Just the way you are 18.

Julie nagyon élvezte a lányával töltött idő minden pillanatát. Mikor a lakás ajtajában állt, akkor végig futott a gondolat, hogy talán túlságosan elhamarkodottan döntött és hiba volt értesítés nélkül beállítani. Tudta, hogy bizony az ő kicsi lánya felnőtt, s megvan a saját, önálló élete. Tisztában volt azzal is, minden szülő sorsa az, hogy egyszer szabadjára engedje a gyermekeit. Azonban ez mégis olyan nehéz volt. Soha nem árulta el Jenna-nak, hogy a költözését követően napokig zokogott, ha rá gondolt. Iszonyatosan féltette őt, legfőképpen New York-ban. Ez a félelem azóta jelentősen csökkent, s a közösen eltöltött nap megnyugtatta. Jenna és Rose kitűnően beilleszkedtek, egyáltalán nem elveszett kislányok többé.

Az anya kicsit odébb volt, azonban a megszólaló mobil hangjára figyelt fel. Elmosolyodott, ahogy a lánya vidám hangját meghallotta. – Biztos a barátja az. – futott végig a gondolat Julie fejében, amit azonban egy másik is követett. – Még nem is beszélt róla. – ezzel tulajdonképpen megalapozta az újra feléledő nyugtalanságát. Kicsit félre húzódott, s titkon figyelte a lánya minden egyes mozdulatát, minden egyes szavát. Julie nem hallott minden szót, mert a Jenna túl nagy figyelmet fordított arra, hogy ez így legyen. Az a néhány szófoszlány, pedig a legrosszabb irányba terelte a fantáziáját. – Eric – most már egy nevet is tudott, de az már egy cseppet sem tetszett, hogy ez a férfi miért csalja a lányát egy szállodába.

- Mama, ne haragudj, de el kell intéznem valamit, ami nagyon sürgős. – Julie csalódottan hallgatta a lánya szavait. Az anya egyáltalán nem értette, miért nem árulja el, hova megy Jenna.

- Rendben kicsi, addig mi remekül el leszünk Rose-zal. – Jenna egyszerűen bólintott és egy könnyed puszi után már ott sem volt. Julie kissé összezavarodott, és néhány aggasztó gondolat befészkelte magát a fejébe, amiktől nem tudott egyszerűen szabadulni. Bárhogy próbálta elhessegetni őket, csak nem sikerült, vagy ha mégis, akkor még rosszabbak jöttek a helyére.

Kicsivel később Julie és Rose, immár ketten a hangulatos kis kávézóban üldögéltek. Julie-nak rettenetesen megfájdult a feje, s igyekezett egy erős kávéval orvosolni. Egy csendes kis zugban húzták meg magukat, távol az utca sosem nyugvó zajától. Ott a kis asztalnál úgy érezték mindketten, mintha a béke szigetének egy kicsiny kis darabkát találták volna meg. Julie lassan kevergette a fekete kávéját, míg Rose a cappuccinoját kortyolta.

- Rose, ha kérdezek valamit, akkor ugye őszintén válaszolsz? – Julie megállt a kávéja kevergetése közben, és helyette mélyen Rose szemébe nézett.

- Igen, természetesen. – bólintott egyből a lány, azonban tudta, hogy valami nagyon komoly kérdésről lehet szó, ami ennyire aggasztja az anyját.

- Mi van mostanában Jenna-val? Valami van, tudom és érzem. Az anyja vagyok. – bukott ki minden Julie-ból, nem így akarta tálalni, de egyszerűen tovább már nem bírta.

- Túlhajszolt, túl sokat vállal. – felelte egyszerűen Rose, bár ezt így önmaga se nagyon akarta elhinni.

- Nem, ez nem az. Rose. Ismerem vagyis ismertem a lányom. Az én lányom megváltozott. – szögezte le határozottan az anya, és minden egyes kimondott szóval egyre biztosabbá vált benne a véleménye.

- Nem tudom. Legalábbis én nem tudok róla. - hajtotta le a fejét Rose, mert ő is észrevette Jenna változását. Azonban ő próbált türelmes lenni, hogy a barátnője menjen hozzá és ő avassa be. Ami tulajdonképpen Julie érkezése előtt majdnem meg is történt. Jenna talán elmondta volna, ha ketten maradtak volna. - Igazság szerint én sem tudok sokkal többet. Mostanában alig találkozunk, alig beszélünk. Mintha bezárkózott volna a saját életébe. – összegezte végül Rose a gondolatait.

