70. fejezet - The show must go on (PART 3)

„Megtanultam olyannak elfogadni másokat, amilyenek, megtanultam segítséget elfogadni, átadni magam a jelennek, és elengedni a holnaptól való félelmet. Mély, igaz barátságokat kötöttem olyan emberekkel, akik nem számításból szeretnek, hanem mert olyan vagyok, amilyen!”

(Kurt Tepperwein)

Robert

Los Angeles, 2012.08.25.

- Csak kiszellőztetem a fejem. – ismételtem meg bosszúsan Flóra szavait. A kezeim ökölbe szorultak, ahogy a távolodó autót figyeltem. Kereket oldott és a tehetetlenségem miatt csak még inkább dühös lettem. Egyszerűen nem értettem meg Flóra kiborulását. Becsuktam magam mögött az ajtót, mert már nem tudtam mit tenni. Csak remélni mertem, hogy Flóra semmi ostobaságát nem csinál, nem esik baja. Ettől természetesen még inkább felhúztam magam, hogy még miatta is aggódhatok.

A konyhába sétáltam, de még előtte magamhoz vettem a babafigyelőt és bíztam benne, hogy a picik alszanak legalább addig, míg Flóra haza nem ér. A pultnak támaszkodva kortyoltam a söröm, de ki híján kiköptem az ízletes nedűt, mikor halk nyöszörgésre figyeltem fel.

- Oh, ne! – tettem félre a sörösüveget, s futólépésbe indultam a gyerekszobába. – Kérlek, kicsikém! – könyörögtem, hogy fel ne ébredjen. Azonban nem volt ilyen szerencsém. Zack először csak nyöszörgött, majd hüppögött egy sort. Már igazi sírásra görbült a szája, mikor a karjaimba kaptam. – Kérlek szépen, nyugodj meg! Fel ne ébreszd a húgod! – ringattam, de mivel nem akart így lenni. Kínomban gügyögtem, dúdoltam a kicsi fiamnak, s talán úgy tűnt, hogy kezd megnyugodni. Megkíséreltem visszatenni a kiságyba, de egyből pityeregni kezdett.

- Jól van, Törpe! Talán éhes vagy? – persze Zack elkezdett kapálózni, ahogy a hangom meghallotta. – Ezek szerint mégsem vagy éhes. - Mosolyra szaladt a szám, mert egyre aktivizálta magát a kisfickó. - Mivel nincs itt a mami nincs jobb ötletem… - Zack-kel a karomon a nappaliba telepedtem, de a múló percekkel csak még nyűgösebb lett a kis fickó. – Jaj, Zack! Tudom, tudom… Nekem is hiányzik a mami… De a mami már csak ilyen. Egy igazi forrófejű és tüzes nőszemély. A szenvedély minden porcikáját átjárja. Gyönyörűséges amazon, aki nagyon, de nagyon szeret bennünket. – a kisfiam ugyan nem értett egy szót sem, de a hangomra kezdett megnyugodni. Végre egyre laposabban pislogott, csakhogy abban a pillanatban az édes kis hercegnő hangja hasított bele az éjszakába.

Zack-et éppen csak a babahordozóba tettem, a nappaliban hagytam, mert a tündérem már keservesen sírt. Hozzá siettem, s nála a tipikus éhes hangjára ismertem. Deborah-nak azonban sikerült az, ami Zack-nek nem. Felébresztette a testvérét.

- Éhes vagy, Szépségem? – hiába vettem a karomba még mindig zokogott. – Flóra, hol a francba vagy már? – dünnyögtem. Az órára pillantottam, s elképzelésem sem volt, hogy mi tart ilyen sokáig. A kicsiknek hála nem maradt időm agyalni, mert két kis bőgőmasina vett körbe. – Jól van apróságok! Könyörüljetek apátokon! Csak egyedül vagyok…. – mindkét apróságot a hordozójába tettem, s a konyhába cipeltem őket. Próbáltam csitítani őket, de nem nagyon ment. - Mindjárt lesz hami… - szerencsére még tej és tápszer is volt előkészítve, csak meg kellett melegíteni őket.

Mivel a korábban születtek a picik, így az orvos javasolta, hogy a könnyebb súlygyarapodás érdekében az anyatej mellé tápszert is adjunk nekik. Nem tetszett egyikünknek, de ha ez volt az utasítás, akkor ez ellen nem volt mit tenni. De a legutóbbi ellenőrzésen a doktor megnyugtatott bennünket, így azért kicsit jobban fogadtuk a dolgot.

