fizetem az első italod! – elsőként Jackson kapott észbe. – Mit iszol?

- Vodkamartinit! – mosolyodott el Camilla, persze fintorral fordult az ellenségeskedő pasi felé.

- Legyen, de a második kör az enyém! – kontrázott Foster is. A két srác közre fogta a lányt, s így indultak volna a bárpult felé.

- Le akartok itatni? – először az egyikre, majd a másik srácra nézett jelentőségteljesen Camilla. Erre mindhárman felnevettek.

- Haver, viselkedj! -  fél füllel hallották, amint Marc jó modorra intette a barátjukat. – Én hívtam meg Camilla-t… - a jó zenész védelmébe vette a lányt, bár kívülről úgy látszott, hogy nincs rá igazán szükség. – Dylan… Mi a franc ütött beléd? – mire a kérdezett csak egyszerűen vállat vont.

Dylan dühösen fújtatott, ahogy a barátai otthagyták és a lány kegyeit keresték. Körül ugrálták, és még őt védték. – A ringyó, meg nem fél kihasználni. – fintorogva figyelte a lányt, mert a szemeit nem bírta levenni róla, aki éppen ebben a pillanatban lépett ki a takarásból. A színpad előtti asztalhoz sétált. Mélységes irigységgel nézte, ahogy senki sem törődik vele, vagyis senki sem zaklatja, ugyanakkor valamiért roppant módon zavarta, hogy minden férfi éhesen legeltette rajta a szemeit.

Camilla meg senkivel sem foglalkozott, még vele sem. Mégiscsak férfiból volt, akit nem hagyott hidegen egy szép női test. Talán egy pillanat erejéig engedett a kísértésnek és eljátszott a gondolattal, hogy megszerzi ezt a csajt, aki visszaszólt, visszabeszélt neki. Ez sértette az önérzetét. Harag, bosszúvágy lobbant a törékeny teremtés ellen.

Elkezdődött a koncert, így elengedte a gondolatait és kicsit lazított. A dalok és Marc játéka lenyűgözte mindig is. Főleg akkor érzett büszkeséget, hogy barátok, mikor Jackson és Foster is csatlakozott a színpadon Marc-hoz. De fintorra, vagy egy csúfos grimaszra húzta a száját, mikor meghallotta az ajánlást.

- Remélem, jól szórakoztok! A következő számot egy „különleges vendégnek” küldöm… - Dylan nem akarta elhinni, hogy ez történik. Így fogta magát és inkább valami ital után nézett.

Camilla roppant módon élvezte a koncertet, főleg az ajándékdalt. Aztán az este végül a koncert után indult be igazán. A srácok tényleg meghívták Camilla-t a beígért italokra. Dylan meg állandósult utálkozó arckifejezéssel figyelte a barátait és a lányt, míg iszogatnak, beszélgetnek. Persze egy másik szórakozóhelyen kötöttek ki, s még páran csatlakoztak a társasághoz, Dylan leginkább akkor érzett igazi kárörömöt, mikor Marc felesége, Cassie is befutott. A pár csókkal üdvözölte egymást, s egymáshoz bújtak.

- Szállj le Marc-ról! – mordult fel Dylan Camilla háta mögött. – Alattomos dög vagy, ha tönkre tennéd a házasságát…

- Honnan szeded a hülyeségeid? Hallod egyáltalán, mit beszélsz? Meg különben is semmit sem tudsz rólam. Akkor meg hogy merészelsz alattomos dögnek titulálni?

- Nehogy már te legyél felháborodva!

- Megköszönném, ha mostantól kezdve a közelembe se jönnél… - távolodott el a lány az arrogáns férfitől.

Camilla kiutat keresett, mivel még mindig érezte magán a férfi tekintetét. Szerencsére a mobilja is megszólalt. Megmentőjére gondolt s mosolygott. Ezzel még inkább sikerült bosszantania a férfit. Dylan egyetlen pillanatra elbizonytalanodott, hogy tévesen vagdalkozott, de a tudat, a látvány, hogy egy hülye hívás boldoggá tette a lányt idegesítette.

- Szia, hamarosan végzek. Nincs kedved bejönni? – Nate kedvesen beszélt, de a fáradtság érezhető volt a hangjában.

- Szia! De nagyon szívesen, de akkor ma nálam alszol…- Camilla felvidult, mert így végre nem lesz egyedül. Megint filmeznek, kukoricát csinálnak és szórakoztatják egymást. Ez idő alatt sem lesz lehetősége gondolkozni, agyalni.

Nem sokkal később, még indulás előtt körbejárt és elköszönt a csapattól. Megköszönte a meghívást, az italokat és a fergeteges estét. Még az ellenszenves férfinak is odaköszönt, hiszen tudta, mi az illem, még akkor is ha nem szívesen tette. Persze a srácok, legfőképp Marc marasztalta, és újabb italokra hívták volna meg, de Camilla kedvesen hárított.

A lány a klub előtt egy taxit fogott, s Nate munkahelyéhez vitette magát. A fáradt barátja már az utcán cigizett, mire odaért. A lány kiszállt a kocsiból, de szólt a sofőrnek, hogy el ne hajtson. Nate eldobta a csikkjét, puszival és nagy öleléssel üdvözölte Camilla-t. Pusztán baráti gesztus volt ez kettőjük között, azonban a távolból leskelődő férfinek ez másképpen tűnt, másképpen látta. A harag felforrt benne, s bosszúért kiáltott minden porcikája. Miért? Mert elfeledett érzéseket ébresztett benne a lány puszta jelenléte. Piszkálta a kíváncsiságát, ki ez a lány, aki nem olvadt el tőle, nem érdeklődött utána, és volt mersze feleselni neki. Ugyanakkor a birtoklási vágy is egyre élénkebben bontakozott ki a lelkében. Meg akarta szerezni, kellett neki, bár nem tudta, miért. Dylan abban a pillanatban, mikor a pár beszállt a kocsiba majdnem felrobbant.