Just the way you are 30.

Egyik pillanatban még a hátamnak simult, minden rezdülését éreztem, legfőképpen ahogy a merevedő hímtagja nekem feszült. Már csak a közelsége is hatással volt rám, alapjaiban rengette meg a lelkivilágom. A következő pillanatban már az üveg hideget árasztó felületét érzékeltem egyrészt a hátam alatt, másrészt a karjaimon. Mivel Eric elkapta a kezeim, s a fejem fölé emelte őket, úgy szorította le az ablak felületére. Libabőrös lettem, mert bennem tombolt a vágy forrósága, de körülöttem minden más hideget árasztott. A férfi mohón kapott az ajkaim után, türelmetlen és akaratos volt. De a csókokkal nem érte be, pedig a szenvedély eddig nem tapasztalt mélységeit tárta fel előttem.

Bár Eric egyik kezét lefoglalta, hogy bilincset képezzen a kezeimen, a másikkal azonban pillanatok alatt végzett a rajtam lévő ing kioldásával, majd a ruhám alatt jártak az ujjai. Ahogy a lábaim közé férkőzött akaratlanul felsikkantottam. Csibészesen húzta el a száját, majd ajkaival tapasztotta be a szám, hogy még véletlenül se hagyja el egy újabban kissé váratlan hang a szám. Nyelve olyan hévvel ostromolt, teljesen magával sodort. Mikor elfogyott a levegőnk, akkor lassan elváltunk egymástól. Már olyan mértékben a hatása alatt voltam, hogy képtelen lettem volna eltaszítani magamtól, meg sem fordult a fejemben. Mikor erről Eric is megbizonyosodott, akkor elengedte a csuklóim, s karjaim erőtlenül hullottak alá. Felizgatott, és majdnem elepedtem a vágytól. Ő is felajzottan nézett rám, a szemében a kioldhatatlan tűz lángolt, és teljesen tettre készen állt.

- Akarlak! – susogta a fülembe, és az ellágyuló hangjától a maradék eszem is elvesztettem. Felnyögött, s nyelve hegyét a fülem mögött éreztem meg. Váratlan és érzékeny játékra, mintha áramütés ért volna. Megrázkódtam a karjai között, amit egy csókkal jutalmazott. – Kívánlak! – a számba sóhajtotta, most olyan volt, mintha engedélyt kérne, ami egy cseppet sem vallott rá. Nem tett semmi semmit, bár ez nem kevés erőfeszítésébe került, hogy kibírja a tétlenséget.

- Szerezz meg! – mondtam ki végül elcsukló hangon. - Nyűgözz le! – játékosan préseltem ki magamból a szavakat. Pusztán egy hatalmas és diadalittas vigyort kaptam Eric-től a frappáns válaszomra.

- Csak tartsd a tempót! – Eric rám kacsintott végül, aztán máris a karjaiba kapott. Minden mozdulat olyan természetes és automatikus volt számomra, mintha mindig is hozzá tartoztam volna. A lábaim szorosan kapaszkodtak a csípőjébe, még jobban hozzá dörzsölődtem, míg a karjaimmal pedig a nyakát öleltem. – Ahol, és ahogyan szeretnéd! – nem bírta ki és újra elsütötte azt a francos megjegyzést. Mire csak a szemeim forgattam, s hagytam, tegyen azt, amit akar.

Azon a masszív asztalon fektetett végig, ahol nap, mint nap dolgozott. Most egy cseppet sem számított, hogy a máskor gondosan összerendezett akták, dossziék a földön szóródnak szét kisebb-nagyobb puffanással. Eric a lábával ügyeskedve lökte odébb a székét, hogy még az se akadályozza meg, hogy még közelebb férkőzhessen az asztalához. Kicsit nyújtózkodva helyezkedtem el, nem kevés szándékosság volt a mozdulatomban. Fél szemmel láttam, ahogy Eric nehezen nyeldes, aztán a másodperc tört része alatt kapott utánam. Élvezettel gyűrte feljebb a ruhám a derekamra, hogy még könnyebben hozzám férkőzzön. Először a kezei csúsztak végig a csípőmből a combjaimon át a térdemig. Szélesebbre tárta a lábaim, a combom belső részén az ajkait éreztem meg, ahogy a forróságom középpontja fele araszolt. Az asztalba próbáltam kapaszkodni, de mivel nem találtam rajta fogást, így valami mást kellett keresnem. Eri haját szántottam végig, és a szám szélét harapdáltam, hogy még véletlenül se kezdjek el fennhangon sikongatni, pedig kis híján felrobbantam. Még mielőtt nagyobb kavarodást okoztam volna a kiáltásommal, rájöttem Eric miért kalandozott a combjaimon. Ezzel nyert magának annyi időt, hogy kiszabadítsa magát. A bokájáig csúszó nadrágban a szíj fém része hangos koppanással ért földet. Úgy tűnt, mintha visszhangzott volna az irodában, pedig addigra már mindketten elég nehezen, szaggatottan vettük a levegőt.