- Könyörüljetek, mert már hozom is a kaját… - miután ellenőriztem a hőmérsékletet, így egyik kezembe Zack, míg a másikba Debie üvegét fogtam. A büfiztetésnél már előre rémképeket láttam, hogyan oldom meg, mikor a bejárati ajtó hangjára kaptam fel a fejem. Ha akartam volna se tudtam volna menni, így türelmesen vártam. Nem sokáig kellett, mert egyből két alak tűnt fel az ajtóban.

- Csakhogy végre hazajöttél! – bukott ki belőlem a nem éppen kedves üdvözlés. Talán túlságosan is kemény voltam, mert Flóra kedves mosolya egyből eltűnt. Aztán szó nélkül lépett mellém. Zack kissé mohóbb volt, így neki előbb ürült ki a cumisüvege.

- Itt vagyon, majd megcsinálom. – emelte fel a kisfiúnkat. Óvatosan a vállára dobot kendőre fektette, büfiztette s szótlanul a gyerekszobába vonult.

- Egy barom vagy ilyenkor! – jegyezte meg mellékesen Cosmo, míg szúrós pillantásokkal nézett rám. – Sőt helyesbítek egy türelmetlen barom. Remélem is, hogy a két kicsi az anyjára fog inkább ütni.

- Cosmo, akár megtehetnéd azt a szívességet, hogy befogod! – vetettem oda, mert egyáltalán nem volt szükségem a szapulásomra.

- Az igazat mondtam. Talán fáj? Flóra szeret téged, és pont miattad, vagyis téged félt attól, hogy ennél is jobban fognak támadni… Gondolkozz már egy kicsit, éppen csak szülők lettetek és akkor most meg bele akarnál vágni egy esküvő megszervezésébe. Lökött egy ötlet? – Cosmo teljes lelki nyugalommal sétált a hűtőhöz, s egy sört szerzett magának. A szavai pedig lassan értelmet nyertek a fejembe. Talán igaza van. Ezt hangosan még véletlenül sem mondtam volna ki.

- Nah, jól van. Azt hiszem, lépek! Hagylak benneteket papás-mamást játszani!

- Jó éj, Cosmo! – Debie-vel a karomom kísértem ki a nagyszájú barátunkat. – Gyere Csillagom, nézzük meg a mamiékat! Úgy éreztem, hogy rád fér egy tiszta pelus is… - Gügyögve sétáltam a gyerekszobába, de az ajtóban megtorpantam. Flóra lágyan dúdolászva próbálta Zack-et elaltatni, de a kiskrapak inkább az anyukája haját ráncigálta. Olyan tökéletes és szívmelengető látvány volt, hogy teljesen ellágyultam.

- Jaj picikém, tele a pocakod, a pelusod is tiszta. Most már tényleg ideje lenne aludnod. Pont olyan vagy, mint apád. A gyönyörű szemeidnek nem lehet ellenállni. De most már tényleg hunyd le a kis szemed….

- Cseréljünk, majd elaltatom, míg a tündérkének pelust cserélsz. – lágyan suttogtam Flóra fülébe, sőt még egy puszit is sikerült nyomnom a füle tövébe. Szinte éreztem, ahogy beleborzong a közelségembe. S ha nem éppen babáztunk volna, akkor egyből egy csókért az ajkaira tapasztottam volna a szám. Flóra bólintott, s óvatosan cseréltünk. A kicsik nem könnyítették meg a dolgunk, viszont egy jó félórányi küzdelem után feladták és tényleg elfáradtak. S végre el is aludtak.

Kissé elfáradva készültünk mi is lefekvéshez. Flóra a fürdőbe vonult, még mindig szótlan volt, amit egyre nehezebben viseltem. Hirtelen jött az ötlet, s ledobtam magamról a ruhákat, egy szál gatyába sétáltam a fürdőbe. Jól időzítettem, mert Flóra éppen ekkor lépett be a zuhanykabinba. Így gyorsan lekaptam magamról a boxerem, és szerelmem mögé léptem.

Szorosan magamhoz öleltem, s jólesően szippantottam be a fenséges illatát. Nem bírtam tovább, s óvatosan fordítottam magammal szembe. Az álla alá csúsztattam a kezem, s felemeltettem vele a fejét. Aztán éhesen lecsaptam az ajkaira. A forró csókom készségesen viszonozta, míg egymáshoz simult a testünk. A béke és a nyugalom édes pillanatai szálltak ránk, s a meleg víz, mint kellemes eső borult ránk.