- Talán valamibe belekeveredett? – egy aggodalmasabb lett Julie hangja, s újra előkerültek a korábbi félelmei.

- Azt nem hinném. Legalábbis úgy gondolom, mert elég sok egyszerre az egyetem, a vizsgák és persze a gyakornoki hely.

- Barátja? Ki az az Eric? Mert akkor már csak az lehet! Egy nem hozzá való férfi. - Rose meghökkent, s ez az arcára is kiült. - Tudtam, igazam van! Gyerünk Rose, tudnom kell.

- Nem tudom, ki az az Eric. Nem ismerem ezt a nevet, de Jenna tényleg találkozgat valakivel. De én is alig tudok róla valamit. Nem sokat árult el, sőt szinte semmit. – Julie olyan szemeket meresztett Rose-ra, hogy kénytelen volt beszélni.

- Valamit mégis tudsz, a tekinteted azt súgja. – az anya azonban ennyivel mégsem elégedett meg. A lelke mélyén érezte, hogy itt jóval többről van szó.

- Annyit tudok, hogy nős a pasas. Semmi többet.

Az anyát mellbe vágta a kijelentés. Az ő egyetlen, kicsi lányát egy nős férfi szédítette meg, aki biztosan kihasználja, megrontja. Ugyanakkor egy másik gondolat sem hagyta nyugodni, és már érezte is, hogy a könnyek szúrják a szemét, hiszen egyáltalán Jenna is hogy hagyhatta magát. Nem így nevelte, nem ilyen ledér nőnek a lányát.

***

A vadul vágtázó szívét hallgattam, ahogy még mindig a mellkasán feküdtem. Ellepett bennünket a víz, s alatta Eric játékos ujjai cirógatóan futottak végig az oldalamon, a hátamon, a fenekemen. Jóleső és érzéki volt a kényeztetése, tőle kissé szokatlan. S ráadásul egyáltalán nem a rá jellemző erotika sütött belőle, már-már gyengédség sugárzott belőle. Olyan kényelmes, nyugodt volt körülöttünk minden, hogy teljesen megfeledkeztem mindenről. Talán, ha más körülmények között, más feltételekkel találkoztunk volna, akkor Eric sem lenne ilyen hideg és olykor érzéketlen. Szinte tökéletes volt a karjaiban töltött néhány pillanat. Aztán észbe kaptam, csak egy-két óráról volt szó. Így kénytelen voltam elszakadtam Eric-től.

- Mennem kell. – jelentettem ki, míg igyekeztem felülni és normálisan elhelyezkedni a kádban. Valóban hatalmas volt a kád, s könnyű szerrel elfértünk mindketten. Eric kissé szétnyitott lábai között ültem felhúzott térdekkel, s igyekeztem nem a legbecsesebb testrészét fixírozni. Pedig nagyon is izgató volt a látvány.

- Azt hittem, megbeszéltük. Maradsz! – Eric valamivel feljebb csúszott a kádban, megint elővette a parancsolgatós hangszínét. Mélyen a szemébe néztem, és ez végzetesnek bizonyul, hiszen rabul ejtette a tekintetem.

- Nem tudok most maradni. Az anyám meglátogatott, s így is úgy szöktem meg. A barátnőmre hárítottam a dolgot, hogy az anyámmal legyen.

- Nah látod, akkor elvan. – Eric helyeselt, de ez egyáltalán nem tetszett nekem.

- Ez így akkor sem jó. Alig látom, nem is járok haza. Vele kéne lennem. Nem pedig veled szexelni végkimerülésig.

- Micsoda rossz kislány vagy! – játékosan közelebb húzott magához. Eric végül elhallgatott és maga elé meredve nézett, már kezdtem megijedni, mi a fene lelte hirtelen. De aztán megszólalt. – Menj, de gyere vissza!

- Ezt mégis hogy gondolod? – meghökkentő volt, hogy hajlandó elengedni. Máskor inkább újabb rohamba kezdett volna, csak azért, hogy elérje a célját.