Eric egyetlen méretetlenül precíz mozdulattal hatolt belém, és lendületéből semmit sem vesztve mozogni kezdett. Minden egyes lökése intenzíven hatott rám, egyre jobban feszültek az izmaim, vad villámok cikáztak a testem szinte minden pontján. A heves sóhajaim, az édes kínoktól való nyöszörgésem és Eric mélyről felszakadó morgását hosszú csókokkal fojtottuk a másikba. Megszűnt körülöttünk minden, csak mi ketten léteztünk. Valami változott, azonban sem időm, sem kedvem nem volt a változás elemzésére. De határozottan tudtam, már nem két, pusztán egymás nyújtotta élvezetét kihasználó személy érintkezett. Ez valahogy több, ha nem is több, de teljesen másabb volt. A férfi határozottsága egy pillanatig sem a korábban tapasztalt akaratosságot árasztotta. Nem követelt, hanem kért, azonban ezért nem kevés volt kész adni. Az élvezetét hajszolva is gyengésen érintett, cirógatott meg, egészen addig, míg a hátam ívbe hajolt, mindkettőnk teste megfeszült, ezzel jelezve a beteljesülés.

Az asztalon kiterülve, csukott szemekkel élveztem, ahogy a fenséges bizsergés teljesen szétárad a testemben. Egyetlen pillanatig nem éreztem sem bűntudatot, sem semmiféle kellemetlenséget, amiért ismét engedtem Eric-nek. Tudtam, vagyis inkább tiszta sejtéseim voltak, a felesége éppen valami hasonlót művel a férje háta mögött. Ráadásul az egészben számomra az volt a legfurcsább, hogy Elsey pont a férje legnagyobb riválisát választotta. Azonban nem akartam erre gondolni, sokkal szívesebben lebegtem az átélt gyönyörtől, és ezt még élvezni akartam, amíg csak lehet. Ki sem kellett nyitnom a szemem, hogy tudtam, Eric is hasonló állapotban van. Elélvezett, de még véletlenül sem szakította meg az összeköttetésünk, sőt a fejét a mellkasomba fújta. Minden egyes lélegzetvételét, forró leheletét éreztem. Egyszerre volt meghitt és izgató ez a néhány pillanat.

- Kényelmesebb, mint gondoltam. – motyogta Eric, míg felegyenesedett és kihúzódott menedékéből. Képtelen voltam megmozdulni, vagyis csak annyira voltam képes, hogy felkönyököltem az asztalon és kicsit összébb csuktam a térdeim. Az ajkaim rágcsáltam, ahogy Eric perszelő tekintettel végignézett az asztalán és természetesen rajtam is. – Meg tudnám szokni ezt a látványt.

- Inkább ne, mert nem csinálunk belőle rendszert. - Cinkos pillantásokat váltottunk. – Messze nem olyan kényelmes, mit azt gondolod.

- Hm, akkor mi lenne, ha egy másik pozícióval kísérleteznénk? – Eric közel húzott magához, csókra számítottam, azonban a nyakamba hajolt. – Valami kényelmesebbel? - Nyelve játékával igyekezett megbolondítani. – Ott az az óriási kanapé, az sem lehet olyan rossz. – Belemarkolt a hajamba, és gyengéden hátrahajtotta a fejem, hogy még közelebb és könnyebben férkőzzön a nyakamhoz, a forró csókokat gyengéd harapások követték. Természetesen Eric arra nagyon ügyelt, hogy úgy harapdáljon, ne legyen látható nyoma. Hátravetett fejjel hagytam magam és mondanom sem kell, hogy rohadt jó úton haladt, hogy újra felizgasson.