- Sajnálom, hogy olyan türelmetlen voltam… Nem akartam az lenni…. – suttogtam Flóra szájába, míg óvatosan a testét kezdem el felfedezni a kezeimmel. A jobb kezem lecsúszott az oldalán, a fenekén, majd a combján. Aztán mégis a fenek alá nyúltam, s a karjaimba emeltem. A hosszú lábak a csípőm köré fonódtak, s Flórát a csempének nyomva tartottam meg a karjaimba. A szenvedélyes csókok, érintések teljesen izgalomba hoztak, teljesen mereven vártam az egyesülés édes pillanatát. Csak kicsit kellett lejjebb engednem magamon, és végre egyesültünk, amit egyszerre felnyögve fogadtunk.

- Szeretlek, Rob! Szeretlek! – nyögött fel az izgalomtól megrészegült hangon szerelmem, s finoman mozdította meg a csípőjét. Erősen kapaszkodtam belé, s mozogni kezdtem én is. Flóra az ajkaimra tapadt, s körmeit a hátamon éreztem.

- Szeretlek… - elnyújtott sóhajjal adtam tudtára, miközben levegőért kapkodott Flóra.

Aztán teljesen belefeledkeztünk a minket körülölelő mámorba. A beteljesülés csodája pedig a mennyekig emelt bennünket. A zuhany után a hálószobába vittem szerelmem, mert egyikünk sem tudott betelni a másikkal, viszont az óriási és üres franciaágyban mégis kényelmesebben kényeztethettük a másikat. Egymásba fonódva élveztük a gyönyört, s tényleg csak a kimerültség tudott bennünket megállítani. Zihálva hanyatlottunk a párnák közé, de még akkor sem tudtam elszakadni Flórától. Lágyan cirógattam selymes bőrét, melyen mint apró ékkövek csillantak meg az izzadságcseppek.

- Szeretlek, ebben sose kételkedj! – szólalt meg Flóra váratlanul. – Soha senkit nem szerettem úgy, ahogy téged. S ez mérhetetlenül boldoggá tesz, ugyanakkor pont ugyanennyire meg is rémiszt. Nem akarom elszúrni. Érted?

- Ettől nem kell félned! – simogattam meg az arcát, s már eddig is úgy dorombolt mint egy igazi vadmacska, most közelebb csúszott hozzám, s lágy csókot váltottunk. - Édesem, szeretlek!

- Minden vágyam, hogy valóban a feleséged legyek! De kérlek szépen, légy egy kis türelemmel.

- Megígérem, igyekezni fogok! – szerelmes csókkal pecsételtem meg az ígéretem.

- Mi tudjuk az igazságot, míg az emberek úgyis csak a körülöttünk lévő felhajtást látják. Azt is azért, mert az egykor megkezdett színjátékunk folytatódik tovább… - a szavak helyett édes csókommal tapasztottam be Flóra mézédes ajkait. S inkább magammal rántottam a szerelem kusza és mámorító világába. Gondolatban pedig hálát adtam, hogy megtaláltam Flórát… S a szerelmünknek nincs vége…

„A szerelem nem csak egy szó. Nem csak egy fogalom. Nem csak egy érzés. Sokkal több ennél. A Szerelem valóságos, teste van és lelke. Gyönyörű szemei, lágy hangja, puha keze. És csodálatos mosolya. Igen. A Szerelem nem elvont fogalom, nem megfoghatatlan érzés. Mert a Szerelem Ő maga. Ő.”

(Csitáry-Hock Tamás)

NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM MINDENKINEK:

AKI VÉGIG KÖVETTE FLÓRA&ROB TÖRTÉNETÉT,

AKI OLVASOTT ÉS KOMIZOTT,

AKI MEGSZERETTE ŐKET!

Ezúttal nem a fejezet előtt, hanem engedjétek meg, hogy amolyan utószóval búcsúzzak. Bár kicsit nehezen jönnek a szavak, hiszen nagyon is hihetetlen számomra, hogy elérkezett ez a pillanat. Az utolsó fejezet, ráadásul egy nagyon is kerek számmal, zárja a történetet.
Úgy érzem, hogy sok mindent ki tudtam hozni a történetből, a szerelmükből, és nem egy izgalmas pillanattal örvendeztettem meg a közönségem. Azonban elérkezett a búcsú, amit részben fájó szívvel, részben boldogan teszek meg. DE összességében elégedetten.

Még egyszer nagyon köszönök mindent Nektek!
Ne csüggedjetek, mert csak ennek a történetnek van vége!

Csak egy kisebb pihenőt tartok, s ezt követően újra jelentkezem az írásaimmal!


Puszi,
ZoÉ