- Úgy, hogy legyen. Elengedlek, de azt akarom, hogy amint tudsz, gyere vissza! – nem csak képletesen, hanem fizikailag is elengedett, de gondoskodott arról, hogy még véletlenül se legyen más választásom.

Aztán mellettem ellépve kiszállt a kádból. Teljes valójában megcsodálhattam a hosszú izmos lábakat, a formás és kemény fenekét és a kellemesen kidolgozott felsőtestét. Egyáltalán nem a kigyúrt kategóriába esette, mégis túlságosan jól esett rá nézni. Szinte végzetes volt, legfőképpen azért, mert teljesen a zsánerem volt. A fizikai felépítését tekintve teljesen, bár a szellemi résszel nem kevés aggályom volt. Törölközőt tekert a dereka köré, így teljesen elrontotta a látvány. Nem is volt baj, ideje volt már nekem is megmozdulnom. Már úgy is teljesen kiáztam, ezért én is kiszálltam a kádból, közben persze nem bírtam uralkodni a gondolataimon, ahogy azon morfondíroztam, tényleg vissza jöjjek-e.

- Nem ismerek még egy ilyen telhetetlen pasit. – dünnyögtem az orrom alatt törölközés közben, s nagyon reméltem, nem hallotta. Csakhogy éppen úgy, mint máskor, most is tévedtem Eric-kel kapcsolatban.

- Telhetetlen? Nem vagyok az, hanem te vagy túl fenséges. – megragadott és a falnak szegezett. – Megállj, ezért még számolok veled! Neked sem esik nehezedre újra és újra belemenni a szexbe velem. – Eric a nyakamba hajolt, a nyelvét végigfutatta a fülem tövéig. – Könnyen elcsábítható vagy! – egyáltalán nem tetszettek a szavai. Nem akartam, mégis felemelte a fejét és a szemeimbe nézett, úgy folytatta a mondanivalóját. – Most öltözz, még mielőtt meggondolom magam! Visszajössz és velem töltöd az éjszakát! A teljes éjszakát!

- Utálom a parancsolgatásod. Tudd meg egy zsarnok vagy!

- Lehet, de így mindig elérem a célom. Azt se felejtsd el, nálam van az irányítás, ahogy a pénz is. Neked meg azt kell tenned, amit én mondok!

- Talán némi jó modorral még előbb célhoz érnél. De úgy tűnik, te képtelen vagy rá. – már egyáltalán nem érdekelt, mit csinál velem. Könnyedén kibújtam a karajai közül, most talán először nem akart megállítani. Elegem volt a parancsaiból. Bőven elég lett volna, hogy normális hangnemben elmondja, mit akar. Úgyis megtettem volna bármit is kér, és már nem feltétlenül a pénz miatt.

- Képes vagyok rá! – vérig sértetten húzta fel az orrát, s elindult az ajtó fele. Még mielőtt egyedül hagyott volna, hozzám vágta a rólam leszedett törölközőt. Nagyot sóhajtottam, és finoman szárazra dörzsöltem magam, majd felöltöztem.

Mikor előmerészkedtem a fürdőből, akkor túlságosan nagy volt a csend a lakásban. Bizonytalanul indultam el kifele, mert a hálóban nem találtam Eric-ket. A nappaliban fedeztem fel, a bárpult mellett, nekem háttal állt még mindig egy szál törölközővel a csípője körül. Hallatszott, ahogy a jégkockák megcsörrennek a poharában, mikor a szájához emelte.

- Eric! – szólítottam meg lágyan, mire hátra nézett, aztán egy újabb korty után megfordult. Lángoló tekintettel nézett rám, azok a csodás szemek szinte izzottak. Talán csak a legtüzetesebb szex közben láttam ilyennek. Közelebb jött, azonban direkt úgy állt meg, hogy az étkező asztal közöttünk legyen.

- Nesze itt van! – csúsztatott végig egy borítékot az asztalon, melyből néhány bankó kicsúszott. – Jól teljesítettél, minden szempontból kielégítő volt a szolgáltatás. Úgyhogy megérdemelsz minden egyes dollárt. De legkésőbb kilencre itt légy!