Azonban még mielőtt jobban belemerültünk volna a kísérletezésbe kinyílt az ajtó. A váratlanul előálló helyzetre még reagálni sem volt időnk. Mindössze csak annyit tudott Eric tenni, hogy közelebb lépett az asztalhoz, és ezzel egy időben egy hirtelen mozdulattal lehúzta a felgyűrt ruhám. Legalább ennyivel eltakarjon.

- Basszus! – csattan fel William az ajtóban toporogva. Mindketten rá kaptuk a tekintetünk és kíváncsian vártunk. – Ezek szerint szent a béke? – vidáman csengett a hangja, a pillanatnyi zavaron igyekezett túllépni mielőbb. Ezért amint becsukta maga mögött az ajtót hátra arcot vágott.

- Miért van ennél jobb? – húzta Eric a barátja agyát, mire csak jól megcsaptam a vállát és lecsúsztam az asztalról. A csipkés bugyim a bőrszék karfáján lógott hanyagul, elkaptam, de Eric is kapott utána. – Ezt megtartanám. – súgta oda nekem, hogy biztosan csak én halljam.

- Minek? – néztem rá értetlenül. – Emlék vagy bizonyíték?

- Egy kicsit ez is, az is. – könnyed mozdulattal húzta ki a finom csipkét az ujjaim közül.

- Ne szórakozz, add vissza! – mordultam fel kicsit erélyesebben. Mindössze csak megrázta a fejét.

- Bocs, de ha zavarok, akkor inkább visszajövök később. – William várakozóan nézett a kettősünkre. – Játsszátok le! Erre nem vagyok kíváncsi, éppen elég, amit otthon kapok. – emelte az égnek a kezeit.

- Will, már csak egy perc! – vetette oda Eric a barátjának.

- Eric, ha végre visszatér az agyadba az összes vér, akkor dolgunk lenne!

- Majd én megyek! – előztem meg a két férfit, még mielőtt nagyobb szóváltásba keveredtek volna. – Rendbe kell szednem magam. – motyogtam magam elé, jobbára csak magamnak. El akartam indulni, de az utolsó pillanatban még megtorpantam és Eric fülébe súgtam. – Tudod, mit? Tartsd meg azt a vackot! Éppen elég büntetés lesz neked egész nap a tudat, hogy nincs rajtam… - haraptam el a mondat végét. Eric-ben megállt az ütő, ahogy megértett, mire céloztam. Aztán a kissé sokkos állapotban magam mögött hagytam a férfit, felkaptam az inget és az ajtóhoz léptem.

- Még nem válaszoltál? Nem adtál választ! – szólt utánam Eric, miután kicsit sikerült magához térni.

- Szerintem pedig igen. – vontam meg a vállam, majd kiléptem az ajtón.

- Igazad volt. Egyáltalán nem kell félteni. – az ajtó becsukása előtt még néhány szófoszlányt elkaptam. – Már mindent értek, miért vonzódsz hozzá ennyire! – megleptek és hízelegtek William szavai, de ugyanakkor meg is rémítettek. - Mit jelent, hogy Eric vonzódik hozzám? – Gyorsan és hangtalanul húztam be magam mögött az ajtót. Volt min gondolkodnom. Így aztán Ashley rosszalló pillantásaival nem törődtem, mert ez volt a legkevesebb. Ha tudta volna, mit műveltünk ott bent, akkor valószínűleg az intenzíven kezelnék őt, vagy amint kiléptem volna az ajtón, megölt volna a tekintetével. Most némi rosszalló fintorgáson és lekicsinylő pillantáson kívül másra nem futotta neki.

***

A gyöngyöző pohárban megkoccantak a jégkockák. A whisky száraz íze kellemesen keveredett a cigarettával. Már a sokadik szálat szívta el, pedig még csak délelőtt volt. Nem evett vagy ivott volna semmi mást, csakis a szervezetét mérgező dolgokat. A kerek asztalon ott hevertek sorra Jared számtalan sorozata. Pontosan az szerepelt a képeken, amit kért, sőt még annál is többet mutattak. Hiszen ő maga eddig nem jutott el. Hiába próbálkozott annál a láncszemnél, akit a leggyengébbnek titulált. Csakhogy Roxan mégsem volt olyan együtt működő, mint azt elsőre gondolta. Hiába parádézott, ajnározta, bájolgott és hízelgett a nőnek. Semmi sem használt, és még csak egy apró morzsát sem tudott meg.

Mégis minden a legnagyobb rendben haladt a maga útján, ahogy azt előre eltervezte. Sőt még biztosabbnak tűnt az elhatározása, kit is kell célba venni, hogy még több fájdalmat okozzon. Fájdalmat akart okozni, elepedt érte, hogy célt érjen. Újra végignézett a képeken, aztán mérgében egyetlen ám annál határozottabb mozdulattal a földre söpörte őket. A poharáért nyúlt, és nagyot kortyolt belőle. A jellegzetes fanyar íz ismerősen csúszott le a torkán. Aztán fogta magát, és kilépett az erkélyre, hogy újra rágyújtson.

Brooklyn egy középosztálybeli részén bérelt lakást. Nem túl nagyot, egyetlen embernek pontosan elegendő volt. Ettől függetlenül minden kényelmi szempontnak megfelelt. Valamikor régen úgy tervezte, hogy mostanra többre viszi. Több pénze, jobb állása lesz, családja. Azonban egyikből sem lett semmi. A szerelem csalóka volt, és elillant. Csalódást hozott minduntalan. A munka és a pénz is jött és ment. Hol jobban ment, hol kevésbé. De végül mégis ebben a brooklyni lakásban kötött ki.

Egy aprócska erkély tartozott a lakáshoz, épphogy egy szék el fért az ablak alatt és az erkély tömör szegélye között. A párkányon volt a hamutartó, mellette a cigarettás dobozzal és gyújtóval. Amint kihúzott egy szálát, a szájába vette és rá is gyújtott. Keresztbe vetette a lábát, és hátradőlt a székben. A füst az ég fele szállt, míg a tekintete a feje fölött elúszó felhőket követte. Egyedül volt, és úgy tűnt, Jared az egyetlen valamire való személy a környezetében, akire tényleg számíthat.  Egy cseppet sem bánta, a férfivel kötött megállapodást, hogy jóval többet követelt, mint amiben először megállapodtak.

- Megyek! – szólalt meg hangosabban, miután megszólalt a csengő és elnyomta az elszívott csikket. A képek nagy részét összeszedte, majd ajtót nyitott. – Jared – biccentett a vendége felé.

- Teljesítettem a feladatom. – emelte fel a kezében tartott borítékot.

- Nagyszerű! – jött a rövid, de annál velősebb válasz. Egy cinkos mosoly suhant át az arcán, mert már nem volt más hátra. Csak a következő lépés. A színrelépés.

***

A kellemesen eltöltött pásztorórák. A szerelmes pár élvezettel heverészett a puha párnák között.  Sehova sem rohantak, és igazán kedvük sem volt felkelni.  Elsey volt, aki először megmozdult, bár felült az ágyban, egészen az ágy széléig csúszott, míg Chad békésen heverészett a nő mellett. A nő felhúzott térdén könyökölt és homlokát ráncolva gondolkodott.

- De nagyon gondolkozol valamin! Beavatsz? - Chad a nő hátát, oldalát, lábát simogatja.

- Jenna tudja. – sóhajtotta a nő, majd a fejét a férfi felé fordította. – Tud rólunk.

- Emiatt ne aggódj! Ő lenne az utolsó, aki visszaélne ezzel.

- Akkor is nyugtalanít. – húzta el a száját a nő. Azonban volt egy másik dolog is sokkal jobban aggasztotta, ahhoz viszont most egyáltalán nem volt jó a hely és idő, hogy beszéljen.

- Akár még a hasznunkra is lehetne a csinos pofija.

- Te meg miről beszélsz? – Elsey csodálkozva fordult a férfi felé.

- Nem mondok újat, hogy a férjed a legnagyobb bökkenő.

- Na és mi köze van ehhez Jenna-nak?

- Hát nem is tudom, akár el is csavarhatná az urad fejét, és így még könnyebben el lehetne rendezni a válást.

- Ez aljas húzás lenne.

- Miért? Eric mintha mindig tisztán játszana.

- Felesleges. Nekem semmi sem kell tőle. És nem így fogom lezárni a házasságom. – Elsey felkelt, majd maga mögött hagyta a férfit.

- Akkor hogy és mikor? – szólt a szerelme után Chad, de nem kapott semmiféle választ, sőt még egy árva reakciót sem.