Megalázott ismét, nem is kicsit, azzal hogy úgy fizetett ki, mint egy olcsó kurvát. – Talán tényleg annyi vagyok a szemében. Egy olcsó játékszer, mellyel kedvére játszadozhat, míg egyedül van. – Megsértettem, pontosabban vérig sértettem és ezzel revansot vett. Csakhogy azt nem látta, hogy most már parancsolgatások nélkül is képes volt irányítani. Hiszen vele a szex olyan, mint a legfinomabb, legmámorosabb drog. Egy különleges keverés egyedi ízzel és aromával, már szinte egyszeri fogyasztás után is azonnal függővé változtat bárkit. Legfőképpen ha olyan rendkívüli aktusban van része a drogosnak, mint amilyenben nekem ma volt részem.

Felszegett fejjel, de megszégyenítetten csak azért is felmarkoltam a pénzét. Erősnek akartam mutatni magam, ezért álltam a tekintetét. - Nem adom meg neki azt az örömet, hogy lássa, mennyire bánt! – sulykoltam magamba, és még a fogaim is összeszorítottam. Aztán hátra arcot vágtam és elindultam a lift felé. Néhány jó hosszú percig meg voltam róla győződve, hogy nem jövök vissza, viszont azt is beláttam, ha így döntök, akkor bizony ő nyer. Ezt pedig egyáltalán nem akartam. Eric az újabb bántásával csak azt érte el, hogy még inkább megerősítse bennem az ellenállást. – Ellent fogok állni! – határoztam el magam. – Bár a szexnek úgy sem fogok. Úgy sem tudok. – forgattam meg a szemeim, mikor beszálltam a liftből. Egy kicsit bíztam benne, hogy megállít, vagy legalábbis valamiféle megbánást mutat, de rájöttem, mennyire nevetséges gondolat volt részemről. Bár a liftből visszanézve, még mielőtt becsukódott volna az ajtó, akkor észrevettem, hogy a poharával a kezében az ajtóban támaszkodott és ismét elgondolkodva figyelt engem. De már mindegy is volt.

***

- Utálom a parancsolgatásod. Tudd meg egy zsarnok vagy! – szüntelenül ismétlődött Eric fejében. Mástól is megkapta már, más is mondta neki, pontosabban a fejéhez vágta. Az azonban kevésbé vagy egyáltalán nem is érdekelte. Azonban Jenna-tól képtelen volt elfogadni. Más talán ebben az esetben meg is bánta volna, hogy így viselkedik, de Eric-ben még csak a megbánás halvány szikrája sem volt. Ráadásul dühítette Eric-ket az a feltételezés, miszerint képtelen a jó modorra. Sértette még a feltételezés ténye is, hogy valamire nem képes.

Aztán ahelyett, hogy normálisan viselkedett volna, még inkább megalázta Jenna-t. Eric ugyanakkor meglepődve figyelte, ahogy a lány nem ijedt meg tőle, sőt még a tekintetét is állta. Majd Jenna felemelt fejjel összeszedte a pénzt, s távozott. A férfi végigkövette a tekintetével a lányt, s most tudatosult benne, mit tett. Továbbra sem a megbánás miatt, hanem sokkal inkább az nyugtalanította Jenna vajon hajlandó lesz-e visszamenni hozzá. Azon az egy telefonszámon kívül semmit sem tudott róla. Eric felhörpintette az italát, viszont a gyomra korgása figyelmeztette, hogy ideje lenne ennie is.

- Amilyen jól indult a nap, olyan szar lett. – huppant le étkezés után a dolgozószobájába a férfi. Az idő csak ment, viszont Jenna-ról még mindig semmit sem tudott. Egy kedves ismerős jutott az eszébe, aki már máskor is nagy hasznára volt. Gyorsan tárcsázta a számát, s türelmetlenül várta, hogy felvegye.

- Micsoda kellemes meglepetés. – búgta bele a telefonba a szexis hang. Eric elmosolyodott, de tovább nem húzta az időt.

- Rox, remélem, hogy most sem hagysz cserben! – dőlt hátra a férfi a székében, s mintha csak egy tárgyalást vezényelne le, próbálta minden hidegvérét megőrizni, ami nem volt egyszerű, hiszen ha csak rágondolt Jenna-ra, a teste egyből reagált.

- Mondjad Szívem, tudod, hogy te vagy a legjobb ügyfelem! – hízelgett Roxan, bár tényleg Eric nélkül nem juthatott volna feljebb a ranglétrán, s most is csak fekve keresné a pénzt.

- Minden információra szükségem van Crystal-ról. – jelentette ki Eric határozottan. – Lehetőleg a leghamarabb, ugyanakkor ez maradjon kettőnk között.

- Nem késtél ezzel? – kérdezett vissza Roxan, hiszen tudomása szerint már nem egy éjszakát töltött Eric a lánnyal.

- Nem. Sosem késő a háttérkutatáshoz. – a férfi röviden válaszolt nyers hangon, s közben vett egy pillantást az órára. Ahogy múltak az órák, úgy lett egyre feszültebb, s ezt zsigeri szinten érzete.

- Megértettem. Meg kell keresnem az iratokat. – Roxan már régen megtanulta, hogy nem szabad Eric-kel ellenkezni és azonnal ugrani kell.

- Rendben, hozd el őket nekem! Ne aggódj, meghálálom. – lágyította el a hangját Eric. – Kapsz egy órát!

A férfi szűk határidőt szabott Roxan-nak, akinek nem volt ideje álmodozásra. Gyanús volt neki, hogy Eric ilyesmire kéri, de ha úgy is találkoznak, akkor rá fog kérdezni. Ezzel a gondolattal szállt be a taxiba. A sofőr végigmérte, de csak közönyösen elmondott címen kívül semmi mást nem kapott. Roxan szexisen elegáns volt, így mikor megérkezett a felhőkarcoló bejáratához meg sem állították, sőt az ajtót is kinyitották előtte.

Eric nehezen viselte el azt az egy órát, amit Roxan-nak adott. Próbálta magát elfoglalni, csakhogy igazán semmihez sem volt kedve. Az olvasásban nem lelte örömét, az üzlet is csak sekély állóvízként vészelte át a hétvégéket, s társaságra tulajdonképpen nem vágyott, vagyis csak egyetlen személyt akart mielőbb maga mellett tudni. Mikor végre lejárt a nyavalyás egy óra felpattan is a lift körül keringve várta Roxant.

- Végre, hogy ideértél! – csattant fel türelmetlenül Eric.

- Oh, édesem, rohantam hozzád, ahogy tudtam. – dorombolt Roxan a férfinek, s üdvözlésként, illetve a régi idők emlékére csókot váltottak.

Mindkettőjükben ugyanaz a képsor elevenedett meg, azt a bizonyos éjszakát soha életükben nem felejtik el. Azonban ez már tényleg csak szép emlék maradt meg nekik. Eric egyből ráharapott az aktára, melyben Jenna adatai sorakoztak. Cordelia nagyon szigorú szabályokat állított mindig is, a lányait folyamatos ellenőrzés alatt tartotta. Talán más ügyfelétől elzárták ezeket az információkat, de Eric különleges volt minden tekintetben.

- Egy italt? – kérdezte végül a férfi, fel sem nézett az anyagból. Falta az információkat, melyektől előrelépést várt.

- Nem, kösz. Ezt most kihagynám. – Roxan figyelte Eric-et, és elmosolyodott az invitálása miatt. – Ha más nincs, akkor mennék. Pierre már vár rám. – mosolyodott el a nő, és nagyon remélte, idejében megérkezik a megbeszélt találkozóra.

- Pierre? – most először emelte fel a fejét Eric, ismerős volt számára a név, hiszen nem túl sok francia üzletemberre volt dolga. Érdeklődve kérdezett vissza, mert érzékelte Roxan hangjának változását. A mindig független nőről nem akarta elhinni, hogy egy férfiért képes feladni a függetlenségét.

- Igen, Pierre, Pierre Betranche. Évfordulót ünnepelnénk. – vonta meg a vállát Roxan, mintha valamiféle mellékes dologról beszélne.

- Gratulálok. Menj csak, minden megvan. Az aktát pedig visszajuttatom hozzátok. – Roxan csak bólintott és búcsút intett. – Add át üdvözletem Pierre-nek! - Eric a hír hallatán elmosolyodott, mert ez az információ még hasznára lehet.

Roxan amilyen gyorsan jött, úgy távozott is. Eric pedig magára maradt az iratokkal, melyeket alaposan áttanulmányozott. Egyre biztosabb volt benne, mit kell tennie. Már csak az volt a kérdés, hogyha az óra kilencet üt, akkor Jenna megérkezik-e.